Nógrádi Népújság. 1959. április (15. évfolyam. 26-34. szám)
1959-04-01 / 26. szám
.Myx&tSB&ta NÓGRÁDINÉPÜJSAG 1959. április 1, 4 A közelmúltban hasznos kiállítás volt a salgótarjáni Csemege üzletben. Itt a megyei Tejipari Vállalatok készítményeit mutatták be — mintegy negyven félét, köztük olyan új készítményeket, amelyek most kerülnek forgalomba, mint a Róna, Paprika, Zengő, Pannónia elnevezésű sajtok. Kedves Olvasóinkhoz! Lapunk április 5-i száma rendes időben, 12 oldalon jelenik meg. Egyben közli a Szerkesztőség, hogy a március 28-i számban előforduló kimagasló hibákért a nyomdát terheli a felelősség. — Új pénzügyőri laktanya épül Pásztón. A tanácsi Építőipari Vállalat rövidesen az új ügyészségi épület építését is megkezdi Pásztón. — Mezőggazdasági kisgép bemutatót tartott Szécsény- ben a földművesszövetkezet. — A Kisterenyei Állami Gazdaság 60 hold lucernát vet az idén az elmúlt évi 4 holddal szemben. — Ünnepi taggyűlést tartott Nagybátony bányavárosban a helyi Vöröskeresztes szervezet. — Termelési tanácskozásokat tartanak a szénmedence valamennyi üzemében április 12-ig. A tanácskozásokon a párt határozatából adódó feladatokat beszélik meg. — Megkezdték Salgótarjánban a megyei tanács előtti iparvasút alagútjának hosz- szabbítását — 70 folyóméterrel. Az újonnan létesített alagút fölé ház építését tervezik. — Üj, nagyteljesítményű kétszárnyú frontfejtés előkészítését kezdték meg Hányáson, amely előreláthatólag a második negyedévben indul meg. — Ünnepély keretében adják át április 3-án este a pásztói mozi új berendezését. A rövid ünnepség után a „Budapesti tavasz’ című filmalkotás kerül vetítésre. — Be kell jelenteni — személyesen vagy írásban — a megyei tanács kereskedelmi osztályának április 30-ig azokat a propán-bután gáz- fogyasztókat, akiknek felszerelésük megvan, de a használati engedélyük nincsen. A bejelentésben közölni kell a tulajdonos nevét, pontos lakcímét, a felszerelést és a palack sorszámát. A bejelentés után a felszerelések használatát lokalizálják. RÁDIÓMŰSOR Csütörtök, április 2. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyű zene. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 9.20: Gyermekdaratook hegedűre és zongorára. — 9.40: A munkás- mozgalom dalaiból. - 10.10: Rádióegyetem. — 10.40: Hangszerszólók. — 11.00: Fegyverek és emberek. Regény folytatásokban. — 11.20: Kórusok. — 11.30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 12.10: Zenés utazás. - 13.10: Operarészletek. — 14.20: Egy falu — egy nóta. — 14.50: Magyar szerzők kórusai. — 15.10: Fiatalok sakkiskolája. — 15.20: A Gyermekrádió műsora. - 16.10: Tizennégy éve történt ... — 16.15: Könnyűzene kórházban fekvő betegeknek. — 16.50: Lányok — asszonyok... — 17.05: Magyar nóták. — 17.35: Versek 1919-ből. 17.50: Rácz Aladár cim- balmozik. — 18.15: Könnyűzenei híradó. — 18.45: Fórum. — 19.15: Kerekasztal ... — 19.35: Nagy mesterek muzsikájából. - 20.25: Operettek. — 21.15: Vidékről jelentjük ... — 22.15: Mai szemmel.. . — 22.35: Közvetítés az Edinburghi Fesztiválról. — 23.40: Népdalok. — 0.10: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.20: Tánczene. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.30: Operarészletek. — 16.15: Makarenko műsor. — 16.40: Fiatalok Zenei Üjságja. — 17.25: Klasszikus operettek. — 18.10: Rádióegyetem. - 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. - 19.15: Gitár-muzsika. — 19.30: Ezüskalá- szos gazdatanfolyam. — 20.00: Nyilvános kamaraest. - 21.30: Fúvószene. - 21.50: Az MTI jelenti. — 22.00: Tánczene. — 22.45: Irodalmi műsor. Péntek, április 3. Kossuth-rádió: 8.10: Történelmi daljátékok zenéjéből. — 9.00: Körösi Csorna Sándor, a nép emlékezetében. — 9.20: Tánczene. — 9.50: Radnóti Miklós verseiből. — 10.10: Szimfonikus táncok. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Rádióegyetem. — 12.10: Tánczene. - 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. - 13.15: Operarészletek. — 14.10: Ütötrőhíradó. — 14.35: Napirenden ... — 14.40: Szovjet népek zenéjéből. — 15.15: A Híres Világjárók Társaságának legújabb kalandjai. — 16.10: Szív küldi. . . — 16.50: Tánczene. — 17.15r Munkáshétköznapok. — 17.45: Chopin etűdök. — 18.15: Könnyű dalok. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Népi zene. — 19.30: Tizennégy éve történt. . . — 19.35: Szimfonikus zene. — 20.00: Díszelőadás közvetítés a Magyar Állami Operaházból. - 22.30: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.20: Zenekari hangverseny. — 15.00: A pécsi stúdió műsora. — 15.15: Könnyű dalok. — 16.00: Könnyűzenei híradó. — 16.30: Nótacsokor. — 16.50: A Magyar Rádió Rézfúvósötöse játszik. - 17.10: Italbolt - kisvendéglő. — 17.20: Szórakoztató zene. — 18.10: Heti hangversenykalauz. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv- tanfolyama. — 19.15: Könnyű szim- fónikus zene. — 19.35: Falurádió. — 20.00: Operarészletek. — 21.05: Szórakoztató zene. — 22.00: Zenekari hangverseny. Két országos vidéki bajnokság és egy második helyezés Az SBTC ökölvívóinak mérlege a háromnapos országos vidéki ökölvívó felnőtt bajnokságon. Pénteken, szombaton és vasárnap folytak a küzdelmek Budapesten az ország legjobb felnőtt, vidéki ökölvívói között a „bajnok” címért. Az SBTC ökölvívói közül Oláh R., Vanó, Rigó, Szerémi, Oláh István és Bibék Miklós vett részt a küzdelmekben, melyeken sajnos a fiatal Oláh a selejtezőkben kiesett, majd Rigó az elődöntőkön szenvedett vereséget. Ezután nagy meglepetésre Oláh István, a tatabányai Molnárral szemben tehetetlennek bizonyult. Pedig, ha nem kap versenylázat a jóképességű tarjáni fiú, győzhetett volna. Így már csak három tarjáni került a további küzdelmekbe. A legnagyobb meglepetést a fiatal Vanó Sándor szerezte, aki két éven keresztül mint ifjúsági ökölvívó tartotta súlycsoportjában az „országos bajnok” címet, most pedig élete első országos versenyén kitűnően mutatkozott be, nagy küzdelemben kiverekedte a felnőtt országos vidéki bajnok címet. Derék munka volt. Szerémi Andor aratta a legnagyobb közönség és szakértői sikert ezen a versenyen, akiről úgy nyilatkoztak, mint a nagy mezőny legképzettebb résztvevőjéről. Biztosan győzte le ellenfeleit. Sajnos azonban a döntő előtt 10 dekával átesett a súlyhatáron, így ellenfele mérkőzés nélkül nyerte a bajnokságot. Szerémi Andornak pedig meg kellett elégedni a 2. hellyel. Nagy kár. Szombat, április 4. Kossuth-rádió: 8.10: Kórusok. — 8.30: Népdalcsokor. — 8.55: Irodalmi műsor április 4. ünnepére. — 9.35: Liszt: Magyar rapszódiák. — 9.55: Közvetítések a díszszemléről. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta.., — 13.00: Feltámadás. Versek. — 13.15: Szív küldi... — 14.00: A földosztástól a zárszámadásig. — 14.30: Zenei műsor. — 15.30: Menyasszonyok — vőlegények iskolája. - 17.10: Tizennégy éve történt... — 17.15: Tánczene. — 18.00: A fegyverek között sem hallgattak a műzsák. — 18.30: Magyar nóták. — 18.55: Népszerű szimfonikus hangverseny. — 20.20: Három kívánság. Rádiójáték. — 21.35: Tánczene. Petőfi-rádió: 8.00: Operarészletek. — 9.00: Zenélő kaleidoszkóp. — 10.00: Fából faragott királyfi. Mesejáték. — 11.00: Énekkari hangverseny. — 11.45: Magyar költők versei. — ,13.00: Könnyű melódiák. — 13.40: A magyar jakobinusok. — 14.15: Túrán László zongorázik. — 15.00: Nyitva a kis kapu. Rádiójáték. — 15.37: Beethoven-mű- vek. — 16.17: Népek zenéje. — 16.40: Zenekari hangverseny. - 17.40: Az Alföld. Petőfi verse. — 17.45: Orosz és magyar népi muzsika. — 18.30: Halhatatlanok. — 19.00: Tánczene. — 20.00: Zenekari hangverseny. - 21.00: Illés Jenő .színházi levele. - 21.15: Mezei csokor. - 22.00: Operakalauz. Vasárnap, április 5. Kossuth-rádió: 8.10: Falusi életképek. - 8.20: Egy falu - egy nóta. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Zenerajongók. — 10.00: Vasárnapi versek. - 10.10: Operett- részletek. - 10.30: Magyar tájak. Bibók Miklós tán élete legnagyobb formáját hozta ezen a verseny, melyen a nehéz- súlyúak küzdelmében először a sztálinvárosi ökölvívót, Balatonit ütötte ki. Majd még két nehézsúlyú ellenfelét kényszerítette a padlóra. A döntőt pedig a tatabányai Kissel vívta. Ez a mérkőzés sem tartott sokáig, A Zagyvapálfalvi Építők Sakk- szakosztálya jólsikerült tehetségkutató sakkversenyt rendezett a Tanácsköztársaság 40 éves évfordulója alkalmából. Az üveggyári kultúrhelyiségben vasárnap nyolc órakor megrendezett verseny iránt a vártnál nagyobb volt az érdeklődés. Tíz órakor már alig fértek a teremben és feszült izgalommal figyelték a vendégek, mind a felnőtSimán győzött első mérkőzésén a Nógrád megyei Ifjúsági labdarúgó válogatott: Nógrád megye—Heves megye 4:1 Salgótarjánban az SBTC pályán került sor erre a találkozóra, mely balszerencsés körülmények között kezdődött. Ugyanis az MLSZ nem küldött erre a mérkőzésre játékvezetőt, s így közel egy órás várakozás után hazai játékvezető sípjelére indult el a küzdelem, mely eleinte úgy nézett ki, hogy a nógrádi fiatalok kellemetlen meglepetésével végződik. Ugyanis az óra másodperc- mutatója még egy kört sem — 11.00: Tánczene. — 12.30: Népi zene. - 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi... - 13.30: Rádiólexikon. — 14.00: Az operaszerkesztő postájából. — 15.00: Hét nap a külpolitikában. — 15.15: Wladimir Horowitz zongorázik. — 15.30: Néprajzi műsor. — 17.10: Kincses Kalendárium. — 18.10: Tánczene. — 18.45: Műteremlátogatás. — 19.00: Az operaszínpad csillagai. - 20.15: Rónai Mihály András írása. — 20.25: Műsor a Rádió kétmilliomodik előfizetője tiszteletére. — 22.35: Népdalok. — 23.00: Vasárnapéji Rádiószínház: Az elveszett fátyol. — 0.10: Hollósi Ilona énekel. Petőfi-rádió: 8.00: Jiri Reinber- ger orgonái. — 8.30: Az unitárius egyház félórája. — 9.00: Egy kis könnyű zene. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. - 10.10: Szív küldi.. . — 11.00: Zenekari hangverseny. — 12.20: Az első éjszakán. Elbeszélés. — 12.50: Művészlemezek. — 14.15: A király pantallója. Mesejáték. — 15.00: A szegedi Nemzeti Színház operatársulatának előadása. — 16.35: Könnyű zene. — 17.00: Zenekari hangverseny. — 18.00: Charles Imbert énekel. — 18.20: Szendlay László és zenekara játszik. — 19.00: A szakma művésze a három szenvedély. — 19.10: Tánczene. - 20.00: A zongorairodalom remekműveiből. — 20.50: Stílusokról és alkotói módszerekről. — 21.10: Romantikus kórusok. — 21.37: Kosztolányi Dezső versei. — 21.40: Hangverseny hallgatóink kívánságára. — 22.40: Kovács Erzsi énekel. (A Magyar Rádió a mflsorvál- toztatás jogát fenntartja.) mert Bibók hatalmas ütései nyomán nagynevű ellenfelét is a padlón számolta ki a bíró. Bibók Miklós is megnyerte az országos vidéki bajnok címet. S így az SBTC ökölvívóinak mérlege: két országos vidéki bajnoki cím: Vanó és Bibók, valamint egy második helyezés: Szerémi. tek, mind az úttörők fordulatokban bővelkedő játékát. Néhány izgalmas játszmában is gyönyörködhettek a kíváncsiak. A felnőttek versenyében Mihalik János. az úttörőknél Artman Gábor nyert elsőséget. Mindkét csapatban megjutalmazták az első négy helyezettet. Hasznos volt az Építők kezdeményezése, amely a jövőben okos tovább folytatásra vár. csinált, mire a nógrádiak hálójába táncolt a heves megyei fiatalok gólja. De ezenkívül is az első huszonöt percben szépen felépített támadásokkal ostromolták a hazaiak védelmét a vendégek. A játékidőnek ebben a részében nehezen találták fel magukat a hazaiak. Az első félidő végefelé Sándor, a nógrádiak balszélsője kiegyenlített. A második félidőben azután teljesen átvették a játék irányítását a nógrád megyei fiúk, s meglepő jó játékkal érték el a győzelmüket. A második gól szerzője Balázs volt, mely után Kaposvári, a középcsatár húszméteres bombája zúgott a hevesi kapus hálójába, s végülis a kitűnően játszó Sándor szerezte meg szép lefutás után a hazaiak 4. gólját. A Nógrád megyeiek és egyben a mezőny legjobbjának Salgó bizonyult. Ez a fedezetjátékos Szojka és Men- cel nyomdokaiban halad, s ha valami törés nem áll be nála, túlszárnyalhatja mindkét SBTC-beli társát. A rangsorban ezután a kazári- ak üdvöskéje: a fiatal bal- szélső-tehetség, Sándor következik. Ez a keménykötésű és gyors labdarúgó a jövő balszélsőinek Ígérete. Jó volt még: Szabó Bgyarmatról és a kis Balázs. A vendégek közül a balfedezet és a jobbösszekötő játéka tetszett. Bácskai játékvezető kisebb hibáktól eltekintve jól vezette a mérkőzést. Barátságos labdarúgó mérkőzés: SBTC—Ózdi VTK 5:4 Ózdon vendégszerepelt a Salgótarjáni BTC labdarúgó csapata, ahol tartalékosán is megnyerte a találkozót. Igaz a játékidő végén igen köny- nyelműsködtek az NB I-es játékosok, mely majdnem meglepetést hozott. Ugyanis az utolsó 5 percben még 5:2 arányban vezetett a tarjáni együttes, s a védelem és a csatárok könnyelműsége révén két gólt szereztek az ózdiak,, s így alakult 5:4-re a mérkőzés végeredménye. A mérkőzés kellemes oldala, hogy a fiatal középcsatár, Lantos újabb, jó játékkal vonta magára a figyelmet. Ez a fiatal csatár hétről hétre egyre jobb teljesítményt nyújtva játssza magát az első csapatba. Ezen a mérkőzésen is jó játéka mellett 2 góllal terhelte meg a hazaiak hálóját. Elcserélném szentesi 1481 négyszögöl kültelkes (tiszamenti) lakóházam salgótarjáni házért. Lakáscsere is lehetséges. Méhészetre, gyümölcs- és konyhakertészetre kiválóan alkalmas. Címem a ki- adóhivatalban. Figyelem! Elegáns öltözködését biztosítja, ha ruháját, öltönyét a Balassagyarmati Szabó KTSZ-nél csináltatja. Kész ruhák és férfi öltönyök ízléses, szép kivitelben kaphatók. Ugyanitt mértékutáni rendeléseket is felveszünk. Tehetségkutató sakkverseny Zagyvapáiialván Húsvéti sporteseményekről! Versenyfelhívás Mi, egyházasgergei fiatalok, a községi pártszervezet, a községi tanács, a községi nőtanács segítségével a következő szempontokból álló versenykihívásunkat tesszük közzé, azzal a céllal, hogy kihívásunk után egész Nógrád megyében sokszorozodj ék meg a Sparta- kiádon résztvevő falusi fiatalok szama, így megyénk az utolsók közül az elsők közé kerüljön. Vállaljuk a következőket: 1. Községünk lakosságának 20 százalékát bevonjuk a VIII. Falusi Spartakiád nyári versenyeibe. 2. Vállaljuk, hogy községünk adottságainak megfelelően valamennyi versenyágban indulunk és a járási spar- takiódon is indulunk. 3. Vállaljuk, hogy a községben a Spartakiádon résztvevők közül 35 százalék női versenyző lesz. A versenykihívás során pá- rosiversenyre hívjuk a két szomszédos községet, Pilinyt és Mihálygergét, azzal a céllal, hogy kölcsönös ellenőrzéssel meggyőződhessünk versenyeink valódiságáról. Járásunk községeiben a verseny értékelésére a JTST-t kérjük, míg a versenyhez csatlakozó a megye más járásaiba tartozó községek eredményeit a Megyei TST értékelje. Az a község, mely szívügyének tekinti megyénk jobb szereplését és a falusi sport fejlesztését, s elfogadja versenykihívásunkat, a csatlakozást a „Nógádi Népújság” útján közölje. Fel fiatalok! Községi vezetők! Nemes versengésre hívunk benneteket. Lássuk, ki lesz a győztes! Egyházasgerge, 1959 március hó. Gondos Lajos KISZ titkár, Tóth János párttitkár, Szántó Gy. VB elnök, Gordos Lajosné, a nőtanács elnöke. KÉZILABDA Villámtornát rendeztek kézilabdában Salgótarjánban, ahol vendégszerepeit az Ózdi VTK férfi és női kézilabdacsapata is. A férfi csapatoknál az Ózdi VTK együttesén kívül a Salgótarjáni Pedagógus és a Salgótarjáni Építők együttese küzdött a helyezésekért, míg az ózdi női csapatnak csak egy ellenfele volt, a Salg. Építők csapata. A torna végeredménye a következőképp alakult: 1. Ózdi VTK, 2. Salgótarjáni Pedagógus, 3. Salg. Építők. A nőknél az Ózdi VTK leányai kerültek ki győztesen a küzdelemből. KISZ kerületi verseny volt a sajgótarjáni járásban, melyben igen szép számú csapat vette fel a küzdelmeket. A verseny végeredménye itt a következő lett: 1. Nagybátonyi MTH I. csapata, 2. Salgótarjáni Gépipari Technikum II. csapata. A város központjában beköltözhető ház eladó. Cím a Kiadóhivatalban. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik feleségem, drága édesanyánk elhunyta alkalmából a temetésen, részt vettek és fájdalmunkat részvétükkel enyhítették, Fancsik János és családja Népújság tu MSZMP Nograa megyei bizottság és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Cser Gyula Szerkesztőség: Salgótarján, Városi tanács-köz Telefon: felelős szerkesztő: 12-9« ipari és mezőgazdasági rovat: 19-7P Pártépítési és belpolitikai rovati 10-64, adminisztráció: 11-59, bányai telefon, kiadóhivatal: 19-21 A lapot árusításban és előfizetésben a Nógrád megyei posta- hivatalok terjesztik. Előfizetési díj: 1 hóra 4 forint. Előfizethető oármely postahivatalnál és kéi- besitőnél. Salgótarjáni Nyomdaipari Vállalat Fv. Fila István