Nógrádi Népújság. 1959. augusztus (15. évfolyam. 61-69. szám)

1959-08-15 / 65. szám

4 NÓGRÁDINEPÜJSAG 1959. augusztus 15. Szeressük hehjesen gjjje^nteheuikeJ Előkészületek a KISZ oktatásra ok szülővel beszélget­tem, akik panaszkod­tak gyermekeikre, mert azok nem tudtak olyan magatar­tást és gondolkodást felmu­tatni, amely koruknak meg­felelő, vagy éppenséggel nem tudtak a saját lábukon „meg­állni”. Ha vizsgáljuk ezt a kér­dést, kiderül, hogy bizony sok fiatal eléggé meggondo­latlan, önállótlan: ami azt jelenti: korának nem meg­felelő érettségről tanúsko­dik. Sok szülő számára ez kel­lemetlen, de vannak olya­nok is, akik ezt félvállról veszik. Sok gyermeknek ez a magatartása a szülők pe­dagógiai fogyatékosságát bi­zonyítja, ami a gyermek is­kolába kerülésével sok eset­ben sajnálatos összeütközés­re vezet, szülő és pedagógus között. Persze ez nemcsak pedagógiai ismeretek hiányá­ból keletkezik, hanem más egyebek ismeretének hiányá­ból is. E cikkben a túlké­nyeztetett gyermek társada­lomban megnyilvánuló cse­lekedeteiről teszek említést. Nem lehet szigorúan ketté­választani a szülők táborát azokra, akik törődnek gyer­mekük nevelésével, azokra, akik nem. Sokan akadnak, akik nem törődnek gyerme­kükkel, hanyagságból, vagy más okokból kifolyólag. A szülők egy rétege — sajnos, ide tartozik sok munkásszülő is — olyképpen vélekedik gyermekéről: „adjanak meg mindent neki, ne szenvedjen hiányt anyagiakban, a szó­rakozásban ...“ Pedig a meg­fontoltságra való szoktatás is nevelés kérdése. a gyermek „mindennel” való ellátása. Sajnos, ez sok eset­ben szertelen, s megbosszúl- ja magát. D. T.-nek idős édesanyja van, aki D. T.-t kisebb ko­rában elhalmozta mindennel. Később is elnézte neki a durva csínyeket, s mi több, még a cipőjét is ő tisztította. Ezzel a fiúval az iskolában sem lehetett bírni. Sőt, az édesanyja még ott is „meg­védte” az ő drága, egyetlen fiát. Az idős asszony néhány év múltán kevésbé bírta már a megerőltető munkát, de bírnia kellett, mert a drága fiú egyetlen fillért sem adott a keresetéből. Egy alkalom­mal — már leánykérőbe ké­szült a fiú — új ruhát kí­vánt az anyjától. Az édes­anya zokogva, egy életen át vádoló ujjnyomokkal a nya­kán zuhant a keserű kiáb­rándulásba, a tettleges ve­szekedés után ... . Hasonló példát sajnos, so­kat lehetne idézni, de a túl- kényeztetésre talán a követ­kező jellemzőbb, míg az előbbi a helytelen szülői sze- retetet példázza. K. J. bármerre járt bará­taival, mikor a fizetésre ke­rült a dolog, nagyképűen vet­te elő pénztárcáját, vagy ép­pen csak valamelyik zsebé­be nyúlt flegmán és minden figyelmet magára vonva, le­ereszkedő mosollyal figyelte környezetét, mert nála állan­dóan sok pénz volt. Ez a fia­talember fizetni tudott szü­lei „jóvoltából”, de a becsü­letes munkát kerülte. A ka­masz kölyök bármikor haza­ment, minden kívánságát tel­jesítette az anyja. Jelenleg sincs biztos megélhetés a ke­zében, mert van pénze és olyan „baráti köre”, ame­lyiknek tagjai — hasonló „tö­rekvő ifjak” — azt gondol­ják, állandóan tart a szülői gondoskodás. Két példa a számtalan kö­-----------------»» % ■*»----------------­B efejező vizsga az atomvédő tájékoztató oktatáson Megyénk községeiben, vá­rosaiban ezekben a napok­ban tartják a lakosság atom­védelmi oktatásának befeje­ző vizsgáit. Ezen az oktatá­son a lakosság megismerke­dett a nagyhatású fegyverek romboló és sugárzó hatásá­nak veszélyességével, nem