Nógrádi Népújság, 1960. április (16. évfolyam, 27-35. szám)

1960-04-27 / 34. szám

< • Leváltál u d a p c s? ógrAdi ^ ^ ILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Népújság AZ MSZMP NÓGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. ÉVFOLYAM, 34. SZÁM. ARA: 60 FILLÉR 1960. ÁPRILIS 27. Az ipar túlteljesítette tervét növekedett a szövetkezeti mozgalom A STATISZTIKAI IGAZGATÓSÁG ELŐZETES JELENTÉSE AZ I. NEGYEDÉVRŐL Határidő előtt készülnek el , ;skolák, orvosi rendelők és lakóház — A MEGYEI TANÁCS, A TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT ÉS AZ ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT KÖZÖS VÁLLALÁSA — A beérkezett jelentések alapján a Megyei Statisztikai Igazgatóság előzetes összesítőt készített a megye 1960. I. ne­gyedévi fejlődéséről. A tájékoztató adatok, sze­rint a megye szocialista ipara a vállalati teljes terme­lést új termelői áron szá­mítva — 101,5 százalékra teljesítette. Az I. negyedév eredménye 11,5 százalékkal magasabb, mint a múlt év azonos idő­szakában volt. A tervezetthez viszonyítva fél százalékkal volt magasabb a munkáslét­szám és 3,5 százalékkal na­gyobb, mint 1959. I. negyedé­ben. A munkásbérek tekinte­tében 2,2 százalékos volt a tervezetthez viszonyított nö­vekedés, de 9,2 százalékkal magasabb, mint a múlt év első negyedében. Az egy munkásra jutó termelés 8,5 százalékkal haladta meg 1960. I. ne­gyedében a múlt év ha­sonló időszakának szint­jét. Ugyancsak előzetes adato­kat készített a Statisztikai Igazgatóság a lakásépítkezés­ről is. Ezek szerint a megyé­ben az év első negyedében összesen 170 lakás épült. Jel­lemzi a népjólét növekedé­sére, hogy ebből 121 magán­erőből, állami támogatás, köl­csön nélkül. A mezőgazdaságban minde­nekelőtt a szocialista szektor növekedéséről tájékoztat az előzetes jelentés. Ezek szerint 1959 szeptember 30-hoz viszo­nyítva több mint kétszeresére növekedett a termelőszövetke­zetek szántóterülete. Az 1960. március 31-1 állapotnak meg­felelően a szövetkezetek szán­tóterülete megközelíti a 83 ezer kát. holdat. A termelőszövetkezetek száma a múlt év szep­tember 30-i 107-ről ez év március 31-ig 130-ra emelkedett. Foglalkozik a jelentés a megye állatállományának ala­Gyáraink munkássága már hetek óta készül a munka ünnepére, május elsejére. A Salgótarjáni Acélárugyár­ban tegnap a párttaggyűlése­ken egyik napirendi pontként méltatták május elseje jelen­tőségét, az ünnepre való fel­készülést. Megvitatták a párt­tagok, hogy a nagy napon miként ünnepelnek és emlé­keztek a május elsejék ha­ladó hagyományaira. Ezen a héten összehívják az aktívákat és megbeszélik a gyár dolgozóinak felvonulási rendjét. Az üzemek tisztasági kampányt indítottak, és min­denfelé igyekeznek az ünnep tiszteletére méltóképpen fel­díszíteni a munkahelyeket. Április 30-án a gyár mun­kássága üzemrészenként röpgyűléseken emlékezik meg május elseje jelentő­ségéről. Már elkészült a felvonulási rend is, azonban ezt egyelőre az ünnepség időpontjáig titok kulásával is. Az 1960 mártúus 1-i állapot a múlt év ha­sonló időszakának szarvasmar­hából 95, a sertésből 69,4, a lóból 97, a juhból 109,1 száza­léka. A mezőgazdasági termékek felvásárlásában szintén elő­zetes adatokat dolgozott ki a Március 17-én tanácskoztak a megye gépállomásainak leg­jobb traktorosai, ahol nyolc­van traktoros határozta el, hogy ebben az esztendőben figyelembe véve a megnöve­kedett feladatokat részt vesz a 800, illetve 1000 normál­holdas mozgalomban. A ta­nácskozáson résztvevők fel­hívással fordultak a megye valamennyi traktorvezetőjé­hez azzal, hogy minél na­gyobb számban csatlakozza­nak a mozgalomhoz. A felhívás eljutott a megye traktorveztőihez, s a traktor­Szorgalmas emberrel van tele az őrhalmi határ. A Hazafias Népfront Tsz 26 munkacsapata szorgoskodik a krumpliföldeken. Az eddigi munka eredmé­nyeként elültették már 200 Uh rületen az előcsíráztatott nyári szedésű burgonyát és közé köztesként 100 kh-n a takarmányrépát, amely már szépen sorit. A termelőszövetkezet a nyári szedésű burgonya mellett ter­mel még 300 kh-n őszi szedé­sű burgonyát is. fedi. Annyi azonban ismere­tes, hogy színpompásabb fel­vonulással készülnek az acél­árugyári dolgozók, mint ta­valy. A ZIM művek salgótarjáni gyáregységében is lelkesen ké­szülnek a munkások és ve­zetők május elseje megün­neplésére. A párt és a szak- szervezet felmérte a vidékről beszállításra kerülő dolgozók létszámát és ennek megfele­lően készítik elő a felvonu­lást is. Hétfőn már mozgósí­tották az aktívákat és meg­beszélték velük a részletes programot. A gyár által patronált ter­melőszövetkezetekből kö­zel 20 tagot hívnak meg a tűzhelygyáriak és munkás­paraszt találkozó keretében ünnepelnek együtt. A Salgótarjáni Üveggyárban i is nagy a készülődés. A párt j Végrehajtó Bizottsága már ko­rábban összehívta az alap­szervezetek vezetőségét és' Statisztikai Igazgatóság. Ezek szerint vágósertésből, vágó­marhából, vágóborjúból, tej­ből, tojásból, baromfiból és burgonyából jelentősen túl­teljesítették a felvásárlási előirányzatot. Más termékek­ből viszont lemaradás mutat­kozik. vezetők azon része, akik úgy érezték, hogy sikeresen eleget tudnak tenni a mozgalom cél­kitűzéseinek, csatlakoztak. A gépállomásokról beér­kezett jelentések szerint a mozgalomhoz 211 trak­torvezető csatlakozott. Ezek a traktorvezetők gépeikkel 223 005 normál­hold munka elvégzését vállalták, 166 ezer 950 | normálholdas tervükkel szemben, vagyis tervükön felül a moz- i galom keretén belül 56 055 nh-t fognak elvégezni. A Kikelt már a cukorrépa is az őrhalmi földeken. A burgonya ültetéssel egy- időben megkezdték a kukori­ca ültetését is. A nagy murukakedv annak is köszönhető, hogy szép ösz- szeget tesz ki a munkaegy­ség értéke. Az egy munkaegységre tervezett 66,74 forintból előlegként munkaegység­ként 25 forintot fizetnek. Az április 4-i előlegfizetésnél volt olyan 16 éves fiú, aki 1200 forintot kapott munka­egységei után. megbeszélték a nagy ünnep előkészületeit. Munkatervet dolgoztak ki május 1-je meg­ünneplésére. E hónap 14-én összevont csoportbizalmi értekezletet tartottak, amelyen meghatá­rozták az üzemrészek felada­tát, az ünnepség előkészíté­sében. A 26-án és 27-én le­zajló párttaggyűléseken ér­demben foglalkoznak az ün­nep jelentőségével. Április 30-án röpgyűléseket tartanak az üzemekben, ahol méltatják az ünnep jelentő­ségét és megemlékeznek a május elsejével kapcsolatos haladó hagyományokról. A lezajlott termelési ta­nácskozásokon is foglal­koztak a dolgozók az ün­neppel. Május 1-re külön felajánlá­sok ugyan nem születtek, de a dolgozók törekszenek arra, hogy méltó munkasikerekkel is megünnepeljék a munkás­ság és a munka ünnepét. A Zagyvapálfalvi Üveggyár, mint beruházó, a megyei Álla­mi Építőipari Vállalat, mint kivitelező és a Gábor Áron Vasöntöde és Gépgyár, mint főszerelő vállalat közös fel­hívása, hogy határidőre ké­szítsék el a beruházásokat, élénk visszhangra talált szerte a megyében. A kezdeménye­zés helyességét bizonyítja, hogy a vállalástól eltérően határidő előtt két nappal gyújtották be a pálfalvi Üveggyár új kemencéjét, a Zagyva Il-t. Hasonló jó ered­ménnyel dolgoztak a Salgó­tarjáni Üveggyár új kemen­céjének begyújtásán és meg­indult a küzdelem a Salgó­tarjáni Acélárugyár új hideg- hengerműjének határidőre történő átadásáért is. A megye számtalan válla­lata mellett a szénbányászati tröszt után most a megyei tanács, a tanácsi Építőipari Vállalat és az állami Építő­ipari Vállalat szocialista szer­mozgalomhoz