Nógrádi Népújság, 1960. április (16. évfolyam, 27-35. szám)
1960-04-02 / 27. szám
2 NÓGRÁDI NÉPÜJSÁG 1960. április 2. AKKOR TÖRTÉNT... A bunkerben huszonnégyen szorongtunk rémült szemekkel, egymáshoz simulva. Kinn dörögtek a tankok ágyúi és a lövedékek vijjogásába kelepelve ugatott bele a géppuskák hangja. A harc, nem messze a bányateleptör, már két órája tartott. Senki sem evett, vízért meg sem próbáltunk felmenni. Délután két óra felé elsötétült a bejárat és letántorgott egy sebesült szovjet katona. Nem volt idő semmit sem kérdezni a félhomályban, jóformán még a vonásait sem tudtuk kivenni. A szeplős Juci kötözte be a karját, miközben könnyekkel telt szemmel sajnál- kozott a fiatalemberen. Alig végzett a kötözéssel, német szavakat, káromkodást és géppisztolylövedékek sivítását hallottuk a lejárat előtt. A szovjet katona pillanatok alatt felkapta géppisztolyát, a bejárathoz ugrott és hevesen tüzelni kezdett. A németek két órán belül 28-szor kísérelték meg, hogy megközelítsék a bunkert, de az egy szál katona mind a huszonnyolcszor visszaverte őket. öt óra lehetett, amikor az egyik osztrák tört magyarsággal lekiabált: — Hé, magyarok! A dombon mink felállítani nagy ágyút. Ha ruszki nem jönni elő, nemei hadsereg összelőni összes bunkert, asszonyok, gyerekek meghalni mind, meghalni mindenki! Némán, rémülten bámultunk egymásra. A szovjet katona kérdőn nézett bennünket, mert nem értett semmit a fenti fenyegetésből. Az egyik bányász, aki nek az apja még a múlt háborúban hadifogoly volt, nagynehe- zen meg tudta magyarázni, miről van szó. Szó nélkül letette a géppisztolyt, lekapcsolta derékszíját, zsebéből zsebkendőt húzott elő és megadta magát a németeknek. Két nap múlva véglegesen elfoglalta a környéket a szovjet hadsereg. Egyszer aztán egy autóban súlyos sebesültet hoztak. Megtudtuk, hogy ő az, azt is elmondták, hogy két németet leütve megszökött tőlük, akkor sebesült meg. A szovjet orvosnő izgatottan közölte, hogy vérátömlesztés szükséges, ellenkező esetben a sebesült meghal. Mindnyájan jelentkeztünk, akik a bunkerben voltunk. A vérátömlesztés után jó órával magához tért. Az orvosnő valamit mondott neki oroszul, de közben könnyezett. A katona ránknézett, szeme tele hálával. Valamit visz- sza tudtunk néki adni ... T. Ahogyan megváltozott a bánya úgy változik a bányász is Egymással szemben ülünk. Arcán csak akkor vonul végig egy keserves mosoly, amikor azt. kérdezem tőle, hogy milyen volt a múltban bányásznak lenni. Ebből a keserves mosolyból még akkor is érteni lehetne, ha minderről korábban már nem hallottunk volna, ha nem lettünk volna mi is aktív résztvevői az akkori bányászkodásnak. Mert Domonkos István vájár negyven éves kora ellenére már 25 évet dolgozott a bányában, ebből tizet még a bányabárók idejében. Így tehát jó ismerője a külszíni és földalatti munkának, valóban jó párhuzamot tud vonni a „tegnap” és „ma” bányászkodása között. — Őszintén mondom, nem szívesen beszélek a régi időkről, — mondja mindjárt bevezetőben Domonkos István. Ennek minden oka megvan. Képzelje el, 15 éves voltam amikor meg kellett ismerkednem a bányával. Kazáron, a rakodón kezdtem — palaválogató voltam. Utána a meddőürítéshez kerültem, műszakonként 200—300 csillét ürítettünk, teljesen kézzel. Tizenhét éves koromban már 30-40 éves emberekkel voltam együtt. Aztán Vizslásra kerültem, ott csatióztam, Forgácson pedig már csúszdakezelő lettem. Itt találkoztam az első „géppel" mondja mosolyogva. „Gép" volt az. legalább is akkor annak számítottuk. Ez a „gép” nem volt más, mint egy kézi csúszda. De még innét is bizony 500 métert