Nógrádi Népújság. 1959. május (15. évfolyam. 35-43. szám)

1959-05-13 / 38. szám

1959. május 13. nógrádi népüjsag 5 A kongresszusi verseny a tsz-ek megerősítésé! segíti Az ipari munkások kong­resszusi versenyének lelkesítő példája követésre talált a több ezres termelőszövetkeze­ti parasztság körében is. A pásztói Szabadság Termelő- szövetkezet tagjai, valamint Etes termelőszövetkezeti köz­ség parasztjai kezdeményez­ték a megyei versenyt. A pásztóiak „A megye legjobb termelőszövetkezete”, az ete- siek „A megye legjobb szö­vetkezeti községe” megtiszte­lő cím elnyeréséért hirdették a versenyt. Ma már termelő- szövetkezetek, termelőszövet­kezeti községek, brigádok, munkacsapatok között folyik ■a nemes vetélkedés. Semmi kétség: erőre kapott a ter­melőszövetkezeti parasztok szocialista munkaversenye. A termelőszövetkezetek ve­zetői, szakemberei, termelő- szövetkezetek tagjai most ar­ra törekednek, hogy az eddi­ginél alacsonyabb költséggel több gabonát, húst, tejet, tejterméket és ipari növénye­ket állítsanak elő. E fel­adat megvalósítása érdeké­ben igénybe veszik a gyakor­latban már bevált tudomá­nyos termelési és tenyész­tési módszereket is. E ver­senyben kifejezésre jut az egyéni gazdaság nyomasztó terhei alól felszabadult pa­rasztok hatalmas energiája, kezdeményezése, öntevékeny­sége. A verseny felszínre hoz­za azokat a hatalmas erőtar­talékokat’, amelyeket eddigi a kisparaszti gazdálkodás szűk korlátái elnyomtak, el- folytottak. Ami a legfontosabb: a termelésre vonatkozó versenyfeltételek közép­pontjában a mezőgazda- sági termelés 5,2 százalék­ra tervezett évi növekedé­sének teljesítése, illetve túlteljesítése áll. Ez annyit jelent, hogy ter­melőszövetkezeteink tagjai erejük, képességük legjavával küzdenek azért, hogy meg­alapozhassuk az elkövetkezen­dő ötéves tervünket. Ezen túl a mezőgazdasági termelés fo­kozására irányuló törekvés politikai hitvallás is. Dolgozó parasztjaink megértették, ma­gukévá tették pártunk politi­káját. Pásztón a Szabadság Ter­melőszövetkezetben már az elmúlt esztendőben is 12 má­zsás átlagtermést értek el katasztrális holdanként ke­nyérgabonából. Az idén min­den erejükkel azon dolgoz­nak, hogy túlszárnyalják az elmúlt esztendő termelési eredményét. Jobban meg­munkálták a földet és mű­trágyát is többet használtak fel az idén — 150 kilogram­mot — mint az elmúlt esz­tendőben. Alapos, hozzáértő munkájuk nyomán jelentős változásokat várnak az állat- tenyésztésben is. Több mint 100 literrel emelkedik az idén az egy tehénre eső tejhozam. A fajtiszta sertésállomány ki­alakításával pedig nemcsak az előállított hús mennyi­ségét növelik, hanem a mi­nőségét is javítják. Ha pe­dig növekszik a növényterme­lés és az állattenyésztés hozama, nagyobb lesz a munkaegység értéke is a tavalyinál a Szabadság Termelőszövetkezetben. Pedig az elmúlt évben átla­gosan 13—14 ezer forintot is megkerestek a tagok. Persze, akik szorgalmasabbak voltak a munkában, jövedelmük is nagyobb volt, megközelítette a 20 ezer forintot. „Mezőgazdaságunk fejlődé­sének fő követelménye ma a termelőszövetkezetek megerő­sítése, különösen a tél fo­lyamán alakult termelőszövet­keztek nagyüzemi gazdálkodá­sának megalapozása”. A Köz­ponti Bizottság véleménye szerint most ez a döntő fel­adat, ezt követeli az ország, a termelőszövetkezeti tagok érdeke is. Mert e verseny elősegíti a mezőgazdasági feladatok megvalósít ását. Erősödik-e ak­kor egy-egy termelőszövet­kezet, ha a közös munkában részt vevő tagra jutó évi át­lagos jövedelem eléri, vagy túlhaladja a 14 ezer forintot, ha a számosállat-sűrűség 100 hold szántóra számolva el­éri a 28 darabot? Igen, erő­södik! S erősödik abban az esetben is, ha a versenyfeltételek sze­rint valamennyi termelő- szövetkezet kialakítja a nagyüzemi munkaszerve­zetet és a termelési ter­vet lebontja brigádokra, munkacsapatokra, egyé­nekre, hogy minden ter­melőszövetkezeti tag tud­ja, mit is kell tennie azért, hogy növekedjék a termelőszövetkezet va­gyona. amely anyagi és kulturális felemelkedésének biztosítéka. Ezért érdeke a termelőszövet­kezeti parasztságnak a ter­melőszövetkezet megerősítése. Teljesíteni a vállalásit tisz­tes kötelesség, túlteljesíteni azt, dicsőség. De a termelő- szövetkezetek eme magas szín­vonalú versenymozgalma meg­követeli, hogy a járási ve­zetés is tartson lépésit a mozgalommal. A vezetés le­gyen szervezője, segítője a versenynek. Segítse elő, -hogy valamennyi termelőszövetke­zetiben felszínre jöjjenek a rejtett tartalékok, közikiinecsé váljanak a jó munkamódsze­rek. Segítsék elő, hogy ne legyen egyetlen olyan terme­lőszövetkezetünk sem, amelyik nem teljesíti a munkaver- senyíben vállalt feladatokat, ne legyenek lemaradók, ha- nem általános fellendülést ér­jenek el termelőszövetkezete­ink a későbbiek folyamán, ép­pen a. kongresszusi verseny feltételeinek teljesítéséből ki­indulva. Segített az Állami Gazdaság Csécsén a tavaszon új ter­melőszövetkezet alakult. A tagok azonban úgy határoztak, csak ősszel kezdik el a közös munkát, de már a tavasszal elvetették azokat a növény­féleségeket, amelyek az őszi induláshoz feltétlenül szüksé­gesek. Miután a termelőszö­vetkezet az állattenyésztés fejlesztésére fordít gondot el­sősorban, ezért pillangós ta­karmányról és kukoricáról van szó. Az új termelőszövetkezet a Sziráki Állami Gazdaság pat­ronálja, amely már az idei tavaszon is a fiatal tsz segít­ségére sietett. A 29 hold vö­röshere vetését a gazdaság há­rom lófogatával és három vetőgépével végezték. A 38 hold kukoricát is a gazdaság segítségével magtakarózták. 54 mázsa hús 100 hold szántóra A szécsényi járás termelő- szövetkezeteiben soha annyi szarvasmarhát nem hizlal­tak szerződésesen, mint az idei esztendőben. A termelő- szövetkezetek zömében meg­értették, ez mindig biztos és jó jövedelmet jelent. A szé­csényi járásban eddig közel 200 szarvasmarhát igényel­tek, de a magyargéci, ka- rancssági és a nógrádmegyeri termelőszövetkezetek is beje­lentették a mezőgazdasági osztálynak: szarvasmarhát vásárolnak hizlalásra. Ez a mennyiség újabb 50 darabot jelent. Az így felvásárolt és a meglévő szarvasmarhaállo­mányt figyelembe véve a szécsényi járás termelőszö­vetkezetei a szántóterületük minden 100 kh-ja után 54 mázsa marhahúst állítanak elő. Megyeszerte megkezdődött a növényápolás. Képünkön < a pásztói Szabadság Tsz néhány tagja látható munka­közben. Több mint 300 000 forint a földművesszövetkezetek nyereségrészesedése Megyénk földművesszövet­kezetei az elmúlt évben igen jó eredményt értek el a jö­vedelmezőség terén, és így a dolgozók nyereségrészesedé­sére a földművesszövetkeze­tek több mint 300 ezer forin­tot fordítottak. Különösen ki­magasló eredményt ért el a drégelypalánki földműyesszö- vetkezet, amely a jövedelme­zőségi tervét 135 százalékra teljesítette az elmúlt évben. A földművesszövetkezet 28 dolgozója között több mint 21 ezer forintot osztottak szét nyereségrészesedés cí­mén. A diósjenői földműves­szövetkezet is közel egyhavi fizetést folyósított így alkal­mazottainak. Eredményesen dolgozott az elmúlt évben a nádújfalui, mátraszelei és a ludányhalászi földművesszö­vetkezet is, ahol szintén há­rom-négy heti fizetés össze­gét tette ki egy-egy dolgozó­nál a nyereségrészesedés. A nyereségrészesedésből ki­zárták azokat a földműves­szövetkezeti bolt és italbolt vezetőket, akiknek az elmúlt év folyamán hiányuk volt. A földművesszövetkezetek dolgozói örömmel fogadták a nyereségrészesedést, amely igen ösztönző hatással van munkájukra, a jövedelmező­ségi tervek teljesítésére. Hi­szen a földművesszövetkezeti sága megvan, hogy teljesítsék az idei esztendő terveit, a takarékossági intézkedések betartásával növeljék a szö­vetkezet vagyonát. Így amel­lett, hogy egyre gyarapszik a földművesszövetkezet, a nye­reségrészesedés révén na­gyobb összeghez jutnak a földművesszövetkezetek dol­gozói is. 110 százalékra teljesítették tavaszi tervüket Elismerésre méltó eredményeket ért el a kongresszusi verseny­ben a kisterenyei gép­állomás KISZ-brigádja. A brigád tavaszi kam­pánytervét május 1-ig közel 110 százalékra teljesítette. Ezen belül pedig a talajmunka- terv teljesítésével 184,3 százaléknál tartanak. E teljesítményével a KISZ-brigád a gépállo­más élenjáró brigádjá­vá küzdötte fel magát. A brigád fiatal tagjai mindent megtesznek, hogy teljesítsék egyéni tervüket. Vonnák László tavaszi tervének teljesítésével már több mint 300 százaléknál tart. Fiatal kora elle­nére ő teljesítette a legtöbb műszaknormát a gépállomáson. A jól végzett munka anyagi elismerése képpen Von­nák László márciusi keresete, a céljutalom­mal együtt, meghaladta a 3700 forintot. Ápri­lisban ugyancsak el­nyerte a cél jutalmat, s így közel 4600 forin­tot keresett. Termelőszövetkezeti tanácsadó A mezőgazdász munkájáról A szövetkezetben a ter­melés szakszerű vezetését képzett mezőgazdász, vagy megfelelő gyakorlati ismere­tekkel rendelkező gazda vég­zi. Mezőgazdászt elsősorban a tagok közül kell kijelölni, illetőleg a tagok sorába kell felvenni. Ha ez nem lehet­séges, a szakembereket mun­kaszerződéssel alkalmazzák. A tagok közül kijelölt, ille­tőleg a szövetkezetbe tag­ként belépő mezőgazdászt a közgyűlés a vezetőség tag­jává választhatja és meg­bízhatja az elnök állandó helyettesítésével. Ha a tagok közül kijelölt mezőgazdász nem tagja a vezetőségnek, annak ülésein tanácskozási és mozgalomnak minden adott- javaslattételi joggal vesz Megszilárdult a szakmai vezetés Cserhátsurányban van mázsa <srépát hozatott kölcsönbe a tangazdaságból- Kijárta, hogy herét is kapja­nak Kallóról. Most már meg­kezdték a zöld őszi keverék NAPOKBAN Cserhát­surányban jártam s néhány órát a Szabadság Termelőszö­vetkezetben töltöttem. Ahogy az orgonabokrokkal körülvett ténykedése itt az volt, hogy a gépállomással, hiszen anél- etetését, termelőszövetkezeti központ- rendet teremtsen. Az egyete- kül a 3004-es rendelet elő- Tavaly nem biztosította a ba értem, azonnal szembetűnő met végzett mezőgazdász a nyei nem jelentkezhetnek a tsz a takarmányalapot, az változásokat vettem észre. Szügyi Tangazdaságban gya- szövetkezetben. Természete- idén a szakembernek már er­Az udvaron a megszokott korlatban is megtanulta a sen nem szabad megfeledkez- re is van gondja, össze-visszaság helyett rend nagyüzemi gazdálkodás mes- ni a munkafegyelemről sem. Az — A tavasz folyamán 140 uralkodott. A gépek az udvar terfogásait- Ügy került Szügy- itt egyenesen csapnivaló volt. kh vörösherét, szarvaskerepet egyik félreeső helyén foglal- be, mint brigádvezető és úgy Az első közgyűlésen meg- és lucernát vetettünk felül- tak helyet, még a juhok etető jött el onnan, mint segéd- egyeztünk a tagsággal a hét- vetésként. Földben van már vályúi is katonás rendben agronómus, a főagronőmus órai munkakezdésben, s az- 16 kh területen a silókukori- álltak egymás mellett. Vala- legfőbb munkatársa. óta mindenki ehhez tartja cánk is. A jövő télre bizto­minek kellett itt történnie — — Könnyű volt-e megválni magát. sítjuk a takármányalapot — gondoltam. Jóleső érzés fo- a jól szervezett, jó eredmé- A mondja bizakodva az új me­gott el, amikor az istállókat nyékét elérő tangazdaságtól? KÉSŐBBIEK folyamán zőgazdász. is megnéztem. — kérdezem az itatással el- megtudtam azt is, hogy a Most még rengeteg a ten­A máskor oly rendszertelen foglalt mezőgazdászt. szövetkezetben az eddigi ve- nivaló. Az éveken keresztül központ eltűnt — állapítot- - Hazudnék, ha azt mon- zetés, erélytelensége folytán szakember nélkül vezetett tam meg. A mostani, egy új, danám igen, dehát az élet nem tudta mindenben szol- termelőszövetkezet rengeteg — Cserhátsurányban ismeret- úgy hozta. A decemberi párt- gálni a közösség ügyét. Az gonddal küzd. Koczur Samu len —, élő termelőszövetkezeti határozat megjelenése után elnökre csak részben hallgat- tudja, máról holnapra nem központ. A kovácsműhelyek- többen is elhatároztuk a tak, éppen ezért évek óta nem jöhet rendbe minden, de bí- ből csilingelő kalapácsolás szügyi szakemberek közül, lehetett megszilárdítani • a zik, határtalanul bízik a tag- hangzik, a juhhodálynál szór- hogy kimegyünk a termelő- munkafegyelmet. De halljuk Ságban, s világosan látja a galmasan dolgozó emberek, szövetkezetekbe, mert a falu csak Kosik elvtársat, az el- jövőt. hátul az istállók mögött a várja a mi munkánkat. - így nököt, mi erről a véleménye: Egy gondja van, nagy a karámban lustán kérődző te- kerültem én is ide, ahol _ a termelőszövetkezet határ, különböző helyeken a henek, a kerekes kútnál bar- örömmel és nagy szeretettel nem állami gazdaság, itt nem tsz földjei, gyalog képtelen- nahajú fiatalember húzza ne- fogadtak. lehet megkövetelni a tagok- ség mindenütt ott lenni, pe­kik a vizet. — S mi volt az első gondo- tói, hogy reggel hét órára dig ez a célja. — Egy lóvon­Amikor odamegyek hozzá, lata, mikor Cserhátsurányba munkába lépjenek. Van, aki tatta kétkerekű kocsival meg- egy pillanatra megáll, kezet érkezett? csak délután ér rá, van aki oldható lenne ez is. De ő erre nyújt. TV csak kilenc órakor... még gondolni sem mer, pe­— Koczur Samu vagyok, a EHÉZ LENNE ponto- a mezőgazdász már egy dig munkája végzéséhez erre termelőszövetkezet mezőgaz- san megmondani, de talán az, hónapja bizonyítja az elnök szüksége lenne. Nem valószí- dásza, ha még nem talál- hogy nagyon sok munka vár óital állítottak ellenkezőjét, s nű, hogy a tagság ebben ne koztunk volna. itt rám, hiszen már az első bizakodva néz a jövőbe, hogy segítene, hiszen ez nem Ko­— Itt még semmiesetre napon megállapíthattam, hogy a munkafegyelemmel már czur Samu ügye, hanem az sem _ mondtam —, hiszen a termelőszövetkezetben a nem iesz baj, mert maga ő tisvük. nagyon jól tudom, hogy a gazdálkodás eddig nem felelt mögött érzi az egész tagsá- A szövetkezetieknek évek óta m,eg a nagyüzemi gazdálko- g0t. A tagság rendet, fegyel- •r*'ZZAL KEZDTEM, vál- nincs mezőgazdásza, amiért dús követelményeinek. Sok met akar, ezt szavazta meg tozások történtek Cser­nem egyszer kilincseltek a az olyan feladat, _ amely azon- a közgyűlésen. hátsurányban. A tapasztala­felsőbb szerveknél. nali megoldást kíván. Koczur Samu az új agro- tok alapján bátran megálla­Tehót most már van mező- ~ Mi v°tt az ettő tényke- nómus, a legégetőbb problé- pítható, ez csak a kezdet, a gazdász, s az egyhónapos itt dése? mákat azonnal megoldotta, példamutatóvá fejlődő nagy­tartózkodása már jelzi, érdé- — Amint látni is, az udvar, Elintézte, hogy a csak szál- üzemi gazdaság első biztos mes volt annyit járni utána, a központ rendbehozása, majd mán élő szarvasmarhák ta- lépése. hiszen Koczur Samu első a pótszerződések megkötése karmányhoz jussanak. Hat- Kata János részt. Ha a mezőgazdászt munkaszerződéssel alkalmaz­zák, akkor tanácskozási és javaslattételi joggal vesz részt mind a közgyűlésen, mind pedig a vezetőségi ülé­seken. A meződazdász a korszerű szocialista nagyüzemi gazdái kodás megvalósítása érdeké­ben a tagsággal és a vezető­séggel együttműködve elké­szíti az éves termelési ter­vet, kialakítja a vetésforgó­rendszert, megszervezi a nagyüzemi állattenyésztést, a tervszerű istállótrágyázást és műtrágya felhasználást, gon­doskodik a korszerű termelé­si és tenyésztési módszerek, bevezetéséről, szakmailag irányítja a gépi munkát, mennyiségileg és minőségileg átveszi a gépállomás által végzett munkákat, javaslatot tesz a munkaszervezeti egy­ségek összetételére és a mun­karendre, a brigádok mun­káját közvetlenül irányítja és rendszeresen ellenőrzi, meg­szervezi a tagok szakmai ok­tatását, gondoskodik a mű­ködési körét érintő hatósági rendelkezések végrehajtásá­ról A gyakorlat azt bizonyít­ja, hogy azok a termelőszö­vetkezetek értek el az elmúlt évek során kimagasló ered­ményeket, ahol biztosították a szakmai vezetést, ahol a mezőgazdász élvezte a tag­ság és a vezetőség támoga­tását, ahol szakmai tanácsa­it megfogadták. Nem egy ter­melőszövetkezetünk van, ahol a jószándék ellenére sem bír­tak a szakmai vezetés hiá­nyában előre lépni. Ezekben a termelőszövetkezetekben megindult a harc, s addig nem nyugszanak míg mező­gazdászt nem kapnak. A termelőszövetkezeteket ala­kító egyéni gazdálkodók is elsőként azt kérdezték, kap­nak-e mezőgazdászt? Ez is jelzi, megnőtt falun a mező- gazdasági szakemberek tekin­télye, az emberek igénylik segítségüket, s termelőszövet­kezet is akkor nyer, ha a mezőgazdász útmutatása alap­ján gazdálkodik. NÓGRÁDI Héppfsfiq A TE LAPOD, olvasd, terjeszd

Next

/
Oldalképek
Tartalom