Nógrádi Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 26-33. szám)

1958-04-30 / 33. szám

8

NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG

1958 április 36.

A határőrség balassagyarmati kultúrcsoportjának tagjai a magyarnándori állami gazdaságban. Képünkön: énekszám, harmonika kísérettel.

— A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG államhatárainak őrzésére vonatkozó harci feladatot megértettem, s ennek végrehajtására szolgálattételre elindulunk — mondja a járőrparancsnok. Feszes vi- gyázállás, hátra arc. S a két járőr esőben, sárban, tikkasztó hőségben, éjjel és nappal teljesíti feladatát.

Hosszú ez a határ. A kacs- karingós Ipoly völgyén majdn dolgozó nép parancsát teljesítik

testvéri csehszlovák népnek is. Zárt a határ disszidensek, kémek, diverzánsok és csempészek előtt. Erre ügyelnek ők: derék határőreink.

HIDEG ESTE VOLT. A hold sugara nem birt áttörni a makacs fellegeken. A két járőr K. S. és C. Z. léptei nyomán kopogott a föld. A határ, a szeszélyesen kanyargó Ipoly mentén húzódik. Rejtelmesen zúgott a nádas. Idegen nesz. A két határőr hallgatott. Néhány perc, s a zseblámpa fényében három férfi körvonala bontakozott ki. Felszólítás. Három ember került „hurokra”. A három körözött személynél felpumpált autóbelsőt, kötelet, fehérneműt, élelmet, pénzt és egy térképet találtak. A térképen tintával jelölték be kudarcba fúlt határsértési kísérletük helyét.

KÉSŐBB TÖRTÉNT. Bejelentés érkezett a parancsnokságra. Gyanús alakok közelednek a határ felé. Riadó! Feli kell kutatni a határsértőket. S a lakosság, a borsos- berényi vadászok segítségével — akik fegyverrel siettek a határőrök segítségére — kézrekerültek a határsértők.

Nehéz és felelősségteljes a határőrök feladata. Azt tartják, hogy a jó kiképzés egyik feltétele a jól végzendő munkának. És ez így igaz. Mert

tanítsanak, szórakoztassanak. Sikerrel zárult az alegységek között rendezett kultúrver- seny, amelyben a somosiak országos dicséretet is kiérdemeltek. S ha a falvakban feltűnik a határőrség hangszóróval, filmvetítő géppel felszerelt kultúrgépkocsija, örömmel üdvözlik azt a lakók. Magyarnándor, Somoskőújfalu, Szécsény, Nógrád- szakál, meg a többi községben. Várják, kérik a katonák szereplését, mert az mindég szórakozást, felüdülést jelent a falvak lakóinak. Benczúr- falván úgy emlegetik határőreinket, mint a kultúra terjesztőit, hiszen ebbe a faluba még agregátort is visznek magukkal, hogy azzal pótolják a villanyt, így tartsák meg a filmvetítést.

A SZERETET, A MEGBECSÜLÉS veszi körül határőreinket. Ott segítenek, ahol a legszükségesebb. Ipolytarnó- con jelentős munkát végeztek a művelődési otthon építésében. A balassagyarmati „Előre” termelőszövetkezetben szinte már számítanak is munkájukra. Most például a növénytermesztésben, a kertészetben vállalnak majd munkát, — akkor, ha szabadidejük megengedi ezt. Erre pedig mindég van szabadidő,

mert a munkások, parasztok gyermekeik ők. Sokáig emlegetik majd a határőrök segítségét a Balassagyarmati Bútorgyártó Vállalatnál is. Hiszen nemcsak a város, a megye, hanem az egész népgazdaság érdeke is, hogy mielőbb megkezdhesse munkáját a vállalat új asztalos részlege. Ez pedig csak 1962-ben történhetett volna meg, ha . . . A határőrök segítettek. A rétságiaktól megszerezték azt a hetven méter kábelt, amely az üzem megindításához szükséges, s csaknem 30 000 forin- tal csökkentették az építési költséget: rövidesen megin- dúl itt is a termelés.

Egyek ők a becsületes lakossággal. Olyannyira, hogy nemcsak résztvesznek a falu életében, hanem a falu lakóit is meghívják egy-egy rendezvényükre, egy-egy műsoros estjükre.

MENNYI EMLÉK, mennyi küzdelem jut osztályrészéül egy-egy határőrnek. De tudják: az a feladatuk, hogy bátran, éberen őrködjenek az országhatárra. Hiszen ez a szülők, dolgozó társaik, az egész dolgozó nép parancsa. A parancs végrehajtása, akárcsak a határ sérthetetlensége szent a határőr előtt.

— So —

Három boldogság

1889-et írtak akkor. Egy fiatal gyerek is ott sürgölődött a baglyasi erdőben, május elsején a felnőttek között, a majálison. Igen, hisz ekkor még majális volt, s az akkori „uraink“ nem látták akadályát, ha a munkások összejöttek. A fiatal gyerek, Szabó Jancsi volt a kis bányai csatlós, aki már hetekkel előbb készült az ünnepre. Eleinte hallani sem akartak arról, hogy ő részt vegyen az összejövetelen, de végül is makacssága megindította a kemény sziveket. S ezen a napon Jancsi elfeledkezett nyomorúságáról, arról, hogy nem tellett új ruhára és cipőre. Most érezte először, hogy társai vannak. Ekkor ismerte fel annak a lehetőségét, hogy van a munkásember gyereke számára úiás élet is a díszes templomi karzattól és a föld mélyétől.

Húsz évvel később Szabó János „forsíber“ (csapatvezető volt. 1909-et mutatott már a naptár. A háború előszele a kicsi Baglyas bányatelepre is eljutott. Most már titokban kellett a május elsejét megünnepelni. így a csapatok külön- külön gyűltek össze. Sokan nem tudták még a proletáriátus nagy ünnepének történetét, de annyi hozzájuk is eljutott, hogy május elseje a munkásnép ünnepe, s nem volt erő, mely az ünnepet akadályozza.

Szabó János ma a 80-ik életévéhez közeledik. Az idős veterán azonban három boldog emléket őrizget. Az első a munkásmozgalomba való bekapcsolódása, az 1889-i május 1. A másik, s talán a legboldogabb emléke 1919 május 1-éhez fűződik, mikor szabadon ünnepelhettek. Igaz, később száműzetésben volt része a Tanácsköztársaság bukása után. De hát hogyisne. Az egyszerű bányászt nagy bűn terhelte. Volt igazgatóját a palahányóra, fizikai munkára osztotta be. Azonban a száműzetés keserű kenyere sem törte meg hitét. S mikor felvillant a szabadság hajnala 1945-ben, az idős harcos örömkönnyet hullatott, s ez harmadik emléke.

A somesköújfalusi határőrség tagjai — a falu leányaival népitáncot adnak' elő.

nem végig, s átszeli a Ka- rancs hegységet. S a járőrök ahányszor elindúlnak, mindég az él bennük: szent ez a határ. Sérthetetlen. Bár két testvéri szomszédnépet választ el egymástól, mégis ébren kell őrködni sérthetetlensége felett. Érdeke ez nemcsak a magyar, hanem a

határőreink a nehéz és fáradtságos kiképzés után válla ják a még nehezebb és több órás szolgálatot

ÉS A JÓL VÉGZETT MUNKA után édes a pihenés, a szórakozás. Határőreink élnek is ezzel. Tanúinak, szórakoznak, sőt gondoskodnak arról, hogy másokat

A Pannónia Filmstúdióban befejezték a Szállnak a darvak című szovjet film szinkronizálását. A film két főszereplőjének hangját Csernus Mariann és Buss Gyula tolmácsolja. Folynak a feliratozási munkálatai a Moszkvában találkoztunk, című színes szovjet filmnek, amely a moszkvai VIT ünnepségek felejthetetlen napjait örökíti meg.

A Budapest Filmstúdió májusi tervében szerepel egy kis- film, amelyet a Népművészeti Intézet munkatársának, Raf- fai Annának közreműködésével készít el, a film rendezője: Czigány Tamás. A kisfilm címe: Tavasz Bujákon, amely a vidék népviseletét, népszokásait és művészi hímzéseit mutatja be.

Színes szovjet film a Hajsza, amelynek izgalmas cselekménye a polgárháború idején játszódik. A Hajsza kiegészítő műsora a Korok tánca, című színes német zenés rövidfilm, amely a táncok fejlődését varázsolja a néző elé a menüettől a rock and roll-ig.

Zola híres regényéből készült a Patkányfogó című magyarul beszélő francia film, rendezője René Clément, főszereplője a világhírű német filmszínésznő, Maria Schell.

Az Éjszaka szépei című francia filmet René Clair rendezte, története egy fiatal zenetanár hétköznapjai és színes álmai körül bonyolódik. A szórakoztató film főszereplői Gérard Philipe, Gina Lol- lobrigida, Martine Garol és Magali Vendeuil.

Színes csehszlovák mesefilm a Játék az ördöggel, amely egy kiszolgált katona és a lelkeket vásárló ördög kalandjait meséli el.

Mamin — Szibirjak Arany című regényéből filmet készített a szverdlovi filmstúdió Az arany igájában címmel. A film főszereplője Pereverzev, egyik női főszerepét Kaszjánova ját- sza, aki a Don Quijote című filmben Dulcineát személyesítette meg.

Baleset a 8. sz. bányában a címe a legújabb szovjet filmnek, amelynek főszerepét a „Nagy hazafi,, címszereplője, Bogaljubov alakítja.

Jancsiból János lett. Ám 66 évével ő is ott volt az elsa igazi szabad május elsején. Roggyant lábakkal, büszkén feltartott fejjel vitte a győzelmes vörös zászlót. Szinte megtáltosodott ezen a napon. Az ünnepi gyűlés alatt a szeméből megeredtek könnyei. S emlékezett az 1889-i május elsejére, midőn eljegyezte magát a munkásmozgalommal. Ma öregembernek mondják, de mikor megkérdem: mit tenne ha újból az élet előtt állna, így válaszol: — Ismét a megtett utat választanám. — Idős kora ágyához láncolta Szabó bácsit, de május elsején ott lesz a rádió mellett, lélekben együtt az ünneplők sokaságával.

iUWlW

Hegváltoztatják a

kocsipiac helyét

Salgótarjánban megszüntetik a kocsipiac jelenlegi helyét. Május elsejétől a kocsipiac eddigi helyén, a November 7. Filmszínház mögötti

téren lesz az autóbusz megállóhely.

A kocsipiac a baglyasaljai átjárónál, a jelenlegi állatvásár téren lesz.-------------Élé

nk -kulfúrélef Lőrinc-puszfán

A lőrincpusztai Dimitrov Termelőszövetkezet 17 KISZ- fiatalja kultúr csoportot alakított. Az indulás nehéz volt, az igaz. De most már szép eredményekről beszélhetnek. Az őszön részt vettek a silózási versenyben és 400 forintot kaptak jó munkájukért. Ebből a legszükségesebbeket igyekeztek beszerezni, a színpadot építették meg. Eleinte csak a termelőszövetkezet munkában megfáradt tagjait szórakoztatták, de most már az a tervük, hogy a szomszédos községekbe is ellátogatnak, mert a húsvéti érsekvadkerti vendégszereplésük jól sikerült. A bevételből a KISZ helyiséget csinosítják.

iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiitiiiiw iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiuiiiimir

Ez a hazánk, itt a helyünk

Azt vártam, hogy azt mondja majd: „.; .a honvágy miatt jöttem haza.;.” A külföldi rádió — és sajtó ugyanis azt szeretné magyarázni, bizonyítani, hogy a „szabad földről“ csak azok a magyarok térnek haza, akik a „nyugati jólét“ ellenére sem tudnak megbirkózni a honvággyal. És érdekes. A tereskei, alig 25 esztendős, szőkehajú, mosolygós arcú fiatalember, Szinovszki György egészen mást mond nyugati „élményeiről”. Valahogyan egyetlen szavából sem csendül ki az, hogy nyugaton kolbászból lenne a kerítés fonva, hogy mindenki a legragyogóbb luxusautókon futkosna, hogy mindenki dolgozhat, annyi a munkások keresete, hogy bőven fedezi a létfenntartást, a szórakozást, művelődést, s hogy valamennyi tőkésből az emberi humanizmus áradna. Pedig akkor, — 1956 október—novemberében a „Szabad Európa”, vagy az „Amerika Hangja” rádióállomások de sokat beszéltek erről a képtelenségről. Igen ! Ez idézte elő sok ezer magyar között Szinovszki György és felesége, no meg az akkor még alig 13 hónapos gyermekük, a kis gömbölyű arcú Katika kálváriáját is.

Hogyan is történt? Mit is kapott a ,.szabad földön” Szinovszki György és családja? Hallgassuk meg !

— Ügy történt, mint a többieké. Az ellenforradalom napjaiban a tétlenség mellett a „Szabad Európa” rádió adásait hallgattuk. Nem ismertem a Horthy-rendszert, s amikor azt hallottam, hogy ennyi, meg annyi magyar léptp át a „szabad világot” jelentő osztrák határt, mi is útnaff indultunk. Huszonhárom éves fejjel, kislányommal a karomon, feleségemmel a jobbomon. Budapest, Győr, Kapuvár. Ez a három jelentős város. Éjszaka léptük át az osztrák határt. A gyermek sírt. Befagyott a cumis üveg. Aztán az eisenstadti hétezres láger. Reggelre két decilitre tea, fekete, kis darab kenyérrel. Az erkölcstelenség, a kiszolgáltatottság és végül az elkeseredés — mondja.

Hallgatom. Ott érzem én is magam, abban a borzalmas lágerben. A jegyzetfüzetemben egymás után telnek meg az oldalak, ö beszél. Én írok. Gondolatban kísérem őket. A „jólét” undora. Az embervásár. A hontalan senkik. S most megyek velük. Elég a lágerből! Haza! Haza! Otthon a helyünk. Karácsony lesz. Várnak a testvérek, a 74 esztendős öregapánk. Anyánk! Hét testvérünk, anyánk 25 unokája, négy dédunokája. S ez győzedelmeskedik! A szökés sikerül — de csak a határig. Most már amazok az urak ! Hiába az emberi akarat. Minden élőiről kezdődik. Bécs. Másnap már repülővel irány Anglia. Egyetlen nap sem telt még el. Nem kérdezik mit akarnak. Liverpoolból hajón — irány Kanada. Ott, ott kell az olcsó munkaerő !

— így érkeztünk meg Kanadába. Fiatal életem egyik legsötétebb lapjait jelentik ezek a hónapok. Karácsonyra itthon akartunk lenni. Windsorba ért bennünket az ünnep. Akár tetszett, akár nem, templomba kellett menni. De mert nem volt a feleségem fején kalap, kiküldtek onnan bennünket. Kalap ! Hiszen még dohányra sem volt pénzünk — nevet keserűen Szinovszki György.

— Nagynehezen sikerült egy autógyárba elhelyezkedni; Értem a szakmát, hiszen autószerelő vagyok. Arra akartak kényszeríteni, hívjam ki a szüléimét is, a költséget a gyár fizeti úgy, hogy majd ledolgozom; Nem tettem. Kirúgtak; Az utcára kerültem.

Úgy beszél, hogy engem is magával ragad. Megint kezdem követni őt. Földmunkás a farmon. Órabére 50 cent. Havi keresete 85—87 dollár. A lakbér? 110 dollár. A kétségbeesés. Futkosás, fűhöz, fához. Munka kell. Éhes a gyermek! Hol itt, hol ott sikerül egy-két hétre munkát vállalni. Farm. Építkezés. A Ford gyár. Szilárd talaj sehol!

— Nem ezt ígérték ! — vágja a pap szemébe.

— Takarodj az utcára, te hazátlan kutya — volt a wind- sori „magyar” pap válasza. — Itt nem lehet követelni. Itt csak kérni lehet'

A gyermek, az asszony, a feleség sírása mind-mind egy- egy késszúrás volt Szinovszki szívébe. Rádöbbent az igazságra. Hazátlan kutya. Senki; Nem ember; Csak egy hontalan !

— Végső kétségbeesés közben tévedtem el Ottavába, a magyar külképviseletre. Mutattam a leveleket, amelyeket itthonról kaptam. Kértem, könyörögtem. Segítsenek! Haza akarunk menni. Megtévedtünk.

— Segítettek, sikerült. Hetven centtel a zsebben útnak indultunk. Hat napot, hat éjjelt az ottawai parkokban, állomásokon töltöttünk. Szerencsénk az volt, hogy a városba érkezett Erzsébet angol királynő. Ekkor a szegényeknek sem szabad éhezni. Mi is szállodába kerültünk. Ez a „pünkösdi ünnep” nem tartott sokáig. Elment a királynő, újra az utcára kerültünk. Az amerikaiak bíztattak. Mi éheztünk. Az ígért repülőgép csak nem jött.

Nagy tettre határoztuk magunkat. 1957. december 9-én férfiak és asszonyok, de még a gyermekek is éhségsztrájkba kezdtünk. Negyvennyolc óráig tartott. Lett is nagy riadalom-. Jöttek az újságírók. Rádió és fotóriporterek. Rendőrségi lágerbe kerültünk. De eljött a várva várt nap. Írországon, Biesen keresztül hazaérkeztünk.

— Nem az állig felfegyverzett katonák, hanem szereti barátok, magyarok fogadtak bennünket.

— Látja — mutat kislányára — O sem éhezik már, én is dolgozom. Boldog az egész család. De százezrekkel kell megértetni: milyen a „szabad világ” igazi arca !

Szinovszki György ma boldog ember. Dolgozik. Szakmájában. szerelő az állami gazdaságnál. Most havi 1200 forintot keres. A nyári hónapokban meghaladja majd az 1800 forintot is. Van földje — a gazdaságtól kapta. Olcsó a tej, meglesz a jövő évi fejadagja is. S míg Kanadában az „ígéret földjén” a kétségbeesés volt az úr, ma új terveket sző. Főgépész szeretne lenni. Tanfolyamra jelentkezett. Jövőre? Új ház építéséhez kezd — az államtól juttatott telken.

A kisemmizett, hontalan emberből boldog családapa lett,- Van értelme az életének, s most érzi csak igazán:

— Szabad ország, szabad embere vagyok itthon — mondja;

Szinovszki György új ember lett. Szabad, gondtalan; S a terve? Valóra válik!

— Somogyvári László —