Nógrádi Népújság, 1958. szeptember (3[14]. évfolyam, 69-76. szám)
1958-09-06 / 70. szám
W. yy».«y: te’ Bányásznap ! „Mar ötször voltam nyaralni... 6C Ebben az esztendőben 1100 nógrádi bányász tölti szabadságát az ország külö abözö üdülőhelyein. Szüleim szegény emberek voltak. Apám bányamunkásként dolgozott itt Mátranovákon, valamint azokon a helyeken, ahol munkát kapott. Kilencen voltunk testvérek. Szüleim igen nehéz körülmények között neveltek bennünket. Még az elemi iskola 6 osztályát sem tudtuk elvégezni, én is csak 4 elemit végeztem el. Apám keresete annyira kevés volt, hogy már nekem is, aki a legfiatalabb gyerek voltam, az iskola mellett délutánonként libát kellett őriznem, hogy ezzel is segítsek a családon. A 4 elemi elvégzése után kondás lettem a községben, majd később cselédnek mentem az Ivádi uradalomba. A keresetem egy évben annyi volt, hogy egy öltöző ruhát tudtam magamnak venni és ennivalót. Másra nem tellett. Huszonegy éves koromban — amikor megnősültem — kerültem a bányaüzemhez dolgozni. Ebben az időben — 1938-ban - keresetem annyi volt, hogy csak élelemre jutott. Hogy esetleg feleségemmel üdülni, vagy nyaralni menjek, arról szó sem lehetett. Igaz, akkor még nem is tudtam, hogy az „mi fán terem.” A felszabadulás után változott meg nekem is az életem. Azon voltam, hogy minél előbb egy családi házat építsek. Lakásom 1950-ben felépült. Keresetem olyan szépen alakult, hogy a kiadások mellett el tudtam rriQnni üdülni is. Eddig öt alkalommal voltam üdülni és mindig a Balaton környékét választottam, mert az a rész nekem nagyon tetszik. Most tudom csak, hogy milyen körülmények között élhettek azok a földesurak, akiknél annakidején én cselé- deskedtem. Hogy azok akkor nem is- dolgoztak, mégis- minden évben mentek nyaralni. Mentek, de a mi pénzünkön, ami a mi munkánk gyümölcse volt és azt élvezték, mert brérünket soha nem fizették ki rendesen. Még el kell, mondjam, hogy kislányomnak, aki 12* éves, már meg van a bútora. A múltban még csak gondolni sem lehetett, hogy egy 12 éves- kislánynak a bányász-szülők bútort vegyenek. Ez azt jelenti, hogy a dolgozók fizetése ma nemcsak a szükséges dolgokra elég, hanem a szórakozásra, gyermekeik iskoláztatására, bútorra is. B ATTA JÓZSEF (nováki), vájár Mátranovák Hz aknászok is haladjanak együtt A Horthy-rezsim idején is volt aknász a bányákban. Igaz, akkor nagyon jó besúgónak, vagy talpnyalónak kellett lennie, aki kiérdemelhette e tisztet. A felszabadulás után bányáinkkal együtt aknászaink is megváltoztak. A termelés közvetlen parancsnokaivá váltak, s nem idegenek a kétkezi munkástól. Az iskola kapui megnyíltak, lehetőség nyílt arra, hogy a jó bá' nyászok továbbtanuljanak, így lett a mátranováki Kisbáb Istvánból is aknász 1953-ban. Közel hat év telt el, amióta Kisbali elvtárs a Csurgó-tárói bányában irányítja egy műszakharmad munkáját. Hogy jól-e, ezt úgy hiszem a táró eredményei bizonyítják legjobban. De vajon lehetene-e jobban? Errol beszélgetünk s erre válaszol Kisbali elvtárs. — Sajnos, meg kell vallanunk őszintén, mi aknászok nem fejlődtünk kellően az elmúlt évek alatt. Bányáink sokat fejlődtek, a munkahelyen dolgozók nem kevésbé. Mi azonban megelégedtünk azzal a tudással, amit a szakiskolán sajátítottunk el... Igaz, még nem késő pótolni lemaradásunkat. Az viszont igaz, hogy a továbbtanulás nem lesz könnyű számunkra, de ez úgy érzem valamennyiünk becsületbeli kötelessége. Ám ha ezt nem tesszük meg rövid időn belül, akkor búcsút kell mondanunk az aknász beosztásnak, s át kell adni helyünket azoknak, akik megfelelő képesítéssel jobban el tudKeresem a nyolc év előtti képet, keresem az első időtől a mai napig is itt lévőket. S mindezt Kányáson, abban a bányában, amely korát tekintve egyidős az immár nyolcadszor tartandó bányásznappal. Nehéz a feladat, a régi kép visszapergetése... 1951-ben a Minisztertanács határozatot hozott, hogy a tatabányai csendőrsortűz emlékére minden év szeptember első vasárnapján az elesetteknek áldozzunk, a ma bányászait köszöntjük. A kányási bányászok ekkor az első csille szén kitermelésével köszöntötték az első bányásznapot. Ebben az évben kezdték meg a nyugati fővonal művelését, amely már egy méter vastag széntelepben haladt. Ugyancsak 1951- ben kezdték meg a nyugati ereszke alapközlőjének hajtását is. Napi 10,4 vagonos széntermelés köszöntötte a kétéves bányában a II. bányásznapot. A kötélpályán a kasok már gyorsan megfordultak az akna és a nagybátonyi osztályozó között. S szeptember első napjaiban kezdte meg működését a nyugati ereszkében lévő frontfejtés, Az 1953-as cv^fr az üzem már az aktív termelő üzemek sorába lépett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a körülmény, hogy már a III. Bányásznapra az akna napi termelése 31,9 vagon szén volt. Nem részletezem tovább a bánya fejlődését a feltárt vágatok hosszát, a korszerű biztosítást, a modern gépeket, az automatizált szállítást. S hogy mégis mennyit fejlődött az akna, úgy hiszem bizonyításul elegendő elmondanom, hogy születésének 8. évfordulóján, 1958. szeptember 7-én a napi széntermelés már elérte a 48,4 vagont. Ám az eddigi fejlődés a bánya állapotát, a fejtések növekedését, a gépesítést tükrözte csak. De hogyan fejlődtek az aknával együtt a már 8 éve itt dolgozó bányászok? Még 1951-ben, az első bányásznapon Kormos ^fpttó, mint csillés kezdte a bányászmesterség elsajátítását. A nyolc év nem múlt el nyomtalanul. Ma a „csillésgyerek“ diplomás bányamérnök s mint körletvezető dolgozik az üzemben. Kerekes Pál is ebben az időben került az új bányába, s mint vájár egy csapatot vea fejlődéssel ják látni a megnövekedett feladatokat. De ez megfuta- modás lenne. Mi azonban ígérjük, nem szégyenlünk újra iskolapadba ülni, tanulni, mert tudjuk, csak akkor végezhetünk még jobb munkát, ha mi is együtt fejlődünk a modern technikával. Születésnap zetett. Kerekes Pál ma is az üzemben dolgozik. Ma is vezet, de már nem egy csapatot, hanem egy bányamezőt. Az évek során a kiváló csapatvezetőből aknász lett. Sándor János, a cselédgyerek a traktor mellől került a bányába. A fiatal szállító ott volt az első percekben s azóta is hű maradt, bár nemegyszer emberfölötti munkát végez. Igaz, ma nem szállító, hanem a legjobb csapatnak, a KISZ-fiataloknak a vezetője. De nemcsak e három kiragadott példa, nemcsak a két égbenyúló akna köszönti most a VIII. Bányásznapot. Köszönti az a közel 120 bányász-család, amely az akna mellett talált otthont. S köszöntik a kisiskolások, az új iskolában apáik ünnepét. S ott van a három legényszálló telve távollakókkal, akik valamennyien ünnpelik aknájuk 8. születése napját. Régen sokan jártak Szent- kútra üdvözlést keresni. Valamennyien a csodát várták. Régen volt, de azért jól emlékszem. Tízen voltunk és vagyunk testvérek. Édesapám már a 35. évét töltötte a föld alatt, mint vájár. Munkája után igyekezett haza, hogy (nyári időben) kaszáját vállra akasztva arasson, meg legyen a család szerény megélhetéséhez szükséges anyagi. Nővéreim, bátyáim messzire mentek a szülői háztól, hogy kis keresetükkel segítséget nyújthassanak a család neveléshez. Én ezidőben iskolába jártam és 1932-őt írtak. Nem értettem meg még ez időben, hogy miért vannak jómódú és szegény családok. Miért járnak egyesek jól öltözötten, mások rongyosan. Elemi iskoláim elvégzése után én is belecseppentem a valóságba. 1938-ban 60 filléres napszám, 1941-ben a bánya kötelékében 1,80 pengős csillés műszakbér és így tovább. Nehéz idők voltak ezek, a dolgozók is elnémultak. Szakmámat nagyon megszerettem, ha a bérezést nem is tartottam igazságosnak. Szerettem volna azonban munkám mellett tanulni is, amelyre a mód nem adatott meg. A felszabadulással elérkezett az ideje, hogy álmaim valóra váltsam. 1947-ben segédvájár, 1948- ban vájár, 1949-ben aknász iskolát végeztem. 1951-ben letettem a szakérettségit, 1952- ben pedig a soproni Műszaki Egyetemen a bányaműszaki tagozatra kértem felvételem. S hogy sikerült-e nekik, nem tudom, de számuk egyre csökken. Nem csökken azonban a karancsvölgyi bányászok száma, akik naponta megjelennek több kilométert utazva. Nem várnak csodákat. Vízbetörés, gázbetörés, bányatűz, omlás esetén nem a csodatevő segítéségt kérik, hanem saját erejükkel nyergelik meg a földalatti erőket. Nem várnak csodákat, tudják, a csoda rajtuk múlik. S hogy megtörtént, kell-e jobb bizonyíték, mint hogy urai a föld kincsének, hogy házaik a kicsiny íalvacskákban gombamódra nőnek. Holnap ismét benépesül Szentkút. Ezúttal a kérgeskezű, sok sikert elérő bányászokkal. összegyűlnek, hogy köszöntsék a VIII. Magyar Bányásznapot. S ünnepelhetnek büszkén, feltartott fejjel, mert aknájuk homlokzatán már a második élüzem csillagra szórja sugarait a nap. A tanulnivágyás, kitartásom meghozta gyümölcsét, mert 1956-ban jól végeztem az iskolát. Másfél hónappal később megvédtem diplomámat. Ez időtől a szorospataki bányaüzemnél üzemmérnöki minősítésben dolgozom. Munkámat szeretem, keresetemmel ugyan úgy, mint a többi dolgozó, meg vagyok elégedve. Mit tudnék még hozzá tűzni? Jó néha a visszaemlékezés, hogy meglássuk a múlt és a jelen közötti lényeges különbséget. Andre Izmos, köpcöi Káromkodás, Ahová ő oda szikrát szórni s a „telire“ 1 ilyen ember . Szitkozódik, i szállítás, ha összezörren i ott vár a szé lehord élőt-h Ilyen ember Még az ég is kalóriaterveit „Mit gondoln Emeljék az e ... s teljesíti Ilyen ember Krákog, topo mikor emelvi Forgatja a k mert úgy szí egy kis vizes Ilyen ember Két bányád Szép napos délutár idős nyugdíjas bányászt T kértük, meséljen életéről, ré tett eleget kérésünknek.- Tizennégy éves koro: évet dolgoztam kisebb-nagy nehéz munkára kerültem i munkára. 1919-ben vörös sok szenvedésben volt része kommunista érzéseimet. Ülc tehették. 1919 után hosszú voltam. Naponta kellett a hónapon keresztül. Egy-két meg. Nyolc fogamat is kiü féltem, mert én voltam az jött az őszig való kóborgás i megtudták azonban, hogy a vagyok. S így egy helyen s Jártam az országot, hozzám S ha netán munkát kt amíg dolgozni birt. A vájár hegy nyolc évet is kellett c kézi fúrás, kézi szivattyúzá hezebb volt a réselés. Fél beréseltünk. Ék és bunkó A mai fiatalok mindez múlté. Csak egy a hiba, ho; kát, hiába, eljárt az idő. Mizserfa bányaüzem dasdi csapaton mosolygós . jó szerencsét köszöntésünk éves, özvegy édesanyjával miatt a jánosaknai legénys bányához? — 1956. áprilisában ke leszerelt katona. Kezdetben munka, de hamar megszól cember óta mint vájár dóig tem munkatársaimat és n< megszerettem munkaköröm nem a legjobb néven vette életpályául választottam, k szép eredményeket érünk e jdern Sz. 153-as szovjet rá mázsás 120 mázsás fejtelje: is van az eredménye. Bár vájár, mégis az évi kerese is 2280 forintot kapok. Net óta állandóan 100 forintor Másfél éve, hogy leszerelti hozattam édesanyám lakást s nemrégiben vásároltam rintért. Munkámat megszerett dott, hogy bányász vagyok Még ilyen is van ... Aknász: - Ejnye komám, hová Fialadsz? Vájár: — Hová? ... Hát haza! Aknász: - Milyen furcsa, fizetést meg nem 7, hanem 8 órára vársz, s ha kevés, bennünket okolsz. Kalmár Béla N agy bátony—Szorospatak Berecz József, Katalin-akna, vájár Tanyai Ferenc, tröszt termel osztályvezető — tob — MŰSZAK ELŐTT A kányási aknában rendszeresen megbeszéli az aknász a csapat tagjaival az előttük álló feladatokat. Ez a titka a kányási bányászok jó eredményének. Jllétnek lelt em .BÁNYÁSZD--------- •