Nógrádi Népújság, 1960. április (16. évfolyam, 27-35. szám)

1960-04-30 / 35. szám

EMLÉKEZZÜNK... „Köszöntjiik őket...“ — Levél — A Nagy Októberi Szocia­lista forradalom győzelme után az első szabad május elsejét 1918-ban Szibériában, Omszk városban ünnepeltem. A volt hadifoglyok ezrei gyülekeztek kora reggel a tábor előtt, hogy Ligeti Ká­roly elvtárs vezetésével a Szovjet Dom előtti gyülekező helyre induljunk. Ligeti Ká­roly nevét sokan ismerik. Mint képzett marxista a Bol­sevik Párt lelkes propagan­distája, a magyar és más nem­zetiségű hadifoglyok harcos tanítója és szervezője volt. Később a Vörös Hadsereg tisztjeként védte a fiatal szov­jet hatalmat. Súlyosan sebe­sülve került Gajda és Kolcsak fehér generálisok fogságába, akik bestiális módon meg­gyilkolták. A Szovjet Ház előtt vége­láthatatlan sorokban oroszok, tatárok, kirgizek, kínaiak, ja­pánok, magyarok, románok, szlávok, németek, osztrákok hatalmas tömege gyűlt össze. Innen vörös zászlók és for­radalmi jelszavakkal írt transzparensek sűrűjében az Internacionálé és más mozgal­mi dalokat énekelve menetel­tünk a nemzetközi ünnep nagygyűlésének színhelyére. Soha sem fogom elfelejteni ezt a grandiózus, mindent kifejező manifesztációt. A Bolsevik Párt szónokai lángoló beszédeikben méltat­ták a szovjet népnek Szocia­lista Forradalomban elért vi­lágtörténelmi győzelmét és a nemzetközi proletáriátus nagy ünnepe, az első szabad május elsejének felmérhetetlen je­lentőségét. A szónokok elmondták, hogy az orosz forradalom a nem­zetközi proletárforradalom hírnöke, amelynek fénye új reményekkel tölti el minde­nütt az elnyomott és kizsák­mányolt milliók szívét és tu­datát. A lenini Bolsevik Párt megmutatta, milyen hatalmas erő rejlik a proletár milliók összefogásában. Életem első szabad május elsejei ünnepe tovább erősí­tette bennem az Októberi Szo­cialista Forradalom igazságos­ságában kialakult meggyőző­désemet. És ezzel a tudattal indultam útnak 1919 május 8-án Magyarországra. Szabad májusaink 16. év­fordulóján köszöntjük azokat, akiknek szabad életünket és gyermekeink boldog jövendő­jét köszönhetjük. Bojtos Sándor Balassagyarmat IRTA: POTHORNIK JÓZSEF, A KB TAGJA, TRÖSZTIGAZGATÓ A li. Internacionálé ala­pító kongresszusa 1889. július 14-i határozatá­ban május 1-ét — az 1886. május 1-i chichágói nagyarányú murkástüntetés emlékére — a munkásosztály ünnepének nyilvánította. Azóta immár 70 éves május 1. a világ dolgozóinak ünnepe, és egyben harcos seregszem­léje is. Ugyanakkor félelmet keltett a uralkodó osztályok köreiben. Éppen ezért nem engedték ezt az ünnepet meg­tartani. A munkásosztály azonban nem törődve a tilalommal, év­ről évre megünnepelte május 1-ét. A közvetlen munkatár­sak és családtagjaik össze­gyűltek a szabadban, megem­lékeztek az ünnep jelentősé­géről és a lehetőségekhez ké­pest vidám szórakozással töl­tötték el ezt a napot. Az első szabad május else­jét 1919-ben a Tanácsköztár­saság hozta meg a magyar munkásosztálynak. A salgó­tarjáni medencében azonban nem volt zavartalan ez az ünnep. A munkások ezen a napon is készen álltak, hogy a Tanácsköztársaságra támadt és közeledő cseh intervenciós csapatokkal felvegyék a har­cot. Erre 1919 május 3-án került sor, amikor a salgótar­jáni bányászok, vasasok, a medence munkásai a kiosztott fegyverekkel harcba mentek, és súlyos csapásokat mértek az intervenciós csapatokra. A Tanácsköztársaság buká­sa után az uralkodó osztály még nagyobb félelemmel vár­ta május elsejét. A hatósá­gok preventív intézkedéseket hoztak: szesztilalmat rendel­tek el, a munkások közül a vezetőket, szervezőket letar­tóztatták és három napig őrizetben tartották. Ebben az időben azért arra is vállalkoztunk, hogy ille­gálisan átmenjünk Losoncra. Itt ugyanis a csehszlovák ha­tóságok megengedték május 1 megünneplését. Losoncon a kommunista párt és a szo­ciáldemokrata párt közös székházának, a „Zöld fá”-nak udvarán gyűltünk össze és nagyszabású impozáns ünnep­ségen vettünk részt. Az ün­nepségen való részvétel új erőt adott a magyar tőkések­kel szemben folytatott har­cunkhoz. Horthy hatóságai mindent megtettek, hogy a munkások még titokban se ünnepelhes­sék meg május elsejét és felhasználták e cél érdeké­ben az áruló jobboldali szer­vezeteket, a Sasokat és az Ébredőket is. Ennek ellenére évről évre megünnepeltük ezt a napot. 1928 május 1-én a Karancs- ban, a kercsegi részen na­gyobb szabású ünnepséget szerveztünk. Mint más alka­lommal, úgy most is előre szereztünk be sört és fillére­inket összeadva kecskét vá­sároltunk, hogy abból közös ebédet készíthessünk. Az ünnepségen a Kommu­nisták Magyarországi Pártja két küldöttje is részt vett; Amikor az egyik küldött elv­társ a nap jelentőségét mél­tatta, a kiállított őrségek je­lentették, hogy csendőrök és feketeingesek közelednek. Mi a csendőrökkel vitába száll­tunk és ezalatt az idő alatt a küldötteknek sikerült el­menekülniük. A csendőrök közülünk kilenc főt — köz­tük asszonyokat és gyereke­ket is — letartóztattak és három napig őrizetben tar­tottak. H asonló körülmények kö­zött ünnepelte a mun­kásosztály ünnepét mindaddig, míg 1945- ben a Szovjetunió hadserege el nem hozta számunkra is a szabadságot. Azóta tizen­hatodszor ünnepeljük szaba­don ezt a napot, de egy perc­re gondolnunk kell az elnyo­matás idejére is, hogy még jobban megszilárdítsuk elha­tározásunkat: semmilyen körül­mények között sem engedjük még egyszer a munkásosztály kezéből kicsavarni a hatal­mat! QOOOOOOGOOOOOOOOOOOOOOOOOOOGOOOOGOOOGG O H A N N S M U U L: MÁJUSI EST Tavaszodik. Hegyek jégkérge olvad, kék füst és csípős kátrányszag lebeg. Fedélzeten matrózfiúk dalolnak, száll énekük a kikötő felett. f,Nézd, pajtás, hálót sző az est homálya, sirály gunnyaszt a parti szirtfokon. A révtorony ki nem hunyó sugára utunkra tűz ringó hullámokon. Észak sugárzó mágneses terében szállunk majd, óceáni vándorok. Elénk tárulnak ködlő messzeségben idegen tájak, fjordok, városok. Nemzetek sorsa leng sok cifra zászlón: dollár, bilincsek, öreg rettegés. De sem honában, sem távol honától nem lel hazára ott a tengerész. Idegen országok fölött az alkony új világháború kísérteié. Hajónk kiköt idegen, messzi partom s győzelmes, szabad tavaszunk vele. Szilajon búg gépünk acélcsavarja, ezüstlő habtajtékot verve fel. Igazságért, jóért tüzel ma harca a tat zászlója, Májust ünnepel •• A felhőkön gyérülve tör keresztül az alkonypír a tengerszín fölött. A parti hullám enyhe zöldbe rezdül, az ár a tág öbölbe hömpölyög. A fény a láthatáron már tűnőben, mint tengerész, ha búcsút integet. Húzzák a horgonyt, súlyos lánca csörren, G 0 távol célok felé kék út vezet. FELSZABADULTAN... tó VJtjv tg H/ÜMMJ, $ - ML* * »■? * 4* _ Az első szabad májas elsején Belinyák Tivadar „Május 1” ver­sét szavalta Takács Mária Salgótarjánban, a volt Ipartestületben. (Részlet a versből.) DOOOOGOOOGGOOOOGGGOOOOOOOGOGOOOGOOOOOOOOGOOOOOOOOOOOOOOGOGOGOG lyos közökben rohamozó katonák tűntek fel. Pontos időközben földre vetették ma­gukat. Ilyenkor a rajvonal egyszerre eltűnt, beleolvadva a kékesszürke rögbe, aztán is­mét lenyűgöző pontossággal mindnyájan egyszerre pattantak fel és előrehajolva ron­tottak előre, hogy újra eltűnjenek, mintha földbe süllyedtek volna. — Na. gyerekek — intett előre a parancs­nok, — nézzétek meg azt a rajvonalat ott szemben... Csak semmi kapkodás... Min­denki válassza ki a tiszturak közül a leg- rokonszenvese b bet. Egészen kiegyenesedett és harsogó őrmes­ter hangon vezényelte: — Leninről elnevezett első müncheni munkásszázad! Cél! Irányzat 150 méter! Megadott egyenes célpontra... Tűűűz! A lövészárok puha földhányásán fölropo­gott az egyenletlen sortűz. Másik... harma­dik. .. a gyümölcsfák nagy fehér virágairól felröppentek a zümmögő méhek. Különös csend támadt. A rajvonal elmerült a párás kékeszöld messzeségben, de messze jobbról a kicsiny patak mély medre, a bokrok felől hirtelen felpattogott egy géppuska... má­sik. .. harmadik... a golyók fergetege nyo­mán felfüstölgött a lövészárok földhányása... —Nehéz a tisztekkel harcolni... — csóválta fejét a parancsnok. — Lám, csapják be a prolikat... figyelmet elterelő támadás volt... Ott a patak táján, ott lehet a fő erejük. A messzeségben halk motorzúgás moraj- lott. Balról az út szürke szalagján el-elfed- ve a fák sűrű sorától száguldó páncélosau­tók tűntek fel. Ügy kanyarodtak, mintha feltartóztathatatlanul törnének München irá­nyába. Páncéltornyaik megfordultak. Szür­ke, alig látható pára lebbent... A lövész­árok felé ólomfelleg zizegett. A munkások puskatüze fokozatosan né- mult el. Itt-ott a földhányásra borulva, holtak hevertek. A parancsnok hangtalanul dőlt' le a lövészárok földhányására. A gép­puskagolyók ferdén, jobbról érték mellét, és hosszúkás csíkot hasítottak ruhájából, izma­iból. .. Nem kiáltott fájdalmában, csak ahogy a nagy téglaégető kezében görcsösen markolt bele a puha, fekete rögbe, a föld kibuggyant újjai közül... A tiszti rajvonal most érte el a lövész­árok szélét __ A parancsnok úgy érezte, minden zaj, a kiáltások, a fegyverropogás elvész valami puha, névtelen áradatban, amely elmosta gondolatait. Mikor magához tért, már alkonyodott. Ott hevert, úgy ahogy a halálos sorozat fel­lökte, a lövészárok alacsony, fekete töltésén. Csontos, öreg munkásarcára hét front vé­sett mély furcsa ráncokat. Érezte, hogy az élet lassan tűnik el a négy géppuska ütöt­te sebéből és menekülve, a vereség bénító keserű tudata elől keresett emléket, gondo­latot, mely megvilágítja lelkét a lassan ára­dó halál homályában is. „... De Budapesten győztünk...” A gondolat olyan volt, mint csillogó szivárvány a vihar után. Arcán el­elsuhant a virágzó gyümölcsfák ágainak lágy árnyéka. Ott fent, a fehér virágok özöne felett a gyárkémény titáni zászlórúd- ján, a végtelen tiszta magasban élőn, bíbor­ral lángolva lebegett a tegnapelőtt kitűzött vörös zászló. A fájdalom elmosódott. Ügy érezte, mint­ha a lövészárok puha röge felolvasztaná tes­tét, s csupán a gondolat lebeg, mint tava­szi pára a mező felett... „Május elseje van. Sok május elsejét ért meg hosszú életében, s most amikor fegyverrel a kézben hullaj­tottá vérét, ezek a májusok mint tűzszárnyú sólymok szállottak élete felett... Május el­seje. ..” Tudta, hogy a vörös Budapest, Péter- vár, Moszkva utcáin most ebben az órában tömegek hömpölyögnek, zeng az Internaci- onálé százezrek ajkán és olthatatlanul lo­bog a világforradalom tüze... „Budapest... magyarok... proletárdiktatúra...” Ez a vá­ros-fogalom lágyan, harmonikusan illeszke­dett össze, lépcsővé vált, amely a magasba vezetett, az eddig elérhetetlen csúcsok felé... Valahonnét füst sodródott. Tavaszi szél leb­bent. A haldokló arcán átsuhant a virágzó gyümölcsfa finom, lágy árnyéka és mint puha becéző kéz csukta le a madárdalos, kék tavaszi égbe szegeződő nyitott szemét... Ott néhány lépéssel távolabb a gyár szürke falánál heverő kivégzettek felett fehérszár­nyú lepkék lebbentek és úgy szállottak a falra freccsent nedvesen csillogó vérfoltok­ra, mint hősök sírján kivirult bíborszínű győzelmi koszorú soha el nem fonnyadó virágaira. Reggel, csakúgy mint má,s- űtt, nálunk is zenés ébresztő lesz, fúvószenekarral. Szerintem legszebb a fel­vonulás lesz. Ezen a felvonu­láson szabadságunk tizenöt­évének eredményeit mutatjuk be. Csak néhány példát. Fiataljaink közül sokan csak elbeszélésből ismerik a régi bányászkodást, a bá­nyász életét. Nos, most ezt bemutatjuk nekik úgy, aho­gyan történt. Például. Az egyenruhás bányá­szok és úttörők, vájárta­nulók után az 1945 előtti bányászok következnek. Ügy ahogyan ők hosszú kilo­métereket gyalogoltak csak azért, hogy időben elérjék a bányát, hogy ne késsenek, mert tudták: ha késnék, már a munkakönyvük várja az aknász szobájában. Mezítlá- bos, rongyosruhájú, karbid­lámpával a vállukon — így érkeztek a bányászok. Aztán 1945. Amikor már nyitott teherautók szállították a bányászokat munkahelyükre. Ezt a ponyvával letakart te­herautót, bányásznyelven szólva a fakarusz, ezt pedig a korszerű minden igényt ki­elégítő Ikarusz autóbusz kö­veti. Igen ez a 15 év egyes állomásait fejezi majd ki. Meglepetésnek tartogattuk volna, de elmondjuk azt is, hogy emellett bemutatjuk főképpen fiataljainknak a régi bányászkodást is. Sza­bályszerű aknát viszünk ma­gunkkal a felvonulásra. Egyikben a nehéz fizikai munkát igénylő kézifejtést, a másikban a gépesített bá­nyát mutatjuk be. Itt is a felszabadulást követő 15 év fejlődését, eredmé­nyét kívánjuk illusztrálni. Színpompásnak ígérkező felvonulásunk után ünnepi nagygyűlést rendezünk a Ilyen még nem volt. Min­denki így beszél Nagybátony- ban — a községben és bá­nyavárosban egyaránt a mai május elsejéről. Az tűnik ki a készülődésből is, hogy a 16. szabad május elsejét Nagybátonyban méltóan kí­vánják megünnepelni. Az utolsó napokban még lázas készülődés volt a köz­ségre és bányavárosra egya­ránt jellemző. Az üzemek­ben a dekorációkat készítet­ték, az iskolásak a fegyelme­zett felvonuláshoz készülőd­tek. Mert ma este már a nemzet- • közi munkásmozgalom jegyében megkezdődnek a május elsejei ünnepsé­gek Nagybátonyban is. És milyen lesz az ünnepség? Erről Sulyok András elvtárs a párt nagybátonyi körzeti instruktora így beszél: — Ügy érezzük, hogy üyen szépen még soha nem ünne­peltük meg május elsejét. A készülődés, a gazdag prog­ram méltó május elsejéhez. Az ünnepség gazdag soro­zata már szombaton este kezdetét veszi. Este nyolc órakor színpompás fáklyás felvonulást rendezünk a bá­nyavárosban, ahol mintegy 300 fiatal vesz majd részt. Közvetlen a felvonulás után a város legkiemelkedőbb pontján tábortüzet gyújtunk — s a városban először ugyancsak a hegyen tűzijáté­kot is rendezünk. A szombat esti program kiemelkedő eseménye az lesz. hogy a bányász-sporttelepen hatal­mas májusfát állítunk fel, amely alatt a zenekar tér­zenét ad. Utána, május el­seje köszöntésére a sportte­lepen éjfélig tartó utcabált tartunk. Hatalmas demonstráció lesz a vasárnapi ünnepség is. sportpályán, amelynek kez­detét 16 díszlövés jelzi majd. Gondoskodtunk arról, hogy az ünnepséget gondtalan szó­rakozás fejezze be. Gazdag sport és kultúrműsorral sza­badtéri színpad avatással éj­szakába nyúló táncmulatság­gal fejezzük be nagyszerű május elsejei ünnepségünket. Igen, gazdag és szép prog­rammal ünnepük május el­sejét a nagybátonyiak. Fel­szabadultan, mint 16 eszten­dőn át mindég. A „titokzatos erő" Az első, szabad, ünnepi felvonulás Balassagyarmaton. Még alig fejeződött be a május elsejei nagygyűlés, amelyen több ezer ember vett részt, még élénken éltek az emlékezetben Hevesi Gyula népbiztos ünnepi szónok sza­vai — másnap már a város közvetlen közelébe érkezett az ellenforradalmi veszedelem. Miskolc elfoglalása után az intervenciós, ellenforradalmi csapatok Salgótarján, az egyetlen széntermelő bánya­vidék ellen indították meg tá­madásukat. Május 2-án az ágyúdörgés már behallatszott a városba. Mindezt tetézte még az ellenforradalmi rém­hírterjesztés. Az intervenciós csapatok néhány nap alatt sikereket értek el. Legfőbb törekvésük az volt, hogy bekerítsék Sal­gótarjánt, elvágják a város és Hatvan közötti összeköt­tetést. Kun Béla és Szántó Béla határozott véleménye volt, hogy Salgótarjánt meg kell védeni, olyan katonai ter­vet kell kidolgozni, amely biz­tosítja a város védelmét. A város és környékének bányáiban és gyáraiban meg­mozdultak a munkások. Izzó- hangulatú gyűlések követték egymást, amelyen a munká­sok felfegyverzéséről és azon­nali harcbavetéséről határoz­tak. Elsők között a gyurgyá- nosi akna 260 bányásza je­lentkezett. A jobboldali veze­tők befolyása ellenére már az első napon 600 munkás fogott fegyvert az acélgyár­ban. Salgóbányáról is sokan léptek fegyverbe. A mátra- nováki bányászok is tömege­sen jelentkeztek a vörös had­seregbe. Alig telt el egy hét, a vörös hadsereg egységei már támadásba lendültek és meg­kezdődött csapatainak a terv­szerű előrenyomulása. Az im­perialista vezérkarok és új­ságok „titokzatos erő” tény­kedését látták emögött. A „ti­tokzatos erőt” ma már ismer­jük. A salgótarjáni munkások és bányászok voltak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom