Nógrádi Népújság, 1958. december (14. évfolyam, 95-103. szám)

1958-12-17 / 99. szám

8 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1958. december 17. QLdoat(iassá(jhó! eddig jeles Mi tagadás, az italboltokat is emberek látogatják, hogy ki-ki a maga módján meg­igya fejadagját. Tegyük mindjárt hozzá, nem mindeqy sokak számára, hogy a por­ció elfogyasztása hol törté­nik, milyen körülmények kö­zött. A szép, tiszta hely kel­lemessé teszi az ember szá­mára azt a rövidebb, vagy hosszabb időt, amit eltölt ezeken a helyeken. Kicsi ugyan, de az emberi igényeket e tekintetben ki­elégítő italboltot nyitottak a vásártéren — Kisvendéglő elnevezéssel. A helyiség ki­csinysége és szépsége mel­lett van más is, ami érdekes, illetve ami lényeges. Alkal­mam volt tapasztalni, hogy a kiszolgáló személyzet tagjai, az italbolt vendégeit nem egyszer az asztalhoz szólít­ják: „Tessék helyet foglalni, majd elviszem.“ Tévedés ne essék, nem többlet pénzért, nem borravalóért. Nem is azért, hogy a feleségek bosz- szúságára, hosszabb idő el­töltésére és több ital elfo­gyasztására serkentsék a ven­dégeket. Nem erről van szó. Csupán udvariasságról. Az egyik este egy kislány vásárolt. Cukrászsüteménnyel és egy üveg sörrel a kezében indult hazafelé és várható volt, hogy az ajtó kinyitása nehézséget okoz számára. Már az ajtónál volt a kis­lány, egyszercsak a kiszol­gáló „néni“ ott terem, és a következőket hallom: „Vár­jon kislány, majd én kinyi­tom az ajtót.“ De nemcsak nekem tűnt ez fel szépnek és jónak, feltűnt másoknak is. És ha látnák, hogy a két szép fiatal asz- szonynak milyen jól is áll az udvariasság. Csak így to­vább ... — hege — — Leértékelt áruk boltját nyitották meg Nagybátony- ban a napokban. Nyitáskor a bolt mintegy 250 ezer forint értékű árukészlettel indult. — Jogász értekezletet tar­tanak december 20-án Balas­sagyarmaton. Az értekezle­ten „Az ügyész, a bíró. a védő szerepe és magatartása a büntető perben“ címmel hangzik el előadás. — KISZ-avató ünnepséget tartott zászlóbontással egybe­kötve szombat este a Zagy- vapálfalvi Üveggyár KISZ- szervezetc. — Megyénk KlSZ-szerve- zetei a takarékossági moz­galomban az első, második és harmadik negyedévben több mint hárommillió fo­rintot takarítottak meg. — Ezer facsemetét ültet­tek el a hugyagi KlSZ-fiata- lok az őszi fásítás időszaká­ban. Munkájukat a kedvezőt­len időjárás ellenére is elvé­gezték. — Egy millió forintot köl­töttek eddig a ludányhalászi próbafúrásokra. A munka most szünetel, jövőre azonban Értesítjük vásárlóinkat, hogy nyomtatvcrny boltunkat december 23-tól Sport­boltunkat december 29-ig leltározás miatt zárva tartjuk. tovább folytatják, hogy mi­előbb biztosítsák Salgótarján vízellátását. — Megkezdődött az oktatás a népfőiskolákon. Megyénk területén a 33 népfőiskolán mintegy ezer hallgató vesz részt. — Az export-brigádok mun­kájának értékelése alkalmá­ból megjutalmazták a leg­jobb salgótarjáni üveggyári brigádokat. Ebből az alka­lomból a Győri kehelyfúvó és a Maurer üvegcsiszoló bri­gád kapott jutalmat. — Televíziót avattak szom­baton az endrefalvi általá­nos iskolában. Az ajándékot a Szülői Munkaközösség ad­ta a tanuló ifjúságnak. — Befejezték Salgótarján főterének villamosítását. Az újszerű, fénycsöves világítás gazdaságosabban használja ki az áramot, mint az eddig szokásos villanykörtés. — Ma érkezik Salgótarján­ba a világhírű mexikói ba­lett együttes. Az együttes tagjai ma este 6 órakor be­mutatót tartanak a városi kultúrházban. Az MSZMP Nógrád megyei bizottság és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Cser Gyula Szerkesztőség: Salgótarján, Városi tanács-köz KISKERESKEDELMI V. A Műtrágya és Növény­védőszer Értékesítő Szö­vetkezeti Vállalat, az év­végi leltározási munkála­tok miatt december 22-tól 31-ig bezárólag az árukiadást szünetelteti. Ezért arra kérjük vevőin­ket, hogy vásárlásaikat a jelzett időpont előtt bo­nyolítsák le. MÜNÖSZER Vállalat megyei kirendeltsége Telefon: felelős szerkesztő: 11-14 Ipari és mezőgazdasági rovat: 10-71 Pártépítési és belpolitikai rovat: 10-64, adminisztráció: 11-39, bá­nyai telefon, kiadóhivatal: 10-2? A lapot árusításban és előfize­tésben a Nógrád megyei posta­hivatalok terjesztik. Előfizetési díj: 1 hóra 4 forint. Előfizetheti bármely postahivatalnál és kéz­besítőnél Starjáni Nyomda. Fv.: Fila István HÉHALMI Földművesszövetke­zet, Héhalom. (Nógrád megye.) Azonnali felvételre keresünk szakképzett boltkezelőt. Erkölcsi bizonyítványt kérünk. A bolt készlete 400 000 Ft. Jelentkezni lehet a fenti címre. _ ÜZLET áthelyezés. Csömör La­jos gomb és töltőtoll szaküzle­tét Balassagyarmaton Rákóczi út 45 alá áthelyezte. Gombok nagy választékban. Töltőtoll javítás, és golyóstoll töltés külföldi fes­tékkel. Anyagbeszerzését vidéki válla­latoknak, szövetkezeteknek vál­lalom. Anyagbeszerző 41507 jel­iigére Magyar Hirdető Budapest, Felszabadulás tér 1. 1 Háziasszonyok, 1 | dolgozó nők, figyelem! 1 W GondQt okoz az ünnepi sütés? EZEN SEGÍT A ée s SALGÓTARJÁNI SÜTŐIPARI VÁLLALAT. Házi | = kenyér, sütemény bérsütését december 22-től 24-ig 3 g vállaljuk, az alábbi üzemeinkben. §j Acélárugyári 2. sz. üzem, Pécskő u. 5. sz. üzem, = s Hajek Rezső u., 4. sz. üzem ugyancsak Pécskő j jg utca. = owm Tatabányáról pontot hozott el az SBTC Tatabánya-Salgótarjáni BTC 1:1 A salgótarjáni NB I-es labda­rúgókat kissé borúlátással en­gedték el Tatabányára a salgó­tarjáni szurkolók. Borúlátással már azért is, mivel az utóbbi hetekben kissé visszaesett a tar- jani együttes, s a tatabányai lab­darúgók éppen az utóbbi hetek­ben javultak fel, s egymásután érték el a meglepő nagyarányú győzelmeiket. Azonban ez a borúlátás, mint Tatabányán beigazolódott, nem volt szükséges, mivel a tarjáni fiúk mindent megtettek annak érdekében, hogy sikeresen sze­repeljenek. s ennek eredménye lett a pontosztozás is, mely ki­csit kellemetlenül érintette a hazai bányász labdarúgókat, s szurkolóikat, akik biztos győzel­met vártak ezen a mérkőzésen. Azonban aí SBTC játékosai a sáros, mély talajon is jól meg- állták a helyüket, s nem csüg­gedve harcoltak a siker érdeké­ben. A csatársor újból a régi összeállításban: egy hely kivéte­lével — Huszár, Vasas, Csáki, Bodon és Taliga összetételben már többet nyújtott, mint az előző hetekben összeforgatott alakzatban. S ez a mérkőzés is bebizonyította, hogy ok nélkül nem szabad összeforgatni a csa­patot, mert Így nem tudják azt nyújtani a fiúk, amire egyéb­ként eredeti helyükön képesek, s az összeforgatás csak az együt­tes rovására megy. Azonban már Bodon is az eredeti helyén, és Taliga is a szélen többet nyúj tott. A látottak alapján igazsá­gos volt az l:l-es eredmény. Bár mindkét csapatnak volt még helyzete, melyet azonban nem sikerült értékesíteni. S hozzáte­hetjük, hogy ilyenformán bár­melyikük meg is nyerhette vol­na a mérkőzést. Így azonban igazságos az eredmény. A szerdán Budapesten sorra- kerülő idei utolsó forduló előtt, ahol a Ferencvárossal kerül szembe az SBTC, a bajnoki ta­bellán a Bp. Vasas, az MTK, az VERESÉGET SZENVEDETT Újpesti Dózsa, a Csepel és a Szombathely után a 6. helyre került 17:15-ös gólaránnyal és 13 ponttal. S ha a Ferencváros el­leni mérkőzésen sikerülne pon­tot, vagy pontokat szerezni, s a Szombathely vesztene, akkor az őszi forduló végén, mint a vi­dék legjobbja, zárhatná az évet a Salgótarjáni BTC NB I-es lab­darúgó gárdája. SZEGEDEN A SSE LABDARUGÓ CSAPATA Szeged — Salgótarjáni SE 4:0 Szegeden vívta ezt a mér­kőzést az NB II-es Salgótar­jáni SE együttese a tabella első helyén álló hazai labda­rúgókkal, ahol nem tudták megakadályozni azt, hogy a hazai csatárok négy ízben ne találjanak az SSE hálójába. Ezen a mérkőzésen is igán igyengén játszott a tarjáni együttes. A védelem, míg tellett erejéből, addig állta a sarat, de a rá nehezedő egyre nagyobb nyomás alatt lassan összeroppant és egy­másután érték el góljaikat a hazai labdarúgók. Az SSE csatárai ezen a mérkőzésen is kiábrándítóan játszottak, s valamire való helyzetet nem tudtak összehozni a sze­gediek kapuja előtt. Ehhez még hozzájárult Czuder sé­rülése is, mely legyöngítette mégjobban a tarjáni csapa­tot. Jelentkezési (elhívás segédoktatói tanfolyamra Az Edző- és Sportvezetőképző Intézet 1959-ben asztalitenisz, at­létika, birkózás, cselgáncs, eve­zés, kajak-kenu, íj jászát, kerék­pár, kézilabda, kosárlabda, lab­darúgás, ökölvívás, öttusa, röp­labda, sí, súlyemelés, teke, te­nisz és torna sportágakban, va­lamint úszás, műugrás, vízilab­da sportágakban egységes (ösz- szevont) segédoktatóképző tanfo­Labdarúgó NB III-ért ÜJABB SZÉP GYŐZELMET ÉRT EL A NAGYBÁTONYI BÁNYÁSZ Trans vili.—Nagybátonyi Bányász 0:2 Budapesten igen értékes győ­zelmet aratott a Nagybátonyi Bányász labdarúgó gárdája a Transvill. elleni mérkőzésen, ahol kidomborodott a bányász fiúk nagyobb technikai fölénye és gólratörőbb játéka. A mérkő­zés első félidejében már bebiz­tosították a nagybátonyiak a győzelmet, s a második félidő­ben pedig iskolajátékot nyújtva tartották az eredményt. A két gólt Ponyi szerezte. A nagybá­tonyi csapat legjobbjai Molnár, Cece és Veres voltak. A nagybá­tonyiak a szezont l pontos hát­ránnyal a Gázmüvek után a 2. helyen zárták. BÁNYÁSZ TALÁLKOZÓ Baglyasaljai Bányász— Kisterenyei Bányász 0:0 Baglya salján esős időben nagy­iramú mérkőzést vívott a két Bányász együttes, mely abszo­lút sportszerű keretek között zajlott le. A nagy küzdelemben a két védelem remekelt, me­lyeknek élén a két középfede­zet: Gál és Német nyújtott ki­váló játékot lyamokat rendez. Jelentkezési feltételek: A tanfolyamra jelentkezhet az a magyar állampolgár, aki er­kölcsi, politikai és egészségügyi szempontból oktató-nevelő mun­kára alkalmas. Betöltötte a 22 életévét, de 45 évnél még nem idősebb. Érettségizett, vagy leg­alább a 8 általánost elvégezte Sportágában legalább 3 évig ver­senyzett. Gyakorló oktatóként (társadalmi edzőként) legalább 1 évig működött. Valamelyik sportegyesület tagja. Jelentkezni lehet 1958. decem­ber 24-ig a megyei TST-knél, illetve a budapesti TST-nél be­szerezhető nyomtatványokon. A felvételről a kérelem átvizsgálá­sa alapján az Edzőképző és Sportvezetőképző Intézet dönt. A tanfolyamon az oktatás előreláthatóan 1959. január má­sodik felében indul. Az általá­nos elméleti oktatási tantárgyak­ból 3 hetenként, összesen 8 al­kalommal 8 órás lesz Budapes­ten. Bővebb felvilágosítást a megyei TST-n kaphatnak az érdeklő­dők. A MEGYEI LABDARUGÓ BAJNOKSÁG vasárnapi fordulóján Vereséget szenvedett Karancslapujtőn a Bgyarmati MÁV A november 16-.ról el­maradt fordulót játszatták vasárnap a miegyieú labdarúgó bajnokságban. Ez a forduló zárta az idei szezont, mely bővelkedett meglepetésekben. Igaz ugyan, hogy csonka volt a forduló, mivel a Zagyva- pálfal-vi Építők—M átranov ák és a Tűzhelygyár—Zp. Bá­nyász mérkőzést már előbb lejátszották, de így is igen változatos küzdelmek alakul­tak. A forduló eredményei a következők: Bgyarmati Dózsa—Kazár 4:1 Balassagyarmaton végire ki­jött a lépés a Dózsának, s meglepő biztosan seerezte meg a győzelmet a Kazárt Bányász ellen. Forgács—V izslás találkozó elmaradt. Pásztó—Kisterenyei MÁV 6:0 Pásztó az idei legjobb já­tékát nyújtva biztosan érte el ezt a nagyarányú győzel­met. Sőt még rúgott vagy 3 szabálytalan gólit is. A győztes csapatból Veres, Szőllősi és Mankó játéka emelkedett ki. Szécsény—Salgó 2:2 Szécsényben mély talajon, nagy küzdelemben igazságos eredmény született. Igaz, hogy ánlkább a hazaiak tá­madtak többet, s előttük nyílt több helyzet a gólszer­zésre, de a satgói fiúk lel­kes játékkal rászolgáltak az egyik pontra. Jobbágyi Vasas—St Üveggyár 2:1 Az utóbbi heteikben igen feljavult Jobbágyi Vasasnak aíkierüilt a Salg. Üveggyár együttesét legyőzni, s újabb értékes pontokhoz jutni. Karancslapujtő— Balassagyarmati MÁV 4:2 Karancslapujtőn született meg a forduló legnagyobb meglepetése. Ugyanis a baj­nokság 2. helyezettjét a Bgyarmati Mávot kitűnő já­tékkal sikerült kétvállra fek­tetni a hazai bányász labda­rúgóknak. A mérkőzés igen hevesiramú. ikiemény küzdel­met hozott, melyben jól al­kalmazkodtak a kémén}', csúszós talajhoz a hazai fiúk. RÁDIÓMŰSOR Szerda, december 17. Kossuth-rádió: 8.10: Operarész- letek. — 9.00: Rádióegyetem. - 9.30: Népi muzsika. — 10.10: Gyermeknevelés. — 10.30: Arany­virág. Részletek Huszka Jenő daljátékából. - 11.00: Gyári szi­réna... - 11.20: Népi hangszer­szólók. - 11.40: Szimfonikus ze­ne. — 12.10: Tánczene. — 13.15: Operettkettősök. — 13.40: Emléke­zés Kom j át Aladárra. — 14.00: Dankó nóták. — 14.40: A Gyer­mekrádió műsora. — 15.05: Ifjú­sági műsor. — 15.25: Johann Strauss keringők és polkák. — 15.45: Válaszolunk hallgatóink­nak. - 16.10: Napirenden... — 16.15: Szív küldi... — 16.45: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. - 17.00: Salgó László kí­nai útijegyzete. - 17.10: Élő szó­val — muzsikával. — 19.00: Köny- nyű zene. — 19.15: Menyasszo­nyok — vőlegények iskolája. — 19.35: Alfred Piccaver énekel. •- 20.25: Népi muzsika. — 21.00: Le­ment a hold. Rádiódráma. — 22.25: David Ojsztrah hegedűest­je. — 0.15: Éji zene. Petőfi-rádió: 14.20: Orosz nyelv­lecke az általános iskolásoknak. — 14.40: Tánczene. — 15.25: A lö­vés. Elbeszélés. — 15.51: Burka Sándor tárogatózik, Lukács Ist­ván cimbalmozik. — 16.00: Ro­máncok. — 16.30: A Szépművé­szeti Múzeum kincsei. — 16.45: Ritkán hallott operákból. - 17.20: Zenekari hangverseny. — 18.30: Nagy magyar műfordítók. — 19.05: Monteverdi madrigáljai. Előadás. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Hangverseny. - 21.05: Népi együttesek műsorából. — 21.50: A barátság hullámhosszán. — 22.90: Tánczene. Csütörtök, december 18. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyű zene. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Menyasszonyok — vőle­gények iskolája. — 9.20: A Gyer­mekrádió műsora. — 9.40: A munkásmozgalom dalaiból. — 10.10: Üj hajtás. — 10.40: Hang­szerszólók. - 10.50: A planétás ember. — 11.20: Népij táncok. - 11.30: Ezüstkalászos gazdatanfo­lyam. — 12.10: Szórakoztató szimfonikus zene. — 13.00: A patkó. Elbeszélés. — 14.20! Egy falu — egy nóta. — 14.50: Magyar szerzők kórusai. — 15.10:: Sakk­matt. — 15.20: Népek dalai. - 15.35: Fiatalok filmklubja. — 16.10: Danny Kaye énekel, Kurt Eichler együttese játszik. — 16.50: Lányok, asszonyok... — 17.05: Népdalcsokor. — 17.25: Politikai aprószentek. — 17.40: Atahualpa Yupanqi gitározik. — 18.15: Szív küldi... — 19.00: Közvetítés a Madách Színház Kamaraszínhá­zából. Szilveszter. — 22.15: Népi hangszerszólók. - 22.30: Salzbur­gi Ünnepi Játékok, 1958. - 9.10: Magyar nóták. Petőfi-rádió: 14.20: Tánczene. — 15.20: A külföldi sajtó hasáb­jairól. — 15.30: Operarészletek. — 16.10: Hajdúnánási képek. - 16.40: Ifjúsági műsor. — 17.10: Vers, eredj, légy osztályharcos. Elő­adás. — 17.25: A rádió ajándék­műsora az üzemek dolgozóinak. — 18.15: A Gyermekrádió műso­ra. — 18.35: Operettrészletek. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv­tanfolyama. — 19.15: Filmdalok. — 19.30: Ezüstkalászos gazdatan­folyam. - 20.00: Könnyűzenei hangverseny. - 20.45: Évvégi számvetés. — 21.05: Tánczene. ­21.50: Tallózás nyugati könyvek között. — 22.00: Muszorgszkij operáiból. — 22.30: A lakbér. Tragikomédia. Péntek, december 19. Kossuth-rádió: 8.10: Operett­részletek. — 9.00: Ormos Gerő karcolatai. - 9.10: Nótacsokor. — 9.50: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Brahms: Hat magyar tánc. — 10.30: Fúvószene. - 11.00: Bagdadi hajnal. — 11.30: Zongo- raművek - 12.10: Tánczene. — 13.00: Gazdaszemmel a nagyvi­világ mezőgazdaságáról. - 13.15: Operarészletek. — 14.00: A Gyer­mekrádió műsora. — 14.30: Napi­renden ... — 14.40: Színes népi muzsika. — 15.15: A Gyermekrá­dió műsora, - 15.30: Ifjúsági mű­sor. — 16.10: Gogol és a zene. Előadás. — 16.50: Gyári sziréna. — 17.10: Szív küldi... - 19.15: Népi muzsika. - 18.40: Ifjú Fi­gyelő, — 19.00: Szovjet szerzők népszerű operett- és filmdalai­— 19.15: Kerekasztal... Beszél­getés. — 19.35: Gianni Poggi éne­kel. — 20.25: Könnyűzenei tudó­sítás Varsóból. - 21.05: A Rádió irodalmi hetilapja. — 21.35: Szim­fonikus zene. - 22,55: Kedves dalaink. -- 23.30: Operarészletek. — 0.10: Profokjev: D-dúr szo­náta. Petőfi-rádió: 14.20: Zenekari hangverseny. - 15.00: Könnyű dalok és hangszerszólók. - 16.00: Tánczene. - 16.50: Az Állami Népi Együttes énekkara énekel, — 17.10: Karácsony az erdőben. — 17.20: A magyar irodalom tör­ténete. — 17.50: Művészlemezek. — 18.40: Verbunkos muzsika. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv- tanfolyama. — 19.15: Czigány György, Midi Péter és Isépy Eszter hangversenye a stúdió­ban. — 19.40: Falurádió, - 21.05: Klasszikus operettek. — 21.40: Szolnok színházi életéről. - 22.00: Román vendégművészek népzenei műsorából. — 22.25: Aragon költeménye. — 22.30: Mindent zen tvei. Szombat, december 20. Kossuth-rádió: 8.10: Lányok, asszonyok,.. - 8.25: Kórusok népdalokat énekelnek. - 9.05: A Gyermekrádió műsora. - 9.40: Óvodások műsora. - 10.10: Gyári sziréna... — 10.30: Részletek a ,,Sangháji kaland” c. zenés já­tékból. — 11,00: A planétás em­ber. Regény folytatásokban. — 11.20: Hangverseny. — 12.10: Népi muzsika. - 12.45: Mi újság a könyvesboltokban? — 13.00: Operarészletek. - 13.40: Válaszo­lunk hallgatóinknak, — 13.50: Tánczene. - 14.20: Olymposi sé­ták. — 15.10: Lajtha László nép­dalfeldolgozásaiból. — 15.30: Idő­szerű nemzetközi kérdések. - 15.45: Matiny Lajos zongorázik. — 16.10: Élő szóval — muzsiká­val. — 18,05: A héten történt. . . — 18.15: Szív küldi... — 18.50: Moszkvai tudósítónk jegyzete. — 19.00: Népszerű szimfónikus hangverseny. - 20.30: Vidám zenés műsor. - 22,15: Falusi kis­lány Pesten. Vers. — 22.20: Tánc­zene. Petőfi-rádió: 14.20: Operaka­lauz. — 15.20: Motorosok ötperce. — 15.25: Szimfónikus hangver­seny. - 16,45: A Moszkvai Rádió esztrádzenekara játszik. — 17.30: Hatvan éve fedezték fel a rá­diumot. — 17.50: Schumann: Karneváél. - 18.15: Egy esti is­kola tanulói között. - 18.25: Rolf Kuhl: Vonósszvitt. - 18.45: Stefan Zweig — Toscaniniről. - 19.05: Tánczene, — 19.30: Falu­rádió. - 19.50: A Rádió Világ­színháza. — Faust.

Next

/
Oldalképek
Tartalom