Nógrádi Népújság. 1959. május (15. évfolyam. 35-43. szám)
1959-05-30 / 43. szám
1959. május 30. NÓGRÁDI NEPÜJSAG 7 Széleskörű kampány a Szovjetunióban a csúcstalálkozóért A szovjet békebizottság legutóbbi plenáris ülésén felhívást intézett a Szovjetunió minden polgárához; indítsanak széleskörű kampányt a békevilágtanács stockholmi tanácskozása programjának végrehajtásáért, a csúcstalálkozó megtartásáért. A békebizottság felhívása nyomán országszerte széleskörű kampány indult a csúcstalálkozóért. A szovjet üzemekben, gyárakban, röpgyűléseken vitatják meg a Béke Világtanács stockholmi felhívását és a nemzet- köai helyzetet. A városokban, falvakban és a nagyobb intézményeknél békegyűléseket rendeznek. A népes találkozók részvevői táviratot intéznek a nagyhatalmak vezetőihez: vegyenek részt a csúcstalálkozón, segítsék elő a hidegháború megszüntetését, a népek közötti béke és barátság gondolatának megszilárdulását. A szovjet békeharcosok sok levelet intéztek a béke-világtanácshoz és a szovjet békebizottsághoz is. Görög lapok Hruscsov albániai beszédeiről Mint a TASZSZ jelenti, a görög közvélemény nagy érdeklődéssel fogadta Nyikita Hruscsov albániai beszédeinek a görögországi amerikai rakétatámaszpontokról és a balkáni békeövezetről szóló kijelentéseit. Az Avgi című lap megállapítja, hogy Hruscsov baráti jobbot nyújtott a görög népnek. Ha Görögország békében akar élni, együtt kell működnie szomszédaival a Balkáni békeövezet megteremtésében — írja a lap. Az Eleftheria című befolyásos polgári lap szerint Hruscsov kijelentései olyan fontosak Görögország szempontjából, hogy nem lehet azokat elhallgatni, figyelmen kívül hagyni. Az Etnosz azt emeli ki, hogy Hruscsov rendkívül barátságos hangon beszélt a görög népről, a Nea pedig az albán-görög kapcsolatok normalizálásáról szóló részeket hangsúlyozza. Ugyanakkor egyes politikusok úgy forgajták ki Hruscsov beszédének értelmét, mintha ő „fenyegetné“ Görögországot. 1 német egység bizottsága Heeter nyilatkozatáról Herter amerikai külügyminiszter május 25-i nyilatkozatában azt állította, hogy a nyugatnémet felfegyverzés és az ország bevonása a NATO- ba a Német Demokratikus Köztársaságban végrehajtott fegyverkezés következménye. A német egység bizottsága ezzel kapcsolatban megállapítja: „Miközben az egykori szovjet megszállási övezetben a potsdami egyezmény határozatait szigorúan végrehajtották, Nyugat-Németországban a megszálló csapatok már 1945A tudótok véleménye szerint van növényi élet a Marson Dr. Gerard de Vaucouleurs, a harvardi csillagvizsgáló intézet vezetője az Angol Tudományos Akadémia és az Amerikai Fizikai Társaság értekezletén kijelentette: a legutóbbi megfigyelések során „már szinte döntő bizonyítékot szereztünk arra vonatkozóan, hogy van valamiféle növényi élet a Marson“. A spektroszkópikus megfigyelésekét dr. William Sin- ton végezte az arizóniai csillagvizsgálóban. Nagyerejű reflektort irányított a Mars felületének sötét és világos területeire. A sötét foltokról visszaverődő fény jellegzetessége arra mutatott, hogy a bolygón fellelhető az élőanyag szén és hidrogén kombinációja, amit a mérőműszerek a megvilágított területeken nem mutattak ki. Dr. Vaucouleurs rámutatott arra is, hogy a Mars sötét foltjain fellelhető idényázerű változások észlelhetők, ami a növényi élet feltűnésével és elhalásával függ össze. Gépkocsi kenőolaj nélkül ben átvették a hitleri wehr- maicht erős egységeit. Ezekben a csapatokban, amelyeket „deutsche dienstgruppék”-nak neveztek, kiképezték a tervezett nyugatnémet hadsereg vezető kádereit. Clay amerikai tábornok 1948 januárjában azzal a javaslattal állt az Egyesült Államok hadügyminisztériuma elé, hogy állítsanak fel egy 500 000 főnyi nyugatnémet hadsereget. 1956-ban a német nép nagy többségének akarata ellenére bevezették az általános hadkötelezettséget a nyugati övezetekben. 1958 márciusában pedig elhatározták, hogy atomfegyverekkel szerelik fel a nyugatnémet hadsereget. Tekintettel arra a tényre, hogy a német militaristák egymilliós támadó hadsereget építenek ki, amelynek vezetői között már 139 volt hitlerista tábornok van, s amelynek, agresszív céljai világosak, a Német Demokratikus Köztársaság népi kamarája 1956 január 18-án elhatározta a nemzeti néphadsereg felállítását. Ennek a hadseregnek egyedüli feladata a szocialista államnak és vívmányainak védelme. Nyugat-Németország a NATO fegyvertárává válik i. A nyugatnémet kormány a szövetségi köztársaságot mindinkább a NATO legfőbb európai felvonulási terepévé, s a legborzalmasabb tömeg- pusztító fegyverek arzenáljává építi ki. Jelenleg 450 000 főnyi NATO hadsereg állomásozik Nyugat-Németországban. Az Egyesült Államoknak Nyugat-Németországban állomásozó csapatai és a nyugatnémet csapatok 1958. október 15-én már olyan tüzérségi és rakéta egységekkel rendelkeztek, amelyek atomlövedékek kilövésére is képesek: ezeknek az egységeknek száma 25 zászlóalj, 10 üteg és 1 kötelék „Matador-egység.” Ebben az időpontban Nyugat-Német- ország területén már 222 atomlövedék-kilövő berendezés volt. 1958-ban, különösen a Rajna vidékén, Pfalz, Hessen, Baden-Württemberg és Bajorország területén építettek kilövő pályákat Nike rakéták számára. 11 ilyen kilövő pálya már elkészült és harcképes állapotban van, 14-nek építése most folyik, de újabb ilyen pályák építését is tervezik. A bonni hadügyminisztérium tervet készített, amely szerint háború esetén csaknem 15 millió embert telepítenek ki és „rendőrövezetet” létesítenek. Az őszi nyugatnémet hadgyakorlatok, amelyeknek célja főként az úgynevezett 5a. dandár kipróbálása volt, nem hagytak kétséget aziránt, hogy Nyugat-Németország atomháborúra készül. Ezt a katonai egységet az atomháborús hadvezetés elvei alapján szervezték meg és fegyverezték fel. Heusinger főfelügyelő egy hadgyakorlati megbeszélésen cinikusan kijelentette: A nyugatnémet hadseregre „ma ugyanaz a feladat vár, mint 1939-ben.” A tábornok azt is követelte, alkalmazzák újra a szerződésnek, a polgári lakosság ellen viselt háborúnak és a „felperzselt földek” taktikáiénak a nemzetközi joggal ellentétes és bűnös elveit. Kijelentette: „Emlékeznünk kellene múltunkra, és nem volna szabad elhanyagolnunk a vezetésnek azokat a fontos tényezőit, amelyek eredményre vezetnek. Valósítsuk meg a jövőben is a korábban követett elveket.” A nyugatnémet atomháborús előkészületek veszélyes jellege kitűnik abból az utasításból is, amelyet a bonni hadügyminisztérium 1958. február 10-én szigorúan titkos jelleggel adott ki. Az utasítást von der Groeben, a nyugatnémet hadsereg felügyelőjének helyettese írta alá, s címe: „Ideiglenes utasítás az atomfegyverek taktikai bevetésére vonatkozó parancsadáshoz.” Ennek a II. 7. pontjában ez olvasható: „A hadosztályparancsnok ott készül fel... atomfegyverek bevetésére, ahol ki akarja