Nógrádi Népújság. 1959. október (15. évfolyam. 79-86. szám)

1959-10-03 / 79. szám

NÓGRÁDI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK; Népújság *8 MSZMP NÖGRÄD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. ÉVFOLYAM, 79. SZÁM. ARA: 60 FILLÉR 1959. OKTÓBER 3. Jólétünk, gazdagodásunk irányelvei A Központi Bizottságnak melésében legalább 70—75 a párt VII. kongresszusára százalékos, a fogyasztási cik- szóló irányelvei után e hét kék termelésében pedig 45— elején megjelentek az irány- 50 százalékos a tervezett nö- elvek gazdasági teladataink- vekedés. A fejlettebb, korsze­réi és a második ötéves terv rűbb termelés, a gazdaságo- előkészítéséről is. Ez a nagy- sabb technológia és techni- jelentőségű dokumentum fel- ka alkalmazását célozzák az vázolta azokat az alapvető arra irányuló tervek, hogy a feladatokat, amelyeket a termelési eszközöket gyártó népgazdaság fejlesztése érdé- ipar rohamosabb fejlődésén kében az elkövetkezendő belül is a gépipar termelése tervidőszakban meg kell ol- 82-86, az építőiparé 75 szá- dani. zalékkal növekedjék, a vegy­A pártnak az irányelvek- ipar termelése pedig kétsze- ben foglalt célkitűzései min- resére emelkedjen a máso- denekelőtt azokra az ered- dik ötéves tervben. menyekre épülnek, amelye- Változatlanul és a koráb- ket dolgozó népünk a fel- bi évek egyes gyakorlati hi- szabadulás óta eltelt 15 esz- báitól eltérve ipari termelé- tendő óta elért. Ebben az sünk növekedésének célkitű- időszakban iparunk termeié- zései jobban megfelelnek sének értéke az 1938. évinek adottságainknak, országunk mintegy három és félszeresé- helyzetének. Ezért mondják re növekedett. Jelentősen ki az irányelvek, hogy a ha­megnőtt a nehézipar súlya zai lehetőségeken túl alapo- és emelkedett az ipar __ mű- sabbam figyelembe kell ven- szaki színvonala. Fejlődött, ni a nemzetközi munkameg- bár nem kielégítő mérték- osztásba beilleszkedő tér­ben, a mezőgazdasági terme- melést, nagyobb gondot kell lés is. A 15 év során hazánk- fordítani a termelés gazdasá­gán megszűnt a munkánál- gosságára, a munka terme- küliség, a létbizonytalanság, lékenységének növelésére. A lényegesen javult a dolgo- munka termelékenységét eb- zók anyagi, szociális és kul- ben a tervidőszakban leg- turális ellátottsága. A 15 év alább 37-40 százalékkal kell során az állami gazdaságok, emelni, a termelési költsé- a gépállomások és a termelő- gek színvonalát legalább 12- szövetkezetek döntő többsé- 14 százalékkal csökkenteni, gükben bebizonyították a gé- Ez is hozzájárul majd ahhoz, pesített nagyüzemi termelés hogy ipari termelésünk ter- fölényét a mezőgazdaságban, vezett növekedését nagyobb Hazánk, népgazdaságunk részben a munka termelé- íejlődése különösen az utób- kenységének növekedéséből bi három évben számos ked- biztosítsuk. Az ilyen célkitű- vező vonással gyarapodott, zések megvalósítása lehet Termelési tevékenységünk csak egyedül biztosíték arra, egyenletesebb, megalapozót- hogy gazdasági fejlődésünk tabb lett. Tervezési politi- kiegyensúlyozott, a népjólét kánkban jobban figyelembe emelését célzó tervek meg­vesszük hazai adottságainkat alapozottak legyenek, és lehetőségeinket. Az ellen- Nagy feladatok várnak a forradalom leverését követő mezőgazdaságra is. Mintegy gyors politikai, gazdasági és 30-32 százalékos növekedést kulturális konszolidáció ked- határoznak meg az irányel­vező alapot teremtett ah- vek népgazdaságunk e ion­hoz, hogy pártunk és kor- tos ága számára. Ezt min- mányunk továbbra is támasz- denekelőtt úgy érhetjük el, kodva és figyelembe véve hogy az egyéni dolgozó pa- dolgozó népünk megnöveke- rasztok meggyőzése útján, dett aktivitását a szocialista velük együtt működve, a kö- építés meggyorsítását ajánlja, vetkező években befejezzük A március 6-i párthatározat a mezőgazdaság szocialista végrehajtása — amelynek ér- átszervezését. Ugyanakkor a dekében még megyénkben is tervezet szerint nagyfokú számos tennivaló van, — va- anyagi támogatásban is ré- lamint jövő évi feladataink Szesül a mezőgazdaság. Csak maradéktalan teljesítése to- példának elég megemlíteni, vább erősítik és szélesítik azt hogy a tervidőszakban 4-5- a kedvező alapot, amelyen szőrösére emelkedik a mű­legközelebbi ötéves tervün- trágya termelése, a traktor- két megkezdhetjük és meg- ál’omány pedig mintegy két valósíthatjuk. Ezért mond- és félszeresére. A könnyű és hatják ki a Központi Bízott- éllemiszeriparral együtt a ság irányelvei: „Befejezzük mezőgazdaságra vár az a a szocializmus alapjainak le- nagy feladat, hogy biztosít- rakását, meggyorsítjuk a szó- sák a lakosság állandóan nö- cializmus építését hazánk- vekvő szükségleteinek mara- ban.” Ez a párt, minden déktalan kielégítését, pártszervezet valamennyi A végrehajtott gazdasági kommunista legfőbb feladata intézkedések és tervek meg- a gazdasági munka területen. valósulása nyomán az irány­Azok a célkitűzések, ame- elvek azt tűzik ki célul, hogy lyeket az irányelvek maguk- 1965 végéig legalább 26—29 ban foglalnak és amelyeket százalékkal növekedjék a második ötéves tervünk reáljövedelem. Ezzel párhu- számadatai konkretizálnak, zamosan sokirányú intézke- mindenekelőtt egész dolgozó dést valósítanak meg dolgo- népünk anyagi, szociális és zó népünk kulturális színvo- kulturális jólétének további, nalának emelése érdekében, szakadatlan emelését céloz- A másfélszeresére növelt be- zák. A marxzimus—leninizmus ruházási keretből, amellett, gazdaságpolitikai elveiből ki- hogy döntő részét termelő indulva ezért mondják ki az célokra fordítjuk, mintegy irányelvet, hogy a második 37—38 milliárd forintot köl- ötéves tervben is tovább kell tünk az öt év során lakás- folytatni az ország szocialista építésre, szociális, kulturális iparosítását, mint a népgaz- és egyéb célokra, daság fejlesztésének, a nép- A második ötéves terv nyil- jólét emelésének elsőrendű vánosságra hozott számada- anyagi alapját. Ezen belül tai kötelezően írják ezt elő is különös gondot fordítunk számunkra és lelkesítenek ab- majd ebben a tervidőszak- ban, hogy jelen, soronkövet- ban is a termelési eszközö- kező napi feladatainkat mi­ket gyártó ipar fejlesztésére, nél jobban oldjuk meg, ezzel Amíg 1965 végére az ipari is minél kedvezőbb alapokat termelés legalább 65—70 szá- teremtve újabb ötéves ter- zalékkal fog növekedni, ad- vünk nagyszerű célkitűzései­dig a termelési eszközök tér- rek végrehajtásához. A jövő évi költségvetést készítik a tanácsok Megyénkben csütörtökön délelőtt 10 órakor összeülnek a járási pénzügyi osztályveze­tők, s költségvetési csoportok vezetői, a megyei tanács pénzügyi osztályának illetékes szervei, hogy megbeszéljék az 1960-as év pénzügyi tervét. Megvitatják a jövő évi költ­ségvetési, felújítási irányszá­mokat és mindezek megvaló­sításával kapcsolatos felada­tokat. A tanácskozás lehetőséget nyújt a járási tanácsok pénz­ügyi kérdésekkel foglalkozó dolgozóinak, hogy időben és alaposan megismerkedjenek a következő tervév költség- vetési feladataival, s ennek alapján hatékonyabban és pontosabban tudják megol­dani feladatukat. E tanácskozás után körül­belül egyhónapos munkát vesz igénybe a jövő évi költ­ségvetés elkészítése, amely a községi tanácsok munkájával kezdődik meg. A kínai forradalom nagy történelmi esemény — Hruscsov elvtárs beszéde a pekingi fogadóson — N. Sz. Hruscsov beszfdé- ipar, a mezőgazdaság, a kul- ben mindenekelőtt köszönetét túra fejlesztésében elért si- mondott Csu En-Laj meleg keres haladásának példája szavaiért, amelyekben meg- igen nagy hatással van az emlékezett a Szovietontoról ázsiai és az attikai orszá- és kommunista pár'j írói, s gokra. megköszönte a vendégszerető fogadtatást, majd az 1959-es nevezetes dátumokról szólott. Nagy örömünkre szolgál, hogy az ünneplő Pekingben Önökkel együtt emlékezhe­tünk meg a kínai nép dicsőséges győ­zelméről, amely új szv- kaszt nyitott az ország történelmében. Minden ilyen nevezetes év­forduló történelmi mérföldkő a szocializmus és a kom­munizmus gyors fejlődésének útján. Tíz évvel ezelőtt, amikor a kínai nép kezébe vette a hatalmat, az egész világ lát­ta, hogy a kínai forradalom hatalmas, történelmi jelentő­ségű esemény. Ba’ át és el­lenség egyaránt megértette, hogy a népi forradalomnak egy több mint félmilliárdos országban aratott győzelme komolyan megváltoztatja, még pedig a szocializmus ja­vára változtatja meg a nem­zetközi erőviszonyokat, még inkább megerősíti a nemzeti felszabadító mozgalom erőit világszerte. N. Sz. Hruscsov ezúton a népi Kínának az elmúlt tíz évben elért eredményeit hangsúlyozta: — Kínának az Ez .1 példa arra buzdít­hat más népeket is, hogy hasonló nagy eredmé­nyeket érjenek el, a szo­cializmus ellenségeinél pcd'g félelmet és a ka­pitalizmus sorsa iránti aggódást idéz elő. Az amerikai utamon — foly­tatta Hruscsov — Pittsburgh- ban, a nagy ipari központ­ban azt mondottam, hogy mi békés versenyre hívtuk ki a kapitalista országokat. Mint becsületes versenytárs, aki biztos a maga győze’mé- ben, ezt mondottam nekik: figyelmeztetem Önöket, hogy a mi győzelmünk elkerül­hetetlen. Hogy miért vagyunk erről meggyőződve? Mert mi jo úton járunk, mi a frisse új, szocialista lovon, ö ök pedig a régi kapital rta lo­von ügetnek. Ez a ló még viszi önöket, de már le-le- maradozik, sántít, botladozik úgy, hogy a lovasnak állan­dóan résen kell lennie, kü­lönben lezuhan. A mi szocialista paripánk fürge, tele van él térő vei. Amikor a kapitalizmus a feu­dalizmus után új lovára ült, messze maga mögött hagyta a feudalizmust. Hasonlóan az új korszak szülte szocializmus és kommunizmus messze maga mögött hagvia a kapitaFzmust és elkerül­hetetlenül felváltja azt a történelem porondján. A szocialista országoknak mindenük megvan ahhoz, hogy elhagyják a tőkés országokat Majd Kína eredményeit méltatva, így folytatta: Annál is inkább is örven­dünk ezeknek a s'kereknek, mert a testvéri Kínai Kom­munista Párt, annak Köz­ponti Bizottsága és vezetője, a kínai nép nagy fia, Mao Ce-Tung e'vtárs vezetésével születtek. A Kínai Kommunisla Párt történelmi érdeme, hogy — a marxizmus— fl KONGRESSZUSI VERSENY HÍREI Több mint négy napos előnnyel dolgoznak a szénmedence bányászai A kongresszusi versenyben olyan Ígéretet tettek bányá­szaink, hogy a termelékeny­ség növelése, a szén minő­ségének javítása és az ön­költség lényeges csökkentése mellett túlteljesítik termelé­si előirányzatukat is. Ezt az elhatározást Váltották valóra a tröszt üzemei a ÜL negyedévben, ami­kor negyedéves tervüket mintegy 5900 tonna szén­nel teljesítették túl. így az éves terv esedékes részében már több mint négy napos előnnyel dolgoznak a szénmedence bányászai, akik közül eddig a legjobb ered­ményt a kazári üzemegység dolgozói érték el, III, negyed­évi tervük 4126 tonnás túl­teljesítésével. Az elmúlt hónapok jó ter­melési eredményei feltétlen biztosítékot nyújtanak arra, hogy a szénmedence dolgozói teljesítik a IV. negyedév megnövekedett feladatait is, hiszen ezekben a napokban nem kevesebb mint 598 ton­na szénnel kell naponta töb­bet a felszínre küldeni, mint az elmúlt hónapokban. Nyereséggel zárta az évet a Cserháti Erdőgazdaság Befejezte éves gazdasági tervét a Cserháti Állami Er­dőgazdaság, amelynek során közel félmillió forint nyere­ségre tettek szert. A jó eredmények elérésé­ben nagy szerepet játszott a márciusi párthatározat után kibontakozó kongresszusi munkaverseny. 300 000 forint eredményjavulásra tettek vállalást, amelyet a féléves mérleg elkészítése után 150 ezer forinttal megtoldottak. Bányafánál terven felül 1000 köbméter kiterme­lését vállalták, s ugyan­ennyi bányadorong ter­melését. Az előbbit 200 százalékra, míg az utób­bit 150 százalékra telje­sítették. Jelentősen növekedtek a teljesítmények is. Míg tavaly egy gépi fűrész éves terme­lése 500 volt, addig most 700 köbméter. Különösen kiemel­kedő teljesítményt nyújtot­Nők Akadémiája A nőtanács, a szakszerve­zet, valamint az üzemi kul­túrotthon az idén is megren­dezi a tavaly nagy sikerrel zárult Nők Akadémiáját, az acélárugyári nők részére. Az akadémia előadásain a legkülönfélébb időszerű kérdé­sekkel, társadalompolitikai kérdésekkel, a gyermekneve­lés problémáival, aktuális politikai eseményekkel és egyéb, a nők fejlődését elő­segítő előadásokkal ismerte­tik meg a nődolgozókat. tak az inászói fakitermelők. Az Istvanovszki gépi fakiter­melő brigád 2000 köbméter fa kitermelésével az első lett. A teljesítmények növelése mellett, jelentősen nőtt a a gépkihasználási hatásfok. Mivel az idei gazdasági évben minden mulatót teljesítettek, a vállalat dolgozói esélyesek az él- üzem címére is. Ami nem kevésbé jelentős, az erdőgazdaság dolgozói kö­zött előreláthatólag 8—10 na­pi fizetésnek megfelelő nye­reségrészesedés kerül kifize- zetésre. Balassagyarmati üzemek sikerei A balassagyarmati tanácsi irányítás alatt álló vállalatok gazdasági eredményei mesz- sze túlszárnyalják a vállalá­sokat. A Bútorgyártó Vállalat dolgozói eredetileg augusztus havi termelési tervük 4,9 szá­zalékos túlteljesítését tűzték ki célul. A túlteljesítés ezzel szemben 12,4 százalékos. A tervezett önköltséggel szem­ben 25 000 forinttal keveseb­bet használtak fel, ezenkívül 27 000 forintos anyagmegta­karítást is elértek. A dolgozóik nemes vetélke­dése kiváló brigáderedmé­nyeket szül. Az elmúlt hó­napban legeredményesebben az Erdélyi-brigád dolgozott, amely 156 százalékos teljesít­ményi ért el. Nem sokkal marad el a Sunyál-brigád sem, amely 151 százalékos tervteljesítéssel dicsekedhet. A Vasipari- és Javító Vál­lalat dolgozói is komolyan veszik a kongresszusi mun­kaversenyt, s vállalásukat becsülettel teljesítik. Augusz­tusban például 117 százalék­ra teljesítették termelési ter­vüket. Ezzel egyidejűleg 9000 forint értékű anyagmegtaka­rítást értek el. Ugyanakkor a lakosság részére az eddigi­nél több szolgáltatást telje­sítettek. leninizmus győzelmes esz- méjé Ő1 vezettetve — a szocializmusért vívott harcra mozgósította a munkásság és a paraszt­ság milliós tömegeit. A kínai nép nagy szeren­cséje, hogy ilyen harcos, küz­delmekben edzett kommunis­ta pártja van. Hruscsov a továbbiakban a szocialista országok egysé­géről, a szocialista világrend- szer erejéről szólt. — Az új világrendszer — mondotta — biztos léptek­kel halad előre, gyorsan fej­lődik és erősödik, mint ta­vasszal az életerős növény; A megdönthetetlen erővé vált szocialista tábor befolyása ma már döntő az emberiség sorsára. A szocialista orszá­gok küldötték el üdvözlő jel­vényüket a Holdra, s a Hold szeretetteljes öleléssel fogad­ta azt — Pedig hát a szocialista rendszer tulajdonképpen még oly fiatal, hogy a benne szunnyadó erő még csak most kezd igazában kibontakozni, A szocialista országoknak mindenük megvan ahhoz, hogy utolérjék és elhagy­ják a tőkés országokat a termelőerők fejlesztésé­ben, s az abszolút, vala­mint az egy lakosra eső termelésben. — De le kell győznünk, s le is győzzük a tőkés orszá­gokat a békés versnyben. Ez a biztos meggyőződésünk nemcsak óhajainkon alapul. Ezt a meggyőződést márts igazolta az é'et, a szocializ­mus építésének tapasztalata több európai és ázsiai ország­ban. A Szovjetunió szocia­lista építőmunkájának ta­pasztalata szemléltető példa­ként nyitott könyvként tanú­sítja, hogy népeink 42 év alatt — amiből 20 évet a ránk kényszerített háborúkra és újjáépítésre voltunk kény­telenek fordítani — hazáiát a világ második nagyhatal­mává változtatta gazdasági vonatkozásban. A szovjet miniszterelnök a következőkben a két világ- (Folytatás a második oldalon) Jó ütemben halad a vetés az ősszel induló termelőszövetkezetekben Megyénk területén a gép­állomások gépei teljes ütem­ben dolgoznak, hogy minél előbb befejezést nyerjen a vetőszántás és a vetés. Eddig mintegy 22180 hol­dat tesz ki az a terület, melyen elvégezték a vető­szántást. Ezzel párhuzamosan halad a mélyszántás is. Az eddig el­végzett mélyszántásnak több mint a felét 1170 holdat a termelőszövetkezeteknél vé­gezték. Megyénk termelőszö­vetkezeteinél elkezdődött a vetés is. Mintegy 200 hold őszi keveréket, 1200 hold őszi árpát, 450 hold rozsot, és 150 hold őszi búzát tettek ed­dig földbe. Jó ütemben halad a vetés az ősszel induló ter­melőszövetkezeteknél IS. A vetéshez szükséges vetőmag már valamenyi új termelő­szövetkezethez megérkezett, s a termelőszövetkezetekben el­kezdték az őszi árpa vetését. Különösen jól halad a mun­ka Ságújfaluban, Sóshartyán- ban, és Egyházasdengelegen. Befejezéshez közeledik a burgonya betakarítása az egyénileg dolgozó parasztok­nál és termelőszövetkezete­inknél egyaránt. A cukor­répát a termelők a gyárral történt megállapodás értel­mében szedik föl. Eddig 326 hold cukor­répa termését taka ított ík be. Az őszi szántás-vetéssel, a kapásnövények betakarításá­val egyidejűleg folyik a szer­ves trágyázás is. Az idén megtrágyázandó területnek mintegy egynegyed részén végezték el eddig e munkát. Befejezést nyert már a megyében a sarjú kaszálása is. A termés jónak mutat­kozik, 7—9 mázsát vettek le átlag egy-egy holdról. A gépállomások 41 gépe ap­rómagot csépel. A nógrád- sápi Vörös Csillag Termelő­szövetkezetnél kmtsasló eredményt hozott a vö ös- here, 280 kilogramm termett egy holdon. Az egyházasden- gelegi Űj Élet Termelőszövet­kezetben pedig holdanként 250 kilogramm vöröshere magot fogtak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom