Nógrádi Népújság. 1959. november (15. évfolyam. 87-95. szám)

1959-11-28 / 95. szám

clz iff'ítságé a izé Több száz munkaegységet szereztek fiataljaink A szakmunkás-képzés növeléséért A megyei KIcZ-bi?ottság ez év nyarán versenyt hir­detett _a KISZ szerveztek kö­zött a tsz-műn ka megsegíté­sére A felhívás nagy \iss'- hangot keltett, s mintegy 30 KISZ-szervezet fiataljai ne­veztek be. A verseny ezek­ben a napokban ért véget, s a szervezetek most küldik meg az értékelő bizottság­nak a tsz-ek igazolását az ott eltöltött munkákról. Az eddigiek szerint a legjobb, eredményt a Nagybátonyi Szolgáltató Vállalat kiszesei érték el. Mintegy 170 üzemi fiatal vett részt a mezőgazdasági munkában. A nyár, de rr ég az ősz folyamán is rend­szeressé vált, hogv munka után a tsz-be mentek. Ott voltak a Kisfaludi tsz-b n, ahol 16 kh kuszáit őszi árpa aratását végezték el teljesen önállóan. S ezenkívül rend­szeres segítséget nyújtottak a krakkó-pusztai Haladás és a szilváskő-pusztai Béke Tsz- nek is. A három termelő- szövetkezetben összesen 3570 munkaórát dolgoztak, s egy fiatalra átlag 21 óra jutott. Munkaegységre átszámolva 521,98 egységet teljesítettek, S ami még jelentős, a szol­gáltató vállalat fiataljainál, hogy nemcsak fizikai munká­ban nyújtottak segítséget. A szakmunkás fiatalok komoly karbantartási munkákat is végeztek a tsz-ek gépeinél. A verseny során az eddigi jelentések szerint a falusi KISZ-szervezetek között a leg j ibbak a nagylóci fiatalok. A helyi KISZ-szervezet a közeli Kecskéd-pusztai Hala­dás Tsz segítését vállalta. A verseny időszaka alatt 20— 30-as csoportokban 192 fiatal dolgozott le 1536 órát. Részt vettek úgy az aratási, mint a betakarítási munkákban. A Zagyvapálfalvi Üveg­gyár fiataljai a helyi Kossuth Tsz-ben tevékenykedtek. Részt vettek az aratási munkála­tokban 105-en, amikoris 304 munkaórát dolgoztak le. Ezen­kívül részt vettek a kishartyáni tsz-istálló építésében is. Itt 22 fiatal 520 órát dol- g azott. A horpácsi fiatalok is be­neveztek a versenybe. A he­lyi Lenin Tsz-ben segítettek az aratási munkákban, és a lóhere gyűjtésben. A munká­cJfátuági hírűdé A lányok lapjáról Szeretettel köszöntjűk a Salgótarjáni' Sztahanov úti leányiskola irodalmi szakkörében megjelenő „LÁnyok lap- já“-t. Mint lapjuk első számában írták: •. nagy fába vág­tuk fejszénket. Az irodalmi szakkörben elhatároztuk, hogy folyóiratot indítunk... így született meg a Lányok lapja Lapunkban nemcsak híreket közlünk, hanem őrködünk édes anyanyelvűnk tisztasága felett, íróról, évfordulóról, emlékezünk, tudósításokat adunk az úttörő életről...” Reméljük a havonként megjelenő Lányok lapja nagy segítséget ad a leányiskola tanulóinak, s ehhez a munká­hoz mi is sok sikert kívánunk a kis lap szerkesztőinek. — A Sajgóbányai KISZ- szervezet 45 fős csoportja amely vasárnap Budapesten járt megkoszorúzta a pártház falán lévő emléktáblát. Tisz­telettel adóztak a pártház védelmében elesett hősök em­lékének, köztük az alapszer­vezet névadójának, Mező Imre elvtársnak is. — A balassagyarmati föld­mérők KISZ-szervezete kü­lön tsz segítő brigádot szer­vezett. A brigád már Cser­hátláp községben hathatós segítséget nyújtott. — A mizserfai KlSZ-szer- vezet 58 tagja eddig már 77 874 forint értékű társadal­mi munkát végzett. — Az acélárugyári lányta­nács keretében menyasszo­nyok iskolája és kézimunka szakkör indult be. — A 33 Autóközlekedési Vállalat fiataljai befásítják a salgótarjáni központi telep­helyet. A fiatalok mintegy 500 suhángot ültetnek el még ebben az évben. — Eddig 150 000 forint van a balassagyarmati KISZ bizottság takarékossági szám­láján. — A Salgótarjáni Szolgál­tató Vállalat fiataljai az el­múlt negyedévben 28 640 fo­rint megtakarítást értek el. — Harminc kongresszusi ol­vasókör működik a salgótar­jáni járásban. — A ZIM művek lányta­nácsa kézimunka szakköre karácsonyra készül. Az ízlé­ses munkadarabokat az ün­nepi vásáron árusítják majd. — Több mint 7000 órát dolgoztak eddig a KISZ fia­talok a rónai üzemegységnél. Ebből a kisvasút építésénél 2666 órát dolgoztak. — A KláZ-szervezet min­den tagja jelentkezett az if­júság a szocializmus próbájá­ra a balassagyarmati Bútor­gyártó Vállalatnál. — Több mint 12 KISZ- szervezet fiataljai végzik el a 21 sz. műút fásítását. — A horpácsi fiatalok 334 óra társadalmi munkával se­gítették a párt és a KISZ helyiség építését. — Megalakult a Zagyva­pálfalvi Téglagyárban a KISZ szervezet. — Jól halad a Balassagyar­mati Gimnáziumban a Kili­án próbára való felkészülés, melyhez az iskola tanárai ko­moly segítséget adnak. — A kisterenyei bánya­üzemnél az alapszervezetek vezetőiből, csúcsvezetőség alakult. — Tolmács, Nógrád, Diós- jenő, Nagyoroszi, Szendehely és Rétság úttörői három te­herautó vasat és 1 autó hul­ladékpapírt gyűjtöttek. — A Salgótarjáni SZTK lányai irodalmi felolvasások­kal összekötött kézimunka szakkört tartanak. — Csipkés akna fiataljai legutóbb 35-en vettek részt a salgói társadalmi munkán. — Közösen beszélték meg a salgótarjáni járás KISZ tit­kárai és művelődési otthon vezetői a kulturális sereg­szemle feladatait. ban 16 fiatal vett részt, akik 23 munkaegységet teljesítet­tek. A mizserfai és a jános- aknai fiatalok a homoktere- nyei Kossuth Tsz-t patronál­ták. A mizserfai szervezet fiatalj i 76,9 munka­egységet teljesítetek. A jános-aknai kiszesek pe­dig 115 órát dclgoztak, Mind­két szervezet fiataljai rend­szeresen látogatták a tsz-t az aratástól egészen az őszi betakarításig. A megye többi KlSZ-szer- vezetéből ezekben a napok­ban érkeznek be a jele íté- sek. Az értékelésre az ered­mények összegezése után ke­rül majd sor. Ekkor döntik majd el, ki nyeri el az első díjat: a 2700 forintos sport- felszerelést, valamint a to­vábbi másik öt díjat; — ág — A munkásifjúság eszmei ** politikai nevelése mel­lett rendkívül fontos feladat a szakmai tudás növe’ése is. E feladat megoldása a gaz­dasági, műszaki és szakszer­vezeti vezetőséggel közösen elsősorban az üzemi KISZ- szervezetekre hárul. A szo­cializmus építése során az egyre fejlettebb technika al­kalmazása, a műszaki töké­letesítések a felnövekvő szak­munkás nemzedéktől mind magasabb szaktudást, hozzá­értést követel. A KISZ Köz­ponti Bizottsága határozata nyomán a Megyei KISZ Bi­zottság 1959. március 27-i határozata is kimondja, hogy még ez évben be kell indí­tani valamennyi ipari üzem­nél a „Szakma ifjú mestere” c. versenyt. A határozat megjelenése előtt is volt már egy ver­seny, amely három hónapig tartott. Ezt a Tanácsköztár­saság és a KISZ évforduló­jának tiszteletére, március 21-re szervezték. A verseny megszervezése előtt több fia­tal Csepelre látogatott el, ahol megbeszélést folytattak és megnézték mind a gya­korlati munkát, mind az el­méleti kérdéseket. Igen sok segítséget adott e tapaszta­latcsere KlSZ-szervezetünk- nek a verseny megszervezé­sénél. A hiányosság az volt, hogy nem volt a gyakorlati munka elméleti kérdésekhez kötve. Az első verseny befeje­” zése után ez év má­jusában jelent meg a KISZ, Megye Bizottság által ki­dolgozott irányelvek, a „Szak­ma ifjú mestere” verseny­mozgalom szervezéséhez. Ezután kezdődött meg a véleménykutatás fiataljaink között, hogy ki milyen szak­ágban kíván résztvenni. A nyári hónapok ennek a szer­vezésével és az egyes szak­ágakban előírt követelmé­nyek kidolgozásával telt el. Három szakágban indult Bár a barna, vagy fehér. Ma már természetes, hogy az egykor munkakerülőnek