Nógrádi Népújság, 1960. június (16. évfolyam, 44-52. szám)
1960-06-22 / 50. szám
8 NÖGRÄDI NfiPÜJSÄG 1960. június 22. SH I ft £ KB A motoros és a milliméterek Salgótarján új városrészének utcáit közlekedés szempontjából játszó utcáknak jelölték. Ez annyit jelent, hogy a közlekedési eszközök lassan, körültekintően haladhatnak, mert nekik kell ügyelni a gyermekekre. Igen, a gyermekekre, akik az utcán rúgják a labdát, űzik a karikát, szóval játszanak. A minap ebben a városrészben a 28-as bérház környékén felbődült egy pannó- nia. Szinte remegtek az ablakok. Kirobbant a vasút- menti utcára. Utasa egy fiatalember. láthatóan élvezte a sebességet, mert szinte beledőlt. ö nem látta, hogy a Rákóczi útról benyíló utcán egy kisfiú repül a patak felé a rollerján, amely újfajta, nagykerekű volt. Akik az utcát végig látták, megdermedtek. Másodpercek, és az ösz- szeütközés elkerülhetetlen. A két rohanó felfedezte egymást. A rolleros gyermek fékezett. de már nem tudott megállni, berohant a kereszt— Rövidesen átadják rendeltetésének a magyarnándori orvosi rendelőt és orvosi lakást. melvet a Tanácsi Építőipari Vállalat, dolgozói készítettek. — Megérkezett az első szén- gyalu szénmedencénkbe, melyet Mizserfán alkalmaznak majd. — Eddig 2600 hold tarló- hántásra kötött szerződést a körletéhez tartozó termelőszövetkezetekkel a tolmácsi gépállomás. A tarlóhántás idejére megszervezik az éjjeli műszakot is. — Jó ütemben halad a naqylóci új két tantermes iskola építése, melyet a tervek szerint augusztus 15-én adnak át rendeltetésének. — Június 14-re teljesítette féléves tervét megyénk Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalata. — Bekötő utat építenek Patakon, ezzel a tanácsháza széles utcája is járható lesz az esős napokon. — Termelési tanácskozások kezdődnek e héten szénmedencénkben, ahol a bányászok a második ötéves terv- javaslatot vitatják meg. — Még a nyáron átadják rendeltetésének Karancsságon az új művelődési otthont. Az RÁDIÓMŰSOR utca közepébe. Egy asszony elsikoltotta magát. A motoros egy bravúrral oldalra billentette a motort, gázt adott, s elegánsan elcsúszott a halálra vált gyermek mellett. Mindenki dermedt volt, csak a pannóniás re- pesztett nagy zajjal és félüléssel, — a sebességet egy centire sem csökkentve — hátrafordult. Nevetett. Olyan hátborzongatón. Ha elvéti, csak egy milliméterre is? Igen, akkor megint temethetünk, és egy gyermeket. A motoros pedig mehetett volna a börtönbe! Motoros fiatal! Ha már mást nem, legalább magát nézze. Gondoljon szüleire, milyen fájdalmat okozna nekik. Mert maga, amíg nyakon nem csípik, röhög azon. hogy másokat kétségbe ejt, és felrúgja a törvényeket. Gyenge örömöcske. Hanem egy kis szerencséje is van. A rendszámtábláját nem tudtuk leolvasni. — b — úi létesítmény 300 fő befogadására alkalmas, s mintegy 800 ezer forintot fordítottak megépítésére. — Eddig 167 százalékra teljesítette tavaszi tervét a szé- csényi gépállomás KISZ-bri- gádja. — A tavaszi 6 holdas gyümölcsös telepítéshez ősszel újabb 15 holdat telepít a kisterenyei Vörös Október Termelőszövetkezet. A gyümölcsösbe nagyrészt alma és barack csemetéket ültetnek. — A rétsági járás termelő- szövetkezetei 2953 mázsa súlyban adnak át hízott marhákat az idén. — Utolsó előadásait Heltai: A néma levente című darabjával tartja a Déryné Színház. A darab 25—30 között Ka- rancslapúitőn. Somoskőújfaluban, Baglvasalján. Rákóczi telepen, Szuhán és Etesen kerül közönség elé. helyesbítés A „Becsüljék meg jobban a sport területén dolgozó társadalmi munkásokat!” c. cikkben sajnálatos elírás történt a második hasáb utolsó bekezdésének elsó mondatában. A mondatban MSZMP PB. helyett helytelenül SZMP PB szerepel. — SPORT Falusi minta-spartakiád Szécsényben NŐK VERSENYÉBEN A nők 400 méteres futását Gyurkó Matild ságújfalui fiatal nyerte 24,7-es idővel. 2. lett Dénes Malvin 34,5-ös idővel. 800 m-en ugyancsak Gyurkó Matild bizonyult a legjobbnak 3,17-es idővel. A 2. helyet ebben a versenyszámban Tátraszéplaki M. szécsé- nyi versenyző szerezte meg 3,27:2-es idővel. Magasugrásban 125 cm-es ugrásával első lett Balcsó L. litkei fiatal, míg a 2. helyet Rodi Éva szerezte meg 120 cm-el. A női súlylökésben 1. lett Gyenes Éva szécsényi versenyző 776 cm-el, 2. Rácz Irén Ságújfalu, 649 cm-el. A gránátvetésben szintén Gyenes Éva szerezte meg az első helyezést és a megyei döntőbe jutást 41,16 m-es dobásával. 2 lett György Ilona 38.86 m-es eredményével. Távolugrásban Lukács Ágnes szécsényi fiatal bizonyult a járás legjobbjának 442 cm-el, míg a 2 helyet Gyurkó P. 345 cm-el érte el. A női röplabdacsapatok Győzött az SBIC SBTC - Tatabánya 3:2 Vasárnap Salgótarjánban nagy küzdelemben sikerült két nagyon értékes pontot szerezni az NB I-es salgótarjáni labdarúgóknak a Tatabánya elleni győztes találkozón. A mérkőzést megelőzően a két csapat ifjúsági gárdája mérte össze tudását. Ez a találkozó nagy meglepetésre a szétesően játszó hazai fiúk 3:l-es vereségével végződött. Az NB I-es csapatok találkozója — mely iránt igen nagy érdeklődés nyilvánult meg, — igen nagy küzdelmet hozott, melyben a hazai csatárok bizonyultak gólképesebbeknek, s így a győzelmet is ki tudták harcolni a kitünően szereplő tatabányai labdarúgók ellen. Az első félidőben is a tarjániak harcoltak ki enyhe fölényt, s Huszár meg is szerezte a vezetést, melyet azonban a vendégek ki tudtak egyenlíteni. így 1:1 maradt a félidő eredménye. A második félidőben további fölényt harcolt ki a hazai együttes, s még két gólt lőttek a tarjám csatárok Grosits hálójába, Csütörtök, június 23. Kossuth-rádió: 8.10: Verbunkosok, népdalok. 8.50: Édes anyanyelvűnk. 8.55: Bambi. Rádiójáték. 10.10: Amerika országútjain. 10.40: Hires basszusáriák. 11.00: A negyedik csigolya. Regény folytatásokban. 11.20: Operettrészletek. 12.10: Könnyűzene. 13.00: A kertész szerelme. Elbeszélés. 13.15: Nótacsokor. 14.00: A Gyermekrádió műsora. 14.00: Táncmelódiák. 15.10: Hajósnénekek. 15.25: Az Ifjúsági Rádió műsora. 15.45: Érettségi banketten. 16.05: Egy falu - egy nóta. 17.15: Zenekari muzsika. 17.45: Lányok, asszonyok... 18.00: Tánczene. 18.40: Ifjú Figyelő. 19.00: Színes népi muzsika. 19.20: „Szépség koldusa”. 20.30: „Egy régi nótát hoz Budáról át a szél...” 21.15: Van új a Nap alatt. 21.30: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. 22.55: Szórakoztató zene. 23.30: Kamarazene. 0.10: Tánczene. Petőfi-radió: 14.15: Operarészletek. 15.00: Verbunkosok. 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. 15.30: Könnyű magyar muzsika. 16.10: A farkas. Elbeszélés. 16.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 17.15: A rádió az űrben. Előadás. 17.30: Operettkettósök. 18.00: Kürthy András három humoreszkje. 18.10: Rádióegyetem. 19.05: A Budapesti Madrigálkórus hangversenye a stúdióban. 19.25: Tánczene. 20.20: Heti hangversenykalauz. 20.40: Falurádió. 21.05: Beethoven: G- dúr szonáta. 21.25: Tavaszi ének. 21.45: Marx—Engels művei. 22.00: Mezei csokor. 22.20: Tánczene. Péntek, június 24. Kossuth-rádió: 8.10: Operettrészletek. 8.55: Vidám percek. 9.10: Indulók és táncok. 9.25: Erkel A szécsényi járás az elmúlt években elért jó eredményei jutalmául kapta meg azt. a megtisztelő feladatot, hogy a TX. Falusi Spartakiád járási döntőjét minta-sparta- kiádként rendezzék meg §>zé- csényben, amelyre meghívták Nógrád megye minden járásának TST elnökeit. Erre a minta-spartakiád versenyre vasárnap került sor, amelyen több mint 200 falusi versenyző mérte össze tudását, ügyességét a versenyszámokban. A szécsényi sportpályán nemcsak a másodpercekkel, a méterekkel, de a nap égető sugaraival is meg kellett küzdeni a résztvevőknek. De így is nagy küzdelmek alakultak ki a résztvevők között egyes versenyszámokban. A megnyitó után a 100 méteres futás férfi versenyzői álltak rajthoz, kik közül a legjobbnak Jámbor Vilmos bizonyult. A varsányi fiú 12,3 mp alatt tette meg a távot. Második: Fikó Ferenc lett 12,4 mp-el. Magasugrásban Ványa Pál szécsényi versenyző érte el a legjobb eredményt 170 cm-es ugrásával. 2. lett Portás János 165 cm-el. A 400 méteres távon szintén Jámbor Vilmos, a varsányiak versenyzője ért elsőnek a célba 59 mp-es idővel. 2. Bornák József endrefalvai fiatal 62 mp-el. A 800 méteresek küzdelmében Szabó Sándor bizonyult a legjobbnak. Ennek a ka- rancssági fiúnak az ideje 2,19:2 volt. A 2. helyet, ebben a versenyszámban Vadas Ferenc szerezte meg 2,20:5-el. 1500 méteren elsőnek Csonka Gvula Karancssági versenyző ért a célba 4,58:2 p-es idővel. A második helyre Márton András ságújfalusi versenyző került 5.08:2 p-es idővel. Súlylökésben Király I. diadalmaskodott 10,02 m-es dobásával. A 2. helyezett Puszta M.-nek az eredménye 9,66 m volt. Távolugrásban szintén Király István karancssági versenyző bizonyult a legjobbnak 546 cm-es ugrásával. Ebben a versenyszámban a 2. helyet Márton Béla szerezte meg 505 c-mel. A férfi csapatok röplabda tornáját Szécsény csapata nyerte. operáiból. 9.50: A Gyermekrádió műsora. 10.10: Magyar tájak dalaiból. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Rádióegyetem. 12.10: Tánczene. 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13.15: Szórakoztató zene. 14.20: A Gyermekrádió műsora. 14.40: Szólóművek. 15.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.40: Magyar nóták. 17.15: Szív küldi... 18.00: Fórum. 18.15: Tánczene. 18.45: Gyári sziréna. 19.00: Puccini: Bohémélet. Opera. 22.39: Magyar nóták. 23.00: Hangverseny. 23.20: Zene kettesben. 0.10: Mjaszkovszkij: II. szonáta. Petőfi-rádió: 14.15: Operettrészletek mai szerzők műveiből. 15.00: Zenekari muzsika. 15.45: A Román Rádió Elektrokord zenekara játszik. 16.15: A kulcs. Rádiójáték. 16.30: Antal Lívia, Teleki Lajos hangversenye a stúdióban. 17.00: Filmzene. 18.15: Beszélgetés a televíziószemüvegről. 18.35: Mozart műveiből. 19.05: Orosz, román és angol népdalok. 19.30* A születő óriás bölcsőjénél. 19.50: Chaplin és Dunajevszkij melódiái. 20.40: Falurádió. 21.05: Tánczene. 22.07: Zenekari muzsika. Szombat, június 25. Kossuth-rádió: 8.10: Lányok, asszonyok... 8.25: Kamarazene. 9.00: Tékozlók. Regényismertetés. 9.20: Alfonz Bauer együttese játszik. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Részletek Schubert-Berté: Három a kislány c. daljátékából. 11.00: A negyedik csigolya. Regény folytatásokban. - 11.20: Zenekari muzsika. - 12.10: Magyar nóták. 12.45: Mit olvassunk? 13.00: Oporarészletek. 15.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.50: Keringő-rltmusban. 14.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. 14.40: Tánczene. 15.10: Élőszóval — muzsikával. 18.00: Gondolat. 18.45: Szív küldi... 19.15: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 19.25: Nagy mesterek muzsikájából. 20.30: Szárazon és vizen. 21.15: Shirley Temple énekel, Percy Fait és Leroy Anderson zenekara játszik. 22.15: Táncoljunk. Petöfi-rádió: 14.15: Operakalauz. 15.15: Horgászok ötperce. 15.20: Német népzene fúvósokra. 15.40: Kölcsey. Történelmi rádiójáték. 16.45: Muszorgszkij zenei szatírája: A képmutató. 17.50: A költői ihlet űj forrásai. 18.00: Könnyűzene. 18.45: Miért vannak időérző emberek? Előadás. 19.05: Hegedűszólók. 19.20: Szenti Edit énekel, Kovács Andor gitáregyüttese játszik. 19.40: Falurádió. 20.00: Prokofjev- hangverseny. 21.05: Zöld fák alatt. (A Magyar Rádió a műsorváltoztatás jogát fenmartja.) küzdelméből Nógrádmegyer leányai kerültek ki győztesen, még tartalékosán is. S így özek a leányok képviselik majd ebben a sportágban a szécsényi járást a megyei döntőben. Azonban azt meg kell mondanunk, hogy Dénes Juli- káéknak az itt látottaknai sokkal jobb és eredményesebb játékot kell nyújtaniok a megyei döntőn, ha ott sikeresen akarják majd megállni helyüket. Női tornában a nagylóciak- kal szemben a szécsényiek bizonyultak jobbaknak, s így ők jutottak tovább. A minta-spartakiád versenyszámaiban a küzdelmek késő délután értek véget, mely után e versenyről elmondhatjuk, hogy a kisebb hibákat leszámítva, sikeres megrendezésben folyt le, s elérte célját. Ha az itt jelenlevő járási TST vezetők a látottakból levonják a tanulságokat, az itt tapasztaltakat hasznosítani fogják a maguk' területein a következő hetekben sorra- kerülő járási döntőkön, akkor a többi járás versenyei még sikeresebbek lehetnek. G. J. majd a befejezés előtt két perccel mintegy 30 m-es lövéssel juttatták a vendégek Csekő kapujába a labdát. így végeredményben 3:2-es hazai győzelemnek örülhettek a hazai szurkolók és a salgótarjáni NB I-es labdarúgók is. A pásztói járásban, a pásztói középiskolában, Kálión, Szarvasgedén, Egyházasdenge- legen. Mátrakeresztesen és Szirákon az ált. iskolák tanulói közül immár 210-en szerezték meg az olimpiai jelvényt. Sajnos azonban a járási TST elnökének jelentése arról számol be, hogy a pásztói járás KISZ szervezeteinél nagy lemaradás tapasztalható ezen a téren, mert úgy gondolják a KISZ-szerveknél, hogy csak a sportköröknek és iskoláknak kell az olimpiai jelvényszerző versenyeket megrendezni. Ezen a helytelen állásponton változtatni kell a pásztói járás KISZ szervezeteinél, s be kell pótolni az eddigi lemaradást. A rétsági járásban a helyzet a következő: 497-en tettek eddig eleget a jelvényszerzőverseny követelményeinek a községekben. Különösen kiemelkedik ebben a járásban Alsópeténv, ahol 100-an, s Romhány, ahol szintén 100-an szerezték meg eddig a jelvényt. Ezeket is megelőzi azonban Nógrád község, ahol 72 férfi és 38 nő nyerte el sportteljesítménye alapján az olimpiai jelvényt. A SZÉCSÉNYI JÁRÁS területén már sokkal jobb eredmények láthatók az olimpiai jelvényszerző versenyek vonalán. Erről számol he Domszky György TST elnök jelentése, melyből kitűnik, hogy az iskolák vonalán, 604 fő, mfg a sportkörök vonalán 289 fő és a KISZ vonalán 44-en szerezték meg a szép jelvényt. Ehhez még hozzá vehetjük a legfrissebb jelentések szerint Nagylóc községet, ahol 107-en tettek eleget az olimpiai jelvényszerző verseny követelményeinek, s szerezték meg a jelvényt. Ebben a járásban az iskolák közül kiemelkedik: Rimóc 71 fővel, Szécsény 60 fővel, a szécsényi leányiskola 61 fővel, a szécsényi technikum 53 fővel, a karancssági iskola 13 fővel, a varsányi iskola 46 fővel, az endrefalvai iskola 43 fővel. A sportkörök közül Magyargéc Sportköre érte el a legjobb eredményt, ahol 60-an tettek eleget az olimpiai jelvényszerző verseny követelményeinek. De jó munka folyt még a Karancssági SK-nál, ahol 38-an és az EndrePONTOT VESZTETT AZ SBTC ÖKÖLVÍVÓ CSAPATA SBTC - Diósgyőr 10:10 Az NB Il-es mérkőzésen 2:0-ás diósgyőri vezetéssel indultak a küzdelmek. Csonka, Vanó, Rigó. Oláh István és Schott nyertek a hazaiak közül, míg a vendégek pontjait Piedl, Csiba, Kiss Pál, Kelemen és Demeter szerezték. Salgótarjánban soha nem látott küzdelem alakult ki a nehézsúlyúak mérkőzésén. Bibék vissza akart vágni Demeternek az országos bajnokságért folyó küzdelemben elszenvedett vereségért. Azonban ez nem sikerült. A diósgyőri fiú okosan, kemény szarkáival felőrölte Bibók idegeit, s jobb erőnlétével meg tudta nyerni a mérkőzést, így csapatát egy igen értékes ponthoz juttatta. * JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS SEGÉDOKTATÓI TANFOLYAMOKRA A Sportvezető és Edzőképző Intézet megfelelő számú jelentkező esetén segédoktatói tanfolyamot indít a következő sportágakban: az 1960—61-es tanévben: asztalitenisz, atlétika, birkózás, kajak-kenu, íjászat, kerékpár, kézilabda, korcsolya, kosárlabda, labdarúgás, lovassport, öttusa, röplabda, sí, súlyemelés, teke, tenisz, úszás, vívás, vízilabda, műugrás, szer-művészi és akrobatikus torna. Jelentkezni lehet 22 évtől 45 évig. Jelentkezési határidő I960, július 10-ig. Jelentkezési kérelmeket a Megyei TST-hez kelj beadni. falvai SK-nál, ahol 30-an szerezték meg a jelvényt. Ebben a járásban lemaradás tapasztalható az iskolák közül a Mihálygerg„i és az Egyházasger- gei iskoláknál, ahonnan még semminemű jelentés nem érkezett arról, hogy folyik-e valamilyen munka ezen a vonalon. A balassagyarmati járásban összesen 383-an tudtak eleget tenni az olimpiai jelvényszerző verseny követelményeinek, s kapták meg a szép jelvényt. Ebben a járásban az iskolák vonalán jó munkát végeztek a Bajcsi-Zs. iskolánál, ahol 125 fiatal nyerte el a jelvényt. De jó eredmény a Bgyarmati Ipari Tanuló iskoláé is, ahol 46-an kapták meg eredményeik alapján a jelvényt. A SALGÓTARJÁNI JÁRÁS területén, Salgótarján várost is beleértve, ezidáig 1108 fő szerezte meg a szép jelvényt. Ebben a járásban kiemelkedő teljesítményt ért el a Somoskőújfalui ált. isk. 50 fővel és a kisterenyei bányatelepi ált. isk. 40 fővel, Salgótarjánban az acélgyár dolgozói közül 99-en kapták meg az olimpiai jelvényt. nógrádi Népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Gotyár Gyula, Kiadja: a Nógrádi Népújság Lapkiadó Vi Felelős kiadó: Vida Edit. Előállítja: a Salgótarjáni Nyomdaipari Vállalat, Salgótarján, Rákóczi u. 205. Fv.: Fila István. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hóra 4 forint. Szerkesztőség: Salgótarján, Városi Tanács-köz 2. Telefon: felelős szerkesztő; 12- 94, belpolitikai és mezőgazdasági rovat: 10-79, ipari rovat: 10-64, adminisztráció: 11-59, bányai teli Kiadóhivatal: Salgótarján, Rákóczi út 53. Telefon: 10-29. KERESSE FEL BIZOMÁNYI ÁRUHÁZUNKAT Salgótarjánban! Herendi porcelánt, tűzálló üvegedényt, fehér és színes csiszolt vázákat, vitrindíszeket és evőeszközöket átveszünk viszonteladAsra: (312) Szép és jó áruH Női-, férfi- és gyermekrnhákat, női-, férfiszandálokat, cipőket, fényképezőgépeket és bútort, KÉSZPÉNZÉRT IS ÁTVESZÜNK! BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ Salgótarján, (313) Az olimpiai jelvényszerző versenyekről