Nógrádi Népújság. 1959. március (15. évfolyam. 18-25. szám)
1959-03-21 / 23. szám
LÁNYI SAROLTA: í TAVASZ Ropognak a tavaszi csontok, boldog az ember, máris boldog. Fakadnak a tavaszi nedvek, jegy nélkül adják a jókedvet. Fészket keres vidor madárhad, fészke lesz embernek, madárnak. Didereg a zsugori vénség, fütyörész a dolgos szegénység. 1919. ben Üresek még és már a boltok, az ember seft nélkül de boldog. Mindenkié az üres osztag, mindenkié a teli osztag. Piros lobogók lobognak, piros katonák robognak. Gyerekek játszanak, dalolnak, szent szemükben ragyog n holnap. MuMsmwwm. Dicsőséges március JÚLIA PAGHY 133 nap Bíborszínű forradalom Lázas tevékenység öröm és fájdalom. 133 nap Mosoly az ajkakon Szabadság és testvériség A vérszínű lobogón. 133 nap Elet vagy a halál Hős harcok, dicső 133 napján. Hatalmas, nagy csatarend 133 NAP Vasöklök megóvnak Húsunkból, vérünkből 133 nap. Zászlónk közös lángizzásban Vörösen magasra tör De áruló a kor! — 133 nap Emelkedik föléd a tőr. 133 nap Téged kísér a szenvedés A proletár halál dicső Sose lesz feledés! Tombolt a terror, A zászló vörösebb lett 133 nap Töröld le a vérkönnyeket!... — Elmentél már De élsz millió szívben 133 nap A proletár hitben. 133 nap Példát veszünk rólad, Te vagy vörös csillagfényünk örök 133 nap. MÁRCIUS 21! Minden esztendőben a rügyfakasztó tavasz kezdetét jelented. 1919-ben azonban ennél több voltál, történelmünk határköve lettél, mint az emberiség igaz történetében az 1917-es Októberi Szocialista Forradalom. Mi is történt 1919. március 21-én? Tömören összefoglalva: kikiáltották a Magyar Tanács- köztársaságot s ezzel először került a hatalom a nép kezébe. A még meg sem született néphatalmat csírájában akarta elfojtani a külső és belső burzsoázia. Már március 12-től támadásra készült ellenünk, kitűzött célpontja Salgótarján volt. Ezek a hírek azonban nem riasztották vissza Nógrád megyét és örömmel értesült már március 21-én, hogy gróf Károlyi Mihály köztársasági elnök és a Berinkey-kormány lemondott. Másnap reggel 10-3 ;X . *' órakor Balassagyarmaton már együtt volt a Munkás és Katona Tanács és a sok érdeklődő polgár előtt dr. Somlyó József, a munkástanács elnöke ismertette a pesti eseményeket. Felolvasta a Magyar- országi Szocialista Párt táviratát, majd kijelentette, hogy Nógrád megyében a hatalom egyedüli birtokosa a Munkás és Katona Tanács. Salgótarjánban is MÁRCIUS 22-ÉN reggel tartott ülést a munkástanács és kihirdette a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesülését, a proletárdiktatúra életbeléptetését azzal a programmal, hogy a földbirtokok, üzemek kisajátittatnak és a bankok lefoglaltatnak. A közigazgatás és a katonai hatóságok ellenőrzésére 3 tagú bizottságot rendeltek ki, amely a munkás- és katonatanács 1—1, valamint a földműves szegénye* egy tagjából állott. A direktórium elnöke Priska Dezső lett. Aznap Salgótarjánban délelőtt 11-től este 10 óráig minden munka szünetelt és délután egy órakor nagygyűlésen jelentették be Salgótarján és an idesereglő vidéki lakosság előtt az Ideiglenes Forradalmi Kormányzótanács névsorát, melynek elnöke Garbai Sándor lett. A program ismertetése után felszólították a népet a haza védelmére és kérdést intéztek Radvaner alezredeshez, Hensel és Folkus- házy őrnagyhoz, hogy hajlandók-e a kormányt támogatni. Igenlő válaszuk után megerősítették őket állásukban. Szükség volt minden katonára, hiszen a cseh intervenció- sok részéről már 22-én olya* kijelentés hangzott el, hogy három nap múlva bevonulnak Salgótarjánba. Balassagyarmaton a kom munisták március 22-re vörös plakáton a városháza nagytermébe gyűlést hívtak ossz* Fordította: Márton György PUSKÁS ELVTÁRS emlékeiből Egykori falragaszok Még most is fiatalosan mozgékony, rengeteg elfoglaltsága van, pedig már közel hat évtizedet hagyot maga mögött. Bajos bácsinak szólítják mindenfelé, ami nemcsak a tisztességadást jelzi az idősebbnek, hanem a «botos emberi kapcsolatokat