Nógrádi Népújság, 1960. június (16. évfolyam, 44-52. szám)
1960-06-01 / 44. szám
4 NÓGRÁDI NfPÜJSÁG 1960. június 1. Gondolatok vizsgák közben Folynak már a vizsgák megyénkben is. A nappali tagozatos diákok vizsgái ugyan még nem kezdődtek meg, de az esti és levelező tagozaton már eredményeket találunk. Eltelt egy esztendő, izgalmakkal, s legnagyobbrészt szorgalmas munkával. Az eddigi eredmények ezt bizonyítják. E héten már közel 20 vizsga zajlott le az általános iskolai esti és levelező tagozatokon. Mintegy 300 DOLGOZÓ ÁLLT A VIZSGABIZOTTSÁGOK ELÉ, hogy számot adjon felkészültségéről, tudásáról. Az eddigi eredmények inkább pozitívnak értékelhetők. Iskolai nyelven a közepes átlag felett vannak. Akadnak kitűnők is, viszont vannak olyanok is, akik nem felelnek meg a kívánalmaknak. Igaz, hogy már néhány vizsga megtörtént, azonban nem elkésett dolog, ha egy-két gondolatot felvetünk ezzel kapcsolatban. Az egész éves szorgalmas tanulás is csak úgy ér valamit, ha a vizsga előtt a kiadott tételek szerint átnézik a tanulók az anyagot. Ehhez viszont az szükséges, hogy a tanulók jól használják fel szabadidejüket, illetve az őket megillető tanulmányi szabadságot. Az általános iskolások három nap szabadságot, a középiskolások 12 napot, a különböző technikumokba járók 18 napot kapnak egy évben. Ennek a tanulmányi szabadságnak egy részét a féléves vizsgák Idején már felhasználták, de elegendő nap maradt. a mostani vizsgákra való felkészüléshez is. A tanulmányi szabadság csak arra szolgál, hogy valaki a következetes évi munka után mintegy összefoglalja magának az anyagot. Az viszont, aki ezt elmulasztotta, nagyobb intenzitással kényszerül tanulni szabadsága alatt. S ami a vállalatokat illeti. A tanulmányi szabadság törvényesen jár a tanuló dolgozóknak, de szükséges azért ennek kiadásához, egy adag emberség is. Ha már nem jelentőségének megfelelően foglalkoztak egyes vállalatok a dolgozók oktatásával, legalább most a vizsgaidőszak alatt KÖNNYÍTSÉK MEG MUNKÁJUKAT olyan értelemben, hogy nem terhelik le ezeket a dolgozókat egyéb más feladatokkal, míg a vizsgájukat le nem tették. Az általános iskolákba járó dolgozók mellett több a gondjuk a középiskolát, tchniku- mot végző tanulóknak. A középiskolákban is folynak már a vizsgák, s eddig — értesülésünk szerint — közel 50 középiskolai oktatásban résztvevő dolgozd vizsgázott le. Egyelőre nem mérhető le az 1959/60-as oktatási év eredménye, hiszen a vizsgák még folynak. Az általános iskolákban június 20-ig, a középiskolákban és technikumokban június 25-ig fejezik be a vizsgákat, illetőleg az összefoglalókat. A menetközbeni vizsgálat azonban azt mutatja, hogy ez évben lényegesen több tanuló vizsgázik, mint tavaly. Az eddigi eredmények bizonyítják, hogy alaposabban, felelősségteljesebben készültek és készülnek az évvégi számvetésre a dolgozók. Az eddig lefolyt vizsgákon nemcsak a tanulók, de a vizsgabizottságok is vizsgáztak. Tekintettel az egyes iskolatípusok anyagára, a tanuló dolgozók körülményeire, a vizsAz ÉM Vegyianyag Nagyker. Vállalat 3. sz. salgótarjáni fióktelepe 1960 junius 29-ti5l, julius 2-ig félévi lelfáráf larfja. A leltár időtartama alatt a fióktelepen az árukiadás szünetel. (288) gáztatók reálisan, de emberségesen vezetik a vizsgákat. Szinte megszűntnek mondható az a korábbi elv, hogy az esti vagy levelezőtagozatos tanulóktól ugyanazt követeljék, mint a nappaliaktól. A vizsgabizottságok nem esnek liberalizmusba sem, ezt tanúsítják azok az esetek is, amikor az elégtelen tudásúakat pótvizsgára utasítják. Sajnos még vannak most is olyanok, akik félvállról veszik a vizsgákat. Készületlenül indulnak számot adni arról, amit nem is tudnak. Ezek a dolgozók, akik sok esetben mondvacsinált nehézségekre hivatkoznak, könnyelműen elfecséreltek egy évnyi időt, s ráadásul kárbaveszett az a költség is, amit az állam rájuk fordított. Ám az iskolába járás nem kényszer. Társadalmilag, emberileg nem kényszeríthető erre senki. Azonban a fejlődés objektív tényei fenyegetően túlhaladják azokat, akik nem hajlandók ezt figyelembe venni. Most a vizsgák közben még gondolni kell arra is, hogy azok a tanuló dolgozók, akik elvégeznek egy-egy iskolatípust, a tudásuknak megfelelő megbecsülésben részesüljenek; Azok, akik osztályt végeztek csupán, már most GONDOLJANAK A KŐVETKEZŐ ÉVRE. Vonják le az elmúlt év jó és rossz tapasztalatait, s a jókat duplázzák meg a következő évben. Ha ezt meggondoltan, higgadtan teszik, akkor jövőre még több bosszúság és időhiányt okozó kellemetlenség elkerülhető lesz, Az 1959—60-as tanév mérlegét tekintve előreláthatólag az általános iskolákban több mint 300, a középiskolákban több mint 500 esti és levelező tagozatos dolgozó fog vizsgázni. A korábbi éveket tekintve ez a szám szép, s jövőre még emelkedni is fog. Egyre többen ismerik fel a tanulás jelentőségét és iratkoznak be az általános iskolai, középiskolai, később a főiskolai oktatásra. Az eredmények még nem mérhetők le és legreálisabban majd kinn az életben, a munkahelyen jelentkeznek. Munka közben válik el, ki, hogyan használta fel a tanulás lehetőségeit. P. A. Megjelent a „Palócföld“ c. antológia A Palócföld című megyei irodalmi folyóirat utódaként a napokban a nógrád megyei tanács művelődésügyi osztályának kiadásában napvilágot lát megyénk íróinak, költőinek legújabb és legjobb alkotása, a Palócföld című irodalmi, művészeti, kritikai tudományos antológiában. A bőséges anyag szerzői között az elbeszélők sorában Gerelyes Endre, Bobál Gyula, Csukli László, Avar Pál, Csizmadia Géza, Molnár Jenő, Vize László, Habonyi Zoltán, Orosz Béla prózáival, Molnár Béla, Csíkász István, Szabó Károly, Molnár Jenő. R. Kövér Ferenc verseivel, és műfordításaival találkozunk. A gazdag anyag kritikai részében Cseh Miklós a megye képzőművészeit mutatja be, Csík Pál az Ébredés című antológiát értékeli, Herold László Szabó Lőrinc írásával foglalkozik, a Túl a határon című rovatban dr. Gajzágó Aladár Salgótarjánból a sivatag hazájába címmel közöl érdekes írást. CSIKASZ ISTVÁN: Stjtj téli didiitátién Kedves Bátyám, szinte látom, Amint egy téli délutánon Átmégy szobádon S az asztalodhoz ülsz. Pipádból leng a füst, Kígyózik, elszáll, eltűnik, S te lassan elmerülsz. Valami zsongó Áradatba szenderülsz, Ahol Te vagy az Alkotó, A betű és a szó Csupán alattvaló. Halkan mormol a tűz. S a szent nyugalomból Messzeűz Valami néma gondolat, Egy régi emlék ... Vagy fájdalom, Mely szíveden még Ott lapul, mint a hó A dombok hajlatában, S most lesz belőle szó A toll hegyén, a papíron. Az empire-óra Csendben üt s a sublód Nagy, tág szemekkel Bámulja csuklód, Mely tétován szalad, Megáll, majd újra kezd, S a tollszár végén, Amint halad, Olvasható A szó, Mit leírt kezed. Kint a szél motoz, A gubába-bújt, Pöttömnyi gyermekével Az utcán Valahová egy jó palóc siet. A ház előtt megáll, Egy pillanatra feltekint. Aztán tovább megy öntudattal. Kálmán Bátyám, utánuk [nézel... Hallgat az út... a hó ... Csendes a karszék és a tűz ... S az. ami el nem mondható. Az is csendes, csak fáj [nagyon. Lassan bealkonyul, S az íróasztalon, Láthatatlanul elvonul A ló. a bárányka és a nyúl... Igaz mese a kultúrházról Bő forrása az élcelődö csasztuskáknak hosszú évek óta ez a féligkész kultúrház. Megírták többször a történetét, de a pálmát az az elbeszélés vitte cl, amelyik Etelközben kezdte, a magyarok bejövetele előtti időkben. Eszerint az egyik törzsfőnök legkisebb fiának adta feladatul (s célprémiumot tűzött ki: három bő tömlő erjesztett lótej ígéretével), hogy az elfoglalandó hazában, a Zagyva eredése tájékán keressen megfelelő helyet és építsen fel egy kultúrsátrat. Nagy szerepe lett volna már ebben az időben az itt letelepedő, barbár magyarok szellemi táplálékkal való ellátásában. A leg- kisebbb fiú megpakolván tarisznyáját hamubasült pogácsával és jó illatú szerecsen- füvekkel átkelt a Kárpátokon, hogy hozzákezdjen történelmi feladata végrehajtásához. A viszontagságos körülmények, a nyugatról áramló különböző téves eszmék, később tatár- dúlás, majd törökvész, Habs- burg-uralom, fasizmus és hóviharok azonban mindig megakadályozták a kultúrház elkészültét. A legkisebb fiú öreg apóka lett, gyermekei, unokái, azoknak évszázadokon át sok-sok leszármazottja élethivatásának tekintette az ősi megbízatás elvégzését, — de a kultúrház még ma is csak félig van készen, csupasz falai között mindezideig sem Thália, sem más istenek nem jutottak szóhoz, őket, a főistennel és leszármazott szentjeivel együtt a korszellemnek megfelelő választékban (az utóbbi időben egyre több földön lakó istent is belekeverve) annál többször idézték fel az elszaporodott emberek, mivel kiszikkadt lelkűk néha tűrhetetlenül szomjúhozta a művelődés frissítő italát. Hadd menjek én is tovább e mese szálán. Mert a kultúrház immár minden valószínűség szerint ebben az évszázadban, sőt még ebben az évben készen áll arra, hogy tanulni vágyó emberek százai töltsék meg és önfeledten markoljanak bele a szellem bőségszarujába. Félő csupán mindössze az, hogy e szaru nem fogja kielégíteni a mohó emberi igényeket. Itt fog állni csinosan, szinte a honfoglalás utolsó aktusaként megépült épület, az ősök verítékével patinázott remek forma: tartalom nélkül. Mert minden időt és energiát lekötött e ház megvalósításának gondia és senki nem törődött azzal, hogy a dekoratív épület létrehozása még nem gazdagítja a kis Zagyvavölgy népének lelkét. Az építőanyagok előkerí- tésében. a beruházási összegek kiverekedésében elfáradt utódoknak vajmi kevés idejük maradt a másik, még talán nagyobb gond megoldására. Bizony e tekintetben az eddigi próbálkozások gyakran tükrözik az etelközi, tatárjárási, törökdúlási állapotokat a huszadik században felnőtt emberek nem kis bosz- szúságára. A honfoglaló törzs egyenesági leszármazottai a prémiumosztások alkalmával részükre többször kiutalt erjesztett lótejtől megrészegülve ugyanis a más törzsekből származó Arany János, Petőfi, Ady, József Attila s a többi toliforgatók műveit az öntevékenység helytelen értelmezése miatt nem tartják megfelelőnek olyan mértékben, mint a saját családi tűz lángjának fényénél kiizzadt egyéni termékeiket. Azokat nem ismerik ők és soviniszta álláspontjuknál fogva mindent megtesznek azért, hogy más se ismerje meg őket. Ügy gondolják, amit ők szülnek, jobban megfelel a földrajzi környezetnek, a „családban marad’V Igen ám, de az oldalágiak ma már többen vannak s nekik a régies halotti levél-stílus érthetetlen, levegője áporodott. Ezek az emberek rebellis módjára tömegestől járnak a törzsi sovinizmustól mentes más szomszédváraiba a kultúrának. Ezért kétséges, hogy a szűk családi körön kívül lesz-e más is a gyönyörűre épülő kultúrház közönsége! Hasonlóképpen a műveltségben való elmaradást mutatja a törzs felelős vénei egyikének, a parancsuralmi rendszerből bennük maradt ösztönös adminisztratív intézkedése és ezen intézkedések magyarázása. Az egész hazában nagy történelmi dicsőségünkre emlékeztető és az ország rádiójában naponta elhangzó déli tarangszói a törzs területén egy időre betiltották, mert a rádióból csendülő érces kon- gásoktól — hitük szerint — az itt élő népek újra visszaeshetnek a Galileit égető középkori vallási miszticizmusba. Ilyen meggondolásból nem engedélyezik legújabban a törzs kollektív étkezésének programjába pénteki napra ütemezni a heti egy tésztanapot. De prűdségüket az is bizonyítja, hogy megbotrán- koznak és felháborodnak, ha a nyári 30 fokos melegben a törzs területén élő és dolgozó férfiak nem szűk nadrágban és hasított bőrcsizmában tevékenykednek, hanem sarut vesznek lábaikra s térdigérő nadrágba bújnak. A nőknél a romlottság első lépésének azt tartják, ha öt szoknya helyett egyet viselnek s abból bokájuk és nyakuk kifehérlik, azok a nők viszont visszavonhatatlanul elfajzottak, akik tűsarkú cipőben, s — nem a munkahelyen! — közös felvonulásaikon úgy jelennek meg, hogy ujjaik körme ezüstösen csillog, ajkuk sápadtsága bíborvörös mázzal fedett. önmagát közösíti ki, akárki legyen az, aki nyakkendőt köt, kalapot visel és esernyőt hord. Mondom, mindezt csak az érti meg, aki tudja, hogy hosszú történelmi korszakok teltek el úgy, hogy a törzs minden figyelmét a vándorlás korabeli főnöki parancs végrehajtása kötötte le. Most, hogy e gond lényegében megszűnt, minden remény megvan rá, hogy a színfalak elkészültéig megváltoztatják csökönyös felfogásukat. Elhozzák e szép házba az említetteken kívül Móriczot, Mik- száthot, Puskint és Gorkijt, sőt Goethét és Villont s mindazokat, akik megismerése méltó lesz a felépült formához KONDOROSI JANOS Megnyilf- az ünnepi könyvhéf? Legnagyobb meglepetésre Salgótarjánban igen szerény keretek között nyílott az idei ünnepi könyvhét. A már megszokott szerény könyvárusítási helyeken kívül egyetlen ünnepi könyvsátor sem szállította a könyvbarátokat. Egy kissé fájdalmas erről így beszámolni. Szerettünk volna inkább arról szólni, hogy a mi megyénkben a könyvbarátok tábora hogyan gyönyörködött a kiállított új könyvekben. Hogy nem így történt, nem a könyvbarátokon múlott, hanem azokon a szerveken, akik az ünnepi könyvhét megrendezésétől elzárkóztak. Mindenesetre megnyugtató, hogy a műveltséget, szórakozást jelentő könyv terjeszkedése nem azokon múlik, akik az ünnepi könyvhetet így elszegényesítik. Megteremtik a sertéstenyésztés alapjait Náciújfaluban Nádújfaluban a Aranykalász Termelőszövetkezet még fiatal közösség, de már teljes erővel hozzálátott a nagyüzemi állattenyésztés alapjainak lerakásához. A termelőszövetkezeti gazdák látják, hogy ezen keresztül jelentősen hozzájárulhatnak az ipari dolgozók ellátásához, s ez komoly jövedelmet jelent a termelőszövetkezetnek és a közös utat választó szövetkezeti gazdáknak is. A termelőszövetkezetben az idén vásárolnak először sertéseket, most teremtik meg a sertés- tenyésztés alapjait. A húsz anyasertésnek, amelyet az állam segítségével vásárolnak, saját erőből teremtettek férőhelyet. Biztosítják Nádújfaluban a sertéstenyésztéshez szükséges abraktakarmány mennyiséget is, mert a terv szerint az Aranykalász Termelőszövetkezet már az idén 50 hízottsertést ad az államnak. Szőke, barna, meg fekete hajú „fruskák” töltötték meg nagyrészt a termet, amikor a Mikszáth emlékünnepség sorozatban éppen a diákok számára tartott előadást a városi művelődési otthon. Ez a sokszáz főnyi lánycsokor csupa harmatos virágból tevődött, ezért lett ilyen kel- lemetessé, — még az intézeti sapkával is különféle színű, árnyalásé kis virág. Gimnazisták voltak. Mikszáth kedves beszédére áhítozók. Olyanok, akik már a szavak, a mondatok mögött is hallanak beszédet, akik a „nagy palóc” írásaiban, alkotásaiban nemcsak a humort, a derű csillogását érzik, — víz tükrén a fény lebbenését —, hanem, a mélység tartalmát is. A gyarmati diáklányok különösen most, a mikszáthi mondanivalók búvárai akartak lenni s áhítatos figyelemmel kísérték Ver- sényi György szavait, aki a megye egyik legértékesebb fiának, Mikszáth Kálmán életének legkedvesebb történéseit hozta elő. Parázsszemű fiatalok követték az előadás eseményeit. S ködössé lett a tekintet, párával teli a lányok szeme, amikor írónk játéklováról, báránykájáról, a ríyúlról s a halálba ment kicsiről hallottak megható emlékezést. Mert ezzel a meghatottsággal nemcsak Mikszáth kisfiát, magát az 50 éve halott írót is könnyezték. Igen, a gyarmatiak is magukénak vallják azt a köpcös kis „öregurat”, akinek arcmása ott függött a színpadon, akinek oly nagy szíve volt Nógrád megye és palócai iránt, hogy írásaival nemcsak önmagát, de palócait is halhatatlanná tette. A jó palócok íróját ezért ünnepük halála évfordulóján a megyében, országszerte, és világviszonylatban is. A Szovjetunióban emlékünnepséget rendeztek tiszteletére, műveit hatalmas példányszámban jelentették meg. A balassagyarmatiak, — amint említettük — magukénak vallják Mikszáthot, • — bizonyság erre a városi egykori tanácsházán levő felirat, amiről ezt olvashatjuk: „A jó palóc” és „A tót atyafiak” írójának, Nógrád megye szülöttének, Mikszáth Kálmánnak örök emlékezetére... Az itt töltött rövid hivataloskodás után indult a magasba, hogy irodalmi munkásságával minden műKislányok Mikszáthtal „beszélgetlek...“ veit nemzet előtt örök dicsőséget szerezzen a magyar névnek.” Ez a szeretet és tisztelet él a balassagyarmatiakban, s most, amikor az emlékező ünnepségek sorozatában a város irodalmi színpada műsort szervezett, a bemutatásra szánt írások egy- beválogatását a tisztelet hatotta át. A rendkívül élvezetes műsor keretében Versényi György gimnáziumi tanár tartott érdekes ismertetést az író életéről. Csikász István „Egy téli délutánon” című Mikszáthra emlékező versét mondta szép sikerrel, majd az író egyik vidám írásának dramatizált változatánál szórakozhatott a közönség. Az irodalmi színpad előadásának keretében kerültek kiosztásra azok az irodalmi díjak is, amelyeket a városi tanács azoknak a középiskolásoknak tűzött ki, akik az évforduló alkalmából a legjobb dolgozatokat írják Mikszáthról. A pénzjutalmak első díjazottja Balázsik Mária, a Balassi gimnázium tanú-* lója, a második díjat ugyancsak a Balássi gimnáziumból Löké Zsuzsanna kapta. A harmadik díj nyertese a II. számú gimnázium tanulója, Garam Mária- lett. Tündökölt a lányok szeme, amikor győztes társaik nevét hallhatták, s a műsor II. részét talán még áhítatosabb figyelem kísérte, mint az előzőt. Az író novellájának dramatizált változata, „A kántor fia” című meg- rázóan szép egyfelvonásos került színre Ka- las Géza, Szél Imre, Varga Edit, Belő Irén, Kovács Nándor, Melő Edit és Gellén Zoltán tehetséges formálásával. Lelkes volt a színpad és lelkes a nézőtér. A balassagyarmati Irodalmi Színpad megtette kötelességét, hogy méltóképpen emlékezzék a megyének arra a szülöttére, aki szívében és munkáiban halálig nem szakadt el ettől a tájtól. A gyarmati diáklányok pedig, — akiket bizonyosan jó szívvel megsimított volna, — most különös örömmel és meghatottan olvassák munkáit. Mert ezek a kislányok ezen az előadáson valójában Mikszáth Kálmánnal „beszélgettek”... (barna)
