Nógrádi Népújság, 1958. október (14. évfolyam, 77-85. szám)

1958-10-04 / 78. szám

1958. október 4. nógrádi nBpüjság 5 fl legjobbak közé - ez a cél Nógrádsápon A MEGYEI TANÁCS leg- utóbbi ülésén megem­lítették a nógrádsápi Vörös Csilag Termelőszövetkezet ne­vét is. Sajnos nem az elsők a dicséretet érdemlők, hanem az egyhelyben topogók között. Megállapították, hogy ez a termelőszövetkezet éve!-: óta nem fejleszti szarvasmarha állományát és ezáltal tete­mes összeget kitevő jövede­lemtől esik el. Ez szó szerint igaz. Évek­kel ezelőtt járási viszonylat­ban előkelő helyet foglalt el a nógrádsápi termelőszövetke­zet tehenészete. Maga Gyetván József tsz- elnök is úgy nyi­latkozik, sajnos így volt. Hogy miért sajnos? Azt is megma­gyarázza. Elmondja, évekkel ezelőtt meg sem kérdezték a szövetkezetei, hogy milyen ál­latokat akar, csak ide küldtek egy jó tejhozamú tehéwtör- zset. Ez ellen nem is lett vol­na kifogásuk, sőt akkor örül­tek is neki, a hiba abban volt, hogy nem nézték meg, bizto­sítottak-e a szarvasmarhate­nyésztés feltételei. - Ha ezt megnézték volna, akkor nem kellene ma a nógrádsápi ter­melőszövetkezetről úgy be­szélni, mint egy, egyhelyben topogó termelőszövetkezetről. Abban az időben hol voltak még a belterjességtől? Még ma sem gazdálkodnak eléggé belterjesen, nem még akkor. Ha abban az időben a szántó- terület 32 százalékán pillan­góst termeltek volna, mint ma ,nem romlott volna el a jó tehénállomány. Q SZINTÉN SZÓLVA, eb­ben az évben érték utol magukat. A szérűskert- ben hatalmas kazlakban ta­karmány jelezve azt, tavasz felé nem kell fűhöz-fához szaladniok takarmányért. A közgyűlés határozata értei­mében az idén nem osztották szét a tagok között munkaegy­ségre a takarmány javát, mint más években. Nem, benthagy­ták a közös állatállomány ré­szére. Benthagyták, mert meg­unták az állandó egyhelyben topogást, előre akarnak ha­ladni. A termelőszövetkezeti tagok maguk is keveslik a hét liter körül mozgó istálló átlagot. Nemcsak keveslik, hanem szé­gyenük is. Nem szívesen en­gedik az idegent az istálló­ba, mert nem valami mutatós a szarvasmarha állományuk. A lesoványodott állatok kö­zött még a betegség is jobban diadalmaskodik. Ezt mutatja ■az a három tbc-s marha is, amelyik az istálló végében várja az elszállítást. A gyenge állományt folya­matosan lecserélik és mivel biztosított a takarmánybázis, az állattenyésztés elengedhe­tetlen feltétele, nem félnek attól, hogy újra leromlik az állomány. Van szakember is a termelőszövetkezetben, aki jó tanácsaival sokat segíthet. De hallgatnak is rá a tagok, mert látják, anélkül nincs előrehaladás. Az idén eddig már hat tehenet lecseréltek, s még további kettőt szándé­koznak lecserélni. Gondolnak a jövőre is. Saját nevelésű üszőkből szándékozzák emel­ni a szarvasmarhák számát. Erre különben is nagy szük­ség van ,mert jelenleg csak ötévenként biztosítható a szántóföldek trágyázása. Ez egyáltalán nem jó. Ezen is szeretnének segíteni. A SZARVASMARHA ál­lomány megtekintése után szinte jóleső érzés meg­nézni a sertésállományt. A tizennégy kocából álló korn- val sertéstörzs a fejlődő gaz­daság legszebb ékessége. Dicsérendő munkáit végez Szászik István sertésgondozó, akinek szaktudása párosul az állatok szeretetével. Nem egy anya mellet látható sat­nyább elmaradottabb malac, olyan is, amit más gondozó esetleg már a földhöz csapott volna. Ö nem így tesz. Re­ménykedik, hátha lesz belőle valami. S ez így is van rend­jén. így megállapítható, elis­merten jó kezekbe került a sertések gondozása Nógrádsá­pon. A továbbfejlődést az ólak körül szaladgáló 45 apró malac is bizonyítja. A sertéstenyésztés mellett nem feledkeznek el a sertés­hizlalásról sem, hiszen nem egyszer tapasztalhatták elő nyeit! Jelenleg csak hat disz­nót hizlalnak,valamint néhány községi kant, mégis mintegy húszezer forint tiszta jövede­lemre számíthatnak. Sok teifrnelőszövetkezetünik- nél gondot okozott a kedve­zőtlen időjárás okozta termés- kiesések pótlása. Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy ilyen probléma nem volt Nógrádsá­pon. Volt, de igyekeztek meg­oldani. E célt szolgálta a na­pos csibe nevelése is, amely­ből eddig 500-at már el is szál­lítottak. Lehetne tovább sorolni, mi mindent tesz ez a kis terme­lőszövetkezet annak érdeké­ben, hogy javuljon a gazdasá­gi helyzete. I'LÉG TALÁN, ha a tagok szorgalmára hivatko­zunk. Megnyugtató érzés volt nézni a cukorrépa betakarí­tás idején azt a szorgalmas munkát, amely a hét holdas cukorrépa táblán folyt. Mind­össze tizenkilenc tagja van a termelőszövetkezetnek, mégis dolgoztak vagy harmincán a hosszú táblán. Nem ritka az olyan tag, mint Uhlár Józsefné, aki 900 négyszögöl répát egyedül vál­lalt egyelni, kapálni, de még kiásni is. El is végezte ezt a munkát becsülettel. Most is a répa szedés idején elhozta se­gíteni az édesanyját, az anyó­sát, a kislányát és annak ba­rátnőjét. Mari néni nem szé­gyenkezik a falu előtt. Két­száz munkaegysége lesz. Ez csak harminc forintjával is, eléri a hatezer forintot, a ház­táji föld jövedelméről nem is beszélve. Két gyermeke tanul közép­iskolában, az egyik Szécsény- ben, a másik Balassagyarma­ton. S hány ilyen Uhlár Jó­zsefné van a termelőszövetke­zetben! A Z IDEI ÉVET forduló- pontnak tekintheti a termelőszövetkezet tagsága. Ha lassan is, de megtörik a jég Nógrádsápon. Egyre több az érdeklődő eredményeik iránt és töltik ki a belépési nyilatkozatot is. Az utóbbi hetekben hatan választották a nagyüzemi gazdaságot. Gyet­ván elvtárs és a tsz tagjai hiszik, jó munkájuk eredmé­nyeképpen egyszer megindul majd a föld, s az emberek tömege a nagyüzemi gazdál­kodást választja. KATA JÁNOS Hi újság a termelőszövetkezetekben ? ŰJ TSZ-TAGOK A SZÉCSÉNYI JÁRÁSBAN Egyre szaporodik a terme­lőszövetkezeti tagok száma a szécsényi járásban is. A ma­gasabb gazdasági eredmények mind több és több egyénileg dolgozó parasztot nyernek meg a nagyüzemi gazdaság­nak. Augusztusban például tíz taggal szaporodott a nóg- rádmegyeri Petőfi Tsz létszá­ma. Szeptemberben pedig há­rom varsányi és négy magyar- géci gazda határozta el, hogy a továbbiakban termelőszö­vetkezetben kíván dolgozni. „ÉRDEMES A TERMELŐ­SZÖVETKEZETBEN DOLGOZNI” Termelőszövetkezeti látoga­táson volt vasárnap a szécsé­nyi járás 50 mezőgazdasági dolgozója. A termelőszövetke­zeti tagok, egyénileg dolgozó parasztok, szakcsoport-tagok Heves megyében, az atkári Micsurin Termelőszövetke­zetnél tettek látogatást. A szí­vélyes fogadtatás után a ter­melőszövetkezet elnöke rövi­den ismertette a vendégek előtt a termelőszövetkezet fej­lődését- Elmondotta, hogy az ellenforradalom megtépázta a termelőszövetkezetet, de a ta­gokból nem tudta kiölni a szövetkezés gondolatát, s a tsz most erősebb, mint valaha. Erről különben a vendégek is meggyőződtek, amikor meg­tekintették a jól gondozott ál­latokat, s a növényeket, ame­lyet termelnek. Nem egy nóg­rádi paraszt fejében ütött sze­get a gondolat: ha így élnek, valóban érdemes a termelő- szövetkezetben dolgozni. EREDMÉNYES KÍSÉRLET A salgótarjáni járásban elő­ször a kisterenyei Vörös Ok­tóber Termelőszövetkezetben vetettek az idén kísérletkép­pen ágascsövű kukoricát, melynek betakarítása a na­pokban megtörtént. A 600 négyszögöl kísérleti területen 11,30 mázsa csöveskukorica termett, melyet ha 1 kh-ra át­számítunk, 30,16 mázsa kuko­ricát jelent. Itt feltétlenül meg kell említeni azt is, hogy a rendelkezésre álló kevés ve­tőmagból, fészkenként csak egy mag jutott, így a terület a hiányos kelés miatt nem volt megfelelően kihasználva. Most vetőmagnak a legszebb ágascsöveket választják ki, mert a kísérletet 1959-ben to­vább folytdtják. A kísérlet to­vábbi célja az, hogy növeljék az ágacsövek számát, nagysá­gát, s így az 1 kh-ra eső át­lagtermést. Továbbá kísérle­teznek azzal is, hogyan felel meg az ágascsövű kukorica siló kukoricának. Bajcsi Jenő kisterenyei gépállomás Különb emberek a dejtáriak. mint a drégelypalánkiak? A dolog úgy kezdődött, hogy Dejtáron is. Drégely- palánkon is művelődési ott­honra van szükség. Mind a két községben erről beszél­gettek az emberek. Szóba jött ez tanácsülésen, tanács­tagi beszámolókon, KISZ ösz- szejöveteleken, szóval min­denütt, ahol emberek voltak együtt. Két évvel ezelőtt az­Törik a kukoricát a banki határban. A gazdálkodók úgy számítanak ,hogy holdanként 30—35 mázsa ter- imést takarítanak be. után döntés is született. A Drégelypalánkon lévő régi malom bontásából nyert anyagból, a községfejlesztési keretből és állami hitellel mind a két községben meg­kezdik a művelődési otthon építését. A határozat után azonnal munkához láttak. Először csak a dejtáriak. ök ugyanis azt vállalták, hogy lebontják a drégelypalánki malmot, s az anyagot megfelezik. Így is történt. A dejtáriak ezután sem késlekedtek. Ásták az alapot, megkezdték a fal épí­tését is. A drégelypalánkiak sem akartak szégyenbe ma­radni, ők is munkához lát­tak, úgy, hogy a két község­ben szaporán ment a munka. Dolgozott ott öreg és fiatal egyaránt. De ... 1956 őszén a nagy munká­nak az ellenforradalom ve­tette gátját. Mindenütt meg­állt a munka. Azután lassan két éve már, a művelődési otthont benőtte a gaz, talán kaszálni is lehetne. Ez év elején Dejtáron is, Drégelypalánkon is úgy ha­tároztak a dolgozók, hogy ha törik, ha szakad befejezik a félbemaradt művelődési ott­hon építését. A dejtáriak is, a drégelypalánkiak is 100— 100 000 forint állami hitelbe részesültek. Azután ott van a tetőszerkezet is, de a község­fejlesztési alapon is mintegy 30—35 000 forint áll a köz­ségek rendelkezésére. A töb­bit társadalmi munkában vállalták az emberek. így meg is lenne az a 450 000 fo­rint, amennyiben akár a dej- tári, akár pedig a drégelypa­lánki művelődési otthon épí­tése, felszerelése kerül. Igen ám, megvan minden teltétele az építkezés folyta­tásának, de sajnos, addig, míg Dejtáron javába folyik a munka, Drégelypalánkon al­szanak az emberek — vagy inkább a vezetők, s most is a gaz lepi még az új épü­letet és környékét. Nem íolytatják a munkát. Dejtáron és Drégelypalán­kon egyszerre, azonos feltéte­lek mellett kezdték meg a művelődési otthon építését. A dejtáriak előbbre vannak. Talán különb emberek len­nének a dejtáriak? Majd ki­derül. Idő még van az évvé­géig. A drégelypalánkiak azt várják a község új vezetőjé­től: szervezzék a társadalmi munkát, folytassák az épít­kezést, hiszen ők is van­nak olyanok, mint a dejtá­riak ... 9&&q®qqg A sovány, félig fakó gebe nehezen húzta már az ekét, nlig-alig szaporodott nyomá­ban a frissen szántott, barna föld. Reggel óta szántott Gu- bik János. Kalapját mélyen szemébe húzva ballagott le­jei a ló után. De, hogy alko­ny adott,- érezte lábaiban az egész napi járást. Hűvös szél támadt, fázni is kezdett, éhes is volt, abbahagyta a munkát. Az ekét a szekérre tette, elé­je fogta a lovakat, aztán ha­zafelé indult. A házban világot gyújtott -az asszony. — Adj Isten — köszönt — s betette maga mögött az ajtót. Amint megfordult, észrevette o fiát: — No, mi van? — kérdezte. Az asszony közben az asz­talra készítette a vacsorát, s kínálgatni kezdte a fiát: — Egyél te is, — mondta. — Hagyja csak anyám — há­rította el a fiú, de az öreg­asszony csak nem tágított. — Egyél csak ... Jut még apádnak is. Etel mindig akad a háznál, ha nem is sok. Már javában vacsoráztak, hogy az öreg újra megkér­dezte: — Aztán mi végre jöttél fiam? Amaz bekanalazta a mara­dék levest, csak úgy szólt: — Meg kellene szántani a földet. Azért jöttem volna ... — Hát lehet róla szó .. .Nem­sokára végzek a magaméval, aztán majd oda megyek. — Nem kívánom hiába — kezdte a fia, de az öreg meg­akasztotta: — Hagyjad csak... gyerekem vagy, vagy nem? Ennyivel már csak kisegítelek. így éldegéltek. Gubik Já­nos, ha megszántotta a maga 8 holdját — mert a földosztás­kor ennyit kapott, tekintettel a népes családjára, segített a fiának. Annak is juttattak 3 holdat, megérdemelte. Har­colt a háborúban, vörös ka­tona is volt. Szorgalmas, dol­gos ember volt Gubik János. Két keze nyomán mint többet és többet mondhatott magá­énak. Olyannyira, hogy nem telt bele sok idő ,erős lovat vett az öreg gebe helyébe. Akkoriban már egyre job­ban beszélgettek a faluban a termelőszövetkezetről, a közös gazdálkodásról. A párttagok, a kommunisták kezdték, aztán egyre terjedt, végül az egész faluban erről folyt a szó, ha emberek verődtek össze. — Azt mondják, tán köny- nyebb lenne így a paraszt­nak. .. — Hogyisne, ha gép dolgoz­na a földbe... — Aztán amit közösen ter­meltek, közösen osztják is el. Akadtak aggályoskodók is. — Ki tudja, itt sikerülne-e? Az újjunk se egyforma, az emberek sem... De a közös gondolata egyre érlelődött Egyházasdengele- gen, még az egyik este meg is alakult a termelőszövetke­zet. A párt számított Gubik Jánosra is. Tudta ezt jól, s nem csalódtak benne. 1951. ősze volt akkor. — Hát belépett apám? — szólította meg a fia, ahogy ta­lálkoztak. — Be én fiam — felelte. — Maga tudja mit csinál, hová megy. De én... maradok ahogy eddig voltam. Az új termelőszövetkezet elég szépen gyarapodott. 1951. őszén már 74 család dolgozott a közösben. Hozzájuk tartozott a község határának jó része. Abban az esztendőben szépen fizetett a búza, osztottak bő­ven mindenből. Elégedettek voltak a tagok. Csak hát a vezetés... Gubik János is meg­szokta, megszerette ezt az életet. Csak néha napján for­dult már elő, hogy elpana­szolta az asszonynak, amit még teljesen nem tudott elfe­lejteni. — Csak azt a szép lovat ne látnám — mondta ilyenkor — amit én vettem. Emlékszel ? hisz te is ott voltál Hatvan­ban a vásáron. Együtt vettük — elhallgatott, aztán újra kezdte, most meg más hajku- rássza. Vitték volna más fa­luba, hogy ne is látnám... így köszöntött rájuk 1956. ősze. Nagyon elrútúlt az idő. Egész nap esett. Gubik János a hízókat etette és onnan néz­te, hogy hurcolják szét a nagyhangú emberek, ami a termelőszövetkezeté. Hívják őt is. — Nekem nem kell — mond­ta mogorván az öreg. — Nem lesz ez így jó... — Milyen ember maga — kérdezték megáltalkodva, hogy látták az öreg nem nyúl sem­mihez. Gubik János csak a fejét ingatta és egyre hajto­gatta: — Nem lesz ez így jó... A reggel azonban még na­gyobb meglepetést hozott. Az istállóból, lovak tehenek tűn­tek el. Elkötötték az éjjel. Ezt azonban már nem nézte tétlenül a kis csoport, akik bíztak a jövőben, abban, hogy ez a felfordulás, ahogy ők mondták, nem tarthat sokáig. — Ide figyeljen János bá­csi — mondta egyik nap Koza- kovszki Mihály Gubik János­nak, miközben egy lovat ve­zetett kötőféknél fogva. — Én ezt a lovat haza viszem, de ne gondolja, hogy talán magam­nak tartanám. Visszahozom, mikor rendbe jövünk. S így csinálta mind. Gubik János bácsi egy tehenet vál­lalt megőrzésre. S amikor helyre állt a rend, az állato­kat visszavitték mind egy szá­lig. így alakult újra 15 csa­láddal és a megmaradt álla­tokkal az Üj Elet Termelő- szövetkezet 1957. február de­rekán. Ügy kezdték újra az életet, mint az olyan fiatalok, akik jóformán semmi nélkül indulnak a házasságba és a maguk erejéből lassan min­denre futja. Gubik János bá­csi nem fiatal ember már. 62 tavasz szállt el felette. Három esztendeje van még hátra, az­tán nyugdíjba megy. Innen a termelőszövetkezetből. De most még dolgozik, ott ahol éppen szükség van rá. És a ter­melőszövetkezet vezetősége úgy intézi, hogy olyan mun­kát adjanak neki, melyet még bírnak az öreg lábak. De Já­nos bácsinak is meg lesz a 200 munkaegysége. Harminc- nyolc forintjával számolva — ennyit és a terv szerint a munkaegység — 7 600 forintot keresett. Búzából például 8 mázsát kap ,amellett tehenet tart, meg az egy hold háztáji is meghozza a magáét. Nem élnek rosszul. Mondja is az asszony, ha ez szóba kerül. — Igazán nem panaszkod­hatunk, mindenből van egy kicsi. Nem látunk szüksé­get. Lebontották a magtár mel­let a cselédlakást is, mert Gubik János bácsi új, maga építette téglaépületbe költö­zött. Lehet, hogy nincs igaza, de ő azt mondja, soha nem lett volna háza, ha nem lép be a termelőszövetkezetbe. Itt szerezte azt. Esténként csak leül az asztal sarkán a lócára, hallgatja a rádiót, vagy újsá­got olvas. Felesége egy dara­big üldögél mellette, majd el­elszunnyad, amikor pedig végképp nem tudja nyitvatar- tani szemeit, megveti az ágyat, a falnak fordul és észrevétle­nül elalszik. De csak nem tud nyugodtan aludni, hogy még mindig ég a világ. — Te még mindig fel vagy? — szól oda urának. — Minek égeted a villanyt, miért nem fekszel már le? — Majd lefekszem, csak ne veszekedj már, — így az öreg, s meg-meg zizzennek az újságlapok, amint hajtogatja egymásra őket. Készülődni kezd, hogy eltegye magát hol­napra. Mert holnap új nap kezdődik a termelőszövetke­zetben, ahol Gubik János bá­csi él már hetedik esztendeje, s nem is akárhogyan. De lehetne itt még másabb is az élet! (Folytatjuk.) VINCZE ISTVANNE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom