Nógrádi Népújság. 1959. június (15. évfolyam. 44-51. szám)

1959-06-24 / 50. szám

8 NÓGRÁDI NIPOJIAS 1959. június HÍREK ^smoARfn LABDARUGÓ NB III-ERT: Megyénk NB III-as labdarúgó csapatai közül vasárnap csak a bajnok Nagybátony tudott győzni — Négy nap alatt végzi el a permetezési munkákat a Szi- ráki Állami Gazdaság 68 hol­das szőlőjében, s így a pero- noszpóra veszély ellen ered­ményesen tudnak védekezni. «XX — Rövidesen megkezdik a Megyei Kórház kazánházának felújítását■ A munkában a Salgótarjáni Acélárugyár nyújt nagy segítséget, mert a Budapestről érkező nagyobb kapacitású kazán szerelését ők végzik el. — A TIT megyei elnöksége és az IBUSZ holnap 38 fő rész­vételével rendez autóbusz tú­rát a Mátrába. , — A nyár folyamán 70 út­I törőcsapat mintegy 3000 út­törőpajtást küld táborozni az ország különböző tájaira. — Közel ezer holdon vágja le a gabonát az idén az érsek­vadkerti gépállomás a körze­téhez tartozó termelőszövetke­zeteknél. I — Hat úttörő pajtást visz­nek külföldre Leningrádba, Krímbe. Bulgáriába és Len­gyelországba odaadó és példa­mutató úttörő munkájuk jutal­maképpen. — Megoldódott a vecseklői bányászok vízellátása egy újí­tás révén. Ma már az ivóvizet a függő pályán PVC-vei bé­lelt csillékben szállítják. — Űj üzletházat építenek Ipolytarnócon. Ügy tervezik, hogy ez lesz a falu első ön- kiszolgáló boltja. — Ülést tartott megyénk KISZ végrehajtó bizottsága. A résztvevők megvitatták Oravecz Ernő, a Salgótarjáni Járási KISZ-bizottság titkárá­nak beszámolóját: A párt március 6-i határozatára adott KISZ megyebizottsági válasz végrehajtásának állása a sal­gótarjáni járásban. — Ebben az évben 120 000 rántani való csirkét értékesíte­nek megyénk állami gazdasá­gai. A legtöbbet a Magyarnán- dori Állami Gazdaságból szál­lítanak el. — Üj iskolát építenek Zaba- ron. A beruházási összeget az állam biztosítja. A munkála­tokat rövidesen megkezdik. — Igen jól bevált Salgóbá- nyán a faszénégetés kísérlete. Az égetéshez már korhadás­nak indult bányafát használ­tak fel. Nagybátonyi Bányász-Gázmüvek 5:1 Nagybátonyban a hazai együttes jó játékkal, biztosan jutott túl az utolsó előtti akadályon is. Nagy­arányú győzelme teljesen megér­demelt. Itt közöljük, hogy utóbbi na­pokban alaptalan hírek terjeng­tek az új bányaváros labdarúgó csapatáról, mely szerint egyik­másik fővárosi csapat megóvta volna a Nagybátonyi Báhyász azon mérkőzéseit, melyen Körös­hegyi József nevű játékos ját­szott. Sokan már azt is hangoz­tatták, hogy a szerintük jogtala­nul szereplő játékos miatt 6 pon­tot levonnak a nagybátonyiaktól, s el is búcsúzhatnak így a baj­nokságtól és az NB II-be jutás­tól. Ez és minden más ehhez ha­sonló híresztelés teljesen légből „A" csoportban a kapott, melyet ezúton is meg­cáfolnak a Nagybátonyi Bányász vezetői, mert Köröshegyi és vala­mennyi nagybátonyi labdarúgó igazolása jogos, de még a jól megérdemelt bajnokság is telje­sen szabályos. Így minden híresz­telés ellenére is az új bánya­város labdarúgói az elkövetke­zendő szezonban már az NB n- ben szerepelnek. * Kazincbarcika—Baglyasaijai Bányász 2:0. Kazincbarcikán a Baglyasaijai Bányász együttese nem tudott ellenállni a jól rohamozó hazai csatároknak, s így 2:0 arányú vereséget szenvedett. Kisterenyei Bányász—K. Lombik 0:0. A két együttes találkozója nagy harcot hozott, mely végül is pont­.«SWSrtóSSSr­osztozással ért véget. A kistere­nyei fiúk valamivel többet tá­madtak, mint az ellenfeleik, de a csatársoruk a kínálkozó hely­zetekből egyet sem tudott érté­kesíteni. OSZTÁLYOZÓ A MEGYEI I. OSZTÁLYBA JUTÁSÉRT Somos! Építők—Romhány 1:2 A Szécsényben lejátszott osztá­lyozó mérkőzésen meglepetésre a Somos! Építők alul maradtak a Romhány együttesével szemben. Dejtár-Karancsság 2:0. Balassagyarmaton a Dejtár bizo­nyult jobbnak a Karancsságiakkal szemben. Palotás—Karancskeszl 0:1. Zagyvapálfalván a Karancskeszi labdarúgói lelkesedésük révén ér­tékes győzelmet szereztek. NB I. MTK—SALG. BTC 2:1 A bajnokságra törő IV csak nehezen tudta legyőzi Salgótarjáni BTC együttesé látottak alapján a tarjái könnyen elhozhattak volna pontot fővárosi ellenfelül Csakhát a csatársor ezei mérkőzésen is hadilábon a szerencsével. GYŐZELEMMEL BŰCSŰZOTT AZ NB II-TŐL A SALG. KSE SKSE—Szolnoki MÁV 5:3. Vasárnap, a Salgótarjáni i dionban, a látottak alapján r nagyobb arányú győzelmet arathattak volna a salgótarj labdarúgók. Nyugodt körüli nyék között játszott mind együttes, mert a szolnokia már nem fenyegette kiesési szély, a tarjániaknak pedig r mindegy volt, hiszen ez ^ az NB II-ben az utolsó mér zésük. így szép játékot ny tottak, s igen eredményesi bizonyult a tarjáni ötösfo is. Igaz, a helyzeteknek csak ötven százalékát tudták eredr nyesen kihasználni, de ha lett volna minden mérkőzésük' akkor a 58 éves sportkör labi rúgói nem estek volna ki az ] n-bői. Romhányi Építők, míg a „B"-ben a Kisecseti FSK labdarúgó együttese nyerte a rétsági járás bajnokságát — Még ebben az évben megkezdik a berkenyéi két- tantermes iskola, a zabari kéttantermes iskola, valamint a magyarnándori orvosi ren­delő és lakás építését. — Harminc holdon termel silókukoricát a karancssági Al­kotmány Termelőszövetkezet. — Az úttörőszövetségben legjobban dolgozó harminc paj­tást kéthetes jutalomüdülésre küldik Jósvafőre és Balaton- •szemesre a nyár folyamán. — Megyénk kereskedelmi ■ellátottságáról tanácskozott szombaton délelőtt a megyei kereskedelmi felvásárló bizott­ság. — Ebben az évben már 41 csillés tett vájárvizsgát a szénmedencében. Az év vé­géig még újabb száz vájárral növekedik a szakmunkás lét­szám. — Ehető és mérges gombák­ból kiállítás nyílt a salgótarjá­ni múzeumban. A kiállítást egy hónapig tartják nyitva. — Szeptember elején meg­indul a tanítás Balassagyar­maton az újonnan szervezett zeneiskolában. A zeneiskola mellett 4—5 évesek számára zenei óvoda is nyílik. — Naponta 4—5 vagon új­burgonyát vásárol fel a dej- tári földművesszövetkezet a község egyénileg gazdálkodói­tól., A burgonya túlnyomó részét exportálják. — VIT-alapra 2509 forintot fizetett a Salgótarjáni Tűzhely­gyár KISZ-szervezete. 700 fo­rint értékben VIT-bélyeget és 500 darab VIT-sorsjegyet vásá­roltak a fiatalok. — Harminc férőhelyes tehén­istálló építését kezdték meg Rimócon az Űj Élet Tsz-ben. Az istálló építéséhez 150 000 forint értékű építőanyaggal, fuvarral és munkával járulnak hozzá a tagok. — KISZ-szervezet alakult a o ásztói járási kórházban mintegy 20 fiatallal. A fő­képpen ápolónőkből álló szer­vezet vezetősége már megbe­szélte a szervezet előtt álló tennivalókat. — Még ebben a hónapban át­adják rendeltetésének Salgó­tarjánban az első önkiszolgáló csemegeboltot. — Huszonöt forintot fizet­nek előlegként egy munkaegy­ségre a nógrádgárdonvi Üj Élet Termelőszövetkezetben. Május hónapban 33 800 forint előleget osztottak ki a tagok között. — Harminc oroszlánbányai KISZ-fiatal járt Salgótarján­ban a múlt hét végén. A vendég fiatalok tapasztalat- csere céljából meglátogattak néhány környező bányaüze­met. — Már eddig 4 darab Mun­kácsy televíziós készüléket vá­sároltak bányászaink a nagy­bátonyi 2. sz. Népboltból. RÁDIÓMŰSOR Csütörtök, június 25. Kossuth-rádió: 8.10: Nótacsokor. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Az új ember kovácsa. Rá­diójáték. - 9.52: Tánczene. — 10.10: „Köszöntelek forradalom”, Juhász Gyula és a Tanácsköz­társaság. — 10.40: Operaáriák. — 11.00: Ökölbe zárt szív. Hárs György kisregénye folytatások­ban. — 11.20: Operettrészletek. — 12.10: A melódiák országában. — 12.50: „A béke katonája volt.” — 13.10; Népi zene. - 14.00: A Gyermekrádió műsora. — 14.10: Tánczene. — 15.10: A munkás- mozgalom dalaiból. - 15.25: If­júsági műsor. — 15.45: A Gyer­mekrádió műsora. — IS.05: Na­pirenden ... — 16.10: Egy falu — egy nóta. — 18.15: Könnyűze­nei híradó. - 18.45: A Magyar Tanácsköztársaság történetéből. — 19.05: Liszt; Lidércfény ­transzcendentális etűd. — 19.10: Weber: A bűvös vadász. Három felvonásos opera. — 22.35: Kürthy Éva és Baksay Árpád énekel. — 23.00: Madrigálok. - 23.20: Szó­rakoztató -zene. - 0.10: Járdányi Pál: II. vonósnégyes. Petőfi-rádió: 14.15: Operarészle­tek. — 15.00: Mezőkövesdi lako­dalmas képek. — 15.20; A kül­földi sajtó hasábjairól. — 15.30: Tánczene. — 16.10: Lelkiismeret. Elbeszélés. — 16.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 17.15: Együtt a kommunizmusba. - 17.30: Tánc­zene. - 18.10: Rádióegyetem. - 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv- tanfolyama. — 19.15: Népi zene. — 19.45: Száz hiányzó. Riport- műsor. - 20.00: Régi melódiák. — 20.40; Falurádió. - 21.05: Tánc­zene. - 21.50: A vörös vérsejtek temetője. — 22.00: Budapest hang­versenytermeiből. Péntek, június 26. Kossuth-rádió: 8.10: Klasszikus operettek. — 8.55: Ismerkedés a gyárral... — 9.10: Fúvósindulók. — 9.25: Dusolina Giannini énekel. — 9.47: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Színes népi muzsika. — 10.35: Baranyai tükör. — 11.00: Rádióegyetem. — 12.10: Tánczene. — 13.00; Gazdaszemmel a nagy­világ mezőgazdaságáról. - 13.15: Szórakozattó zene. — 14.10: Ut- törő-hiardó. — 14.35: Napiren­den ... — 14.40: Frantisek Han­ták oboázik. — 15.10: Kiss Manyi énekel. - 15.30: Ifjúsági műsor. — 16.00: A Magyar Rádió gyer­mekkórusa énekel. — 16.15: Szív küldi ... - 17.15: Üj Zenei Üj­A rétsági járásban befejeződött a labdarúgó bajnokság, mely után a két csoportban így alakult a helyzet: „A” csoport: mérk. gólar. p. 1. Romhányi Építők 14 35:14 23 2. Nagyoroszi FSK 14 31:15 18 3. Nógrádi FSK 14 34:17 16 4. Rétsági Honvéd 14 28:25 15 5. Rétsági P. 14 22:22 15 6. Diósjenői Tr. 14 23:20 14 7. Szendehely! FSK 14 20:48 6 8. Horpácsi FSK 14 6:38 3 A bajnokságot ebben a cso­portban a Romhányi Építők együttese megérdemelten nyerte, hiszen a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtotta ebben a bajnoki évben. A Nagyoroszi FSK csapata sok­szor könnyelműen vette a mér­kőzéseit, s így került a 2. hely­re. A Nógrádi FSK sokszor játé­koshiánnyal küzdötte végig mér­kőzéseit. A Rétsági Honvéd egyénileg jól képzett játékosokból áll, de csa­patmunkában még nem szoktak össze. A Rétsági P. váltakozó sikerrel szerepelt. A Diósjenői Traktor fiatalokból álló együttes, melyről a későb­biekben még sokat fogunk hal­lani. A Szendehely! FSK együttese is fiatalokból áll. Kevés még a rutinjuk, de ezt majd megszer­zik még, s akkor jobb helye­zést fognak maguknak biztosí­tani. A Horpácsi FSK együttese ta­pasztalatlan játékosokból áll, és sokszor még a szerencse is elpár­tolt tőlük. A „B” csoportban a végleges sorrend a következő: mérk. góiar. p. 1. Kisecseti FSK j 14 29: 9 24 2. Nőtincsi FSK 14 27:13 20 3. Keszegi FSK 14 21:25 16 4. Nézsai FSK 14 21:20 15 5. Romhányi Ep. II. 14 22:22 15 6. Diósjenő n. 14 5:22 6 7. Nógrádsáp 14 6:10 4 8. Tolmács 14 11:21 2 Ebből a csoportból Kisecset. Nőntics, Keszeg együttesei dicsélv hetők meg, mely csapatok a baj­nokság folyamán sportszerű sze­replésükkel és jó eredményeik­kel emelkedtek ki a bajnokság­ban résztvettek közül. Általában a rétsági járás két csoportjában elmondhatjuk, hogy színvonal és fegyelem terén az idén lényeges javulás tapasztal­ható, de azért még mindig van­nak magukról megfeledkezett labdarúgók kik összekeverik a kemény, de sportszerű játékot a durva, kíméletlen, veszélyes já­tékkal. Sok játékos még a játék­vezetőt is bírálja akkor, amikor szabálytalanságot követ el, s a játékvezető ezért ellenük szabad­rúgást ítél. Ennek meg kell szűnnie a jövőben. Éppen ezért a sportkörök vezetői edzői köves­senek el mindent, hogy a rájuk bízott sportolók az elkövetke­zendő bajnokságban szocialista sportolókhoz mérten, sportszerűen viselkedjenek. De tegyenek meg annak érdekében is mindent, ság. — 18.05: A Rádió Ipari Ro­vata jelenti. — 18.25; Népi zene.- 18.55: Josephine Baker énekel.- 19.10: Ifjú Figyelő. - 19.30: Híres tenoráriák. — 20.30: Szép napos Grúzia. — 21.20: Beszélge­tés a „szereplőről”. — 21.35: Az Állami Férfikar és az Állami Népi Együttes énekkara énekel.- 22.20: Szimfónikus zene. — 23.40: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.15: Operettrész­letek. - 15.00: Zenekari hang­verseny. — 15.45: A miskolci stú­dió műsora. — 16.00; Könnyűze­nei híradó. — 16.30: Operarészle­tek. — 17.15: Egy nap az ország­úton. — 17.30: Népi zene. — 17.45: Három vers. — 17.50: Film- keringők. — 18.10: Operahang­verseny. — 19.05: Az Ifjúsági Rá­dió nyelvtanfolyama. — 19.15: Tánczene. Szombat, június 27. Kossuth-rádió: 8.10: Lányok, asz­szonyok . . . — 8.25: Kamarazene.- 9.00: Úttörő-híradó. - 9.25; A Gyermekrádió műsora. — 9.49: Óvodások műsora. — 10.10: Ri­portműsor. — 10.25: Paganini. Részletek Lehár Ferenc operett­jéből. — 11.00: ökölbe zárt szív. Hárs György kisregénye folyta­tásokban. — 11.20: Zenekari hangverseny. — 12.10: Magyar nóták. — 12.45: Mi újság a köny­vesboltokban? — 13.00: Operarész­letek. — 13.40: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 13.50; Népszerű egyvelegek. — 14.30: Időszerű nemzetközi kérdések. — 14.45: Balassa P. Tamás zongorázik. — 15.10: Vérszerződés. Ifjúsági rá­diójáték. — 16.00: Élőszóval ­muzsikával. — 18.00: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. — 18.45: Szív küldi... — 19.15: Moszkvai stúdiónk jegyzete. — 19.25: Nagy mesterek muzsikájából. — 20.30: Hozzányúlni tilos! — 22.15: Pe­tőfi Sándor verseiből. — 22.20; Tánczene. Petőfi-rádió: 14.15: Operakalauz. — 15.15: Horgászok ötperce. — 15.20: A Duna mentén. — 15.40: Szimfónikus zene. — 16.25: Nép­dalcsokor. — 16.45: Rimbaud­Britten: Villanások. - 17.30: Hanglemezgyűjtők húszperce. — 17.50: Dezséry László riportja. — 18.00: A Berlini Rádió vonósze­nekara játszik. - 18.15: Opera­finálék. — 18.45; A „vörös re­publikánus”. - 19.05: Hangerseny- naptár. - 19.20: Tánczene. ­28.00: Hangverseny a stúdióból.- 20.40: Falurádió. - 21.05: Hús­véti oratórium! — 21.50: Szóra­koztató muzsika. — 22.10: A nyu­gat lánya. TZ’SV'W- r .w,--­( A Magyar Rádió a műsorvál- teztatás jogát fenntartja.) hogy közönségük is hasonló sportszerűségről tegyen tanúbi­zonyságot a mérkőzéseken. Mert csak ezek megvalósulása esetén éri el majd a sport igazi célját, a rétsági járásban is. Természetjárás A Magyar Tanácsköztársaság hősi harcainak 40. évfordulója al­kalmából a SZOT, a KISZ, a Magyar Természetbarát Szövetség és a Nógrádmegyei Természet- barát szövetség Salgótarjánban 1959 június 27-én és 28-án emlék­túrát rendez, valamint a salgó­tarjáni harcok színhelyén, Salgón emlékművet leplez le. E túra iránt országszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg, s az eddigi jelentések szerint több mint 20 sportkör természetbarátai jelentették be részvételüket. Budapestről június 27-én külön­vonat szállítja Salgótarjánba a résztvevőket. A kétnapos emléktúra műsora: Június 27-én az érkező vendé­gek fogadása, majd délután ün­nepélyes tábornyitás. Este tábor­tűz. Éjjel a „Tanácsköztársaság” természetjáró tájékozódási ver­seny. Június 28-án: délelőtt rövid tú­rák. 12 órakor emlékmű avató nn^pség. Sokan még .. . hogy a Nógrád megyei Vívó Szövetség országos női tőrversenyt rendezett Salgó­tarjánban, ahol a Salg. KSE, .Szolnok, Komárom, Hódme­zővásárhely és az SBTC leá­nyai vettek részt a küzde­lemben. Ahol Szokács Kata­lin, az SKSE versenyzője lett az első. ... hogy az országos ifjú­sági labdarúgó válogatott ke­retben a Salgótarjáni KSE te­hetséges középcsatára játszott az elmúlt heti előkészítő mérkőzésen. Krajcsi kitűnően mutatkozott be ezen a talál­kozón, s egymaga 4 gólt lőtt az ellenfél hálójába. . . . hogy a Salgótarjáni KSE tekézői nagy küzdelem­ben legyőzték az Ózdi Spar- takusz tekézőit 6:2 arány­ban. Ezen a találkozón Auth András igen szép teljesítmé­nyével. 429 fával nagyban hozzájárult a Salgótarjáni KSE csapatának győzelmé­hez. ... hogy a Salgótarjáni Acélárugyárban labdarúgó és teke üzemi bajnokságok foly­nak. Mindkét versenyszám­ban a legutóbbi forduló után kiértékelték a helyze­tet, mely révén a labdarú­gásban az Üzemfenntartás csapata áll az első helyen 12 ponttal. 2. a Gazdasági Szer­számgyár. Tekében a Hideghengermű csapata 33 ponttal áll az első helyen, míg a második he­MEGLEPETÉSEK A MEGYEI LABDARUGÓ BA NOKSAG VASÁRNAPI FORD LÓJÁN Vizslási Bányász—Kazári Bányá 3:1. Mátranovák-Bgyarmati Dózsa 1 Kisterenyei MÁV-Forgácsi Bányász 0:0. Zagyvapálfalvi Építők—Salgó 3 Pásztó—St. Üveggyár 2:1. Bgyarmati MÁV—Szécsény 1:1. St. Tűzhelygyár—Jobbágyi 4:1. zagyvapálfalvi Bányász—Karanc lapujtő 5:0. Az ifjúsági labdarúgók tabelláj nak állása két mérkőzéssel : 1958—59. évi bajnokság befejező: előtt: mérk. gólar. 1. Salgótarjáni BTC 28 117:19 2. Salg. Kohász SE 28 129:28 3. Karancslapujtő 28 78:49 4. Bgyarmati MÁV 28 73:53 5. Zpálfalvi Ép. 28 62:41 6. Kisterenyei B. 28 41:53 7. Baglyasaijai B. 28 34:50 8. Kisterenyei MÁV 28 46:58 9. Kazári Bányász 28 46:62 10. St. Tűzhelygyár 28 51:66 11. Forgácsi Bányász 28 30:56 12. Pásztó 28 30:65 13. St. Üveggyár 28 28:60 14. Szécsény 28 29:84 15. Zp. Bányász 28 34:75 16. Mátranováki B. 28 24:93 nem tudj iá k, lyet a Sodronygyári jav. mű hely csapata foglalja el 2’ ponttal. ... hogy az ősszel mindet híresztelés ellenére a Salgó­tarjáni KSE színeiben rúgjí tovább á labdát Zólyomi, i csapat tehetséges fiatal csa­tára. Személyautónak megfelelő ga rázst keresek. Dr. Fölkér Antal Megyei Kórház. (171 NÓGRÁDI A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Gotyár Gyula, Kiadja: a Nógrádi Népújság Lapkiadó V. Felelős kiadó: Vida Edit. Előállítja: a Salgótarjáni Nyomda­ipari vállalat, Salgótarján, Rákóczi u. 205. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivata­loknál és kézbesítőknél. Előfizetési dí1: egy hóra 4 forint. Szerkesztőség: Salgótarján, Városi Tanács-köz 2. Telefon: felelős szerkesztő: 12— 94, ipari és mezőgazdasági rovat; 10-7». belpolitikai rovat: 10-64. adminisztráció: 11-59, bányai tel. Kiadóhivatal: Salgótarján, Rákóczi út 53. Tele­fon: 10-29.

Next

/
Oldalképek
Tartalom