Is, amely a dolgozók, meg közte, Puskás Bajos elvtárs között kialakult a Tűzhelygyárban. De szól a megbecsülés a harcosnak is, aki fiatalon, alig 19 éves fővel már ott volt a Tanácsköztársaság védelmében. A négy évtizeddel ezelőtti emlékekből szívesen idéz Puskás elvtárs, különösen most az évfordulón. * — Mint ifjúmunkás már 1918 végén szervezkedtem, résztvettem a mozgalomban ■— mondja. — Ha jól emlékszem rá, decemberben Itt járt Salgótarjánban Kun Béla elvtárs. A Vadász-szállóban (most a sörgyár le- rakata) tartott nagy beszédet, öcsémmel együtt apám mellé szegődtünk, a fiatalos kíváncsiság, de már a jobb jövő reménye is hajtott minket. Körülbelül 6—700 ember jelent meg. Már nagyon emelkedett volt a hangulat, a frontról is egymás után érkeztek a felbomlásról szóló hírek, itthon is egyre rosz- szabbodott a helyzet. A bányászok, vasasok ég sok más dolgozók éljenezték a békét, munkáshatalmat követeltek. Már akkor a vörös zászlók emelkedtek a magasba, mind több szocialista követelés hangzott el. Kun elvtárs. miután méltatta a szó cializmust, arra kérte Salgótarján dolgozóit, hogy töretlenül folytassák a harcot a proletárdiktatúráért. A lelkesítő szavak nem maradtak hatás nélkül. Az egyre forradalmibb helyzetben egymást követték az események. — Mi, ifjúmunkások a kormány terrorja elől bújkálva, lakásokon megbújva szervezkedtünk. Már szépen haladt a munkánk. Igaz, hogy nem volt veszélytelen. Egy alkalommal azzal bíztak meg, hogy menjek el Budapestre, a Népszavához, ahonnan propaganda anyagot kell hoznom. Ketten mentünk ifjúmunkások, meg a társam édesanyja. Előzőleg már a művezetőm figyelmeztetett, hogy nem jó úton járok. Nagyon kétkedve fogadta, hogy „rokon látogatásra” megyek. Visszafelé azután bőröndünk alján rejtettük el a kapott anyagot, az állandóan szimatoló rendőrök elől. Itthon szintén rejtve osztogat-' tűk szét e papírokat. 1919 tavaszára megersődött az ifjúmunkások szervezete. Sok tagja példásan helytállt az erőpróbán. Erre így emlékszik Puskás elvtárs: — A Tanácsköztársaság kikiáltása nem ért bennünket váratlanul. Amikor híre jött, hogy szervezik a Vörös Hadsereget, számosán salgótarjáni fiatalok jelentkeztünk Egerbe kiképzésre. Igaz, hogy egy készülő ellenforradalmi lázadás nyomán haza kerültünk, de itt sem tétlenkedtünk. Jelentkeztünk a roham- osztagnál. Idősebb, frontot járt katonák avattak be bennünket a fegyverforgatás tudományába. Hamarosan sor került arra, hogy szembenézzünk az intervenciós csapatokkal. Kisterenye—Rozsnyó— Salgótarján—Poroszló volt harcaink útja, amíg a külső és belső ellenség támadására le nem verték az első magyar munkáshatalmat. * A Horthy-rendszerben kegyetlenül rossz volt a Puskás család sorsa. Apja állandó rendőri felügyelet alatt állt, napirenden voltak a házkutatások. Az 1919-es emlékekről, meg a 25 éves elnyomatásról rendszeresen tart beszámolót Puskás elvtárs a mai fiataloknak. Mint mondja, az ő szavai is termékeny talajba hullanak, s jó termést Ígérnek... MÁRCIUS 23-ÄN a balassagyarmati városház* erkélyéről két központi kommunista kiküldött ismerteit* a proletárdiktatúrát, amelynek egyik elsőrendű céljául az ország felszabadítását jelölt* meg. Fel kell lépni az antant* imperialisták ellen, s ebbe* a harcban a magyar proletariátussal rokonszenvező antant-proletariátussal karöltve világforradalmat is el lehet érni — mondották a szónokok. Azután a Munkástanács kebe* léből megalakult a háromtagú ideiglenes megyei direktórium, amelynek élén 24-és 10 órakor dr. Somlyó József megjelent a vármegyeház nagytermében, ahol átvette * központi közigazgatás legfőbb vezetését, az összes megyehág; dolgozót állásában meghagyva} Nógrád megyében, de elsősorban Salgótarjánban termékeny talajra talált márciusban a proletariátus hatalma A mozgalmasabb és küzdelme* sebb napok csak ezután, áprilisban és májusban következtek. FARSANG HARMADIK NAPJA, 1919-BEN Fül'C'llin hQpmQf!!L' ItQíliá márciusában. A sötét rdíodliy IldliualliH lfdpjcl,és kihalt utcákat verte az eső, korbácsouta a víz, úszott minden. A megáradt Ipoly mormolása egybeolvadt az eső egyhangú suhogásával. Kémkedéshez éppen jó idő. Kiléptem a Városháza — akkor így hívták — kapuján az utcára, beburkolóztam foltos, szegényes ruhámba, sapkámat mélyen a szememre húztam és sietve elindultam a kishíd felé. Az ablakok mindenütt zárva voltak és sötéten, vakon bámulták a víztől csillogó utcaköveket. Az éjszakai sötétségben minden fekete volt rajtam, s én, amennyire csak tőlem telt, hangtalanul mentem a lejtős utcán az Ipoly felé. Az utolsó ház ablakán mintha gyenge fény szivárgott volna ki, de biztosan csak én képzelődtem. Amint aztán később megtudtam, mégis igaz volt. Odaértem a hídhoz, az őrökkel váltottam egy-két szót, aztán átmentem a túlsó oldalra. Hamarosan eltűntem a fűzek között, elhagytam Balassagyarmatot. Az eső elállt, a szél kitartóan szaladgált a földeken, az erdőn, utakon, fák között és elkergette a felhőket is, kibújt a hold. Elárasztotta a tájat, árnyékot adva mindennek. Cseheket eddig még nem lehetett látni. Az elhagyottnak látszó vidéken csend volt, csak egy-egy kutya vonított a holdra a falvakban. Vagy hat-hét kilométert tehettem meg, mikor a sötétből kezdtek kirajzolódni a házak. Lépéseimet egészen lelassítottam, úgy mentem, mintha csak a szomszédban lett volna valami dolgom. A fehér tűzfalak ablakszemei ijedten bámészkodtak rám, mintha most minden engem figyelne. Egy lélek sem volt az utcán. Egy ablakban sem volt világosság. A sár, az ázott föld, csillogott a hold áttetsző, homályos fényében s a lépések is inkább csak tompán fröcsenő hangot adtak. Lassan, vigyázva haladtam; előre, hátra, oldalra is figyelve állandóan. — Állj! — Állj! — hangzott hirtelen egyszerre élőiről is, hátulról is. Megfordultam és aztán megálltam. Két cseh katona közeledett felém. Félénken, minden szemvillanásra élén* ken ügyelve, pár lépésre megálltak tőlem. Az egyik elől, a másik hátul. — Jelszót!... — szóit a szembenálló csehül. — Mit tudom én — dörmöfl* tem fogaim között —, hi r* télén azt sem tudtam, hogy mit kérdeznek tőlem. Aztán eszembe villant a szerbiai front, ahol egy kicsit megtanul* tam gagyogni, és tótul-szerbül válaszoltam. — Honnan tudjam én azt?... Megyek haza, ne tartsanak már föl a katona urak... — Ne pofázz, mutasd a papírjaidat!... — Nincs énnekem semmim... de hiszen azt sem tudom, hogy hol vagyok... csak a vörösök kezébe ne jussak, meri őelőlük szöktem meg... már három napa kóborolok itt, hiss alig ettem azóta ... — Gyerünk, éppen rád vártunk... na, indulás! — Ke* zeimet összekötözték. Nem védekeztem, hagytam magamai Nincs értelme. Meg aztán, csak megtudok itt is valamit. Végigkísértek a falun, a katonai táborba. Belöktek egy sátor mélyére, négy őrt állítottak mellém. Mindenemet el* szedték. Kiforgatták a zsebeimet, elszedték bakancsszíjamat, nadrágszíjamat. De azért én kitoltam velük, mert a kabátomban, az egyik folt alatt eldugva, megőriztem a bicskámat. Nem mondom, nem bántak rosszul velem, megkérdez* ték, éhes vagyok-e, szomjas vagyok-e, de nekem nem kellett semmi. Nem fogadtam el semmit. Másnap aztán, délelőtt, úgy tíz óra felé a tiszti sátorba vittek, kihallgatásra. Ott volt a parancsnok, valami három tiszt, meg a tolmács. Két őr is állt a hátam mögött. n77»| |/p7fjtp|/ hogy mondjam meg, ki vagyok. Gondot* HítGl IVGZUlCn, koztam, mit is hazudjak nekik, hát be* mondtam, hogy Lukács Sándor. — Nem igaz, büdös paraszt, mert tudjuk ki vagy! Kos vács Vince vagy, igaz-e? — ordított rám egy kis szeműt»«* ges, bajuszos tiszt. Fölugrott a székéről, idegesen lépett keU tőt-hármat, aztán rágyújtott, leült. En meg nem vallottam nekik. Bizonygattam, hogy én igenis, Lukács Sándor vagyok és mondtam, hogy nem a ka* rok én semmit, csak eltévedtem. Ezek sem akarták elhinni, hogy a vörösök elől szöktem meg, Gyarmatról. Aztán még jódarabig kérdezgettek tőlem. Hogy miért nem vallom be