utolsó sorban pedig elsajá­tították az ellenük való vé­dekezést, az egészségügyi se­gélynyújtást. Legutóbb Salgótarjánban, a városi művelődési otthon­ban tartattak ilyen záróvizs­gát, ahol a több hetes anyag ismétlése után önként jelent­kezők mutatták be a külön­böző kötözési módszereket, bizonyítva azt, hogy adott esetben mindent megtesznek bajbajutott embertársaik éle­tének megmentéséért. zül, két mindennapi, de so­katmondó példa. Vajon az első esetben ki a hibás? Nem­csak az édesanya, de őt sem lehet felmenteni a felelősség alól. Nem az ő bűne, hogy neríi ismeri a nevelési mód­szereket, azonban azt feltét­lenül neki kell felróni, hogy egyetlen gyermekét szertele­nül kényeztette és nem szoktatta rá a mindennapi élettel járó kötelességekre, amelyeket ő ugyan megta­nult hasonló, egyszerű szü­leitől. Az elvakult, csak az egyetlent maga előtt látó „szemellenzős” anyai szere­tet sajnálatos tragédiáig, lel­ki összeomláshoz vezetett. A másik esetben csupán a körülmények mások. ''T^asonló fiatalok megta- lálhatók a társadalom minden rétegében. Elsősor­ban a szülők hibája, ha egy fiatal nem képes önmagán segíteni, s megundorodik a munkától, a körülmények miatt. Hibája még az ifjú­sági szervezetnek is, amely hivatott arra — a szülői és iskolai nevelés mellett —, hogy megfelelő irányba te­relje a fiatalság gazdag ér­deklődését. Minden fiatal ér­deklődésének, ízlésének, sza­bad akaratának megfelelően választja meg magának a ba­ráti körét, a szórakozását és elsősorban az életpályáját. Ebben azonban, tekintve a fiatalok szertelenségét, segít­séget kell nyújtani a szülők­nek. az iskolának, a társa­dalmi szerveknek. Űj társadalmi rendünk, az élet irama, a tudomány és technika fejlődésének nagy­szerű üteme becsületes, ge­rinces, a munkát szerető ge­nerációt kíván. Nem lehet­nek a szülők elfogultak gyer­mekükkel szemben, mert a feladat nehéz, de nemes gyü­mölcsöket fog teremni, ha okos és ésszerű a kertészke­dés. Sajnos, a szülők egy ré­sze nem mérlegeli az élet követelményeit és feleslege­sen „majomszeretettel” ve­szik körül az okos felvilágo­sító szó és irányítás helyett, ami sok esetben sérti a gyer­mek fejlődését és közre ját­szik abban, hogy a gyermek elveszítse egészséges gondol­kodását. f> bben a feladatban a ^ társadalom egyre na­gyobb segítséget nyújt a szü­lőknek, de az is kell hozzá, hogy a szülők legyőzzék ön­magukban a gyermekük iránti elfogultságot. P. A. Megyénk KlSZ-szervezetei- ben már készülnek az őszi­téli oktatásra. A korábbi ok­tatási év tapasztalatait figye- lembevéve az 1959-60-as ok­tatási évben három oktatási formát indítanak a KISZ-tagok részére a KISZ bizottsá­gok. Az idén is sok helyen meg­szervezik a KISZ politikai köröket ahol politikailag fej­lettebb KISZ-tagok vitatják meg az oktatási forma anya­gát. Másik oktatási formaként a világ térképe előtt köröket indítják be, amelyeken a vi­lág országaival, a különböző társadalmi rendszerekkel, ál­lamformákkal és egyéb kér­désekkel foglalkoznak a hall­gatók. A harmadik oktatási for­maként — főképpen középis­kolákban — megszervezi a KISZ az ifjúsági akadémiá­kat. Több helyen a KISZ veze­tők, alapszervi titkárok, ve­zetőségi tagok és aktívák, a pártoktatásban vesznek részt. A pártoktatástól függetlenül mintegy 12 helyen önállóan megszervezik az időszerű po­litikai kérdések tanfolyamát. Az új oktatási évben a megyei KISZ bizott­ság 5 ezer KISZ fiatalt von