Nógrádi Népújság, 1960. április (16. évfolyam, 27-35. szám)
1960-04-16 / 31. szám
8 NÓGRÁDI NÉPÜJSÁG 1960. április 16. A G. 059505-ös elismervény Futottam, mint akit zavarnak. Átszaladtam a Rákóczi úton ... illetve át sem értem, mert egy vékony trillázó síphang láncolta figyelmemet egy vállas rendőr alakjához. S ő jött, közeledett felém. Udvariasan tisztelgett, s atyai jóindulattal tekintett rám. A tekintete mintha azt mondta volna: „Ejnye, ejnye, hogy maguk mennyire vigyázatlanok. S ha elütötte volna egy jármű'V‘ A tekintete ezt fejezte ki, a zsebéből viszont egy blokktömböt húzott elő, s meglebegtette. Várakozó pillantással tekintettem a szemébe, s talán egy kis megbánásfélét is éreztem. Reménykedtem, hogy nem írja fel a nevem, s nem lesz kellemetlenségem, de ő csak lobogtatta a blokkot és mosolygott. Meguntam a várakozást és megkérdeztem, hogy elmehetek-e végre, mire ő végtelen jóindulattal kijelentette: — Kérem, elmehet, máskor jobban vigyázzon, mert már kétirányú forgalom van Salgótarjánban. Az óvatlanság az életébe is kerülhet. Csak a kijelölt átkelőhelyeken lehet átjárni. Indulni akartam, egy röpke köszönet mormogása közben, mikor szelíd hangon folytatta: — Fizesse ki az 5 forintot, mert közlekedési szabálytalanságot követett el — mondta, s ezzel kitépett egy lapot a blokkfüzetéből s felém nyújtotta. Megadóan nyúltam a pénztárcámba, s átadtam az öt forintot. Gúnyos mosollyal búcsúzott tőlem a pénzem, s csak az vigasztalt, hogy szemnyugtató, világoskék cédulácskát kaptam cserébe. Elismervény, hogy lefizettem a büntetést. , „Ügy kell néki, jól megjárta, ha, ha, ha.” — pá — A LOTTÖ E HETI SORSOLÁSÁNAK NYERŐSZÁMAI: 38 42 44 76 80 — Eddig több mint 6000 folyóméter PVC-anyagból készült légvezetéket használtak fel a munkahelyi levegőellátásra a rónai bányaüzemnél. A műanyagból készült légvezeték jól bevált a bányászatban. — Pártház és művelődési otthon építését tervezik Zagy- vapálfalván. A községi tanács most méri fel az építkezés lehetőségeit, s ha nagyobb társadalmi munkát is szerveznek, az építkezést rövidesen megkezdik. — Kerülővágat építésével elérték a kányási bánya 5. balosztóján levő vízjáratot. Ezzel lehetővé válik az így kapott víz lecsapolása. — 100 holdon termel kukoricát a mátranováki II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet. A 100 kh termése az ugyancsak 100 katasztrális hold tavaszi árpaterméssel együtt fedezi az állatállomány szemestakarmány szükségletét. — Csak fuvarozásból több mint 200 ezer forint bevétele lesz a vizslási Március 21. Termelőszövetkezetnek. Ez jelentősen emeli a munkaegység értékét, amelyet 32 forintra terveztek. — Honton megkoszorúzták a szovjet katonák síremlékét. A koszorúzás alkalmából az úttörők csapatzászlójukkal vonultak fel. — Hollókő községben a tűzoltó testületnek leány tagjai is vannak. A leánytagoknak egyenruhájuk van. A tűzoltó testület leány tagjai Gondos Erzsébet, Szandai Erzsébet, Lórik Rozália. Nagy Erzsébet, Lórik Piroska, Kelemen Gizella, Kelemen Mária és Cimer Erzsébet. — Megjelent a Lobogó, a Magyar Honvédelmi Sport- szövetség 16 oldalas mélynyomású hetilapja. A hetilap riportokat, történelmi és irodalmi vonatkozású írásokat közöl. — Mátranovákon a KISZ- szervezet irodalmi kört létesített. Az a céljuk, hogy az irodalmi körön belül az irodalmi kör tagjai műveltségüket és irodalmi ismeretüket fokozzák. SPORT Molnár László lett az SBTC ökölvívó csapatának edzője Az utóbbi hetekben személyi változás volt a Salgótarjáni BTC ökölvívó szakosztálynál, Ugyanis Pintér János edző megvált az NB Il-es ökölvívóktól, s helyébe Molnár László lépett, aki a Nagybátonyi Bányász csapatának edzéseit végezte már hosszú évek óta. Az új edző nagy ambícióval és lelkesedéssel kezdte meg munkáját a tarjáni csapatnál, ahol van is tennivalója, mert az utóbbi időben kissé elengedték a fiúkat. Molnár edző azokat a fiatalokat, akik úgy a munkahelyen, mind pedig az iskolában nem megfelelő előmenetelt tanúsítanak, egyelőre felfüggesztette az edzések látogatása alól. Mindaddig, míg javulás nem tapasztalható náluk. Mint mondotta: - A további terveim, hogy jól felkészített csapattal induljunk az április 24-én kezdődő NB Il-es mérkőzésekhez. Egyik-másik fiunk kissé elkényelmeskedett, mely megmutatkozott a fejlődésében. Ha a fiúk lelkesek, szorgalmasak lesznek, akkor merem remélni, hogy nem fogunk gyengébben szerepelni, mint az elmúlt években szerepelt az SBTC ökölvívó gárdája. G. J. Megalakult az Olimpiai jelvényszerző versenyek Operatív bizottsága A Megyei Ifjúsági Sport Bizottság létrehozta az olimpiai jelvényszerző versenyek Operatív bizottságát, melynek elnöke Garádi János lett. Tagjai Szász Jánosné és Molnár József testnevelők. A Operatív bizottságon belül megalakult a versenybíró és az előadó bizottság, melynek tagjai: Szarvas József né testnevelő, Novák Éva KISZ sportvezető, Sólyom István ökölvívó élsportoló, Cserháti József, Szojka Ferenc és DáMájus elseje sportműsorából A világ proletariátusának nagy ünnepén Salgótarjánban az ünnepség műsorában a sport is nagy teret kapott, s ennek megfelelően nagyszabású sportműsort állítottak össze, melyből ízelítőt adunk az alábbiakban: IVXájus elsején délután 1 órai kezdettel a Salgótarjáni Stadionban nagy atlétikai verseny lesz a Salgótarjáni BTC, a Salgótarjáni Kohász SE, a Salgótarjáni Üveggyár és a Nagybátonyi Bányász atlétáinak részvételével. Az atlétika* verseny keretében 100 méteres futás, magas és távolugrás, 1500 méteres futás, 400 méteres futás, 4x100 és 4x400 méteres váltófutás, valamint hármasugrásban mérik össze erejüket, ügyességüket a négy sportkör versenyzői. Délután 3 órakor tornabemutatót tartanak a Salgótarjáni Szta- hanov úi iskola tanulói, a Gépipari Technikum és a gimnázium tanulói, valamint az SBTC tornászai. Délután 5 órakor kerül sor az NB I-es Salgótarjáni BTC—Újpesti Dózsa találkozóra. Az atlétikai és a tornaversenyre megváltott jegyek érvényesek az SBTC-Ujpesti Dózsa labdarúgó mérkőzés megtekintésére is. Balesetbiztosítási védelemben részesülhetnek a sportolók A Magyar Testnevelési és Sport Tanács Elnökségének 2-4/1960. számú határozata, valamint annak elnökének 3/1960. számú utasítása intézkedik a sportolók balesetbiztosításáról. Az új biztosítási forma védelemben részesíti a sportolókat, ha edzés közben, mérkőzésen, vagy versenyeken baleset éri őket. A biztosítási összeg akkor is jár, ha a baleset a versenyre történő oda-, vagy visszautazás alatt történik. Rendkívüli csekély a sportbalesetbiztosítás díja: önálló keresettel rendelkező sportköri tagnak havi 2 forint, önálló keresettel nem rendelkezőknek havi l forint. A biztosítási díjat a sportolóknak április 1-től kell fizetni a tagdíjjal együtt egyesületük gazdasági felelősénél. Az Állami Biztosító maximálisan 10 000 forintot, illetve ennek megfelelő százalékát fizeti ki sportbaleset esetén a sportolóknak. RÁDIÓMŰSOR Vasárnap, április 17. Kossuth-ráidió: 8.10: Ifjúsági műsor. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Zenei fejtörő kezdőknek és haladóknak. 10.00: Vasárnapi melléklet. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Szív küldi . . . 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Hanglemezparádé. 14.15: Hét nap a külpolitikában. 15.00: Mozart műveiből. 15.50: A szakma művésze: az utolsó fehérmunkások. 16.00: Zenei műsor. 16.15: Húsvéti labdarúgótorna. 18.45: Zenei műsor. 19.00: Közvetítés a Nemzeti Színházból. Arthur Miller: Az ügynök halála. 20.15: Emberek között. 22.25: Brahms: F-dúr szonáta. 23.00: Tánczene. Petőfi-rádió: 8.00: A római katolikus egyház félórája. 8.30: Orgonamuzsika. 9.00: A Gyermek- rádió műsora. 9.30: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. 9.45: Arcképek rivaldafényben. 10.00: Szív küldi. 10.45: Zenei anekdó- ták. 11.00: Zenekari hangverseny. 12.25: A világirodalom humora. 12.55: Művészlemezek. 14.15: A császár csalogánya. Mesejáték. 15.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 15.15: Húsvéti népszokások. 15.50: Bartók müveiből. 16.30: Riportműsor. 17.00: Petrarca költészete és a zene. 18.00: Hanglemezek. 19.15 r Ének a béke asszonyához. 19.30: Köny- nyűzene. 20.00: Kamarazene. 20.50: Boccaccio elbeszélése. 21.10: Közvetítés a Keleti pályaudvar étterméből. 21.45: Künneke operettjeiből. 22.25: Vers. 22.30: Tánczene. Hétfő, április 18. Kossuth-rádió: 8.10: Húsvéti köszöntő. 8.45: Krúdy Gyula két elbeszélése. 9.05: Hangverseny gyermekeknek. 10.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. 12.10: Tánczene. 12.50: Verses összeállítás. 13.00: Könnyűzene. 14.10: Versek. 14.15: Zenekari hangverseny. 15.10: Operettek. 17.10: Megismerkednék nótakedvelővel. 17.50: Zer.ei műsor. 18.45: Beethoven-művek. 19.20: Karinthy Frigyes két kar- colata. 19.35: örökszép melódiák. 20.10: Töltsön egy estét a rádió mellett. 23.00: Operarészletek. 0.10: Könnyű melódiák. Petőfi-rádió: 8.00: Operarészletek. 9.00: Szív küldi . . . 11.00: A Magyar Rádió szimfónikus zenekara játszik. 12.20: Makszim Gorkij két prózai költeménye. 12.50: Magyar nóták. 13.00: Művészlemezek. 14.15: Húsvéti tojások. 14.55: A Prágai Svitorka- zenekar műsorából. 15.25: Magyar tájak. 15.55: Bartók zongoraművek. 16.30: Tréfás történelem. 17.10: Nagy zeneszerzők első műveiről. 18.00: Szimfónikus táncok. 18.25: Tánczene. 19.25: Jövendölés az első oskoláról Somogybán. 19.30: Magyar nóták. 20.04: Heine verseiből. 20.10: Közvetítés a Zeneművészeti Főiskoláról. 22.20: Könnyűzene. Kedd, április 19. Kossuth-rádió: 8.10: Operarészletek. 8.45: Csodafelnőttek. 9.00: A Gyermekrádió műsora. 9.20: Énekeljünk együtt. 9.40: Könnyűzene. 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.25: Magyar, tájak dalaiból. 11.00: A hazáért harcoltak. Solohov regénye, folytatásokban. 11.20: Kamarazene. 12.10: Zenés ajándékműsor ipari üzemek dolgozóinak. 13.00: Emlékezés Somlyó Zoltánra. 13.20: Zenekari hangverseny. 14.20: Becsületbíróság. 14.50: Könnyűzene. 15.10: Egy falu - egy nóta. 15.30: Tavaszo- dik. Ifjúsági rádiójáték. 16.25: Részletek Oscar Strauss operettjeiből. 16.35: A barátság hullámhosszán ... 16.45: Derűvel — dallal. 17.15: Szív küldi . . . 18.00: A Szabó-család. Folytatásos rádiójáték. 18.30: A Rádió mutatta be. 19.05: A Rádió Ipari rovata jelenti. 19.25: ötéves a Magyar Rádió Gyermekkórusa. 20.30: Tánczene. 21.05: Mark Twain-est. 21.45: Beethoven-művek. 22.15: Mai szemmel. 22.25: Könnyűzene. 23.20: Balassi Bálint verseiből. 23.25: Operai észletek. 0.10: Csárdások. Petőfi-rádió: 14.15: Fúvós átiratok. 14.45: A százgalléros. Elbeszélés. 15.00: Kórusok. 15.20: Szórakoztató muzsika. 15.40: Szesztay Sári és Zsolnay József hangversenye a stúdióból. 16.10: Zenés ajándékműsor ipari üzemek dolgozóinak. 17.00: Amíg a Traviata eljutott a színpadig. 17.50: Időszerű nemzetközi kérdések. 18.00: Balettszvit. 18.30: Rádió szabadegyetem. 19.05: Percy Faith zenekara játszik. 20.00: Operahangverseny. 20.40: Falurádió. 21.05: Színes népi muzsika. 21.45: Van-e halhatatlan élőlény? 22.00: Kamarazene. Szerda, április 20. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyűzene. 9.00: Rádió szabadegyetem. 9.30: Népi zene. 10.10: Úttörő- híradó. 10.30: Fúvószene. 11.00: Pillantás a nagyvilágba. 11.15: Balassa P. Tamás zongorázik. 11.25: A Szabó-család. Folytatásos rádiójáték. 12.10: Operarészletek. 12.50: Gyár. Regényismertetés. 13.10: Népdalok. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Szórakoztató muzsika. 14.30: Napirenden . . . 14.35: Corelli: Három triószonáta. 15.10: A legenda folytatása. Ifjúsági rádiójáték. 16.10: Előszóval - muzsikával. 18.00: Szót kérünk . . . 18.20: A magyar zene 15 éve. 18.45: Kerekasztal. 19.00: Operettrészletek. 19.20: A kétkedő mosoly. 19.35: Uj magyarnóta felvételeinkből. 20.30: Nyina Dorda és Vladimir Trosin énekel. 20.55: Gyermeknevelés. 21.10: Szimfónikus zene. 23.10: Floren- tin Prunier balladája. 23.15: Részletek Kálmán Imre: Csárdáskirálynő c. operettjéből. 0.10: Szórakoztató zene. Petőfi-rádió: 14.15: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. 14.35: Népek dalaiból. 15.00: Zenekari hangverseny. 16.00: Szórakoztató muzsika. 16.20: Ravel: a- moll trió. 16.50: Az utolsó pillanat. Rádiójáték. 17.20: A magyar opera története. 18.20: Irodalmi törvényszék. 18.45: Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: A Magyarországon élő németek zenéjéből. 19.55: Geszty Szilvia és Zempléni Kornél hangversenye a stúdióból. 20.40: Falurádió. 21.05: Tánczene. 21.40: A jezsuiták Európában. Előadás. 22.00: Köny- nyűzene. (A Magyar Rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) vid Róbert labdarúgók, Balázs József labdarúgó játékvezető. Ezek a bizottságok lesznek hivatva az általános, a középiskolák, valamint a községi és szakszervezeti sportkörök jelvényszerző versenyeit szervezni és azokat ellenőrizni. Ezen belül a kötelező olimpiáról szóló előadást megtartani, s a sportlétesítményeket biztosítani. Szabad idejét töltse a szabadban. Látogassa Salgót, kellemesen fogja magát érezni. Hideg, meleg ételek. Mindenkit szeretettel vár a gondnokság. (209) Sporthírek: Megyénk területén elsőnek Szécsény község sportkedvelői közül 16-an tűzhették mellükre az- olimpiai jelvényt. A 16 boldog jelvénytulajdonos közül S leány viseli a szép és ízléses olimpiai jelvényt. (Gratulálunkl Szerk.) * 58 fö részvételével rendeztek MEZEI FUTÓVERSENYT Széesényben 58 fő részvételével rendeztek futóversenyt. A verseny igen jó megrendezésben és sportszerű keretek között zajlott le, melyen a női serdülő versenyzők közül Barna Mária bizonyult a legjobbnak, az ifjúságiak közül pedig Berik Margit lett a győztes. A férfiaknál a serdülők 800 méteres versenyében Tóth József futott elsőnek a célba, míg a felnőttek 2400 méteres versenyében Csonka Gyula vitte el a babért. Ugyanakkor 34 km-es távon kerékpárversenyt rendeztek Szé- csényben, ahol elsőnek a Szécsény csapata futotta le a távot, második lett Karancsság csapata, míg a harmadik helyre a nagy- lóclak kerékpárosai futottak. * Pásztőn is rendeztek atlétikai versenyt, ahol mintegy 30 fő versengett a jobb helyezésekért. Ez a verseny is nívós volt, melyen a pásztói fiatalok Igen nagy lelkesedéssel s akarattal mérték össze tudásukat. Itt a tavasz ... Jön a nyár!. VEGYE MEG MÁR MOST SUPER hűtőszekrényt Ara: 6 400,— forint. OTP hitellevélre is kapható. (200) APRÓHIRDETÉSEK Eladó 4 család méh nagy- boconádi kaptárral, esetleg motorkerékpárért elcserélhető. Cím: Salgótarján, Táncsics u. 4. (203) 125-ös ezüsttankos Csepel jó állapotban sürgősen eladó. Ersek- vadkert, Tanácsháza, Szalay. (204) Salgótarjánban, Eperjes-telepen 1324 négyszögöl beltelek gyümölcsfával betelepítve költözködés miatt eladó. Cím;: Tordai Lajos, Salgótarján, Vágóhíd Vállalat. (205) Keveset futott, újszerű állapotban levő 350 cm3-es fekete IZS motorkerékpár, teljesen burkolt eredeti oldalkocsival jutányosán eladó. Cím: Lővy Lajos, Salgótarján, Régi Posta u. 30. Telefon: 11-97. (215) A Balassagyarmati Bútorgyártó Vállalat állandó alkalmazásra felvesz fényezett bútorkészítésben jártas asztalosokat és bútorfényezőket. Bérezés teljesítmény után. Jelentkezés: Balassagyarmat, Rákóczi út 68. szám alatt. (199) Eladó szoba-konyha, összkomfortos új lakás. Somoskőújfalu, Dobó István út 4. sz. Érdeklődni lehet ugyanott délután 4 órától. (216) Beköltözhető családi ház eladó Balassagyarmaton, Leinlngen u. 11. alatt. Érdeklődni lehet Balassagyarmaton, Kalapszalonban. (218) NÓGRÁDI Népü)ság A Magyar Szocialista Munkáapátl Nógrád megyei bizottsága és ■ megyei tanács lapja« Felelős szerkesztő: Gotyár Gyűl». Kiadja: » Nógrádi Népújság Lapkiadó V. Felelős kiadó: Vlda Edit: Előállítja: a Salgótarjáni Nyomdaipari Vállalat, Salgótarján, Rákóczi U: 205: Fv.: Fila István« Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivat»« lóknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij: egy hóra 4 forint. Szerkesztőség: Salgótarján, Városi Tanács-kői I. Telefon: felelős szerkesztő; II- •4, belpolitikai és mezőgazdasági rovat: 10-79, Ipari rovat: 10-6«, adminisztráció: 11-59, bányai tel,. Kiadóhivatal: Salgótarján, Rákóczi út S3. Telefon: 10—29,