Nógrádi Népújság, 1960. február (16. évfolyam, 10-17. szám)

1960-02-13 / 13. szám

4 nógrádi népújság 1960. február 13. NÉHÁNY SZÓ A SZÍNJÁTSZÓK FELADATÁRÓL Tl/T egindult a ÍaIstí a készülődés a felszabadulási kul­turális szemlére Nógrád me­gyében is. Ez a szemle újabD nagy próbára készteti majd kórusainkat, tánc és színját­szó csoportjainkat. Általános, országos tapasz­talat az, hogy a községi ének­és táncegyütteseknek nincsen különösebb okuk panaszra szakvezetés terén, hisz leg­több községben számos olyan nevelő van, aki szívesen és hozzáértéssel vállalkozik a dalolni, táncolni vágyók kép­zésére, aki megismerteti ve­lük a tájhoz fűződő dalokat, táncokat. Ám a készülődések idején sokkal rosszabb ilyen téren a színjátszók helyzete, akik nagyobbára önmagukra utáltán visznek színre egy- egy darabot, mert jelenleg még pedagógusaink sincse­nek birtokában a színjátszó- rendezés ismereteinek. Egyidőben szó volt már ar­ról, hogy tanítóképző intéze­teinkben rendszeres anyaggá teszik a színjátszó-rendezés elméletét és gyakorlatát s a Népművelési Intézet is rend­szeresen képez tanfolyamain rátermett, jóképességű rende­zőket, ez azonban még a cso­portok nagy száma mellett csepp a tengerben. A napokban Balassagyar­maton járva hallottam, hogy még ilyen nagy helységben is ismeretlen a színjátszók szakmai, elméleti képzése, pedig a meglevő „nyersanyag” megérdemelné, hogy avatott kéz munkálás alá vegye. mondás csupán, amelyből hiányzik a tartalmi átélés. A lényeg pedig az, hogy a szín­játszó ne „játssza”, hanem élje azt az alakot, amelyet ráosztottak s az elemző pró­bákon utolsó részletig ismer­kedjék meg azzal a környe­zettel, amelyben az előadás időtartama alatt élnie kell, azokkal az emberekkel, akik­kel az esemény egybekap­csolja. Dersze. a műkedvelő szín- játszás viszonylatában ez megoldhatatlan, az azon­ban nem, hogy a próbák mel­lett a rendezők elméleti fog­lalkozást is biztosítsanak a csoportoknak. Jó lenne, ha mindenfelé rendszeressé ten­nék a fantáziát dúsító, egyéni formálásra késztető helyzet- gyakorlatokat, amelyek a ké­szülő előadás egy-egy jelene­tét kötetlen szöveggel, a ját­szó személy ötletességére, ta­lálékonyságára bízva eleve­nítik meg. Az ügyes színját­szó bőségesen merít emlék­tárából, mert a színpadi ese­ményekhez rokon élmények igen jelentősen és hatásosan segíthetik a művészi átélést. A szakértő rendező feltét­lenül ura a színpadnak, aka­rata, szándéka elsősorban ér­vényesül, mert ő az, tiki egy­ségében látja a színpadot, mérni tudja az előadás rit­musát, dinamikáját. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy feltétlenül saját akaratát kényszerítse a szereplőkre s ne engedjen helyet az egyéni ötleteknek, friss, új elképze- ----------------­lé seknek, melyek a formálás pillanataiban születnek- Al­kalmi rögtönzésekre termé­szetesen semmi szükség nincs, ezek az egész együttes be­gyakorlott előadását megza­varhatják, de az egyéni já­téklehetőségek beiktatása, ha az segíti, szolgálja a monda­nivalót, ha a szereplők törté­netesen a „csilláron lógva” — ahogy egyes rendezőink vélekednek — mondják sze­repüket. A siker, az elismerés, a taps minden színjátszó méltó óhaja. Ezt kiérdemelni szor­galmas és fáradságos munkát jelent, mert ripacsokat ismer­hettünk ugyan a színpado­kon, de tartós megbecsülést csak az érdemel, aki hivatá­sát, feladatát nem a siker mindenáron való hajhászásá- nak tekinti, hanem értékes, tartalmas élményt kíván ajándékozni közönségének. » A színjátszó nem szí- nész, fokozott készülő­désre van szüksége, hogy szorgalmával kívánt ered­ményt érjen el, s ha tehet­séggel és szorgalommal si­kert arat, ne akarjon min­denáron a színész riválisa lenni a hízelgő dicséretek nyomán, hanem tekintse ma­gát a kulturális élet olyan munkásának, aki mind sze­mélyében. mind közönségé­vel közeledő lépéseket tesz színházi művészetünk megis­meréséhez, becsüléséhez és szeretetéhez. Barna Tibor-------------­Bé rezi B. Gyula verse: SaLqóaúrróL... Nézd, a vén Salgóvár, Időmarta ormát: Ember ennél szebbet, E vidéken nem lát, Mint e kecses kőszirt, Salgóbánya mellett, Melyért bizony sokszor, Harcolni is kellett. Nem is tudom én, hogy Mit daloljak róla: Amitől felvidul A hegy, völgy és róna, S palóc táncra perdül A kis Salgóbánya, Nógrád és az ország Minden if ja, lánya? ... Vagy zengjen a lantom, Régi lovagkorról, Es a várban tartott Diadalmi torról, Amelyet a várnak Vitézei csaptak, Ha portyázók hadán Győzelmet arattak? . ... Avagy zengjen lantom, A szépséges tájról? .. . Arról, a tündéri Csodás, bűvös bájról, Amely a vén várat Ívben körülveszi, Amely Salgót örök Festőivé teszi? . . . Zengjen rigmust lantom, A Boszorkány kőről Feledésbe merült Babonás időkről? . . . Avagy énekeljek A vár bősz uráról? . . . Rózsaillat keblű Szépséges húgáról? . .. Salgóvárról sokat Irt Petőfi Sándor: Mit mondhat újat, az Így elkésett vándor, Amilyen én vagyok, Minthogy „jöttem, láttam És a szépségedet Salgó, . .. meg csodáltam* *. Február 25-én kezdődik •• a Szovjet Film ünnepi Hete Ugyanezt a hiányosságot éreztem más színjátszók pró­baestjén is s a rendezői ösz- tönösség és a színjátszói ösz- tönösség mindkét helyütt csak nyers képességekre ala­pozott s hiányzik, — úgy vé­lem, a megye számos más csoportjánál is az alkotás, formálás tudatossága, annak leszűrése, hogy mit és mién teszünk a színpadon? Szta nyiszlavtszfkij, a nagy szovjet rendező, akitől olyan kiváló magyar rendezők is szívesen és bizalommal tanultak, mint Hevesi Sándor, vagy Horváth Árpád, — ezt akarati törek­vésnek határozza meg. A ját­szó személy akar valamit partnerétől. És attól akar, nem a közönségtől, erről na­gyon sokszor megfeledkeznek a színjátszók, amikor a szín­padról való kibeszéléshez fo­lyamodnak. Ez a „színjátszás” magamutogatás, üres szöveg­Nem is akármilyen szerző­dés megállapodás jutott a kezembe. Ez a szerződés lét­rejött egyrészt a nagybáto- nyi Ady Endre művelődési otthon, másrészt pedig a mű­velődési otthon Ritmus zene­karának tagjai között. No, ebben nem is lenne semmi kivetni való, így is lenne rendjén, hogy a zavartalan munkát szerződésileg bizto­sítják a zenekar tagjai, il­letve a művelődési otthon vezetői. Annál meglepőbb en­nek a szerződés megállapo­dásnak néhány pontja, amely sok esetben a szemtelenség határát is súrolja. Nézzük csak mindjárt a 2. pontot. Ebben az van, hogy ... a tánczenekar ugyanabban a helyiségben (tehát a művelő­dési otthonban: szerk.) sem más helyiségben, más társa­dalmi szerv rendezésében történő táncmulatság zene­szolgáltatására nem adható át és nem kötelezhető. Ezek ze­nével való ellátása külön megegyezés tárgyát képezik ... Ettől még kirívóbb a 3. pont, amelyben kijelentik ... a ze­nekar tagjai kivéve a fel­sorolt alkalmakat más társa­dalmi munkára nem rendel­hetők ki és nem kénysze­ríthetők semmiféle eszközzel. A felsorolt alkalmak: április 4, május 1, augusztus 20, no­Hagyományossá vált fel- szabadulásunk óta, hogy évenként megrendezzük ha­zánkban a Szovjet Film Ün­nepét. Népünk szereti, tiszteli a világ valamennyi népének haladó, művészileg értékes filmalkotását. De a szovjet filmek ezek között kiemelke­dő helyét foglalnak el. Ez a megkülönböztetés érthető. Hisz a szovjet filmek voltak a felszabadulásunk után a sajtó és a könyv mellett az első hírnökei egy új, minden eddiginél igazságosabb tár­sadalmi forma létének. A Szovjetunió filmművé­szete nagy hatással van ha­vember 7 és a bányásznap ... Szóval így hemzsegnek a ki­kötések, arról a furcsaságról már nem is szólva, hogy a zenekar tagjai egyszerűen kö­vetelik, hogy a ... Kultür- igazgatóság köteles a zene­kar tagjainak hűsítő italt ad­ni ... táncestélyek alkalmá­val ..., mindezek ráadására kijelentik, hogy a zenekart megosztani nem lehet, az — úgymond — egyéb munka- vállalásaiba a kultúrigazgató- ság nem szólhat bele. Száz szónak is egy a vége. Nem tudni, hogy a Ritmus zenekar tagjai hol is élnek. Ugyanis ők megszabják ma­guknak a jogokat, de a kö­telesség teljesítéséről már el­feledkeznek. Elfeledkeznek arról, hogy a művelődési otthon hangszerével játsza­nak, elfeledkeznek arról, hogy a harácsolás, a mind na­gyobb jövedelemszerzés mel­lett ott van az erkölcsösebb eljárás is — a társadalom, a dolgozók szórakoztatása. Erről ők mélyen hallgatnak, s inkább kijelentik, hogy nem hajlandók semmiféle tár­sadalmi munkára, még nem­zeti ünnepeinken sem! Ez a Ritmus zenekar nem is lehet más, mint egy Hachni-brigád. —So— zánk filmművészetének ala­kulására is. Az új szellem, a szocialista-realista alkotási mód magávalragadó és film­művészeink számára is köve­tendő példa. A Negyvenegye­dik, Szállnak a darvak, Em­beri sors és megannyi más film a nézők szívébe lopták magukat. Most e napokban készü­lődnek a filmszínházak a Szovjet Film Ünnepére. Eb­ben az évben is bemutatásra kerül 6 új szovjet film. Ezek közül elsőként kell megemlíteni A béke első napja c. filmet, amely egy csodálatos szerelem történe­tét mondja el. A film rende­zője: Szegeij. A filmről nyi­latkozva a következőket mondta: — Háború?! Nem, az el­múlt Dorzalömnak nem sza­lad többé megismétlődnie! Nem szabad, hogy meny­asszonyok, mielőtt még asz- szonyok lettek volna, özvegy- gyé váljanak és nem szabad, hot™ nyílt tekintetű, vidám hanPÚ és ragyogó mosolyú fiatalemberek búcsúzni kény­szerüljenek az élettől. Mielőtt még valóban éltek, szerettek és álmaikat megvalósították volna. A Szovjet Film Ünnepének második kiemelkedő filmje, a Kezedben az élet című, amely jó emlékeztetőül szol­gál a háború borzalmairól. A főszerepben viszontláthatja/ a közönség számos nagysikerű alkotás főszereplőjét Oleg Sztrizsenovot és Klara Lucs- kovot. A Két fiú, egy kislány a vidám filmek közé tartozik. Egy üzem hétköznapjaival és derűs jókedvű fiatalokkal is­mertet meg bennünket. A Fantasztikus utázás utópisz­tikus film, egy bolygóközi utazást elevenít meg, tele iz­galommal. Egy kislány kere­si az édesapját c. film tör­ténete a második világhábo­rúban játszódik, amikor haj­tóvadászatot indítanak egy kislány után a német fasisz­ták. Kedves színfoltja lesz a Szovjet Film Ünnep műso­rának a Csuka ajándéka cí­mű színes magyarul beszélő mese, s az új filmek mellett műsorra tűzik a filmszínhá­zak a régebben bemutatott szovjet filmeket is. Tíz évvel ezelőtt a felszabadulálst kö­vető napokban láthatott elő­ször szovjet filmet a magyar közönség Ma már korlátlanul vetí­tik filmszínházaink az új életről hírt adó szovjet al­kotásokat és hogy mennyire megszerette közönségünk bi­zonyítják a statisztikai ada­tok is, a szovjet filmek lá­togatóinak tábora évről-évre nő. Bizonyos, hogy az idei Szovjet Film Ünnepe, ame­lyet megyénkben február 25-től március 2-ig rendezünk meg, még tovább növeli nem­csak a látogatók számát, de a magyar-szoviet barátságot is. Kálovits Géza öt évvel ezelőtt létesült Salgótarjánban a Kézműipa­ri Vállalat. Akkor került oda műszaki vezetőnek ez a karcsú, halványarcú fiatalasz- szony, zsebében hathónapos könyvelői tanfolyamának ok­levelével és mestervizsgá­zott női szabóságának bizo­nyítékaival. Két évre rá az ügyes, hoz­záértő Kálmán Józsefnét a vállalat igazgatójává nevez­ték ki. Megyénk ipari jelle­gű vállalatai közül az első és máig is egyetlen asszony­igazgatónak. Nem volt gya­korlata, de volt bátorsága és hozzá mert nyúlni a számára ismeretlen feladatok meg­oldásához. Asszonyt szívvel megérezte, hogy itt neki helyt kell állnia, mert ahol sok nő dolgozik — pillanat­nyilag is csak egyetlen férfi szakmunkásuk van — szé­gyenszemre még se legyen férfi az igazgató. Jöttek a problémák csőstül és Kál- mánné erős akarattal mind legyűrte. Mióta igazgató lett, meg­szűnt számára a napi nyolc órai munkaidő. Munka után állandóan tanulnia, olvasnia kellett, szaklapokat,' folyóira­tokat tanulmányoznia, hogy lépést tudjon tartani a mai korral, az emberek igényei­ig Ritmus zenekar és a szerződéskötés Jogos büszkeség Igazán nagy boldogság lehet, amikor a szülő harminc évet megélt gyerme­kére is azt mondhatja: Ez a gyerek nekem még csak örö­met és boldog­ságot hozott.” Ez a boldog idős ember Hegedűs István szátoki volt 14 holdas dolgozó paraszt. Becsületre, em­bertársai iránti tiszteletre taní­totta gyermekét. Azért élt, dol­gozott, sokat nél­külözött is, hogy ember legyen, akinek embernek kell lennie. Talán ő nem is tudja, hogy a gyermeke már nemcsak az övé, hanem minden­kié, aki a be­csületet, az em­bertársai iránti tiszteletet, az élet sérthetetlen tör­vényének tekin­ti. Most történt az ősszel, hogy a faluban is fel­éledt a szövetke­zés gondolata. A parasztember életében nem mindennapi ez. Keresi a jótaná­csot, az igaz szót és hová fordul? Oda, ahonnét érzi, hogy hozzá közelálló, őszin­te ember van. így voltak a szátoki paraszt- emberek is. Érett bennük a gondo­lat, de nem tu­dott elhatározásá érni. Egy napon aztán néhány felkerekedett, vit­ték magukkal a falu megbízá­sát, elmentek Pestre dr. Hege­dűs István Fe­hérvári-úti SZTK Intézet orvosához, hogy jöjjön haza, de sürgősen. Jöj­jön Szátokra, várja a falu, és mondja meg mit tegyenek. Meg­kérték az or­vos felettesétől is a néhány na­pos eltávozáshoz az engedélyt. Hegedűs 1st­ván hazament. Apja a 14 hol­das dolgozó pa­raszt volt, aki elsőnek írta alá a belépési nyi­latkozatot. De amíg otthon volt a kis paraszti ház kapuja sű­rűn nyílott. Jöt­tek a látogatók, tanácsot kértek, de nem az or­vostól, hanem Pityutól, a falu szülöttjétől, aki mindig az egye­nes úton való járásra tanított es maga is meg­adta annak pél­dáját. Azóta Szátok már termelőszö­vetkezeti köz­ség. Nem akarjuk mi azt állítani, hogy dr. Hegedűs István volt az kizárólag, aki a falut a termelő- szövetkezet út­jára vitte. Nem. Az, hogy a fa­lu a szövetke­zést választotta, az a fejlődésük­kel járó törvény­szerűség. De