Nógrádi Népújság, 1960. december (16. évfolyam, 97-104-1. szám)
1960-12-17 / 101. szám
Nöu jAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Népújság AZ MSZMP NÓGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. ÉVFOLYAM, 101. SZÄM. ARA: 60 FILLÉR 1960. DECEMBER 17. Salgótarján város kulturális helyseiéről tárgyalt a Tanács Végrehajtó Bisottsága A Salgótarjáni Városi Tanács végrehajtó bizottsági ülésen tárgyalta meg a párt művelődéspolitikai irányelveinek eddigi végrehajtását. A tárgyalás alapját a könyvtárak munkája, az ismeret- terjesztés, a filmszínházak tevékenysége és a művészeti csoportok munkája adta. A könyvtármunkát vizsgálva megállapította a bizottság, hogy jelentős eredményeket értek el, az olvasómozgalom szélesedett, nőtt a könyvvásárlás, amely 1959-hez képest 10 százalékos emelkedést mutat. A könyvtárak foglalkoznak irodalmi ankétokkal, vitákat rendeznek, amellyel szélesítik a dolgozók érdeklődését a könyvek iránt. Mindezek mellett meghatározta a végrehajtó bizottság, hogy koncentrálni kell a könyvtárakat, harcot kell folytatni a zugkönyvtárak ellen, ahol ponyvaregények kerülnek forgalomba és nagyobb súlyt kell helyezni a politikai, műszaki, antiklerikális és modern természettudományos könyvek megismertetésére. Az ismeretterjesztés területén megállapította a végrehajtó bizottság, hogy jelentős eredményt értek el. De mindezek mellett messzemenően gondoskodni kell a közönség- szervezésről, és előadás- sorozatokat kell szervezni. Ezeket az előadásokat a közönség véleményének figyelembevételével kell kialakítani. Megvizsgálta a filmszínházak munkáját is és megállapította, hogy Salgótarjánban az általános mozilátogatás terén országos viszonylatban is az elsők között vannak. De ezeket, az eredményeket tovább kell fokozni és ennek érdekében meggyőzőbbé kell tenni a filmpropagandát. Szélesíteni kell a közönség- szervező hálózatot. Vitákat, ankétokat kell tartani és segíteni, hogy a dolgozók ne csupán nézzék, hanem értékeljék is a filmeket. A végrehajtó bizottság a továbbiakban a művészeti csoportok tevékenységét értékelte. Megemlékezett a képzőművész csoportról is, amelynek tárlatai ma már országos viszonylatban is elismerésre tartanak számot. Megállapította, hogy a művészeti csoportok végső soron eredményes munkát végeztek, de több helyen különböző problémák merültek fel, amelyeknek megoldása feltétlenül a jövőbeni feladat. Javítani kell a műsorpolitikát, gondot kell' fordítani a műszaki csoportok tagjainak nevelésére, támaszkodni a módszertani tanácsadó tevékenységre, és bővíteni kell a választékot, a megyei színműtárban. A végrehajtó bizottság határozatot hozott, hogy a kul- tűrotthonok vezetői és egyes kulturális munkásai, valamint a kultúrotthonnal nem rendelkező üzemek szakszervezeti kultúrfelelősei részére szakmai továbbképzést kell szervezni a munka megjavítása érdekében. Ehhez kérte a végrehajtó bizottság, az SZMT, a megyei tanács művelődési osztályának, valamint a Népművelési Intézet segítségét. Felhívással fordult a pedagógusokhoz is és kérte őket kapcsolódjanak be a művelődéspolitikai irányelvek végrehajtásába, általában a kulturális munka megvalósításába. A verseny finisében Jelentés a% ifjúsági brigádok munkájáról Az ifjúsági brigádok megyénk üzemeiben, a bányászatban és a mezőgazdaságban a KISZ kongresszus tiszteletére indított versenyben a vállalások még hátralévő részének teljesítésén dolgoznak. Most, az utolsó napokban nagyon sok helyen befejezték már a brigádok az éves tervet és a hátralévő időszakban már a terven felüli teljesítés mennyiségének emelésén dolgoznak. A különböző helyekről küldött jelentések alapján a legjobb eredményt elért brigádok munkájáról az alábbiakban számolunk be. Az Acélárugyárban a huzalműi karbantartó lakatosműhelyben dolgozó Csikány István brigádja vállalását egy hónappal a határidő előtt teljesítette. Az acélöntödei KISZ-brigád fél év óta állandóan 106—110 százalék között teljesíti havi tervét és az utóbbi hónapokban teljesen selejtmentesen dolgozik. Kartus József brigádja jóval a megengedett selejtszázalék alatt dolgozik, az utóbbi időben volt olyan hónap is, amikor 7 kilogrammra csökkentették az engedélyezett 35 kilogramm selejtet. Az Ora- vecz csákánynyújtó brigád legutóbbi havi tervét 143 százalékra teljesítette. A hideg- hengerlői ifjúsági brigád a vállalt havi 35 000 forint értékű órarugógyártást túlteljesítette 53 ezer forint értékre, amely 152 százaléknak felel meg. A rúdhúzó üzemnél dolgozó ifjúsági brigád 106—108 százalékot ér el és a brigád tagjai közül egy sem teljesít 100 százalék alatt. Ugyancsak az AcélárugyárEgyre jobb lesz Salgófarján kereskedelmi ellátása NÉGY ÜJ ÜZLET NYÍLT MEG DECEMBERBEN Egyre jobb, kiegyensúlyozottabb lesz Salgótarján és az új városrész kereskedelmi ellátása. A két kereskedelmi vállalat, az Élelmiszer- és az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat egymásután nyitja meg a modernül felszerelt, gazdag árukészlettel induló üzleteket. TELJESÍTETTÉK MUNKAHELYI VÁLLALÁSUKAT A SZÉNMEDENCE SZOCIALISTA CÍMÉRT KÜZDŐ BRIGÁDJAI ^.Kilencvenkét brigád küzd a szocialista címért Még az elmúlt év elején a munkaverseny új hajtása bontakozott ki szénmedencénk bányaüzemeiben is. Szenelő, elővájó és feltáró brigádok, szállítók és fenntartók, lakatosok és kovácsok vállalták, hogy küzdenek a szocialista brigád cím elnyeréséért. Ezért nemcsak a termelési tervüket teljesítik túl, csökkentik az önköltséget, javítják a szén minőségét, hanem magatartásukban is pél- damutatóak lesznek, hogy méltóak legyenek e cím viselésére. Ehhez természetesen elengedhetetlenül szükséges az is, hogy állandóan fokozzák szakmai tudásukat, részt vegyenek szakmai és politikai oktatásban, a kollektív szellem kialakításában. Az elmúlt évi eredmények alapján szénmedencénkben eddig 20 brigád nyerte el a szocialista munka brigádja címet. A párt VII. kongresszusa tiszteletére kezdeményezett munkaversenyben, a hároméves terv sikeres befejezéséért, a pártkongresszus határozatainak maradéktalan végrehajtásáért ebben az esztendőben már 92 brigád több mint 1400 tagja tűzte maga elé a szocialista munka brigádja cím elnyerését. Az év eddig eltelt szakasza azt bizonyítja, hogy azok a brigádok, amelyeknek tagjai e nagyszerű cím elnyeréséért küzdenek, elsősorban a munkahelyen érnek el nagyszerű eredményeket. Ma már arról számolhatnak be, hogy a munkahelyre tett vállalásuknak: a termelési terv teljesítésének, az önköltség csökkentésének, az anyagtakarékossági felajánlásuknak, a minőség állandó javításának eleget tettek, s az 1960. évre vállalt feladatokat nemcsak hogy teljesítették, hanem túl is teljesítették azt. Nem teljesítették azonban néhányan vállalásuk azon részét, amelyben azt ígérték, hogy növelik szakmai és politikai felkészültségüket, tevékenyen részt vesznek a kollektív szellem kialakításában. Mindezeket figyelembe véve az 1960. évi teljesítések után szénmedencénkben újabb 25 brigád esélyese a szocialista munka brigádja cím elnyerésének, amelyet a végleges értékelés után, januárban ítélnek oda a bányák termelési tanácskozásain. Decemberben az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat egy önkiszolgáló fűszer és csemege boltot, valamint egy kenyér és tejszaküzletet nyitott meg az új városrészben. A modernül felszerelt önkiszolgáló bolt mintegy 350 ezer forintos árukészlettel nyitotta meg kapuit. A kenyér és tej szaküzletben meleg tejet és kakaót is vásárolhatnak délelőttönként a dolgozók. A dolgozók gyorsabb kiszolgálása érdekében ugyanez a vállalat átalakította és automata pénztárgéppel felszerelte a Vörös Hadsereg úton lévő fűszerboltot is. Ez a bolt is már egy hete önkiszolgáló jelleggel működik. Az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat egy modern háztartási boltot és egy félig önkiválasztó rendszerrel működő divat- és rövidáru boltot nyitott meg e hóban az új városrészben. Azt tervezik, hogy Somogyi Miklós elvtárs látogatása Salgótarjánban Tegnap, december 16-án látogatást tett Salgótarjánban Somogyi Miklós elvtárs az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke. Somogyi Miklós elvtárs' a délelőtti órákban a megyei párt- bizottságon megbeszélést folytatott a megye vezetőivel, részt vett a járási párttitkárok és a járási tanácsok elnökeinek megbeszélésén. Meglátogatta a Szakszervezetek Megyei Tanács által tartott kétnapos tanfolyamot is, amelyet a szakszervezeti elnökök és normások részére rendeztek. A délutáni órákban látogatást tett a Salgótarjáni Üveggyárban, ahol pártnapot is tartott Somogyi Miklós elvtárs. még ebben az évben, de legkésőbb január 1-én megnyitnak ugyanitt egy papír- és Írószer boltot is. A karácsonyi csúcsforgalom lebonyolítása érdekében két kisegítő üzletet is létesítettek, ahol a dolgozók ajándékárukat vásárolhatnak. A megnyílt boltokban bő árukészlet várja a vásárlókat, hiszen ez a két boltban közel másfél millió forintot tesz ki. ban lényeges szerepet tölt be az energiaszolgáltatás szempontjából Szabó Gyula kazánfűtő brigádja. Ebben az üzemrészben állandóan biztosítani tudják a szükséges 4,5 atmoszféra nyomást. A brigádokban dolgozó fiatalok közül a verseny elindítása óta egyetlen egy igazolatlan mulasztó, vagy későn jövő sem volt, ami azt mutatja, hogy a munkafegyelem megszilárdítására tett vállalásukat is komolyan veszik. A BÁNYÁSZOK sikerei A szénmedence fiataljainak versenyében igen fontos a feltárási és elővájási tervek teljesítése. Ebben a versenyben eddig különösen a tiribesi bányaüzem KISZ-fiataljai járnak az élen. Langa Gyula 9 fős elővájásf brigádja fővágatban a 30 folyóméteres tervvel szemben 40,8 folyómétert teljesített. Gáspár István KISZ feltáró brigádja még ennél is jobb eredménnyel dicsekedhet: a tervezett 30 folyóméterrel szemben 46,8 folyómétert teljesített és a vágatot TH-gyűrűvel biztosították. AZ IFJÚ TRAKTOROSOK IS JÓL DOLGOZNAK A hét végén országos szinten tanácskoznak a fiatalok küldöttei. A tanácskozáson minden bizonnyal szóba kerül a fiatal traktorosok országos versenyében vetélkedők munkája is. S ha megyénk fiatal traktorosainak eredményeit nem a legjobb országos eredmények között említik, szégyenkezésre még nincs ok. Megyénk fiatal traktorosai közül az év elején 106 fő csatlakozott az ifjúsági versenyhez. Időközben többen eltávoztak, vagy más munkakörbe kerültek, több közülük ió munkájuk miatt került más beosztásba. így az utolsó előtti verseny értékelésénél 72 fiatal munkájáról lehet számot adni. A 72 fiatal traktoros a megye traktorosainak 14,4 százaléka. A teljesítményeket tekintve igen örvendetes, hogy a fiatalok a megyei összteljesítmény 19,1 százalékát végezték, 50 700 normálholdat. A gépkihasználást tekintve is kedvező a helyzet, mert míg megyei átlagban egy traktorosra 531 normálholdnyi végzett munka jut az év 11 hónapjában, addig egy ifjú traktorosra 32,2 százalékkal több, 703 normálhold. Fiataljaink egész éven keresztül jelentős segítséget adtak a tsz-eknek. Szenozicska elvtárs, a Berceli Gépállomás traktorvezetője 350 kh aratást végzett, ő a megye legjobb aratógépkezelője. Kom- bájnolásban is az elsőbbséget ifjú traktoros vitte el, Sándor József, a Pásztói Gépállomás traktorosa 355 kh-t végzett. A cséplésben, a silókom- bájnolásban, de az őszi mélyszántásban is kitettek magukért a fiatalok. November 30-i eredmények alapján legjobb teljesítmény elérésével a következő fiatalok járnak élen: Vonák László Kisterenye, 1064 normálhold, 255 műszaknorma. Budai László Erdőkürt 1260 normálhold 253 műszaknorma, Végh Imre Kisterenye, 1294 normálhold, 244 műszaknorma, Varga István Szécsény, 1332 normálhold, 243 műszaknorma, Saját József Érsekvad- kert, 940 normálhold, 230 műszaknorma. A termelési munka mellett fiataljaink többsége az üzemanyag. valamint az alkatrésztakarékosságról sem feledkezik meg. Üzemanyagból 82 ezer forint a megtakarítás, anyagalkatrészből pedig 112 ezer forint. Gépállomási szinten első helyen a kisterenyei, második helyen a berceli, harmadik helyen pedig az erdőkürti ’fiú traktorosok állnak. Mindhárom gépállomáson egy ifjú traktorosra jutó műszaknormák száma a 150-et meghaladja.------------Bé kegyűlés Nagy bátony ban Vasárnap Nagyátonyban, a Hazafias Népfront és a községi tanács közös rendezésében a Béketanács legutóbbi ülése alapján a környező községek részére békegyűlést rendeznek. A békegyűlés szónoka Sza- kasits Árpád elvtárs, a Békevilágtanács tagja, az Országos Béketanács elnöke, aki a bányásztelepülések lakóinak a békemozgalom jelenlegi állásáról és legfontosabb kérdéseiről tart élménybeszámolót. A békegyűlést vasárnap délután a nagybátonyi MTH iskola nagytermében tartják. A zárszámadásra készülnek tsz-eink Még jó két hét és befejezik az évet, új gazdasági évet kezdenek termelőszövetkezeteink. Ez azzal jár, hogy töviről-hegyire átnéznek mindent, megvizsgálják, értékelik, hogyan gazdálkodtak az elmúlt gazdasági évben, melyek azok a dolgok, amelyek jól sikerültek, s melyeken kell változtatniok az elkövetkezendő év sikere érdekében. A zárszámadás nemcsak a telt kamrákat és sok pénzt jelenti a termelőszövetkezetnek, hanem igen komoly munkát is, hiszen számba venni, hogyan haladtak, mennyit gyarapodtak egy év alatt a szövetkezeti gazdák, nem könnyű feladat. Az előkészületek e munkára már megyénkben is megkezdődtek. A termelőszövetkezeti könyvelők egy hetes oktatáson vettek részt, ahol a zárszámadással kapcsolatos legfontosabb teendőkkel ismerkedtek. A jövő héten sor kerül a termelőszövetkezeti ellenőrző bizottsági elnökök háromnapos oktatására is, mert ahogy azt a rendelet is kimondja a zárszámadást a közgyűlés elé vinni az ellenőrző bizottság munkája nélkül nem lehet. A termelőszövetkezetekben ezekben a napokban alakítják meg a leltározási bizottságokat, amelyek január 1től látnak munkához. A szé- csényi járás termelőszövetkezeteiben jórészt már megalakultak e bizottságok, melyeknek feladata lesz majd, hogy számbavegyék milyen vagyonnal rendelkezik a szövetkezet, s milyen eredménynyel jártak a szövetkezeti tagok erőfeszítései az idei gazdasági évben. A bányászok segítői Ahhoz, bogy bányászaink teljesítsék termelési tervüket, igen fontos szerep vár a vitlák és egyéb szállító berendezések kezelőire is. Ezt a feladatot a képünkön látható Budveszel János, a forgácsi üzem gépkezelője becsülettel végzi el.