Nógrádi Népújság, 1958. szeptember (3[14]. évfolyam, 69-76. szám)

1958-09-17 / 73. szám

4

NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG

1958. szeptember 17*

Gondolatok tanácsülés közben

gyermeke, joggal képviseli a falu lakóit, nem úgy, mint azt gróf Almássy Imre annak idején tette.

A romhányiakat Sagyibó Raffael •bányamunkás képviseli. Tragikus sors jut eszembe, hiszen Sagyibó helyét 1944 előtt még Laszkáry Gyula, földbirtokos, kormányfőtanácsos úr és Prónay Mihály, a másik földbirtokos foglalta el. *Igy jut eszembe az a beszélgetés, amelyet nem is olyan régen özvegy Mizera Jánosnéval, a munkában meggyötört 70 esztendős asszonykával folytattam. Megrázó volt, amikor elmesélte, hogy férje a Laszkáry földjén volt cseléd. A kormányfőtanácsos úr lóháton Jászberénybe zavarta a cselédet. Mizera János megfázott a hosszú úton, rövid idő alatt örökre búcsút mondott családjának, meghalt. Laszkáry „humanizmusát” bizonyította, hogy a halált követő napon özvegy Mizera Jánosné és két gyermeke azonnal hajléktalanná vált, kikergették a lakásból.

De sorolhatnám így tovább. Druhovszki András gépállomási dolgozó helyén Herefeld Frigyes földbirtokos, Benei Pál kisterenyei bányász helyén báró Solymosy Jenő föld- birtokos.

Rossz álomnak tűnik az egész. De hiába rossz még álomnak is, érdemes visszaemlékezni azokra a hosszú, nagyon keserves évtizedekre. Az emberek ugyanis nagyon hajlamosak arra, hogy megfeledkezzenek arról: hogyan is volt régen, hogyan van ma.

Messze elkalandozhattam így gondolatban. Tanácstagjaink, a nép képviselői közben be is fejezték Egyhangúlag jóváhagyták a költségvetést, ami azt jelenti, hogy új utak, iskolák, kul- lúrházak épülnek a falvakban, újabb községekben gyullad ki a villany. De hogy így a gondolat világában visszaidéztem a régieket, a föld- birtokosokat és másokat, nem bántam meg.

SOMOGYVÁR1 LÁSZLÓ

Uj tervek a faluban • •.

7V3tincs nem nagy köz- 1 ” ség. Lakóinak száma alig éri el az ezerháromszázat. Kevesen vannak, mégis — legalábbis 1945-től állandóan sokat, nagyot alkotnak Mindenben az újat, a jobbat keresik. Tizennégy év alatt bizony sokat változott, fejlődött megyénknek ez a községe is. Miért?

A falu lakói ma sem felejtenek. Ha a régiekről, a felKazári bányászok harca a vízzel

A tőkési lejtaknában megkezdték a vízprovokáló fejtést. Rendkívüli fejtési formát végeznek az aknában. Szándékos omlasztással teszik lehetővé, hogy a tetőkőzetben ösz- szegyűlt víz lecsapolódjon.

Ugyancsak a Tőkés-aknán megkezdték egy vízlecsapoló fúrás készítését is. Ha a fúrás elkészül, megindulhat a fejtés, melynek napi termelése 15 vagon szén lesz.

Gyula-aknán is a víztelenítési munkák folynak jelenleg. A vízcsőhálózat kiépítése befejezés előtt áll, mely után megindulhat a zavartalan, üzembiztos széntermelés.

GYERMEKORVOS

szabadulás előtti évekről érdeklődik a látogató, ma már csak kézleggyintéssel válaszolnak. Természetes hangon mondják:

— Ugyan kérem, az már a múlté.

Igen, a múlté, de hogy mégis nagyot tudnak alkotni ebben a kis községben, annak mozgató ereje mégis éppen a múltból ered. Hiszen a falu csaknem valamennyi lakója — kivéve a legifjabba kát — emlékezhet még azokra a keserves évtizedekre, amelyeket Honig Henrik föld- birtokos ideje alatt éltek át A falu kétezer holdas határából ezerkétszáz holdat Honig úr bitorolt, a község la kóinak a látástól vakulásig tartó roboton kívül aligha jutott más. És ma?

Ma már minden más ebben a faluban. Az alig több mint háromszáz házból hatvan új, most építették a falu felszabadult parasztjai. A nagy földbirtokokból egy részt a termelőszövetkezet tagjainak vágtak ki, s a régi két rádióval szemben mintegy százhatvan szól a faluban. A kastélyban is megszűntek a tivornyák, bár most sem csöndesebb, mint azelőtt volt. A különbség „csak” annyi, hogy a délutáni, az esti órákban nem az urak borgőzös hangjától hangos a kastély és környéke, hanem a ma parasztjainak gyermekei lágy, csilingelő hangja veri fel a csendet. Iskola lett a kastélyból, s a régi egy tanterem helyett most hatban tanulnak a korábban kisemmizett parasztok gyermekei. És hogy mi van még új ebben a faluban? A teljes sötétség helyett minden házban a kultúrát jelentő villanyfény árasztja el a lakóházakat.

• Hogy milyen változáson ment keresztül a falu? — válaszol kérdésünkre kérdéssel Újhelyi János, a községi tanács titkára. Azt mondani sem kell, hogy a földet a parasztok között osztottuk szét. A kastélyban iskolát rendeztünk be. Ezelőtt öt évvel villanyt kapott a falu, utóbb, 1957-ben már 1400 folyóméter hosszú hálózatbővítést hajtottunk végre. Ma 18 autóbuszjárat szeli keresztül a falut. Létesítettünk négy közkútat, s egy kilométer hosszan át útépítést is eszközöltünk. Jutott mindarra pénz, amit a falu lakói kívántak. Természetesen nagy többségében társadalmi munkában végeztek el a dolgozók.

— És az új tervek? — kérdezem Újhelyi Jánostól.

— Itt az emberek azt érzik, hogy minden értük történik. Már régen szakítottak a múlt keserves emlékeivel, s azon fáradoznak, hogy szebb, boldogabb legyen a holnapjuk, másszóval a jövőjük. Ha azt nézzük, hogy a községfej 1 esztési hozzá j árulás csak hét százalék, akkor ez a szám nagyon alacsony. De ha a tervezett beruházás társadalmi értékét nézzük, akkor az összeg bizony meghaladja a húsz százalékot is.

T/’o.ló igaz. Hiszen ha a

' tervet nézzük, no meg azt, amit már eddig is megvalósítottak, akkor igaza van Újhelyi Jánosnak. De nézzük csak a terveket, természetesen azt is, amit már eddig megvalósítottak.

Ebben az évben 500 méteren útépítést hajtanak végre. Hétezer forintért dögkú- tat építettek. Az ősszel tizenötezer forint értékben kövezik a Kossuth utcát. Bővítették, tizenkét lámpával a közvilágítást. Ezért a munkáért ötezer forintot fizettek már ki. Befejezték 1400 méter hosszban a villanyhálózat bővítést, melynek értéke eléri a 18 000 forintot. A könyvtár állományának bővítésere ezer, a KISZ sportkörnek pedig kétezer forintot juttattak.

A legnagyobb mégis az új művelődési otthon létrehozása. Bár a bővítési munka — befejezése után 350 ember fér majd el benne — 104 000 forintba kerül, készpénz csak 85 000 forint áll a rendelkezésükre, mégis rövid három hét múlva már az új otthonban szórakozhatnak fiatalok és idősek egyaránt. Ugyanis a munka legnagyobb részét társadalmi összefogással valósítják meg.

— A nőtincsi dolgozóknak úgy érezzük van erkölcsi alapjuk ahhoz, hogy újabb terveket készítsenek. Súlyos ezreket takarítanak meg úgy, hogy társadalmi munkát vállalnak. A legjobbak közül is nehéz lenne válogatni. A ki- szesek például már két vasárnap vonultak fel, — testületileg, dolgoztak a kultúrház átalakításán. De ott van minden munkánál a falu apraja, nagyja egyaránt.

Való igaz. A nőtincsieknek van erkölcsi alapjuk ahhoz, hogy új, még nagyobb, még szebb terveket szőjjenek, hogy még szebb, még gazdagabb legyen falujuk. Most már tudják, hogy nem úgy, mint régen, Honig Henrik úr érdekében történt minden a faluban, most minden a parasztok saját érdekeit szolgálja.

Terveznek is ezek az emberek. Mindazt valóra is váltják.

Egyre jobban gyarapodik az állatlétszám. Ehhez pedig állatorvosra van szükség. Azt tervezik, hogy mihamarább kétszer kétszobás ikerházat építenek. Az egyik az állatorvosé, a másik a pedagógusé lenne. A falakat még az idén felhúzzák.

Itt a másik. Új utcasor épül a faluban, mintegy 25 házzal. Ezt villamosítani kell,

Szaporodnak a gyermekek, a szülők egyre jobban el vannak foglalva- a határban, Ezért óvodát kell létesíteni a faluban.

Tanácsülésről tanácsülésre elhangzik a panasz: kövezni kell a Madách és a Rákóczi utcát.

Kétszáz hold jó legelőt tesz tönkre évről évre a Lékes- patak. Szabályozni kell, hogy az eddigi gyatra helyett jóminőségű szériát kaszáljanak onnan.

De kell egy pártház is. Itt lennének a tömegszervezetek is.

JLJosszú évtizedeken keresztül ismeretlen volt

a tervezés Nőtincsen is.

Terveket Honig úr készített. És ezek a mai tervek mások. A falusiak, a parasztok új terveket szőnek maguk, az egész társadalom érdekében.

Megvalósításukhoz pedig minden lehetőség biztosítva van.

— So —

MINDEN IGÉNYT KIELÉGÍTŐ

női, férfiruhát, Ízléses öltönyöket készít megrendelésre, minőségi munkával áll a közönség szolgálatára a

Szécsényi Ruházati

és Szolgáltató KISZ

SZABÓ RÉSZLEGE.

Keresse fel szövetkezetünket!

A pacák

t Bement az egyik sötét ud- . varra, s az ajtó elé lépett , halkan. Bizony arcpirító do- log, a barátunk hallgatódzott.- Később talán megbánta. Halk ; hangokat hallott, s már men- . ni akart csalódottan, amikor , hirtelen hangos szó ütötte ■ meg a fülét.

; — Ha nem jön az a pacák

! vacsorára ...!

— Hű! — melege lett egy ! pillanatra. — „Pacák“ — morogta. — Ez biztosan én le, szék. — Hirtelen kopogott és , oelépett.

A víz alatt használható töltőtoll nem okozott olyan meo- lepetést, mint az ő érkezése. Egy pillanatra megdermedt mindenki. Minden szem a háziasszonyra, barátja csinos feleségére, s őrá pillantott.

— A pacák megérkezett — nyögte ki zavarában, s a pillanatnyi feszültség jóízű kacagásban oldódott fel. Jó hangulat kerekedett, csak kelten éreztek bűntudatot: Péter felesége, s ö a „pacák“.

Hogy miért? — döntsék el önök.

P. A.

Egyik kedves ismerősömet vacsorára hívta meg barátja. Régebben találkoztak már, mindketten örültek, hogy alkalmuk lesz beszélgetni, hiszen legutóbbi találkozásuk óta sokat változott az életük. Barátja feleségét ismerte már, s talán ezért öltözött választékosán; no meg társaság is lesz. Legnagyobb problémája talán az volt, hogy nem tudta pontosan, hol is laknak a barátjáék.

Nem járnak egymáshoz, amolyan fiatalkori ismeretség, legénybarátság volt az ő barátságuk. Mióta Péter megnősült, valahogy „elszakadtak“ egymástól. Kicsit különösnek érezte ezt a meghívást is.

Alig vette észre, hogy megérkezett. Sötét este volt, nagyon bizonytalanul tekintge- tett; ugyan melyik házban laknak Péterék?

— Nyilvánvaló, hogy valamelyik házban — monologi- zált magában.

Hirtelen nem tudta, mitévő legyen. Három ház volt előtte, s most kopogjon be valahová, s ha nem ők lesznek?

— Minden körülménye között még ebben az évbe fel kell építeni Mohorán a iskolát — igy az egyik.

— Szükséges, nagyon szüle séges, tisztelt tanácsülés a bér celi szülőotthon. Ezért java solom, hogy annak megépítés feltétlen szerepeljen a terv ben — vélekedik a másik.

Mindenkinek van javasla ta. Az egyik érvel, magyarál szeretné a tanácsülés több tagját igazának fontosságává meggyőzni — választottjai ér deke, hogy elkészüljön egy ú kultúrház, az orvosi rendele vagy éppen az óvoda. A másil már számol: milyen beruhá zásokra futja a költségvetés bői.

Ezen a megyei tanács ülé sen is nagy volt a „vihar“. - Egy egész év költségvetés vitáján vettek részt a tanács tagok. Úgy hagyták azt jóvá hogy a munkások, parasztok értelmiségiek érdekét szol gálja az.

A lágy zsibongásban ai egyszerű szemlélő — ebben a: esetben az újságíró — hajlamos arra, hogy messze, nagyon messze elkóboroljon csapongó gondolatvilágában. — Valahogyan én is így voltán ezzel, ezen a költségvetés-i vitán. Érdekes módon nem tűnt egyszerűnek, hogy ma munkások, parasztok, a becsületes, haladó értelmiségiek vitatkoznak azon: mit, hogyan kellene csinálni. Hiszen régen ezek az emberek éppen hogy a mindennapi falatot tudták csak biztosítani a családjuknak. Terveket szőni? Milyen ismeretlen fogalom is volt. — Gond volt, hogy mit hoz a holnap. Lesz-e munka, lesz-e kenyér. És ma? Ma a falu, a járás, a megye, az egész ország jövőjét vitatják meg, teli optimizmussal.

Az embernek csak meg kell kezdeni csapongó gondolatvilágában történő kóborlását, máris messze elkanyarodik. — Én nem is haragudtam ezért, mert azon az úton jártam, amely keserves emlékek tárházához vezetett, amelyet nem, nem szabad elfelejteni.

Azt hallom, hogy a megyei tanácstagok vitatkoznak, de az értelmét már nem fogom fel. Látom ifj. Bagyal István előredül és jegyzetel, de mintha más ülne a helyén. Mert hogyan is volt régen?

Az úgynevezett vármegyei törvényhatósági bizottságban nem a munkások, parasztok, de nem *s a néphez hű értelmiségiek foglaltak helyet. — Nem arról tárgyaltak, hogy óvoda kell egyik-másik falunak, hanem arról, hogy milyen újabb adót húzzanak a parasztember nyakába, hogyan verjék dobra egy-egy paraszt kevés földjét, kis házát. De mi is lehetett volna más az érdeke a földbirtokosnak, a kormány főtanácsosnak, az esperesnek, szolgabírónak, polgármesternek, a kúriai bírónak, ha nem az, hogy minél több zsírt, hasznot hozatni a munkással, paraszttal. És ihogyan végighordozom tekintetemet a teremben, ltöny- nyű felidézni a múltat.

Ifjú Bagyal István dolgozó oaraszt ma Magyarnándor, Mohora, Becske, Debercsény lakóit képviseli itt, a megyei lanácsban. Régen? báró Butt-: ler Elemér földbirtokos fog-, lalta el Bagyal és a többi be- j isületes dolgozó helyét. Ismerős Balázs Ferenc is a balassagyarmati KISZ-ből. Ki is golt „helyette“ a „vármegyei örvényhatósági bizottságban?“; ’gén, tudom, vitéz Udvarnoky, Béla tábornok, a vitézi szék\ kapitánya. A tábornok úr ar-', ót volt híres, hogy megveret-: e választóit, katonáit. Pél- lául 1919-ben azért esukatta le, verette meg a frontról ha-, ’.atérő katonákat, mert poros tolt a csizmájuk. Egyik had-, ragya azért lelte ide előtt ha-', álát, mert termetre nagyon: xasonlított „főnökére“. j

Minden tanácstagról eszemre jut valami. Sztruhár Jánost rezem, feltétlen a felsőpeté- j lyi állami gondozott gyerme-' c ek jutnak eszembe. Azok, ikik gróf Almássy Imre kas- élyának 18 holdas parkjában •Inek vidáman, boldogan. —; Iztruhár János tanító, a nép j

Azt mondják a mamák, milyen orvos az, akit mosolyogni sem látnak. Zala doktorra gondolnak itt, Salgótarján gyermekorvosára.

Ö valóban keveset nevet. De bebizonyítja, hogy nem a mosoly gyógyít. Az a lényeg, hogy valaki lelkiismeretes legyen, érezze szívügyének hivatását. Hogy örömmel láthassa: a múló évek halmazra rakosgatják az eredményt.

Van munkája bőven Zala doktornak. Havonta legalább hatszáz kis csöppség keres nála gyógyúlást. Nem is könnyű a dolga. Hiszen nem értelmes felnőttekkel kell bánnia, hanem a fehérköpeny láttán sírvafakadó gyermekekkel.

Naponta harminc, negyven csöppséget hoznak ide az anyák. Külön művészet a türelmes bánás ezekkel a gyerekekkel. Nyűgösek, sírósak, ha valami bántja őket. Legtöbbje nem tudja mondani, hol fáj. Csak sírással panaszkodik. Így az orvos dolga rájönni a baj helyére és okára.

Legtöbb esetben szinte te- tőtől-talpig vizsgálnia kell. Szavak nélkül is sokat tud mondani a gyermek szája. A növőfélben lévő fogak, a piros torok. Kopogtatja a hátat, hallgatja a szívdobogást, a légzést. Vizsgálja a gyomrot, a fület és a tapintás eredményeként, vagy az élesebb sírásra megtalálja a bajt.

És írja, nem is írja, gyártja a recepteket. Sokat, nagyon sokat kell receptet írnia. Átlagban két-három receptet egy betegnek.

Mennyi bosszúsággal jár a gyermekorvos munkája. Meg kell küzdenie az ijedt szülők lelkiállapotával. De nem

utolsósorban a bizalmatlansággal. Mert olyanok az édesanyák, hogy túlzottan kétségbeesnek. A legkisebb láznál rohannak az orvoshoz. Ez rendjénvaló a gyereknél. Mert egy-két tizedes hőemelkedés jelezheti a közeledő veszélyt. És jobb elejét venni a bajnak. De ugyanakkor ezek a mamák igen hamar megnyugszanak. Mihelyt kezdődik a gyógyúlás, nem hallgatnak az orvosra. A gyógyszert csak addig adják, amíg emészt a láz, tombol a betegség.

Kismilliószor mondja egy nap a tanácsot, útmutatást. Nagyon sokszor nem fogadják meg az orvosi jószót, a gyógyulás alapfeltételét. És sírva jönnek, ha újra baj van.

Az is bosszúság, amikor jelentéktelen semmiséggel, körzeti beutaló nélkül hozzák a vidéki gyerekeket. Megkerülik a körzeti orvost, holott az időben és — kisebb, súlytalanabb esetekben — legalább éppúgy tudna segíteni.

Egyes édesanyák önzése, meggondolatlansága az egészséges, vagy kicsit beteg gyermekeket is komoly veszélynek teszi ki. Hiába van a berendezett elkülönítő. Jóformán sosem használják. Vizsgálatnál derül ki, hogy ártatlan kiütésnek vélt foltok, pettyek skarlátot, vagy egyéb fertőzéses betegséget jeleznek.

A túlzottan sok munka miatt Zala doktor nem azt mondja a napokról, hogy tel- nek-múlnak. Számára röppennék a napok. Egyik a másik után gyorsan, vissza nem térően. Az idő minden porcikája be van ostíva, valami tennivalóra.

Reggel 9-től rendel az

SZTK-ban. Eddigre végig vizsgálta az acélgyári bölcsőde 30 egynéhány csöppségét. Nem érzi feleslegesnek a vizsgálatot olyankor sem, amikor semmi tünet nincs a megbetegedésre. Hiszen az egészség legfőbb óvszere, a megelőzés. Már annyira ismeri ezeket a cseppségeket, hogy ránézésből is észreveszi a kezdődő bajt.

Két bölcsőde egészségügyi ellenőrzése tartozik munkájához. A másikba, a Petőfibe többnyire a délutáni órákban jut el. És az ebéd utáni órákat veszi igénybe, hetenként kétszer-háromszor is a tanácsadás. Apróbb-nagyobb kérdésekben ad tanácsot, útmutatást a hozzáforduló szülőknek. A tanácsadás sem szóból, beszélgetésből áll csupán. A legtöbb édesanya egészséges gyermekét is elviszi, hogy lássa az orvos, normális-e a fejlődése, nincs-e szükség esetleg valamiféle beavatkozásra.

Azután csak pár óra jut az otthonra. Mert az orvos magánélete minimális. Amikor ezt a hivatást választja, már tudja, mivel jár, menynyi lemondással, mennyi munkával, áldozatvállalással. És kevés szabadidejét sem tudja csak a családjának szentelni. Egy orvos sosem tudhat eleget. Fejlődik a tudomány, a technika, neki sem lehet egyetemen szerzett tudásával megelégednie. Állandóan tanul, képzi magát.

E héten külön esemény is betölti Zala doktor életét. Most jubilál, hét év fűzi már Salgótarján beteg gyermekeinek gyógyításához.

Szívből kívánunk legalább még tizszer hét évet áldozatos, szép munkájának végzésére.

Cjlaky Mária