az igenis említés­re méltó, hogy azok az egysze­rű emberek, akik soraiból adják az értelmiségi embert, biza­lommal vannak az értelmiségi ember iránt, ha ezt a bizalmat, kiérdemelték és megőrzik. D. Hegedűs Ist­ván egy jóképes­ségű orvos Buda­pesten, de azért megmaradt az egyszerű emberek gyermekének. Az egyszerű em­berek őt mindig a magukénak tudják. Azt csak hallani kéne, hogy bármelyik falusi ember ho­gyan szól az ő Tibijükről, hogy mondják, ha nya­ranként hazalá­togat, velük ka­szál, mindenki­hez van, ha nem sok csupán né­hány szava, de az meleg, em­beri, az együtt­érzés cseng be­lőle. A faluja sorsával mindig azonosítja ma­gát, legyen az jó, vagy rossz, öröm, vagy bá­nat. Milyen jó ér­zés hírül adni, hogy ilyen ez a mi felnövekvő, új értelmiségünk. Igazán boldog emberek lehet­nek szülei. De boldog a nagy- családja is a nép, mert sok ilyen fiával büsz­kélkedhet. B. Gy. A MOKÉP előkészületei a Szovjet Film Ünnepére A Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat ebben az esztendőben is minden előkészületet megtett, hogy a Szovjet Film Ünnepének méltó keretet biztosítson. A vál­lalat üzemvezetői a napokban külön értekezletet tartottak, ahol Bemard Rezsőné igazgató be­számolója »lapján megvitatták a tennivalókat. Megbeszélték az ünnepi hét programját s elhatá­rozták, hogy az ünnepi napok során a közönséggel különös figyelmességet tanúsítanak. IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIN vei, hogy értsen a megrende­lések szervezéséhez, hogy biztosítani tudja a munkák­hoz szükséges anyagot, hogy általában minden rendben legyen. Szívósságával, fáradt­ságot nemismerő munkabírá­sával elérte: az ország első nagykereskedelmi vállalatá­nak dolgozik ez a vállalat, de minden nagyker szívesen fogadja termékeiket. Emellett nem kis dolog 150 asszony-dolgozó gondját-ba- ját figyelemmel kísérni, irá­nyítani munkájukat, meg­érteni problémáikat, hiszen a női dolgozók mindig is ne­hezebb helyzetben voltak és vannak, mint a férfiak. Prob­lémájuk intézéséhez kevés az asszony-igazgató megértése, össze kell tudni egyeztetni a munkák fontosságával is ké­relmeiket, gondjaik, bajaik intézését. Kálmánné nem elégszik meg azzal, csak ő művelje magát, mert a mun­ka így kívánja. Gondot for­dít a dolgozók szakmai fej­lődésének irányítására is, hi­szen legtöbb dolgozója nem szakképzett, sokat kell még tanulniok, hogy elsajátíthass sák a szakma sajátos fogása­it. Viszont van annyira mo­dern asszony, hogy nem tud megelégedni a vállalat je­lenlegi lehetőségeivel, azok­kal a gépi felszerelésekkel, amikkel most dolgoznak. Ke­vés modern gépük, ami van is, elsősorban lábhajtásos, alig van motorral hajtható gép, az is inkább csak dur­vább munkára való. Így is ilyen feltételek mellett is igen sok eredményt sikerült elérniök. Jóformán az egész országban viselik az iskolás­korú lányok az itt gyártott matróz ruhákat, blúzokat, országszerte szeretik a bébi és lánykaruhákat. Ügy ne­veli az asszonyokat, hogy igazi hivatásuknak érezzék munkájukat, mert a gyer­mekruhát szebbé tenni, igé­nyesebben készíteni minden anya számára nagyon szép feladat kell legyen. Sokoldalúságával, munka­bírásával eddig is elismerést váltott ki. — Nagyon szeretem a mun­kámat, nem frázisképpen mondom, de egyszerűen nem érzek fáradtságot. Sok a le­kötöttség, de idegileg sem merít ki, mert szeretem, szív­ből csinálom. — mondja búcsúzóul. ÚJ LAKY MARIA

Next

/
Oldalképek
Tartalom