titulált cigányok is becsüle­tesen dolgoznak. Akad ugyan még kivétel, de ezek száma egyre csökken. A többség be­csületes munkával keresi meg a kenyerét. Ott vannak a gyárban, bányában egya­ránt. Telik, már fizetésükből nemcsak élelemre, ruházko­dásra is. Sőt kibontakozásuk új formája nyílt meg, példá­ul Nógrádmegyeren is. Az itt lakók korábban is foglalkoz­tak a kovács munkával, de ez csak olyan kampány jelle­gű volt. Ha kellett a pénz ütötték az üllőn a pirosra hevített vasat, míg máskor pihengettek. Pár évvel ezelőtt KTSZ-be tömörültek, s hogy eredményes volt, arra ma már bőven akad példa. Csak hogy a legutóbbit említsük ők nyerték el a Kisipari Szö­vetkezetek Nógrád megyei Szövetségének vándorzászla­ját és az 5 000 forintos jutal­mat. A KTSZ-ben dolgozók nemcsak közösségben dol­goznak, hanem közösségben is élnek. Itt is megtalálni a fiatal szakmunkásokat, és se­gédmunkásokat egyaránt, akik KISZ-szervezetbe tö­mörültek a szövetkezeten belül. S ott vannak ezek a fiatalok a drótfonásnál épp úgy mint a sínszög készítés­nél. S hogy megszerezték a vándorzászlót, abban jelentős szerep hárult rájuk is. Íme tehát a cigányfiatalok új vo­nása. A jó munka jellemző rájuk, s munkahelyükön be­csületesen helytállnak. Meg lehet azonban a fia­talokat találni másutt is. ök is szeretnek szórakozni sza­badidejükben, de ez a nyár és ősz gyakran a földeken találta őket. Hogy miért vol­tak ott? A KISZ-szervezet 21 fiatalja vállalta, hogy segít­séget nyújt a helyi tsz-nek, s ezentúl gyakran szabad délutánjaikat a tsz-ben töl­tik. Kapáltak, kaszáltak, egy­szóval minden munkát elvé­geztek ami a tsz-ben adódott. Minden fiatal átlag 15 óra közhasznú munkát végzett. Eddig összesen 324 munkaó­rát dolgoztak le. S mire ezt a többszáz órát összegezték nemcsak az elvégzett munka értéke növekedett, hanem a fiatalok becsülete is ugrás­szerűen nőtt. Amiről kezdetben még a tsz-tagok sem mertek nyíltan beszélni, ma az állandó be­szédtéma. Ma már nem ta­gadhatják, hogy kezdetben féltek a cigányfiataloktól. Közrejátszott ebben a régi előítélet, melyet talán csak a KTSZ-ben végzett jó mun­kájuk enyhített kissé. Valójá­ban azonban mégsem ismerték a fiatalokat. Tudták, hogy szép ruhákban járnak, de nem akarták elhinni, hogy szabadidejükben elmennek a tsz-be dolgozni. A csoda megtörtént, ma a tsz-tagok az elismerés hangján szólnak a fiatalokról. Megszerették őket s valósággá vált a vers­sor: „...bár a bőre barna, vagy fehér, egyet ér, mert egyenlő az ember, mennyi munkát végez, annyit ér . . — tob — el a szervezés. Villanyszerelő lakatos és forgácsoló. A há rom szakágban mintegy 7! ió jelentkezett a szeptember ben kezdődött versenyre, £ verseny 10 hónapon át tar majd, tehát 1960 júniusábar fejeződik be. Ez alatt az idő alatt a fia­taloknak nemcsak a gyakor­lati múmiát keil elvegezni ami egy szabadon választót! munkadarab, hanem az elő­adásokon hallottakat is e] kell sajátítania. A verseny befejeztével ebből is számoi kell adnia a vizsgáztató bi­zottság előtt. Ezeken kívül 10 hónapon keresztül megha­tározott minőségi tervet kell teljesíteni, politikai oktatásra kell járni, munkafegyelem betartása, mert valamelyik elmulasztása könnyen visz- szaveheti az arany-, ezüst-, vagy bronzfokozat elérésétől. A szeptembertől eddig el­telt idő azt bizonyítja, hogy fiataljaink főleg a vizsga­munka előállításával foglal­koznak. A már megtartott előadások nem minden eset­ben sikerültek a legjobban, főleg a forgácsolóknál. A vil­lanyszerelő csoportnál, ahol Berkes István elvtárs tartja az előadásokat, sok olyan fiatal is eljár a szakmai elő­adásokra, aki nem jelentke­zett a versenyre. Tehát az elkövetkező * időben úgy a nagy­üzemi KISZ-bizottság, mint a fiatalok műszaki tanácsá­nak legfőbb feladata az lesz, hogy az előadásokon való megjelenés a lehető legjobb legyen és a 10 hónap eltel­tével fiataljaink bátran oda merjenek állni a bizottság elé. Büszkén mondhassák el, maradéktalanul teljesítettük a KISZ Központi Bizottsága és a megyei KISZ-bizottság által előírt követelményeket. Demény László acélárugyári nagyüzemi szervező titkár A próba első követelményét már teljesítették A salgótarjáni 211. számú ipari tanuló iskolában már komoly hagyományai vannak a fiatalok közhasznú munkái­nak. Az elmúlt iskolaévek jó gyakorlatát ebben a tanévben is tovább folytatják. A KISZ-szervezet kezdemé­nyezésére a kőműves ipari tanulók jelentős részt vállal­tak magukra a középületek A kisterenyei úttörők között építésénél. Társadalmi mun­kában végezték el a zagyvái művelődési otthon felmenő fa­lazását. Ezután a maconkai tsz istálló építésénél végeztek hasonló munkát. Ott voltak több alkalommal a kishar- tyáni tsz építésénél is, amely fölött a salgótarjáni járási KISZ-bizottság vállalt véd­nökséget. A többi szákág ta­nulói már eddig három alka­lommal vettek részt a mátra- szelei vízmű építésénél, ahol legutóbb szerdán végeztek be­takarítási munkálatokat. Végétért a nyári táborozás, újból megkezdődött az is­kolaév. A pirosnyakkendős úttörők ismét elfoglalták he­lyüket az iskolapadokban. S most tanulnak, s készülnek az új szünidőre, az új tábor­ra. Bár addig még van idő bőven, ám mégsem tétlenked­nek. S ez jellemző megyénk úttörőcsapataira. A kistere­nyei iskolások is készülnek. Nemcsak a próbák anya­gát sajátítják el, hanem emellett több közhasznú munkában is részt vesz­nek. A fő dolog természetesen itt is a tanulás, de emellett jó beosztással jut idő másra is. Ebben az iskolai évben szerződést kötöttek a he’yi tsz-el. Vállalták, hogy épp úgy, mint a tsz-tagok munka­egységre dolgoznak. A fize­tést, vagy pénzben, vagy élel­miszerben kapják meg majd a táborozáskor. Eddig már háromszor voltak, amikoris a káposzta, paradicsom, paprika és a szénabegyűj­tésben segítettek. A munkában rész vett úgy a leány, mint a fiú csapat va­lamennyi tagja. Ezzel azon­ban még munkájuk nem ért véget. Készülnek hazánk fel- szabadulásának 15. évforduló­jára. Felkeresik az egykori har­cok szemtanúit, s az elmon­dások alapjául feltérképezik a Vörös Hadsereg hősi har­cát. A munka középpontjá­ban Kisterenye község és kör­nyékének felszabadulása áll. Már gyűjtik az anyagot, felkeresik az egykori har­cok színhelyét. Sok helyen van még ma is szovjet harcos sírja, amelye­ket most a felkutatás után rendszeresen ápolni fognak. S a nagy nap a felszabadu­lási évforduló előtt lesz. Nagyszabású harci játékot rendeznek, melynek tör­ténelmi kerete lesz, hi­szen a felszabadító har­cokat elevenítik meg. Ehhez azonban szükséges len­ne más úttörőcsapatokkal is felvenni a kapcsolatot. Mint Kovács Tibor a fiú csapat vezetője elmondotta régen vajúdó probléma a csapatok közötti jó kapcsolat megteremtése. Próbáltak ön­tevékenyen kapcsolatot terem­teni már, de ez eddig még nem sikerült. S most remélik ebben az évben megoldódik a csapatok közötti jó kap­csolat, s munkájuk tovább javul majd. Ugyancsak három alkalommal vettek részt a salgói kisvasút építésénél. Fiatal műszakiak sikerei Romhányban A Eomhányi Cserépkály hagyárban több fiatal mű­szaki dolgozik azon, hogy a kongresszusi felajánlásnak megfelelően ez évben, még az eredeti terven felül, mint­egy 40 ezer forint értékben fiburkoló lapot készítsenek. Az új gyártmány minősége kifogástalannak ígérkezik. Képünkön Gyökér István üzemmérnök a kísérleti ke­mencében az új termék mi nőségét ellenőrizve zsugoro­dási vizsgálatot tart.

Next

/
Oldalképek
Tartalom