Nógrádi Népújság. 1959. június (15. évfolyam. 44-51. szám)
1959-06-13 / 47. szám
1959. június 13. NÓGRÁDI N1PÜJ8AG 7 A Szlovák Sxovjetköxtársaság 40, évfordulója „1920-ban egy elitárssal Szlovákián át Kárpát-Ukraj- lába utaztam. Vonatunk kora hajnalban érkezett Kassára, is mi csak délután folytathattuk az utat Csap és Munkács felé. Az állomásról gyalog mentül Cz be a városba. Az üzletek vasredőnyei még le voltak eresztve. Az egyik vasredőnyön felfedeztük a Magyar Vöröshadsereg Kassát elfoglaló hadosztályának egy plakátját, amelyet elfelejtettek ütávolítani. A plakáton olvasható parancsot Münnich Ferenc írta volt alá. Én megdöbbenve, társam meghatottan nézett a plakátra, saját aláírására. Néhány percig szótlanul mentünk egymás mellett. Elsőül társam szólalt meg. Valami ilyesmit mondott: Tanulságos történet! A cseh és szlovák burzsoázia háborút vezetett Tanács-Magyarország o.llen. A cseh és szlovák proletariátus menedékjogot biz- osít a Magyar Tanácsköztársaság halálra szánt, halálra üldözött, az új forradalmat előkészítő harcosai számára.” - Így emlékezik vissza ezekre a napokra Illés Béla „Ég i Tisza” című könyvében. Majdnem pontosan negy- /en évvel ezelőtt, 1919. július 18-án a Vörös Üjság így izámol be a magyar proletár- liktatúra szovjetjeinek első írszágos tanácskozásáról: „A eremben lelkes, forró a hangulat, amikor a tanácskozás legyedik napján Bokányi Dezső elnök szóra emelkedik, ! első szavával a tegnap kikiáltott Szlovák Tanácsköz- :ársaságról szól. A küldöttek elállnak helyükről és viha- ros tapssal üdvözlik a Szlovák Tanácsköztársaságot, a nagyar proletárdiktatúra új íestvérét.” ** A Szlovák Tanácsköztársaság megalakulása nem volt ralami hirtelen, égből poty- tyant csoda, mert a helyzet lapról-napra érlelődött. A Vörös Újság 1919. március 30-án „Lenin ura a helyzetnek” című cikkében ezt írja: ,Az új cseh kommunista párt felhívást tett közzé, amelyben körvonalazza a demokrácia kérdésében való álláspontját. A felhívás többek közt ezt mondja: A polgári pártokkal való komprojnisz- szumot visszautasítjuk és nem szándékozunk ettől az álláspontunktól eltérni mindaddig, amíg köztársaságunkban a népbiztosok uralmát meg nem honosítottuk. A.z egész föld a népé, az egész kereskedelem és ipar a városok munkásaié. A magántulajdont minden ember közös tulajdonának jelentjük ki, amelynek hasznából, mindenkinek meg kell élnie. Ezért — folytatja a közlemény — mindenkinek dolgoznia kell.” A Magyar Tanácsköztársaság léte is jelentős mértékben segített forradalmasítani Csehszlovákia munkásosztályát és segítette a Szlovák Szovjetköztársaság kikiáltását 1919. június 16-án, mint az első kísérletet a munkás-paraszt állam alakítására a Csehszlovák Köztársaság területén. Csehszlovákia dolgozói látták, hogy a burzsoázia bekapcsolja az országot a Szovjetország elleni széleskörű akcióba. Ugyanakkor azonban azt is látták, hogy a Magyar Tanácsköztársaság segített áttörni a blokádot és keresztezni az antant-hatalmaknak a proletár ország ellen irányuló terveit. A csehszlovák proletariátus egy része akkoriban telve volt még ugyan burzsoá nacionalizmussal, de a munkásosztály nagy része elítélte a csehszlovák kormány intervencióját a magyar proletárhatalom ellen. A proletariátus Csehszlovákia területén is örömmel fogadta a Magyar Vöröshadsereget, amely megtörte a burzsoá hadsereg támadását, s az ellentámadás során Kosicéig (Kassáig) és Presovig (Eperjesig) tört előre. A Magyar Tanácsköztársaság elleni intervenció szégyenteljes vereséggel végződött a csehszlovák burzsoázia számára, sőt, a szlovák proletároknak sikerült a magyar kommunisták segítségével kikiáltaniok a Szlovák Szovjetköztársaságot. A Szlovák Köztársaságot PresoVban kiáltották ki nagy tömeggyűlésen, a Szocialista- Kommunista Munkások Magyarországi Pártjának cseh és szlovák szekciója, valamint a Kommunista Internacionálé vezető funkcionáriusainak jelenlétében. A presovi népgyűlésen ideiglenes forradalmi végrehajtó bizottságot választottak, amely Kosicére tette át székhelyét. Ennek | nagyszerű munkájuk további erőt adott a proletariátusnak arra, hogy még szervezettebben, még egységesebben folytassa a harcot az elnyomók ellen. S ennek a harcnak 1944—45-ben ért meg a gyümölcse, amikor a szovjet csapatok felszabadították hazánkat, s a szlovák dolgozók is, a magyarok is már egy proletárdiktatúra eredményeinek és hibáinak, összes tapasztalatainak figyelembevételével folytathatták a munkáshatalom megszilárdítását, a szocializmus eszméjének győzelemrevitelét. ülésén, 1919. június 20-án alakították meg a népbiztosok kormányát, amelynek elnöke Antonin Janousek cseh kommunista lett. A Szlovák Szovjetköztársaság mindjárt megalakulása után rendeletet adott ki a nagyobb gyárak, bankok, nagybirtokok, stb. köztulajdonba vételéről. Rendeleti úton biztosított járadékot az öregeknek és rokkantaknak, a száz katasztrális holdnál kisebb területen gazdálkodó parasztokat felmentette az adókötelezettség alól, régi adósságaikat pedig törölte. A Magyar Tanácsköztársaság és a Szlovák Szovjetköztársaság megalakulása és harcai nagymértékben hozzájárultak a csehszlovák és magyar nép szövetségének megszilárdításához a kapitalista elnyomás és reakció ellen, a nemzetközi proletáregységért vívott harcban. A hadsereg — főparancsnokság „Megnyertük a kassai csatát” című napiparancsa többek között így szól: „Több napig tartó harcok árán a mindenkor kiváló délvidéki VI. hadoztályunk derék, fáradtságot és veszélyt nem ismerő lelkes csapatai bámulatos forradalmi lendülettel megtörték az ellenség szívós ellenállását, visszavetették elkeseredett ellentámadását és bevonultak Kassára... A nagy győzelem kivívásáért hála és köszönet illeti meg a balszárnyon harcoló, többnyire tót proletártestvérekből álló derék felvidéki 16. gyalogezredünket, amely eddigi kiváló teljesítményei sorozatát Korpona és Selmecbánya bevételével egészítette ki.” Június 10-én a hadseregfőparancsnokság azt jelenti, hogy a 16. gyalogezred, a derék szlovák fiúk elfoglalták Zólyomot, másnap pedig Bártfát és Eperjest. Ezek a győzelmek tették lehetővé elsősorban — a cseh és szlovák dolgozók harca mellett — a Szlovák Tanácsköztársaság megalakulását. A szlovák elvtársak a történelemnek ebben a szakaszában igen sokat tanultak a Magyar Tanácsköztársaság vezetőitől, különösen a kommunistáktól, akik önzetlenül segítették a fiatal államhatalmat. Kun Béla külügyi népbiztos, Ger- bai Sándor, a forradalmi kor- mányzótanác elnöke és mások azonnal a felszabadult városokba — Kassára, Bárt- fára, Eperjesre stb. — utaztak, átadták tapasztalataikat az ottani vezetőknek. Június 20-án máj; hírek érkeztek Budapestre arról, hogy szervezik a szlovák — vagy mint az MTI jelentésében állt — „a tót Vöröshadsereget”. Az önálló Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltásával ez elengedhetetelenné vált, kellett, hogy legyen haderő, amely megfékezi a cseh kapitalisták támadó törekvéseit és a belső ellenforradalommal szemben is megvédelmezi a proletárság forradalmát. A szlovák dolgozók tömegestől tódultak a vörös zászlók alá. A Losonc melletti Vashegyen például több mint 1800 bányász lépett be a hadseregbe. Kijelentették, az orosz és magyar proletár- testvérekkel együtt folytatják a harcot a nemzetközi kapitalizmus ellen, a szocializmus eszméjének végső győzelméért. Sajnos, a nemzetközi reakció megfojtotta mind a szlO' vák, mind a Magyar Tanács A Magyar Tanácsköztársaság első páncélvonata megérkezik Eperjesre. EL KELL SZIGETELNI az agresszív erőket Hruscsov elvtárs beszéde a rigai nagygyűlésen Mint ismeretes, a Német Demokratikus Köztársaság küldöttsége Otto Grotewohl elvtárs vezetésével a Szovjetunióban tartózkodik. A küldöttség legutóbb Rigába látogatott, ahol Nyikita Hruscsov, Otto Grotewohl és mások mondtak beszédet. Hruscsov elvtárs beszédében nagyjelentőségű eseménynek értékelte a Német Demokratikus Köztársaság küldöttségének Szovjetunió- beli látogatását, majd a Szovjetunió belső fejlődéséről szólva hangoztatta, hogy — mint az év első hónapjai mutatják, — a hétéves terv jól kezdődött. A Szovjetunió minden szükséges feltétel birtokában van, hogy a legfejlettebb tőkés országokat termelésben és életszínvonalban egyaránt felülmúlja. — A Szovjetunió — hangoztatta Hruscsov elvtárs többek között —, mint eddig, továbbra is a népek békés, r_ Eles támadások Adenauer ellen a szövetségi gyűlés vitájában A bonni szövetségi gyűlés csütörtökön Adenauer kancellár és Erhard gazdaságügyi miniszter jelenlétében vitatta meg harmadszori olvasásban a költségvetési tervezetet. A vita egyúttal alkalmat szolgáltatott arra is, hogy kitérjenek Ade- nauernak a kancellári tisztség megtartása mellett hozott döntésére. Adenauer és Erhard — akik mint ismeretes szerdán, legalábbis látszatra, kibékültek — szomszédok voltak a kormánypadsorban, de nem szóltak egymáshoz. A kancellár elleni támadásokat Erwin Schoettle szociáldemokrata képviselő nyitotta meg. Rámutatott, hogy Nyugat-Németországban bizalmatlanság, kétség és aggodalom uralkodik, mert a kormány élén olyas valaki áll, aki az elmúlt napokban kifejezésre juttatta a nép iránti megvetését. Erich Ollenhauer, a német szociáldemokrata párt elnöke éles szavakkal bírálta Adenauer elhatározását és hangoztatta, a kancellár minden körülmények között meg akarja tartani a hatalmat. Azt mondotta, hogy ha ma népszavazást tartanának arról, hogy Adenauer kancellár maradjon-e a lakosság túlnyomó többsége nem-mel szavazna. Erich Mende, a szabad demokrata párt parlamenti csoportjának elnöke beszédében elsősorban azt a módot találta felháborítónak, ahogyan Adenauer pártjával bánik. A bizalmatlansági indítványt a kormánnyal szemben sem a német szociáldemokrata párt, sem pedig a szabad demokrata párt nem terjesztette elő. A vitában felszólaló Adenauer ismét bizonygatni próbálta, hogy külpolitikai meggondolások késztették elhatározására, majd annak egyik okául Dulles halálát emlegette, azt állítva, hogy „a nyugati politika folyamatosságának biztosítása végett helyén kellett maradnia e válságos napokban”. baráti kapcsolatainak megszilárdításáért, az államok közötti bizalom és kölcsönös megértés megteremtéséért száll síkra. - Majd a genfi tárgyalásokon elhangzott újabb szovjet javaslatról szólott. Sajnálkozását fejezte ki, hogy a nyugati hatalmak elfogadhatatlannak minősítik ezt a javaslatot. Majd így szólott: — Ügy látszik az Egyesült Államok és szövetségesei folytatni kívánják az „erőpolitikát”, amelynek tarthatatlanságát Dules is belátta életének utolsó szakaszában. Az „erőpolitika” mai inspirátorának nevezte Adenauer kancellárt, aki — mint mondotta — a bőréből kibújik, hogy megtarthassa kancellári tisztségét és eszeágában sincs eltitkolni, hogy a kancellári székből továbbra is szítani akarja a hidegháborút. Hruscsov ezután arról beszélt, hogy a szovjet kormány szilárdítani akarja a Baltikum békéjét. Támogatunk minden ésszerű javaslatot, amelynek célja -e térség békéjének megszilárdítása. — Remélem — mondotta —. Norvégiában és Dániában helyesen értelmezik szavaimat, ha kijelentem: hogy ezek az országok félreértés folytán kerültek az atlanti tömbbe. Együtt érzünk a norvég és dán néppel. E népek nagyfokú bátorságot tanúsítanának, ha reálisan mérlegre tennék és helyesen fognák fel a helyzetet. Hruscsov elvtárs befejezőül kijelentette: — A lehető legjobban el kell szigetelni az agresszív erőket, hogy eloszoljanak a háború sötét felhői és a béke napsugara ragyogja be a félelem nélkül élni kívánó, gyermekeik jövőjét féltő emberek életét. [köztársaságot. De emlékük, érvelt: TÍZ PERC SZÜNET Elhangzott a beszámoló, az előadó megtörölte izzadt homlokát, s leüli. Hirtelen síri csend támadt a teremben, még a légy zümmögése sem hallatszott, pedig egy jó pár ott mászkált a csilláron föl s alá. Az emberek arcán tanácstalanság tükröződött, mindenki jegyzetei között turkált. Most következik az értekezlet nehezebb része, a vita. Ebben állást kell foglalni a beszámolóban elhangzottak mellett, vagy ellen. A pár pillanatig tartó csendet az egyik idős részvevő köhögése törte meg. Diósi, az értekezlet elnöke mintha elfeledkezett volna arról, hogy mi a kötelessége, ült tanácstalanul, míg az előadó meg nem lökte, s a fülébe nem súgta. — Szóljon már valamit, hadd kezdődjék a vita! Az elnök mintha mély álomból ébredt volna, megrázkódott, majd szemeit hunyorgatva felállt és így kezdett szónokolni: — Kartársak, hallottuk az előadó beszámolóját. Most rajtunk a sor, hogy megmondjuk, mi a véleményünk a kérdésről. Szeretném, ha a kartársak minél többen hozzászólnának. E rendkívül bölcs szavak után leült és várta a hatást. Az összegyűltek rendezgetni kezdték jegyzeteiket, de nem jelentkezett egyikük sem. Néhány percig tartó csend következett. Már éppen szólni akart az értekezlet elnöke, amikor egy kéz határozotan a magasba lendült. — Tessék, Szabó kartárs — adta meg az engedélyt a felszólalásra az elnök. Szabó Lajos felállt és jelentőségteljesen tagolva, ezeket a szavakat mondta: — Kar.tírsak, javaslom, tartsunk szünetet! Nem, mondott ennél sem többet, sem kevesebbett. Amint e rendkívül jelentős szavakat kimondta, mint egy hadvezér, végignézett a hallgatóságon és helyet foglalt. A teremben zúgás támadt. Mindenki a felvetett kérdésről beszélt. Ügy látszik, Szabó Lajos érti a módját, hogyan kell a legmegfelelőbb hangot megtalálni az emberekkel. Az értekezlet részvevői méltányolták