Nógrádi Népújság, 1958. október (14. évfolyam, 77-85. szám)
1958-10-18 / 82. szám
8 NÓGSÁ0I NEP0J8AG t93íí. október 18. Gépkocsivezetők figyelem! Hány szakmai oktatáson, hány újság cikkben hívtuk már fel a figyelmet arra, hogy vigyázzanak a gépkocsivezetők: az őszi esőzés beálltával csúszós az út, a baleseti veszélyt feltétlen magában rejti. Hányszor intettük már óva a gépjárművezetőinket attól, hogy az országút nem versenypálya. S hányszor hangzott már el, hogy ittasan ne üljünk a volán mellé, mert nemcsak saját és embertársaik testi épségét veszélyeztetik így, hanem súlyos károkat okoznak a társadalmi tulaj- * donban is. , Ezért következett egy súlyos baleset, Kalló között. Kiss be kedden is Erdőtarcsa és István kisbágyoni lakos, a BÉFU SA 148-as forgalmi rendszámú tehergépkocsiját ittasan vezette. A csúszós út ellenére is több mint 70 kilométeres sebességgel „vette” a kanyart. Nem tudott úrrá lenni a sebességen, felborult a tehergépkocsija. Kiss súlyos sérüléssel . került a kórházba, a gépkocsin pedig mintegy 30 000 forintos kárt idézett elő. Gépkocsivezetők! Ismét síkosak, csúszósak az utak. A család, a társadalom érdekében tartsák be a közlekedési szabályokat: 15 kilométeres sebességgel haladjanak a csúszós úton. Az országút most sem versenypálya!- So — A megye területén ed- dig 2 ezer mázsa vöröshsrc és lucernamagot vásároltak fel. , — Képzőművészeti Kiállítás nyílik Salgótarjánban a városi Művelődési Otthonban. A kiállítás — amelyen 13 művész közel 80 alkotása szerepel — e hónap végén nyitja meg kapuit. — Most is gondolnak a Gyermekvárosra az alsópetényi asszonyok. Jelenleg tollat, pelyhet gyűjtenek a gyerekek vészére. Eddig több mint két papírzsákkal adták össze az asszonyok. — Még ebben az évben megnyílik Salgótarjánban a Népművészeti Bolt. — Taron rövidesen megkezdik a Hunyadi utca kövezését. — Két literrel emelkedett az istállóátlag az egyedi takarmányozás bevezetésevei az egyházasdenge1egi Ű i Élet Termelőszövetkezet tehenészetében. — Bővítik az iskolát Rá- kóczi-telepen, hogy a lakosság megnövekedett száma ellenére is zavartalanul folyhasson a tanítás. Kisiparosok figyelem! P PÁSZTÓI vegyes f ! KISIPARI TERMELŐ- g SZÖVETKEZET f. cipész részlegénél f V, BÖRÖV, VÁSZONRA GÉPELVE, ÉS KIS g PAPUCS FELSŐRÉSZ £ [VÁSZONRA GÉPELVE — KORLÁTLAN MENNYISÉGBEN KAPHATÓ. f A LOTTO E HETI SORSOLÁSÁNAK NYERŐSZÁMAI: 4 17 38 67 74 / — Eddig több mint 240 ezer tojást adott a közellátásnak a Magyamándori Állami Gazdaság baromfitelepc. — Értekezletet tartanak ma Balassagyarmaton a járás Művelődési Otthonainak igazgatói és a népművelési ügyvezetők. — Ebben az pvben a nóg- rádmegyeri Petőfi Tsz 2,5, a szécsényi II. Rákóczi Tsz 1,5 mázsa műtrágyát használt fel holdanként. — Cigánybált rendez a nőtanács Kállón, melynek jövedelmét a közelmúltban alakult úttörő csapat támogatására fordítják. Népufsói (MRM Nagy meglepetés az SBTC szombathelyi győzelme Salgótarjáni BTC — Szombathely 4:2 Hétközben Szombathelyen játszott bajnoki labdarúgó- mérkőzést a Salgótarjáni BTC együttese, ahol igen nagy és kellemes meglepetést szolgáltatott. Ugyanis a vasárnapi Csepel elleni kiábrándító játék után szerdán Szombathelyen, dacára a mély, sáros és csúszós talajú pályának, igen jó játékkal biztosan győzték le a hazai NB I-es labdarúgó együttest Bablena, Vasas, Csáki és Bodon. góljaival, melyekre a hazaiak csak kettővel tudtak válaszolni, s így végeredményben 4:2res salgótarjáni győzelemmel ért véget ez a találkozó. A mérkőzés után a Salgótarjáni BTC a tabella 8. helyére került 6 ponttal. A tarjám csapatból a szombathelyi mérkőzésen Jancsik, Mencel, Dávid és Csáki játszott átlagon felül. Az MSZMP. Nógrád megyei bizottság és a megyei tanács lapl» Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Cser Gyula Szerkesztőség: Salgótarján, Városi tanács-köz. Telelőn: felelős szerkesztő 11-»« Ipart és mezőgazdasági rovat 10-11 Pártépltésl és belpolitikai róva! 10-64, adminisztráció 11-00, felad* hivatal 14-03 (11-as mellék) bánya telefon. A lapot árusításban és alőflz*- tésben a Nógrád megyei postaht vatalok terjesztik. Előfizetési d(|> 1 hóra 4 forint. Előfizethető báv mely postahivatalnál és kézba «tőnél. B.-tarjéni Nyomda. Pv.l FUa 1. Eladó egy 250-es Simson motor- kerékpár, Salgótarján, Rákóczi út 93. alatt. Szőrtelenítse lábát szőitfelenítő- krémmel, bajuszt, arcot szőrtele- mtőporral. Tégely 8 Ft. Vitami- nos hámlasztó, fehérit'í-szeplő- krém. Friss méhpempős- krém. Krémpúder. Folyékony púder. Napíényvcdőkrém. Barnítókrém. Ránctalanítókrém. Száraz bőrre zsíros bőrtáplálókrém. Zsíros mit- teszeres, tágpórusú arcbőrre arcszesz. Szeplőhalványító viz. Máj- foltos arcra pakolópor. Hajhullás elleni fejbőrkrém. Korpáso- dás elleni haj szesz. Gyöngyház- körömlakkok különféle árnyalatokban. Megrendelhetők utánvéttel. Dr. Rabinek Aladár vegyészmérnöknél. Székesfehérvár, Piactér 53. Szoba konyhás lakás, nyárikonyhával, sertésóllal, 308 négyszögöl gyümölcsössel: sürgősen eladó. Azonnal beköltözhető. Zagyvápálfalva, Vörös Hadsereg út 19. ( Volt Vizslása út.) Kárpitozott bútorok fizetési kedvezménnyel, gyönyörű kivitelben rekamiék, fotelok, párnázott székek, sezlönok, asztalok nagy választékban. Galambosi Béla kárpitos, Budapest, •Vili., Lenin körút 20. Telefon: 221-417. Eladó Balassagyarmaton Mikszáth utca 52 alatti ház. Érdek-- lődni lehet Speciár órásnál. Kárpitozott garnitúrák, reka- miék. fotelok, székek, sezlonok készítése, fizetési könnyítéssel Budapest, Lenin körút 73., az udvarban. A Komszomol fennállásának 40. évfordulója nlü.í imával városi bajnokságot rendez a KISZ. Ez a bajnokság,, mely röplabdában és labdarúgásban lesz, október 18-án kezdődik. A döntők október 29'-cn, az évforduló napján kerülnek lebonyolításra. A megye sportvezetőinek nagygyűlése 1958. október 22-én délután S órakor lesz a megyei tanács nagytermében. Az SBTC-nél válksztógyfilést tartanak október 21-én. Vasárnapi sportműsor SBTC—M-VSC TALÁLKOZÓ SALGÓTARJÁNBAN Az NB I: labdarúgó-bajnokság sorsolása szerint október 19-én, vasárnap délután 3 órai kezdettel Salgótarjánban kerül sor az SSE Stadionban a Salgótarjáni BTC—Miskolci VSC bajnoki találkozóra, amely előtt a Salgótarjáni SE-Bükkaljai Bányász együttesével mérkőznek. Az NB Il-ősök mérkőzésére délután negyed kettőkor kerül sor. Az SBTC tartalék—Miskolci VSC tartalékcsapatainak, találkozója az SBTC-pályán ifesz lUl2 órai kezdettel. AZ NB III-BAKte Baglyasalján a hazai Bányász— K. Lombik együttesei, Pctőfibá- nyán a Kisterenyei Bányász—Pe- tőfibánya, a Nágybátonyli Bányász pedig Egereseidben méri össze erejét a hazai együttessel. A MEGYEI LABDARÜGÓ- BAJNOKSÁG vasárnapi fordulóján kerüL össze a listavezető Zagyvapálfalvi Építők a második helyezett Balassagyarmati MÁV együttesével. A rangadó Zagy vapálf alván lesz délután 3 órai kezdettel. A többi mérkőzésekbe a következő’ helyeken kerül sor: Vizsláson a Vizslási Bányász—Mátranováki Bányász, Kazáron a Kazárt; Bányász— Kiste£enyei MÁV, Balassagyarmaton sli Bgy. Dózsa-Salgói Bányász, Forgácson a Forgácsi Bányász-Salg. Üveggyár, Pász- tón a Salg: Tűzhelygyáiv-Pásztó, Szécsényben a Karancslapujtő— Szécsény, Jobbágyiban pedig a Zagyvapálfállöd Bányász' lép pályára a Jobbágyi Vasas együttese ellen. történetéből in. A régiek közül talán senki sem felejti el Persch Edének azt a szabadrúgását, melyet az egyik SSE elleni mérkőzésen rágott: a felező vonalnál történt a szabálytalanság, a szabadrúgásnak Persch készülődött neki. A gyári közönség szokásom hőőöi—rukk kiáltásial nyilvánvalóan nem biztatni, hanem „húzná” akarta a kitűnő hátvédet, de most az egyszer torkukon akadt a szó, mert a „rukk” szót még ki sem tudták mondani, amikor a. SSE hálójában, táncolt a labda a, hatalmas- rúgás erejétől. Kurinka Paliról: is,. hadd mondjak el egy-kér esetet, (remélem, sem tág; megharagudni értej. Pali amellett, hogy igen jó kapus volt, nagy szerencsével is rendelkezett. Emlékszem egy alkalommal — bár egészen gyerek voltam — az ellenfél egyik csatára egyedül tört ki és már csak Kurinkával állt szemben, a kapus hirtelen hátat- fordított neki, s a meglepett csatár Kurinka hátsófelének rúgta a labdát és Így a védők fel tudtak szabadítani. Egy másik alkalomal Csehszlovákiában játszott a. „stécé’”. Kurinka Pali az ördög, tudja miért, megmakacsolta magát, kijelentette; hogy kesztyű nélkül nem hajlandó védeni. A vezetők'— mivel akkor még tartalékkapus, nem volt — kénytelenek voltak Palinak új; kesztyűt vásárolni. Ettől függetlenül a mi kapusunk, hogy-hogy nem, valahogy többet ivott a kelleténél és emiatt egy hataltnas potyagólt: szedett: be:. Hogy ez miként történt;, játékostársai mesélték el. A csehszlovákok a félpálya közepéről végeztek el szabadrúgást. Palinak volt elég idéjé még, arra is, hogy elkiáltsa mágát: hű de nagy- fals van benne —ezután 5 kesztyűs markába, köpött, a sapkáját a sarokba vágta, s a labda,, melynek ezalatt bőven volt ideje, kényelmeden kötött ki a kapu hálójában. Ebben az időben több kiváló budapesti és vidéki együttest, látott, vendégül a, „stécé”. 1922-ben, pünkösdkor a Budapesti Törekvés nagytudású labdarúgó csapata látogatott el Salgótarjánba. Ekkor már az SBTC játékosa volt Szabó Pista is. (Az, ő nevével még sokat foguak találkozni.) A salgóRÁDIÓMŰSOR Vasárnap, október 19. Kossuth-rádió: 8.10: Falusi életképek. - 8.20: Egy falu - egy ■nóta. - 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Zenerajongók. - 10.00: Vasárnapi versek. — 10.10: A Gyermekrádió műsora. — 11.00. Tánczene. — 11.30: Szolvákok közt a Viharsarokban. - 12.15: Népi muzsika. - 12.43: Hétvégi jegyzetek. - 13.00: Szív küldi... - 13.30: Rádiólexikon. — 14.00: Az operettszerkesztő postájából. — 15.00: Hét nap a külpolitikában. — 15.15: Népzene. — 15.30: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. - 16.20: Könnyű zene. — 16.45: Emlékek és találkozások. — 17.10: A tambűrás öregúr. Arany János verse. - 17.15: Tizenöt nap a szovjet fővárosban. — 18.15: Kincses Kalendárium. 19.10: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. — 19.45: Keringők. - 20.10: Jegyzetek. - 20.20: Könnyű zene. — 21.10: „Távoli szép szerelem.” Dalok. — 21.40: Népi muzsika. — 22.35: Tánczene. - 23.35: Honegger: V. szimfónia. - 0.10: Magyar nóták. Petőf i-rádló: 8.00: Gergely Ferenc orgonái. — 8.30: Az evangélikus egyház félórája. — 9.00: Könnyű dalok. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. — 10.10: Szív küldi... - 10.53: Zenekari hangverseny. - 12.20: A szerencse. Elbeszélés. - 12.40: Művészlemezek. - 14.15: Nemtudomka csodálatos kalandjai. - 15.00: Német Zenei Hét. —, 17.15: Tánczene. - 18.00: Operettegyvelegek. - 18.30: Könnyű dalok. és hangszerszólók. - 19.10: öregek tanácsa. Riportműsor. - 19.20: Könnyű szimfonikus zene. — 20.00: Zongoramuzsika. — 20.50: Krónika a kecskeméti „Hírős napokról”. - 21.10: Tánczene. — 21.40: Hazám. József Attila verse. - 21.46: Hangverseny hallgatóink kívánságára. - 22.45: Oj kórus- felvételeinkből. Hétfő, október 20. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00: Riportműsor. - 9.15: Katonadalok. - 9.45: Lányok, asszonyok... - 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk... ■— 11.30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. - 12.10: Népi zene. — 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. - 13.15: Heti zenés kalendárium. — 14.15: Operettrészletek. — 15.00: A Gyermekrádió műsora. — 15.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. - 15.40: Utazás a világ körül. - 16.10: Kamarazene. — 16.40: Napirenden. - 16.45: Könnyű zene. — 17.00: Tánczene. - 18.15: Zenekari hangverseny. — 18.40: Hazai körkép. - 19.10: Tánczene. — 19.28: Versek. - 19.30: Népdalok. - 20.30: Bulba Tárász. Rádiójáték. —21.50: Lehár Ferenc: A mosoly országa — nyitány. — 22.20: Salzburgi Ünnepi Játékok. 1958. — 0.10: Csárdások. Petöfi-rádió: 14.20: Ifjúsági műsor. — 14.40: Zenekari hangverseny. - 15.40: Földhözragadt Já- nosék 1932-ben. Elbeszélés. — 16.00: A pénzügyőrzenekar játszik. — 16.30: Riportszemmel a világ körül. — 16.40: Operarészletek. — 17.15: Tíz éve született. — Riportműsor. - 17.30: Hangverseny a Rádióegyetem hallgatóinak. — 18.15: Versek. - 18.30: Szív küldi. . . - 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.30: Ezüst- kalászos gazdatanfolyam. — 20.00: Petri Endre hangversenye a stúdióban. - 20.25: Wagner-est. 21.05: Magyar nóták. - 21.40: Gondolatok a közízlésről és a 'giccsről. — 22.00: Tánczene. Kedd, október 21. Kossuth-rádió: 8.10: Népi zene.- 8.40: Kórusok. - 9.00: Számoljunk, gyerekek! — 9.10: Gyermekrádió műsora. — 9.40: A lipcsei Musette-együttes játszik. — 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.20: Szimfonikus táncok. — 11.00: Krúdy Gyulára emlékezünk születésének 80. évfordulóján. - 11.15: Nótacsokor. - 12.10: Köny- nyű zene. — 13.00: Kopré József és Polgár István versei. - 13.10: Operarészletek. — 14.00: Szórakoztató zene. — 14.45: A Gyermekrádió műsora. — 15.05: A munkásmozgalom dalaiból. - 15.25: Napirenden ... — 15.30: Egy falu — egy nóta. — 16.10: Ifjúsági műsor. — 17.00: Hisz „nyíltan” dönt. Karsai Elek írása.. — 18.15: Szív küldi . . . — 18.4»:: A Rádió Ipari Rovata jelenji. — 19.05: Népdalok. - 19.30: A világirodalom humora. - 20.25: Tánczene. — 21.10: Gyermeknevelés. - 21.30: Garai György hangverseny a stúdióban. — 21.55: Versek. — 22.15: Mai szemmel... — 22.25: A Magyar Rádió énekkara énekel. — 22.58; Tánczene. — 23.05: Kamarazene. — 23.35: Operettrészletek. - 0.10: Magyar nóták. Petöfi-rádió: 14.20: Zenekari hangverseny. — 14.40: Filmdalok. — 15.00: Az ellenforradalom ábrázolása irodalmunkban. Előadás. — 15.15: Divéky Zsuzsa és Katona Ágnes hangversenye a stúdióban. — 15.50: Operettrészletek. — 16.34: Verses összeállítás. — 16.45: Rigó Magda és Losonczy György énekel. — 17.15: Rádióegyetem. — 17.45: Vidám fúvós- muzsika. — 18.05: Operettrészletek. — 18.30: Mi újság a nagyvi- ládban? — 18.40: A Puerto Ricoi népi együttes műsorából. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Fúvószene. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Mozart: Esz- dur szerenád. — 20.30: Megfiatalodik-e a Tejútrendszer? Előadás. — 20.50: Népi táncok. — 21.05: Részletek Kodály daljátékaiból. — 21.35: Koczkás Sándor írása József Attila verseiről. — 21.55: Doris Day énekel. — 22.40: Népi táncok. Szerda, október 2£ Kossuth-rádió: 8.10: Operarészletek. - 9.00: Rádióegyetem. 9.30: Vidám dalok. — 10.10:: Gyermek- nevelés. - 10.30: Operettmuzsika. — 11.00: A Rádió Ipari Rovata jelenti. - 11.20: Verbunkosok. — 11.40: Kórusok. — 12.10: Tánczene. — 13.15: Buday Dénes népszerű operettjeiből. — 13.35: Hetven éve született Ernőd Tamás. — 14.00: Dankó-nóták. - 14.40: Gyermekzene. — 14.05: Pár lépés a határ. Mesterházi Lajos regénye folytatásokban. - 15.25: Könnyű dalok. - 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. - 16.10: Napirenden. — 16.15: Szív küldi... - 16.45: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. — 17.00: Élő szóval — muzsikával. — 19.05: Tánczene. — 19.20: Ifjúsági műsor. - 19.40: Operaáriák. - 20.30: Egyveleg Eisemann Mihály műveiből. — 20.55: Beszél a múlt... — 21.25: Szimfonikus zene. - 23.05: Tánczene. — 0.10: Éji zene ... Petőfi-rádió: 14.20: Tánczene. — 15.25: Kórusok. — 15.45: Virágénekek. — 16.00: Szórakoztató zene. — 16.30: Az attasé. Elbeszélés. — 16.45: Operarészletek. — 17.20: Zenekari hangverseny. — 18.20: Látogatás rokonnépeknél. — 18.50: Kórusok. - 19.05: Népdalok. — 19,40: Falurádió. — 20,00: Kamarazene. - 21.08: Szovjet népek zenéjéből. — 21.50: Románia a szakember szemével. — 22.00: Tánczene. tarjáni közönség nagy kíváncsisággal várta a, Budapesti Törekvés csapatát, annál is inkább, mivel játékosai között olyan nagyságok szerepeltek, mint Hirzer és Hajós Alfréd. Nagyszámú közönség vette körül a mászóházi pályát és annak ellenére, hogy vereséget szenvedett a „stécé” a közönség mégis elégedettén ment haza a mérkőzés után. Ezen a mérkőzésen a következők játszottak az SBTC csapatában: Kurinka, Persch Ede, Motnik, Kosléder, Paál Lajos, Hegyi Zsiga, Gaál Jóska, Szabó Pista, Tóth Kálmán1. Nyerges Jóska és Vilezsál Árpád. Ezek után az idők után még Komolyabb feltörés következett. A csapat állandóan erősödött. Üj játékosok jöttek: a villámgyors szélső Korú Pista, a labdaművész Szabó1 Náci, a nyugodt Omaszía, majd később Szemző Gyula Észak- magyarország, akkori legjobb kapusa. Őrá nagyon jól emlékszem és nagyon megszerettem, his2*n £ jól megtermett kapus hiúidig- a válán vitt ki a pályára. Sőt,-k«. a SSE pályái* volt a mérkőzés, akkor is széles vállán utazhattam, a mostani Városi Kul- túrháztól — volt Ipartestület, ahol az öltző volt, — a gyári pályáig. — Most bérház épült rajta aa acélgyári templom mögött. A mászóházi pálya lassan kicsinek bizonyult. A csapat vezetőinek és szurkolóinak unszolására a: Kőszénbánya RT. végre megkezdte a jelenlegi SBTC pálya építését. Az idősebbek bizonyára emlékeznek még az- SBTC pálya helyére, amely valamikor salakhegy volt, s amelyen az idők folyamán egész kis akácerdő fejlődött. Édesapám üzletében jöttek össze nap, mint nap a játékosok, a szurkolók. Érdekes volt az, hogy nem csak az SBTC, de a SSE játékosai i is. Rigó Feri, Vices Tóni és a többiek is otthon érezték magukat nálunk. Mint fiatal, jól nevelt gyerek, mindenkivel jóba voltam, mindaddig, amíg valaki azt nem mondta: fuj „stécé”. Ha ez elhangzott én is elfelejtettem édesapám nevelését — mindig a legjobbra tanított — és úgy sipcsonton rúgtam az illetőt, hogy az aránylag gyenge, de méregből jött rúgást alaposan megérezte. Ebben az időben állandóan erősödött a csapat, szebb- nél-szebb győzelmeket értek el az egyre növekvő „szurkoló” tábor örömére. Azonban bármennyire megvoltak elégedve a csapat szurkolói, egyes vezetők, főleg a kereskedők mégis többet szerettek volna. Irigykedve nézték a budapesti profi csapatok életét és főleg az azzal járó anyagi hasznot. Következik: Salgó F. C. Megalakul TAKÁCS ANDRÁS