Nógrádi Népújság, 1961. április (17. évfolyam, 26-34. szám)
1961-04-26 / 33. szám
4 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1961. április 26. CSALÁD ÉS ISKOLA NÓGRÁDI EMBEREK Milyen legyen a helyes nevelés? II. A családban kell megteremteni a jó környezetet, amelyik biztosítja a felnövekvő gyermek számára az egészséges fejlődést. Feltétlen szükséges a gyermekben levő egyéni tulajdonságok alapos ismerete, hiszen az új ismeretek, hatások minden gyermekben más és más eredményt váltanak ki. Köztudomású, hogy nem minden gyermek reagál azonos formában egy-egy nevelési eljárásra. Sőt, ellenkező előjelű is lehet az eredmény. A figyelmeztetésem pl. az egyik gyermeket teljes megbánásra bír, a másikban viszont makacsságot vált ki. Feltehetjük tehát a kérdést, hogy voltaképpen hogyan is ismerhetem meg a gyermeket. Cse>- lekedetein keresztül. Ezért is kell figyelnem, ellenőriznem a gyermeket. Szükséges, hogy minden este érdeklődjünk a vele kapcsolatos eseményekről, terveiről, nehézségeiről, munkájáról. Eközben észrevételül. is bepillanthatunk lelke legrejtettebb mélységébe. Hiszen ha a gyermeket minden vonatkozásiban nevelni akarjuk, akkor meg is kell őt mindent vonatkozásiban ismernünk. Így elkerülhetjük azt a súlyos hibát, — persze, ha a szülő pedagógiailag megfelelően képzi magát —, hogy gyermekünket megbélyegezzük, vagy túl sokat képzeljünk róla. Ehhez szükséges ismerni a családban előforduló leggyakoribb hibákat, és a helyes nevelési eljárásokat. A NEVELES TELJES HIANYA: A rendszeres gondozás nélküli gyermeket a szülők megfosztják attól, ami minden szülőnek elsőrendű kötelessége. Ezek a szülők leggyakrabban azzal védekeznek, hogy nincs idejük foglalkozni a gyermekkel. Azért van az iskola, hogy ezt megtegye. Nincs az az iskola, amely a szülői nevelést, az apa és anya meleg, biztató szavát pótolni tudná. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a gyermeke ruházatán, táplálásán kívül kötelességük azt ésszerű, helyes nevelésben is részesíteniük. Az ilyen szülők a társadalommal szemben fennálló kötelességükről is megfeledkeznek, amit semmiféle elfoglaltsággal nem indokolhatnak. Mert a felügyelet nélkül nevelkedett gyermek fegyelmezetlen, durva, rosszindulatú egyéniséggé formálódik, akiben a megbántottság, irigység, a gyűlölet érzése rejtőzik embertársaival szemben. Állandóan ellenőrizni, nevelni kell a gyermeket, hogy ezek a tulajdonságok benne megváltozzanak. Helyes, ha vacsora után megbeszélik a másnapra már elkészített házi feladatot. Ez nem vesz igénybe többet 30—40 percnél. Szükséges ez azért is, mert a gyermek tanulásáért elsősorban a szülő felelős. Nem mondhatják azt a gyermeküknek, hogy tanulj, ahogy akarsz, te látod annak hasznát. Ne. Annak hasznát az egész társadalom látja, érzi. De érdeklődnöm kell egyéni problémái iránt is. 2 AG YONNE VELÉS: Egyes szülőle az elhanyagolással szöges ellentétben túlzott mértékű félügyelet alatt tartják a gyermeket. Minden lépését ellenőrzik, segítik. Káros az ilyen gyámkodás, mert megfosztja a gyermeket az önálló cselekvés felett érzett örömtől, bizonytalanná, támaszt keresővé teszi egész életére. Az ilyen gyermek sohasem tud önállóan cselekedni. A szülőnek viszont éppen arra kell