Nógrádi Népújság, 1958. június (3. évfolyam, 43-49. szám)

1958-06-04 / 43. szám

195B. június 4. NÓGRÁDI NÉPÜJSÁG 5 Sohasem hitte volna méltó- ságos Juhász Elemér úr, hogy beláthatatlan birtokába korgó- gyomrú parasztjai fészkelik be magukat egykor. Mélysé­gesen felháborodik, ha valaki csak említi is ezt. Mert a nép- nyúzás tudományát annyira kiművelték itt, mint a me­gyében talán sehol. Az erdő- tárcsái dombokon hét kastély jala tört a magasba, hét úrnak szolgált itt a nép. Nem azért tette ezt, hogy annyira módos volt, s ezt cselekedhette. Oly földhözragadt, elesett volt itt ■a paraszt, hogy ezt megtehet­ték vele. kezeiben közösen munkálkod­nak sorsuk jobbrafordulásán. Mert 1949-ben termelőszö­vetkezet lett a Halász birto­kon. A felszabaduláskor szét­osztott földet négy esztendei próbálkozás után újra csak összehozták. De nem azért, hogy újra nyakukra üljön va­lami földesúr. Sok szó esett akkoriban a termelőszövetke­zetről, a kommunisták voltak ennek szószólói, olyan embe­rek, akik valamikor együtt cselédeskedtek az újonnan földhöz juttatottakkal. A felszabadulással új örö- — Nem lehet ez rossz, ha a magunkfajta emberek így beszélnek róla — gondolták Erdőtarcsa volt cselédei, s megpróbálták az új gazdál­kodási módot. Eddig nem járt úton indultak el, nem tekintve, csak előre. Mint minden indulásnál, most is nehézségekkel küzdöttek a szövetkezeti tagok. Hiszen a gazdasági épületeken és a föl­dön kívül mást nem vallhat­ták magukénak. A gazdasági épületek nagy segítséget je­lentettek, az igaz, de ahhoz nem volt elegendő, hogy meginduljon a termelő mun­ka, kialakuljon a normális élet. A termelőszövetkezetek rendelkezésére álló állami támogatásból hamarosan jó­szágot, szerszámot vásárol­tak, hogy megindulhassanak. Azt tartották akkoriban az újdonsült földbirtokosok: — Mindnyájunknak meg­van a két dolgos keze, nem lesz itt semmi baj, csak meg­indulhassunk ... Így is lett. A termelőszö­vetkezet ma már erős, nagy­üzemi gazdasággá fejlődött, ahol munkájuk után elége­detten élnek az emberek. De ne vágjunk a dolgok elébe, hiszen mindez időbe telt, im­már 9 kemény, dolgos esz­tendő van mögöttük, amely munkában és a közös szere- tetében egyaránt megedzette az embereket. Hiszen minden esztendőnek, amit a közösben töltöttek, külön története van. De hát ki győzné most azt így külön-külön felsorolni? A közös munka eredményeiről csak annyit, hogy míg az Ha egy kis esőt kapunk, lesz bő­ven gyümölcs — mondja Bartos István, a terme­lőszövetkezet el­nöke. Eredetileg csak két hold gyümölcsös tar­tozott a kastély­hoz. A termelő­szövetkezeti ta­gok még 8 hol­don telepítettek alma, körte, cse­resznye, egyszó­val vegyes gyü­mölcsfákat. uraságé volt a föld, mit fájt az a parasztnak, ha a búza nem adott csak 6—7 mázsát katasztrális holdanként. Az ő kommenciójukat úgyis meg­szabták előre. S a termelő- szövetkezetben a talajjavítás­sal, szakszerű gondozással a „gyenge föld“ sose adta alább 10 mázsánál holdanként a búza termését. Most is jut 4 kg a tagoknak munkaegysé­genként, bár az államnak is adnak 250 mázsát. Rendsze­resítették a havi előleget is. Munkaegységenként a 6 forint azt jelenti, hogy a 400—450 forintot mindenki megkapja. A fogatosok meg, akiket vég­eredményben jobban le is köt a munka, megkeresik a 800 forintot. Az állatgondozók pedig télen és nyáron egy­aránt csaknem egész napju­kat az állatok körül töltik, 1000—1100 forintot kapnak havonként. Az idén 48.50 fo­rintra tervezték a munkaegy­ség értékét. Csak az a baj, hogy pénzt mindössze 18 fo­rintot terveztek, a többi ter­ményben kívánják szétoszta­ni. Bár megyénk termelőszö­vetkezetei közül egyre többen látják be, hogy az a helyes elosztás, ha inkább pénzt kapnak többet a tagok. Mert valljuk meg őszintén, felesle­ges is munkaegységenként a négy kiló búza, mert ekkora mennyiségre egyetlen család­nak sincs szüksége, a fölösle­get amúgy is pénzzé teszik. Miért nem adhatnák akkor közösen az államnak? Az állami támogatásból vá­sárolt állatokat annyira fel­fejlesztették, hogy ma már az állattenyésztés jelenti a na­gyobb jövedelmet. Az elmúlt esztendőben is vásároltak hat tehenet, így csak a tejből 8—9 ezer forint pénz jön be ha­vonként. A fajtiszta baromfi- állomány meg tojással látja el a Balassagyarmati Keltető Állomást, s ez szintén pénzt jelent. Negyvenkilenc sertést már hízóba fogtak, hiszen le­szerződték az állatforgalmi vállalattal. Ha csak 130 kiló­sak lesznek is darabonként, közel 90 000 forintot jelent. Dehát nemcsak 130 kilósra szeretnék hizlalni. A kilenc pár lóval meg az a tervük, hogy megvárják még a nyári hordások idejét — mert ak­kor minden erőt mozgósítani kell — s az ősszel eladnak három pár lovat. Minek tart­sák, ha nincs szükségük rá. Itt van nem messze az erdő­kürti gépállomás, sokat segít a munkában. Van bőven gé­pük, időben elvégzik a mun­kát, s olcsóbban is jönnek ki így. Most is a heterózis ku­koricát géppel kapálták. Kell a kézierő. a kertészetben, mert az is van két hold. Paprikát, paradicsomot, káposztát, kara­lábét palántának. Desz ele­gendő zöldféle. Legalább 20— 30 000 forintra számítanak ebből is. S itt nagyon jól tud­ják foglalkoztatni az asszo­nyokat, mert ki értene náluk jobban a kerti vetemények- hez. Nem számolnak hát rósz- szül az erdötarcsai Szabad­ság Termelőszövetkezet tag­jai. A rövid történethez hozzá­tartozik még az is, hogy ko­molyabb megrázkódtatás két esetben érte a termelőszövet­kezetet. A kezdeti sikertelen­ségek nem egy tagban keltet­ték azt a gondolatot, hogy csak dolgoznak, haszon meg alig-alig mutatkozik. Ezért ért el 1953-ban a Nagy Imre- program viszonylagos vissza­fejlődést. A másik ilyen do­log, amely nagyban visszave­tette a tsz-t, az ellenforrada­lom volt. Bár célját egyik sem érte el, mert a termelő- szövetkezet nem oszlott szét, összetartották a jövőben ren­dületlenül bízó termelőszö­vetkezeti tagok, azonban ká­ros volt, hiszen időbe tellett, hogy az erdötarcsai Szabad­ság Termelőszövetkezet a vi­har után újra megtalálta, s utolérte önmagát. Mert az ellenforradalom idején nem egy ember fordított hátat a termelőszövetkezetnek. A ki­lépők között volt Tamaskó Ferenc is. Pedig most már nem élt rosszul a közösben. De hogy többen is mentek, jobbnak látta, ha ő is odébb áll. Persze azóta sok dolog tisztázódott benne, ma már látja, helytelenül tette, mi­kor így határozott. Most sem. keres többet, mint a terme­lőszövetkezetben, mert 1200 fo­rintra jött ki tavaly is ha­vonként egy-egy tag. Meg is említette nemrégiben az el­nöknek, ahogy összetalálkoz­tak: — Nem volt nekem itt rossz dolgom, azt az 500 mun­kaegységet én is megdolgoz­tam. Aztán volt pénzem, meg az asszony otthon jószágot is tartott. — Ezeket mondotta. Most már ott tart, hogy újra azon gondolkodik — s egyre többen a faluban —, hogy visszajönne. Az erdötarcsai Szabadság Termelőszövetke­zet tagjai pedig, a Halász bir­tok örökösei, várják, hogy új tagokkal gyarapodjon, erősöd­jön a nagy család, a termelő- szövetkezet. Vincze Istvánné Lókapával dolgozzák a termelőszövetkezeti tagok háztáji földjén a kukoricát. Gyorsabban halad így a munka, hiszen valamennyi dolgos kézre szükség van most. A termelőszövetkezet tábláját az erdőkürti gépállomás dol­gozta meg. Tíz holdon heterózis kukoricát is termesztenek. Eléggé kizöldült már a határ, találnak ehetőt a sertések is. Gyürki István gondozó éppen kifelé tereli a kondát. Szép a termelőszövetkezet sertésállománya. A 49 választási malaccal biztosították a jövő esztendő hízóját is. Fotó: Kata János A szarvasmarha állományt — jelenleg 48 — növelni sze­retnék. Különösen a tehénállománnyal vannak terveik. Ezt semmi sem akadályozza, hiszen a szarvasmarha tartás­hoz a takarmányalapot megteremtették. Most már zöld­takarmányon tartják az állatokat s ehhe? még egyedenként Levelező tagozat- indul a váci Mezőgazdasági Technikumban, A váci Mezőgazdasági latforgalmi vállalatnál, vagy Technikum levelező tagoza- a mezőgazdasággal összefüg- tán megkezdték a mezőgaz- gő más területen dolgoznak, dasági szakképesítés meg- Jelentkezhetnek azonkívül szerzésére jelentkezők felvé- egyénileg gazdálkodók is, teli előjegyzését Nógrád és akik szakképesítést akarnak Pest megye területén. szerezni és felvételüket a Felvételre azok a dolgozók helyi tanács végrehajtó bi- jelenitkezhatnek, akik a me- zottsága javasolja, gyei, járási, városi, községi Felvételi feltétel: 20—40 tanácsnál, állami gazdaság- éves életkor (nőknél 19 __40). ba n, kísérleti gazdaságban, A 40 éven felüliek korenged- termelőszövetkezetben, állat- ményt kaphatnak tenyésztési, termény- és ál- Kötelező iskolai előképzett­ség az általános iskola nyolc osztályának vagy a régi rendszerű középiskola (pol­gárig gimnázium) négy osz­tályának elvégzése. Ennél magasabb iskolai végzettség­gel rendelkezők a mezőgaz­dasági technikum II. osztá­lyába kérhetik felvételüket, különbözeti vizsgával. A Mezőgazdasági Techni­kum levelező tagozata négy évfolyamú. A hallgatók álta­lános műveltséget adó köz­ismereti tantárgyakat és gaz­dasági szaktárgyakat tanul­nak, középiskolai színvonalon és évenként kétszer vizsgáz­nak . Vácon. Részükre évi 18 nap fizetett tanulmányi szabadság jár. A vizsgázás után a hallgatók érettségi­vel egyenértékű bizonyít­ványt, illetve szakképesítő oklevelet kapnak. Bővebb felvilágosítást a váci Mezőgazdasági Techni­kum mezőgazdasági tagozata két kilogramm abrak is jön. ad. (Vác, Temető u. 3.). Szorgalmasak a termelőszövetkezet asszonyai. A közös munka mellett arra is marad idejük, hogy rendbe tegyék házuk táját. Szénási Istvánná és Szomszéd Jánosné háztáji földjüket dolgozgatják. Kukoricát tettek bele, hogy legyen mivel hizlalni az állatokat. kösök léptek a régi urak he­lyébe. A földesúri kastélyok­ban új élet kezdődött. Jóvá, szerényebb, mint régen, de igazibb, a való élet költözőti ide. Az egyik kastélyba pél­dául az óvoda kapott helyet A hatalmas fák alatt, az ár­nyas park csendjét a falus, apróságok zsivaja veri fel. — A másikban a Szabadság Ter­melőszövetkezet székel. A kastély körül elterülő gyümöl­csösben a tavaszi virágfaka- dást hozzáértő szemekkel Bartos István, a termelőszö­vetkezet elnöke és tagjai vi­gyázzák, hogy elegendő gyü­mölcs legyen. Kinn a határ­ban pedig, a hajdani Halá-t birtokon a pöfögő traktoi munkáját, a vető és kapált gépeket a Fekete Mihályok a Szomszéd Jánosok, a Wei­ser Gáborok irányítják, ellen­őrzik, mióta a termelőszövet­A szorgalmasakat is maga mögött hagyja a munkában Fekete Mihály és csapata. De igyekezniök is kell, ha azt akarják, hogy sötétedésig elvégezzék a két munkaegység­nyi kapálást. A dél már az egy teljes egységnél találta őket. Most lehet csak igazán keresni, mert munka az akad bőven.

Next

/
Oldalképek
Tartalom