csatlakozott traktorvezetők vállalásuk tel­jesítésével lehetővé teszik, hogy a megye gépállomásai ez évi tervüket 118,8%-ra tel­jesítsék. A mozgalom másik célkitűzése az üzemanyag, va­lamint anyag- és alkatrész költségek csökentése. E téren a 121 traktorvezető 623 ezer 362,— forint költség­megtakarítást vállalt, melyből az üzemanyag 442 ezer 880,— forint. A terv túlteljesítésére tett vállalás, illetve annak telje­sítéséből eredően a ténylege­sen megtakarított költségke- ’ réten túlmenően csökken az ■ Ö-r 'öltség. A várható önköltségcsök­kentés összege 2 240 000,— fo­rint. Röviden összefoglalva a mozgalomban résztvevő trak­torosok célkitűzéseit úgy a tervek túlteljesítése, mint a költségek csökkentése terén, megállapítható, hogy azok tel­jesítése, ha nem is könnyű­szerrel, de elérhető. A mozgalomhoz ugyanis csak azok a traktorvezetők csatlakoztak, akik úgy érez­ték, hogy annak eleget tud­nak tenni. így az Érsekvadkerti Gépál­lomás dolgozói közül a mozgalomhoz 49 fő csat­lakozott. Ezzel szemben a Karancskeszí Gépállomás dolgozói közül 12 fő. a Szécsényl Gépállomás dol­gozói közül 14, a berce- liek közül pedig 18 fő csatlakozott. Általában a csatlakozások igen megfontoltan történtek, s a traktorvezetők figyelembe vet­ték részint egyéni képessé­güket, részint pedig a mun­kavégzés lehetőségeit. Érsek- vadkerten, ahol a tsz-ek igé­nyei alapján valamennyi ter­melési idényben jelentős, munkát kell géppel elvégezni a traktorosok több mint 85 százaléka csatlakozott a moz­galomhoz. A Karancskeszi Gépállomáson csak a tapasz­talt hosszabb idő óta a gép­állomáson dolgozó traktorosok csatlakoztak a mozgalomhoz. A fentiek is azt bizonyít­ják, hogy megalapozott a célkitűzés, melynek telje­sítésére a reális feltéte­lek is megvannak, s ha a tervteljesítés és költ­ségcsökkentés mellett traktorosaink jó minőségi munkát végeznek, mellyel a tsz-ekben a ter­mésátlagok növekednek, po­litikai felvilágosító munkával elősegítik a tsz-gazdák szocia­lista nevelését, s munkájuk mellett segítik a kellő gya­korlattal még nem rendelkező traktoros társaikat, úgy az év végén, amikor számot kell adni az elvégzett munkáról, traktorosainknak nem lesz mit szégyelni. ződést _ kötött, amelyben a megyei ’ beruházások — isko­lák, orvosi rendelők, lakó­házak — határidő előtti át­adására tettek ígéretet. Közös vállalásukban többek között így írnak: „Csatlakozva a Zagyvapál­falvi Üveggyár, valamint más Nógrád megyei kivitelező és beruházók között létrejött szocialista vállaláshoz, az 1960. évi kommunális beruházások határidőben, illetve határidő- előtt történő befejezése érde­kében az alábbi részletezés szerint szocialista szerződést kötünk.” A közös vállalásban a ta­nácsi Építőipari Vállalat arra tesz ígéretet, hogy két héttel a határidő előtt elkészíti a mátraszőllősi, a nagylóci, a varsányi, a szuhai kéttanter- mes iskolát. Egy hónappal a határidő előtt készítik el a nógrádsipeki kéttantermes is­kolát. Határidő előtt készül el a karancssági kéttantermes, a ceredi kéttantermes, a za- bari négy, a drégelypalánki kéttantermes iskola. A szer­ződés szerint vállalt határidő­re október 31-re üzemképes állapotban átadják az ordas­pusztai kéttan'ermes iskolát is, míg április 30-ra a márk- házai kéttantermes és a ma- gyargéci kéttantermes iskola üzemképes átadására tett ígé­retet a tanácsi Építőipari Vál­lalat. Az iskolák határidő előtti átadása mellett igen jelentős az egyéb beruházásoknál tett felajánlás is. Például a So­moskőújfalui orvosi r»ndelő és lakás átadási idejét fél hónappal csökkentik. Ugyan­csak fél hónappal csökkentik a magyarnándori orvosi ren­delő és lakás átadási idejét. A kereskedelmi létesítmé­nyek — Ménkes dorogházi. Salgótarján Béke-te'epi és Rokkant-telepi üzleteket be­rendezhető állapotban 1960. december 31-re készíti el a tanácsi Építőipari Vállalat, míg a ceredi sütőüzemet a szerződési határidőre, május 15-re fejezik be. Szombaton este a megyei tanács nagytermében ünnepé­lyes keretek között osztották ki a tizenhatéveseknek a személyazonossági igazolványt. Az ünnepélyen képviseltette magát a KISZ, mint az ün­nepség rendezője, a megyei tanács, a Belügyminisztérium Megyei Főkapitánysága, a szakszervezet és az egyéb tö­megszervezetek. Az ünnepsé­gen résztvettek a dolgozók, az iskolák és egyéb érdeklődők. A személyazonossági igazol­vány átadása alkalmából Cser Gyula elvtárs a megyei ta­nács elnöke mondott ünnepi beszédet. Ismertette a sze­mélyazonossági igazolvány ki­osztásának jelentőségét, majd A megyei állami Építőipari Vállalat a szocialista szerző­désben összesen 9 tanterem határidő előtti átadását vál­lalja. Lényeges vállalás a la­kásépítések terén van. Mint vállalásukban írják: „A balassagyarmati 12 la­kást a szerződés szerint jú­nius 15-én átadjuk. Salgótar­ján Vásártér 38—39 szekció 16-1-16 lakásból, 16 lakást a szeptember 15-i szerződéses határidő előtt 15 nappal, szep­tember 1-én, 16 lakást pedig szeptember 15-én üzemképe­sen átadunk. 40-es jelű épü­let 23 lakását (Rákóczi úton, megyei tanács mellett) a szer­ződésben vállalt július 1-i ha­táridőre átadjuk. 9—9/a—10 jelű szekció (Vásártéren) 18 lakását a szerződéses határ­idő (május 31.) előtt egy hó­nappal, május 1-én átadjuk. A 11—12 szekció 24 lakását a szerződéses határidő (május 31.) előtt egy hónappal, má­jus 1-én átadjak. A 11—12 szekció 24 lakását a szerző­déses december 15-i határidő előtt december 1-én átadjuk. A megyei tanács mögötti domboldalon jelenleg megkez­dett 84 lakás az eredeti prog­ram és szerződés szerint 1961. évben készül el. A kivitelező vállalat a lakásproblémák enyhítése érdekében két épü­letegységet 14+14 lakást ez év végére terven felül lak­ható állapotban átad. Ennek egyedüli függvénye az, hogy a nehéz terepadottságoknál nélkülözhetetlen emelőgépet a felügyeleti hatóság kívánt időben a kivitelező rendelke­zésére bocsássa. A megyei tanács a befejezés biztosítása érdekében a szerelő és laka­tos munkák kivitelezését a felügyelete alá tartozó tanácsi vállalatokkal biztosítja.” A beruházások határidő előtti átadására kötött szo­cialista szerződést a megyei tanács részéről a végrehajtó bizottság elnöke, a tervosztály vezetője, a tanács párttitkára, a két vállalat igazgatója, fő­mérnöke és párttitkára írta alá. az ifjúság helyzetéről szó­lott, összehasonlítva a múlt és a jelen körülményeit. Ezután került sor az iga­zolványok ünnepélyes átadá­sára, amelyet a Belügyminisz­tériumi szervek képviselői ad­tak át, majd Tóth Károly elv­társ a városi KISZ bizott­ság titkára emléklapokat nyújtott át. A személyazonossági Igazol­ványok átadása alkalmából színvonalas kultúrműsor volt, amelyet a salgótarjáni járás területének kultúrcsoportjai szolgáltattak. A kultúrműsor után a tizenhatévesek első bálja következett, amely reg­gel négy óráig tartó tánccal záródott. ÜNNEPI GYŰLÉSEK, MUNKÁS-PARASZT TALÁLKOZÓK, ŰJABB MUNKASIKEREK Salgótarján dolgozói készülnek május elsejére 56 ezer norm ál hold munkával többet végeznek az idén gépállomásaink az 1000 normálholdas mozgalom keretében A hét végére 500 holdon befejezik a burgonya ültetését az őrhalmi tsz gazdák Az acélárugyári csavargyárban Rácz Géza a csa­vargyár meleg- üzemi dolgozója a csavarok sajtolá­sát végzi. Kiosztották a tizenhatéveseknek a személyazonossági igazolványt i)GOOGOOOOOOOOOOGGGOOOGGOGOGGOGOGGOOGOGOGOGOOOOOOOGGGOOlOOOGGOOGOOOGOGOGOOOOOGGOGGOGOOGGOGOOOOOGO©OOGOOOGGOOOOOGOOOGGOOGOGOO0GO ÉLJEN MÁJUS 1, A DOLGOZÓK NEMZETKÖZI ÖSSZEFOGÁSÁNAK ÜNNEPE!

Next

/
Oldalképek
Tartalom