kellett csil- lézni. s örült a csapat. ha fejenként egy csillét raktunk műszakonként. Mély barázdát szánt az emlékezés Domonkos István homlokára. Látni rajta, hogy nem szívesen beszél ezekről a keserves időkről. De azért folytatja. — Dolgoztam utána megint Kazáron, ahol sáros, vizes lejtősaknában négyen csilléz- tünk. Ez egy feltörésben volt, ahol a csillét elől hamófával fogtuk, hátul meg flokkol- tunk. Gergelyben már jobb volt a helyzet — mondja nevetve — mert ott már ló volt a segítőnk, azzal vonntattuk a csilléket. Szegény ló. mit kínlódott velünk a sáros, vizes bányában. — Szóval ilyen volt az akkori bányászkodás. Nem is lehet azt olyan hűen leírni, elmondani már, ahogyan az történt. Arra pedig aligha talál valaki szavakat, hogy elmondja: milyen a különbség a gépesített, meg a csillés bánya között. Most itt Mi- zserfán a legtöbb bánya már gépesítve van. Ha a munkahelyünk egy kicsit is emelkedik, már gépet kapunk. Van itt rázócsúszda, szállító- szalag, fejtő és rakodógép. A mi munkahelyünk csoportos kamrafejtés. Munkánkat a Hidasi-féle rakodógép segíti. Érdemes két számot mindjárt össze is vetni. Míg a felszabadulás előtt örültünk ha fejenként egy csillét raktunk nagyon nehéz fizikai munkával, akkor most a géppel egy műszak alatt egy emberre 10 csille szén termelése jut — sokkal kevesebb fizikai erő kifejtésével. A csillét persze, már alig ismerjük, alig van z bányában. gumiszalagon történik a szállítás. Arról a teljesítményről pedig korábban nem is lehetne beszélni, hogy 3 métert haladjunk előre egy műszakban. Mondanom sem kell, hogy ez is a gép munkája. Ahogyan közeledtünk így beszélgetésben mindjobban a ma felé, Domonkos István vájár egyre jobban belehevül mondanivalójába. Nem a meggyötört, hanem a felszabadult bányász hangja ez. Hiszen másképpen dolgozik, másképpen él már nemcsak Domonkos István, hanem a többi bányász is. — Az így megváltozott körülmények között, másképpen is élünk. Csapatommal éppen a felszabadulási versenyben határoztuk el, hogy küzdünk a megtisztetelő szocialista brigád címért. Mert ahogyan megváltozott a bányánk. úgy kell változni a bányásznak is. Igen, ennek így kell lennie. Somogyvári László A bányagépgyár kétszeres elismerése Egyszeriben az érdeklődés :özéppontjába került ezek- len a napokban a Zagyva- lálfalvi Bányagépgyár. A ki- artó és következetes munka i nehézségek, akadályok le- :üzdésére irányuló céltudatos evékenvség meghozta ered- nényét: a gyár a kongresszusi munkaverseny során elért eredményeiért elnyerte a* él üzem címet és a megyei pártbizottság kongresszusi versenyzászlaját. A bányagépgyár kollektívá- a elmúlt évi befejezett ter- nelési tervét, 3,7 százalékkal lelkesítette túl, amely 2,5 százalékkal magasabb mint 1958- Dan. Az egy főre eső termelés irtékét 5 százalékkal szárnyalok túl és ennél még magasabb eredményt értek el a L00 forint munkásbérre és az ;gy órára jutó termelési érléknél. Tervezett költségszint- iüket lényegesen csökkenthették: 97,1-ről 92,2 százalékra. Egész évi munkájuk külön érdekessége, hogy export termelési tervüket több mint 272 százalékra teljesítették, ennek mintegy 60—65 százalékát a második félév folyamán adták. Az eredmények tehát azt igazolják, hogy a Bányagépgyárban a termelési mutatók többségében megvalósul a márciusi párthatározat A napokban Gubán Baláz$ elvtárssal, a volt hetes bizottsági taggal hozott össze a sors; Talán már sokan azt sem tudják, mi is volt az a Hetes Bizottság. Sokan viszont még nem is hallottak erről. Ezért hát elmondom, hogy a Hetes Bizottság 1945- ben a felszabadulást követő március közepén kezdett funkcionálni. A szakszervezetnek egy csúcs operatív szerve volt. A bányakastélyban székelt és tagjai a környező bányaüzemek megbízottai voltak. Feladata volt, hogy a szénmedence összes munkásait képviselje. Mondom, összetalálkoztam a volt hetes bizottsági taggal, és a felszabadulás közelgő évfordulója előcsalta belőle a régi emlékeket. Gubán Balázs a salgótarjáni Köztársaság teret övező neonlámpák egyik vasoszlopának vetette hátát és úgy nézte a járkáló tömeget. — Hát nézd meg — mondta — ma már meg sem lehet ismerni, hogy melyik az igazgató, melyik az irodista, vagy melyik a munkás. Nem úgy mint régen. Régen csak ránéztek az emberekre és az öltözéke után könnyen ki tudták válogatni. Könnyen megtudták állapítani melyik kicsoda, micsoda? — Hosszú, küzdelmes út volt ez, amíg idáig eljutottunk — vetettem közbe. De ennek igazolását már Gubán Balázstól vártam. És hogy is késhetett volna a válasz, amikor ő is éppen ezt akarta elmondani. — Még 1940-ben történt — kezdte. — Nagyon rossz volt a munkahely. Nem értük el a colt. Akkor 4 pengő 48 fillér volt a keresetünk. S ha valaki nem termelt annyit érte, amennyit előírtak, és a vállalat nem jött ki belőle, akkor hamar túl adtak az emberen. Leszámolták. M i is úgy jártunk. Em- lékszem, a leszámoltak között rajtam kívül volt három istenmezei ember, meg ott volt Juhász József is. — Elkeseredett harc folyt akkor a létért — magyarázza. Bozó Gusztáv, az egyik istenmezei ember elkeseredésében fejbe akarta vágni a főaknászt is. Már emelte a lámpát. Másnap aztán raport- ra kellett menni. Azonnal kiadták a leszámolásunkat. Nekem meg az igazgató, meg is mondta, hogy „Gubán maga ne is jöjjön hozzám egy évig, mert úgysem veszem fel.” — Nem is vett. Hol itt, hol ott. kerestem alkalmi munkát, hogy a betevő falatot biztosítani tudjam. — így volt ez akkoriban! A ztán elmesélte, hogy 1945 január 3-án alakították meg Mátra- novákon a Magyar Kommunista Pártot. Mindjárt az első nap hetvenen jelentkeztek a pártba a mátra- nováki bányászok közül. Nehéz körülmények között kellett megindítani az életet. A bányát elöntötte a víz. Nem volt kenyér, élelem, ruha. De miután a párt meghirdette a széncsatát, Mátranovákon mindenki derekasan harcolt a párt célkitűzéseinek megvalósításáért. Persze nem ment simán a dolog, de azért az emberi akarat minden nehézséget legyőz. Az ország nyugati részében még javában folyt a harc, de Gubán Balázs 1945 február 2-án a mátranováki üzemi bizottságnak az elnöke' volt, aztán március 12-én Salgótarjánban a hetes bizottságba delegálták. — Akkor még a kastélyban a régi urak voltak — mondja Gubán Balázs elvtárs, — Ha eredményt akartunk elérni, bizony sokszor keményen kellett beszélnünk. — A legnehezebb dolog volt az élelmezés biztosítása. De hát a széncsatához kellett az ennivaló. iitaueKSzem, Egerben a szovjet elvtársaktól kaptunk két mázsa sót, Al- debrőn szereztünk 70 mázsa búzát, az alföldről meg burgonyát hoztunk szénért cserébe. — Nehéz küzdelmes út volt — mosolyodik el —, de most tizenöt év múltán megállapíthatjuk, hogy érdemes volt küzdeni, harcolni. A párt mostani gazdaságpolitikája azt hiszem a dolgozó nép legszélesebb rétegének megfelel. Csak arról veszek példát, hogy nálunk Mátranovákon a szénfal mellett dolgozó vájárok átlaga 2800 forint. Hát mikor keresett eny- nyit a bányász? D e nemcsak a bányászok keresnek jól. Nézd meg ezeket az embereket — mutatott ismételten a járókelőkre. Hát ki mondhatta volna valaha, hogy ez a szembejövő csoport bármelyike is nem igazgató? Dehát ennyi igazgató? Ez lehetetlen! És érdekes mégis megegyezett a