is e rendkívüli képességekkel rendelkező ember felvetését. Diósi. az értekezlet elnöke hallva a zajt, nem tudta mihez kezdjen. Gondolta legjobb lesz, ha feláll. így is cselekedett. A hallgatóság látva, hogy Diósi mondani akar valamit, elcsendesedett, s így szóhoz jutott. — Kartársak, hallottuk Szabó kartárs javaslatát, mondjuk el a véleményünket, egyet értünk-e vele? Még le sem ült, máris több kéz emelkedett a magasba, Diósi azt sem tudta, melyiket szólítsa, mert hát nem akart senkit sem megsérteni. Végül határozott, és így szólt: — Talán Csendes kartársat halljuk először! — Csendes nevéhez méltóan, halk hangon beszélő ember volt. Így az első szavait alig értették a hátsó sorokban ülők. De azért azt mindenki megértette, hogy nem ért egyet Szabóval. Így — Most, amikor az idei kavicstermés betakarítását jöttünk össze megbeszélni, helytelen az értekezletet holtvágányra vinni. Mert miről van szó — körülnézett s így folytatta —, az ország kavicsterméséről, nem pedig holmi szünetekről. Hárman is közbekiáltottak: — Nincs igazad, Csendes kartárs! — Igazam van! — akarta túlharsogni a három .közbeszólót. Amikor ez nem sikerült, sértődötten leült. Diósi megpróbált rendet teremteni. — Kartársak, ez így nem mehet, legyünk parlamentárisak, hallgpssuk meg egymást! Majd tízperces magyarázat után átadta a szót a leghevesebb közbeszólónak, Tardinak. Tardi ezt mondta: — Nem értek egyet Csendes kartárssal. Szerintem Szabó kartársnak van igaza. Nem lehet ilyen dogmatikusan felfogni a dolgot. Egyáltalában szólt itt Szabó a kavicsról? Nem, egyáltalán nem! ö csak azt mondta nyíltan, gerincesen, hogy tartsunk szünetet. Csendes elvtárs elferdítve a valóságot, rátámadt erre a bátor emberre, igyekezve szavait kiforgatni, erre pedig semmi szükség nincs! Még le sem ült, máris Tóth István vette át a szót, Diósi jiéma beleegyezésével. — Csatlakozom az előttem felszólalóhoz. Javaslom, védjük meg Szabó kartársat az alap nélküli támadásoktól, mert Szabónak tökéletesen igaza volt, az értekezlet szünet nélkül nem is értekezlet. A kijelentés után több ember kapcsolódott be a vitába. Az egyik részvevő igy érvelt: — Nincs igaza Tóth Istvánnak, de Csendesnek sincs, megmondom miért. Azért, mert az értekezletet nem a szünet teszi értekezletté, hanem a beszámoló, meg a vita. Ennyit Tóth kartársnak. Viszont Csendes kartársnak sincs igaza. Nem az a jó értekezlet, amelyben nincs szünet, hanem az, amelyik több szünetet is tart. Tehát Szabó kartárs javaslatában helyesen fogta fel a dolog lényegét. Tökéletesen egyetértek vele, én sem tudok mást mondani, tartsunk szünetet! Ezután még vagy huszonötén szóltak hozzá a kérdéshez. Egyesek Szabót, mások meg Csendest áztatták el. Ügy látszott, itt ma nem lesz megegyezés. Mikor elkezdték a vitát, még csak délelőtt tíz óra volt, most meg már félnégy van. A vita hevében még azt is elfelejtették, hogy éhesek. így a konyhán kénytelenek voltak z ebédet a moslékba önteni. Talán késő estig is elvitatkoztak volna, ha nem szól be két elvtárs. — Kartársak, fejezzék már be, mert négy órakor a tsz elnököknek tartunk értekezletet. Diósi, a kavicstertmelési értekezlet elnöke megvonta a szót a még hátralevő tíz felszólalótól, s igy vetett véget a vitának. — Javaslom, zárjuk be a vitát, s adjuk meg a szót az előadónak, hadd válaszoljon meg a felvetett kérdésekre. KATA JÁNOS