törekednie, hogy gyermeke önálló legyen, tudjon segíteni önmagán, al- kotóan vegyen részt felnőtt korában a társadalom építésében. Ez nem ellentmondásos az eddigi megállapításokkal, mert a gyermekkel állandóan kell foglalkoznunk, de önállóságát nem szabad elvennünk. Alkotó tevékenységét hagyjuk kibontakozni, abban segítsünk neki. 2 A TÜLSZIGQRÜSÄG: Ez kapcsolatban van az előbbivel. A különbség az, hogy az ilyen nevelés alkalmával a gyermekben fel-felbuk'kanó öntevékenységet elnyomjuk, kategorikusan megszüntetjük. Az ilyen gyermeken az erőtlenség, megbántottság, rosszindulat érzése hatalmasodik él. Alig várja, hogy a meg" alázottság, a teljes kiszolgáltatottság érzésétől valamilyen módon megszabaduljon, hogy kiönthesse azt a sok keserűséget, amit benne a kényszer és erőszak felhalmozott. Fel akar szabadulni a gyötrő függőségből, alárendeltségből. 4 AZ ELKENYEZTETÉS: Az előbbi ellentéte, annál gyakoribb nevelési mód. A gyermek kérését azonnal teljesítik a szülők. Ezáltal akaratereje meggyengül. Nem lesz benne kitartás, a jobbért való küzdelemnek szikrája sem, hiszen mindene megvan, amit csak kíván. Az ilyen gyermek nem tud megküzdeni a felmerülő nehézségekkel. A problematikusabb feladatokat nem tudja megoldani, mert gyenge az akaratereje. Több szülő azt mondja: „Legyen neki jobb, mint nekem volt.” Ez igaz. Azonban arra is kell gondolni, hogy menynyivel könnyebb ma a gyermek élete, mint régen volt. Mérhetetlen lehetőségek állanak előtte a fejlődésben. Ezt persze ki kell használnunk, de nem úgy, hogy akaratgyenge embereket nevelünk. A RENDSZERTELEN, KÖVETKEZETLEN NEVELES: A családi nevelésnek viszont ez a legelterjedtebb formája. A gyermeket egy időre teljes szabadjára engedik minden irányítás, ellenőrzés nélkül, máskor viszont felesleges mértékben gyámolítják, ellenőrzik minden tevékenységét. Egyszer elnézőek, máskor ellenőrzik minden tevékenységét. Egyszer elnézőek, máskor ugyanannál az esetnél a lehető legszigorúbb mértékben járnak el. Az ilyen családoknál rendszerint más vonatkozásban is érvényesül a rendetlenség, rendszertelenség. Az egész család élete szervezetlen, következetlen, rendszertelen. Természetes, hogy az ilyen környezetben nevelkedett gyermek nem tanulhatja meg idejének célszerű beosztását. Nem szeretheti meg a rendet, tisztaságot, pontosságot. Az Hlyen családi élet olyan embereket nevel, akik majd az életben nem tudják, hogy mit is akarnak elérni voltaképpen. Nem tudnak maguk elé határozott célokat kitűzni, s a nehézségek leküzdésében szükséges kitartó erőfeszítésre is képtelenek lesznek. Balcza Lajos Cikkünk nyomán „A Nógrádi Népújság ez évi március hú 29-i számában ,A posta nem váróterem’ címmel a salgótarjáni 1. sz. postahivatal váróhelyiségében uralkodó állapotokat bíráló cikk jelent meg. A cikkben foglaltak a valóságnak megfelelően, a posta és a postát igénybe vevő közönség érdekeinek szem előtt tartásával ismertették a jogos bírálatra okot adó helyzetet. A salgótarjáni 1. sz. postahivatalnak az újságcikkel kapcsolatban tett jelentésében foglaltak szerint a váróteremben meg- okolatlanul tartózkodó és rendetlenkedő egyének ellen már több ízben a rendőrség segítségét is igénybe kellett venni. A postahivatal azon lesz, hogy a nem kívánatos állapotokat, ha kell, ezentúl is a rendőrség igénybevételével megszüntesse. Ehhez a törekvéséhez a megjelent közérdekű cikk a hivatal részére értékes támogatást jelent. Ezért a szerkesztőségnek a postahivatal és a magam nevében is köszönetét mondok.” dr. Jáder Béla az ig. vez. helyettese A VASAS BŐD A ISTVÁN: Egy volt kastély homlokára E kastélyban valaha úri had fetrengett csókban, vágyban, sűrű kéjben, s a hajnalok sarkára lépő éjben csak harsogott, 'zúgott a muri, vad zaját szétszórva gőggel és a bor nehéz zamatú ó-aranya járta, s u hold alatt csak ihajlongott a hársfa, s i a dűlőúton hallgatott a por. S íme a termek azok megmaradtak, de az egyikben most modellt faragnak, a másikban a könyvtár lelt helyet, s a legnagyobb, ahol valaha pengék villogtak, íme igy lett mára emlék, s a falon vörös díszoklevelek. A nnak is van már vagy 20 és egynéhány esztendeje, hogy a gyári templomban először tartott nagymisét Lázár atya. Szép pap volt az istenadta, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy az olvasós asszonyok sorban álljanak a gyóntatószéke előtt. Tán még a penitencia is olyasféle volt, mert nagyon átszellemült arccal jöttek ki a homályos kalibából. Különösen a kongre- ganista lányok, meg a gimnazista nagylányok. Volt a Lázár atya megjelenésében valami megejtő áhitat. Akárcsak annak a szent szobornak az ábrázatán, ami ott állt az első oszlop derekán. A mester is ájtatos kedvében faraghatta. Ministráns koromban mindig tátott szájjal lestem Lázár atyát. Ahogy a misét celebrálta, ahogy a kezét a harmadrendes asszonyok felé nyújtotta, hogy azok megcsókolhassák. Hát még amikor fohásszal ittasult hangon zengte: „Credo in unom Deo!” Higyjék el nekem, nem gúnyból mondom. Ilyenkor még az sem számított, hogy lyukas a cipőm. A ministráns szoknya eltakarta. A süppedő szőnyeg is melegített. És ami fontos volt: engem nézett az egész templomi nép. Ahogy a bort öntöttem a kehelybe, ahogy az áldozati aranytálcát tartottam a lányok áliához. És ahogy a konfiteort mondtam fejből, fennhangon, egy hiba nélkül. Igaz, belém- súlykolta Gregán Laci, a fő- ministráns. Meg aztán azt sem tagadom, nagyon jó játék volt az az istenszolgálat. Ha megrántottuk a sekrestye csengőmadzagját, megszólalt az orgona. Megkondítottuk a nagyharangot és az emberek lekapták fejükről a kalapot. Valahogy még a lányok is szívesebben álltak velünk szóba. Csakhogy mindezektől nem vált belőlünk sem angyal, sem szentképre való kis Tar- zicius. Ha a tömjénszagú sekrestyéből kiszabadultunk, ha magával ragadott a kalandos csavargások láza, úgy zsebredugtuk az ájtatosság álarcát, mint kimenős cselédlány a főkötőjét. Mert a tömjénfüst, meg a liliomillat nem lehet olyan bájoló, mint a Pécskő-alji csavargások, a Kucor-hegyi háborúsdik. Azért a mi életünk valahogy csak megoszlott a temlomtorony, a sekrestye, iskola; az otthon és a szellős csavargások kettősségében. Épp emiatt gyűlt meg ^ gyakorta a bajunk Lázár atyával. Mert olyan szigorú szentet nem tart nyilván az egész biblia, mint ő volt. Az még csak hagy- ján, hogy időnként nyakon- csapott. Meg az sem esett rosszul, hogy időnként szent haragjában akkorát senderí- tett rajtunk, hogy utána félórán át nem hagyott el a röhöghetnék. Azért már haragudtunk, ha az oldalán függő szent Antal kötéllel végighúzott rajtunk, mert az bizony csípte az alfelünket. A rettenetes kín azonban az volt, amikor szentül ránkparancsolt, hogy minden mihaszna ministránsnak meg kell jelennie a gyóntatószéke előtt és töredelmes vallomást kell tenni: nem vétkeztünk-e nagyon az égielc ellen? Mi persze nem voltunk olyan kötöznivaló bolondok, hogy bevallottuk volna az igazi bűnöket. Nem volt köztünk olyan agyalágyult, aki elmondta volna, hogy Haulisch Tonohoz jártunk almát lopni, időnként megdézsmájtuk a misebort és csudajót mulattunk, meghogy a virágos kamrában levő pótmáriának rendszerint bajuszt festettünk, ha utunkba akadt. Voltak aztán veszélyesebb bűneink is. Például: kártya híján úgy vertük a „blattot”, hogy szent Antal volt a tök ász, Jézus szíve a piros király és így tovább. Az apróbb szenteket egyszerűen megszámoztuk és kész volt a játék. Ezt is csak most vallom be — ha nem is töredelmes bűnbánattal. Szerencsére mindig kisiklottunk a gyóntatás hálójából. Mert egy pecsovics sem volt köztünk, aki elpofázta volna. Hanem egyszer megfeledkeztünk a kötelező óvatosságról és magunkra vontuk a szent haragot. Hogy-hogy nem.., Találtunk a torony alsó ablakában egy nagy ci- pősdoboz áldozási ostyát. Valahonnan faluról hozhatták az ostyasütő asszonyok. Rajta volt az írás is, hogy „Leovi- gild testvérnek”. De az úr teste annyira ingerkedett velünk ilyen nagy halmazállapotban, hogy teljes áhitat, tiszta lelkűiét és szent buzgalom kíséretében befaltuk az összes krisztust. Még hírmondó sem maradt belőle. Ebből tört ki a gyalázat. Valamelyik becsinálós egy elsőpénteki lelki masszázs alkalmával elköpte a dolgot. Visszaparancsoltak bennünket a penitencia mondásból. Olyan lelki nagymosást tartott nekünk Lázár atya, hogy majd belerepedt az áhítattal telített lelkünk ... Mindennek a tetejébe még a testünk is megsínylette a rút vétket, mert a szent Antal kötéllel kiűzték belőlünk az ördögöt. Hol Lázár atya csapott, hol meg a fráter. Amikor megunták kinyilatkoztatták: „Mehettek. Eltávozott belőletek az ördög”. Valóban. Csak néhány piros csík maradt utána a hátunkon, meg az alsó fertályunkon. N em számoltam, mennyi adósságom maradt az égieknek. Nem könyveltem az úrangyalát, miatyánkot... Máig sem törlesztettem belőle. De annyi biztos, hogy a szép pap ellen szent bosz- szút esküdtünk. Nem volt könnyű vállalkozás, annyi biztos. Várni is kellett rá. De egy szép, télvégi vasárnapon mindenért kárpótolt bennünket Lázár atya színeváltozása. Történt pedig aképpen, hogy Lázár atya megbízta Révai Bandit: vigye el neki a kis bőröndjét a salgói kisvasúihoz, s csak adja nyugodtan a konduktornak. A többivel meg ne törődjék, csak menjen isten hírivei. Csakhogy az én Bandi cimborám sokkal jobban tisztelte a barátságot, mint Lázár atyát és szent parancsolatját. Azonnyomban összekiabálta a bandát, és mi lesben álltunk a kisvonat állomásán. Fújt a szél, csikorgóit a hó. De mi volt az nekünk. A kaland édes melege fűtött bennünket. És meg is érte. Nagyon megérte. ^elkapaszkodtunk a kis- vonatra és kizötyögtünk vele Salgóra. Majd megvett bennünket az isten hidege, azért csak követtük a szent Lázár atyát, mint az árnyék. Barátcsuhában tűnt el egy házban. Nem mondom, kékre- lilára fagyott kezünk, lábunk. de kivártuk, amíg ismét nyílik az ajtó. Szerencsénkre nem maradt nagyon sokáig. Amikor kilépett az ajtón majd hanyatestünk. Mert sokkal szebb volt most, mint tíz más pap együtvéve. Nem volt már azon se csuha, se olvasó, se szent Antal kötél. Olyan norvégmintás pulóver feszített . rajta, hogy a legények legjava megirigyelte volna. A sálja, a sapkája — mind olyan gavallé- ros volt, mintha nem is pap lenne, hanem legalább moziszínész. És ami a legfontosabb. Olyan földi menyasszony lépkedett mellette, hogy annak minden porcikája festményre kívánkozott volna. Lehet, hogy az égi menyasszony sértve érezte magát érte, de Lázár atya dacosan karon- fogta és meg sem állt vele a tóig, amelynek a jege még vastagon állt. Hogy az a szent ember hogy tudott bógnizni? Úgy siklott a jégen, úgy fogta annak a földi Máriának a derekát, hogy nem is tudom, hogyan állta harag nélkül az az égi. És csodák csodája. Akinek eddig még a nagyanyám is, meg a Bandi édesanyja is csókolta azt a szent kezét, most az csókolgatta egy közönséges földi porhüvelynek a kacsóit. Méghozzá olyan átszellemült arccal, mintha nem is a salgói jégpályán lenne, hanem a ta- bernákulum ajtaja előtt, csendes misén a nagytemplomban ... Hej, de értette Lázár atya. Mert amikor a kisasszonyka véletlenül elbukott a jégen, mindig olyan fogással segítette talpra, amiért ő maga mindig csóválgatta a fejét, ha a mi legényeinktől látta a városi jégpályán. És ereje is volt a legénykedéshez, mert azt a szép fehérnépet végülis a két karja között vitte le a jégről — biztos megrándult a bokája a szentemnek ... Hogy ezután mi történt, hogyan folytatódott, arra már csak maga Lázár atya tudna válaszolni. Annyit hitelesen tudok bizonyítani, hogy a másnapi hajnali misén nagyon sokszor elvétette a ce- lebrációt. Kétszer-háromszor megbotlott a lépcsőben is. A lépcsőimádság helyett valami olyasfélét mormogott, amit tán maga az isten sem értett meg. Nem mondok sokat, de legalább tízszer megmakacsolta magát, és csak állt az oltár közepén, akár egy faszent. A második ivásra már nem is futotta a szent italból — mert a papok kétszer isznak — hisz az elsőnél úgy felhajtotta az egészet, mint a parádés kocsisuk szokta Ungárnál, a kocsmában. Ezután sem hagyta abba " a salgói vikkendet. Nem is kellett nekünk túl sokat híresztelni a kirándulást. Tanúja volt annak néhány rózsafűzéres asszony is, akik szent haragjukban visz- szapártoltak Réz Mariánhoz. akinek nagy szája volt ugyan, haragosan leszedte a keresztvizet boldogról-boldogtalan- ról — de legalább a menyecskéket békén hagyta. Ilyen volt az a szentharagú, szépszavú krisztusbajnok Lázár atya. De nem is birta sokáig a hamiskodást, mert egy szép napon úgy eltűnt a parókiáról, mintha a föld nyelte volna el. Ha hinni lehet a rossz nyelveknek, akkor kiugrott a szerzetből és felment Pestre. Úgy tudják a rózsafűzéres asszonyok — mert azok mindent tudnak —, hogy könyvelő lett valamelyik zománcgyárban! aj! Csak bele ne írják a káderlapjába azt a salgói kirándulást! Sajnálnám szegény Lázárt. Mert alapjában véve ... Szóval... Igéből nem lehet megélni! Pásztor Ferenc Lázár atya
