Nógrádi Népújság. 1959. november (15. évfolyam. 87-95. szám)
1959-11-04 / 88. szám
Győzelmes november másodika Borongás, őszi napra virradtak november 2-án Bag- lyasalján. Hiába szólalt meg a bányai sziréna munkába parancsoló hangja, a bánya felé nem koppantak a szöges bányász bakancsok. De a szivekben zakatolt, dübörgőit az izgalom. Nesztelen léptekkel, óvatosan suhant egyik háztól a másikig a pártösszekötő. Hét kommunistát tartóztattak le a napokban és politikai fogolyként az igazgatóságtól a csendőrségre vitték. Szinte gombnyomásra történt az egész, alig világosodott meg a reggel, indult a tömeg a csendőrség elé. Egy darabig némán meneteltek, csak lábuk alatt dübörgőit fenyegetően a föld. Minden háznál nőtt a tömeg, csatlakoztak hozzá az emberek. Nemcsak a hajlotthátú, izmoskarú férfiak, hanem az asszonyok, a bányászfeleségek is. Ruhájukon folt-hátán-folt, némelyik karjára vette csecsemőjét is. Nem lehetett itthon hagyni az apróságokat. Meg hadd lássák csak az urak, hogy itt nem kis dologról van szó. A gyermekek, az asszonyok, a férfiak, egész Baglyas közeledett a csendőrséghez. A sztrájkoló tömeg érkezését hamar megneszelték a kakastollasok. A bányaigazgatóság emberei reszketve húzódtak meg az ablakok mögött. Fegyver nem volt a tömegnél. De szemükben olyan fenyegetés villogott, hogy még a csendőrök is visszarettentek egy kissé. Azután fegyverrel igyekeztek visszatartani a tömeget. Az egyik csendőr a tömegre cél- lozta puskáját. Egy asszony elsikoltotta magát és szivéhez szorította gyermekét. Egy harminc év körüli férfi bátran előrelépett. Feltépte mellén az inget és nagyot kiáltott. — Ide lőjjetek... ide lőjje- tek ,ha mertek! A tömeg visszaretlenhetetlen bátorsága lábhoz parancsolta a csendőrök fegyverét. Most noszogatásra fogták a dolgot. — Emberek menjenek haza, addig amíg nem késő! Ne akarják, ne kényszerítsenek rá, hogy vér folyjon! A hétszáz ember mozdulatlanul maradt. Néhányan előre léptek. Követeljük, hogy bocsássák szabadon az elfo- gottakat, — mondták és a tömeg igenlően morajlott. Hosszú percek, tízpercek, órák teltek el a mozdulalan várakozásban. Végül győzelmesen távoztak az emberek, élükön a hét szabadon bocsqtott kommunistával. A sztrájk elérte első célját. Utána a futbalpályára mentek gyűlést tartani. — Nem hagyjuk abba a sztrájkot, harcolunk jogos követeléseinkért, a nyolcórás munkaidőért, jogainkért, több fizetésért. Hat hétig tartott a sztrájk. UJLAKY MÁRIA Harminc éve lobbant lángra a salgótarjáni szikra Mi idézte elő az 1929 november 2-i sztrájkot? ÍGY TÖRTÉNT „Bagiyasalján 1200 bányamunkás lépett sztrájkba. — Tizenöt százalékos bérjavítást kémek. — A sztrájk oka az. hogy a szakmánybéreket állandóan redukálták, úgy- annyira, hogy a bányamunkások már a legszükségesebbeket sem tudták beszerezni. A munkások 15 százalékos bér- javítást, a megállapított szak- mányok betartását, a föntar- tási munkák szakmányainak alapos lefektetését és a helyi sérelmek orvoslását kérik." Ezt a hírt röpítette széjjel 1929 november 3-án valamennyi újság, s azt, hogy a baglyasaljaiak után még november 2-án délután a nógrádi szénmedencében valamennyi bányában beszüntették a munkát, csak a nagyon lényeges fenntartásokat végzik el a bányászok. Es Budaörsön, a Tavasz u. 18. sz. alatti kis házban ennek a sztrájknak emlékei elevenednek fel előttem, ahogyan Eppich Albert elvtárssal, a sztrájknak akkori egyik vezetőjével, szervezőjével beszélgetek. — Ennek a sztrájknak kettős jelentősége volt — kezdi Eppich elvtárs. — Az egyik és legfontosabb az, hogy a kommunisták szervezték, a másik pedig, hogy minden árulás ellenére is sikerre vittük. Érdemes az akkori eseményeket sorrendbe foglalni: — A kommunisták losonci értekezlete döntött abban, bogy jogaink, követeléseink kivívásáért sztrájkot kell szervezni. Ezzel az eíhatározással indultunk a november elsején Budapesten kezdődő bányászkongresszusra, ahol szerte az országból 172 küldött vett részt. A kommunisták olyan munkát végeztek a kongresz- szus e*... ogy igyekeztek segítőtársakat és szimpatizánsokat szerezni a sztrájk beindítására. Ez sikerült is, mert amikor november 2-án felolvasták a baglyasaljaiak táviratát, amelyben bejelentették, hogy reggel 6 órakor beszüntették a munkát, s szavazásra tették fel a sztrájk beindítását, a 172 küldöttből 115 szavazott a munka beszüntetése mellett, holott csak 27 kommunista volt a kongresszuson. A kongresszus előtt kifejtett munka tehát itt jelentkezett. — Baglyasalja, Karancsalja, Lapujtő, Pálfalva, Somlyó- bánya, Etes, Kazár, Albert- akna és a többi nógrádi bányaüzemek mellett már sztrájkba léptek Pilisvörös- váron, Dorogon, Tokodon, Tatabányán is. Es megkezdődött a bányászok elhurcolása — Salgótarjánban 27 elvtársat tartóztattak le. — A négy hétig tartó sztrájk során a követelt jo-| gok nagyrészét ki- ” harcoltuk. Szabadon bocsájtották á letartóztatott bányászokat, elértük, hogy a csillék közül csak azokat törölték, amelyekben követ találtak, s megindí tották az ínségmunkát is; megkezdték a Tarján- patak szabályozását. — A harc nem szünetelt. Az emberi jogok megteremtéséért tovább küzdöttünk, míg azt a || dicsőséges Vörös Hadsereg meg nem hozta. Ezekről az eredményekről pedig már fiataljaink is többet tudnak... November 2-án harminc éve, hogy a salgótarjáni bányászok hősi napok emlékét írták a magyar munkásmozgalom történetébe. Most harminc éve, 1929, november másodikén a bányamunkások ezreit állítottak csatasorba az illegálisan dolgozó kommunista sejtek, s a burzsoá rendszer elleni harc legdicsőbb napjai kezdődtek akkor Salgótarjánban, KIBÍRHATATLAN volt A SALGÓTARJÁNI BÁNYÁSZOK HELYZETE Az 1929-es gazdasági válság legnagyobb terhét a bányászok viselték. A bányászok jelentős részét, egyik napról a másikra utcára tették, akik a bánya létszámában maradhattak, az ok is csak két-három napot dolgozhattak hetente. A távolabbi falvakból bejáró bányászok a fabarakkok nyomortanyáin éltek. Egy héten csak egyszer, 40—50 kilométert gyalogolva vergődtek haza a családhoz. Tarthatatlan életkörülményeiket még a bányakapitányság sem nézhette tétlenül, és a salgótarjáni bányaigazgatósághoz küldött egyik átiratában ezeket írta: „Az utóbbi időben öt üzemnél vizsgáltam meg a munkáslaktanyákat es azokat a legelhanyagoltabb belső ál- lapotbdn találtam. A falak piszkosak, meszelve már régen voltak. Nincs megfelelő számú mosdóedény, s a munkások élelmiszereiket az ágyuk előtt, vagy alatt tartják piszkos ládákban. Ivóvíz- tartó edény sehol sincs. A pihenő munkások arcát rajokban lepik el a legyek, s nem hagyják őket aludni." HETVEN KOMMUNISTA AZ ÖTEZERNYI SALGÓTARJÁNI BÁNYÁSZ SZTRÁJKMOZGALMÁNAK ÉLEN Az üldözések ellenére is óriási befolyással volt az illegálisan dolgozó kommunista párt a salgótarjáni bányászokra. Pothornik József elvtárs az MSZMP Központi Bizottságának tagja a Nógrádi Szénbányászati Tröszt igazgatója, aki a nuszas években hosszabb időn át volt a bagiyasi kerületi pártbizott'’'ti litucUcl, ci V iiaSz^QLLlxQlxQzései során mondotta el, hogy 17 pártcsoport körülbelül hetven tágja dolgozott az 1929- es sztrájk idején a bagiyasi bányákban, s ezt a csoportot a párttal következetesen szimpatizálók száztíz főnyi serege vette körül. Ez a kicsiny létszámú kommunista sejt szervezte és irányította az ötezernyi salgótarjáni bányászsztrájk-mozgal- mat. KÉTEZERNYI VOKOSoZcKEÜ A BÁNYÁSZ*,ANYOK ivOaAUABAN Október 31-én éjszaka érkezett meg Baglyasaijára a part összekötője, a ma Budaörsön élő, egykori bagiyasi bányász: Eppich Albert, aki az illegális Központi Bizottság utasításait vitte a bányászoknak. Eppicn elvtárs látszólag könnyen, a novemberi halottak, napjan, virágok leple alatt ért Baglyasaijára, a párt gyönyörű koszorújával, és az elrejtett vörös szalagokkal, hogy masnap november elsején nagy tömegtüntetés keretében koszo- rúzzák meg Baglyason a bányaszerencsétlenség áldozatainak közös sírját, S mindenszentek délelőttjén kétezernyi bányász tömött sora vonult a bagiyasi temetőbe, rögtönzött zenekarral az élen. A bányászlányok és feleségek kosarából kétezernyi vörösszekfűt osztottak szét a tüntető bányászok között, s a mellükön vörösszekfűvel tüntető bányászok áradatát már a kivezényelt csendőrség sem tudta feltartóztatni. A munkában elesett bányászok sírjánál felhangzott az internacionálé, s a komi munista bizalmiak láncszerű-« en adták át egymásnak a párt üzenetét: — holnap reggel az egész medencében kezdetét veszi a sztrájk. Este a bányaigazgatóság épületének, és a telep lakóházainak falán már megjelentek a vörös feliratok is: „Éljen a november 7.” EZERKÉTSZÁZ BÁNYÁSZÖKÖL SZAVAZOTT EGYSZERRE A HAJNALI MUNKAKEZDÉSKOR S 1929 november 2-án, amikorra a hajnal virradni kezdett, már forrongott a bagiyasi bányatelep. A bányaigazgatóság előtti téren gyülekeztek a szánasi lejtősakna bányászai, a szomszédos Sára lejtésiek is a megadott jelszóra vártak. A leszállást imitálva hétszáz bányász vonult a szánasi akna lejárata felé, de az akna bejáratánál megtorpant a tömeg; Odavonult a Sára lejtősakna ötszáz bányamunkása is, majd bejelentésre 1200 bányászököl szavazott egyszerre a sztrájk mellett. November 3-án a Népszava már a következő, rövid jelentést közölte a baglyasaljai bányászok sztrájkjáról: „A bányamunkások közgyűléséhez érkezett először a hír, hogy Bagiyasalján 1200 bányamunkás lépett sztrájkba.” November 6-án már arról ír a Népszava, hogy Narancsai ján és Lapuj tőn 520-an, Pál- falván 600, Somlyóbányán 125, Etesen 200, Kazáron 350 és Albert aknán 500-an sztrájkolnak. A valóságban ötezernyi salgótarjáni bányász sztrájkolt. A nógrádi bányászok példájára lerakták a csákányt Pécsett, Ajkán és Tatabányán is, de ez utóbbiak pár nappal később a sztrájktörők, és a jobboldali szociáldemokraták nyomásnak engedve, újból dolgozni kezdtek. Salgótarjánban négy héten át szünetelt a munka, s nem kevesebb mint 70 ezer szénfal melletti munkanap esett ki a termelésből. NÉPSZAVA, 1929. NOVEMBER 17: fi salgótarjáni birodalom janusarcú intézősége — ADALÉKOK A BÁNYAKAPITALIZMUS TERMÉSZETRAJZÁHC Z — Park közepében imponáló, kastélyszerű épület. Területéről belátni az egész környéket. Minden, ami csak látható, a salgótarjáni birodalomhoz tartozik. A házak, amelyek a kastélyt körülfogják, a viskók, amelyekben a munkások zsúfolódnak ösz- sze... A falvak és annak minden népe. Urak és munkások, mindenki, aki csak él. Ennek a birodalomnak ura és parancsolója: Róth Flóris bányaigazgató. Állítólag a központi igazgatóságnak is van valami köze a bánya igazgatásához. A szerepet azonban megosztják. Amíg a központi igazgatóság C-horin Ferenc elnökvezérigazgatóval az élén a „jószívűt”, a megértőt adja és mutatja, hogy a megbékélés politikájának a híve, addig Róth Flóris prototípusa a szívtelen kapitalistának- Lehet, hogy vállalati szempontból osztották így föl a szerepet ... Az egyik a jó ember. Legyen, aki a közvélemény előtt a kapitalizmus humanizmusát mutatja és propagálja. De legyen olyan is, aki ezt a kapitalista ridegségével ellensúlyozza. így egyenlítődik ki a vállalat érdekének megfelelően a Chorin-féle „jószívűség’“ a -Róth-féle ridegséggel. * összetört munkáscsapat járul a mindenható bányaigazgató elé. A vállalat által rendelkezésükre bocsátott és a lakáshoz tartozó fabódék használhatatlanok. A tetőzeten becsurog a víz. Az oldalai düledezők. — Méltóságos igazgató úr, alázatosan kérjük, bocsásson rendelkezésünkre faanyagot, hogy kijavíthassuk. — Nem adok. Takarékoskodjanak és úgy szerezzék meg a szükséges anyagot. — De méltóságos urunk — szól a bátortalan kérés — keresetünkből élelemre is alig futja, hogyan tudnánk még deszkát is vásárolni, de meg a bódé a vállalat tulajdona ... — Maguk használják! Nem adok! A munkáscsapat révetegen néz maga elé. Nem tudják, mitévők legyenek. Majd kiugrik egy a sorból és odaszól bátran, hiszen úgyis mindegy: — A méltóságos úrnak nincsen szíve! — Igazad van — harsog az igazgató. — En vagyok a Tőke, a Tőkének pedig nincsen szíve. Nem is szabad, hogy szíve legyen. Jó szerencsét! És otthagyja az összetört, kétségbeesett munkáscsapatot ... * összetöpörödött, botra támaszkodó, 78 éves öreg anyóka. Nyugbéres. Havi nyug- bére 11 pengő. A lakásért havonta 10 pengőt fizet. Nincsen senkije, akitől segítséget várhat, ötvenéves leánya özvegyen maradt több apró gyermekével. Ezek is éheznek. Az öreg néni elmegy a mindenható bányaigazgató elé. — Méltóságos igazgató úr... könyörgök egy kis segítséget... 11 pengő a ipyugbérem, abból 10 pengő a lakás... Ehenhalok... — Menjen kapálni, dolgozni. — Nem tudok, öreg vagyok. — Menjen krumplit böngészni. — Hiszen itt olyan szegények az emberek, hogy a kis krumpliföldet átszitálják, nehpgy egy picurka kis krumpli visszamaradjon. — Menjen azokba a falukba, ahol tehetősebb parasztok vannak, ahol lehet böngészni... A 78 éves, botratámasz- kodó bányászözvegy szeméből kigördül egy könnycsepp és tovább megy. Megkísérli, talán mégis meg tud élni a havi 1 pengő néhány fillérből ... * ... 36 esztendős koráig dolgozott a bányában. A földalatti munka pusztította el... özvegye ittmaradt három apró gyerekkel. Mind a három a bánya robotosa lett. Esztendőkön át dolgoztak és nyomorogtak. Mindegyiknek nagy családot kell eltartani és anyjukat istápolni... Az idő eljárt... A bányász öreg özvegye meghalt. A három testvérnek nincsen pénze, hogy elhalt anyjuknak a végtisztességét megadják, elte- mettessék. Elmennek a kastélyba a na"”hatalmú úr elé és szólnak: — Méltóságos igazgató úr. öreg anyánk meghalt. Nincsen pénzünk a temetésre. Adjon valami segítséget, hogy tisztességesen eltemethessük. Hiszen évtizedek óta a bánya szolgálatában állunk. — Hát miért nem spóroltatok? — Miből spóroljunk, amikor a kereset kenyérre is' alig elég? — A télen kellett volna félrerakni, hogy legyen temetésre. Nem adok. A három testvér eltávozik... A Tőkének nincsen szíve. * A kastély büszkén áll a hegyormon. Körülötte a falvak apró bányászkunyhóiban síri csönd. Nem füstölögnek a kémények. Sötét a lakás ... A hatalmas vállalat elvonta már a világítást is ... Elvont mindent, mert megmozdult a nyomorgó bányászok serege, hogy a Tőke ridegségével szemben megvédelmezze a család kenyerét, életét... — Nem adok semmit! — szól a telep ura. Es megkezdik télvíz idején a kilakoltatásokat... * A „jószívű" elnök-igazgatónál tárgyalások vannak. A megállapodás: a munkások lemennek á bányába, megkezdik a munkát és azután megkezdődnek a tárgyalások, hogy a sérelmek orvosoltas- sanaik. A megállapodás alapján megjelennek a munkások a kastély uránál. Bíborszínben az arca. Szemei dülledtek, amint kiáltja: — Nem tárgyalok! Nem adok! Akkor se adok, ha dolgozni mennek! A küldöttség eltávozik és forrong a tömeg. Érzik is, tudják is már, hogy a kastély urában nincsen szív és tudják már, hogy az intézők között nincsen különbség. Az egyik a „jószívűség“ látszatával takargatja ridegségét, a másik nyíltan dobja ki a munkásokat. Vörös József
