Nógrádi Népújság, 1961. június (17. évfolyam, 44-51. szám)

1961-06-03 / 44. szám

8 NÖGRADI népújság 1961. június 3, H I R Majd május Az érintettek nagy öröm­mel fogadták, hogy Szé- csényben autóbusz váróterem épül. Annak rendje és mód­ja szerint az építkezés még a múlt év novemberében megkezdődött és mintegy 94 ezer forintba került. A vá­róterem decemberben már készen állott, az átadás is megtörtént. A bizottság vi­szont megállapította, hogy az építkezésen egy sor hiányos­ságot kell még pótolni. A határidőt január 15-re tűz­ték ki. A Szécsényi Vegyes­ipari Vállalat — merthogy ez volt az építő — a mai na­negyvenben? pig sem tett eleget a ráhá­ruló kötelezettségnek. így történt aztán, hogy május 28-án, 29-én a nagy esőzések alatt az utazóközönség er­nyővel felnyitva várakozott a buszra — az új létesítmény­ben. ülőhely nincsen a váró­teremben, bár a községi ta­nács az ehhez szükséges anyagokat biztosította a vál­lalat számára. Lassan már egy fél év te­lik el a vállalatra háruló kö­telezettség határidejétől. Ép­pen ideje lenne azt teljesí­teni. Mert ugyebár már má­jus 40 is elmúlt. A LOTTÓ E HETI SORSOLÁSÁNAK NYERŐSZÁMAI: 5 19 26 43 60 — Ülést tartottak pénte­ken Salgótarjánban a Haza­fias Népfront járási titkárai és elnökei. — A legnagyobb magyar dráma, a Bánk bán június 7-től a megye 11 községé­ben kerül bemutatásra. Szó van arról is, hogy Salgótar­jánban ifjúsági előadást tart a darabbal a Déryné Színház. — Lucfalvai emberek vé­gezték a juhnyírást a nagy- loei termelőszövetkezetben. A nyírási átlag 5 kiló volt a jól telelt állatoknál. — A szocialista címért ver­senyző brigádok féléves mun­káját június 8-án vitatják meg a Salgótarjáni Acéláru­gyár dolgozói. Ennek alap­ján ítélik oda az egyes kol­lektíváknak a kitüntető cí­met, illetve oklevelet. — Hatszázötvenezer forint jövedelemre számít kertésze­téből az idén a Szécsényi II. Rákóczi Termelőszövetkezet. — Az élüzem cím vala­mennyi feltételét túlteljesí­tették az év eddig eltelt ré­szében a salgótarjáni vasuta­sok. — Szimfonikus zenekari hangversenyt rendez vasár­nap este 6 órakor a salgótar­jáni József Attila Művelődési Otthonban a városi zene­iskola tanárokból és növen­dékekből álló együttese. A műsoron Bach, Mozart, Kühn és Vivaldi művek szerepel­nek. — A Pedagógus Nap alkal­mából az acélárugyári Petőji Színjátszók felújítják Sauva- jon: Szép kis família című kétrészes komédiáját. ‘A dara­bot pedagógusoknak mutat­ják be az acélárugyári műve­lődési otthonban. — Szakmai filmbemutatót tartanak Salgótarjánban szep­temberben az acélárugyári moziban. Levetítik a „Meg­öltek egy lányt” című filmet. — A vállalatoknál elfekvő szénpor felkutatásával és fel- használásával 15 000 forintot takarítanak meg a Bánya- és Építőanyagipari Vállalatnál. Az SBTC elnöke nyilatkozott a csapat columbiai útjáról A MEGYEI LABDARtJGÓ- bajnoksag Állasa a LEGUTÓBBI FORDULÓ UTÁN: KIK UTAZTAK A DÉL-AMERIKAI TURNÉRA? Telefoncsengetéstől volt hangos már napok óta az SBTC klubháza. Az érdeklő­dők szinte minden percben azt kérdezték az SBTC ve­zetőitől, mikor utazik a csa­pat Dél-Amerikába. Még a hét első napján megoldódott a dél-amerikai portya és a csapat a napokban elin­dulhat Dél-Amerika felé. Örömünkre szolgál, hogy a vidéki csapatok közül első­nek a mi megyénk együttese utazhat az óceánon túlra és képviselheti a bányász színek­kel a magyar futballt is. Vi­tathatatlanul az 1960—61-es labdarúgó szezonban a csa­pat az előző évekhez viszo­nyítva pozitív, jó eredmé­nyeket ért el és ezzel mél­tón került a fővárosi csa­patok után a vidék legjobb­jaként a tabellán. Az elutazás előtt Tanyai elvtársat, a sportkör el­nökét kértük meg, hogy nyi­latkozzon a hathetes dél­amerikai turnéról. — Csapatunk Bécsig uta­zik, ahonnan az Osztrák Légitársaság repülőgépével Frankfurt—Párizs—Madrid —Liszabon—Azon szigeteket érintve Bogota, Columbia fő­városa a cél.* Első mérkő­zésünket június 7-én játsszuk Columbia első csapatával, Santa-Fiával. A turné alatt tíz mérkőzésre kerül sor, négy dél-amerikai államban. Ez ne- j héz feladatot ró játékosaink- I ra — mondja Tanyai elvtárs. Ennek ellenére csapatunkban kizárólag egyesületünkhöz tar­tozó játékosok kapnak helyet. A játékosok névsorát ille­tően a következőket mondta: — Sportküldöttségünkben — mondja Tanyai elvtárs — 17 játékos mellett öt vezető, edző, orvos vesz részt. A 17 1 játékos a következő: Cserháti, Csekő, Sándor, Jancsik, Oláh, Szojka, Menczel, Salgó, Dávid, Bablena, Vasas, Bodon, László, Taliga, Krajcsi, Agócs és Havas P. — Milyen eredményekre számítanak? — Első három mérkőzésünk feltétlenül nehéz lesz. Eze­ken a mérkőzéseken Colum­bia első három helyezettjé­vel játszunk. Nehéz lesz a dél-amerikai klímát is meg­szokni. Bízunk azonban, hogy játékosaink, mint idehaza is az utolsó mérkőzéseiken, szív- vel-lélekkel küzdenek. Nagy út előtt áll a csapat, fontos megbízatást teljesít. Játékosaink magatartása, ma­gaviseleté egy magasabbrendű társadalom sportolóinak a küldetése is. Minden bi­zonnyal az óceánon túl a kis csoport reflektorfénybe kerül. Játékosainkat azonban ez nem tévesztheti meg. Érez­zék ezt kitüntetésnek és küzd­jenek legjobb tudásuk sze­rint, öregbítsék szocialista tár­sadalmunk sportolóinak eddig kivívott eredményeit. A „vidék legjobb labdarúgó csapata“ CIMET NYERTE EL a SALGÓTARJÁNI BTC, az NB I 1960—61. ÉVI KÜZDELMEIBEN A Szeged elleni mérkőzés után: Kiss szakoszt. vez., Végvári int., Bablena, Bodon, Csekő, Oláh, Jancsik, Vasas, Titkos edző, Tanyai elnök. Lent: Taliga, Salgó, Szojka, Menczel, László és Nyulászi gyúró. (A 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. félbeszakadt Karancslapujtő­Üveggyár mérkőzés nélkül.) g. a. pont Kazári Bányász 55:35 35 Bgy. Dózsa 66:25 35 Pásztó 36:27 30 Somos 49:43 28 Bgy. MÁV 45:32 27 Karancslapujtő 39:33 27 Zp. Bányász 46:39 27 Karancskeszi 40:38 27 Romhányi Ép. 42:49 27 Mátranovák 42:43 26 St. Üveggyár 36:36 29 Szécsény 42:59 25 Karancsalja 37:41 22 Forgács 30:38 22 Vizslás 33:64 15 Kisterenyei MÁV 37:73 13 A Kazári Bányász vasárnapi ve­resége. s a Balassagyarmati Dó­zsa nagyserű győzelme közelebb hozta a két együttest. A köz­tük levő három pont nem nagy előny, s így előreláthatóan igen nagy küzdelem alakul majd ki a bajnokság megszerzéséért. De még a pásztóiak sem adták fel a reményt, Igaz, nekik a hely­zetük sokkal hátrányosabb, mint a Dózsáé, de megpróbálják a le­hetőségeket úgy kihasználni, hogy hátha sikerül majd. Ügy néz ki, hogy a Vizslás és Kisterenye helyzete megpeesét- lődött a kiesés kérdésében. MEGYÉK KÖZÖTTI VÁLO­GATOTT ASZTALITENISZ CSAPATMÉRKÖZÉS A Nógrád megyei Asztalitenisz Szövetség Salgótarjánban, a bá­nyai tornateremben rendezte meg a Nógrád megye—Bács-Kiskun me­gye válogatott asztaliteniszcsapat találkozóját, úgy a felnőtt férfi, mint pedig az ifjúsági férfiak vonalán. A mérkőzést szoros küzdelem­ben Bács-Kiskun megye váloga­tottja nyerte. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSORA Vasárnap, június 4. Kossuth-rádió: 8.10: Johann Strauss műveiből. 9.00: Köszönet tanáraimnak. Az Ifjúsági Rádió műsora. 9.50: Édes anyanyelvűnk. 9.55: Tánczene. 10.55: Fiatal mű­vészek az Ernst-múzeumban. Be­számoló. 11.10: Szimfónikus zene. 12.55: Hétvégi jegyzetek. 13.05: Népi zene. 13.30: Százados szen­zációk: 14.00: Szív küldi... 14.40: Nemzetközi kaleidoszkóp. 15.00: Könnyűzene. 15.30: Ünnepi Könyvhét, 1961. Mai írók - mai emberek. 15.55: Tánczene. 16.30: Üj Zenei Újság. 17.10: Kincses Kalendárium. 18.00: II. félidő. Közvetítés bajnoki labdarúgó mérkőzésekről. 18.50: Mario Lanza énekel. 19.05: Köpeczl Béla iro­dalmi levele. 19.15: Zenekari mu­zsika. 20.15: Szemtől szembe. Balia Anna írása. 20.25: Népi zene. 21.05: Fekete-sárga panop­tikum. Vidám est Jaroslav Ha- sek műveiből. 22.10: Helyszíni közvetítés Belgrádból, az ököl­vívó Burópa-bajnokságról. 22.30: Filmslágerek. 22.45: Zongoramü­vek. 23.25: A villanyfény asz- szonya. Hawai szerelmi románc. Ismertetés. 23.40: Könnyűzene. Petőfi-rádió: 8.00: Az evangé­likus egyház félórája. 8.30: Or­gonamuzsika. 9.00: Mit hallunk a jövő héten? 9.25: Térzene. 9.55: Miska bácsi lemezesládája. 10.35: Láttuk, hallottuk . . . 10.50: Szív küldi. . . 12.20: A Szabó-család. 12.50: Hanglemez. 12.55: Művész­lemezek. 14.15: A kis Muck törté­nete. Mesejáték. 15.00: Gazda­szemmel a nagyvilág mezőgazda­ságáról. 15.15: Az operettszer­kesztő postájából. 16.15: Mit mond a tudomány a Föld sugár­zásáról. Előadás. 16.30: Könnyű­zene. 17.20: Közvetítés a Zene­művészeti Főiskola nagyterméből. A hangversenyzenekar játszik. 18.03: Látogatás alkotóműhelyek­ben. 19.15: Himnusz a békéről. Radnóti Miklós verse. 19.20: Mágnás Miska. Részletek Szirmai operettjéből. 20.25: Az orvos és a halál. Mesejáték. 21.00: Tánc­zene. 22.00: Képek Csajkovszkij életéből. 22.45: Népi zene. Hétfő, június 5. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyű­zene. 9.00: Lányok, asszonyok... 9.20: Liszt-zongoraművek. 10.10: Hajlik a meggyfa. Az óvodások műsora. 10.30: Részletek Gyöngy: Minden jegy elkelt és Buday: Csárdás c. operettjéből. 11.00: Fia­tal írók félórája. 11.30: Könnyű szimfónikus zene. 12.10: Népdal­csokor. 13.00: Könyvkritika. 13.20: Operarészletek. 13.55: Napirenden. 14.00: Heti zenés kalendárium. 15.30: A Gyermekrádió műsora. 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.00: Szív küldi . . . 17.15: Tánc­zene. 17.45: Hiúsági őrjárat. 18.00: Népszerű operaest. 18.40: Szóljon hozzá! 19.00: Zenés ajándékműsor a gyöngyösoroszi ércbánya dol­gozóinak. 20.30: A * Rádiószínház bemutatója: Útközben. Rádiójáték. 22.15: Helyszíni közvetítés az ökölvívó Európa-bajnokságról, Belgrádból. 22.30: Bruckner: II. szimfónia. 23.35: Könnyűzene. Petőfi-rádió: 14.15: Mezei csokor. 14.40: Az engedetlen kislány. El­beszélés. 15.00: Tánczene. 16.05: Külpolitikai kalauz. 16.15: Cseh­szlovák művészek operafelvételei­ből. 16.35: Harmatcsepp. Re­gényrészlet. 16.55: Fúvószene. 17.15: A Budapesti Ipari Vásáron láttuk . . . Riportműsor. 17.25: A Magyar Vonóstrió hangversenye a stúdióban. 18.05: A vers zenei­ségéről. Szende Aladár előadása. 18.25: Könnyűzene. 19.05: Zene­kari muzsika. 19.45: Édes anya­nyelvűnk. 19.50: Népi zene. 20.40: Falurádió. Kedd, június 6. Kossuth-rádió: 8.10: Mai szer­zők operettjeiből. 9.00: Kincses király. Mese. 9.20: Iskolai kóru­sok énekelnek. 9.40: Tánczene. 10.10: Zenekari muzsika. 11.00: Emberekért dobog a szív. El­beszélés. 11.20: Népi zene. 12.15: Könnyűzene. 13.00: Fúvószene. 13.20: Hangszerszólók. 13.40: Mun­kában a riporterőrs. A Gyermek­rádió műsora. 14.00: Mártírjaink­ról. 14.15: Fiatalok Zenei Újságja. 14.40: Fifi meg a csont. Mese. 15.10: Egy falu — egy nóta. 15.30: Élőszóval — muzsikával. 17.40: Szót kérünk! Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.00: Csárdások. 18.15: Van új a Nap alatt. Tudományos híradó. 18.30: Tánczene. 19.05: Gyári sziréna. A Rádió Ipari Ro­vata jelenti. 19.25: Mendelssohn: e-moll hegedűverseny. 20.25: A magyar operett mesterei. 21.10: Thomas Mann emlékműsor — születésének 85. évfordulóján. 21.40: Tánczene. 22.15: Mai szem­mel . . . 22.25: Helyszíni közvetí­tés az ökölvívó Európa-bajnok­ságról, Belgrádból. 22.35: Könnyű­zene. 23.00: Operai esték. Fábián Imre beszámolója a budapesti operaelőadásokról. 0.10: Nép­dalok. Petőfi-rádió: 14.15: Könnyű­zene. 14.50: Hullámok, hullámok. Vers. 1 15.00: Zenekari muzsika. 16.05: Részletek Polgár—Darvas: Szókimondó asszonyság c. vígjá­tékából. 16.30: Rövid utazás. Sza- konyi Károly novellája. 16.55: Váczi Károly hangversenye a stú­dióból. 17.20: Időszerű nemzet­közi kérdések. 17.30: Szép Uk­rajna. Zenés összeállítás. 18.05: A Gioconda c. operából. 18.30: Hor­váth Ferenc előadóestje. 19.05: Könnyűzene. 19.40: Dixieland ár­nyai. Szuhay Havas Ervin írása. 19.55: Bach-művek. 20.40: Falu­rádió. Szerda, június 7. Kossuth-rádió: 8.10: Verbunko­sok, népdalok. 9.00: Festők-bará- taim. Híres képek, szép versek. 9.20: Magyar operákból. 10.10: Ut- törő-híradó. 10.30: Én, Hacken- berger. Monológ. 11.05: Ritmikus percek. 11.50: Napirenden. 12.15: Operettrészletek. 13.00: A fekete kovács. Részlet Csepeli Szabó Béla készülő regényéből. 13.20: Bolgár és osztrák népdalok. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Zenekari hangverseny. 15.10: A csúnya lány. Rádiójáték. 16.00: Tánczene. 16.30: A barátság hul­lámhosszán. 16.40: Népi zene. 17.15: Szív küldi . . . 17.55: Gon­dolat. A Rádió Irodalmi Hetilapja. 18.35: Könnyűzenével a Duna mentén. 19.05: Kerekasztal. A fa­lun élő értelmiség tennivalóiról. 19.20: Szívesen hallgattuk... 21.10 Szimfónikus zene. 22.20: Helyszín közvetítés az ökölvívó Európa bajnokságról, Belgrádból. Petőfi-rádió: 14.15: Szórakoztat« fúvószene. 14.40: Orosz nyelvlec , ke. 15.00: Könnyűzene. 16.05: / román bérlő. Ion Luca Caragiali válogatott műveit ismertetjük 16.30: Részletek klasszikus operet­tekből. 17.15: Világhírű kálózol az Újvilágban. Előadás. 17.30: Ka marazene. Előadás. 18.05: Tánc­zene. 18.35: Rádióegyetem. Nö­vény, vagy állat? 19.05: Nótacso kor. 19.40: Orvosi tanácsok. 20.00 Nagy zeneszerzők ritkán hallót operáiból. 20.40: Falurádió. 21.10 Filmdalok. A TELEVÍZIÓ MŰSORA Vasárnap, június 4. 10.00: Úttörő-hírek. 10.05: Ifjú­sági filmma'tiné: Mindent tudni akarok. Szovjet kisfilm. Toldi Tihanyban. Ifjúsági TV-játék. 11.00: Egy Duna-parti csónakház­ban. Helyszíni közvetítés a Ró­mai-partról. 14.45: 22. sz. Magyar Híradó. 15.00: A vasárnap sportja. 19.10: Utazás a Föld körül. Gui­nea. 19.30: Élőújság. 20.20: Szü­net. 20.25: Vasárnapi vers. 20.30: Végállomás szerelem. Nyugat­német film. 22.00: Hírek. Kedd, június 6. 18.00: Iskolások műsora: Mű­helysarok — Varázsszem. 19.00: Szünet. 19.15: TV-híradó. 19.30: Hétköznapi tanácsok. — Uj mű­szaki cikkek. 19.40: A pesti Ví­gadó. — Művészeti összeállítás. 20.00: Szünet. 20.05: Orvos a vá­laszúton. Magyarul beszélő cseh­szlovák film. - Kb. 21.30: Hí­rek. Szerda, június 7. 18.00: A kisfilmek kedvelőinek. A vegyipar. Német kisfilm. 18 30: Uj falu. 19.00: Közvetítés a Jó­kai Színházból. Árnyékod át nem lépheted. Dráma 3 felvonásban. — A II. felvonás szünetében be­szélgetés Simon Zsuzsával a színház igazgatójával. Kb. 22.00: Hírek. (A Rádió és a Televízió a mű­sorváltoztatás jogát fenntartja.) Közel háromezren szerezlek már pontokat a Kilián Testnevelési Mozgalomkan megyénk területén Május elseje óta Nógrád megye területén egyre több helyen tartanak próbázásokat az új, nagy tömegsportmoz­galom, a Kilián Mozgalom versenyszámaiban. A járások­ból beérkezett jelentések ar­ról számolnak be, hogy me­gyei viszonylatban már közel háromezren szereztek pontokat a Ki­lián Mozgalom kereté­ben. Ha megnézzük, hogy hol is voltak már népesebb Kilián próbázások, akkor azt láthat­juk, hogy a Balassagyarmati Rákóczi-úti Általános iskolá­ban 123 főnek bélyegeztek már be a könyvecskéjébe pontokat. A Diósjenői Sport­körnél eddig 47 fő kapott könyvecskét és bélyegeztek be a próbázások ^alkalmával. A Salgótarjáni Acélárugyár­ban 75 fő vett részt Kilián próbázáson. A balassagyar­mati Épületszerelő Vállalat­nál, ahol mindössze 180 fő a dolgozók száma, már 110 fő tett Kilián próbát. Érdekes törekvés van ki­bontakozóban Mátra verebélv- ben, ahol az általános iskola végzős diákjai elhatározták, hogy mire az iskolaév befeje­ződik. ők már megszerzik a Kilián Testnevelési Mozgalom bizonyos foko­zatának jelvényéhez szük­séges pontokat. Tehát az évzárón már meg­kapják a jelvényeket. Ha a járások helyzetét nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a vezető helyet a szé­csényi járás szerezte meg, mert eddig 1003 fő kapott könyvecskét. A második helyre a Salgó­tarjáni járás került ahol 798 fő kapott könyvecskét. Pásztói járás következik a sorrendben 600 fővel. Balassagyarmati járás a 4. ahol 407 fő kapott könyvecs­két, s bélyegeztek már be. Végül a rétsági járás, ahol mindössze 260 fő kapta meg a Kilián Testnevelési Moz­galomban való részvételre jogosító könyvecskét. Ez a sorrend hétről-hétre változhat, aszerint, hogy me­lyik járásban hány fő kap­csolódik be az új tömegsport mozgalomba. Hirdessen a Hógradi Népújságban NÓGRÁDI népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Gotyáí Gyula, Kiadja: a Nógrádi Népújság Lapkiadó V. Felelős kiadó: Vida Edit. Előállítja: a Salgótarjáni Nyomda­ipari Vállalat, Salgótarján. Rákóczi út 193. Felelős vezető; Fila István Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivata­loknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: egy hóra 4 forint, Szerkesztőség: Salgótarján, Városi Tanács-köz 2. Telefon: felelős szerkesztő: 12—94. belpolitikai és mezőgazdasági rovat: 10-79, ipari rovat: 10-64. adminisztráció: 11-59, bányai tel, Kiadóhivatal: Salgótarján, Rákóczi út 53. Telefon: 10-29.

Next

/
Oldalképek
Tartalom