Nógrádi Népújság. 1959. május (15. évfolyam. 35-43. szám)
1959-05-27 / 42. szám
1959. május 27. NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 3 A XXI. kongresszus tanítása felmérhetetlen segítséget ad a magyar népnek a szocializmus építéséhez — APRÓ ANTAL ELVTÁRS BESZÉDE A PÁRT SALGÓTARJÁNI NAGY AKTÍV A ÉLÉSÉN — — A pártoktatásban most a — amelyhez hozzájárult még XXI. kongresszus témáját, a szűzföldek meghódítása, a határozatát elvi, ideológiai mezőgazdasági tervezés és bekérdéseit tanuljuk. A XXI. kongresszus lényegében megerősítette és tovább fejlesztette a XX. kongresszus megállapításait gyűjtés rendszerének átalakítása, illetve a beszolgáltatás eltörlése, a mezőgazdasági árak rendezése, a mezőgazda- sági gépek nagymértékű növelése és nagy részének kolhoz— kezdte beszédét Apró tulajdonba való adása. — A Szovjetunióban a termelés gyors növekedése köaz elvtárs. Visszatükrözte azokat az eredményeket, amelyeket politikai, gazdasági, vetkeztében növekedett ideológiai téren, valamint nem életszínvonal, utolsó sorban külpolitikai téren a szovjet nép elé tűzött. Megteremtette a gyorsabb fejlődés alapját politikai, gazdasági, és a nemzetközi együttműködés terén egyaránt. A XX. kongresszus felszámolta a merev, idejétmúlt helytelen elméleteket és gyakorlatokat. A múlt hét péntekén ellátogatott megyénkbe Apró Antal elvtárs a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettese. Apró elvtárs látogatása során felkereste a Zománcipari Művek salgótarjáni gyáregységét a Salgótarjáni Üveggyárat, ahol hosszasan elbeszélgetett a munkásokkal gondjaikról, majd az üzemek gazdasági, politikai és szakszervezeti vezetőivel folytatott tanácskozást. Ézután Apró elvtárs a megyei pártbizottság által összehívott aktívaértekezletre, ment, ahol a XXI. kongresszus elvi és gyakorlati tanításairól tartott az aktíva résztvevőinek előadást. Az alábbiakban közöljük kivonatosan Apró elvtárs beszédét: anyagkincseinek tömegét bo- fejlődés jelenlegi szakaszá- csátja a többi szocialista or- ban a párt egységesebb, egy- szág rendelkezésére, hogy ők beforrottabb. mint valaha. Az egész szovjet nép harci élcsapatát alkotja. A XXI. kongresszuson. is fölépítsék a szocializmust, a kommunizmust. Az a tény, hogy közel 4 ezer kilométeren át szovjet területről Berlinig Hruscsov elvtárs nagyon fon- hatalmas olajvezetéket építe- tos elméleti kérdéseket vetett nek. amelyen keresztül ellát- fel. Gazdagította a tudományos szocializmust. Perspektívát adott a világ munkásTíz százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom, emelték az alacsonyabb fizetésű munkások és alkalmazottak bérét, megemelték a nyugdíjakat, növekedett a kolhoz parasztok jövedelme is. rakéták interkontinentális gyártását. — Külpolitikai téren is hatalmas sikereket könyvelhet el a Szovjetunió. vei, sikereivel, győzelmével, eredményeivel, és esetleges kudarcaival. Minják olajjal Lengyelországot, Németországot, majd a második leágazásban Magyarorszá- mozgalmának, hogyan halad- got és Csehszlovákiát, azt je- jón tovább, miként alakítsa lenti, hogy a következő az új típusú embereket, önévekben, amikor ez a hatalmas olajvezték megépül. tudatos, fejlett, tevékeny halmaz ci csapattá. Ezt csak a párt den felszólalásból a munkás- említett országokban meggyor- tudja elvégezni és úgy, hogy nemzetköziség csendült ki. A fu} a vegyipar, a különböze az építést, nevelest osszeAz imperialisták szekértolói, a Szovjetunióhoz hasonló maga- kermai gyárak építésé, mu- kapcsolja a gyakorlattal. A revizionisták által 1956 októ- tartást még senki sem tanú- anyagiparágak fejlődnek, és a embei tevekeny reszeberében kirobbantott magyar sított a világon. -----*•—1 '---------i~1—*Ä- se akar Ienni ennek a munkaA Szovjetunió nyers- mértékben behozzuk. mostani lemaradást jelentős nak Minden szovjet ember_ nagy és kis országok között bármilyen poszton áll, mindennapi munkájával kapcsolódik a kommunizmusért folyó harchoz, az építő munkája szerves része a nemzetközi munkásmozgalomnak. Beszéde további részében a következőket mondta Apró ellenforradalmi lázadás idején, . . a Szovjetunió nemzetközi tekitűzte feladatul a szovjet nép Nagyszerű tudományos ered- kintélyével, katonai és gazdaelé, hogy gazdasági téren utói ményeket értek el. Felbocsá- sági erejével sikerült Közép- A tnkrtrnrt!/knn nincc küiönhséa kell érni, majd túlszárnyalni tották a szputnyikokat, első- Európában a békét biztosi- A TODOrUnKDOn ninCS KUlOilDSeg a fejlett tőkés országokat. nek a világon. Üzembe helyez- tani. Ugyancsak a Szovjetunió A kongresszust 1956. ték a világ legnagyobb, mint- fellépése nyomán az angolok februárjában tartották. Cél- egy 600 ezer kilowatt teljesít- és franciák szuezi kalandja .... .. ... kitűzései — a három év bizo- ményű atomreaktorának száz- is kudarcba fulladt. Nagymér- A tiranai tanácskozáson - tésenek utján szüntelenül no- nyitja — helyesek, reálisak ezer kilowattos egységét. Köz- tékben elősegítette a Szov- aho1 legutóbb voltam - jól- vekedni kell a part szerepe- elvtars. voltak. A gépipar és az építő- vetlen vízrebocsátás előtt áll jetunió a közép-keleti válság es6n hallottam, amikor a nek. Ez felel meg az egesz A jugoszlav ............. I par irányítását átszervezték, az atommeghajtású jégtörő ncnk-kcntísÁt í« npm ihc mór szovjet küldött bejelentette: nép erdekenek, ez szolgaija kifogásolják ezt a nemzetköa termelés évről évre növeke- hajó. Tízmiliárd elektrovolt „ , ... „Biztosítunk minden szocia- igazan az emberi haladas, a zj összefogást. Ugyanakkor dett, nőtt a dolgozók aktivi- energiájú részecske gyorsítót *ehken hozzájárult az arab usta országot, hogy 1965-ig kommunizmus ügyet. A XXI. njncs kifogásuk a burzsoá tása, megnövekedett a terme- létesítettek. Sikeresen megöl- szabadságmozgalmak újabb érccel ellátjuk”. A második kongresszuson meggyőződ- párt0k összefogása ellen. bejelentés: „a Kárpátokon tünk hogy a szovjet nepnek _ Azzaj vádolják a komkeresztül Magyarországra egy a kollektív irányítója vezető munjsta pártot, hogy Moszk200 ezer kilowattot szállító ereje, politikai vezere a Szov- va vezefi gket Mikojan elvnagyfeszültségű elektromos- iet Kommunista Párt, amely társnakt amikor Amerikában hálózatot építünk”. Ugyanis napról napra harcokban, kuz- volt> az amerikai tőkések Magyarország szénvagyona, delmeken keresztül erősödik. azt moll(jták: „A kommunista olajvagyona olyan alacsony, De nemcsak sajat országáért, pártokat Moszkva irányítja”, hogy energia termelésével népéért harcol hanem a De Mikojan világosan megbaj lehet. Bejelentette még világ minden fórumán ott magyarazta a tőkés uraknak, revizionisták lékenység a mezőgazdaságban dották a szovjet tudósok az sikereihez. Á revizionisták leleplezték önmagukat a néptömegek előtt — A nemzetközi munkás- mozgalom. A többi kommu- világ kommunista mozgalmá- "G'T" ILL." van ahol a béke a haladás L“““ “V“1“““'’ mozgalom is az utóbbi három nista párt is javította munká- val, annak vezetőivel ülhet- . ■* ,, ,, ’ . a nemzetközi együttműködés’ hogy ez eloszor is ragalom, évben nagy sikereket ért el. iét. Levonták a magyar ese- tünk egy asztalnál, beszélhetE siker kútforrása a XX. ményekből a tanulságot, olyan tűk meg a nemzetközi mun- rru kongresszus, amely visszaállí- országokban is, ahol hatalmon kásmozgalom kérdéseit. En- jí™!;.ors„ g0K van a munkásosztály, de az nek szívből örültek a többi Up azfa', olyan országokban is, ahol kommunista pártok is, és szamara megtolta a lenini normákat kommunista pártokban. De a tömegekkel való szorosabb kapcsolat, a tömegek igényeinek, szükségleteinek fokozottabb figyelembevétele, a békéért folyó harc. mind-mind olyan útmutatása volt a XX. kongresszusnak, amelyből sokat tanultak az egyes országok kommunista pártjai is. A revizionisták, a munkás- mozgalom egységének megmég nincs hatalmon. Ma már másképpen beszélnek még a burzsoá sajtóban is — a munkás- mozgalomról, a kommunista pártról és a Szovjetunióról, mint 1956-ban. arra kértek bennünket, hogy — A szocialista országok egymás után vállalták, hogy a tőlünk elszigetelt kis AlÄ“ “SÄ“#”*: bá„iáb.„ gyárakat, üzemüké. gyár kommunistáknak. En ezúton teszek eleget a különböző szocialista, kapitalista, gyarmati országok kommunista pártja küldöttei megbízásának Hogy mennyire nőtt a Szov- és adom át a Nógrád megyei jetunió tekintélye, azt mutatja kommunistáknak a forró üd- a mostani külügyminiszteri vözletet. (Hosszantartó taps.) tárgyalás is. De mutatja az a A XXI. kongresszust a kom- tény is, hogy Macmillan an- munizmus építői kongresz- gol miniszterelnök is fontos- szusának nevezik. Es az ffr építenek. Ez bizonyítja, hogy nincs különbség kis és nagy ország között, egyenlőség, testvériség, kölcsönös segélynyújtás, igazi munkás nemzetköziség van a mi táborunkban. a szocializmus elveit védeni kell. Sem a szocializmus, sem a kommunizmus építése nem ösztönös feladat. Az emberek millióinak tudatos tevékenysége révén valósul meg. Az emberek erőfeszítéseit össze kell fogni, egységes cél felé kell irányítani. Ezt csak a párt tudja helyesen megoldani, csak a párt tud a kommunizmust építő milliók élére állni. Csak a párt tuda világon irányítani, vezetni, kommunista pártokat nem lehet. A kommunista párt az osztályharc terméke. A bruzsoázia elleni harc eredménye, a munkás- osztály élcsapata. De ezt nem Moszkvából irányítják. Minden ország munkás- osztálya saját helyzetéből kiindulva szerveződik meg, vívja a harcot a kizsákmányolás megdöntéséért. A kommunista pártok ta— A kapitalista országok ja őket összefogni, vezetni, nulnak a legnagyobb, a leg. __... nair „„u, . , ,1S között nincs ilyen kapcsolat, új győzelmekre. Erre viszont erősebb kommunista párttól, . b°n*Va el- év ,ífán Mns7kváha iXÍZ ™ ^ kongresszus nyolc- ott, aki bírj£lj marja; a nagy csak olyan párt képes, ame- az SZKP-től, de politikájuenségei, a hidegháború ame- . g „iciw-h39 e.^®r Parttag kép- baj megeszi a kicsiket. lyik fel van vértezve a tu- kát mindenütt, akár négerek rikai szervezőt a maguk ér- ’ a g7 tót össze. A kul- _ a Szovjetunió, és a szó- dományos szocializmussal, a közt, akár az indiánok közt, dekében akartak felhasználni > s ómmá dottek ismertettek bányáik, cialista országok tapasztalatai kommunizmus eszméivel. A a XX. kongresszus kritikáját a • .. . . gyáraik gazdagságát, nagy kézzelfoghatóan és meggyőző- XXI. kongresszus újból megés önkritikáját. Ha ideig-óráig — fagyon.or(l?1V.^ ,mi. en' természeti vagyonát, es ar- en bizonyítják: feltétlenül győzőén bi: egyes országok munkás- a v arsa ' ' unk’ hogy T'!**a,Jetk f k°ng- helyes a leninizmus tétele, Szovjetunió Kommunista Ha az SZKP jól csinált vala "TI—raiban' , kommunista z va a nemze ozi poh- > .ogy . a ^erye-t el- mejy szerjnt a szocialista és Pártjánának tekintélye, veze- mit, miért ne lehetne átven pártjaiban a revizionisták er- tika központja, és egymás g djak es reálisnak tartják kommunista társadalom épí- tő szerepe erős. A történelmi tek is el kezdeti sikereket, de utón mennek oda uralkodók, — mondta Apró elvtárs. akár a kínaiak közt, vagy a franciák közt saját nem- feltétlenül győzőén bizonyította, hogy a zeti viszonyaikra alakítják. ni. Ez nem hiba! királyok, miniszterelnökök, ke- — Kész szerencséje az em- reskedők stb. beriségnek, hogy a szocializ— Megtették volna ezt mlis..a földnek olyan területén néhány évvel ezelőtt? Mond- győzött először, mint a Szívjuk Í956-ban? Nem tették jetunió, amelyik nyersanyagtok 1957-ben Moszkvában volna meg. Akkor azzal szá- kincsekben mérhetetlenül gazmegtartott értekezlete széllé- moltak, hogy valamiféle vál- daS- De szerencse azért is, ság lesz a szocialista tábor- h°gy harcokban megedzett, ban, de a válság nem követ- negyven év óta élenjáró műn hamis jelszavaikkal, áruló politikájukkal hamar lelepleződtek a dolgozó tömegek előtt. A XX. kongresszus, valamint a kommunista- és munkáspár Békés versenyben le kell győzni a legfejlettebb kapitalista országot mében büszkén mondhatjuk erősödött az egész nemzetközi munkásmozgalom az egész világon az utóbbi három esztendőben. A kommunista és munkáspártok megtisztították a soraikat a revizionista elemektől. — Sajnos, ez nem sikerült a Jugoszláv Kommunista Pártban. önök jól tudják, hogv az ő pártjuk programja, kongresszusi tézisei, egész politikájuk szemben áll a nemzetközi munkásmozgalommal. Nem ismerik el a szocialista tábort, a szocialista világrendszert. — Nézzük meg azokat az dacára az ipari termelés nö- alapvető gazdasági feladató- vekedése, a szovjet társadakosan, hanem abszolút értékben is nagyobb, mint az kezétt be Megerősödött a kásosztálya van. Es egy ilyen kat> amelyeket a Szovjet- lomban sokkal gyorsabb volt, Egyesült Államokban. A Szovszocialista ' tábor a Szoviet- országban született meg a szó- unió ma§a elé tűzött A „fo mint a háborút nem szenve- jetunió már a hétéves terv unió katonailag ’ politikai ag cializmus. Ha netán szegény célkitűzés, hogy az egy főre dett, a háborúkon kereső teljesítésével néhány igen a g’ p utikailag, ------• -• t»rrr»iélrenveáe Wmnefl- tt<t™c,íh Államivá fontos termékfajta tekintetéb en túlszárnyalja, más tergazdaságilag és’a tudomány omágok.akár egész sorában Jesuit Allarrioké. terén, és megerősödtek a kommunista pártok is. A XXI. kongresszus tovább fejlesztette a XX. győzött volna először, a kapi- sa'3'3 le§yen a világon. Mi- _ A Szovjetunió termelésé- -------t alista világ háromszor első- nf1 nagyobb a termelékeny- nek növekedése ötször na- mákfajták tekintetében megtörte volna már. így az út- ség ,és az egy főre e's° ter‘ gyobb, mint a legfejlettebb közelíti az Egyesült Államok törők dacolni tudtak az egész melós egy adott ország gaz- kapitalista országban. Napja- ipari termelésének színvona- kapitalista világgal. Meg tud- daságában, annál gyorsabb az inkban a föld lakosságának lát. Az egy főre eső termelés ták magukat védeni s fel tud- előrehaladás, annál nagyobb egyharmada szocialista tábor- tekintetében, miután a Szov- ták építeni a szocializmust. A mennyiségét termeli az illető ban Ezek az országok már jetunió lakossága nagyobb, Szovjetunió egyébként ásva- orszaS- az anvagi javaknak. a Vjiag ipari termelésének mint az Egyesült Államoké, nyi kincsekben olyan gazdaa Donén ezért az egy fóré eső több mjnt egyharmadát ad- még néhány évre szükség kongresszus tanításait hogy az ipar' fejlődése termetós és teiroelekenyseg á Ez jelenti, hogy S szempontjából legfontosabb, a sz°cKialista orszag°k «zem- & MOc|alista országok vi. — A felszólalók helyeselték — a világ 16 legszükségesebb P°nUáb°l alapvető kerdesek az SZKP politikai irányvona- ásványa közül — 13-ból első- koze tartozik. A XXI. kong" lát. Jónak tartották a nem- séggei rendelkezik. resszus^ óppen^ezért olyan célzetközi helyzet értékelésére — A tanácskozáson a felszó- ^,1tUZ?St ^ttitott a szovjet nép Hruscsov elvtárs beszédét és lalók beszédéből éreztük, 0gy„rUÍ^>; &S szláv kommunisták szövetsé- nmi nekünk, magyaroknak hogy milyen erős. a szovjet gével lényegében semmúven külön jó érzés volt, hogy a emberekben a hazaszeretet és XXI. kongresszuson a testvéri a törekvés, hogy utói kell érni, pártokkal való találkozásnál békés eszközökkel le kell már nem volt úgynevezett győzni a kapitalizmust. Ez a magyar kérdés. Magyarország politikai cél mozgásba hozta Szembe kerültek velünk és a többi szocialista országgal, de a kapitalista országok kommunista pártjaival is. A iugokapcsolat nincs. Elszigetelőd tek, egyedül maradtak revi zionista politikájukkal. A XX. kongresszus után — különösen 1956 őszén — a nyugati sajtó a kommunista pártokban lévő különböző hibák miatt azt írta, hogy a kommunista pártok soraiban zűrzavar, válság, bizonytalanság, útkeresés van. A revizionizmus elleni harcszocialista ország. A párt újjászerveződött, a magyar kommunista mozgalom megerősödött, építjük a szocialista Magyarországot. Nagy tanulság volt, drága árat fizettünk ugyan, de örüaz egész szovjet társadalmat. el kell hagyni Amerikát Termésbőséget kell teremteni, és a leggazdagabb kapitalista országot belátható időn belül a békés versenyben le kell lágméretekben már túlszárnyalták a tőkés országokat az egy főre eső termelésben. 1965-re még nagyobb lesz ez a különbség. Meg fog mute az arányok kialakítását illetően.” A tőkés termelési viszonyok a dolgozókat kizsákmányolják, mert a dolgozó tömegnek nem érdeke a termelési viszonyok fejlesztése. A szocialista országokban törvényszerű a tatkozni a szocialista rend dolgozó nép életszínvonalának fölénye, gazdasági vonatko- emelése, s a tömegek közvet- zásban, mennyiségi tekintet- lenül érdekeltek a termelés ben is. Termelékenység terén fokozásában, a termelékenybán, a hibák kijavításában, lünk annak, hogy a szocialista eszmeileg sokat fejlődött az táborban maradtunk és a egész nemzetközi munkás- XXI. kongresszuson már a molni. A mély internacionalizmus áthatja a szovjet embereket és a szovjet kommunisták tudják, hogy az ő sorsuk szoros kapcsolatban van más országok, más népek ügyéaz amerikai közgazdászok ség növelésében, szerint is a Szovjetunió sok- A szocialista táboron belül nincsenek piacproblémák, egyre magasabb színvonalra emelkedik az együttműködés. A szocialista tábtír országai között fennálló állami és gazdasági kapcsolatok alapelve, mint említettem, a proletár jetunió kiheverte a háborús terméknél évente a termelés nemzetköziség. Ezek a kapcso- károkat. A nagy veszteségek növekedése nemcsak százaié- (Folytatása a 4. oldalon) győzni. S a közeljövőben nagy mun- Megvan ennek a lehetősége? kai gyorsabban halad előre, kasikerekről fognak beszá- Megvan! Igaz, hogy az elmúlt — Mit írnak az amerikai negyven év alatt 18 évet a lapok? Nézzük meg az ő vé- Szovjetunió háborúval, hábo- leményüket is. A következő- rús károk helyreállításával1 töltött el. A II. világháború két írja a New-York Times: ,,Ma a Szovjetunióban a leggyárak ezreit, üzemek tíz- több szenet és gyapotot tér ezreit pusztította el. A Szov- melik, valamint a legtöbb