be az oktatásba. A propagandista szeminári­umi vezetőket már kijelölték és a propagandisták 90 szá­zalékát is kiválasztották. Az előzetes tananyag megrende­lési tervet megküldték, az illetékes szervnek. Az alkotmány évfordulóján adják át a szécsénykei művelődési otthont Szécsényke községben augusztus 20-án adják át azt a szép, nagy művelődési ott­hont, amelyet a község dol­gozói két évig tartó munká­val teljesen saját erőből, minden külső támogatás nél­kül hoztak létre. Az új épü­letben a község lakóinak mintegy 300 ezer forintja fek­szik, de a község minden dolgozója saját kétkezi mun­kájával is hozzájárult a mű­velődési ház felépítéséhez. Bár a művelődési otthon berendezése még nem teljes, hiszen ha a mai kornak meg­felelően akarnák berendezni, akkor még sok mindenre szükség lenne, de a megnyi­tásra a község KISZ-fiataljai már felkészültek. A fiatalok előadást tanultak be, amit a nyitás alkalmával szeretné­nek előadni. Hálátlan kis csibész A kenyérbolt előtt maszatos- képű kisfiú. — Kérek két pirosra sült ke­nyeret — mondja az anyjától beta­nult szöveget. Mérik neki a kenyeret. De mire fizetni kéne, eltö­rik a mécses. Ki­forgatja zsebeit, keresi a földön is ■ pénzét, de hiába. A kékszínú hu­szas, amit anyjá­tól kapott, nyom­talanul eltűnt. A gyerek éktelen sí­rásba kezd. — Adják visz- sza a pénzemet... Egész biztos itt veszett el — pi- tyereg. — Ki fo­gok kapni... Az emberek ösz- szenéznek. Az egyik férfi zse­bébe nyúl, ad két forintot, a másik egy forintot, a harmadik ismét egy ezüsttel járul az összeghez. Az összefogás ered­ményeként össze­gyűlt nyolc fo­rint. Az elárusító ki­veszi táskájából pénztárcáját. — Nézd csak kisfiam, itt van 12 forint. A ke­nyered ára. Be­teszem helyetted a .kasszába. Ha meglesz a pénz, majd visszahozod. Ha nem találod meg, otthon nem muszáj megmon­dani. Ami vissza­járna, azt össze­adták a nénik, meg a bácsik. A gyerek hálál­kodni is elfelejt, felkapja a két ke­nyeret és elvágtat nagy boldogan. Sajnos, a tör­ténetnek nem itt van vége. Másnap újra jön a kisfiú kenyeret venni. Az eladó meg­kérdezi: — Meglett-e a pénzed, kisfiam? A gyerek nagy flegmán ráfelel: — Mit ugrál? Mire vág fel? Csak nem arra a rongyos két fo­rintra, amit adott ?- Uj — Ankétot tartottak a közlekedési szabályokról A Belügyminisztérium Nógrád megyei Rendőrfőkapitányság Közlekedésrendészeti csoportja sokat tesz a közlekedési balese­tek csökkentéséért. Nemcsak, hogy a gép­kocsivezetők, motorosok részére tart elő­adásokat a közlekedésrendészeti szabályok­ról, hanem ankétokat is rendez a helyes köz­lekedésről, a szabályok betartásáról a fal­vak lakóinak is. Legutóbb Nemtiben ren­deztek ilyen közlekedésrendészeti anké­tot, ahol mintegy kétszázötven motoros és gyalogos vett részt. Ezen az ankéton elsősorban a helyes közlekedésről, a sza­bályok betartásáról volt szó, s filmvetí­téssel mutatták be a különféle szabály­talan közlekedésből eredő súlyos és könyebb baleseteket. Az ankéton kis úttörők röplapokat osz­tottak szét a szabályos és szabálytalan közlekedésről, A szerkesztőség közbenjárására: Postát kap Rákóczi-telep Talán mondanunk sem kell, hogy mit jelent egy község, vagy bányatelep lakói­nak életében az, ha nincs postahivatal a közelben. Sokáig így voltak ezzel a Rákóczi-telepiek is. Pedig Rákóczi telep az' utóbbi években nagyot fejlődött, sok új ház épült itt, gyarapodott lakóinak száma. Rákóczi telep lakói kérésükkel —, hogy sürgősen létesítsenek postahivatalt a bá­nyatelepen — szerkesztőségünket is felke­resték. Az általunk is jogosnak vélt kérést még júniusban továbbítottuk a Budapest Vidéki Postaigazgatóság címére, s kértük: teljesítsék a bányászok kérését. Most örömmel tudatjuk: a postaigazgatóság ar­ról értesítette szerkesztőségünket, hogy postahivatalt kap Rákóczi-telep. A posta- hivatal berendezésére kéthónapos határ­időt szabott meg a Budapest Vidéki Pos­taigazgatóság. IZZIK A VAS Reggel fályolfelhő takarta a napot. Friss szellő kereke­dett és labdázott a gyárké­mény füstjével. Megkergette a gyárudvar gyepsávfüvét is. Az üzemben frissen indult a munka. A mozgásba jött gépek mintha dalba kezdtek volna, betöltötték a gyárat. Kapás János Venczel Ist­vánnal az íróasztala előtt ült. Már munkaruhában volt. A mérnökön az agyonmosott köpeny lógott gombtalanul. Szócsatát vívtak. — Csak javaslat Venczel elvtárs! — emelte fel hangját Kapás. — Javaslat, de csináljam meg! Vállalja a felelősséget? — szegezte Kapásnak, aki nyugalmat erőltetett magára. — Az emberekért válla­lom. A termelésért nem vál­lalhatom. — En azért a két sihede- rért eleget hallgattam — pat­tant fel a mérnök. — És saj­nos nem ok nélkül. Egyéb­ként kérdezze meg Czenét is. — Czene tévedhetett. — Maga is tévedhet! — Ez még nem igazolódott. Bízza meg őket felelősségtel­jes munkával. Az emberek jellemét a munka formálja. Most itt a lehetőség. Hívja fel őket! III. Venczel gondolkodott. Le­nézett az utcára, majd a párttitkárra, aki nem moz­dult. Felkapta a telefont és tárcsázott. A technikusoknál megszólalt a telefon. A cso­portvezető vette fel és mo­tyogott. Aztán a két fiúra nézett. — Menjetek a főnökhöz. A többiek abbahagyták a munkát és nézték a fiúkat. Lehoczki gúnyosan mosoly­gott. Szurkó, hogy elrejtse izgalmát, slágert fütyült. Takács oldalba lökte. — Gyere, Szöges. Mire a mérnök irodája elé értek, már elcsendesedett az izgalmuk. Szurkó az ajtóban még Takácshoz fordult: — Te Loo, ugyan minek ez a nagy cirkusz? — Hadd szórakozzon — rántotta meg vállát Takács és beléptek. Meglepődtek, hogy Kapást is ott találták. De aztán kö­zömbös arcot vágtak. Akkor kezdtek csak gondolkodni, amikor Venczel eléjük rak­ta a brazíliai rendelést. Ök arra számítottak, kidobja őket, most meg odaadja ne­kik, készítsék el a technoló­giáját, hogy a kísérleti mun­kát négy napon belül meg­kezdhessék. A mérnök na­gyon szűkszavú volt. Kapás meg semmit sem szólt. Ok meg csak bickeltek, ami ná­luk annyit jelentett, hogy értik. A folyosón Takács megragadta Szurkát. — Te. Szöges, ez csapda! Hogy milyen dörzsölt pali ez a főnök. Na és a Kapás­ról hitted volna ezt? Hát édesapám, micsoda világ? — és köpött egyet. — Hülye! — mint egy po­font, vágta oda Szurkó. — Ezzel nem ráznak át, ezt megcsináljuk. — Megcsináljuk? Hát jó, — nyugodott meg Takács. Négy napon keresztül sza­vukat sem hallották. Kapás megkérte a többieket, hogy hagyják békén őket. Időn­ként benézett az irodába, de csak úgy mintha betévedt volna. A két fiút figyelemre sem méltatta. A mérnök is hasonlóan cselekedett. Szur- kóék ilyenkor abbahagyták a munkát, könyököltek és rettentő unalmas arcot vág­tak. De amikor a látogatók kiléptek, nekidőltek a mun­kának. A negyedik napon már a reggeli órákban ké­szen voltak. Takács indulni akart a mérnökhöz, de Szur­kó visszatartotta. — Lassan a testtel! A ne­gyedik nap kettőkor múlik. Még azt hiszi dörgölödünk. — Igaz . . . még azt hiszi, — és önérzetesen felemelte fejét Takács. De nem töltötték tétlenül a hátralévő időt, újból átvizs­gálták a terveket. Hosszú számításokat végeztek. Min­den pontosan egyezett. Dél­ben föléjük hajolt csoport- vezetőjük, és belenézett a tervekbe. ök csak ültek, meg sem moccantak. Csend voltt az irodában. Mindenki figyelt. A gépek zaja tom­pán ért hozzájuk. A csoport- vezető összehajtotta a rajzo­kat, letette a szemüveget és csak ennyit mondott: — Hm ... — a többiek megmozdultak. — Vigyétek fel. —Enyhe mosoly volt az arcán. Elindultak a mérnökhöz. Szótlanul mentek, eszükbe sem jutott most másokat csipkedni. Az arcukon fe­szültség volt. Venczel István kiteregette a rajzokat, és elmélyülten nézegette. Homloka ráncba szaladt, majd kisimult. Szur­kó és Takács csak állt, moz­dulatlanul. Már két órát jel­zett a gyár, amikor Venczel felegyenesedett és egy sóhaj szakadt fel belőle. — Miért nem ülnek le? — mordult rájuk. De választ sem várt, folytatta. — Sze­retném, ha a kísérleti mun­kát figyelemmel kisérnék, — és számolgatni kezdett, fél­hangosan. Még 12 napúk van hátra . . . Aztán feléjük for­dult. — Akkor értjük egy­mást? Biccentettek és távoztak. Már az udvaron jártak, ami­kor Szurkó oldalba lökte a szótlanul haladó Takácsot. — Na, mit szólsz? — Pukkadjon meg! Estére elmegyünk táncolni. A tervek egyébként jól si­kerültek. A délutáni műszak­ban lévő szerszámlakatosok hozzáláttak a formák elké­szítéséhez. Kapás is bentma­radt segíteni. Az éjszakai műszakon már kísérleti da­rabot készítettek. Ilyenkor a technikusoknak ott volna a helye a gép mellett. De Szur- kóék táncoltak valahol. A mérnök 10 óra után bement az üzembe. Ekkor szerelték a formát. Ideges lett, hogy Szurkóékat nem találta. Megvárta míg az első darab elkészült és haza indult. Ti­zenkettőkor megakadt a gép. Valahol állítottak a formán, elmozdult és a lezúduló prés darabokra törte. Az egész épület belerázkódott. Recse­gett, ropogott a gép minden eresztékében. Már űzte a hajnal az éj­szakát, amikor Szurkóék ha­zafelé bandukoltak. Jól esett mulatás után a hajnali leve­gő simogatása. S valamelyest felfrissültek. De álmatlansá­guk nem múlott el. Mintha vassal volna tele hátuk, húzták lábukat. El is alud­tak. Takács költötte fel Szur­kát. Még félúton sem voltak, amikor már jelezték a hat órát. Megijedtek és szalad­tak az üzemig. A gép körül már csoportban álltak az emberek. A mérnök is ott volt, Kapás is. A két fiú megtorpant. Venczel feléjük fordult. A harag vörösre gyújtotta az arcát. De Kapás megragadta a mérnököt és jól hangosan, hogy Szurkóék is hallják, mondta: — Semmi értelme mérnök elvtárs. Megcsináljuk nélkü­lük. Rájuk tényleg nem szá­míthatunk. Ezzel Kapás elvette a mérnök haragjának erejét, mert a kiáltás helyett, csak egy nagyot fújt. — Ki számított itt miránk? — pattant fel Szurkó, de hangja, amely mindig nyegle volt, megremegett. Egy na­gyot még nyelt is. Takács összehúzva állt mellette. Ge- relyes Ottó az üzem móreg sze­relője kilépett a gyűrűből, arca olajos volt, ráncaiba meggyűlt a korom. Haragvó tekintettel nézett a fiúkra. Egy nagy csavarkulcsot tar­tott a kezében és lassú lép­tekéi elindult feléjük. Két lépésre megállt. — En számítottam. Mert itt számítunk egymásra! — és végigmérte őket. Aztán visszament a géphez. (folytatása következik) BOBÄL gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom