Nógrádi Népújság. 1959. június (15. évfolyam. 44-51. szám)

1959-06-03 / 44. szám

1959. június 3. NÓGRÁDI NIPÜJ8AQ 7 Gyorsan, közérthetően A BÁNYÁSZOK VERSENYÉNEK NYILVÁNOSSÁGÁRÓL Nyugati gazdasági problémák és a békés egymás mellett élés A trösztbizottság a tröszt vezetőségével közösen május 13-án intézkedést hozott a bányászok versenymozgalmá- nak, az eredmények ismerte­tésének megjavítására. Ha­sonló intézkedés utoljára 1957-ben, közvetlenül az el­lenforradalom után történt. Ez azonban ma már nem megfelelő, hiszen a feladatok megváltoztak: a mennyiségi termelés mellett döntő helyet kapott a minőség javítása. AZ ÚJ INTÉZKEDÉS létrejöttét indokolja az is, hogy eddig - különösen az elmúlt időkben - nem lehe­tett egyetlen bányaüzemnél sem versenynyilvánosságról beszélni. Ugyanis eddig egy adminisztratív dolgozót bíz­tak meg az eredmények ki­írásával, aki megúnta a mű­szakiaktól való adatkérést, s így a versenytábla üresen állt Az új intézkedés megszabja, hogy az értékeléssel minden aknában a jövőben csak mű­szaki dolgozó foglalkozhat, valamint szabályozzák a ki­értékelés módját is. Mintegy három hét telt el, azóta, hogy az üzemek vezetői kézhez kapták a versenymunkáról szóló intézkedést. Most a tröszt és a trösztbizottság ver­senyfelelősével arra kerestük a választ, hogyan hajtották végre a feladatokat, hogyan javították a dolgozók verse­nyének színvonalát. A zagyvái üzemegységnél műszaki értekezleten tárgyal­ták meg a kapott intézkedés és a korábbi javaslatok alap­ján a versenymunka megjaví­tását. Tevékenységük üdvö­zölhető, sajnos azonban a szavaktól nem sokkal jutot­tak tovább. Vajon hogyan akarják javítani a verseny- eredmények nyilvánosságát a székvölgyi bányánál, ahol még ma sincs versenytábla? Sőt Margittárón sem lehet válto­zásról beszélni, mert a ver­senytábla még ma is úgy áll, mint egy hónappal ezelőtt. A kazári üzemegységnél ennél többre jutottak, mert ma a versenytáblán ott van a dolgozók LEGFRISSEBB EREDMÉNYE Ugyanez mondható el a mi- zserfai és a mátranováki bá­nyaüzemről is. Az itt dolgo­zók örömmel fogadták ered­ményeik gyors, könnyen ért­hető ismertetését. Mátranová- kon két bányász állt a ver­sen ytábla előtt, munkába ké­szülődtek. Az egyik, jól meg­termett bányász zsörtölődött, mert megelőzte versenytársa. — Majd megmutatom én ne­ked, kit hagysz te le . . . s indult tovább. így lesz a versenyből nemes vetélkedés, mert egyetlen dolgozónak sem mindegy, hányadik helyen áll. Lehet, hogy az első hely nem jár pénzjutalommal, de ak­kor is büszkeségtől dagad a keble, mert a telepen min­denki láthatja, az ő csapatuk a legjobb. Szorospatakon sajnos kissé megtorpantak. A kiadott in­tézkedésnek nyoma veszett, pedig itt is szükség lett vol­na változásra. Például arra, hogy kiírják azoknak a csa­patoknak a nevét, amelyek a szocialista brigád cím elnye­réséért versenyeznek, ugyan­így a KISZ brigádokat, sőt azokat a csapatokat is, ame­lyek egymással párosversenyt folytatnak. Reméljük, a jövő­ben itt is jelentős változás lesz. A kongresszusi verseny az egész szénmedencében kibon­takozott. Ennek eredménye volt az elmúlt hónapban tröszti szinten a fűtőérték- terv teljesítése. Ha azonban valamelyik üzemben azt kér­deznénk: hány brigád, hány fővel vesz részt a kongresz- szusi versenyben, kérdésünk válasz nélkül maradna. Pe­dig jó lenne, ha ezt az alap­vető dolgot mindenütt ismer­nék. Arról nem is szólva, hogy hány KISZ brigád ver­senyez. Tévedés elkerülése végett nem a versenybürok­rácia visszatéréséről van szó, hanem arról, hogy ismerjük eredményeinket, lássunk tisz­tán, kiknek van elsősorban részük a szép teljesítmények­ben. Kétségkívül jelentős fejlő­désnek indult a bányászok versenyének értékelése. Azon­ban nem jelenthet ez semmi­esetre sem elbizakodottságot, megnyugvást. A munka to­vábbi JAVÍTÁSÁNAK SZÁMTALAN LEHETŐSÉGEI VANNAK. Ilyen például — amit'* joggal várnak el a dolgozók is, a trösztbizottság is a területi főmérnököktől, a műszaki osztály dolgozóitól —, hogy amikor járják a bányát és eljutnak a legtávolabbi bá­nyaüzemekbe is akkor meg­néznék a versenymunkát, a versenytáblát, s javaslataik­kal segítenék az akna ver­senyét. A verseny nemcsak egyedül a tröszti függetlení­tett versenyfelelős ügye. Ügye a szakszervezet, a pártszerve­zet és az üzemvezetőség mel­lett a tröszt valamennyi dol­gozójának is. Elsősorban pe­dig azoknak, akik közvetlen kapcsolatot tartanak az üze­mekkel. S végül még egy javaslat: helyes, hogy ma már ott van a versenytáblán az engedé­lyezett és az elért palaszáza­lék. Ez azonban nem elegen­dő, mert e két adatból nem tűnik ki, hogy a dolgozók hogyan teljesítik vállalásukat. Hiszen valamennyi csapat ar­ra tett vállalást, hogy a pa­laszázalékot csökkenti. Jó lenne, ha kikerülne vállalá­suk is. Jó lenne, ha ismét be­vezetnék a köszöntő levele­ket, a családlátogatást, az ajándékműsorok adását az er­kölcsi megbecsülés egyéb formáit. Ha számos, átfogó intézkedést tesznek az illetékesek, minden bizonnyal tovább szélesedik, még szebb eredmények szü­letnek bányászaink kongresz- szusi versenyében. H. A. A genfi tárgyalások néhány napos szünet után csak most indultak meg ismét. A nyu­gati külügyminiszterek talán felhasználták az alkalmat, hogy Dulles ravatalánál ma­gukba mélyedve elgondolkoz­zanak azokon a tanulságokon, melyeket Dulles életének utol­só időszakában, bizonyos ha­tározatok között, már felis­mert. így elsősorban azon, hogy a szocialista tábor léte és ereje olyan tényező, me­lyet a nyugati politika vite­lében nem lehet büntetlenül figyelmen kívül hagyni. Ennek a felismerésnek és a nyugati politika bizonyos átértékelésének kétségtelen je­leivel már találkozhattunk az utóbbi időben. Ha nagyon le­egyszerűsítve akarnánk meg­fogalmazni a helyzetet, ak­kor talán így fejezhetnénk ki a nyugati politikusok fő prob­lémáit: a Szovjetunió és a szocialista tábor nagyon erős, és a háború kirobbantása a biztos pusztulással egyenérté­kű. Ha viszont nem lehet há­borút kezdeni, akkor előtérbe lépnek a békés egymás mel­lett élés problémái, annak összes velejáróival. Egyik ol­dalon a fenyegető gazdasági válsággal, a másik oldalon a szocialista rendszer megerősö­désének és gazdasági győzel­Adenauer szeretné elhalasztani a kormányfők értekezletét Noha az amerikai főváros­ban bizonyosra veszik, hogy már Eisenhower elnök is el­kerülhetetlennek tartja a kormányfők értekezletét, Adenauer bonni kancellárt eddig csak félig sikerült megnyerni az értekezlet gon­dolatának. Az agg kancellár Nixon amerikai alelnökkel folytatott megbeszélésein azt akarta elérni, hogy a kor­mányfők találkozóját a jövő évig halasszák el. Adenauer nyilvánvalóan attól tart, hogy a kormányfők esetleges megállapodása akárcsak Ber­lin kérdésében is, súlyos ki­hatással lehet a nyugatnémet fegyverkezésre. Nyilvánvaló­an az a szándéka, hogy ha a kormányfői értekezletet elha­lasztanák, a közbeeső idő alatt meggyorsítja a nyugat­német hadsereg felfegyverzé­sét. Diplomáciai megfigyelők véleménye szerint a kancel­lár halogató taktikájának — amelyhez meg akarja nyerni a franciák támogatását is — kevés esélye van a sikerre. Az NDK kormányküldöttsége elutasította a támadásokat Gerhardt Kegel, a Német Demokratikus Köztársaság genfi kormányküldöttségének szóvivője hétfőn erélyesen visszautasította a küldöttség, jogai ellen intézett támadáso­kat, amelyeket az Adenauer- lcormány képviselete sugal­maz. Ugyanis a genfi sajtó­ház vezetősége a bonni kül­döttség sürgetésére levelet küldött az NDK képviseleté­nek, s azt állítja, hogy Hoff­mann altábornagy, az NDK honvédelmi miniszterének első helyettese Genfben megtartott sajtóértekezletén kijelentései­vel vétett a sajtóközpont ren­deltetése ellen. Ügy hírlik, hogy az NDK küldöttségéhez intézett levél­lel egyidejűleg a svájci kor­mányhatóságok közbenjártak a kormányküldöttségnél, s hangsúlyozták, hogy a levél ■állításai teljesen alaptalanok. mének a lehetőségével. A gazdasági válságot elodázhat­ja a kereskedelem és gazda­sági együttműködés a szocia­lista tábor országaival, ugyan­akkor azonban ez az együtt­működés kétségkívül hasznot jelent a szocialista építésre nézve is. A válság és a há­ború azonban gyors pusztu­lást jelentenek, míg a szo­cialista gazdasági rendszer végső győzelme távolabbi perspektíva. Tehát keresked­ni kell, sőt, aki legkorábban megkezdi, annak van a leg­nagyobb reménye a széleskö­rű megrendelésekre és a leg­gyümölcsözőbb kapcsolatok kialakítására. így hangzik a kérdés a vég­sőkig leegyszerűsítve. Persze a maga gyakorlatában már sokkal komplikáltabban, sok­rétűbben, valamennyi ellen­tétével összefonódva jelentke­zik. Az angol politikai vo­nalvezetés például igen mesz- szire jutott ezeknek a té­nyeknek a felismerésében. S most ne is időzzünk annál a megállapításnál, hogy milyen sebezhető pont az angol szi­getország, egy hidrogénbom- bás rakétaháborúban, hanem vizsgáljuk meg azt, hogy mi­lyen gazdasági meggondolások késztetik az angolokat a szo­cialista országokkal és köztük elsősorban a Szovjetunióval való kereskedelmi kapcsola­tok kiszélesítésére. A napokban megkötött szov­jet-angol kereskedelmi szer­ződés jó alkalmat nyújt arra, hogyha elnagyolva is, de főbb vonásaiban ismertetve, kör­vonalazzunk néhány alapvető gazdasági problémát. A kér­dést talán így kellene felten­ni: „mi készteti Angliát arra, hogy igyekezzék elmélyíteni kereskedelmi és gazdasági kapcsolatait a Szovjetunióval, ugyanakkor, mi akadálya an­nak, hogy ezeket a kapcsola­tokat oly szintre emelje, amely jóval magasabb az ed­diginél, sőt, a most elértnél is, és amely Angliának is ér­dekében állana. A kérdés kiindulópantja is­mét ott van, ahogy leegysze­rűsítve egyszer már bemu­tattuk. Ha huzamos békés együttélésre kell számítani, akkor rövid időn belül fel­lép — túl a belső munkanél­küliség ezzel összefüggő prob­lémáján — az angol áruk el­helyezési lehetőségének, azaz az angol áruk piacának a kér­dése. Az angol kereskedelem­nek olyan piac után kell ku­tatnia, mely képes lesz huza­mosabb időn keresztül na­gyobb mennyiségben felvenni az angol ipar termékeit. Ezt a piacot pedig elsősorban csak A kis bányateleptől — L Egy kivándorló sorsa H arminc évvel ezelőtt lcatosinasnak, s három év vette kezébe a vándor- múlva szakma volt a kezé- botot, s indult egy jobb hazát ben. Az inasidő alatt azonban keresni. Akkor még nem so- nemcsak a szakmát sajátította kát tudott a világról, s ami el, itt tanulta meg először, mi­hiányos ismerettel rendelke- lyen nagy erő a munkások zett a távoli földrészekről, az összefogása. Itt lett aktív tag- a kis bányatelepi tanító érdé- ja a fiatal gyerek a vasas me volt. Azóta ezt az ismere- szakszervezetnek, akkor je- tet saját tapasztalataival égé- gyezte el magát egy életre a szítette ki. Igaz, ezért drága munkásmozgalommal, tandíjat fizetett, a legdrágáb- a gyárban három évi inas- bat: az egészségét, testi épsé- kodás után nemcsak szakmun- gét adta cserébe. Mindezt már fcás bizonyítványt, hanem egy- az új világban, a messze Ka- úttal felmondást is kapott, is- nadában szerezte meg. Ma rnéí elindulhatott munkát ke- már tűrhetőbb körülmények resni. Telepén lelt kenyérke- között él, nem járja az orszá- resetre, ahol ebben az időben got munkaalkalom után. De építettek több munkásházat, a haja már kezd őszbe bo-^Ez azonban nem sokáig tar- rulni, túljutott az 50-en. Moshatott, s újból kézbe került a harminc év után jön haza is- vándorbot. Eközben a Hirsch- mét rövid időre Magyarország- gyár nagyobb megrendelést ra, szüleihez, rokonaihoz látó- kapott, s így Géza felvételt gatóba a kis bányatelepre, nyert. Dolgozni itt sem tudott Hosszúra nyúlt beszélgeté- sokáig, nem azért, mert nem sünk, nehéz órákba sűríteni volt munkája, hanem a szája az eltelt évek eseményeit. miatt. A fiatal lakatosnak * volt mersze szólni azért, hogy A szerencsésebbek közé tar- kevés a 28 filléres órabér, tozott. Apja, az idős bányász Azonnal elküldték. Így került dolgozott látástól vakulásig, a szomszédos üveggyárba, hogy Géza tanulhasson. Ám A vagonforgatásnál dol- hiába volt a megerőltető műn- gozott. Alig melegedett ka. Géza nem jutott tovább a meg az új helyen, a gyári hat eleminél, s utána elindult spiclik máris tudták; szak- a közeli Tarjánba munkát ke- szervezeti tag. Nem késleked- resni. Szerencséje volt, a tek. Felkeresték a fiatal la- Hirsch-gyárban felvették la- katost, s ígértek neki jobb Kanadáig munkát, több keresete, cse­rébe egy ívet kellett volna kitöltenie, hogy belép a mun­kavédelmi liga tagjai sorába. Nem titkolták: ha aláírja, el­küldenek a kemencéről egy régi munkást, s ő kerül a he­lyébe. Erre azonban nem volt hajlandó. Közben az órabé­reket is lejjebb szorították. Egyike volt azoknak, akik amellett foglaltak állást, hogy tiltakozásuk jeléül sztrájkot kezdeményeznek. Az elhatározást tett követ­te. Két napig mindenütt állt a munka. Közben az igazgató a munkások vezetőivel alku­ba bocsátkozott, s felajánlot­ta, megkapják a béremelést, ha megindul a munka. Erre nem voltak hajlandók. A sztrájk mégis eredménytele­nül ért véget, Gézát pedig a többi munkásvezetővel együtt leszámolták. Már huszonöt éves volt, de hat hónapnál tovább sehol