Nógrádi Népújság, 1960. április (16. évfolyam, 27-35. szám)

1960-04-13 / 30. szám

1960. április 13. NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 3 Egységesen, a dolgozókra támaszkodva Az Építőipari Vállalat pártbizottságának kibővített ülése Eredményes volt a megyei Építőipari Vállalat elmúlt évi munkája. Az éves tervet 105,3 százalékra teljesítette, az ön­költség kedvező alakulása nyomán 20 millió forintos többletnyereséget ért el. Je­lentős szerepe volt abban, hogy a Zagyvapálfalfi Üveg­gyár új kemencéje határidőre elkészül. A kongresszusi mun­kaverseny során a vállalat 2,5 millió helyett mintegy 4,2 millió forintos anyagmegta- karitást ért el. Mindezek az eredmények annak keretében jöttek létre, hogy a vállalat termelése évről évre növek­szik: 1955—59 között évi át­lagban mintegy 27,5 százalék­kal. Ezek a gazdasági ered­mények mutatják azt az elő­rehaladást is, amely a válla­latnál a mozgalmi munka te­kintetében történt. Az ered­mények mellett azonban szá­mos hibát, azok okait és a kijavítás módját tárta fel a megyei párt-végrehajtó bizott­ság egyik utóbbi ülése, majd vizsgálata. A vizsgálat és a végrehajtó bizottság ülésének határozatait ismertették és tárgyalták meg a közeli na­pokban a vállalat pártbizott­ságának kibővített ülésén. Tartsák be a pártélet lenini normáit Nagy gondot kell for­dítani arra, hogy ismertessék és magyarázzák a dolgozók között a VII. pártkongresz- szus határozatait. Felhasznál­ják azt a kedvező alkalmat, amelyet a munkásszállások nyújtanak a párt és kormány politikájának ismertetésére, a hazai és nemzetközi politikai élet eseményeinek magyará­zására. Törekedni kell arra, hogy a párttagok és a párton- kívüliek minél szélesebb kör­ben megismerjék a termelés problémáit, a pártbizottság és a pártszervezetek rendszere­sen elemezzék a gazdasági mutatók alakulását. Súlyos az elmaradás a pártépítő munká­ban is. Különböző helytelen szemléletek következtében az elmúlt évben csupán 9 tag­jelöltet vettek fel az építő­iparban. Mint Wolszky Géza pártonkívüli osztályvezető mondotta ezen az ülésen: a műszakiak például azt vár­ják, hogy a pártba belépve ott is megbecsülést kapja­nak, lássa mindenki, hogy nem számításból kérik fel­vételüket. A műszakiak mel­lett elsősorban arra kell nagy gondot fordítani hogy minél több fizikai dolgozó kérje fel­vételét. A pártélet egy követ­kező nagy kérdése, hogy meg­valósuljon a kollektív veze­tés, a kollektív munka, hogy leküzdjék a még meglevő helytelen szemléleteket és gya­korlótokat. Szabad, alkotó légkört A politikai, de a gazdasági munka jobb kibontakoztatá­sához is elengedhetetlenül szükséges, hogy erősödjön a vezetés egysége, felszámol­ják azokat a káros maradvá­nyokat, amelyek rontják a mozgalmi és gazdasági ve­zetők kapcsolatát. Ha az épí­tőipari Vállalatnál is vala­mennyi vezető egységesen és helyesen értelmezi a párt po­litikáját, akkor nem fordul­hat elő, hogy külön-külön utakon akarnak járni. A köl­csönös bizalom — és mint Tóth Károly elvtárs az egyik felszólaló mondotta —, a bí­rálat elfogadására irányuló törekvés segítse a vezetést abban, hogy egységesen, ha­tározottan végezze munkáját. A vizsgálat feltárta azt is, hogy a vállalat vezetői el­maradtak a tömegek mögött. Egyes vezetők részéről ta­pasztalható a bírálat elfoj­tása, a kimagyarázkodás, itt- ott az őszinteség hiánya is. A pártbizottság kibővített ülésén is beigazolódott és több felszólaló jogosan követelte, hogy a vezetők — és itt a felsőbb és alsóbb vezetőkről egyaránt szó van — támasz­Több mint félmillió forint a felszabadulási verseny újítási eredménye A szénbányászati trösztnél hazánk felszabadulása 15. év­fordulója tiszteletére indított munkaversenyben bányásza­ink nemcsak a mennyiségi terv teljesítésében, az önkölt­ség csökkentésében és a mi­nőség javításában értek el jó eredményeket, hanem arra is törekedtek, hogy újítási moz­galmukkal, több újítás beve­zetésével is csökkentsék az önköltséget, javítsák a terme­lékenységet. Ennek a mozga­lomnak a felszabadulási mun­kaversenyben meg volt az eredménye. Fél év alatt 295 újítási javaslat érkezett be, melyből 98-at fogadtak el, s vezettek be. A bevezetett újítások kal­kulált gazdasági eredmé­nye meghaladja a fél­millió forintot: teljes ''ér­téke 601 706 forint. A benyújtott és elfogadott újítások után a tröszt 62119 forint díjat fizetett ki eddig. , A felszabadulási munkaverseny­ben beadott újí­tási javaslatok közül kiemelkedik Nagy József szo­rospataki villany- szerelő újítása: a végtelenkötelű szállítógépek automatikus indí­tása és megállí­tása. Ennek gaz- Ip dasági eredménye meghaladja az 50 ezer forintot. kódjának jobban a dolgozók­ra. Nagybátonyban például hét hónapig nem volt terme­lési tanácskozás. Többször megesik: nem ad­nak megfelelő választ a dol­gozók problémáira, mint pél­dául a munkaruha kihordási idejével kapcsolatban. A gaz­dasági sikerek megteremtet­ték annak veszélyét, hogy egyes vezetők elbizakodjanak, megnyugodjanak. Ennek jelei már mutatkoznak is. Például a szakszervezetet nagy fe­lelősség terheli, hogy a ver­senynek nincs nyilvánossága, megfelelő propagandája. Ab­ból a kilenc brigádból, amely versenyt indított a szocialista cím elnyeréséért, egy sem teljesítette a követelményt, Többet kell törődni azzal is, hogy a munkások nagyobb számban vegyenek részt az újítómozgalomban. Ugyancsak szóbakerült, hogy fordítsanak több gondot a jelentős számú törzsgárdára. Általában szük­ség van arra, hogy rohamo­san erősödjék a vállalatnál a szabad, alkotó, bíráló lég­kör. A feladatok megoldása a vállalat vezetőire, dolgozóira vár A vállalat ez évi gazda­sági feladatai nagyok. Min­denekelőtt a termelékenység­ben kell fordulatot elérni. Itt tavaly lemaradt a vállalat, ebben az évben viszont 14,5 százalékos emelkedést kell el­érni, amelynek reális feltéte­lei megvannak. Ennek érde­kében növelni kell a gépek kihasználási fokát, jobb szer­vezettséget, anyagellátást kell megvalósítani. Végül, mint Patai elvtárs a vállalat fő­mérnöke mondotta: javítani kell a munkafegyelmet, amely ma igen gyenge az építő­iparban. De a termelékeny­séghez, a gazdaságos munká­hoz olyan dolgok is szüksé­gesek, mint a szakmai kép­zettség emelése, a vállalaton belüli részlegek jobb koope­rációja, a helyi lehetőségek feltárása és még sok más té­nyező. A korábbi évektől el­térően, most kedvezőbb a helyzet a tervellátottságban is. A kibővített pártbizottsági ülés igazolta, hogy a megyei párt-végrehajtó bizottság dön­tése helyes volt, igazolta a vállalat kommunistáinak és dolgozóinak véleményét. Mint az ülésen megjelenő Jakab Sándor elvtárs a megyei párt- bizottság első titkára hozzá­szólásában leszögezte: „A meg­levő hibákat egyedül a vál­lalat kommunistái, vezetői, dol­gozói javíthatják ki, ők fe­lelősek azért, hogy milyen a munka az építőiparban”. Balogh Gyula MÁJUS 1-BE ÜVEGET HÚZNI A ZAGYVA II. ÚJ KEMENCÉJÉBŐL! Hétfőtől gázzal fűtik a Zagyva II. új kemencéjét Éjjel-nappal, megállás nél­kül dolgoznak a Zagyva II. szerelői, hogy a határidő előtti, április 2-i begyújtás után most már az újabb jel­szót váltsák valóra, s május elsején, a nemzetközi mun­kásosztály nagy ünnepén üveget adjon az új üveg­gyár. A Hejőcsabai Cement­ipari Vállalat szerelői minden nehézséget leküzdve dolgoz­nak a szovjet húzógépek vas­szerkezetén, míg a Gábor Aron Vasöntöde és Gépgyár munkásai pedig az új gene­rátor miölőbbi üzembehelye­zésén fáradoztak. Munkájuk sikerrel járt, s ezzel a szereléssel már szombaton végeztek. A Zagyvapálfalfalvi Bánya­gépgyár is leszállította az annyira szükséges elevátoro­kat, s így megszakítás nélkül haladhatnak a nyersanyag­keverő szerelési munkálatai­val. Hétfőn délben' újabb győ­zelmi állomáshoz érkeztek a Zagyva II. építői, szerelői. Hősies munkával elérték, hegy az eddigi fatüzelésről a gázfűtésre térhettek át: begyújtották az új gene­rátorokat, s a hosszú cső­vezetékeken már generá­torgáz jut az új kemen­cébe. Ez a nagyon felelősségteljes, veszélyes munka sikerrel járt, s lehetővé válik, hogy a ke­mence temperálása a kívá­nalomnak megfelelően történ­jék. A Zagyva II. vezetői úgy tervezik, hogy április 22-re már 1200 fokra hevítik a kemencét. Ekkor újabb nagy munka következik: meg­kezdik a kemence teljes fel­fűtését, hogy kezdetét vehesse a nyersanyag olvasztása is. E nagyszerű fegyvertény azt bizonyítja, hogy a Zagyva II. építésén dolgozók magukévá tették az újabb jelszót, s minden biztosíték meg is van ahhoz, hogy az május elsejére testet öltsön. Természetesen szükséges még az is, hogy a hejőcsabaiak, a Gábor Áron Vasöntöde és Gépgyár szere­lői, munkásai, vezetői, a zagyvapálfalvi műszakiak és fizikaiak mellett magukévá tegyék e fontos határozatot a többi sze­relő vállalatok is. Mert nem engedhető most. meg az, hogy a Fűtőberende­zések Gyára még ma is kés­lekedik a nagyon fontos ho­mok- és dolomitszárító be­rendezéssel. Mint eddig, ez­után is a kölcsönös összefo­gásra van szükség, s ahogy április 4-e előtt, úgy most, május elseje előtt is meg­hozza a közös munka saját gyümölcsét. Négy év munkájáról tárgyaltak a HVDSZ küldöttel — Megválasztották az új megyei bizottságot — A múlt hét péntekjén tar­totta küldött- és vezetőség­választó értekezletét a Helyi­ipari és Városgazdasági Dol­gozók Szakszervezete az SZMT helyiségében. Az érte­kezlet előadója Jakubovics Gyula elvtárs, a HVDSZ me­gyei bizottságának titkára be­számolójában foglalkozott a szakszervezet tevékenységé­vel és a párt, a SZOT és a HVDSZ központi vezetősége határozataiból kiindulva mér­legelte az alapszervezetek és a megyei bizottság munká­ját. Jakubovics elvtárs elmond­ta, hogy a szakszervezeti bi­zottságok és a megyebizott­ság — ha hiányosan is —, de mindeddig a párt és a munkásosztály politikáját képviselve végezte munká­ját. Az elmúlt négy év alatt a szakszervezet több esetben tett lépéseket, hogy szervez­zenek kötelező tanfolyamo­kat igazgatók, műszaki veze­tők, munkaügyi előadók ré­szére. A politikai képzés ki- szélesítése érdekében az SZB titkárok és tagok részére évenként egy-kétnapos tan­folyamokat rendeztek. Sajnos, a szervezett politikai oktatás bevezetését még nem sike­rült megvalósítani. A gazda­sági szervekkel való kapcso­lat megjavításáért is több intézkedést hajtottak végre. Jakubovics elvtárs beszá­molóját az újraválasztásra kerülő megyei bizottság előtt álló feladatok ismertetésével fejezte be. A hozzászólók a saját vál­lalatuk részéről vetették fel a problémákat és a jövő fel­adatait. Seprényi Sándor, a HVDSZ főtitkára hozzászólá­sában kiemelte a társadalmi funkcionáriusok nagy szerepét. Seprényi elvtárs elmondta, hogy a szakszervzetek nélkül elképzelhetetlen a gazdasági vezetés munkája. Szabó Béla elvtárs, a Balassagyarmati Vasipari- és Javító Vállalat képviselője általános problé­maként vetette fel, hogy a vegyesipari vállalatok bérezé­se már három év óta vár megoldásra. Beszélt a vegyes- iparnál indulásra váró mun­kaverseny korlátáiról is. Mó- csán Bertalan a szécsényi ve­gyesiparról elmondta, hogy náluk nagyon csekély a mű­szaki előrehaladás. Ennek egyik oka az újításokkal való nemtörődömség. A hozzászólók tárgyilago­san értékelték a beszámoló alapján vállalatuk helyzetét és mindegyik hozzászóló ki­fogásolta, hogy a megyei ta­nács ipari osztályának kép­viselője nem volt jelen. A mintegy 16 hozzászólás után a küldöttek megválasztották az új kilenc tagú megyei bi­zottságot. Elfekvő újítások nyomában Egy bizottság értékes munkája az acélárugyárban (Tudósítónktól.) A Salgótarjáni Acélárugyár­ban az elmúlt tíz év alatt több mint 34 millió forint­tal csökkent a termelési költ­ség az újítások alkalmazásá­val. Ugyanakkor az említett időszak során az újítóknak kifizetett díj közel 3 millió forint volt. Az évek múlásával a moz­Addig cselekedjünk, amíg nem késő Máté Lajos sok­szoros mizserfai újító év eleji újí­tásán dolgozik. Sok ezren utaznak naponta a Salgótarján Fő téri állo­másról induló és érkező vo­natokkal. Legtöbben a dél­ben 12 óra 26 perckor induló Salgótarján—Hatvan között közlekedő 315-ös számú sze­mélyvonattal. A vonat beállása előtt ez­rek szoronganak a nyitott peronon. A nagy zsúfoltság­ban az utazók kénytelenek a még elég gyorsan mozgó sze­relvényre felugrálni, hogy he­lyük legyen, és el tudjanak utazni. Mert ez a szerelvény nagyon rövid, az igényeket hónapok óta nem tudja ki­elégíteni. Mi történt szomba­ton délben is? Az, hogy a MÁV legszigorúbb tilalma el­lenére is a családhoz siető emberek szőlőfürtként lógtak a lépcsőkön, kapaszkodtak az ütközőkbe, álltak a két ko­csit összekötő „hídon“, — hiszen arra vannak kénysze­rítve. Volt rá idő — szom­baton is előfordult —, hogy lemaradnak utasok, nem tud­nak szeretteik közé haza­menni, csak órák késésé­vel. Ügy gondoljuk: ha a MÁV szigorú rendelkezést hozott arra, hogy a lépcsőkön, az összekötőkön, főképpen pe­dig az ütközőkön tilos az uta­zás, gondoskodjék is arról, hogy e rendelkezést az uta­sok be is tudják tartani. Mert ami a 315-ös szerelvé­nyen van, az több a soknál, rettentő veszélyes. Szombaton még kisebb karcolással meg­úszta az egyik utas, de lehet, hogy holnap már nagyobb lesz a baleset. Ezért addig kell cselekedni, míg nem késő! — So — galom egyre bővült, terebé­lyesedett. Az eredmények azonban mégsen reálisak, hi­szen nagyobb gondoskodással jelentősen növekedhetne az újítók és az újítások száma. A közelmúltban a szakszer­vezeti bizottság keretében egy külön bizottság komoly mun­kába fogott: megkezdte az elfogadott és bevezetett újítások felül­vizsgálását. A vizsgált időszakban csak a főműhelynél közel 70 da­rab elfekvő újítást találtak. Itt volt a legtöbb, de nem volt egyetlen olyan üzem­rész sem, ahol ne találtak volna akár 4—5 ilyen újítást. S hogy mi az oka az újítások elfekvésének? Megtalálható az újítók kö­zött a fizikai és műszaki dol­gozó egyaránt. Általában, ha egy műszaki újít, társai, kol­légái jelentős segítséget nyúj­tanak annak megvalósításá­ban. Ha netán mégis valahol elakadna, nem rest kilincselni, utánajárni. Ezt könnyen meg­teheti, hiszen jórészt ismeri a szabályokat, ismeri az ügy­intézést. Nem így a munkás. Beadja javaslatát), s türe­lemmel várja annak sorsát. S hogy valóban szükség van a türelemre, azt Wágner Já­nos lakatos esete is igazolja. Még az elmúlt év január­jában nyújtotta be újítását a kivágó szerszámok tüskéi­nek felerősítési módosítására. Javaslatát elfogadták, s meg­kezdődött a kálváriája. Véle­mény innen, vélemény onnan, átutalás ide, továbbítás oda. S végül 1960 márciusában — több mint egy év után — kö­zölték vele: újítása nem al­kalmazható. Pedig, ha gyorsabban elintéző­dik az ügye, lehet, hogy a következő javaslata már hasznosítható. Így azonban a lakatos ért­hetően kedvét vesztette. S pont itt van a bökkenő; Az elfekvő újítások zöme egyszerű munkásoké Vala­hogy nem sokat törődnek a munkások újításaival. A fe­lülvizsgáló bizottság vélemé­nye is alátámasztja ezt, sőt megállapítása szerint a kísér­letre történő kiadásnál van a legtöbb baj, annak elhúzódása miatt. De van más probléma is, amely már szerencsére egy­re ritkábban fordul elő. A dolgozók nagyszerű, de talán kiforratlan javaslatában min­denféle hiba keresése. Ami­kor sikerült a dolgozót le­beszélni újítási szándékáról; nem sokkal később, némi mó­dosítással valaki mégis be­nyújtja ugyanazt a javaslatot. Ez pedig érthetően csökkenti a dolgozók részvételét az újí- tófnozgalomban. Az újításokat felülvizsgáló bizottság most segítséget nyújt az újítóknak. Ez azonban ön­magában nem elegendő. Meg kell változnia a légkörnek, a dolgozók újí­tásával való foglalkozás­nak. Ha ez megtörténik jelentősen növekedik majd az újítások száma, egyre több kétkezi munkás kapcsolódik be ebbe a nemes mozgalomba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom