Nógrádi Népújság, 1961. április (17. évfolyam, 26-34. szám)
1961-04-01 / 26-27. szám
1961. április 1. B08HAB1 HiPOJSA® 11 Tamás István: Kóstold a tavaszt Tömör zamattá ízesült Lásd, mily gyöngyöt vét a munka Március szélén, És érezd, hogy néked bodorít a kémény! Érted koppan a kemény kalapács, S Szentgyörgymezőn traktorzümmögésben Asztalunkra készül a kalács! Mert megneveztük a lőporfüstös égen Még akkor a csillagjelet. S egy motorcsónak felrocsog a vízen — Csak formaság. S pici, kék virágok mosolya lebegi körül A játékos Duna kackiás taraját. Bárányfelhők delelnek fölöttem S legelik a víz mélységes-mély titkát, S a Duna fölött arany kévébe-kötötten Hullámzik a dal. Büszke galambok suhanása az Égre az A-n és óriási B-n: Keletről küldött, fényes, fehér madár; Erőnk, nagyságunk — új élet ütemén Vidd el a világ minden kis zugába Az utolsó versszak akrosztichonátl LELKES MIKLÓS: Hi nem hiába küzdünk Van ki itt él a mában S megbújik önmagában. Két kezét zsebrevágja Ügy bámul a világra. Van kinél az önérdek Az, mi küzdésre készteti S messzebb semmi sem hajtja. Mocsár csak a nyugalma. Míg kering bennem vérem: Ennyivel be nem érem. Hazug szavak nem adnak Csupán hazug nyugalmat. Fegyvert kulcsoló ujjak Védnek születő újat. Nem szabad gyáván bújni: Harcolni kell tanulnil Mi nem hiába küzdünk: Ez a kor közös művünk. Emléket nekünk állít. Szilárdabb, mint a gránit! Vörös lobogók árja Üjabb bástyák fokára Eszménk lobogni röppen. Mi tudjuk: győzhetetlenI Boda István: Testvér a szél A nádon füttyös szél remeg, eszmélkednek a parti fák, s kifeszülnek a jegenyék, mint díszszemlén a katonák. S a mellbimbónyi kis rügyek csupa piros kis rendjelek, ahogy elém, körém, mögém hajlanak, bújnak, lengenek. Űj tavasz, új jel, új csoda, hányszor álltam itt valaha? S mint két feszes comb, úgy simult elém a dombok hajlata. Borzongtam s érzékeimet valami mámor szállta meg, a füvet néztem s bársonyuk bogarak nászi sátra lett. Be szép is volt, ahogy szemem beitta mind a titkokat. S éreztem jó testvér a szél, körül becéz és. simogat, anyám keze volt, barna szél, egy lány keze volt tejfehér, attól gyógyult és nyugodott, ettől meg meggyorsult a vér. A vér, a vér, ma már meleg és biztos jó üteme van. De mégis fáj, hogy ami volt a hóval eltűnt nyomtalan. Ki tudja, hogy itt léptemet örvények őrzik és kutak? A szív, a szív, csak az remeg, míg emlékek tövén kutat. Ó, el kell mondanom nekem amit én tudok, értetek! Dajkáltál, védtél. Köszönöm az itten tanult éneket, amit te adtál nem lehet feledni többé. Szavadat ízek közt nyújtottad nekem,- szívós a kéreg, hogy tapad. Én is így vagyok kéreg és fatörzse mára, lomb, gyökér. Sátor a csóknak s záporok gyöngye között biztos fedél, ide fut mindenki, akit számon tartok és szeretek, kiáltja, sírja a szavam, van még hely, gyertek emberek. Gyertek ti férfiak s kemény asszonyok, akik a jövőt megmentitek s én könnyesen tisztelgek arcotok előtt, ti küldtetek s én sorsomat örökre hozzátok szabom, s akkor legjobban, amikor legszebb szavam elhallgatom . . . Felé karom kitárom. Ha nem is marad lábnyom Utánam, munkám bére: önmagam becsülése! tudod, hogy isten sohasem hagyja el a benne bízókat? •— majd más hangon: — András, minden készen van? Zárjatok be jól mindent! És ne féljetek, hamarosan visszajövök. No, előre, Jézus nevében! — Amint a kocsi megindult, még egyszer visszakiáltott: — A pincekulcsot adjátok oda a harangozó- hak! Bartus magábaroskadva nézett a kocsi után. Hát elmegy, nem segít neki? Kétségbeesett erőfeszítéssel a szekér után iramodott és elkapta annak oldalát. — Tisztelendő úr! Hát itt döglünk mindnyájan! Mért nem szól a németeknek, hogy... A pap kiáltása félbeszakította: — Eredj innen! Dani nem engedte el a deszkát. Csak egyik lábával tudott fellépni, másikat súrolta a kocsi kereke, de megkapaszkodott görcsösen, vad, kétség beestt makacssággal, mint a fuldokló. — Tisztelendő úr ... A pap intett akkor s a kocsis megértette a mozdulatot. Kihajolt a bakról és suhintott az ostorral: az ember arcába csapott vele. * B artus lezuhant a földre. Érezte, hogy vér serken az arcán s valami retteneteset, valami szörnyűt szeleteit volna tenni. Akkor egyszerre ismét dörögni kezdtek az ágyúk odafent a Borókáson. Felugrott a földről. Haza, haza, hogy legalább a család mellett legyen! Futásnak eredt a Borókás irányába, de csak a falu végéig juthatott el. — Halt! — csattant egy nyers kiáltás és géppisztolyos németek ugráltak eléje. Egyikük lámpával világított arcába. — Haza akarok menni! — mutogatott kétségbeesetten a domb felé. — Haza, haza! — Takarodj vissza a faluba! — ordított rá egy rohamsisakos katona s csak a keze mozdulatából értette meg, mit akar. Abban a pillanatban különös, félelmetes ágyúdübörgés hallatszott fel a sósbereki szőlők irányából. A katjusák! Dani hátán végigfutott a hideg. Szent ég, a Borókáson lévő ágyúkat keresi az orosz tüzérség! Most mit csniáljon? Visszafelé futott a községbe. Tóth Miklós portájára fordult be. Az öreg kinn állt az udvarán és meglepődve nézett a lihegő emberre. — Miklós bácsi! A németek ... — Hallom, hogy tülletek lőnek, Dani — mondta az öreg csendesen. levette a kezét Dani válláról. — Ha erősen akarod, hogy a családod megmentsd, sikerülni fog. — Az oroszokhoz? — dadogta megdöbbenve az ember. — Az oroszokhoz? — Az oroszokhoz! — mondta szilárdan Tóth Miklós. — Csak ők segíthetnek rajtad — zsebébe nyúlt, pisztolyt vett elő. — Ezt tedd el: nem szívesen válók meg tőle, de most neked nagyobb szükséged van rá. Dani úgy állt megdermedve, kezében a fegyverrel, mint aki azt sem tudja, mi történik körülötte. — No, eredj fiam! — érintette meg a vállát gyöngéden az öreg. Nálad jobban senki sem ismeri az erdőt — hangja most megkeményedett. — Aztán, ha német kerül utadba: ne kíméld, a keserves áldóját a világnak! —• Az asszony, meg a gyerekek ... meg az anyós is ... — nyögte Bartus. — Otthon vannak? — döbbent meg Tóth. — Elment a jóeszed, hogy otthon hagytad őket? Bartus verejtékezve ragadta meg az öreg kezét. — Az asszony fekszik . . . Segítsen, Miklós bácsi! Az öreg töprengve nézett maga elé. Mit tegyenek? A falu minden útja tele van SS-ekkel, csendőrökkel. A Borókásra visszajutni lehetetlenség. De nincs is értelme. Ellenben ... Bartus vállára tette a kezét. — Fiam, itt csak egy mód van. Az alsótagi kertek alatt megközelítheted az orosz tüzérséget. Ha ügyes vagy s ha szerencséd van, átcsúszhatsz a németeken. Ha nem... — S ötét és félelmetes volt az éj, amikor Bartus a faluvégi füzesek közé ért. Néha-néha a nyomjelző lövedékek zöldes csíkjai hasították át a sötétséget. Lihegve, verejtékezve kúszott a fagyos földön. Ismerte jól a vidéket, behunyt szemmel is el tudott volna menni bárhová. Tudta, hogy a fűzesek után kis akácerdő következik, amögött jut a szőlőkbe. De azt, hogy hogyan jutott el idáig, azt sem akkor, sem évek múlva nem tudta volna megmondani. A sósbereki szőlők felül dü- börgött, morgott a föld és ebbe a vésztjósló morgásba dühös makacssággal ugattak bele a náci ágyúk a Borókásdombon. Verejték lepte el á homlokát, valahányszor megszólaltak. Az utolsó fűzfához ért, amikor lövés dörrent mögötte. LÁTOGATÓBAN... Válaszra váró kérdések rajával indult Kukely Márton Békéscsabára termelőszövetkezetet látogatni. Valóban úgy igaz-e minden, amit a szövetkezésről beszélnek? Mert ő a Jobb Jövőtől többet várt. Nem a legjobb, az igaz, a sámsonházi határ, de nagyobb lehetett volna az eredmény. Mert mit ikapott a zárszámadáskor? Valami kis terményt, meg egy kevés pénzt. Aztán ha az ember említi, hogy nem érdemes ezért dolgozni, a hangoskodó, az elégedetlen ember bélyegét sütik rá. Azért mielőtt elindult, nagyon a lelkére kötötték: — Semmit sem mulassz el megnézni, ha már elmész! nál? — kezdte a beszélgetést az ismerkedés után Kukely Márton. Az öreg az útszéli frissen megmunkált földeket vizsgál- gatta, s így szólt: — Aki dolgozik, annak megvan a megélhetése nálunk. Hallgattak. Kukely Márton azon gondolkodott, hogyan kérdezzen meg mindent, amire kíváncsi volt. Aztán hirtelen eszébe ötlött, hátha nem is mond el mindent az öreg. Aggodalma azonban fölösleges volt. Nem volt olyan kérdése, pedig ugyancsak csűrte-csa- varta a dolgot, amelyre választ nem kapott. Mire a ta— Aztán — vonta félre őt egy bizalmatlan gazda, — ne csak a. vezetőkkel beszélj! — Suttogássá halkította hangját, s úgy tette még hozzá: — Tudod, azok mindent szépítenek... — x — nyára értek, ahol a jóltartott sertések elnyúlva, csendes röffenéssel adták tudtul az érkezőknek, hogy léteznek, Kukely Márton már azt is tudta, hogy a becsületesen dolgozó tagok mindegyikének megtelt az ősszel a kamrája. Nincs is olyan, aki sajnálná, hogy beállt a Május 1-be. Az öreg kocsis, aki Kukely Mártont, meg galgagutai társát vitte gyors járású lovakkal egyik tanyáról a másikra, csak tag volt. Egyszerű, becsületes, elégedett tagja a közösségnek. — Hogy megy itt magúk— Ilyen gyönyörű állatokat még nem is láttam — mondta Kukely Márton, amikor az idős kocsis azután érdeklődött, hogy tetszik a gazdaság. Beszélgettek még egy darabig a sertésekről, hogyan etetik, gondozzák őket, aztán a korábbi beszélgetést folytatÖsztönösen meglapult a földön. Akkor német káromkodások harsantak és oldalról géppisztoly szólalt meg. Elszántan markolta a pisztoly hideg vasát. Tóth Miklós szavai harangként kongtak a fülében: „Ne kíméld őiket, a keserves áldóját!” Egyszerre elhallgatott a géppisztoly s arra lett figyelmes, hogy valami árnyék magasodik fel előtte. Felemelte a pisztolyt. Most már úgyis meg kell halni, érezte. Elsütötte a fegyvert. Az árnyék rekedt hördüléssel rogyott össze. Ugyanabban a pilla natban a fűzesek sűrűjéből újabb lövés hangzott s futó lábak robaja közeledett. Dani felugrott s nem törődve a mögötte dörgő fegyverekkel, vad, eszeveszett futással igyekezett az akácos felé. * Vaszilij Ivanovics kapitány a nyitott tűzhely előtt kuporgott és figyelmesen tanulmányozta az előtte heverő térképet. Igen, az akácerdő mögötti faluban valami magaslatnak kell lennie. Az átkozott nácik alkonyat óta tűz alatt tartják a bekötőutat. A fiatal kapitány tuda, hogy elsőrendű feladat ezeknek a náci ágyúknak az elhallgattatása. Amint előrehulló szőke hajfürtjeivel, gyerekes arcélével a térképre meredt, egy kandalló előtt játszadozó fiúhoz hasonlított Vaszilij Ivanovics tüzérkapitány. Egyszerre kopogtattak az ajtón és a járőr egy összevissza tépett, vérző civilt vezetett eléje. Az alak kimerültnek látszott, alig állt a lábán. Ivanovics széket tett eléje s míg a tolmácsért odajártak, maga itatta meg kulacsából. Dani mohón ivott s valami mérhetetlen hála ömlött el benne az ismeretlen fiatal katona iránt. — Ne lőjjetek! Ne lőjjetek! — kiáltotta könyörögve. Minden erejére szüksége volt, hogy le ne essék a székről. A besiető tolmács gyors szavakkal kérdezte ki őt, majd a kapitánynak magyarázott. Dani csak annyit látott még, hogy a fiatal tiszt a telefon- kagylóért nyúl, aztán hangtalanul lebukott a székről. Csak másnap tudta meg, hogy a Borókás dombot rohammal foglalták el a szovjet katonák s hogy az éjszaka fia született. De a kedves, szőke kapitányt hiába kereste, hogy átadja neki forró köszönetét. Vaszilij Ivanovics kapitány elesett a Borókás-dombért folyó küzdelemben. B artus Dani háza előtt ácsorgott a csípős, koratavaszi szélben és fütyörészve javítgatta kerítését. Bizony a ház is kapott néhány találatot, dolgozhat rajta. No, de itt a tavasz, majd megjavítja. Tavasz! Egész eddigi életében nem tudott még ennyire örülni ennek a szónak. Pedig tudta, hogy nehéz és kemény lesz a tavasz, hiszen a tél itt leskelődik még a hegyek közt. De szemeivel már a hullámzó vetéseket látta: az egyre távolodó ágyúdörgés a cséplőgépek hangját idézte emlékezetében. Vaszilij Ivanovicsra gondolt, meg a többiekre, akik messzi földről jöttek életüket adni ezért a tavaszért. Mert a hősök halála nyomán mindig szorosan ott jár az élet... Várszegi György ták. Kukely Márton megint csak kérdezett: — Prémium ... varne maguknál? — Már hogyne volna — válaszolt az öreg. — Nálunk is többet kap az, aki többet dolgozik — és sorolta azoknak a nevét, akik 10—16 mázsa árpát kaptak prémiumként. — Maga mennyit kapott? — kockáztatta meg a kérdést Kukely Márton. Az öreg nem jött zavarba. — Árpából nekem nem sok jutott... De kérdezze a mákot. Abból kaptam annyit, hogy felér ezzel az árpával. — Elmosolyodott, s egy alig észrevehető suhintással biztatta szaporább járásra a lovakat. A baromfitelepen csak fokozódott Kukely Márton csodálata. A kemencékkel melegített tágas szálláson közel 3000 apró, pelyhes jószág csipogott. A szövetkezetiek készségesen mutattak meg mindent, ami csak érdekelte a vendégeket. KUkely Mártont sokáig nem hagyta nyugodni a látvány. — Micsoda pénzt jelentene ez neküntk is, — mondogatta még akkor is, amikor a látogatás végeztével búcsúzott az öreg kocsistól. Ahogy a büszkeségtől áradó öreget nézte) eszébe jutott az otthoni intelem. Egy váratlan fordulattal megkérdezte: — Nem tagja maga a vezetőségnek? Az öreg elnevette magát: — Ugyan ne tréfáljon már. Vannak nékünk fiatalabb, rátermettebb vezetőink, mint én. — Aztán nagyon komolyan tette hozzá: — Négyezer hold irányítását nem bízhatjuk akárkire. — x — Otthon nem győzött mesélni a látottakról. A kétkedőknek* íimikor azok félrevonták, csak intett. — Gazdász elvtárs, — szó* lította meg a mezőgazdászt, amikor összetalálkoztak az irodán — azt a csibenevelőt mi is megcsinálhatnánk! —. S hogy látta, a mezőgazdász hirtelen nem is érti, miről van szó, magyarázni kezdett) — Tudja, amit Békéscsabán láttam. Egészen olcsó és nagyszerűen fizet. Ne dobjuk el magunktól mi sem a pénzt... — Legalább tízezer csibét mór az idén felnevelhetnénk, — lelkendezett Kukely Márton. — Ne számoljunk többet hat forintnál) már ez is 60 ezer forintot jelentene tisztán. Azt mondják, mióta hazajött, nincs olyan nap, hogy ne említené ezt a tervet valakinek. Még nem volt ugyan közgyűlés, hogy a látottakról beszámoljon, de már Sámson- házán jóformán valamennyi szövetkezeti gazda tudja, mit látott Kukely Márton Békéscsabán. Persze mindezekhez azt is hozzáteszi, amit az öreg kocsistól hallott: — Aki dolgozik, annak meglesz a megélhetése nálunk! Persze, azért még mindig hangoskodik. De most már azért, hogy minél előbb elkészüljön az istálló, s hozzáláthassanak a baromfineveléshez. Mert nem sok pénzt kapott tavaly. Az idén már többet szeretne ... Vincze Istvánná IDÉN IS MEGRENDEZIK MEGYÉNKBEN a tisztasági hónapot április i—30-a között Az Egészségügyi Minisztérium rendelete alapján megyénkben az idén is megrendezésre kerül a tisztasági hónap. A tisztasági mozgalom és hónap előkészítéséről tanácskoztak hétfőn a Nógrád megyei Közegészségügyi-Járványügyi Állomáson. Az értekezleten részt vettek a megye járási, városi főorvosai, az egészségügyi szakemberek, a rendőrség, a kereskedelmi osztály képviselői, az ipari nagyüzemek vezetői, a KI- SOSZ, SZÖVOSZ és MÉSZÖV, valamint a gépállomás küldöttei.