sem kapott munkát. A báty­jánál is hasonló volt a hely­zet. Az 1920-as évek elején, megunva az örökös munkake­resést, a tengerentúlra, Kana­dába vándorolt. Géza is elfá­radt az örökös küzdelemben, végül is 1929-ben bátyja se­gítségével búcsút mondott szü­lőföldjének, hazájának, s a jobb élet reményével telve in­dult az oly mesebelinek fes­tett távoli világba. * jE ddig a bányát csak ap­IE ja beszédéből ismerte. Kanadában pedig nem volt munkaalkalom másutt, csak a bányában. Igaz, ez sem volt hosszú életű, mert csak rész­időket dolgozott. Utána — akárcsak itthon — mehetett munkát keresni. Fáradozása azonban nem járt sikerrel. Tizennyolc hónapig volt mun­kanélküli. Egyik bányánál két hónapot, másutt három hóna­pot dolgozott. Ez az idő volt a legkeservesebb. A hosszú munkanélküliség alatt megis­merte az éhezést, a legkeser­vesebb nyomorúságot. Többet koplalt, mint evett. Esténként százával lepték el a ligeti pa­dokat a kivándorlók. Fellel­hető volt itt egész Európa, a románoktól a magyarokig min­den nemzetbeliek voltak. Na­ponta tömegesen, csoportosan járták a falvakat, városokat, utaztuk a vagonok tetején, lopva, jegy nélkül, de mun­kái sehol sem leltek. Nem egy kivándorló kétségbeesésében saját kézévé vetett véget éle­tének. A többiek írták a „meg­nyugtató” leveleket haza, sze­retteiknek: „Jól megy a so­rom, legközelebb csomagot is küldök.” Pedig de sokat ad­tak volna ők is egy tál me­leg ételért, egy puha ágyért... Végre, 1933-ban nyílt mun­kaalkalom. Új „langval” fej­tés kezdődött az egyik bányá­ban. A kivándorlottak töme­gével jöttek a munka hírére, s bányász lett az is, aki ed­dig sose ment volna a föld mélyére. Géza már tapaszta­lattal rendelkezett a bánya­munkában, s az egyik „lain”-ot, egy fejtőcsapatot vezette. Ez volt kivándorlása óta a leghosszabb ideig tartó munkája, egyben a legkeser­vesebb is. Baleset érte mun­ka közben. Hiába kereste fel a vezetőt, az orvost, balese­tét nem ismerték el. Ellenben adtak egy jótanácsot: ha to­vábbra is dolgozni akar, me­het a csúszdaszereléshez, de fogja be a száját. Nem volt mit tennie, el kellett fogad­nia. Azonban, ahogy az idő haladt, állapota egyre rom­lott. Már annyira volt, hogy az ácsolatokba kapaszkodott, a külszínen bottal járt, s így is a sírás környékezte minden lépésnél. Munkája volt, de ő már nem bírta tovább. M int minden kiván­dorló, ő is a családi házról, az autóról álmodozott. Nem tartozott az alkoholisták közé, s már-már majdnem elegendő volt az összerakos­gatott dollár a vágyak valóra- váltásához, amikor hiányzott a legfontosabb: egészsége. Nagy betegen elindult New Yorkba. Egy professzort kere­sett fel, aki megállapította a baját. Meg is operálta vol­na, — 2500 dollárért! Neki csak ennek alig az egyötöde volt meg. Így hát az operá­cióból nem lett semmi. Vi­szont a professzor tanácsát megfogadta, otthagyta a bányát. HORTOBÁGYI ANDRÁS a szocialista államok alkothat­ják, mert Anglia fő tőkés el­lenlábasai, az USA és a Né­met Szövetségi Köztársaság nem csekély sikerrel munkál­kodnak azon, hogy konkur­ensüket hagyományos piacai­ról kiszorítsák, s új térhódí­tásait lehetetlenné tegyék. Anglia. vonakodott belépni a hat nyugat-európai ország — Német Szövetségi Köztár­saság, Franciaország, Olasz­ország, Belgium, Luxemburg és Hollandia — által létreho­zott közös piacba. Ezek az or­szágok, a terv szerint, az el­következő években az egymás közötti forgalomban fokozato­san megszüntetik a vámokat, azonban más országokkal szemben ezek a védvámok érvényben maradnak. Ezt je­lenti tehát az úgynevezett kö­zös piac fogalma. Ha a terv sikerül, akkor néhány év múlva a közös piacon kívül rekedt országok — így Anglia is — csak nagy hátránnyal, védővámokkal terhelten, te­hát a piacon elhelyezett többi árucikknél sokkal drágábban tudják áruba bocsátani porté­káikat ezen a „közös”, az ő számukra természetesen ide­gen piacon. Ez viszont azt je­lenti, hogy a drágább angol áru nehezen kelne el, ami visszahatna a túlnyomórészt exportra berendezett angol ipar egész termelésére, és az angol gazdaságot igen veszé­lyes helyzet elé állítaná. Felvetődik a kérdés, hogy miért vonakodott Anglia be­kapcsolódni az „európai kö­zös piac” országainak sorába. Anglia, az úgynevezett font­sterling övezeten keresztül, még ma is jelentős hatalmat tud magának biztosítani. A font-sterling övezetben Anglia gazdasága vezető szerepet visz. Ez az övezet még ma is 670 millió embert ölel fel, a világ összlakosságának 25 szá­zalékát. A font-sterling öve­zetben bányásszák a világ aranytermelésének 64 száza­lékát, mangántermelésének 48 százalékát, teatermelésének 78 százalékát, gyapjútermelésé­nek 61 százalékát, kakaóter­melésének 45 százalékát stb. Ehhez az övezethez, a brit imperium országain kívül, fő­leg gazdaságilag fejletlenebb országok, mint például Íror­szág, Izland, Burma, Jordánia stb. tartoznak, azonban gaz­dasági jelentősége és fontos­sága az övezetnek elvitatha­tatlan. Világos tehát, hogy Anglia nem volt hajlandó font-sterling övezettel bekap­csolódni az európai közös piacba, és így lemondani ön­álló gazdasági befolyásáról. Inkább vállalja a konkurren- cia harcot a font-sterling öve­zetet állandóan ostromló USA monopóliumokkal szemben, és felveszi a küzdelmet a Né­met Szövetségi Köztársaság mind világosabb vezető szere­pét tükröző európai közös piac” megszorító intézkedései­vel szemben is. A felsorolt piaci problémák megoldásában jelentős segít­séget nyújtanának a szocia­lista tábor országaival létesí­tett gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok. És hogy ezt Anglia ma még nem fejlesz­tette ki olyan mértékben, mint ahogy ez az országnak érdekében állt volna, abban jelentős szerepe van annak is. hogy az amerikai mono­póliumok komoly befolyással rendelkeznek az angol gazda­sági életben, és gazdasági in­tézkedéseikkel komoly kelle­metlenségeket zúdíthatnak a teljesen eladósodott angolok nyakába. Közrejátszik termé­szetesen az is, hogy a békés gazdasági verseny keserű pi­ruláját végső fokon nem szí­vesen nyelik le az angol tő­kések sem. Azt azonban vitathatatlanul meg lehet állapítani, hogy az angol—szovjet kereskedelmi szerződés megkötése, mely az eddiginél jóval nagyobb és sokrétűbb áruforgalmat ír elő a két ország között, nemcsak ebben a vonatkozásban, ha­nem abban is, hogy áttörve a kelet-nyugati gazdasági együttműködés nyugatról mes­terségesen emelt falait, elő­hírnökévé válhat a békés egymás mellett élést gyakor­latban érvényre juttató to­vábbi szerződéseknek és meg­állapodásoknak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom