Nógrádi Népújság. 1959. december (15. évfolyam. 96-103. szám)
1959-12-05 / 97. szám
8 nógrádinepüjság 1959. december 5, 1H I f< E KM 3Ce vesztei (í — sza már kő húg éssel Betegség után ellenőrzésre vittem a fiamat. Szokás, hogy a bölcsődés gyermeket két-három- napos betegség után csak orvosi engedéllyel lehet visszavenni a bölcsődébe. A gyermekorvosi rendelőben zsúfoltság. Sok a lázas, tüzelő arcú csöppség. Egyiknek a hasa fáj, a másik náthás, a harmadik a lábát fájlalja. Egy két év körüli kislány feltűnően köhög. Ösztönösen óvom leheletétől is a fiamat. Az anya sóhajtozik. Többen is részvéttel kérdik - mi baja a kislánynak, mióta köhög? Az asszony kétségbeesetten mondja: — Már ... hetek óta . .. sajnos. — Könny is rezdül a hangjában. — A kezelőorvos szeA LOTTÓ E HETI SORSOLÁSÁNAK NYERŐSZÁMAI: 2 15 18 44 72 — Olvasók ankétját rendezett tegnap a salgótarjáni Acélárugyári Művelődési O t- hon. Az ankét előadóba Do- bozy Imre, Kossuth-díjas író volt. — A palotási úttörő csávát őrsönként rózsatöveket ültetett a község kulturparkjá- ba. — A pásztói járási KISZbizottság a TST soortköri elnökök. TST tagok és KISZ sportfelelősök részére táié- koztatót tartott, az „MSZMP művelődéspolitikáiénak értelmezése a testnevelési és sport- mozgalomban” címmel. — A pásztói gépállomás és a gimnázium kiszesei az új gépállomáson több száz facsemetét ültettek el társadalmi munkában. — Gazdasszonykör kezdődött Balassagyarmaton. A szakkörben a legfontosabb háziasszonyi teendők elsajátításával ismerkednek az asz- szonyok. — A nőtanács is bekapcsolódik a rövidesen megtartandó járványos gyermekbénulás elleni oltásba. — A násztói területi KISZ- alapszervezeten belül alakult sportkörnek hét szakosztálya, van, me’yekhen az edzések már megkezdődtek, készülnek az őszi-téli spartakiád-verse- nyekre. — A megye minden iskolájában Télapó-estet tartanak a szülői munkaközösségek és nőtanácsok szombat-vasárnap. — A pásztói járás négy KISZ sportcsoportja alakult át tsz. KISZ sportkörré. bAdiómOsor nní ... alighanem szamárköhögés. Valamennyien felszisszenünk. Egészséges, vidám gyermekemet féltem. Nem bírom megállni, megkockáztatok egy kérdést: — Nem kellene .., hm ... az elkülönítőbe vinnie? Mégis csak, fertőző lehet. Megbántam, hogy szóra nyitottam a számat, mert az asszony felpattant. — Ha nem tetszik, vigye a magáét, nekem hagyjon békét. Engem ne oktasson - és fújja, csak fújja a magáét. Azután a változatosság kedvéért elkezd keresz- telgetni engem. Olyan neveket is adott — elnézés érte —, nem merném ide írni.- V) — Kalló községben szabó- varró tanfolyam indul a község asszonyainak téli foglalkoztatására. A tanfolyamon a nők művelődésével is foglalkoznak. — Biztonsági ankétot tartottak csütörtökön délután a kazári bányaüzem dolgozói. Itt vették át az ötezer forintos jutalmat is. LEGKÖZELEBB SZÉCSÉNYBEN SORSOLJAK A LOTTÓT A Nógrád megyei lottó-játékosok nagy örömére rövidesen megyénkben húzzák az öt szerencseszámot. 1959, december ll-én, jövő pénteken, délelőtt 10 órakor a szécsényi járási kultúrház- ban kerül sor a lottó 50. heti sorsolására. TOVÁBBKÉPZÉSEN VETTEK RÉSZT A SZAKSZERVEZETI KÖNYVTÁROSOK A megye szakszervezeti könyvtárosai egynapos könyvtárostanfolyamon vettek részt a napokban, A tanfolyamon — amelyet könyvkiállitással kötöttek egybt - előadást hallottak a magyar könyvtárak helyzetéről és feladatáról, a könyvtári propaganda- munkáról és olvasószolgálatról, valamint a mai magyar irodalomról. *| Az előadások után a résztvevők kicserélték tapasztalataikat a könyvtári munkáról és az ezzel kapcsolatos feladatokról. A Magyar Honvédelmi Sport- szövetség Nógrád megyei elnöksége pályázatot hirdet rádióklubvezetői állás betöltésére. Jelentkezés, felvilágosítás a MHS megyei elnökségen, Salgótarján, Petőfi tér 10. Telefon 12-74. (407) ° SPORT Az MTST ülésén elfogadott irányelvek megvalósításáért Hétfő, december 7. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. 9.00: Riportműsor. 9.15: Harminc perc könnyűzene. 9.45: Lányok, asszonyok. 10.30: Szívesen hallgattuk ... 12.10: Per- tis Jenő és népi zenekara játszik. 12.50: Csanádi János és Rákos Sándor versel. 13.00: Rádióoperettekből. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Heti zenés kalendárium. 15.10: Medgyasszay Vilma énekel. 15.50: A Gyermekrádió műsora. 10.15: Szív küldi. 17.15: ötórai tea. 18.00: Magyar népi muzsika. 18.30: Hazai körkép. 18.50: Giacomo Lauri Volpi énekel. 19.00: Két keringő. 19.15: Szvjatoszlav Rihter Bach-műveket zongorázik. 20.30: Üj tánczenei felvételeinkből. 21.00: Az asszony komédiája. 22.15: Schumann: Az éden és a peri — oratórium. Petöfi-rádió: 14.15: Móricz Zsig- mond két elbeszélése. 14.35: Mezei csokor. 15.00: Zenekari muzsika. 15.40: A hóhér nem vár. 16.00: Szovjet indulók. 16.15: Szerelmes versek. 17.00: Olasz madrigálok. 17.30: Mozart levelei — Mozart operáiról. 18.30: A Magyar Rádió esztrád zenek ara Játszik. 19.40: Falurádió. 20.00: A végzet hatalma. Részletek Verdi operájából. 21.05: Verbunkosok, népdalok, csárdások. 21.40: „Szikrából lobban ki a láng”. 22.00: Operettmuzsika. Kedd, december 8. Kossuth-rádió: 8.10: Operarészletek. 9.00: A Gyermekrádió műsora. 9.20: Szegedi iskolai kórusok énekelnek. 9.40: Pergő ritmusok. 10.10: Válaszolunk haUgatóinknak. 10.25: Nótacsokor. 11.00: Üj szelek szárnyán. 11.20: Kamarazene. 12.10: Zenés ajándékműsor a Lemez- árugyár dolgozóinak. 13.20: Zenekari hangverseny. 14.40: Osztrák népdalok. 15.10: Ezüstsirály. Részletek Buttykay Ákos operettjéből. 15.30: Ifjúsági rádiójáték. 16.15: Egy fplu — egy nóta. 16.45: Derűvel, dallal! 17.15: Szív küldi... 18.30: Részletek Beethoven operájából. 19.25: Uj népzenei felvételeinkből. 22.15: Kommentár. 22.25: Kamarazene. 23.12: Tánczene. 0.10: Éji zene. Petőfi-rádió: 14.15: Suchony: A hegyekről. 14.35: Az özvegy. 14.45: Fúvószene. 15.20: Virágénekek. 15.45: Kamarazene. 16.25: Mikor keletkezett a magyar szén? 16.35: Catalani, Boito és Leoncavallo operáiból. 17.10: Szovjet-Esztország muzsikájáról. 18.00: Népek zenéje. 19.05: Szórakoztató zene híres művészek előadásában. 19.40: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. 20.15: A MÁV szimfónikusok Hazánkban a sport és testnevelés 15 év alatt nagyot fejlődött és hatalmas eredményeket ért el. Ez megyénkre még fokozottabban áll, ha figyelembe vesszük azt, hogy azelőtt milyen sportolási lehetőség volt itt a dolgozók részére biztosítva. Emellett az eredmények mellett meg kell állapítanunk azt is, hogy a fejlődés hullámzott, habár sportmozgalmunk vezetése szocialista jellegű volt egy pár évvel ezelőtt is. E hiányosságok feltárására és kiküszöbölése érdekében a párt kidolgozta és nyilvánosságra hozta az „MSZMP művelődés- politikájának értelmezése a testnevelés és sportmozgalomban” címen készített téziseit ez évben. Ennek alapján az MTST legutolsó plenáris ülésén megtárgyalta a legfontosabb soronkövetkcző feladatokat, ahol az ötéves sportfejlesztési tervek elkészítéséhez irányelveket fogadott el. Ennek nagy jelentősége van. Jelenti azt, hogy pártunk foglalkozik és komolyan veszi hazánkban a testnevelési és sportfeladatokat. Továbbá a keUő időben megadja mindig a megfelelő helyes irányvonalat. Nem utolsó sorban pedig azt, hogy ennek alapján az MTST vezetésével — mint a gazdasági élet más területén eddig is megtalálható volt - tervszerű, előre kidolgozott sportmunka folyhat, az ötéves fejlesztési terv alapján. Így ezek szerint hazánkban az alsóbb sportszervek — állami és társadalmi — munkájukhoz, — köztük megyénk is - komoly segítséget kaptak a további munkák helyes elvégzése érdekében. Mik a legfontosabb feladatok? A mindennapi munkák elvégzése és a hiányosságok kiküszöbölése inellett az 1960-as évben úgy Kell dolgoznunk, hogy előkészítsük megyénkben az ötéves «portitjlesztési terv végrehajtásának alapjait. Itt irányt mutat nekünk az MTST ülése, amikor kimondja azt, hogy a sportban résztvevők számát 25 százalékkal kell emelni. Ennek megyénkben minden előfeltétele biztosítva van. Mi elsősorban ezt az emelést üzemi, falusi dolgozók és középiskolai tanulók sportolásban nagyobb mérvű beszámolásával kívánjuk megoldani. Ehhez az kell, hogy egy sor olyan sportkört, amelyek 1956 után megszűntek. újjáélesszük. Kell az, hogy az üzemi bizottságoktól, KISZ-szervezetektől megkapjuk munkánkhoz a segítséget. Sport- egyesületek ezentúl necsak az úgynevezett minőségi sporttal foglalkozzanak, a hétről-hétre istmétlődő bajnokságokkal, hanem az üzemükön, vállalatukon, községükön belül a dolgozók töhangversenye a stúdióban. 21.35: Tánczene. 22.25: Oscar Straus operettjeiből. Szerda, december 9. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyűzene. 9.00: Rádiószabadegyetem. 9.30: Vidéki népi zenekarok játszanak. 11.00: Pillantás a nagyvilágba. 11.15: A Magyar Rádió vonós tánczenekara játszik. 11.25: A Szabó-család. 12.10: Operarészletek. 13.10: Tánczene. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.35: Bartók-kórusok. 15.35: Martin nem lopott... 16.00: Élőszóval, muzsikával. 18.15: Szív küldi... 19.20: Fórum. 19.35: Népdalcsokor. 20.50: Gyermeknevelés. 21.05: A Magyar Rádió szimfónikus zenekarának hangversenye. 22.25: Horváth Jenő, Kőszegi Pál és Nádas Gábor táncdalaiból. 23.10: Irodalmi összeállítás. 23.30: Opera- részletek. 0.10: Népi táncok. Petőfi-rádió: 14.35: Füredi Annából — operettrészletek. 15.00: Zenekari hangverseny. 16.30: Sze- csődi Irén, Szőnyi Olga, Szabó Miklós és Jámbor László énekel. 17.10: Földművesszövetkezeti énekarok és népi zenekarok műsorából. 18.15: Rádióegyetem. 19.05: írói valomás a költői mesterségről. 19.20: Híres nyitányok. 22.00: Operettkettősök. 22.25: Zenekari muzsika. (A Magyar Rádió a müsorvál- toztatás jogát fenntartja.) megsportját is irányítsák és szervezzék. A minőségi sport fejlődése érdekében ezt tartják elsődlegesnek a sportegyesületek a jövőben. Ezzel kettős célt érünk el. Elérjük azt, hogy a szakszervezetek, KlSZ-szerveze- tek nem egyedül viszik a munkákat. Továbbá azt, hogy a szakosztályok által nyújtott segítségükkel szervezettebbekké, rendezettebbekké tudjuk tenni e versenyeket és valóban megtalálják a szórakozást, felüdülést ezeken a versenyeken a dolgozók. Tehát a tömegesség biztosítása a legfontosabb feladat. De ehhez az ötéves tervben az előbb leírt személyi feltételek mellett szükségesek bizonyos tárgyi feltételek, amelyek területén megyénk adottságánál fogva nem olyan jól áll. Szükséges főleg a kispályák számának növelése, elsősorban társadalmi erőből, (kézilabda, kosárlabda, röplabda, tenisz). Szükséges főleg a vidéki vonatkozásban a sporttelepeken atlétikai pályákat kiépíteni, ha mindjárt kezdeti formában is Társadalmi és állami erővel a korszerű tornatermek számát növelni, a meglevő tornatermek jobb kihasználása, (a Salgótarjáni Gépipari Technikum tornaterme nincs megfelelően kihasználva), s nem utolsó sorban most már elérni azt, hogy a tömegsportra beütemezett összegeket arra is fordítsák. A középiskolákban el kell érnünk a megyei művelődési osztállyal és ISB közösen, hogy az MTST, MM, OTSB közös rendeletét helyesen értelmezzék. Mindezekhez természetesen a vezetés színvonalát kell emelni. Első lépés a JTST-ek megszilárdítása. Közel két évi tapasztalat alapján úgy kell javaslatot tenA szécsényi járásban három csoportban rendezték meg a Falusi Dolgozók Spartakiádjának sakkversenyét. Az egyik csoport, melyben 5 csapat küzdött a helyezésekért: -«zécsény I., n., valamint Varsány, Rimóc és Sipek együttesei, Szécsényben mérték össze tudásukat és itt nagy küzdelemben a következő helyezéseket érték el a csapatok: 1. Varsány, 2. Szécsény II., 3. Szécsény t., 4. Rimóc és 5. Sipek együttese lett. Itt meg kell dicsérnünk Sipek község sakkozóit, kik 22 kilométert tettek meg kerékpáron, hogy résztvehessenek ezen a versenyen. Befejeződtek a salgótarjáni járás kisgolyós tekebajnokság küzdelmei, ahol a vártnál szebb eredményeket értek el a csapatok. örvendetes, hogy a járás falvaiban mennyire szeretik ezt a sportot, hiszen mindenhol nagy érdeklődés mellett folytak le a küzdelmek. A bajnokságban 8 csapat vett részt, s döntötték el egymásközt nagy küzdelmekben a helyezéseket. Meg kell állapítanunk, hogy az őszi-tavaszi fordulóban a versenyzők egy-két hibáját kivéve, a szocialista sportnak megfelelően küzdöttek a mérkőzéseken. Az 1960-as év tovább javítja a megyeszékhely vízellátását, és gyarapodik a vízvezetékkel rendelkező lakások száma is. A jövő évben közel 150 ezer forintot fordítanak vízvezetékek építésére. így tervbevették a Kissomlyó utcai, ni februárban az illetékes járási tanácsok VB-i felé, a kinevezésekre, hogy most már valóban szaktudással rendelkező, sportot szerető, elvhű emberek kerüljenek oda, akik képesek lesznek és akarják is az itt reájuk háruló feladatokat elvégezni. Fel kell rázni a járási sportszövetségeket és feladataikat tisztázni kell. Ügyszintén a sport- egyesületi vezetőségeket is, akik egy része a választások utáni kezdeti lendületből alábbhagyott es itt-ott stagnálás tapasztalható munkájukban. Érjük el azt a munkák kiszélesítésével, hogy minden elnökségi tagnak konkret feladata legyen. Mindezek elősegítése érdekében december elején a TST-ék tagjai részére Salgótarjánban egyéves középfokú sportiskolát indítunk. Ugyanakkor a sportegyesületi vezetők részére ugyanabban az időpontban Balassagyarmaton és Salgótarjánban alapfokú sportvezetői tanfolyamot indítunk. Mindhárom tanfolyamra a hallgatók kiválogatása megtörtént. Ezeken kívül még igen sok feladat vár megoldásra a megyében a testnevelésben és a sportban, hogy pártunk idevonatkozó határozatát végrehajtsuk és ezzel is hozzájáruljunk becsületes, szocialista típusú emberek neveléséhez. Ez igen szép feladat és érdemes végrehajtásáért dolgozni. E cél megvalósítása érdekében össze kell fogni állami és társadalmi vezetésnek közösen. Elsősorban a KISZ és a szak- szervezetek segítségét kell Igényelni, de a többi szervek segítségét is. Így társadalmi üggyé tudjuk tenni megyénkben a sportot és végre tudjuk hajtani az ötéves sportfejlesztési tervet. Szunyogh Tibor Pilínyben mérkőzött meg egymással a másik csoport, amelyben 6 község sakkozói mérték össze ügyességüket. Itt 1. Ka- rancsság, 2. Pilíny I., 3. Endre- falva, 4. Ságújfalu, 5. Szécsény- felfalu, 6. Szalmatercs, 7. Pilíny II. csapata lett. Magyargéoen Nógrádmegyer és Magyargéc sakkozói mérkőztek meg egymással, ahol Nógrádmegyer csapata lett a győztes. Ez a verseny igen sikeres volt. amelyen megmutatkozott a szécsényi járás tömegsport munkája. A szép siker a KISZ-szervezetek és Domszki JTST elnök közös jó munkáját dicséri. A bajnokság végeredménye a következő: fa pont 1. Nádújfalu 3210 19 2. Nagybátonyi B. 2757 18 3. Mátranovák 2246 18 4. Karancsalja n. 3134 16 5. Csipkés 2986 15 6. Karancsalja i. 3015 10 7. Rónabánya 1853 10 8. Rau-akna 1354 6 Szép teljesítmény után Nádújfalu tekézői nyerték a bajnokságot megérdemelten. De majd ilyen jól szerepeltek a Mátra- novák tekézői és a Nagybátony tekézői is, kik csak 1 ponttal maradtak el az első helyezettől.-•**-------------------a Dimitrov utcai, és a Micsurin utcai lakosok vízvezetékkel történő ellátását is. Az említettek mellett természetesen tovább tökéletesítik a város lakossága, ipari üzemei és intézményei vízellátásának rendszerét is, hogy a szükséges napi vízmennyiséget biztosítani tudják. A labdarügasban mar CSAK AZ NB III-BAN JÁTSZANAK BAJNOKI MÉRKŐZÉST CSAPATAINK Mint ismeretes, az NB I-ben a Salgótarjani BTC labdarúgói a Budapesti VSC elleni mérkőzéssel befejezték az őszi idényt. Az NB II-ben az elmúlt vasárnap fejezte be az őszi szezon mérkőzéseit a Nagybátonyi Bányász együttese. Ugyancsak az elmúlt vasárnap fejeződtek be a bajnoki küzdelmek a megyei labdarúgóbajnokság küzdelmeiben is. Már csak az NB ni-ban küzdenek csapataink a bajnoki pontokért. Itt még két forduló van hátra, hogy befejezzék az őszi szezont. December 6-án megyénk NB m-as labdarúgó csapatai a következő mérkőzéseket Játsszák: Salgótarjánban az SBTC n.- Autótaxi, Zagyvapálfalván a Zagyvapálfalvi Épftők-Hatvani VSE, Kistcrenyén a Kisterenyei Bányász-Gázmüvek, Baglyasalján a Baglyasaljai Bányász-Gyöngyös találkozóra kerül sor. A Salg. Kohász SE-J. Szállítók labdarúgói a fővárosban mérik össze tudásukat. Mind az öt csapatunk igen jó ellenfelet kapott, s így az őszi szezon utolsó előtti mérkőzésen is izgalmas mérkőzésekre és meglepetésekre is van kilátás. ÉRTESÍTJÜK KEDVES VEVŐINKET^ HOGY december 28-tól 31-ig leltár miatt az árukiadás FIÓKJAINKNÁL ÉS LE- RAKATAINKNÁL szünetel KÖZÜLETEK UTOLSÖ KISZOLGÁLÁSI NAPJA DECEMBER 18. NÓGRÁD MEGYEI FÜSZÉRT NAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT É. M. Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat 3. sz. salgótarjáni fióktelepe 1959. év december hó 28, 29, 30, 31- én tartja az évvégi leltárát, A fenti napokon az árukiadás szünetei. Vegyianyag Salgótarján 408. NÓGRÁDI Népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Gotyár Gyula, Kiadja: a Nógrádi Népújság Lapkiadó V. Felelős kiadó: Vida Edit. Előállítja: a Salgótarjáni Nyomdaipari Vállalat, Salgótarján, Rákóczi u. 205. Fv.: Fila István. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posathivata* lóknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj ^ egy hóra 4 forint. Szerkesztőség: Salgótarján, Városi Tanács-köz 6, Telefon: felelős szerkesztő: 12- 94, Ipari és mezőgazdasági rovat: 10—79, belpolitikai rovat: 10-64, adminisztráció: 11-59, bányai tel. Kiadóhivatal: Salgótarján, Rákóczi út 53. Telefon: 10-29. A Spartakiád sakkbajnokságát a szécsényi járásban 3 csoportban rendezték meg A Salgótarjáni járás kisgolyós tekebajnokságát Nádujfalu csapata nyerte 1960-ban tovább tokéletosííik a megyeszékhely vízellátosáh