alakítani hadvezetésének súlypontját, illetve el akarja érni a harc gyors eldöntését. Ezáltal az atombevetés a hadvezetés és a tűzterv legfontosabb részévé válik.” Ebből világosan következik, hogy a hadosztályparancsnokra akarják bízni annak eldöntését, mikor vessen be atomfegyvert. Ezzel az atomháború veszélye állandóan fenyeget minden európai országot. A nyugatnémet hadsereg felállítása, fenntartása és felszerelése a hagyományos fegyverzettel 1961-ig több mint százmilliárd D-Márkát emészt fel. De további hatalmas költségeket okoz az, hogy a nyugatnémet haderőket fegyvertechnikailag és szervezetileg is átállítják atomfegyverekre. A stratégiai tartalékok létesítése, a territoriális hadsereg felépítése, a légvédelem kiépítése, a nyugatnémet határőrség fenntartása szintén nagy összegekbe kerül, s Nyugat-Németország ezenkívül évi 1,2 milliárd DMárkára becsült terheket visel a területén állomásozó idegen csapatok eltartásával kapcsolatban. A lélektani hadviselés A nyugatnémet militaristák és monopolisták mindinkább fokozták a Német Demokratikus Köztársaság ellen irányuló aknamunkát, valamint a háborús propagandát. Ebből a célból megteremtették a lélektani hadviselés központját; ez a koordinációs bizottság, amely több minisztérium azonos célú munkáját hangolja egybe. A bizottságban képviselve van a szövetségi kancellári hivatal, a szövetségi sajtóhivatal, a hadügyminisztérium, a belügyminisztérium, a külügyminisztérium és az össznémet ügyek minisztériuma. A bizottság fő feladatai a következők: a) a háborús propaganda és a revansiszta uszítás fokozása; b) harc az atomfegyverkezés meggátlását célzó mozgalom ellen, továbbá minden nyugat-németországi ellenzéki megmozdulással szemben; c) a Német Demokratikus Köztársaság elleni bomlasztó tevékenység fokozása;' d) a Német Demokratikus Köztársaság külpolitikai és gazdasági elszigetelését célzó intézkedések kidolgozása; c) a két német állam közötti bármiféle megegyezés megakadályozása, s a Német Demokratikus Köztársaságban kialakult helyzetről teljesen hamis kép rajzolása. E hivatal tevékenységének első eredménye az az újabb rágalomhadjárat, amelyet Nyugat-Németország összes hírszolgálati szervei egységesen folytatnak a Német Demokratikus Köztársaság ellen. Hazug híreket terjesztenek a Német Demokratikus Köztársaságból való „menekülés” állítólagos fokozódásáról és az emberi jogok állítólagos megsértéséről. Fokozzák azt a nyomást, amelyet az NDK lakosságának bizonyos rétegeire, például az orvosokra gyakorolnak, hogy hazájuk elhagyására késztessék őket. Szőlőcukor fahulladékból A Lett SZSZK Tudományos Akadémiája erdőgazdasági problémákkal foglalkozó intézetének munkatársai új gazdaságos módszert dolgoztak ki, amelynek révén fahulladékból glikózét és glicerint állítanak elő. Ezzel a módszerrel 1 tonna fahulladékból 300 kiló szőlőcukrot, 140 liter etilalkoholt, 50 kiló takarmányélesztőt lehet előállítani. Az új módszert széleskörűen bevezetik az iparban. Az Egyesült Államokban bejelentették, hogy jövőre kerül ki a gyárakból az első olyan gépkocsi, 'amelyet sohasem kell olajozni. Az új gépkocsi alkatrészeit a „Teilen” nevű ötvözetből készítik, amely teljesen rozsdamentes, súrlódási együtthatója minimális és a belőle készített alkatrészek 10-szer olyan tar tósak, mint az eddigi fémből:, készült és rendszeresen óla '• Mint egy hatalmas trombita harsogása, úgy tölti be ünneplők Arjában kivé^^ tefatza- mondanivalója lenne. Tekinte- A két ember mélyen maga ellenére az előállítási költség/!az ünnep kivételes íze, za semmivel sem lesz nagyobb.'Ijm.ata. Szazakkal, ezrekkel Ezt az új ként már sikeresen zák a hőlégsugaras repülőgé-í friss keresztelésű Tanács köz- pék motorjainál is. ytársaság térre. A tér egyetlen párta. Csupa tonás sorokban, hogy visszaverjék a fehérek támadását, ott, ahol most a városi tanács van, ott ugrott ki Karcsi a tével másnak a tekintetét ke- elé néz. Révedező tekintetű- sorb(jl. Petykó Margit meg eav j ötvözetet egyéb-Jegyűit ez hozott, ez sodort rfste- Észrevételedül fordította kön látszik, hogy nem hall- ikeresen alkata*-!Uw» <. . város főterére: aSLT'»“ "221J*TÍ Szabályozható-e az emberek növekedése? a szája, biccentett egyet és ismét előre fordult. .............. .. , „ , A hallgatóság mélyen gonvoros es nemzetiszinu dra- dolataiba merülve hallgatta az jón, aztán mosolyra húzódott szavait-. Messze járnak. Egy negyv évvel ezelőtti május vérgőzös, borzalmas emlékei vörös rózsát tűzött a sapkája mellé. Ügy beszéltek erről a negyven évvel ezelőtti emlékről, hogy szinte láttam magam Ny ina orvosnő Kadiszeva szovjet kidolgozta a belső elválasztású hipofízis mirigy kórus elváltozásának gyógymódját. Ismeretes, hogy a hipofízis mirigy „irányítja” az ember növekedését. A belső elválasztású mirigyektől függ az ember szellemi és fizikai fejlettsége. Ha e mirigyek munkája megbomlik, ez súlyos elváltozásokat okoz az emberi szervezetben, különösen a növekedést hátráltatja. E betegség hatásos gyógymódját eddig még nem ismerték. szeva belső elválasztású mi ' Z.1”00 ünnepi beszédet. Csak a zene- közelebb lépnek egymáshoz. — György Pista volt a mi dandárparancsnokunk. A sal------------- —____________ gótarjáni 53-as dandár vaa lakia, ^ ma- garan Vágner János bácsi racsnoka. Amikor kijöttünk azonban gyakran vissza-vissza a bányából, egyenesen ide fordult egy-egy bizonyító bic között kutatnak. Aztán hogy eiőíí a téren á ruhát és SLTÜIÄ.r» invert követelő bányászo'fbersereggel. Mélyéről hét ^rok‘elnémult rézhangszerei hmeteres szobor emelkedik ki verték vissza a tavaszi nap y bronz színével: elszánt arcú mérsékelt erejű de vakító su- ,T . T- ))munkás rohano alakja, ma- Nyma Kadi-ft m taríoíí karabéllyal A nmmue,é„ Sí ■ , a tapasztalatok „„tat. Snem sokkal az operáció utany, , , ,, , . , . 0r A* ^ 4.• 4\<logo ermekkel, egy dicsőséges a beteg 35-40 centimétert .< * 4Q eszte’rJ? emléké%ek. j eleven érzésétől megkomorult °fn Érdekes megemlíteni, hogy J arccal nézik kát, gyári munkásokat; hallottam ritmusos, dobogó, csatába induló lépteiket, érezni lehetett ízes, eredeti szavukból még a rózsa illatát is, ame- ....... , ., , .. lyet negyven esztendővel ezBelánok Kates, sapkáAmikor azonban a hangmúlt 40 T^tevdős emlékének &™jóaz_ ünnepi szónok hanga kisnövésűeknél, vagy ahogy V ezredszer gyakran nevezik őket, a tör-’< Szazadszor’ va0V ezredszer JVA rjá méterre lehetett az a pódium. Éppen azon volt György Pista. Emlékszem, azt mondta, hogy: hog^'^üs ll-énTsM- neTletí MnkTbeS- hogy sem ment a munka Volt gótarjáni bányákban megállt valakinek dolgozni mindössze ^hét m°éteft a munka és a bányászok úgy, ls..keU- Nmcs eOV szikra sze- alan mindössze net métert. jához tűztek. — Emlékszem — folytatja Vágner bácsi. — Eleinte sepéknél a pszichiktü fejlettség’iálltam meg Salgótarján fő- ahogyvoltak:kormosan,pisz- fselmaradot^^A^miriayátül- terének nagyáruház felőli sár- kosán indultak harcba a prois elmaradott. A mmgyatuL ^ kán? Ki tart]a ezt számon? letárhaza védelmére, Vágner —------- - -----................................, . ..... , „ f etes után pozitív változás . Most is iu eresztett gyökeret János bácsi most már nem- mozdonyokat fával, meg szál- ^ar°l ls a segítség Somnünk" — Ügy volt az, hallod bizonyította a másik. metert haladtunk előre. Dehát nem tudtuk, kinek dolgozunk. — Aztán meg még Pálfaltapasztalható az operáltak }* lábam. Czottner Sándor ne szellemi sajátosságaiban is. >: hézipari miniszter éppen az Telefon nagyotthallóknak csak hátrafordult, de hátra is lépett egyet. Egy vele egykorúnak látszó megtermett A moszkvai telefonközpont laboratóriumában elkészültek a nagyothallóknak szánt különleges telefonkészülék mintapéldányai. A közönséges telefonkészülék hallgatójába erősítőberendezést szereltek, a csengetést pedig egy szerkezet beállításával jelzőlámpa helyettesíti. ünnepi beszédét mondta. A ^körülöttem lévőkkel együtt emberhez hajolt, nagy figyelemmel hallgattam, amikor az 1919-es Tanácsköztársaság hőseit, az első maii hang erősségét^ ÜVnr proletárdiktatúra katoamellyel _____= s zabályozni lehet, félvezetők-S77®^ köszöntötte, akik a bás'nyák mélyéből, a munkapadok mellől indultak harcba a dicsőséges északi hadjáratba, a néphatalom védelméért. Előttem Vágner János bácsi állt. Idős, hetven év körüli, kel készült. Az egész beren-í dezés alig nagyobb egy gyű-? fásdoboznál. A mintapéldányokat máris a nagyothalló előfizetők rendelkezésére bocsátották. «töpörödött emberke. Ünneplő -yiruhában. fekete kalavban. kiA laboratórium munkatár-^ruhában, fekete kalapban, ki- sai most tovább kísérleteznek^pödört bajusszal, pipáját töm- rokkantaknak szánt mával fűtötték. Ügy jött ide hozzánk a nemzetközi vörös hadtest is. — Ügy emlékszem, mintha — Emlékszel? — súgta. most volna — mondja halkan — Hát már hogyne emlé- Vágner János bácsi. — Itt a keznék! téren 8—10 helyen is osztot— Somlyón dolgoztunk. Ott lük a resztungot (katonai ssr- a siklóban voltunk éppen, relést). Nem is tudom, ki kiáltotta el — Szákasztoit igaz — magát. , mondja a másik mosolyogva, tem már megmozdult a tömeg. ~ { a.z. aknasz! — han9- — Itt lökdösték le ezen a té- Felharsantak a zenekarok zott a Határozott valasz. ren a munkásnadrágot. Szana— Nem tudom, de mind- szét, ahol voltak. Aztán fel a egy. Azt kiáltották valahogy, katonamundért. Igaz volt az. hogy veszélyben a munkásba- _ Belenyák Károly is épa , Pen most ment el erre. Annak álló Vágner bácsi is, meg idős — Éppen úgy, ahogy itt a meg Petykó Margit volt akkor barátja is, elindult az ünneplő lyóra — fűzi tovább a szót a másik derék „öreg“. Manyasz Lojziék is ott dolgoztak a mi bányánkban. Volt, amikor 87 métert haladtunk előre. Az pedig nagy szó. Olyanra azelőtt még nem volt példa. így pergett le előttem egy negyven évvel ezelőtti ismeretlen múlt két idős ember visszaemlékezéséből. Körülötpattogó, ritmusos dallamai. Most vettem észre, hogy alig hallottam valamit az ünnepi beszédből. Aztán a mellettem „„ ~ .... , , . , , telefon-y,ködve fordult hátra. Köszö- hangszóró mondja. Otthagy- a „szeretője”. Aztán amikor emberáradattal. Maga az erősítő berendezés, készülékek létrehozásán. rülte a torkát. Látszott, hogy tunk csapot-papot. innen a térről elindultak kaOrosz Béla