véleményünk. Orosz Béla Varga Pál, a palotási Május 1 Termelőszövetkezet elnöke is megérezte, hogy itt a dél. Kerékpárra ül és néhány perc múlva már otthon is van. A ház, ahol lakik, a régi Palotást mutatja. Apró ablakával úgy bámul a világba, mintha sohasem látta volna. Az alacsony ajtón a gazda csak úgy tud bemenni, ha meghajtja a fejét. Nincs otthon senki, így egyedül kezd ebédelni. Ebéd közben — bár azt mondja a közmondás — nem beszél a magyar ember, Varga elvtárs mégis beszél. Emlékezik egy tavaszra, amelynek fénye, ahogy az idő múlik, úgy erősödik. Nem idős ember Varga Pál, mégis történelmi események szemtanúja, történelmi időszak tevékeny részvevője. — Palotáson is, mint az ország sok falujában megalakult a kommunista párt. Nálunk kezdetben nagyon sokan léptek a pártba, mert a párt programja megfelelt a falu érdekeinek — emlékezik vissza az elnök. — Én is ott voltam az első belépők között — folytatja. A párt volt akkor az, aki indította, szervezte a tavaszi munkát. A falut körülvevő földbirtokot, ha még hivatalosan nem is, mert még nem volt meg a földosztás, de birtokba vette a falu népe. A párt bátorított, biztatott. Mindenkinek azt mondta, legyenek nyugodtak, csak műveljék a földet bátran, nem kell félniük senkitől. —- Hogyan kezdődött tizenöt évvel ezelőtt Palotáson a tavaszi munka? — kérdezem. — Nehezen, félve fogtak a munkához a falusiak. Nem volt igaerő. A tanyán található egy traktof azonnal munkába állt. A pártszervezet segítségével bírtunk üzemanyagot szerezni. De ez az egy traktor nem lett volna elég. A két tanyán tartózkodó szovjet katonaság szívesen kölcsönadta dolgozni lovait. Nálam is volt egy pár ló néhány napig. Sok tavaszi árpát vetettünk akkor, mert hát vetőmagunk volt bőven. A beszélgetés fonala elkanyarodik attól a nevezetei tavasztól s az iránt érdeklődöm, hogyan élt a felszabadulás előtt és közvetlen utána Varga Pál? — A felszabadulás élőt tíz holdon gazdálkodtan apámmal együtt, no, meí utána is hét évig. A termelő- szövetkezet csak 1949-ber alakult meg, s én csak 1952 ben léptem be. Varga eivtárs hangjábó érződik, nemcsak ő volt a: oka annak, hogy három évij még kívül maradt. Közrej át szott abban más tényező is A pártharcok időszakán így emlékezik a termelőszö vetkezet elnöke: — Az első választáson is : kisgazda párt győzött, di nem volt sokkal több szava zata, mint nekünk, kommu nistáknak. Abban az időbei mondogatták is egyesek a fe leségemnek, miért kell a fér jednek a kommunista párt ban lenni? Én azt feleltem nekem szükségem van a párt ra. Azóta az élet százszo igazolta, hogy igazam volt. — Amikor belépett a Má jus 1 Termelőszövetkezetbe hol dolgozott? — teszem fe a kérdést. — Fogatos voltam, maji amikor egyesültünk a Kos suth Tsz-szel, elnökhelyette lettem. 1953-ban elmenter Zsámbékra egyéves elnökkép ző iskolára. Amikor az isko Iáról hazajöttem, agronómu lettem, majd átkerültem gépállomásra, de munkahe lyem maradt a termelőszövet kezet. Az ellenforradalom ideje sem lett hűtlen a kommunis ta Varga Pál a termelőszc vetkezethez. Amikor egyese a közijs vagyont akarták el herdálni, felemelte a szavá — 1957 januárjában letter a szövetkezet elnöke s azót vezetem a közös gazdaságo Varga Pál, mint tsz elnö a mezők szerelmese, büszké beszél arról, hogy a fia éreti ségizik és egyetemre készü — A vérüket hullató szór jet katonáknak, a pártnál a mi kommunista pártunl nak köszönhetem ezt — f< jezi be a beszélgetést a p; lotási Május 1 Tsz elnöke. — ta — A termelési eredményekkel párhuzamosan nőtt a dolgozók reáljövedelme is. Egy év alatt az átlagkereset 1537- ről 1556 forintra növekedett Keresve a választ arra, hogyan érték el ezeket a sikereket néhány olyan fontos tapasztalatra mutattak rí az itteni elvtársak, amelyeket módszeresen és következetesen alkalmaztak. Az else és sorrendben is a legfontosabb, hogy a gyár mozgalmi gazdasági-műszaki vezetése között kialakult egy egészséges egység, kollektív munka. A pártszervezet törődöt azzal, hogy megmagyarázz; és mozgósítsa a kommunis tákat, a dolgozókat, a cél kitűzések végrehajtására. Né hány hasznos kezdeményezés is megvalósítottak a terme lés pártellenőrzésének érdé kében. A szakszervezeti bi . zottság a munkaverseny fej . lesztése és szélesítése érdé kében tevékenykedett sok sí ! kerrel. Elég talán példánál . megemlíteni, hogy a március : párthatározat célkitűzéséinél megismertetése nyomán szá mos műhely dolgozói elható rozták: csökkentik az egy-egy termény előállítására lordított munkaidőt, ezzel növelik a termelékenységet, újabb alapokat teremtenek élet- körülményeik javítására. [ [ Vagy egy másik példa: nagy- r- arányú társadalmi munka ( bontakozott ki, hogy a ren- 1 ■ delkezésre álló beruházási ke. retet hatékonyabban használ- c hassak fei. A raktar építésé- i ' nél a TMK dolgozói, a kábel- 1 1 fektetésnél az öntödei, az olaj- " tartály beépítésénél a kovács ' és lakatosüzem dolgozói, a ' műhelyek közötti tetőszerkezet ; elkészítésénél szintén a laka- > tosok, a kerítés építésénél pe- " dig a kiszesek végeztek je- . . lentős társadalmi munkát. ; 1 Ezek együttes értéke meg- - ' haladja a 200 ezer forintot. 1 ' Mindezek abból a felismerés- : 1 bői fakadnak, hogy a gyár 1 * ügyeinek előmozdítása az ] ■ egyes dolgozók számára is ] ' előnyös és hasznos. ; A sikerek összetevői között t másodsoron a műszaki fej- ] ■ lesztést említik. : A második félév során több jelentős kísérlet, új gyártmány bevezetése történt meg. " Ekkor dolgozták ki az egy 4 köbméteres szivattyúk sorozat- 1 gyártásának technológiáját, í sőt elkészült az első tíz da- " rab. Elkezdték a vasúti vasbetonalj gyártásához szükséges feszítőpadok prototípusainak készítését, amelyeket exportra küldenek. Ugyan eb- i bői a gyártmányból 34 szériát fejeztek be. Legyártották a félköbméteres szivaty- tyú prototípusát, elkészítettek egy olyan rostát, amely köny- nyen és olcsón megoldja í 0—5 milliméter szemnagyság! szenek szétválasztását. Áttértek egy tartósabb, jobb minőségű bányai szállítószalaf gyártására. Emellett nagy mennyiségű egyedi gyárt mányt készítettek különbőz; nagy országos beruházások hoz, köztük a Zagyva II-höz Az 1960. évi feladatok pe dig sokkal nagyobbak, min1 amelyekért elismerést szerez iek 1959-ben. Termelési tervük mintegy 9, a termelékenységi mulató kö-zel tíz százalékkal növekedett. Tovább szigorították önköltségi előirányzatukat is. A gyár dolgozói és vezető az év elejétől keresték a fel adat megoldásának módját Kidolgozták az 1960. évi ver senyfeladatokat. Ebben a mu tatók további javítását vál lalták. Különösen nagy súly helyeztek az önköltség, a anyaghányad csökkentésén valamint a bányagépek al katrész utánpótlásának biztc sítására. Mintegy 30 témábc álló műszaki fejlesztési és ir tézkedési tervet kidolgoztál amely számos új eljárás bí vezetését célozza. A bányagépgyáriak büszké lehetnek eredményeikre é ami talán ennél is fontosabl tudják, hogy ebben az é\ ben rájuk még jobban szé mítanak, hogy a kollektív egységének biztosításában, műszaki fejlesztésben, a ga; daságos termelésben ebben a évben is maradéktalanul te! jesíteniük kell a rájuk hárul feladatot. Balogh Gyula Egy volt hetes bizottsági tag VISSZAEMLÉKEZIK TIZENÖT ÉVE A PÁRTBAN
