Nógrádi Népújság. 1959. március (15. évfolyam. 18-25. szám)
1959-03-18 / 22. szám
BOSSA»! BtrtJfiA« 3 .459. március 18. A Központi Bizottság határozatának megvalósításáért A megyei pártbizottság és a műszaki vezetők közös tanácskozásai Termelőszövetkezeteink állatállományának fejlődéséből Teljesítsük 1959-ben az lMO-ra tervezett termelékenység növelést, csökkentetik a költségeiket, javítsuk * minőséget. Így lehetne néhány szóban összefoglalni a most megjelent párthatározat legfontosabb tennivalóit. A nógrádi ipari üzemek, bányák műszaki vezetői a megyei pártbizottság meghívására jöttek össze az elmúlt héten, ahol külön-ikülön iparáganként tárgyalták meg a határozat aprópénzre váltását. A határozat teljesíthetősége felett nem folyik vita. Ellenben annál több szó kerül a műszaki vezetés színvonalának emeléséről. Ez évi tervünk túlteljesítését a meglévő berendezések jobb kihasználásával, a termelékenység fokozásával a vezetés színvonalának megjavításával kell elérnünk. A gyáripar, a vilLamosener- gia ipar, az építő- és építőanyagipar, valamint a bányászat műszaki vezetői ösz- szességében megértették a párthatározatból rájuk eső részt. Ez tükrözte hozzászólásuk is. nem hasonló a helyzet Tűzhelygyárban ás. A Tűzhelygyárban a selejt csökkentéséért komoly harc indult. A zománco- zásnál keletkező selejtes darabokat például a jövőben felhasználják. ... ezenkívül mindkét gyárban megindult annak a felmérése, hogyan lehetne a nagy selejtszázalékot csők kenten! S L armtwcirku (9*8. 24-79*Egy tisztasági értekezlet tanulságai Megvalósult tervek, újabb elgoiitfslások a műszaki fejleszlés érdekében Az új technika alkalmazásának, az új gyártmányok bevezetésének szükségessége ma egyre égetőbben vetődik fel Az Acélárugyárban kísérletek kezdődtek, a bányászatban alkalmazott acél- támok gyártására. A Bányagépgyár dolgozóinak tervében is több új gyártmány szerepel. Ilyenek többek között az új típusú, igen jó hatásfokú bányai szivattyú, a korszerű bányai biztosítási elemek. A Zagyvapálfal- vi Üveggyárban az üvegbaj- títást kezdték meg, s most készülnek a homályos üveg gyártására. Több gyár új gyártmánya lehetővé teszi az Importanyagok csökkentését, vagy azok teljes megszüntetését. S ami ebből természetszerűleg következik, nagymérvű költségcsökkentés válik lehetővé. I gépek a berendezések jobb kihasználása Emellett jelentős helyet foglal el a már meglévő berendezések továbbfejlesztése. Az Acélárugyárban a kazánok korszerűsítésével olcsóbbá válik az energia felhasználás. A Vasötvözetgyár műszaki gárdája most dolgozta ki vállalását. Ebben többek között szerepel az albán vasércből nikkel kinyerése. Az eddig hulladékba ment apci salakból, amely még tartalmaz vanádiumot, évente átlagosan 2—3 millió forint értékű vanádiumot vonnak ki. A Tűzhelygyárban az anyag- mozgatás helytelenségeit akarják felszámolni. A Rom- hányi Cserépkályhagyárban az eddigi kézi munkák gépesítését tervezik. Ugyanitt kísérleteiket kezdtek az import máz hazai anyagból való helyettesítésére. Az építőipar műszaki gárdája három kísérleti épület megépítését kezdi majd meg, új technikával salakblokkból. Emellett fejlesztési tervükben jelentős helyet foglal el a gépek jobb kihasználása. A tröszt aknáiban a karbantartás növelésével, bányai javítóműhelyek létesítésével kívánják tovább emelni a gépek teljesítményét. Felmerült a ciklusos munkaszervezés gondolata is, amely amellett, hogy tenmelékenységnövelésit eredményez, nem igényel küllőn beruházást Ennek kapcsán vetődik fel az a gondolat valamennyi iparágban, hogyan tegyék rendszeressé a műszaki vezetők állandó képzését. Szervezzenek műszaki klubokat, oldják meg az egyetemről kikerültek továbbképzését. Sőt, mint a bánya- trésztnél, tegyék lehetővé a fiatal műszakiak tapasztalat- cseréjét más üzemekben isA minőség javítása a bányaüzemekben ma létkérdés. Ez a probléma nem új, de a határozat után különösen szükségszerű a megoldása. Továbbra is jelentős a munkahelyi és az osztályzói szénválogatás. Ez azonban még nem oldja meg teljesen a problémákat. Sok helyen a széntelepben 15—20 centi- méteres meddő beágyazások vannak, amit robbanás után már nem lehet kiválogatni. Ezért vetődik fel a réselés gondolata, valamint az, hogy ilyen munkahelyen ne telepítsék a fúrólyukat a beágyazáshoz közel. Sőt az sem elvetendő, amit például Szo- rospatak Északi-táróén csinálnak: elhagyják a talpszenet, amely kis kalóriájával elrontja a szén minőségét. A minőségjavításra ma nem állnak rendelkezésre külön gépek. A legtöbbet az ott dolgozók, tehetnek lelkiismeretes munkával. A Romhányi Cserépkályha gyárban az I. osztályú áruk gyártásának terve 75 százalékos volt az 1959. évre. A dolgozók kérésére ezt azonban 80 százalékra emelték fel. A Salgótarjáni Üveggyárban az elmúlt hónapokban a selejt közel 3 százalékkal növekedett, s majdMinden iparágban emelják a termelékenységei A termelékenység növelése egyik alapvető kitétele a párthatározatnak. A határozat megjelenése után műszaki vezetőink számadást végeztek. Az értekezleteken már nem egy vállalattól •zámszerű adatokat közöltek. A Vasötvözetgyár dolgozói az év végéig termelékenységüket 10 százalékkal növelik. A Zagyvapálfalvi Üveggyár éves tervét 4 százalékkal teljesíti túl. Az ÉMÁSZ dolgozói az év végéig terven felül három falut és három tsz-t villamosítanak. A Bánya- és Építőanyagipari Vállalat dolgozói terven felül 25 ezer darab salakblókk gyártását vállalják, ami 550 ezer téglának felel meg. Ezenkívül a tari kőből a késztermelés mintegy megháromszorozódik. A tröszt bányaüzemeiben tovább növelik a gépek kihasználását, az a «él — mint mondták — hogy a munkahelyi rakodógépek kihasználása jelentősen oövekedjen. Ugyanitt jelentős szerepe van az új robbantási technika széleskörű alkalmazásának. Itt vetődik fel a gondolat a bánya- kombájn alkalmazás lehetőségének megteremtésére is. Elsőrendű feladat: javítani a minőséget A termelékenység mellett Igen fontos tényező a minőség javítása, a selejt csők kerítése. Különösen élesen vetődik fel a minőségjavítás szükségessége a bányaüze mekben. Több gyár vezetője kérte a bányászokat: termeljenek jobb szenet, mert ha ez nem történik meg, nem tudják teljesíteni megnövekedett feladataikat. Nógrád megye egészségügyi helyzetének megjavítása érdekében hétfőn köztisztasági értekezletet tartott a Nógrád megyei Közegészségügyi, JárA gazdaságosság ma fo- ványügyi Állomás. Ügy ter- kozottaibban előtérbe került, vezték, hogy a vállalatok, tár- A Vasötvözetgyár dolgozói sadalmi- és tömegszervezetek, a párthatározat megvitatása valamint a városi és járási után vállalták önköltségük tisztiorvosok bevonásával, ha- 3,6 százalékos csökkentését, tékony lépést tesznek előre az amelynek révén, 1,2 millió értekezlet szellemében. Az el- forint megtakarítás válik képzelés szerint egy ilyen tárlehetővé. Az Erőmű kollek- sadalmi összefogás nagy vál tívája 206 000 forint költség- tozás bekövetkezését jelent csökkentést vállalt. Az heti. A számításban azonban ÉMÁSZ dolgozói a hálózati ott esett hiba, hogy több meg- veszteséget 5 százalékról 0,5 hívott nem képviseltette ma- százalékra csökkentik. A gát; mégpedig olyan intéz- Salgótarjáni Üveggyárban a mények, amelyek a megye zöldüveg gyártásánál szulfát egészségének, vagy tisztaságá- helyett szódát szeretnének nak éppen a kulcsát tartják alkalmazni, ami éves szín- kezükben. így az ingatlanke- ten közel 2 millió forint zelőség, a kenyérgyár, a ven- megtakarítását eredményezne, déglátóipari vállalat, sőt maga A Zagyvapálfalvi Üveggyár- a köztisztasági vállalat sem ban 2,5 százalékkal csökken- jelent meg ezen a fontos meg- tik az önköltségét. A Bánya- beszélésen. Ez a tény bizony és Építőanyagipari Vállalat az egészségügy és a tisztaság dolgozói hulladék porszén iránti közömbösséget jelenti felhasználásával az év vége- Dr Szallkai Géza elvtárs ig 150 ezer forintot takarí- megyej közegészségügyi fel- tanak meg. Ezenkívül egy ügyelő nyomatékkai beszélt cserépgyártó^ automata alkal- arról> hogy rendeletekkel> mázasával 40 ezer fon eredményes közegészségügyi a aK'gyal^m«k£ln munkát nem lehet végezni. fSSU LT v **.aTtalom ^eés,t sál, az anyagok felhasználá- "e,k>.V(3klnek es beosztot- sával, különösen a bányafák- taknak közös akaratára, kőnél kívánnak jelentő* költ- zos. alkoto , tevékenységére, sékcsökkentést elérni. Ugyan- *1?zta®agsze1Iiet.®tere van szük' ez jellemző megyénk vala- Ez mellett a vezetők permennyi ipari üzemére, ahol sze_ személyileg is felelősek az anyagútalványozás meg- iaJa^ területükért. szigorításával jelentős megtakarítás válik lehetővé. Több figyelmet az újításokra Az anyagtaikarékosság kiaknázatlan területe az újítómozgalom. A Vasötvözetgyár- ban újítási versenyt kezdeményeztek a párttaongresz- szus tiszteletére. Az Építőipari Vállalatnál, elkészítették az újítási feladattervet. Ennek eredménye, hogy amig az elmúlt évben az újítások száma 120 volt, addig már 2 hónap alatt 40 újítási javaslat érkezett. Hasonló eredmények születtek a bányák munkaverseny irányuljon a legfontosabb feladatokra A termelékenység növelése, az önköltség csökkentése, a minőség javítása és se- lejtcsökkentés egyik legjobb módszere a szocialista munkaverseny. Mint a jelenlévő műszaki vezetők elmondták, dolgozóink versenyezni akarnak, de cserébe kérik a gyorsan és könnyen áttekinthető értékelést, amelynek megvalósítására ígéretet tették. Ugyanis itt van még ma is a legnagyobb probléma. Sokhelyütt, mint például a szénbányászatban is még mindig nem sikerült a verseny középpontjába a minőségjavítást állítani. Ugyanez élmondható a Tűzhelygyárról, vagy a Salgótarjáni Üveggyárról is, ahol a selejt még igen magas. A munkaverseny sikere nagymértékben függ aZ irányítástól. Irányítsuk a dolgozók figyelmét az üzem előtt álló legfontosabb feladatokra, az eredmény minden bizonnyal megfelelő lesz. S amiről nem szabad elfeledkezni: a sajátos viszonyoknak megfelelően alakítsuk ki az értékelést Is. Emellett komoly jelentőséggel bírnak a létrejövő szocialista brigádok is. A brigádoknál a mennyiség, a minőség teljesítése, a szakmai képzettség növelése mellett a kultúrális fejlődés is jelentős helyet foglal dL Összegezve: megyénk műszaki vezetőinek véleményét, megállapíthatjuk, a párthatáDe mondjuk csak meg őszintén: nem közvetlen és személyi érdeke-e mindenkinek legdrágább kincse, az egészsége? Mert ha tisztaságról beszélünk, akkor egyúttal újítómozgalmáiban is. Azon- saját egészségünk ügyéről is ban el kell mondani az újí- beszélünk. Az ipari és keres- tómozgalommal fcapcsölato- kedelmi vállalatoknál, ahol san, hogy az elmúlt idők- az alkotó munka vagy az érben nem irányították a fi- tőkésítés folyamata zajlik le, gyeimet az üzem előtt ál- az utcákon, ahol közlekedünk, ló legfontosabb feladatokra, a művelődési otthonokban, Az újítómozgalom amellett, mozikban, vendéglőkben és hogy segíti a termelékeny- egyéb szórakozó helyeken, ség növekedését, könnyebbé ahová rendszeresen eljárunk, teszi a munkát, jelentős költ- legszemélyesebb ügyünk a ségcsökkentést is eredmé- rendre és tisztaságra ügyelni, nyez. Éppen ezért a határo- De nézzük csak falvainkat, zat szerint igen sok múlik városainkat, s a bennük levő újítóinkon. üzemi, kereskedelmi, vagy szórakozóhelyeket. Megállapíthatjuk: itt bizony sok a tennivaló a közegészségügy és tisztaság terén. És itt ezen az rozat teljesíthetősége mellett értekezleten is arról folyt a foglaltak állást. Ezt bizonyí- vjta> hogy a gyártelepeken sok tottak a tervek, az elképze- az egészségre ártalmas rág- lesek, melyek mind azt tűk- csáló (egér patkány stb.). A rozik, hogy teljesíthetjük sütői arnál a salgótarjálli és sí vtó® üzemegységeknél Is: «1£Su “lS?e . míS h»y.goliék a lisztek szitáié- ’ .... sat! A vendeglátoipari üzemek bizonnyal sikerül teljesíteni wc-i az egész megyében, de a határozat ránk eső ré- különösen itt Salgótarjánban: szét! elhanyagoltak! Nincsenek fertőtlenítve, lemeszelve! A salgótarjáni utcák szemetesek, piszkosak! A városban felgyülemlő szemét mennyiségének nem sokkal többet, mint a felét tudják csak elszállítani naponta. A köztisztasági dolgozók ha össze is söprik a szemetet, szalmát, vagy egyéb hulladékokat, azt nem távolít- ják el azonnal. így néhány perc múlva a járművek, vagy a szél újból elteríti az összesepert szemetet az utca kövén, járdáin. A vasúti aluljárók sokszor minősíthetetlen álla- - pótban vannak! A salgótarjáni Üveggyártól Forgácstelep felé vezető út mentén levő , patak tele van hordalékkal, szennyel, piszokkal, ez egyáltalán nem tartozik a város .látványosságai“ közé. Az egészségügyi része persze még a külsőségeitől is nagyobb veszélyt jelent. Szó esett a TÜZÉP-telepek körül levő elhanyagolt környezetről. Salgótarján, Pásztó és a többi TÜZÉP-telepeket is beelértve. Szóba került, hogy a salgótarjáni vásártéren is ideje lenne már rendet teremteni! Itt mór 8—9 évvel ezelőtt felépült lakások vannak, amelyekhez járható útról még ma se gondoskodtak! Szóba került, hogy a szocialista kereskedelemnél legelemibb követelmény, hogy ízléses, tiszta, fehér köpenyben történjen a kiszolgálás. Itt azonban még meg lehet említeni, hogy ilyen követelményt a piaci árusokkal szemben is támasztani kell, mert a salgótarjáni piacon is sok olyan jelenséggel találkozhat az ember, amely ellen bűn elmulasztani a tisztátalanságért jogos felelösségrevonást, mert egy-egy árus piszkos öltözéke ellen még a jó ízlés is titla- kozik. Egyetértünk a határozattal, szívvel lélekkel harcolunk megvalósításáért „A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága meg van győződve arról, hogy a szocializmus teljes és végleges győzelme a Szovjetunióban egyúttal azt is jelenti, hogy Magyarországon és a többi szocializmust építő országban is véglegesek a szocialista építés során eddig elért vívmányok, amennyiben hűek maradunk a proletár nemzetköziséghez, hűséges és szilárd tagjai maradunk a szocialista tábornak." ... Pártunk Központi Bizottságának március 6-i határozatában olvashatók ezek a sorok. A határozat dolgozó népünk akaratát, egységes és szilárd álláspontját tükrözi és rajtunk fiatalokon is múlik, hogy a szocialista építés hazánkban is mielőbb befejeződjön. A határozat mint legközvetlenebb és legfontosabb feladatot jelöli meg, többek között, a mezőgazdaság szocialista átszervezését. A másik igen jelentős tényező a szocialista munkaverseny kiszélesítése a munka minden területén, nemcsak mennyiségi, hanem elsősorban minőségi követelmények figyelembevételével. így válik érthetővé az, hogy a hároméves terv 1960- ra előirányzott legfontosabb mutatóit 1959-ben teljesítsük. örömmel üdvözöljük pártunk határozatát, amely szocialista építésünk további útját mutatja meg. Magyar Lajos, Egyszóval ilyen és hasonló ügyekről folyt a vita ezen az egészségügyi és köztisztasági megbeszélésen. Volt, aki a hatósági szervek erélyesebb és határozottabb közbelépését javasolta. Azt, hogy a községek és városok törvényé« rendjének, tisztaságának megszegőit személy szerint pénz- büntetéssel is sújtsák.. Napról napra ellenőrizni kell a járdák tisztaságát, a városok, de a községek udvarainak rendjét, tisztaságát is. Elhangzott olyan javaslat, hogy egy-egy helyre tűzoltóságot kellene kirendelni a rend megteremtése érdekében és az elvégzett munka után számlát kellene benyújtani a rend megteremtésének értékéről. Mi ezt egy igen értékes javaslatnak tartjuk, azzal, hogy erre egy speciális tisztasági brigádot kellene szervezni, amelynek hivatalos szerv által kiküldve, a rend és tisztaság megteremtése lenne feladata. S az általuk végzett munka számláját be kellene nyújtani az illetékeseknek! Ez részkérdés a nagy társadalmi ügyből. Mert ilyen speciális tisztasági csoportok tevékenysége nagyon hasznos lehet és emellett pozitív eredményeket hozhat városunk tisztaságának, egészségesebb környezetének kialakításához. Helyes azonban ha emellett társadalmi üggyé tesszük a tisztaság ügyét. Mert mindinkább rájövünk ara, hogy hamis az a régi közmondás, mely szerint a tisztaság = fél egészség. A tisztaság ugyanis egész egészség! Orosz Béla