Nógrádi Népújság, 1960. október (16. évfolyam, 79-87. szám)
1960-10-29 / 87. szám
NÓGRÁDI NSPÜJSAG 3 szó. Felszedték a kövezetei — habár még maradhatott is volna. Mindenesetre megelégedéssel töltötte el az embereket, hogy itt is sártalanítanak. Ez nem is rossz, - gondolhatta bárki. De eltelt egy félév, a felszedett utca úgy maradt, ahogy azt annakidején hagyták. Majd egy vasárnak autószámra hordták a javításhoz szükséges köveket, de azóta már megint elmúlt három hónap és a kövek ott vannak, ahová hordták, legfeljebb a kocsit nem tudnak hol parkírozni. Már a nyáron is kellemetlen volt ez a felbontott útszakasz. A2 autóbuszutasoknak porfelhőkben kellett várni, és porfelhő borította innen a város főucáját is. Most, hogy beállt az esős idő, nyakig járnak az emberek a sárban, amellett, az autóbuszod az utcára is kihordják. Vajon miért húzódnak ezek a munkálatok ilyen sokáig? Miéri kellett ezt az két útszakaszt felbontani és most befejezetlenül otthagyni? Hiszen ez sok kellemetlenséget okoz a város lakosságának ! H. L. Újabb szocialista címért vevsenyző brigádok a Tűzhelygyárban Az utóbbi időben újabb kollektívákkal szaporodott a Tűzhelygyárban a szocialista címért versenyző brigádok száma. A korábbi tízzel szemben ma már 14 brigád kívánja elnyerni ezt a megtisztelő elnevezést. Gergely Bálint, az egyik most alakult brigád vezetőjének véleménye szerint különösen hasznos lesz a szakmai oktatás, újabb ismeretek elsajátítása. Zsélyi János brigádvezető arra készíti fel munkatársait, hogy a szocialista címért versenyezve nagyobb gondot kell fordítani a minőségre, a fegyelemre. Ennek a brigádnak a patroná- lását Monostori Ottó főmérnök vállalta el, aki hetenként egy órás szákmai oktatást is tart a brigád számára. A Gáspár- és Fodor-brigádoknál arra törekednek majd, hogy a más-más vidékről való brigádtagok között minél hatékonyabb kollektív szellem alakuljon ki. Felkészülve várja a telet a Hatvan—Salgótarjáni vasút A vasúti forgalom legnagyobb ellensége a tél, melynek támadása nem találhatja felkészületlenül a vasút folyamán megtörténik a szükséges intézkedés a szigetelt sínmezők szárazontartása érdekében, hogy a velük kapMunka közben a pályafenntartás dolgozói Salgótarjánban dolgozóit. A felkészülés idejében megtörtént, sőt lényegében be is fejeződött a salgótarjáni vonalon is. Október végéig befejeződik a dolgozók között a szükséges elméleti és gyakorlati tudnivalók oktatása. A szükséges szerszámok felülvizsgálata megtörtént és e hónap végéig megtörténik a szerszámok nyelezése és az esetleges mutatkozó hiányok pótlása. Az előírt tartalék- szerszámok tárolása megtörtént, tartalék hósövénytáb- lákat is biztosítottunk. A daruk és vízvezetékek fagytalanítása november 10- ig befejeződik. November hó csolatos biztonsági berendezések zavartalanul működhessenek. A figyelőőri beosztás megszervezése, valamint a dolgozók melegítő itallal való ellátása megtörtént. A különféle szervezési előkészületeken kívül, nagy lendülettel folyik a pályarészek téli előkészítése. A fek- szín és irányhibák megszüntetése teljes erővel folyik, hogy a pályatest lefagyásának idejére a vágányok a lehető legjobb állapotban rögzítődjenek. Az utóbbi igen fontos munka minél előbbi befejezésére állította rá a Hatvan—SalgóFelfelé ível az újítómunka a Salgótarjáni Üveggyárban 37 ŰJlTÁS egy hönap alatt » A Salgótarjáni Üveggyárban egyre jobban fellendül az újítómozgalom. Egyre több dolgozó veszi ki részét az újítómunkából, amit bizonyítanak, azok a számok is, amelyek az első újítóhónap — szeptember 20-tól október 20-ig — alatt benyújtott újításokat jelzik. Az említett időszakban 37 darab újítást nyújtottak be a gyárban, ezek közül elfogadtak 24-et. Az elfogadott javaslatokból már bevezettek 13-at. A bevezetett újítások 400 ezer forint megtakarítást jelentenek a gyárnak, örvendetes az is, hogy az újítók táborában egyre többen jelentkeznek a munkások, fizikai dolgozók. A 37 benyújtott javaslat közül 29 darabot fizikai dolgozók nyújtottak be, míg 8 darabot alkalmazottak. Ha megvizsgáljuk az elmúlt év harmadik negyedévének eredményeit — csak egy számot említsek: akkor 20 darab javaslat került benyújtásra — az idei év most folyó újítóhónapja alatt az említett számok bizonyítják azt a jelentős fejlődést, amelyet az SZMT levele is elősegített. Az újítómunka ki- szélesedését elősegíti az is, hogy a munkásújítók elfogadott javaslataikra az újítási díjon túl 100—200 forint céljutalmat kapnak a javaslat megvalósítását követően. Eddig három dolgozónak fizettek ki céljutalmat. Az eredmények további javítása, valamint a tapasztalatcsere mozgalom fejlesztése érdekében e hónap végén úi'+ókiállitást rendeznek a vállalat művelődési otthonában. Az újítókiállításon az idén benyújtott és. megvalósított legjelentősebb újításokat mutatják be. tarjáni Pályafenntartási Főnökség génesített mozgó szakaszát is. Salgótarjántól lefelé, ae álönösen a leggyengébb kisterenyei vonalrészen a téli előkészület folyamán 18 400 munkaóra merült fel, csupán november hóban a Salgótarjáni vonal többi részén a vágányok meglévő hibáinak kijavítására további 35 000 órát fordít a főnökség. Ez a nagy munka jelenleg is tovább folyik és minden remény meglehet, hogy a kívánt eredmény nem marad el. A fagyra és a hóra különösen érzékeny kitérők, váltók felújítása a Salgótarjánban tervezett 15 csoport kivételével, a vonal hosszában csaknem teljes egészében befejeződött. Ez a körülmény azt jelenti, hogy a salgótarjáni vonal ilyen alapos felkészültséggel hosszú évek során nem várhatta a telet és ez a tény egyik biztosítéka a téli forgalom zavartalan lebonyolításának. November 7-e előtt November 7-e, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának előestéjén újabb munkasikerek elérésére készülnek megyénk dolgozói is. ÜJABB 480 EZER FORINT MEGTAKARÍTÁS A Magyar Vasötvözetgyár- ban az üzem dolgozóinak kezdeményezésére a szakszervezeti bizottság elhatározta, hogy az 1960, évi tervfeladatok határidő előtti teljesítése, az éves vállalás teljesítése, a második ötéves terv előkészítése érdekében újabb feladatok elérését tűzi ki célul. > Ennek keretében elhatározták, hogy az ez évre kitűzött operatív tervfeladatokat tíz nappal előbb, december 20-ig teljesítik. Ezzel az éves terv mintegy 5 millió forintos, 5 százalékos túlteljesítést kívánják el-, érni. A termelési terv túlteljesítésén túlmenően az önköltség csökkentésére is kötelezettséget vállaltak. A gyár a harmadik negyedévben 3,2 százalékkal alacsonyabb kölls- ségszintet ért el mint ami a tervezett volt A negyedik negyedévben a harmadik negyedév során elért szintet további 2 százalékkal csökkentik. Ennek érdekében az üzemi párt- és szakszervezet, valamint a vállalat által kidolgozott intézkedési programot maradéktalanul teljesítik. Ez az újabb 2 százalékos vállalás nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy az egész évre vállalt 4 millió forinton felül, újabb 480 ezer forinttal magasabb megtakarítást érnek el. A jelen célkitűzések és az 1961-es terv végrehajtásának jó előkészítése érdekében a szakszervezeti bizottság december 10—12 