Nógrádi Népújság. 1959. március (15. évfolyam. 18-25. szám)
1959-03-07 / 19. szám
8 NÓGRÁDI NÉPÉJSÁG 1959. március 7. Nyárra elkészül a pásztói strandfürdő A pásztói melegfiz forrás hasznosítása érdekében már megkezdtük a fürdőmedence elkészítését és a tervek szerint mír nyáron a melegvíz a most épült fiirdémedence vizellitásit biztosítja majd. A községi tanács a község fejlesztési alapból eddig Sí áss forintot fizetett ki a forrás kiépítéséért. A Betonútépítő Villa- lat a medence földkiemelést munkálatait díjtalanul végzi a községtől kapott vízhasználat fejében. A községi tanács az elmúlt év A LOTTÓ E HETI SORSOLÁSÁNAK NYERŐSZÁMAI: 7 13 34 87 89 — Nagy sikerrel mutatták be a salgótarjáni Csizmadia úti általános iskolások a Harag napja Salgótarjánról szóló jeleneteit és egy népi játékot. A bemutató a Salgótarjáni Tűzhelygyár kultúr otthonában volt. Az előadás bevételeit a nyári táborozásokra fordítják. — KISZ-szervezet alakult ZagyvapáJfalva Kotyháza- puszta Kossuth Tsz-ben. A fiatalok a tavaszi mezőgazdasági munka időbeni megindítására tettek vállalást. — Sütő főző tanfolyam kezdődött a Salgótarjáni Bányász Művelődési Otthonban. A tanfolyamon 18 asszony vesz részt. — Közgyűlésen vitatták meg szerdán este a nógrád- megyeri Petőfi Termelőszövetkezet tagsága előtt álló feladatokat. — Igen nagy sikert aratott Balassagyarmaton „Az én drága párom” című szovjet filmalkotás. — Ünnepi műsorral készül a Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulójára a decemberi tanácsülésén tárgyalta az lts*-es év községfejlesztési tervét. ahol a strandfürdő építésére ’## ezer forintot Irányoztak elő. A társadalmi munkák összege mintegy 7* ezer forintot tesz ki. Ezenkívül még OTP hitelt is igényeltek. amelyet már meg is kaptak. A legutóbb megtartott tanácsülésen külön strandfürdői bizottság alakult, amely azt a megbízatást kapta, hogy segítsék az építési munkálatokat: a nyári hónapok elején átadhassák rendeltetésének az új létesítményt. nógrádmegyeri iskola zenekara és KISZ énekkara. — Megkezdődtek a földművesszövetkezeteknél a rendes évi közgyűlések és tagértekezletek. — A Nemzetközi Nőnap alkalmából a Salgótarjáni Állami Áruház szombaton reggel fél 9 órakor „Hogyan segíti az ipar és a kereskedelem a dolgozó nő háztartási munkáját” címmel kiállítást rendeznek. — Megkezdődtek a KTSZ- ek évi rendes közgyűlései. — Több mint 300 mázsa vegyes zöldségre kötött szerződést a helybeli földművesszövetkezettel a szécsényi II. Rákóczi Tsz. — Megkezdődött az idén termelőszövetkezeteinknél — az elmúlt évhez viszonyítva — a nitrogén műtrágya fel- használása. — Mintegy 100—120 liter kitűnő minőségű pálinkát állítanak elő 24 óra alatt Széesénylben a szeszfőzde dolgozói. — A Nógrádgárdonyi Űj Élet Termelőszövetkezet ezév- ben kísérletképpen szójás kukoricát vet. — Tanácsköztársasági dokumentumokat gyűjt, a községi KISZ-szervezet Pásztón. Apróhirdetések Fapálcikás rolettát készítek, Budapest, vm, Vajdahunyad-u. 16 sz. Szőrtelenitse lábát szörtelenítő- krémmel, bajuszt, ajkat, szőrte- lenitőporral. Egészségére ártalmatlan. Tégely t Ft. Vltaminos, hámlasztó, fehéríts, szeplőkrém. Napfényvédő krém. Napbarnftó krém. Prúderkrém. Ránctalanitó- krém. Száraz arcra bőrtápláló krém. Friss méhpempőkrém. FeJ- bőrkrém hajhullás ellen. Zsírói, mittiszeres, tágpórusu arcbőrre arcszesz. Korpás, zsíros fejbőrre hajszesz. Szeplőhalványítóvlz. Pakolópor májfoltos arcra. Folyékony, méregmentes szemöldök, szempillafesték. Izzadás elleni púder. Gyöngyház körömlakkok kívánt színekben. Megrendelhetők utánvéttel, Dr. Ra- blnek Aladár vegyészmérnöknél Székesfehérvár, Piactér 53. Gyakorlott vontatóvezetőt azonnali belépéssel, kollektívban előirt fizetéssel, lakásbiztosítással felveszünk Cím a Nógrádi Népújság Kiadóhivatalában, Salgótarján. Elcserélném Nagybátony községben lévő háromszobás, kertes házamat hasonló salgótarjánival. Választ „Csendes otthon” jeligére a kiadóba kérem Kétszemélyes rekamiék, fotelok, székek, fotelágyak, fizetési kedvezménnyel Abrahám kárpitosnál, Nagymező u. 5*. A tavasz közeledtével közeledik a járműszezon, melyre a Nógrád megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat fel-, készült. Valamennyi motorkerékpár: 125-ös Danuvla, 250-es Pannónia, 359-es Izs, Berva-Moped és Panni robogó, valamint kerékpárok különböző típusokban, nagy készlettel állnak a lakosság rendelkezésére A megye valamennyi vasműszaki boltjában megvehetők. Jó karban lévő 125-ös Danuvla motorkerékpár eladó. Baglyas- alja, Petőfl-u. 7. Figyelem ! Megyénk baromfikeltető állomásai megkezdték a napos állatok keltetését. A napos állatok megrendelésére vonatkozó igényléseket minden községben a helyi földmüvesszö- vetkezet útján: A Szövetkezetek Nógrád megyei Értékesítési központ Salgótarján, Megyetanács ni. emelet cimre lehet beküldeni. A Szövetkezetek Nógrád megyei Értékesítési Központja ezúton is értesíti a megye tsz-eit, valamint az egyéni termelőket, hogy az 1559. évi naposcsibe értékesítést, valamint a különbőzé baromfi nevelési és hizlalást akciókkal kapcsolatos szerződéskötéseket: csirke, liba, kacsa és pulykára földművesszövetkezeteinken keresztül a községi baromfi-tojás felvásárlók bevonásával megkezdték. Szerződés köthető: Gépi, vagy saját keltetésű csirkékre, kacsára, valamint saját keltetésű libára és pulykára. Különösen előnyös, úgy a tsz-ek, mint az egyéni termelők részére a korai március, április havi saját, vagy gépikeltetésü naposcsirke nevelésére történő szerződéskötések lehetősége Ugyanis a szerződésileg igy lekötött csirkét pl. május hónapban már 60 dkg-os súly elérésekor 2».- Ft kg-kénti árban értékesíthetik földművesszövetkezeteinken keresztül, A tsz-ek részére pedig az Iparvállalat ezenkívül kg-ként még 2.- Ft felárat is fizet, A szerződéses akció részleteire vonatkozó bővebb felvilágosításokat mindem községben a helyi földművesszövetkezetek, valamint a községi baromfi felvásárlók adnak. f-stp-nofjim Elkészült a Falusi Dolgozók Vili. Országos Sportakiád versenykiírásának tervezete Még folynak a elöntők az I. őszi-téli spartakiád versenysorozatán, de már az Országos Ifjúsági Sportbizottság Falusi Központja valamennyi illetékes helyre megküldte a Falusi Dolgozók VIII. Országos Spartakiádjának versenytervezetét. A tervezet foglalkozik elsősorban a rendezőbizottságok megalakításával, majd azoknak a feladataival. Majd rátér a verseny céljára, mely most már egész évi versenyzési lehetőséget nyújt a falusi fiataloknak, kik a nyári versenysorozatok befejezése után az őszi-téli spartakiád versenyszámaiban űzhetik kedvenc sportjukat. A Falusi Dolgozók Vili. nyári Spartakiádja a községi versenyekkel kezdődik április 15-én és június 1-re kell befejeződnie. A járási döntőkre junius 1-től kerül sor, melyet julius l-sg kell befejezni. Ezután kerül sor a megyei döntőre, melyet julius 1 és augusztus 1 között kell meg- rendezn5. Az idei országos döntőre Bu- a dapesten kerül sor augusztus 28, 29 és 30-án. A továbbiakban kitér a tervezet arra, hogy kik jogosultak ezen a Spartakiád versenyeken résztven- ni. Többek között minden 1944-ben, vagy korábban született - elsősorban a mezőgazdaságban dolgozó, vagy községi tanító, ipari, kereskedelmi, tanácsi dolgozó, ha a községnek 1959 április 1-én, vagy még előbb állandó lakója. A Spartakiád versenyszámai a következők: egyéni versenyszá- mok: Atlétika és kerékpár. A csapatversenyszámok: Kerékpár, teke, torna, röplabda és kézilabda. Egyébként még a tekében is egyéni verseny. Érdekessége az idei Spartaki- ádnak, hogy két új versenyszámot, a kézilabdát és a tekét iktatták be. Mindkettő igen népszerű a falusi dolgozók körében, s így indokolt volt e két versenyszámnak a beiktatása. A továbbiakban foglalkozik még tervezet azzal is, hogy Március 21-én kezdődnek a területi kosárlabda bajnokság küzdelmei Hosszabb szünet után, március 21-én ismét pályára lépnek a területi kosárlabda bajnokság résztvevői, hogy eldöntsék, melyik csapat jut felsőbb osztályba a bajnokság befejezése után. Mint már említettük, a csoportokban közel egyenlő erők mérik össze tudásukat a győztes pontokért, a jobb helyezésekért. Ez különösen az északi területi csoportban mutatkozik a legjobban, ahol az első helyezettet mindössze három pont választja el a nyolcadik helyezettől. A Salgótarjáni Kohász SE kosárlabda csapata már hosszabb Idő óta keményen és rendszeresen készül a tavaszi idényre. Szeretnék az őszi gyengébb szereplést ellensúlyozni, jó, kemény, kombinatív játékkal, amelyre most már meg van a lehetőség, hiszen a játékosok eléggé megismerték egymást és összeszokottság tekintetében sokat javult a helyzet. A játékosgárda még a régiekből, Mikes, Torday, Langár, Pancsovat, Bán 1, Bán II, Csatlós, Tátray, Szarvas, Pállay, Himer tevődik össze, valamint a jelenleg katonaidejét töltő Papp Tiborral egészül ki, de feljövőben van már az utánpótlás is. A Gépipari Technikum és a Madách Imre Általános Gimnázium fiataljai, bár még nem edzenek rendszeresen, de komoly ígéretei városunk kosárlabda sportjának. Március 21-én Debrecenbe utazik két napra az SKSE, ahol egyik napon az őszről elmaradt SKSE-DEAC mérkőzésre kerül sor, majd a következő napon a DVSC csapatával küzd meg, reméljük, több sikerrel, mint az őszi idényben. AZ ÉSZAKTERÜLETI IFJÚSÁGI EGYÉNI ÖKÖLVÍVÓBA JN OKSÄGRÖL Hatvanban rendezték meg a két napos küzdelmek során az Észak-területi ifjúsági egyéni ökölvívó bajnokságot, ahol azonban a vártnál gyengébb siker született Részt vettek a Salgótarjáni Kohász SE ifjai ezen a versenyen, ahol 9 egyesület fiataljai mérték össze erejüket, ügyességüket a bajnok cím elnyeréséért. Azonban a salgótarjániak közül egyetlen egy csoportban sem sikerült ezt a címet elnyerni. Vojtovszkinak a papirsúlyban 3-ik és Szatmárinak a pehelysúlyban szintén a 3-ik helyezést sikerült csak elérni. kik nem vehetnek részt a VIII. nyári spartakiád versenyeiben: többek között tanulók, diákok, (bármilyen Iskolatípus) kivéve azokat a helyiipari tanulókat, kik a községben vannak leszerződtetve. Városokban vagy községekben működő üzemi, hivatali sportkörök igazolt versenyzői, akik 1958 január 1. óta sportkörük színeiben hivatalos mérkö- zcscn, vagy versenyen sze: epeitek. A néphadseregnél, vagy belügyi hatóságnál szolgálatot teljesítők. Testnevelő tanárok, kik a TF_en, vagy a Pedagógiai Főiskolán nappali, vagy levelező tagozaton szerezték meg oklevelüket. Vagy akik az érintett sportágakban I„ II. osztályú minősítést szereztek. De nem vehetnek részt e versenyekben azok sem, akik 1959 április 1-ig nem töltötték be a 16. életévüket. Majd foglalkozik a tervezet a versenyszámokkal, a díjazással, a nevezési határidő megszabásával, melyet a megyei rendezőbizottság szab meg. Végezetül az „Egyéb rendelkezések”-ben írja meg, hogy a spartakiád versenyeken az egyes sportágak hivatalos versenyszabályai a mérvadók. S minden Versenyző, ki feljut az országos döntőre, köteles 1 hónapnál nem régebbi keltezésű sportorvosi igazolást bemutatni. gXKáOOóOOóOOOOOOOóőSóó ÜVEG, PORCELÁN és műanyag tárgyak bemutatója március 9-28-ig Balassagyarmaton ba 16. számú NÉPBOLT < SÜVEG SZAKÁRUDÁBANC $(Rákóczi fejedelem út 51.t sz.) A helyszínen minden darab megvásárolható. ^0<XKK>0<K>0<KKXKKK)<>0<H>^ HÉTVÉGI Sportműsor A labdarúgó NB. I-ben: a Salg.BTC vasárnapi ellenfele Csepel együtesse lesz Csepelen. Az NB Il.ben: Salgótarjánban kerül lejátszásra a — stadionban a Salgótarjáni Kohász SE — Szegedi VSE mérkőzés. Az NB III-as csapataink közül csak a Nagy- bátonyl bányász együttese játszik idehaza, ugyanis Nagybá- tonyban kerül megrendezésre a Nagybátonyi Bányász — Bp Petőfi találkozó. A megyei labdarúgó bajnokság második fodulójára kisorsolt mérkőzések a következők: Mátranovákon: a Mátranováki Bányász — Zpál- falvi Bányász, Vizsláson: a Vizslás! Bányász — Kisterenyei MÁV, Kazáron: a Kazári Bányász — Salgói Bányász, Balassagyarmaton: a Bgy. Dózsa — Starjáni Üveggyár, Forgácson, a Forgácsi Bányász — Bgyarmati MÁV, Zagy vapálf alván: a Zp. Építők - St Tűzhelygyár* Pásztón: a Pásztó-Karancslapujtő és Szécsényben: a Szécsény—Jobbágyi Vasas mérik össze tudásukat. * Tornában március 8-án reggel 9 órai kezdettel a bányász tornateremben kerül sor az általános iskolák járási és városi bajnokságára o-o A középiskolások tornászbajnokságát a leányoknál március 26-án bonyolítják le i bányász tornateremben, míg a fiúknál a megyei versenyre április 2-án kerül sor ugyanitt „»Népufság e&si&nmmcmswKvg yotszzsarvsSB Az MSZMP Nógrád megyei bizottság és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Cser Gyula Szerkesztőség: Salgótarján, Városi tanács-köz Telefon: felelős szerkesztő: 12-94 Ipari és mezőgazdasági rovat: 10-71 Pártépitési és belpolitikai rovat: 10-64, adminisztráció: 11-59, bányai telefon, kiadóhivatal: 10-21 A lapot árusításban és előfizetésben a Nógrád megyei posta- hivatalok terjesztik. Előfizetési díj: 1 hóra 4 forint. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Starjáni Nyomda. Fv.: Flla István RÁDIÓMŰSOR Vasárnap, március 8. Kossuth-rádió: 8.10: A Népfront Országos Elnöksége köszönti a nőket. — 8.20: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Zenerajongók. — 10.00: Zenerajongók. - 10.00: Vasárnapi versek. - 10.10: A cigánybálról. Ifjúsági rádiójáték.- 11.00: Táncdalok. - 11.30: Magyar tájak. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. - 12.50: Hétvégi jegyzetek. Dezséry László írása.- 13.00: Szív küldi... - 13.30: Rádiólexikon. — 14.00: Az operettszerkesztő postájából. — 15.00: Hét nap a külpolitikában. — 15.15: A műsort összeállította Pór Bertalan. - 16.00: II. félidő. Közvetítés labdarúgó-mérkőzésekről.- 16.50: Hanglemezek. — 17.10: Kincses Kalendárium. - 18.13: A Magyar Rádió Tánczenekara játszik. - 18.45: Beszélgetés a „Tegnapiról Dobozy Imrével. - 19.00: Felejthetetlen találkozások a hangversenyteremben. - 20.15: Naplómból. - 20.25: Hallói Itt Népstadion. - 21.10: Verses, zenés irodalmi műsor. — 21.35: Arany János dalaiból. - 22.25: Az ég a földre jön. Hangjáték. - 23.13: Tánczene. Petőf i-rádió: 8.00: Kopeczky Alajos orgonái. - 8.30: A római katolikus egyház félórája. - 9.00: Könnyű dalok. - 9.30: Miska bácsi lemezesládája. — 10.10: Szív küldi.:: - 11.00: Zenekari hangverseny. — 12.20: Részlet Bubennov Fehér nyírfa c. regényéből.- 12.50: Művészlemezek. - 14.15: A Gyermekrádió műsora. - 15.00: Verdi: „Az álarcosbál.” Dalmű. — 17.25: Szórakoztató szimfónikus zene. - 18.30: Magyar nóták, csárdások. - 19.10: A szakma művésze: az izzó anyag formálója. — 19.20: Tánczene. — 20.00: A zongorairodalom remekműveiből. — 20.50: A kecskeméti Művész-telep és lakói. — 21.10: Esti kórusmuzsika. - 21.38: Március. Aprily Lajos verse. - 21.40: Hangverseny hallgatóink kívánságára. - 22.40: Pagony Lajos együttese játszik. Hétfő, március 9. Kossuth-rádió: 8,10: Reggeli hangverseny. - 9,00: Riportműsor. - 9,15: Népi muzsika_ - 10,10: Óvódások műsora — 10,30: Szívesen hallgattuk. — 12,10: Népi muzsika. — 13,00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13,15: Heti zenés kalendárium. — 14,15: Pécsi múzsa Előadás. — 14,30: Klasszikus operettek — 15,00: Bolgárés német népdalok. — 15,20: Úttörő. híradó, - 15,40: A gyermek- rádió műsora. — 16,10: Hangverseny a stúdióban. — 16,40: Napirenden . . - 16,45: Könnyű zene.- 17,00: A butaság vámszedői. - 17,25: ötórai tea. — 18,15: Zenekari hangverseny — 18,40: Hazai körkép. . . - 19,00: A Tabányi zenekar játszik - 19,16: Vers. - 19,20: Uj magyar nóta felvételeinkből. — 20,30: A Rádió Világ- szinház: Állítsátok meg Arturo Ult! - 22,20: A Magyar Rádió Énekkara énekel. - 22,45: Tánczene — 23,05: Bartók és Prokof- jev zongoraművek. - 23,35: Mézeskalács. Részletek Szirmai Albert operettjéből, — 0,10: Virágénekek. Petőf i-rádió: 14,20: Zenekari hangverseny - 15,40: Tárász Sev- csenko versei és dalai. - 16,00: Könnyű fúvósmuzsika. — 16,30: Riporterszemmel a világ körül. — 16,40: Ritkán hallott operákból. - 17,30: Hangverseny a Rádióegyetem hallgatóinak. - 18,15: A Tanácsköztársaság nagy művésze, uitz Béla. — 18,30: Szív küldi. . . - 19,05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19,30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 20,00: Operarészletek. _ 21,05: V erbunkosok, népdalok, csárdások — 21,40: Műsorok tervezőműhelye. . — 22,00: Könnyű zene- 22.40: Katonadalok Kedd, március 10. Kossuth-rádió: 8,10: Népi muzsika — 8,40: Kórusok — 9,00: Pataki Ferenc fejszámoló művész a mikrofon előtt. - 9,10: Alfons Bauer és együttese játszik. - 9,30: A Gyermekrádió műsora. — 9,40: A moszkvai VIT hangversenyeiből. - 10,10: Válaszolunk hallgatóinknak. - 10,25: Majakovszkij: hegedűverseny. - 11,05: Fegyverek és emberek. Regény folytatásokban. - 11,25: Népi muzsika. - 12,10: Könnyű zene ebédszünetben. — 13,00: Versek — 13,10: Operarészletek. — 14,00: Szórakoztató zene. - 14,44: A Gyermekrádió műsora. - 15,05: A munkásmozgalom dalaiból — 15,25: Napirenden. . . — 15,30: 15,30: Egy falu - egy nóta. -16,10: „A tűz márciusa”. Rádiójáték. - 17,00: A berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig... Előadás. - 17,15: Haydn művészi pályája. Előadás. - 18,15: Sziv- küldi. .. — 18,40: Gyári sziréna, — 19,00: Népi muzsika. — 19,25: A nagyapa, Mamjan Kalfov elbeszélgetésének rádióváltozata, — 20,30: Szovjet szerzők könnyűzenei estje - 21,15: Gyermeknevelés. — 21,30: Kentner Lajos zongorázik. - 21,56: A XIX. század költői. Petőfi Sándor verse. — 22,15: Mai szemmel... — 22,25: Handel: Izrael Egyiptomban - oratórium, — 0.15: Népdalok. Petőfi-rádió: 14,20: Az Oszipov együttes műsorából. -14,40: Filmzene. — 15,00: Könyvismertetés. — 15,15: Hangverseny a stúdióban. — 15,50: Operettmuzsika. — 16,30: Tollal a romlás ellen Előadás. — 16,45: Operarészletek - 17,15: Rádióegyetem. 17,55: Fúvószene — 18,05: Mozart: g-moll szimfónia. _ 18,30: Mi újság a nagyvilágban? - 18,40: Magyar nóták, csárdások. - 19,05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. - 19,15: Hanglemezgyűjtők negyedórája. - 19,40: Falurádió. - 20,00: Mozart A-dur klarinétötös. - 20,52: Útvesztőben. Előadás. - 20,52: Fúvószene. — 21,05: Orosi Júlia és Palló Imre énekel. - 21,35: Irodalmi arcképcsarnok. - 21,55: Tánczene.