Nógrádi Népújság. 1959. január (15. évfolyam. 1-9. szám)

1959-01-28 / 8. szám

1959. január 28. NÖGRÄDI NÉPÚJSÁG J Kállai Gyula elvtárs felszólalása a megyei pártaktíva értekezleten Minden erőnket összpontosítsak a szocializmus felépítésére falun is Kedves Elvtársak, Elvtársnők! Az elvtársak már emlí­tették, hogy mi tette szük­ségessé ennek a határozat­iak a meghozatalát. Lénye­gében két dolog, az egyik az. hogy mi a szocialista tá­boron belül a mezőgazdaság szocialista építésében el va­gyunk maradva. Nagyon jól tudják az elvtársak, hogy milyen a helyzet a szocialis­ta táboron belül. Más országok lényegesen megelőztek bennünket a mezőgazdaság átszerve­zésében. Ez az egvik do­log, a másik pedig az, bogy elmaradás mutatko­zik a más téren jelent­kező előrehaladáshoz ké­pest is. Gondolok itt az iparban el­ért eredményekre is. Ez a két dolog lényegében ami a kérdést most napirend­re tűzette velünk és aminek a megoldására szeretnénk a párttagságot, de nemcsak a •párttagságot, hanem a szo­cializmus építésében érde­kelt ebben velünk egyetértő embereket is mozgósítani. Én szeretném azért megmonda­ni az elvtársaknak, hogy bár ez az elmaradás igaz, de a helyzet azért a mi megítélé­sünk szerint nem olyan só­iét hogy egyeseknek holmi aggodalomra adna okot. Nálunk nagyon is meg­vannak a maga érthető okai ennek az elmaradásnak. Vol­tak szocialista országok, amelyek bizonyos kedvezőbb körülmények között kezd­hették el a szocializmus épí­tését a mezőgazdaságban, mint például mi. Nem tudom, elolvasták e az elv­társak azt a beszélgetést, amelyet Csou-Bn-Laj elvtárs folytatott most a napokban a mi újságíró delegációnk­kal. ö például az ottani gyors előrehaladás egyik fkaként említette azt is, hogy Kínában nagyon erős volt a feudalizmus, a kispa­raszti birtok majdnem azt mondhatom, hogy ismeretlen dolog vplt és ezért a felsza­badulás után a parasztság­nak nem volt mihez ragasz­kodnia. Nem volt ilyen égvén! kisparaszti birtok- rendszer, vagy legalábbis összehasonlíthatatlanul gyen­gébb volt, mint minálunk. Ez is közrejátszott benne. Bulgáriában, ahol talán a szocialista táboron belül, ter­mészetesen a Szovjetunió ki­vételével a legelőbbre ha­ladtak a mezőgazdaság fej­lesztésében, viszont a szö­vetkezeti rendszernek na­gyon komoly hagyományai Voltak már a múlt rend­szerben is. Ott a kisbirtokos parasztságnak, meg a törpe­birtokossá gnak. a szegény- parasztságnak harci szerve­zetei is voltaik a szövetkeze­tek. és természetes dolog, hogy ezt a hagyományt mindiárt 1945 után ápolták és továbbfejlesztették Ez is hozzájárult a szövetkezetek fejlesztéséhez Bulgáriában. Nálunk viszont nagyon jól tudják az elvtársak, hogy a felszabadulás után évekig a reakció azzal Ijesztgette a parasztsá­got, hogy Magyarorszá­gon is áttérnek a földre­form után a ..kolhoz- rendszerre”. meg a „csajkarendszerre.” Akkor ennek a reakciós ér­velésnek nagyon komoly hatása is volt a dolgozó pa­rasztság körében. Ijesztget­ték vele az embereket és akkor sajnos a parasztság nagyrésze meg is ijedt ettől, féltek, hogy Magyarországon „kolhozrendszer”, meg „csaj­karendszer” lesz. A pártot sok­szor bele kénvszerítették a felszabadulás után egv olvan pozícióba, hogv védekezzen ezek ellen a rágalmak, vádak ellen. Még az 1946-os párt- kongresszuson is, úgy vető­dött fel a kérdés, hogy jó­módú mezőgazdaságot, jó­módú parasztságot, virágzó mezőgazdaságot. Akkor, ami­kor nem volt napirenden a termelőszövetkezet építésé­nek kérdése, ez a jelszó nyilvánvalóan a virágzó kis- birtok rendszert jelentette. És ez abban az időben mint a fejlődés perspek­tívája jelentkezett a pa­rasztság előtt, erősítette még a felszabadulás után is a parasztságban az egyéni tulajdon érzését. Ilyen körülmények is hoz­zájárultak, hogy mi egy ki­csit ebben a kérdésben las­sabban megyünk előre. Azu­tán hozzájárultak. — azt is meg kell mondani — a sa­ját magunk által elkövetett hibák is. Azt nagyon jól tudják az elvtársak, hogy 1948-ban 1949-iben mi na­gyon jól fogtunk hozzá a termelőszövetkezetek épí­tésének. Persze hibákat is követtünk el, mindjárt a kezdet kezdetén. Az alapvető ok az volt, hogy később nem tudtuk idejében ezeket a hibákat kijavítani, sőt még újabb hibákat is követtünk el. Aztán jött 1953, a má­sodik nagv csapás termelő- szövetkezeteinkre. A parasz­toknak lehetőséget adtak, felszólították, hogy ki­léphetnek a termelőszövet­kezetből. Ezzel nagyon ko­moly csapást mértek a mi — egyébként a hibák ellenére is jó, szerencsésen induló — termelőszövetkezeti mozgal­munkra. Aztán itt volt 1956, amikor egy másik nagy csapást szenvedett a magyar termelőszövet­kezeti mozgalom az el­lenforradalomtól. Ezek a körülmények mind hozzájárultak ahhoz, hogy nálunk a termelőszövetkezeti mozgalomban egy kicsit el­maradtunk. És most, ebben az évben neki kell gyüs- kőznünk, hogy ezt az el­maradottságot próbáljuk vala­miképpen pótolni, behozni és próbáljunk egy kicsit gyor­sabban előbbre menni. Mi úgy ítéljük meg a hely­zetet, hogy ennek a gyorsabb előrehaladásnak a feltételei ma rpmden területen adva vannak, még a parasztság, az égvéni Darasztság politikai beállítottsága szempontjából is. A parasztság egv bizo­nyos ideig a termelőszövet- kezetkezetben is ingadozni fog. Hát máért ne ingadozna most .amikor még be sem lé­pett a termelőszövetkezetbe. Most is ingadozik. Ha belép a termelőszö­vetkezetbe, bizonyos ideig még a termelőszövetke­zeten belül is ingadozik és lelki fájdalmai, gyöt­relmei lesznek, hogy va­jon helyesen tottem-e, hogy most beléptem a ter­melőszövetkezetbe. Maid ott velük megint kell foglalkozni. Az élet. a fejlődés és a termelőszövetkezet felvirágzá­sa meggyőzi arról, hogy he­lyesen járt el. amikor be­lépett a termelőszövetkezetbe. Szeretném az elvtársaknak megmondani, minthogy ez a kérdés itt felvetődött, hogy a mi véleményünk az, hogy a középparasztság általában az egyéni dolgozó parasztság minden ingadozása ellenére sem ellensége a termelőszö­vetkezeti mozgalomnak. Mert, ha mi úgy indulunk ebbe a harcba, hogy fel­tételezzük. ezek az ingadozó egvénd parasztok ellenségei a rendszerünknek, ellenségei a termelőszövetkezeti mozga­lomnak, akikor. elvtársak, sohasem tudunk eredménvt elérni. A mi feladatunk az, hogy ezeiket az embereket he­lyes útra tereljük. Miféle kommunisták volnánk mi, ha ingadozó rétegek ingadozásai­tól megijednénk és azt mon­danánk, minthogy ezek az emebrek ingadoznak, lehetet­len ezt, vagy azt a kérdést megoldani. Hát mi nagyon sokszor dolgozunk ingadozó elemekkel. A párt vezetése, a kom­munisták vezetése éppen abban áll, hogy ezeket az ingadozó rétegeket is, in­ingadozó elemeket is, a jelenlegi ingadozó, bizony­talan álláspontjukról a mi álláspontunkra helyez­zék és ide hozzák a mi tárborunkba. Mi úoy látjuk, az egyéni parasztság ma minden inga­dozása ellenére is másképp viszonyítk a népi demokrá­ciához még a termelőszövet­kezeti mozgalomhoz is. mint a korábbi években. A fel- szabadulás utáni választások idején a reakció a paraszt­ságot éppen a termelőszövet­kezeti mozgalom rémképé­vel akarta elidegeníteni, el­ijeszteni tőlünk. És akkor persze annak a reakciós agi- tácónak volt is hatása. A parasztok egynésze nem ránk szavazott, hanem a kisgaz­dákra ,meg a Nemzeti Pa- nasztpártra, no meg a Pfeiffer pántra és az Isten tudja miféle prátra. A kommunis­táktól egy kicsit elriasztot­ták a parasztok egyrészét. Most itt veit az 1958-as vá­lasztás. Nagyon jól tud­juk. hogy a reakció most is próbálta ijesztgetni az egyé­nileg dolgozó parasztokat az­zal, hogy ha a Népfront je­löltjére szavazol, tulajdonkép­pen a saját magad belépését szavazod meg a termelőszö­vetkezetibe. Mi is mondtunk valamit erről a kérdésről a parasztoknak. A népgyűlések egész során beszéltünk ar­ról, elkerülhetetlen a paraszt­ság számára is, hogy a mostani kisparaszti gaz­dálkodás alapjáról a szö­vetkezeti gazdálkodás alapjára térjen át. Ezt világosan megmondottuk. Ma még tiltakoznak, meg vitatkoznak, de aztán hol­nap meggondolják a dolgot. Szóval így áll ez a kérdés. Én magam is most a választások előtt, amikor Hajdú-Bihar megyében voltam, kimen­tem Hajdúböszörménybe. Ott mondták az elvtársak, hogy múlt év tavaszán 280 egyé­ni gazdálkodó paraszt jelen­tette be, hogy ősszel belép a termelőszövetkezetbe. Per­sze ősszel nem léptek be a termelőszövetkezetbe. De maga az a körülmény, hogy ennyien jelentkeztek, hogy be akarnak lépni, ez is mu­tat valamit. Mutatja azt, hogy érlődik bennük a gondolat, viaskodnak ezzel a gondo­lattal. A dolog vége az lett, hogy azt mondták: még várok egy kicsit, talán egy eszten­dőt. Pedig, ha megfeieleő po­litikai támogatást kaptak volna, ha többet foglalkoztak volna velük nyilvánvalóan már ebben az évben belép­tek volna, ha nem is mind a 280-an, de lehet, hogy a fele belépett volna. A másik fele pedig talán egy évvel később. A termelőszövetkezetbe való belépés gondolata ott van már az egyénileg dolgozó pa­rasztok agyában is. Foglal­koztatja őket ez a kérdés, nyilvánvaló sokszor ezzel ál- mondnak éjszaka. És egy kis segítséget kell ne­kik adni, foglalkozni kell, vitatkozni kell velük. Felvetik az elvtársak azt is, hogyan történjék az egyé­nileg dolgozó parasztok be­vitele a termelőszövetkezeti mozgalomba. Meg kell mon­danunk, az olyan elgondo­lások, hogy államosítsuk a kisparaszti gazdaságot nem járható út. Azt nagyon jól tudják az elvtársak, hogy az államosítás, lényegében ki­sajátítás. Mi kommunisták a kisajátítás eszközét alkal­mazhatjuk az ellenséges osz­tályokkal szemben, de a ba­ráti oztállyal szemben ezt nem alkalmazhatjuk. Ki lehet sajátítani a nagybirtokos- osztályt, ki lehet sajátítani a nagytőkés-osztályt, azoknak el lehet venni a földjét, a gyárát. De a velünk szövet­séges osztályt, politikai ba­rátunkat, szövetségesünket a parasztságot, amelyik a pro­letárdiktatúra politikai alap­ját jelenti, mi nem sajátít­hatjuk ki. Államosítással ezt a kérdést nem tudjuk megoldani. Itt vállalni kell a dolog nehezebb részét, vitatkoz­ni kell velük, politizálni, meg kell győzni. Lehelt, hogy ez egy kicsit hosszadalmas út, meg keser­vesebb út, de ez az egyedüli járható út. Le kell itt tenni minden más módszerről. Felvetődött itt a fokozatos­ság kérdése is. A Központi Bi­zottság megítélése szerint a jelenlegi fejlődési tempónál gyorsabb tempót tudunk már most is elérni, de az ugrás­szerű fejlődés lehetőségét még nem látjuk. De az a meggyő­ződésünk, a termelőszövetke­zetek fejlődésében is nyilván­valóan az lesz a helyzet, hogy ha ml minden erőnket beleadjuk ebbe a küz­delembe, akkor most gyorsabban fogunk előbb­re menni. Hogy milyen ütemű lesz ez a fejlődés, azt előre senki nem tudja megmondani. Egy bizo­nyos idő múlva, talán egy esztendő, másfél esztendő, vagy két esztendő múlva elér­kezik az ideje annak, hogy Magyarországon is ugrásszerű fejlődés következhet be, a termelőszövetkezeti mozgalom­ban. A fejlődés általában úgy szokott lezajlani, hogy egy- ideig ilyen fokozatos, és a fo­kozatos fejlődés eredménye következtében ugrásszerű a fejlődés. Itt is nyilvánvaló, hogy ez lesz a helyzet. Felvetődött itt olyan kérdés is, sokan azt mondják, hogy a kormány az egyéni parasz­tokat is ugyanúgy segíti, mint a termelőszövetkezeteket. Ar­ról van szó akkor is, amikor a termelőszövetkezeteket se­gítjük, hogy minél előbb bel­terjes gazdaságokká váljanak, állami hitelekkel és szerződé­sekkel is elsősorban a ter­melőszövetkezetek termelését kell elősegíteni. Tévedés vol­na azt hinni, hogy a párt, meg a kormány ebben a kér­désben közönbös, vagy pár­tatlan. Mi ezt nem csinálhat­juk meg. Gondolni kell arra, hogy a termelőszövetkezetek minél jobban, minél na­Az 1958-as gazdasági év­ben termelőszövetkezeti gaz­daságaink sokat fejlődtek. A fejlődés mértékét nagyban befolyásolta a 3004-es rende­let, mely rendkívül nagy se­gítséget adott a termelőszö­vetkezeteik fejlődéséhez, szi­lárdításához. Csak a növény­termelésben több millió fo­rintra tehető az a kedvez­mény, amelyhez eme rende­let révén jutottak termelő­szövetkezeteink. De az állattenyésztés. az áruértékesítés ,a gépállo­más! munkából és a be­ruházásokból származó kedvezményekkel együtt ez az összeg közel 9 mil­lió forintot tesz ki. A kedvezmények összege bizonyítja, hogy komoly vál­tozás történt termelőszövet­kezeteink gazdálkodásában, a belterjesség javára. A növénytermesztésen be­gyobb ütemben fejlőd­jenek, minél jobb ered­ményeket érjenek el és valóban példakép legye­nek az egyénileg gazdál­kodó parasztok előtt. Végül az agitációs kérdésről szeretnék egy-két szót szólni. Nekünk az agitációban na­gyon komolyan fel kell vetni azt a kérdést, az egyénileg dolgozó parasztok előtt is, hogy végeredményben az egyéni kisparaszti gazdaság számukra sem a gazdasági, sem a kulturális felemelke­dést igazán nem biztosítja. Vitatkozhatnak egyes egyéni­leg dolgozó parasztok arról, hogy élnek-e olyan jól, mint a termelőszövetkezeti parasz­tok, hogy mennyit dolgoznak naponta, többet-e, vagy ke­vesebbet, mint a termelőszö­vetkezeti parasztok. Ezen vi­tatkozhatnak. De egy kétség­telen, már ők is kezdik látni, hogy az egyéni kisparaszti gazdálkodásnak, meg az áru­termelésnek, a gépek alkal­mazásának sok minden szem­pontból megvannak a maguk áthághatatlan korlátái. Olyan korlátái, amelyek a kisparaszti gazdaság számára soha sem teszik lehetővé igazán azt, hogy az egyénileg gazdálkodó parasztok társadalmilag igazán felemelkedjenek. Nézzük meg, a kapitalista or­szágokban is ezek a korlátok hatnak olyan irányban, hogy nem tudják a termelést fej­leszteni. S ezek hatnak olyan irányban, hogy ott }s kezde­nek nagyüzemi gazdálkodást kialakítani. Természetesen ka­pitalista alapon és a kispa- rasztok tönkretétele árán. Mi nem ezt a módszert válasz­tottuk. Hanem azt, hogy az egyéni kisparasztok termelő­szövetkezeti parasztokká vál­janak és meg kell velük értet­ni azt, hogy a termelőszövet­kezet számukra is a társadal­mi, gazdasági, kulturális fel- emelkedést biztosítja. És csak ezt biztosítja. Azt hiszem az agitációban kell ezekkel a kérdésekkel is foglalkozni. Aztán nagyon jó lenne, ha mindenhol, itt Nógrád megyében is, mond­juk következetesen tudnánk szakítani azzal a passzív ma­gatartással, ami idáig a ter­melőszövetkezeti propaganda és agitációs munkában je­lentkezett. Valahogy nálunk még a legutóbbi időkig észlel­hető volt az önkéntességnek valami olyan helytelen, meg­mondom őszintén, revizonista felfogása, ami valahogy azt jelentette, hogy ne menjünk agitálni se, ne menjünk meg­győzni se az embereket a ter­melőszövetkezeti mozgalom helyességéről, mert ez is az lül, az 1957-es 15.8 százalék­ról például 16.6 százalékra nőtt a pillangós területek ará­nya. S még műtrágyát 35 ki­logrammot használtak fel, 1957-^ben, tavaly már 117 ki­logrammra növekedett a fel­használt műtrágya mennyiség katasztrális holdamként me­gyénk termelőszövetkezeteinél. Komoly fejlődés mutatko­zik az állattenyésztésben is. A 100 katasztrális holdra tervezett 16 darab szarvas­marha helyett 1958 végén 17.5 darab szarvasmarha ju­tott. A korábban betervezett 211 helyett termelőszövetke­zeteink szarvasmarha állomá­nyánál 587 lett a tényleges növekedés az elmúlt eszten­dőben. Meg kell említenünk azt is, hogy a szarvasmarha-állomány év eleje óta történt növe­kedésnek 35.8 százalékát a termelőszövetkezet sa­önképtességnek valamiféla megsértését jelenti. Mii tudatában vagyunk annak, hogy a termelő­szövetkezeti mozgalom magától nem alakul ki, ez politikai munka ered­ménye lesz. A kommunistáknak kötelessé­gük politikai munkát végezni. A meggyőző politikai munka és a kényszer között különb­ség van. Azt, hogy mi ma­gyünk és agitálunk, hogy fel­keressük az egyénileg dolgozé parasztot, hogy időnként ösz- szehívjuk valahol és vitatko­zunk vele, ez nem kényszer, elvtársak, ez a kommunisták­nak kötelessége. Mert ha mi ezt nem csináljuk meg, akkor megmondom, hogy mi köve­tünk el, vagy mi ejtünk vala­miféle csorbát az önkéntesség elvén. Mert az önkéntesség elvében betme^ van a meggyőző, nevelő, politikai szervező munka is. Elvtársak, én azokkal árta­nék egyet itt a felszólalók kö­zül, akik látják ugyan ennek a nagy feladatnak a nehézsé­geit is, s ennek ellenére opti­misták ebben a kérdésben. Mi úgy látjuk, megvan a le­hetőségünk az előrehaladásra. Csak össze kell fogni egy ki­csit az erőket. A párttagság központi feladatává kell ten­ni ezt a kérdést. A kommu­nisták gondoljanak mindig arra, hogy valóban minden frázis nélkül, a felszabadulás Után hány, szinte történelmi jelentőségű feladatot oldott meg a párt, úgy, hogy a párt minden erejét annak a fel­adatnak a megoldására össz­pontosította. Most ez a feladat áll előt­tünk, mint igen nagy feladat, erre kell nekünk az erőnket öszpontosítanl. És azzal js legyünk tisztában, hogy nemcsak a saját magunk erejére kell nekünk, meg le­het nekünk számítani, hanetu vannak ebben az országban nagyon sokan olyanok, akiit nem tagjai a pártnak, nem kommunisták, de azért a szocializmust építő politikánk­kal egyetértenek, többek kö­zött a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésével is. Ss így jutunk el oda, hogy ebbe a munkába be lehet kapcsolni a Népfrontot is, különféle tö- megszervezeteket is és meg kell találnunk ezekhez is é kapcsolatot és ezekkel együtt a feladatot meg tudjuk ol­dani. — A Központi Bizottság ne­vében szeretném üdvözölni m elvtársakat és ehhez a nagv munkához szeretnék az elv- társaknak erőt, egészséget és sikert kívánni. játtenyésztésfi állatai al­kotják. Az állatállomány számszer$ növekedése mellett nőtt * tejhozam is, az egy tehénre eső tejmennyiség felülmúlt® a korábban tervezettet. Fejlődésnek indult az 1958- as esztendőben a baromfi- tenyésztés is. Termelőszövet­kezeteink az elmúlt esztendő­ben mégegyszer annyi ba­romfit neveitek, mint ahogy azt az esztendő elején tervee- ték. A legjobb eredményt a balassa gyarmati járás ter­melőszövetkezetei mutatták fel. ahol 10 ezer darab rán- tanivaló csirkét neveltek. Mindezekből következik, hogy termelőszövetkezeteink több mint kétmillió fo­rinttal nasryobb meny- nyisegfi árut adtak az állami kereskedelemnek 1958-ban. mint ahogy azt elő­zőén tervezték. Közel 9 millió forintot nyertek tsz-eínk a 3004-es rendelet alapián

Next

/
Oldalképek
Tartalom