Nógrádi Népújság. 1959. augusztus (15. évfolyam. 61-69. szám)
1959-08-19 / 66. szám
1959. augusztus 19. NÓGRÁDINÉPÜJSÁG 7 Romániában a falusi szocialista építőmunka sikerei felérnek egy valóságos forradalommal A Román Munkáspárt lenini szövetkezeti politikájának helyességét igazolták a falusi i szocialista építésben eddig elért sikerek. A paraszti tömegek követték a párt szavát és szabad elhatározásukból indultak el a szocialista mezőgazdaság útján. A szocialista szövetkezeti szektor ma már az ország mezőgazdasági területének 67 százalékán gazdálkodik, s ezáltal sikeresen megvalósult a Román Munkáspárt II. kongresszusán kitűzött ama feladat, amely szerint biztosítani kell a szocialista szektor túlsúlyát a mezőgazdaságban. Mint ismeretes, Constanta tartományban teljesen befejeződött a kollektivizálás. Június elején Galati tartomány szövetkezeti . szektorában már a parasztcsaládok 82,4 százaléka gazdálkodott a megművelhető terület 76 százalékán; Iasi tartományban is szövetkezeti gazdálkodás folyik a szántóterületek nagy részén; Temesvár 'tartományban a parasztcsaládok 62,9 százaléka közösen gazdálkodik a megművelhető földterület 72 százalékán. Bukarest tartomány 9 rajonjában kizárólag szövetkezeti gazdálkodás folyik. A falusi szocialista építés eredményei — mint Gheorg- hiu-Dej elvtárs mondotta — „történelmi jelentőségű vívmányt, valóságos forradalmat jelentenek, amelyek alapjában változtatják meg a falusi társadalom-gazdasági viszonyokat, a dolgozó parasztság életmódját, falvaink egész arculatát.” Figyelemreméltó, hogy a kollektív gazdaságok termésátlaga az utóbbi években sokkal magasabb volt, mint az egyénileg gazdálkodó parasztoké. A magas termésátlag, a közös vagyon gyarapodása lehetővé tette, hogy érezhetően növekedjék a szövetkezeti parasztok jövedelme és életszínvonala. Ma a dolgozó parasztok összehasonlíthatatlanul jobban öltözködnek és táplálkoznak, mint a múltban bármikor. 1957- hez képest 1958-ban a parasztcsaládok fogyasztása húsból és zsiradékból 13 százalékkal, lisztből 18,4 százalékkal, tojásból 11,3 tejből 5, cukorból 23,2 százalékkal növekedett. Megállapíthatjuk azt is, hogy a szövetkezeti parasztok fogyasztása 1958- ban nagyobb volt, mint az egyénileg gazdálkodóké: cukorból 43,7 százalékkal, tejtermékből 40,3 százalékkal, tojásból 4,9 százalékkal. Több tízezer szövetkezeti paraszt új házat épített magának. A szocialista gazdaság rendkívül nagy lehetőséget nyit a kultúra számára, hogy behatolhasson a falvakba. 1945 és 1957 között több mint háromszor annyi falut villamosítottak mint a bur- zsoá földesúri rendszer fennállásának egész ideje alatt. A múltban nem létező falusi rádióhálózat és mozihálózat Az afrikai kontinens legdélibb részén helyezkedik el az 1 223 400 négyzetkilométer területű és 14,5 millió lakosú Délafrikai Unió. Az unióban a gyarmattartókat képviselő kormányzat, fasiszta faji ideológiai alapon elnyomja a túlnyomóan néger — főleg bantu — lakosságot. A négereket megkérdezésük nélkül és akaratuk ellenére úgynevezett rezervációk segítségével — melyekből a lakosság nem távozhat el — másodrendű fajjá” igyekeznek lesüllyeszteni. egyre bővül. Ma több mint 12 ezer művelődési otthon és több mint 13 ezer könyvtár működik a falvakban. Míg a múltban majdhogy beszélni sem lehetett falusi egészségügyi ellátásról, addig most alig van olyan falu, ahol ne lenne orvosi rendelő, szülőotthon, vagy legalábbis egészségügyi állomás. Az állami gazdaságok a mezőgazdaság fejlődésének erős központjává váltak, s mind meggyőzőbben bizonyítják a dolgozó parasztoknak a szocialista mezőgazdaság felsőbbrendűségét és mind nagyobb mértékben járulnak hozzá az állami központi mezőgazdasági alap létrehozásához. zervációk, amelyeket a kormányzat megtévesztőleg autonóm területnek nevez, a feketék és fehérek politikai elkülönítését célozzák-. Az állítólagos önkormányzat ürügye alatt a néger lakosságnak a Délafrikai Unió parlamentjében semmiféle képviselete nem lehet. Jelmagyarázat: I. A Délafrikai Unió kormánya által tervezett bantu rezervációk, melyek közül Transkei területet mint a xhosa-törzs rezervációját, 1959 május 26-án megalakították. A Délafrikai Unió A feudalizmusra emlékeztető reIDŐS SZABÓ ISTVÁN ELSŐ NAGY ÚTJA ooooooooooooooooooooooooooooooGcxDoooooooooeooooooooeeoo' Szajkó elvtárs, a Sztalinoi Városi Pártbizottság első titkára bevezető beszédet mond id. Szabó István kiállításának megnyitása alkalmából. Egy vágyálom igazi beteljesülése az, amikor a művész előtt kitárul a nagyvilág kapuja. Ezt nem hirdetik, de így van. Titokban minden művész leghőbb vágya, hogy amit a munkáshétköznapok alkotó csendjében megmintázott, azt egyszer összenyalátiolva kirakhassa a világ bíráló szeme elé. S most, 1959-ben a másfél évtized munkájával a „Bányásztörténelem“-mel ezt tettg_ id. Szabó István szobrászművész is. Kivitte a szovjet nép elé. És hozzátehetjük: szűkebb hazája, a nógrádi szétjmedence és az ország többi bányavidékei hangos, elismerő tapsának kíséretében. A hazaiak Kossuth- díjat tettek a mellére, kezet szorítottak vele, megveregették a vállát, mondván: eredj, hirdesd a világnak a magyar bányászság fában megelevenített küzdelmes, de a diadal felé tartó útját. Szabó István szobrászművész 52 napot töltött a Szovjetunióban. Még frissek benne az emlékek. Ezer élmény kívánkozik ki belőle, de elsőnek a fiát említi. — Pista fiam a képzőművészetben a Világifjúsági Találkozó nagydíját nyerte el. Hát ilyen örömre jöttem én haza életem legemlékezetesebb útjáról. Azután azzal folytatja a beszédet, amivel elbúcsúzott az 52 napig tartó vendégeskedés után a szovjet emberektől. — Ha a Szovjetunióban rendezett kiállításom anyagával hozzájárultam a szovjet és magyar nép barátságának elmélyítéséhez, akkor a több évtizedes munkám elérte a célját. És nézzük csak, miket mond még a mi Kossuth- díjas művészünk. — Nem is hittem, hogy a Szovjetunióban annyi művészetkedvelő és műértő ember van. örülök neki, hogy rövid idő alatt egy egész könyvre való értékes megjegyzést kaptam a kiállításon. — Harminc évvel ezelőtt kellett volna nekem ide eljutnom. A TU-104-essel repültem egyik városból a másikba. örülök, hogy nagyjából sikerült megismerkednem a moszkvai, sztalinói, odesszai, leningrádi nevezetességekkel. Ámulatba ejtett, amikor megtudtam, hogy Leningrádnak összesen 3 ezer hídja van. Egész Leningrád olyan, mint egy nagy műemlék. Jártam az Ermitás- ban, abban a világhírű nagy múzeumban, amelyiknek ösz- szesen kétezer terme van. — Idehaza harminc esztendőn keresztül őriztem az ismert Vera Muhina Parasztasszonyának a reprodukcióját és most sikerült szemtől szembe látnom ennek a híres műnek az eredetijét. Biztos vagyok benne, hogy minden művész részére felejthetetlen élményt nyújt a Tretyakov Galéria. — Beszéltem Manyizerrel, a Szovjetunió egyik legnagyobb szobrászművészével. A A Pravda a szaharai francia atomf egy verkísérletekrő I A francia atomfegyverkísérleteket éppen akkor akarják végrehajtani, amikor az egész világon a közvélemény átfogó kampányt indított az ilyenfajta kísérletek megszüntetéséről szóló egyezményért. Párizsban jól tudják - jegyzi meg a Pravda —, hogy a szovjet kormány állhatatosan küzd egy ilyen egyezmény létrejöttéért. Ugyanakkor az Egyesült Államok katonai és kardcsörtető köreiben a kísérletek felújításáról fecsegnek, hogy akadályozzák a megegyezést. Ilyen körülmények között a francia „kezdeményezés” nyílt kihívás a béke ellen. Másodszor — folytatja a Pravda — a szaharai atom- bombakísérleteket akkoi akarják végrehajtani, amikor a nyugatnémet revansisták arcátlanul és nyíltan arra törekszenek, hogy Bundeswehr j ük tömegpusztító fegyvereket kapjon. Harmadszor, a francia gyarmatosítók számításai szerint a szaharai atombomba robbantásokat „meg kell, hogy hallják” az afrikai népek. Azok az erők, amelyek a Franciaország számára kilátástalan algériai háborút folytatják, és görcsösen ragaszkodnak Franciaország régebbi afrikai birtokaihoz, a nagyságot és a tekintélyt azonosítják az erőszakkal és a megfélemlítéssel. A Pravda végül hangsúlyozza, hogy néhány katonai kategóriákban gondolkodó nyugateurópai politikus és veszélyes politikai játékba bocsátkozó katona a helyzet meg j avulásának kilátásaiban saját politikai részvényei zuhanásának előjelét látja, mint ahogyan a legutóbbi hetekben a New York-i tőzsdén zuhant a hadiipari monopóliumok részvényeinek árfolyama. A reménység látogatásai Ha a világlapok hasábjain tallózunk, ha a különböző országok rádióállomásait hallgatjuk, azt tapasztaljuk, hogy továbbra is Hruscsov és Eisenhower kölcsönös látogatása foglalkoztatja elsősorban a közvéleményt és ehhez a találkozóhoz idomulnak a nemzetközi politika napi eseményei is. A „reménység látogatásainak” nevezi igen sok külföldi lap a szovjet kormányfő amerikai és az amerikai elnök szovjetunióbeli utazását. A világ népei, a békét vágyó embermilliók valóban sokat remélnek a két világhatalom vezetőinek személyes találkozójától. Hruscsov amerikai meghívásának ténye azt bizonyítja, hogy a Szovjetuniót most már hivatalosan is „szuper nagyhatalomként” ismerték el az Egyesült Államokban. emellett arra is enged követ- I alábbis egyelőre a t íkülé- keztetni, hogy az amerikai kenyebb szárny került előtér- legfelső vezetésben — leg- | be. Törés a nyugati politika vonalvezetésében A szovjet kormányfő fel- készülten, határozott és világos programmal, a Szovjetunió, a szocialista országok népeinek egységes támogatását, töretlen bizalmát bírva indul el az Óceánon túlra, a küszöbönálló cserelátogatás ugyanakkor vegyes érzelmeket, zavart féltékenységet támasztott a nyugati szövetségesek körében, újabb törést okozott a fő imperialista hatalmak amúgy- sem egységes vonalvezetésében. A nagyhatalmi ábrándokat kergető De Gaulle igyekezett jólelőre elhatárolni magát Eisenhowertől azzal a kijelentésével, hogy az amerikai elnök „csak az Egyesült Államok nevében tárgyalhat Hruscsovval” s csak „a két országot érintő kérdésekről”. London és Bonn között heves diplomáciai és sajtópárbaj folyik és az „amerikai Mohamednek” Eisenhower- nek ahogyan a Daily Mail című angol lap írta, fel kell keresnie — ha rövid időre is — a „germán hegyet”, hogy lecsillapítsa a „dühöngő öreget”, mármint Adenauert. Ez a heves csatározás teljesen érthető, hiszen az angolok kissé Mac Millan kezét szeretnék látni a Hruscsov Eisenhower találkozó létrejöttében. Akik nem szívesen látják Hruscsovot Amerikában Minden józanul gondolkodó ember előtt világos, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok jobb megértésétől, kettejük viszonyának alakulásától függ elsősorban az, hogy világméretekben fennmarad-e a béke. Hruscsov meghívása Az egyszerű emberek többsége természetesen Amerikában is osztatlan örömmel fogadta a szovjet állam vezetőjének látogatását az Egyesült Államokban, az amerikai politikai, közéleti személyiségek között azonban igen sokan vannak olyanok, akiknek nincs ínyére ez az utazás. A bostoni .hercegérsek például kijelentette: „Hruscsovot beengedni Amerikába annyit je- jent, mint háború idején kinyitni a kaput az ellenség előtt”. Dodd szenátor csütörtökön heves kirohanást intézett Hruscsov látogatása ellen, mondván, hogy az „árthat a nyugati szövetségnek”, s „a kommunizmussal szembeni gyengeséggel” vádolta az amerikai vezetőket. De nem tetszik és nem is tetszhet a két állam vezetőinek közvetlen érintkezése a nagy amerikai hadianyag gyárosoknak sem, akik a hidegháború kiéleződése, a NATO létrejötte óta 312 milliárd dollárnyi profitot zsebeltek be a szövetségeseknek szállított katonai felszerelésekből. Ezek a csoportok minden bizonynyal megkísérlik majd, hogy megzavarják a nemzetközi légkört a látogatás idején és megnehezítsék az eredményes tárgyalásokat. Nem lehet csodákat várni, tehát Hruscsov és Eisenhower találkozásaitól különösen akkor nem, ha az amerikai politika janus-arcát tekintjük. Genfben a sorozatos tárgyalások — noha az álláspontok tisztázását kölcsönös, jobb megismerését jelentették — nem hoztak gyakorlati egyezményeket. Nem lehet azt várni, hogy most a két államférfi megbeszélései látványos eredményekkel végződnek. Nem lehet arra számítani, hogy a békés egymás mellett élés ellenségei könnyűszerrel lemondanak a hidegháborúról, -a provokációról, a kalandok kereséséről. De a legfőbb vezetők eszmecseréi egyengetik az utat a kölcsönös megértés, az együttműködés, az akut nemzetközi problémák lépésről lépésre történő megoldása felé. Manyizer műtermében Lenint legalább harminc változatban láttam megmintázva. Márványban, gránitban, kisebb- nagyobb méretekben. Módomban volt beszélgetni hoszszabb időn keresztül olyan nagy művészekkel, mint Tomszkij, Vucsetics és Mat- vajev. S amikor az ő kiállítása felől érdeklődöm, Pista bácsi sarkon fordul és fiatalos léptekkel szalad át az udvaron. Azután egy gyönyörű, bőrkötésű dossziéval jön vissza. A dossziéban egyetlen lap. S a nagy gonddal belerajzolt ci- rilbetűk a többi között ezt hirdetik: „A nógrádi bányái munkásait ábrázolva nemcsak a magyar népnek, hanem a világ művészéténél is nagy szolgálatot tett.. Munkáinak egész sora azt bizonyítja, hogy ön nemcsal mélyen látja az életet, hanerr hűen, mesterien tudja ábrázolni is azt... A Sztalino város művészkollektívája hálái önnek a Szovjetunióban megnyitott első kiállításáért.” Igen. így szólnak a sorok S a művész, akinek írták csak néz, néz. Elégedetten, boldogan simogatja nagy, dús bajuszát Nem tudom mire gondolhat. Talán véleményt vár tőlem. De véleményért én is máshová fordulok: Kovács Ferenc Munkácsy- és Der- kovits-díjas szobrászművészhez, akii ott találtam Benczúr Gyula egykori műtermében, id. Szabó István jelenlegi művészi hajlékában. S Kovács Ferenc szobrászművész így vélekedik: — Pista bácsiban egy igazán nagyszerű művészt ismertem meg. Bátran dolgozik az anyagban. Olyan energia van benne, ami egy fiatal művészben is ritka. A szép iránti szeretete is rendkívüli. S talán ez serkenti őt arra, hogy ilyen elismerésre méltó műveket állá. Szabó István az abakumovi bá- fcosson. nyász kultúrotthonban ajánd ékszobrot készít a szovjet bányászok részére. OROSZ BÉLA
