Nógrádi Népújság, 1960. augusztus (16. évfolyam, 65-70. szám)
1960-08-27 / 69. szám
1960. augusztus 27. H08RADI R1PÜJ0A8 3 Nagyobb gondot a termelőszövetkezeti beruházásokra Turcaányi István elvtára, a megyei tanács vb. elnökhelyettesének nyilatkozata A nyári mezőgazdasági munkák dandárjának befejezésével most ismét egyre nagyobb erőt kell biztosítani a termelőszövetkezeti építkezések mielőbbi befejezéséhez. Az idő sürget. Munkatársunk ezért kereste fel Turcsányi István elvtársat, a megyei tanács vb elnökhelyettesét, s kért választ kérdéseire: — Milyen a tsz-építkezések jelenlegi helyzete? — A megyében működő 130 tsz részére kormányunk két ízben biztosított hitelt. A saját erőből történő beruházásokkal együtt közel 35 millió forint áll rendelkezésre. Ezzel az anyagi erővel a közös állatférőhelyek kialakítása, valamint egyéb objektumok megvalósítása* útján jelentősen fokozzuk tsz-eink megszilárdítását. Ahhoz azonban, hogy a kitűzött célt maradéktalanul végrehajtsuk, körültekintő és következetes munkára van szükség a tsz beruházási iroda, a kivitelező vállalatok, valamint a tesz-ek és a patronáló vállalatok részéről. A beruházások műszaki előkészítése meglehetősen elhúzódott. Emiatt a kiviteli szerződések megkötésének zöme a második negyedévben történt, sőt még napjainkban is tart. Elsősorban emiatt az építkezések jelenlegi készültségi foka megközelítőleg 40 százalék. A tsz saját erőből történő beruházásainál ez a szám valamivel kedvezőbb. Hozzájárult ehhez a kedvezőtlen képhez a kivitelező vállalatok lassú munkatempója is. Eddigi munkájuk során — a meglevő nehézségeket figye- lembevéve — kevésbé volt tapasztalható az, hogy a tsz-be- ruházásokat megkülönböztetett figyelemmel és törődéssel kezelték volna. A Nógrád megyei Építőipari Vállalat által kivitelezendő 10 magtárpadlásos istálló építkezéseinél több helyen hosz- szú ideig 4—5 fő dolgozott. A vállalat intenzitása nem minden létesítménynél kielégítő. Ahhoz, hogy az első ütem hat istállóját határidőre, szeptemberben átadják, fokozott munka kell. Mégin- kább szükséges ez a II. ütemben épülő négy magtárpadlásos istállót illetően. Ezek készültségi foka alacsony. Az október 31-én esedékes átadási határidő betartása nem látszik biztosítottnak. A Tanácsi Építőipari Vállalat kivitelezésében 20 létesítmény épül. A létesítmények több mint fele nincs megkezdve. Eddig mindössze négyet adtak át. Az intenzitást itt is fokozni kell. Nagyobb öntevékenységgel az akadályokat lehetőség van csökkenteni. A Szécsényi Vegyesipari Vállalatnál valamivel jobb a helyzet, mint a Tanácsi Építőipari Vállalatnál. A tsz-ek kivitelezésében 14 létesítmény épül. A KTSZ-ek a tsz-ek építkezése terén a legjobban vannak elmaradva. A megkezdett létesítmények lassú ütemben haladnak. Hét létesítményt még meg sem kezdtek. Az október 31-re megállapított határidő betartása itt sem látszik biztosítottnak. Különösen fontos, hogy az általuk vállalt kutakat határidőre elkészítsék. Ezek nélkül ugyanis az istállók csak nehezen üzemeltethetők. Az elmondottak mellett is az a véleményünk, hogy — ismerve az említett vállalatoknak az elmúlt évben e téren végzett derekas munkáját. — megvan a lehetőség arra, hogy a párt és tanácsi szervekkel együttműködve az építkezéseket határidőre átadják. A tsz-ek saját építő brigádjaikkal kivitelezendő építkezések üteme jobb a vállalatinál. Ez elsősorban az üzemi munkások segítségének köszönhető. Ettől függetlenül feltétlenül kívánatos, hogy itt is meggyorsítsuk az építkezések ütemét. Véleményünk szerint az Acélárugyár, de több más üzem is többet tudna nyújtani ezen a téren. A házi-brigádok kivitelezésében 193 létesítmény épül. A létesítmények zöme szerfás és egyszerű épületek. Különösen segítségre szorulnak ácsmunkában. Amennyiben patronáló üzemeink tevékenységüket fokozzák, úgy az építkezések határidőre bizonyosan elkészülnek. — Jelenleg milyen akadályai vannak a határidő betartásának? — Akadálynak mondható — ami bizonyos mértékben eddig is hátráltatta az építkezéseket — egyes anyagok hiánya. Ilyenek: cement, fenyőfűrészáru, eternitcső és nád. Gátló körülmény továbbá az is, hogy a tsz-ek által szerződésben biztosított segédmunkaerő a nyári időszakban nem áll a kivitelező vállalatok rendelkezésére. A tsz-ek nem tudták elvégezni időben az általuk vállalt munkát. Az utóbbi kihat az egyes létesítményeknek a vállalat által való kezdési idejére is. További akadályt képez a szerfás építkezéseknél az ács hiány, valamint általában a nem elegendő segédmunkáslétszám — Milyen intézkedéseket tett a megyei tanács végrehajtó bizottsága a tsz beruházások időbeni befejezése érdekében? — A megyei pártbizottság után a megyei tanács végrehajtó bizotsága is foglalkozott a tsz-építkezések helyzetével, és azt a továbbiakban is állandóan figyelemmel kíséri. A pártbizottsággal együttműködve több esetben összehívtuk a patronáló vállalatok párttitkárait és vezetőit, valamint a kivitelező vállalatok képviselőit. Az utóbbi hetekben véleményünk szerint a munka üteme meggyorsult. Intézkedtünk, hogy a tsz beruházási iroda az eternitcső helyett más, megfelelő anyagból készült csöveket szerezzen be. A végrehajtó bizottság elrendelte, hogy a tsz beruházási iroda a megyei KISZ bevonásával a szerfás és egyéb háziépítkezésekhez biztosítson megfelelő szakmával rendelkező kisiparosokat. A kivitelező vállalatoktól kéthetenként helyzetjelentést kérünk az építkezésekre vonatkozóan, s a szükséges intézkedéseket időben megtesz- szük. összefoglalva: amennyibe^ az érdekelt szervek a maguk részéről minden támogatást megadnak a tsz beruházások határidőre történő befejezésére, úgy e fontos feladat végrehajtása biztosítva lesz. Szükséges, hogy az ez évi építkezések tapasztalatait levonjuk, és a következő évi beruházásokhoz a műszaki előkészítő munkát lényegesen megjavítsuk. Ezzel kapcsolatban a megyei tanács végrehajtó bizottsága határozatot hozott és elrendelte, hogy az 1961-és tsz beruházások előkészítő munkálatait már ez évben meg kell kezdeni — fejezte be nyilatkozatát Tur- csányi István elvtárs. Á kékestetői reléállomás megkezdte kísérleti adásait AZ OLIMPIAI KÖZVETÍTÉSEKET ZAVARTALANUL TOVÁBBÍTJA MÄR AZ ÜJ RELÉÁLLOMÁS Nógrád és Heves megye tanácsának kezdeményezésére frásszal kezdték meg az ország legmagasabb pontján, az ezer méternél magasabb Kékestetőn az új televíziós reléállomás építését. A két megye tanácsa közel egymillió forinttal járult hozzá az állomás építéséhez. a Közlekedés- és Postaiigyi Minisztérium pedig a teljes műszaki berendezést biztosította. Az állomás építését azonban nemcsak a kezdeményező két megyében, hanem a borsodi iparvidéken is figyelemmel kísérték, mivel a hegyekkel árnyékolt északi országrészben eddig nehézkes volt a budapesti adások vétele. A posta műszaki emberei augusztus húszadikára Ígérték a műszaki berendezések elhelyezését, s a nagy érdeklődés miatt arra is ígéretet tettek, hogy az olimpiai játékok közvetítését már a kékestetői reléállomás továbbítja. A postások teljesí ették Ígéreteiket. Sz-rdán délután a mikrohullámú távbeszélőn jelentették a reléállomás vezetői, hogy a hatvan méternél magasabb toronyból sikeresen folynak a kísérleti adások, s az olimpiai közvetítéseket zavartalanul továbbítja már az új reléállomás. Nógrád és Heves megye néhány helységében máris megkezdték a vevőantennák átirányítását, illetve kicserélését. A TMK munkák idejének csökkentésével is elősegítik a tervek túlteljesítését az Erőmű dolgozói A Salgótarjáni Erőműben már tiz napja folynak a hármas kazán karbantartási munkái. Az éves TMK tervben erre az időszakra eső kazánjavításnál is jelentékeny vállalást tettek a dolgozók a javítási idő csökkentése érdekében. Éves szinten a TMK javításnál 13 nap megtakarítást vállaltak, amelyből az első félévben már nyolc napot megtakarítottak. A hármas kazán javítási munkáinak befejezését szeptember 10-re tervezték, azonban ez a határidő is előreláthatólag csökkenni fog két nappal. A munkák jelenlegi álllása ezt tanúsítja. A TMK munkák idejének megrövidítésével és a részjavítások idejének további csökkentésével előreláthatólag húsz napot takarítanak meg az erőmű dolgozói ebben az évben. Ez közel A HIDEGHENGERMŰ MÁJUS 1-1 PRÓBAÜZEMELTETÉSÉÉRT A gyors intézkedés eredményt jelent EGY HÉT MÚLVA KEZDIK A MÉLYALAPOZASI MUNKÁT A SALGÖ-PATAKBAN Amint arról legutóbbi számunkban írtunk, időlegesen gátolta a hideghengermű csarnokának alapozási munkáit a Salgó-patak. A patakmederbe kerülő alaptestek elhelyezését az Iparterv nem készítette el, s nem volt erre költségvetés sem. Az Acélárugyár és az Építőipari Vállalat kezdeményezésére a hét szerdáján a két vállalat vezetői tárgyalást kezdtek a Mélyép. Terv. szakértőjével, aki a helyszínen megvizsgálta a viszonyokat és javaslatot tett a mélyalapozási munkák elvégzésére. A beruházó és a tervező hozzájárult a munka megkezdéséhez és attól függ az eredmény, hogy a mélyalapozási munkák költségvetése milyen rövid idő alatt készül el. Ezt októberre ígérték, azonban nagy segítséget jelentene, ha ezt előbb elkészítenék. Az Építőipari Vállalat szerint körülbelül egy hét múlva megkezdhetik a Salgó- patak vasbeton medrének bontását, hogy előkészíthessék a területet az alaptestek elhelyezésére. A személyi és tárgyi feltételeket a vállalat biztosítja, azonban komoly nehézséget jelent a patakmeder felbontása. Itt is robantásra lesz szükség, amihez viszont engedély szükséges. Sokat segítene, ha az illetékesek elősegítenék az engedély megszerzését. Ez a munka időlegesen zavart okozott az építkezés folyamatában, hiszen késedelmet okoz, s ez gátolja a MÁVAG szerelési munkálatait. Az Építőipari Vállalat főmérnöke kijelentette: a határidőket vállalták, s ezt be is tartják. A cölöpözést tovább folytatják s eddig már elkészült négy alaptest betonozása is. Rövidesen befejezik az ötödiket is. Időleges akadályokat okoz a munkában, hogy a föld kiemelésénél és a robbantásnál több csatorna és csővezeték nehezíti a továbbhaladást. A csatornákat ki kell iktatni és már folyik a vezetékek rendeltetésének megállapítása is. Ennek a munkának a meggyorsításával jelentősen megkönnyíthetik az acélárugyáriak az építők munkáját. Két szocialista briqád a Tűzhelygyárban A ZIM salgótarjáni gyáregységében az első félévben két ifjúsági brigád nyerte el a szocialista címet. A hidegüzemben dolgozó Zója teatűzhely szerelőbrigád és Varga István kályhaszerelő brigádja. Mindkét brigád túlteljesítette vállalt tervét és helytSzovjet hősi emlékművet és népkertet avattak Karancslapujtön az alkotmány ünnepén Augusztus 20-án Karancslapujtön az alkotmány ünnepe alkalmából felavatták a lapujtői dolgozók az új szovjet hősi emlékművet és a népkertet. A népkertben rendezett ünnepi gyűlésen Pothornyik József elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, országgyűlési képviselő mondott beszédet. Ekkor leplezték le az elkészült szovjet hősi emlékművet és felavatták a népkertet. Az ünnepi beszéd után elsőnek az ünnepségre érkezett öt tagú szovjet delegáció helyezett el koszorút az emlékművön. Ezután a párt- és tömegszervezetek képviselői koszorúzták meg az emlékművet. Az ünnepség után a vendégek ebéden vettek részt, majd megkezdődött a szénbányászati tröszt kultúrcsoportjá- nak műsora. Az ünnepre érkező mátranováki dolgozók baráti beszélgetést folytattak a karnacslapujtőiekkel. Felidézték az elmúlt hónapok munkáshétköznapjainak emlékét, mikor a két bányász község dolgozói együttes erővel dolgoztak az emlékművön és a népkert elkészítésén. Az ünnep hangulatos, reggelig tartó táncmulatsággal ért véget. 900 ezer forint termelési értéknek felel meg. A gyár dolgozói most munkálkodnak egy új verőmalom beszerelésén is, amely a káros üzemi mellékkörülmények kiküszöbölése céljából rövidesen megkezdi üzemelését. Az új verőmalom, amely a kazánhatásfok állandó értéken való tartásához biztosítja a szükséges szénport, még a tél beállta előtt megkezdi üzemelését. A Balassagyarmati Vágóhíd üzemi kollektívája komoly eredményeket ért el az első félévben, nemcsak a mennyiségi tervek teljesítésében, hanem az egészségügyi, tisztasági követelmények végrehajtásában is. A vágott állatok gyors feldolgozáálltak a szocialista cím elnyeréséért kitűzött feladatok teljesítésében is. A Varga-brigád több mint ezer darab kályhát gyártott terven felül, míg a Zója női brigád 30 ezer forint értékű túlteljesítést ért el a teatűzhelyek szerelésénél. A brigádtagok jó munkájuk mellett résztvettek a szakmai és politikai oktatásban is. A szakmai oktatáson megismerkedtek a gyártás- technológiával és a munkájukkal összefüggő különböző szabványokkal. A brigádok tagjai az elmúlt oktatási évben példamutatóan résztvettek a párt és a KISZ oktatásban. Az augusztus 12-én tartott termelési tanácskozás döntése alapján Varga János jelvé- nyes, Kassai Rezsőné okleveles Szakma Kiváló Dolgozó címet nyerte el. A Vargabrigád a második félévre kibővítette vállalását. A rövidesen gyártásra kerülő új két- aknás kályha szerelési munkálatait a reggeli szünetekben megtanulják és mire megkezdődik a gyártás, a brigádtagok kivétel nélkül érteni fognak hozzá. Szalagrendszerben történik a sertések vágása, hasítása. Diósi László munkában. tisztítása, Étvágygerjesztő, jól fűszerezett töltelékárukat készít Oláh József brigádja A hűtőcsarnokban mínusz 1 fokos hőmérsékleten is ellenőrzést tart az üzem műszaki vezetője sa, a hús- és zsíráruk, továbbá a töltelékáruk korszerűen gépesített készítése, a tágas hűtőcsarnokok célszerű felhasználása, általában a minőségi munka iránti igényesség felébresztése a versenymozgalmuk fő motívuma.