Nógrádi Népújság. 1959. február (15. évfolyam. 10-17. szám)
1959-02-04 / 10. szám
6 NÖGRÄDI NÉPÚJSÁG 1959. február A Művelődéspolitikánk irányítása jó kezekben van kulturális területen ^ dolgozók, de a kulturális élet igényesebb résztvevői között is gyakori téma lett — főleg a pártértekezlet után — hogy hasonlóan a gazdasági élethez itt is készítsenek el felsőbb szerveink olyan országos programot, amely az e téren fennálló helyzetből kiindulva megszabja a feladatokat. Pártunk központi bizottsága a kulturális élet szakembereinek bevonásával 1958. szeptemberében elkészítette és a megvalósítás mikéntje végett vitára bocsátotta a kulturális életünknek irányt- szafoó munkát. Salgótarján város pártszervezetei január hónapban foglalkoztak e határozat megbeszélésével, s az a'bból adódó feladatok végrehajtásának módozataival. A pártszervezetek megbeszélésein hasznos, a munkát konstruktívan előrevivő vélemények és javaslatok hangzottak el. Annak ellenére, hogy korábban a kulturális élet vezetése, irányítása terén több helyen nem megfelelő álláspontot képviseltek ■— éppen a múlt nevelése folytán — mondván: a 'kultúra irányítása, vezetése az értelmiség feladata, vagyis a suszter maradjon a kanta- fánál. Ezek a nézetek főleg az irányelvek sokoldalú megvitatása után változtak meg. Dolgozóink megfelelő politikai érettségről tettek tanúbizonyságot. A munkásosztálynak. mint a proletárdiktatúra vezető erejének felelősségét, is helyesen látták. De helyesen látták éppen ebből kiindulva az értelmiség szerepét is. Ha a munkás- osztály a kultúra irányításával foglalkozik, az értelmiségnek a kultúra terjesztése terén kell tevékenykednie, hiszen képzettségük iskolapadban töltött idejük erre alkalmassá és képessé teszi őket. Ez az oka annak, hogy a munkások, párttagok főleg a gyermeknevelés terén. de •másutt is a korábbinál nagyobb követelményt állítanak föl az értelmiséggel, s ezen belül is a pedagógusokkal szemben. Ebből adódott, hogy különösen az ellenforradalom alatti magatartásukról beszéltek sókat. Többii helyen, mint például a Salgótarjáni Tűzhelygyárban az öntödei alapszervezetnél az értelmiség szerepének ellenforradalom alatti magatartásának elbírálásánál helyesen használták fel Kádár elvtársnak a Népszabadságban január 23-én megjelent cikkét. Hogy ezen a téren azért még nincs minden rendben, mutatja az a tény, hogy miért kell az értelmiséget is fejlődésében nézzük, hogy a becsületes értelmiségiek, ha ingadoztak is, megnyerésükért harcolni ■ kell, s elvi módon kell felvetni esetleges hibáikat. gyanúkkor helytelen egyes elvtársaknak az az álláspontja is, hogy az értelmiségről — án blokk — elítélőleg nyilatkoznak. Különösen veszélyes az olyan nézet — amelyet nem egy helyen nyíltan is hangoztatnak — nem lehet a pedagógusokra a gyermekek nevelését rábízni, mert azok megbízhatatlanok, az idealista világnézet talaján állnak. Ezt az álláspontot nem szabad elfogadni. De vitatkozni kell annak a helytelen irányzatnak a képviselőivel is, akik azt mondják, a gyermekek nevelése csupán az iskola feladata. Mindkét álláspont leszűkíti a nevelésiben résztvevők felelősségét. Helyesebben mondták el véleményüket a Salgótarjáni Erőmű párttagjai erről a kérdésről. Szerintük a gyermekeik neveléséért az iskola és a szülők egyaránt felelősek. Sajnos a szülők képviselőiből álló szülői munkaközösségek” nem állnak minden esetben hivatásuk magaslatán. Ez nae'uészt adódik összetételükből is. A salgótarjáni üveggvári VI. alaoszervezet taggyűlésén elmondták, hogy nem egy helyen elvtelen módon ajándék- gyűjtésekkel, vagy jobb esetben az anyagi feltételek biztosításával foglalkoznak, nem vetik fel a pedagógusok felé a hibákat, attól félve, hogy gyermekeik érzik majd meg. Ezzel az állapottal — még ha az helyenként vetődik is fel — nem érthetünk egyet. Tekintettel arra, hogy a szervezetet mind a gyerekek, mind a pedagógusok számára fontos nevelési fórumként kell felhasználni. Bár ennek kisugárzását a gyerekek csak közvetett formában érzik meg. A közeljövőben nagyobb gondot kell fordítani mind a mozgalmi szerveknek, mind a felsőbb állami szerveknek a szülői munkaközösségek szerepének tudatosítása és nevelési oldalának kidomborítása terén. A taggyűléseken és konferenciákon igen nagy helyet kapott a munkásosztály kulturális ellátottságának kérdése is. Dicséretükre legyen mondva, e-téren is legtöbb helyen magasfokú hozzáértésről tettek tanúbizonyságot. A hozzászólások a meglévő kulturális intézmények és esziközök célszerű, helyes fel- használására és a helyi adottságok jobb kihasználására hívták fel a figyelmet. A me- gyetanács taggyűlésén a párttagokat helyes bírálat érte a megyei könyvtárban dolgozó kommunisták részéről éppen azért, mert nem veszik igénybe megfelelően a könyvet, egyéni tanulásuk, képzettségük növelése érdekében. Nem egy helyen a taggyűlésre meghívták a kultúrotthon igazgatót is, hogy számoljon be munkájáról, miképpen akarják a központi határozat megvalósítását elősegíteni. Másutt, mint például a II. körzetnél a közönségszervezők felé gyakoroltak bírálatot. T öbb helyen elmondták, hogy még mindig nem megfelelő a tartalmilag és művészileg is egyaránt jó színdarabok látogatottsága. Sajnos ebben közre játszik az is, hogy a különböző beosztásokban lévők nem járnak elől jó példával. Az üveggyári kulturotthonban megrendezett Szélvihar előadásán a munkások részvétele arányosan is sokkal jobb volt, mint az alkalmazottaké és a műszakiaké. De ez a helyzet, a szovjet filmeknél is előfordul. A peremterületeken, főleg a vízválasztói és a külső körzetekben kifogásolták, hogy kulturális szükségletek kielégítéséit a. helyi járatok gátolják. Főleg arra panaszkodnak, hogy vasárnap, de hétköznap esténként is ritkák a járatok. Igen nagy helyet kapott a megbeszéléseken — éppen a szocialista értelmiség kineve-« lése terén adódó feladatoknál — a vezetőbeosztásban lévő munkáskáderek nevelésének ügye. Több helyen elmondták — helyesen —, hogy a ve-« zebés színvonalának megjaví-« tása, tehát a vezetők szak-, mai továbbképzése nélkül, a termelés vonalán sem tud-« juk azokat az eredményeket elérni, amelyeket népgazdaság gunkban pártunk javaslatára kitűztek. Nagy türelemmel, megfelelő hozzáállással kell ezeket az elvtársakat segítenünk ,mert ezek az elvtársak képezik értelmiségi garnitúránk talán legszilárdabb mag- vát. tekintettel nagy élet- tapasztalatukra. munkásmozgalmi múltjukra. IC tényekből is megálla- IE pítható, hogy pártszervezeteink politikai és kulturális színvonala nőtt, egyre inkább képesek a saját területüket ellenőrizni és irányítani a dolgozók művelődés ügyét. Hogy ezen a téren még jobb munkát végezzünk, még többet kell tanulni. Molnár Pál Orvosok a mutöben A hatalmas reflektor zöldessárgás fénye borítja be a salgótarjáni megyei kórház sebészeti műtőjét. Az asztalon egy beteg fekszik, gyógyulását várja ettől az operációtól. A folyosó halk zsivaja nem hallatszik ide. Itt a csipeszek, kések, ollók, meg ki tudja még milyen más orvosi műszerek segítségével végzi munkáját dr. Mester Zoltán kandidátus, kiváló sebészorvos kollégáival együtt. Szavak alig hangzanak el. Nincs is helye sok beszédnek. Mindenki tudja: mi a feladata, mit kell tennie. Az idegek megfeszülnek, hiszen egyetlen iélre- lépés komoly komplikációt idézhet elő műtét közben. Egy élő ember fekszik a műtőasztalon. Az ember, akinek élete az orvos tudásán, az orvos becsületességén, fáradhatatlanságán múl'k. így munka közben figyeltem dr. Mester Zoltán kandidátust. Figyeltem határozottságát, sima, nyugodt arcát, amiről azt olvashattam le: ez a műtét is sikerül. Mert a határozottság mellett ott láttam a tudást, az akaratot. Eszre kellett vennem, hogy valamennyien — dr. Markos György, dr. Halász József és dr. Szegvári György - dr. Mester Zoltán segítségére vannak, az ember gyó- gyógyulás — ezért kísérleteznek választó.élethivatásuknak. Ezt a munkát végzik fáradhatatlanul — ezért becsüljük az orvosi munkát. Hogy a betegnek kisebb fájdalmat Idézzenek elő a műtét közben, hogy gyorsabb legyen a gyógyúlás - ezért kísérleteznek újabb és újabb gyógyító eljárással az orvosok is. Salgótarjánban például januárban alkalmazták először az intratracheális altatást. A betegnek olyan altatószert adnak be, amelynek hatására a test összes izomzata elcrnyed, ezzel együtt a légzés is megszűnik, így a műtösebész munkája is lényegesen könnyebb. Bár a kísérletezésen már jóval túl vannak, az új eljárás alkalmazása mégis kettőzött figyelmet, felelősségérzetet ébreszt az orvosokban.- S-L * 1. Műtétre készítik elő a beteget. Képünk az intratracheális altatás egyik fázisát mutatja, amikor az altató orvos a tubust a beteg légcsövébe bevezeti. 2. Epemütét folyik a kórházban. A sebész, dr. Mester Zoltán a hasüregben tájékozódik; a kővel telt epehólyagot tapintja. Előtérben a műtősnő, Gábriel Mária, a műtéthez szükséges műszerekkel. 3. A mintegy kétórás műtét után az orvos megkönnyebbülve hagyja ott a beteget; a műtét sikerült. Dobozi Imre nagysikerű drámája filmen A salgótarjáni November 7 filmszínház csütörtöktől kezdve vetíti Dobozi Imre nagysikerű filmdrámáját, a „Tegnap” című filmet. A megrázó dráma az októberi ellen- forradalom napjait eleveníti fel. A film Keleti Márton háromszoros Kossuth-díjas érdemes művész rendezésében kerül a közönség elé. A filmet február 11-ig vetíti a salgótarjáni mozi. Bírái a becsületes bányászok lesznek Még az elmúlt év decemberében névtelen levél érkezett szerkesztőségünkhöz -Szorospatakról, az egyik csapattól. Problémájuk, amelyről a levél szól, nem mindennapi. A névtelen levél jóllehet december végén érkezett, tartalma mégis csak az elmúlt napokban nyert kellő megvilágítást. S hadd tegyek itt egy kis kitérőt. A levélírók természetesen segítséget vártak tőlünk — ezért írták a levelet de ők a legelemibbet, az őszinteséget nem adták meg. Nem merték nevüket a levél alá írni. Még két hét sem telt el, amikor a csapat egyik tagja személyesen keresett fel és érdeklődött, miért nem vizsgálták már meg levelükben irt panaszukat. Mivel ezúttal a cserébe kapott őszinteség birtokunkban volt, így tehát nem volt akadálya, hogy megnézzük problémáikat. Bányaüzemekben az emberek nem egyedül, hanem együttesen 2—3-an dolgoznak, s három műszakharmadban tesznek ki egy csapatot. Szorospatakon a Szeptember 6. aknában az egyik ilyen csapat a nyugati bányamező II. széntelepén dolgozott. Csapatszámuk 41 -es volt s vezetőjük id. Horváth István. Vannak olyanok, akik már négy éve dolgoznak együtt, id. Hor- váthtal, mint Benes Mihály, Richveisz Lajos, Ludányi József, Kalovánszki Mihály és Szekeres László. Az elmúlt három év alatt nem történt semmi különös, dolgoztak hol jobb, hol rosszabb eredménynyel. A munka frontján az elmúlt évben sem bizonyult rossznak a csapat. Nemcsak a mennyiségi termelésben, hanem a takarékosságban is követendő eredményt értek el. Mint említettem, az elmúlt évben a csapat két alkalommal részesült pénzjutalomban. A jutalom először 240 forint, míg másodszor ezer forint volt, amelyet mindkét alkalommal idős Horváth István, a csapatvezető vett át. Az igazság azt követelte volna, hogy Horváth a kapott pénzt igazságosan szétossza a csapatban dolgozók között, ez azonban egyik alkalommal sem történt meg. Idős Horváth szereti az italt és a takarékossági versenypénzt a kocsmában fogyasztotta el. Igaz, erről a csapat tagjai csak később szereztek tudomást. A bányásznapi verseny jutalmáról azonban már valamennyien tudtak. Pénzt azonban ezúttal sem adott társainak, ellenben aki aznap betévedt a kocsmába, annak fizetett két stampedli pálinkát, * adott egy biztatást, „holnap valamennyien iszunk". Ám ezután három napig elkerülte a bányát, nehogy szaván fogják. Íme tehát az első panasz. A közösen elért eredmény után járó pénzjutalmat a csapatvezető egyedül itta el. A másik és súlyosabb probléma szintén március után jelentkezett. A csapatban megindult a lopás. Benes Mihálynak 13 forint, Bernáth Józsefnek egy 740 forintos óra, Szekeres Lászlónak 800 forinttal együtt az igazolványai is. Ko- lovánszki Mihálynak 40 forint, Hűvösi Sándornak 10 forint, Czifra Istvánnak 14 forint tűnt el a bányában, a munkahely közelében lévő kabátjaikból. Amikor Szekeresnek eltűnt 800 forintja az igazolványaival együtt és Bernáth Józsefnek az órája, akkor mindketten a rendőrséghez fordultak, ahol ismeretlen tettes ellen megtették a feljelentést. Idő múltán mindketten türelmetlenek lettek és gyakran felkeresték az üzemvezetőséget, hogy tanácsot kérjenek. A válasz mindig ugyanaz volt: „annak meg kell lenni." Mindez még áprilisban történt, s az üzem- vezetőség biztatása tette némileg nyugodttá a kárvallottakat. Olyannyira, hogy már ők is természetesnek tartották, hogy elveszett tárgyaik megkerülnek. Ez azonban még a mai napig sem történt meg. S itt a súlyos mulasztás. Ha időben. nem optimista szemüvegen nézik a i'aló helyzetet, hatásos nyomozás felderítette volna a tettes személyét. S ha ez napvilágra kerül, gátját szabják a további lopásoknak. Az ügy hathatósan december elején került újra napé* rendre. Pásztor István véletlenül öngyújtóját magával vitte a bányába az egyik pénteki napon. A bánya sújtóléges él Pásztor beszállás után azonnal közölte id. Horváthtal, hogy nála maradt a gyújtó. Műszak végére Pásztor kabátjából eltűnt a gyújtó. Keresték mindenütt, hátha kiesett valahol, de eredménytelenül. Pásztort emlékek fűzték a gyújtóhoz, fájlalta elvesztését, s olyan ígéretet tett, ha visszakapná, ha megtalálná valaki, annak fizetne egy liter pálinkát. Négy nap múlva id. Horváth közölte vele, megtalálta a gyújtót, fizesse meg neki az ígért pálinkát. Így derült főbb mint félév után fény a bányai tolvajra aki nem volt más, mint a kilenc ember csapatvezetője. Az üzemvezetőségnek jelentve az esetet, id. Hor- váthot azonnal leváltották csapatvezetői beosztásáról * ma továbbra is a bányában dolgozik. A csapat valamennyi dolgozóját sajnos a nagyfokú hiszékenység jellemzi. Hűvösi Sándor pálinkát, Kalovánszki Mihály 130 forint értékben bort hozott idős Horváthnak, amelynek árát nem kapták meg még, a mai napig sem, csak puszta