között technológiai ismertetési hetet rendez. Ennek keretében a műszaki dolgozók műszakonként és technológiai ágazatonként részletes előadásokat tartanak, választ adnak a dolgozók kérdéseire. A 2,5 MILLIÓS LEMARADÁS • BEHOZÁSÁÉRT A Salgótarjáni Üveggyár különböző nehézségek miatt az év eddigi részében mintegy 2,5 millió forintos lemaradással dolgozik. A gyár VI-os kemencéjén tartott legutóbbi termelési tanácskozáson a dolgozók elhatározták, hogy felhívással fordulnak többi munkatársaikhoz. Ebben a felhívásban arra kötelezték magukat, hogy a negyedik negyedévben 900 ezer forint, ezen belül október 24-ig 378 ezer forint értékű tervenfelüli gyártmányt készítenek el. Ennek a fogadalmuknak eleget is tettek. A felhíváshoz elsőnek a IV-es kádkemence dolgozói csatlakoztak, aíkik vállalták, hogy az év utolsó negyedében 1 millió forint értékű terméket gyártanak. Október első Ihárom hetében ezen a kemencén már közel 28Ó ezer forint volt a túlteljesítés mértéke. Ehhez az eredményhez nagyban hozzájárul, hogy a kemence dolgozói a 10—11 százalékos selejtet az említett időszakban 6,6 százalékra csökkentették. A VI-os kemence dolgozóinak kezdeményezéséhez 5 gyár többi üzemrészének dolgozói is csatlakoztak, hogy közös erővel pótolják a 2,5 millió forintos lemaradást. A Salgótarjáni Erőmű dolgozói október 27-én, csütörtökön délben teljesítették 1960. évi tervüket. Az év hátralévő részében még mintegy 13—15 millió kwó villamos energiát adnak terven felül. Képünkön: jelentés érkezik a vezénylőterembe az éves terv teljesítéséhez szükséges utolsó kwó villamosenergia megtermeléséről. Az építőiparban tovább kell törekedni a határidők betartására A Salgótarjáni Városi Párt Végrehajtó Bizottság legutóbbi ülésén a Nógrád megyei állami Építőipari Vállalat pártbizottságának jelentését vitatta meg. A végrehajtó bizottsági ülés megvizsgálta, hogy a legutóbbi pártbizottsági ülés óta, milyen eredményeket ért el az építőipar a végrehajtó bizottság útmutatásai alapján. A végrehajtó bizottság megállapitotta, hogy az Építőipari Vállalat munkájában nagy javulás tapasztalható, de a Központi Bizottság határozatának szellemében újabb feladatokat szabtak meg az építőipar számára. Ezek között szerepelnek a beruházások időben való teljesítése, az anyagtakarékossági és önköltségi mutatók további megjavítása. Százezer kilométer után Tudja-e az egyik kéz, mit csinál a másik? Aki még a felszabadulás előtt ismerte Salgótarjánt, leginkább mérleget tud vonni: milyen nagy lendülettel épül a város és milyen szép lesz. Kár, hogy egyes munkafolyamatokat hosszú időre megszakítanak. Milyen bosszantó volt, hogy a Rákóczi úton a megyei rertd'őrs égtől a tanácsig húzódó járdadarabon négy-öt helyen fel v^n szakítva a járda. Száraz időjárásnál kellemetlenül bukdácsolnak benne az emberek, az esős időknél pedig hol beleestek, hol pedig a főútvonalra kellett letérni, hogy elkerüljék a sarat, a víztócsát. Augusztusban aztán megjelentek az aszfaltozók, kijavították a járdaszakaszt betonnal, de azt a részét, amelyik aránylag tűrhető volt. Aztán kiaszfaltozták a túlsó oldalon lévő részt. Erre is szükség volt. Egyszóval bontottak, dolgozgattak, megjelentek a kazánnal, aszfaltozták a mellékutcát, aztán még vagy kétszer megjelentek az aszfaltozók, de mindig mást javítottak. Es itt van egy másik bosszantó eset. A Pécskő utcai auíóbuszm PP'íiilíl TH ÍC lHínrff 4 vr/Yn — Üljön ide mellém szaki, útközben beszélgethetünk. Még van egy fordulóm, azután úgyis leváltanak. — Hiszen váltás után több időnk lesz, találkozzunk akkor — mondtam én. — Azután már nem érek rá, mert az MHS által beiskolázott fiatalokat oktatom gépkocsi vezetésre egész nap. — Dehát holnap reggel újra munkába áll, ma szabad napja lesz. Nem pihen? — Dehogynem, egész éjjel aludni fogok — nevette el magát Mihócz Görgy, a 12-70 rendszámú helyijáratú autóbusz vezetője. Így kezdődött beszélgetésünk, s én közben mellé ültem a vezetőfülkébe, a kocsi megtelt, csengettek, indultunk Zagyvaróna felé. Szerencsém volt, hogy már előtte való napon jártam a 33. AKÖV-nél, ahol kellő felvilágosítást kaptam a 12-70-es 60 személyes autóbusz két kiváló vezetőjének, Mihócz Györgynek és Pándi Lászlónak dicséretes munkájáról. Azért tartottam ezt szerencsének, mert embererriből csak ezen előzetes ismeretek birtokában tudtam kiszedni, amit akartam. A munkájukra vonatkozó adatokat. Nem azért, mintha nem tartana számon mindent, hanem azért, mert szerény ember. — Maguktól érthetődő dolgok ezek elvtárs, másként nem is lehetne csinálni — mondta. Ezek a maguktól érthetődő dolgok a következők. Több mint egy éve újonnan kapták a gépkocsit. Állandóan a Baglyasalja—Zagyvaróna útvonalon, ezen a mindig zsúfolt forgalmú szakaszon tevékenykednek. Mindkettőjük arról híres és azért kedvence különösen az Acélárugyárba, Erőműbe, Vásölvözetgyárba műszakba járó dolgozóknak, mert téli havas, őszi lucskos, ködös időben éppúgy, mint a motor felmelegedését fokozó nyári kánikulában pontos, a menetrend előírásainak megfelelő szállítással könnyítik meg mások munkáját. A tavaly fargolomba állított kocsi a napokban futotta meg a 100 000-ik kilométert úgy, hogy még nagyjavítása mm volt. Ez a gondos vezetésnek, lelkiismeretes karbantartásnak, nem kevésbé az egymást váltó két vezető között meglévő baráti, elvtársi kapcsolatnak az eredménye. Azt az üzemben mesélték el nekem, hogy a beütemezett egynapos és háromnapos gépkocsi szemléken — amely idő alatt a gépkocsivezető minden munka alól fel van mentve és fizetést sem kap — minden alkatrész szétszedésénél, vizsgálatánál ott van valamelyikük. S azért valamelyikük. mert egyik közülük állandóan oktató kocsin ül. — Egy éve, szinte megszakítás nélkül folyik az oktatás, most már a feleségem is megszokta — mondja nevetve a mindig kócoshajú „Gyuri bácsi”, aki azonban nagyon is fiatalnak tartja magát. Az is, egyébként nem volna képes ennyi munkára. Külön nagy szó az, hogy ennyi munka mellett baleset- mentesen vezet Mihócz György immár összesen 200 ezer kilométeren. Ezért becsülik a rendészeti szervek is, ami kifejezésre jut abban, hogy heti 4 órán keresztül önkéntes rendőrként a közlekedést ellenőrző csoportban tevékenykedhet. S hogy ne maradjanak el egygyunk, ahol frissen borotvált, mosolygó barátja fiityü részve ül be a helyére. Még annyit ehhez a 10i ezer kilométerhez, hogy a 33. AKÖV-nél motorolaj, gáz olaj, fenntartási anyag, gum kilométerenkénti átlagköltségi 1,50 forint, a 12-70 rendszá mú autóbuszon 0,90 forint, a; összes gurulóköltség vállalat átlaga 5 forint, ezen a gép kocsin 3,83 forint. Ez a mel lékes megállapítás olyan kér dést szül a kívülálló laikus ban, hogy vajon eredménye mástól, ebben a munkában is társult hozzá váltója: Pándi László. — Nem ördöngösség ez. Az a nyitja, hogy úgy kell ba- csülni a kocsit, mint munkatársat, mint „aki” segít megkeresni a kenyeret ötöd- magam részére — mondja, s már megint a tanácsnál vasebben tudna-e gazdálkodni ez a fontos közlekedési vállalat, ha minden gépkocsi- vezetője hasonló jó munkát végezne? Hogy is mondta „Gyuri bácsi”? — Nem ördöngösség ez... Kondoros! János