Nógrádi Népújság. 1959. szeptember (15. évfolyam. 70-78. szám)

1959-09-09 / 72. szám

1959. Bzeptember 9. NöfeßADINfiPÜJSAS Egész napon át hömpölygött a tömeg a bányásznapi vá sáron, ahol mintegy 100 millió forint értékű áruban válogathattak a bányászok, ipari munkások és az ünnepségre érkezett dolgozó parasztok. Nem kevesebb, mint 6 millió forint értékű áru talált a vásáron gazdára. A szocialista öntudat olyan emelője a társadalomnak, amely nagyszerű lendületet ad a munkához (Folytatás a 2. oldalról.) Emberek vagyunk, és nem tudjuk a jövő mit hoz, de az emberek most nyugodtak, mert tudják, ha a pártnak lesz egy új terve, megmondja a tö­megeknek. És ha az országban valami komoly nehézség van, szól róla. Ezt mi továbbra is tar­tani fogjuk. Van ennek egy másik oldala. Ha az ember­nek valami nehézsége van az autóbusznál, mondjuk hogy önhibáján kívül, vagy netán elidőzött egy kicsit a söntés- ben és elmegy előtte a busz, aztán soká kell a másikra várni, ne mindjárt a rend­szert kritizálja. A rendszert mindenkinek védeni kell, elvtársaim, mert a mi dolgainkban lehetnek jó dolgok, hibák, nehézségek, de amíg a nép kezében van a hatalom, minden hibát ki tudunk javítani. Ha nincs hatalom, semmi sincs. (Taps.) Elvtársaim! Én egy pilla­natra sepr állíthatnám azt, hogy a mi Központi Bizottsá­gunk, meg a kormányunk nem tudna még jobban dol­gozni. Érj ezt nem állítom és mi mindig vitatkozunk is ott magunk között, ho­gyan lenne jobb. Kívánatos, hogy ez ugyanígy történjen a tömegek vonalán is. Mert csak együtt tudunk valamire menni. Hát hiába vannak itt maguk 30—35 ezren, akár­milyen jót akarnak, ha nem segítik felülről, nem jól mu­tatják az utat, az irányt, a célt, nem tudnak dolgozni. Mi meg ott hiába mutogatunk akármit, mint valami fából faragott próféta, ha nincsenek tömegek, amelyek kövessék a vezetőket. De egyesült erővel, a gon­dokat kicserélve, és meg­vitatva, hogy a nehézsé­geket hogyan küzdjük le, nagyszerű dolgokat lehet csinálni és gyorsan lehet fejlődni. Mi továbbra is így fogunk dolgozni. Közben emelni kell a dolgozók politikai öntuda­tát is. Nem elég csak a csá­kányt keményen bevágni. Ez fontos. De aki azt hiszi, hogy ez elég, azt akármelyik ellenség félre tudja vezetni és nem oda vágja a csá­kányt, ahová kell. Ez pedig nagy hiba. Tehát a dolgozók politikai öntudatat is erősí­teni kell. Ami a .párt és a tömegek viszonyát illeti, Nógrád me­gyében ennek is van egy sa­játossága. Állítom, hogy jó. Amióta Magyarországon for­radalmi munkáspárt van és harcol a kommunizmus ügyéért, addig itt Nógrádban, ■persze nemcsak a bányászok­nál, de az acélgyári munká­soknál és a többieknél is, de a bányásztömegeknél is, min­dig támaszt talált magának. Hát azért nem véletlen az, hogy az 1919-es harcok ide­jén itt, ezen a területen a proletárdiktatúrának erős tá­masza volt a nép, amely ke­ményen harcolt. Horthy alatt is szintén. Maguk tudják jól, hogy innen a kommunista pártot huszonöt év alatt ki­pusztítani nem tudták. Itt mindig volt kommunista, ha más nem, hírmondó. De min­dig volt és akció is volt. Ta­lán emlékeznek az 1930-as évek tájára, amikor a nógrádi bá­nyászok Budapestre indultak a nyomor ellen, az elnyomás ellen. És a fölszabadulás után is. Hát mi azért soha nem felejtjük el, hogy a pártok nagy harca idején, 1945-ben is, meg 1947-ben is itt az egész járásban, ahol nemcsak a munkásember meg a bá­nyász van, 73 százalékot ka­pott a kommunista párt, és titkos szavazással. És ez nagy­szerű volt. És így volt ez elv­társaim 1956-ban is. A kom­Egy, a sok ezerből munisták hamar talpra álltak a csehszlovák testvérek segít­ségével, aztán mi is egy kicsit segítettünk és szépen leküz­döttük az ellenforradalom nehézségét. Ügy, hogy ezzel nincs hiba. Most, ami a tömegek vi­szonyát illeti a párthoz, az ugyanaz, önök tudják azt, hogy a párt most sem ígér sima utat, mert azt megmon­dom elvtársaim, hogy munka és nehézség lesz a jövőben is. Ezt az emberi életet már va­lahogy ilyenre sikerült meg­szerkeszteni, ez már enélkül nem megy. Munka, nehézség, lesz. Enélkül nincs élet. De azt is megmondom elvtársa­im, hogy öröm is lesz és eredmény is lesz. És hogy mi itt ma eredményről szólha­tunk, egész biztos, hogy egy év múlva, akik itt majd be­számolnak a bányásznapon, azok is eredményről, újabb eredményről fognak tudni be­szélni. (Hosszantartó taps.) A lelkes éljenzésekkel és kitörő tapssal fogadott beszéd után Czottner Sándor elvtárs kormány- és miniszteri kitün­tetéseket adott át néhány ki­váló bányásznak. Ä kitünte­tések kiosztása után a mátra- nováki bányászok küldöttsége átadta örök emlékül Kádár elvtársnak Csurgó-táró kicsi­nyített mását. Közben népvise­letbe öltözött fiúk és lányok virágcsokrokkal kedveskedtek országos és megyei vezetőink­nek. Az ünnepi gyűlés végezté­vel, amely az Intemacionálé hangjaival ért véget, Kádár elvtárs és az elnökség megte­kintette a bányászat múltját és jelenét ábrázoló kiállítást. Kádár elvtársat körülfogták az emberek és akik csak te­hették, szót váltottak vele. Ezután ezrektől és ezrektől kísérve hagyta el Kádár elv­társ az ünnepség színhelyét. Külföldi vendégek a bányásznapon Az országos és megyei ve­zetők a szovjet, csehszlovák és olasz vendégek, valamint a kiváló bányászok tiszteletére rendezett díszebéden díszes bányászlámpákkal ajándékoz­ták meg a külföldi vendége­ket. A díszebéden többek kö­zött felszólalt Francesco Bas- síno, a bányatröszt által meg­hívott olasz bányászküldöttség vezetője is, a torinói bányász szakszervezet és olasz bá- nyásztásadalom nevében. — Az olasz bányász szak- szervezet nevében köszönöm a magyar bányászok meghí­vását és köszönöm ezeket a kedves ajándékokat is. Ez a két lámpa számunkra nem­csak egyszerűen bányászlám­pát jelent. Nemcsak egyszerű ajándék. Számunkra a szocia­lizmus fényét jelentik ezek a lámpák. — Olaszországban a bá­nyászok nehéz körülmények között élnek. Ezekben a na­pokban a munkaszerződések megújításáért, a további meg­élhetésért folyik a harc. Röviden szólt ezután a kínzó munkanélküliségről, a bérek csökkentéséről, az embertelen munkakörülmé­nyekről, majd beszédét így fejezte be: — A létért folyó nehéz küzdelemben az olasz kom­munista párt segíti bányá­szainkat és támogatást nyújt a szakszervezetnek. Ennek a harcnak sikerrel kell vég­ződnie. Majd arról szólott, hogy nagyon tetszett nekik Kádár elvtárs közvetlensége és az az őszinteség, határo­zottság, amely a politikán­kat jellemzi. A bányászok éljenzésével fejezte be felszólalását. Ez­után még néhány felszólalás következett, majd meleg ba­ráti hangulatban ért véget a díszebéd. Néhány perc egy ifjúgárdistával Világoskék ingben, sötétkék nadrágban egy évszázados fa mellett állt egy fiatalember. Ingjén a KISZ emblémája, karján vörös szalag, fehér hímzett felírással: Ifjúgár­dista. Néhány percig figyeltem ezt a fiatalembert. Mohó kíván­csisággal kutattam arcának változását, a futó mosolyokat, a komoly figyelem feszültsé­gét, a szemek huncut, igenlő rebbenését, s még sok árnya­latot, a lélek és értelem meg­nyilvánulásait. Vajon mit gondol, mit mondana ez a fiatal arról, amit hall? Veres János vájártanuló a nagybátonyi ifjúgárda tagja, nem lepődött meg, amikor megszólítottam. Mi számára itt az újdon­ság? Kádár elvtársat már látta egy alkalommal Pesten. Beszélni is hallotta; s mégis... A beszéd, a felsorakoztatott tények és érvek sokasága... s még valami, ami ezt a be­szédet megtölti, amiből az Vidéken is megünnepelték a IX. Bányásznapot Ünnepi díszt öltött vasár­nap a szénmedence. A lakó­telepeken, az aknáknál, osz­tályozókon pajkosan lobog­tatta a szellő a selymes lo­bogókat. Jelmondatok soka­sága köszöntötte a bányászo­kat. A szénmedence vala­mennyi telepén, községében zenés ébresztő köszöntötte a dolgozókat. Nemcsak Salgótarján ké­szült fel az ünneplésre, ha­nem ezen kívül még kilenc helyen rendeztek ünnepi mű­sort. A nagybátonyiak az új bányavárosban ünnepeltek ezen a napsütéses délutánon, ami este a zagyvaparti kul- túrházban folytatódott. S itt voltak a környező telepek lakói. A kányásiak, szorospa­takiak, maconkaiak, sőt, még a szomszédos Mátrave- rebélyből is több százan jöt­tek el a délutáni sport- és az esti kultúrműsorra. A kis- terenyei bányászok a nép­kertben ünnepelték az idei bányásznapot. Mátranovákon is megtelt a népkert, az ün­neplők nagy tömegével. A karancsvölgyiek lakhelyük­höz közel ünnepeltek. Ka- rancsiapujtőn a népkertben jöttek össze a helybeliek, a karancsaljaiak, herényiek, ke- sziek, sőt, még a mihály- és egyházasgergiek is. S a bá­nyászokkal együtt ünnepel­ték a vidék tsz tagjai, az ál­lami gazdaság dolgozói is. A kazári üzemegység bányászai Kazáron és Rákóczi-telepen ünnepeltek. A mizserfaiak a kultúrotthonban szórakozhat­tak, ugyanígy a salgóiak és a nemtiek is. Ezen a napon sokszor csendült fel a taps, egy-egy jól sikerült tánc, jelenet vagy villámtréfa után. A kultúr- csoportok kitettek magukért, tudásuk legjavát adták. Igaz, a sportolók sem nyújtottak A LEGJOBBAK Az idei bányásznapon is, mint az elmúlt években, a legjobb eredményt elérő dol­gozókat különböző kitünte­tésben részesítettték. Az ün­nepségen közel 500 dolgozó részesült különböző kitünte­tésben. Ebbe sem tartozik bele a kiváló dolgozó jel­vény és oklevél, melyet ez­úttal közel 300 dolgozó ka­pott meg. Kilenc bányász mellére ke­rült fel a kormánykitüntetés. Ebből egy munkaérdemrend, kettő szocialista munkáért érdemérem, és hat munka­érdemérem. A kormánykitün­rosszabb teljesítményt, ők is kitettek magukért. S ami a gazdag kultúr- és sportműso­ron történt, az is figyelemre méltó. Együtt ünnepeltek bányászaink a mezőgazdasági dolgozókkal. Az aratás ide­jén kötötték meg a búza­táblákon a barátságot, me­lyet most tovább ápolták. Nem egy helyen elmondták bányászaink a vendégeknek, nekünk nem mindegy, hogyan halad a mezőgazdaság szo­cialista átszervezése. ELISMERÉSE tetősben részesültek között van a mátranováki Susán II. István csurgótárói csapatve­zető vájár, Nagy I. Ferenc szorospataki bányász, de ott van Laczkó István, a rónai üzemegység főmérnöke is. Ezúttal 25-en részesültek mi­niszteri kitüntetésben, 16-an nyerték el jó munkájuk alap­ján a kiváló bányász jel­vényt, s 9-en a bányászat kiváló dolgozója kitüntetést. Most is sor került a 10 éves bányászati szolgálati érdem­érem kitüntetés kiosztására. 452-en részesültek ebben a kitüntetésben, egy évtizedes munkájuk után. élet valóságtá érezni ki, ez, ez az újdonság. Mióta foglalkozik politiká­val — s ez inkább amolyan érdeklődés, ismeretbővítés; ezen még nem jutott túl — másképpen figyeli a beszéde­ket, — az újságokat — s egyre több és több erőt is merít a saját életéhez ezek­ből. — Már hallottam Kádár elvtárs fiatalságáról, az ifjú­sági szövetségben végzett munkájáról, s úgy érzem, hogy mi fiatalok sokat tanul­hatunk az ő életéből, veze­tőink életéből. Jancsi nem adott több fel­világosítást magáról. Az emel­vény felé nézett, figyelte az ott álló embereket, hallgatta a beszédet, s mikor felcsat­tant a taps, mosolyogva mondta: — Az emberek tisztelik az igaz vezetőket. Me q aa l ó su l a t ía n váqij A tarjáni gyű­lés végeztével megindul az em­beráradat höm- pölygése. Az előbb még figyel­mes tömeg né­hány perc alatt meglódul, min­den ember sze­retne minél kö­zelebb kerülni az ünnepi szó­nokhoz. Hová lett a fegyelem? A nagy tolako­dásban egy ka­zári népviselet­be öltözött asz- szony mellé ke­rülök, aki két kislánnyal igyek­szik utat találni a sűrűségben. A leányok szoron­gatják egymás kezét, hogy el ne keveredjenek a nagy mozgás­ban. A kisebbik már majdnem pitye- reg a nagy tola- K.odástól, amikor végre lélekzetvé- telnyi szabad helyre kerülnek, ahol az asszony­ka széttekint és a nagyon tanács­talan pillantása b két leánykán áll meg. — Nyughassa­tok! Csak lát­nám már... Üjra megpró­bálnak az em­berek közé fura- kodni, de ez meddő vállalko­zás. Az asszony­ka oda-oda kese­reg a leányok­nak.--------<% ♦ ----­— Csak leg­alább közelebb Kerülhetnénk...; kezében egy őszirózsát tart, amit végül az egyik kislánynak ad. S már nem to­lakodik. Megfor­dulnak a kerti kijárat felé. A kerítés mellől még visszanéz az asszonyka oda, ahol legsűrűbben állnak az embe­rek. Sóhajt egyet, s elindul­nak a vásárba. Az egyik kislány hangjai még hal­lom, amint távo­lodnak. — Ugye megvese- szük a bútort, nőném? Egymás iránti bizalommal Kicsinek bizonyul a diák­otthon mögötti kert. Az ár­nyas fák alatt megszorult a levegő, nemcsak a napon van meleg. A kisebb fák tetején gyermekfürtök lógnak. A fákra, falakra fölerősített hangszórók sokszor bántóan halkan közvetítenek. S a nép figyel; szinte meg­emészti a szavakat. Markáns bányászarcok, villogó, veszély­től nem rettenő tekintetek az értelem mélyén kritizálnak is; s a fejek helyeslőén bó­logatnak. Az egyik hangszóró köze­lében három ember áll egy csoportban. Időnként hol az egyik, hol a másik mond va­lamit. Az arcukon feszült fi­gyelem tükröződik. Nagy Kiske László vájár, Sulyok T. János és Bízó László együtt jöttek a bá­nyásznapra, s a gyűlés után együtt szórakoznak is. — Látja, ez a beszéd tet­szik, amikor úgy szólnak hoz­zánk, mint ember az ember­hez. Becsülettel és az egymás iránt érzett tisztelettel — mondja a széncsaták részese. A másik kettő egyetértőén bólint, s egyikük hozzáteszi: — Ném szeretjük mi a nagy szavakat, az egyszerű, de határozott szóból értünk, egyetértünk Kádár elvtárssal: nem elég csak a csákányt ke­ményen belevágni. S ez így is van. Ez a három ember pél­dázza azt a 30-35 ezret, akik itt vannak körülöttünk: értik, felfogják és_ fel is használják az útmutatásokat,

Next

/
Oldalképek
Tartalom