Nógrádi Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 26-33. szám)
1958-04-19 / 30. szám
1958. április 19. NÓGRÁDI Népújság 7 Egy balassagyarmati vita margójára A minap hevesen vitatkozó népes társaságba csöppentem. A „vesszőparipa” — városunk közvéleményének egyik leg- hálásabb beszédtémája — a „salgótarjáni sovinizmus” volt. Az előbbiek során nem véletlenül, hanem tudatosan használtam múlt időt. Igaztalanok lennénk és struccpolitikát folytatnánk, ha nem vennénk észre, hogy a káros megkülönböztetés ma már csak a múlté, ha nem ismernőnk be őszintén, hogy a két város megitélése terén egyideje gyökeres változás következett be a mi javunkra. Úgy vélem, ennek bizonyítására elegendő felemlítenem az épülő városi vízmüvet, az újkóvári — pedagóguslakással is rendelkező — új iskolát, a 3 éves terv keretében létesülő negyedik óvodát, az Áchim András útcai bölcsődét, a városi Szociális Otthon kiürítésére, valamint modern konzervüzem megteremtésére irányuló megyei törekvéseket. Ezzel szemben mit tapasztalhatunk? Sétáljunk csak végig Balassagyarmat utcáin, terein, Jigeteiben, s a lokálpatriotizmus féltő gondoskodásának T anulóink szívvel-lélekkel fogtak hozzá a jövő építéséhez. Télnek idején az idő viszontagságaival küzdve feltártak egy új területet, kézifúróval, távolról szállítva vödörben a vizet a fúrólyuk tisztításához. Körülbelül három hónapi fúrás után kijelölték az új tanbányát. Megkezdődött a föld egyengetése a hegyoldalban, majd az első ácsolatot beállították. Amikor 34 métert haladtunk előre, láthatatlan kéz állj t parancsolt. Keservesen nézzük a füstbement munkánkat. Ifjúsági tanbányáról álmodtunk. Mi adjuk neki a nevet. Tervezgettünk, melyik név fejezné ki legjobban céljainkat. Mi fiatal vájárok, fiatal vájártanulók egy mintaszerű biztonságos üzem fejlődését láttuk magunk előtt. Itt kívántuk bebizonyítani, ha arra jegyei helyett a modern barbárság burva megnyilvánulásába ütközünk lépten-nyomon! A Sztálin-liget egyes fékevesztett elemek nagyobb dicsőségére — az általános pusztulás nyomait viseli. Letaposott pázsit, feldúlt virágágyak, kitört tilalmi táblák, megrongált padpillérek, lelki szegénységet tükröző Ízléstelen feliratok harsogják, hogy egyesek híjával vannak a legelemibb öntudatnak, szépérzéknek, mindannak, ami az embert emberré teszi! Vajon a rombolás dé-_ monjának ezen szánalomra méltó megszállottái gondoltak-e már arra, hogy az elmúlt esztendőben több mint 83 ezer forintot fizettünk ki parkosításra? Eszükbe jutott-e már valaha is, hogy csupán a ligeti padok évi átfestése, kihelyezése és őszi visszaszállítása 10 350 forintjába kerül a városnak? Az utcák és az úttestek piszkosak, szemetesek, a ligetekben csakúgy mint a járdákon kerékpárral — sőt motorkerékpárral és lovaskocsival is — közlekedő felnőttek veszélyez- j tetik egymás és gyermekeik életét, testi épségét. A j árdákat a vezető elvtársak lehetőséget adnak, hogy megálljuk a helyünket a munkában, a termelésben KISZ ifjúsághoz méltóan. Érthetetlen előttünk: terveink megvalósítása elé miért gördítettek akadályt? lrén-bá- nya visszafelé fejt és 3—4 hónap múlva vége. A pólyosi üzemben széntermelési lehetőség nincs. A tapasztalt, felnőtt vájárok sem tudtak termelni. Kérjük az illetékes elvtársakat, hogy céljaink elérésében nyújtsanak támogatást. Olyan magunk által megépített üzemet akarunk, ahol a szakma alapos elsajátítása mellett a szénbányászat tervteljesítéséhez mi fiatalok is aktívan hozzájárulhatunk. NÉMETH MIHÁLY KISZ-titkár HLAVÁCS EMIL szaksz. bizalmi Nagybátony, Vájártanuló Intézet szegélyező csemetefák nagyrésze derékban kettétörve, a díszcserjék letaposva, a köz- kutak az erőszakos rongálások következményeképpen szinte állandóan üzemképtelen állapotban! S mindez olyan városban, ahol előszeretettel emlegetik a lokálpatriotizmust, s vele együtt a „salgótarjáni sovinizmust” méginkább! Ezek a melldöngető barátaink elmélkedtek-e már csak egyetlen egyszer is azon, hogy az 1956/57 évben kereken 120 ezer forintot áldoztunk fásításra és az útszéli fák pótlására? Tudomással birnak-e arról, hogy városunkban 100 ezer négyzetméternyi terület sep- séséért és az utcai szemét elszállításáért évente 170 ezer forintot fizetünk ki? A kutak állandó rongálóinak a tartozékok eltulajdonítóinak felvillant-e már valaha is agyában, hogy tavaly például a 20 darab közkút karbantartása és felújítása a városi tanácsnak 23 801 forintjába került? 1956 végén városunk területén 15 darab hulladékgyűjtő ládát szereltek fel, kereken 5 ezer forintért. Ezek túlnyomó többségét alig egy esztendő leforgása alatt „ismeretlen tettesek” törték, horpadásig rugdosták, s azzal szórakoznak, hogy meggyújtják a bennük lévő hulladékot. Távol álljon tőlem olyan szándék, hogy ezeket a modern barbárokat a lokálpatriótákkal együtt emlegessem. Ugyanilyen megbocsáthatatlan hiba lenne részemről az általánosítás, vagy akárcsak azt is állítani, hogy ezek a felelőtlen elemek vannak többségben. Éppen ellenkezőleg! ök csupán parányi részét teszik ki városunk társadalmának, s számuk egyre csökken. Ennek ellenére sem tűrhetjük ölhetett kézzel, hogy tovább pusztítsanak, hogy tovább mérgezzék városunk egészséges levegőjét, hogy tovább csorbítsák Balassagyarmat hírnevét. Ezeknek a személyeknek sem joguk, sem erkölcsi alapjuk nincs ahhoz, hogy magukat hazafiaknak nevezzék, de ahhoz sem, hogy a „salgótarjáni sovinizmus” emlegetése révén további ellentéteket szítsanak a két testvérváros között! Gyürky Zoltán Balassagyarmat Á vájártanulók bánata llllllllll!llllll!!lllllllllllllllllllllllli!ll!lllllllllllll!llllllllllllllllllllllllllllllllllllll)l!llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll!!illll!llllllllllll!l!ll!lllllll|l;!!!||||||!||||Ul|||l!!||||||||l!|inill|||!| Távolkeleten új ipari nagyhatalom születik — Kína a szocializmus útján — A hatszázmilliós lakosú Kínai Népköztársaság megalakulásának nyolcadik évfordulóját ünnepli. Az előző polgári-feu- dalista rendszertől fejletlen ipart örökölt. Csupán a tengerparti tartományokban, főleg Sanghajban és vidékén volt jelentősebb textilipar. Azonkívül a Jangtze-parti Vuhanban és Mandzsúriában Ansan környékén alakult ki Hét nehézipari centrum. A népi Kína első 5 éves tervében céljául tűzte ki, hogy megkezdi az óriási területű ország (közel 10 millió négyzetkilométer) természeti kincseinek feltárását és ezekre alapozva, komoly nehézipari bázisokat létesít az eddig teljesen elhanyagolt belső tartományokban is. Északnyugat Kínában jelentős olajmezőket fedeztek fel Yünen, Karamaj és Cajdan vidékén. Az újonnan feltárt Ta- tungi szénmedence készletei egymagákban felülmúlják Kínának az előző becslések szerinti összes szénkészletét. A Tatungi szenet Paotounak. az új nehézipari központnak üzemei használják fel. Mandzsúriában Harbin, Csangcsun és Senjang gépgyáraiban sok 10 ezer ember dolgozik. Közép-Kínának legfontosabb új létesítményei: Langcsou modern kőolajfeldolgozó üze' me, Lojang traktor és gépgyár, Csöngcsou textilgyárai, Cinan új ipartelepei. A Sárga folyó partján épül Szanminhszia-nál Kína legnagyobb vízierőműve. Iparosítják Dél-Kínát is: Kun- min új gyárakat kap, valamint Dél-Kina legnagyobb városában, Kantonban is új üzemeket létesítenek. Megnövekedett feladatok - növekvő jólét TÉNYEK ÉS SZÁMOK AZ 1958-AS TERVÉVRÖL AZ ALBÁN NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN Amint ismeretes, az Albán Munkapárt Központi Bizottságának plenáris ülése felemelte a második ötéves terv mutatószámait. A határozat értelmében az ipar idei tervfeladatai 18 százalékkal magasabbak a tavalyiaknál és 7 százalékkal magasabbak az eredeti előirányzatnál. A mezőgazdasági termelés térfogata az idén 1957-hez képest 24 százalékkal, az eredeti előirányzathoz képest pedig 14 százalékkal emelkedik. A határozat arról is intézkedik, hogy a megnövekedett tervfeladatok teljesítését az eredetileg előirányzott beruházások növelésével is elősegítse. E cél érdekében az 1958-ra előirányzott beruházások összegét a határozat 67 százalékkal növeli. A beruházások túlnyomó része különböző népgazdasági ágak fejlesztését szolgálja. 1958-ban több mint 70 kisebb- nagyobb tervalkotás építését kezdik meg. illetve fejezik be. A mezőgazdaságban újabb nagyarányú talajjavítási munkálatok indulnak meg. A mocsaras vidékek lecsapolása és a korszerű öntözési rendszer felépítése többezer hektár földet tesz termővé, tíz és tízezer hektáron biztosítja és tetemesen növeli a termelést. Az 1958. évi terv gondoskodik a dolgozó tömegek anyagi és kultúrális életszínvonalának megfelelő emeléséről is. A kereskedelem áruforgalma az idén 30 százalékkal lesz magasabb az 1957. évinél, illetve 23 százalékkal lesz magasabb az eredeti tervelőirányzatnál. Az idén állami beruházással 147 578 négyzetméter lakóterületet építenek be. Ezenkívül az Állami Bank a tavalyi hitelkeret kétszeresét biztosítja családi ház és társasház építkezésre. A különböző fokú iskolákban 5—22 százalékkal növekszik a tanulók száma, a főiskolai hallgatok száma pedig az új tanévben meghaladja majd a háromezret. Az idén valamennyi termelőszövetkezetben bölcsődét és napköziotthont kell létesíteni. Amint a párt Központi Bizottságának februári plenáris ülése határozatában megállapította, minden lehetőség meg van a felemelt tervfeladatok teljesítésére, sőt túlteljesítésére is. Ezeket a lehetőségeket és távlatokat tükrözi az Albán Népköztársaság idei költségvetése is, amely az előirányzatok szerint kb. 5 milliárd lek fölösleggel zárul majd. Nemrég Moszkvába érkezett a Szovjetúnió Tudományos Akadémiája által kiküldött második délsarki expedíció részvevőinek egy nagyobb csoportja. A tudósok a hatodik kontinensen töltött tizennégy hónap alatt értékes munkát végeztek. Az első délsarki expedíció tapasztalatai nyomán jelentősen kiszélesítették tudományos kutató munkájukat. Miután berendezték a szárazföld belsejében a Pionyerszkája állomást és a Banger-oázisban levő állomást, a szovjet kutatók a tél folyamán gondosan előkészítették a geomágneses pólus térségébe teendő utat. A szánvonaton elindulnak Koratavasszal többször is próbaútra indultak, útközben üzemanyagtároló, helyeket létesítettek. 1957. október 8-án a Mirníj állomáson dolgozó tudósok 27 társukat a jégkontinens távoli részeibe kisérték, hogy ott újabb szárazföldi állomásokat rendezzenek be. Ezt a több mint kéthónapos menetelést A. Tresnyikov, a délsarki expedíció vezetője, a Szovjetúnió Hőse irányította. Az 858. kilométernél felállították a Komszomolszkája állomást, amely 3540 méterre fekszik a tenger színe felett és a szárazföldön való további előrenyomulás fő támaszpontja lett. A szükséges üzemanyagtartalékot repülőgépek szállították ide. Ezekután a traktorszán-vonat, amelyhez a Vosztokon és a Komszomol- szkáján áttelelt vontatógépek is csatlakoztak, elindult, hogy megtegye a kijelölt út utolsó szakaszát. Napjában csak kétszer álltak meg rövid pihenőre. Ilyenkor meterológiai és geomágneses megfigyeléseket végeztek, súlyelemzéssel meghatározták az alapkőzetek települési mélységét. A Mirnijről az Antarktisz belsejébe irányuló nagyszabású sarkvidéki menetelést egy másik szárazföldi traktor szánvonat hajtotta végre külön erre a célra készített vontatókon. Már a harmadik délsari expedíciót tagjai is útnak idultak. A vonat tíz nagy tel- ísitményű terepjáróból állott, lindegyik 2-2 szánt vontatott, melyek a felszerelést szállí- jtták a felállítandó Szovjet- zkája állomás helyére. Vol- ak a szánokon fűthető háziók, villanytelep, rádióállo- nás, konyha stb. A traktorvonat a Komszo- nolszkája állomás után dél- íyugatnak fordult a viszony- agos megközelíthetetlenség >ólusa felé és Mimíjtől 1420 kilométerre, 3700 méter ma- 'asságban létrehozták az új Izovjetszkája állomást. Ezen \7. állomáson hat sarkkutató ölti a telet V. Babarikin ve- :etésével. amelyet az 1936-os angol expedíció földnek vélt és Disco- very-Földnek nevezett el, most kiderült, hogy sekély vízzel borított zátony, s geológusai és geográfusai olyan kőzetmintát gyűjtöttek, amelyek a partvidéknek eddig meg nem vizsgált szakaszain mutatkoznak az Antarktisz felületén. Az Antarkisz keleti részén, útban az V. György király partja felé, repülőgépről vizsgálták meg a part vonalát. Az expedíció egy másik repülőgépe leszállt a Horn Bluff-fokon. Itt a homokkőben olyan elszenesedett növényi maradványokat találtak, amelyek az Antarktiszon 100 millió évvel ezelőtt tenyésztek. vizsgálata arra mutat, hogy ott számos ásványi kincs for-, dúlhat elő. A kutatások eredményeképpen a világ új, tudományos gazdagodott. nagy értékű ismeretekkel J. Alfimov Ismeretlen területen 1958. január 27-én az „Ob” Diesel- elektromoshajó fedélzetén dolgozó délsarki tengeri expedíció befejezte az Antarktisz eddig szinte ismeretlen partvidék-részének tanulmányozását. A Wilkes-Földön több mint 20 ezer kilométernyi területet kutattak át. Az expedíciós hajónak négyszer kellett átvágnia magát hatalmas jégtorlaszokon, hogy kiköthessen egy sima jégmező szélén. Ez utóbbinak a területe 15 négyzetkilométer. Az úszó sziget súlya mintegy 30 millió tonna. Kora, amint ezt Sumszkij professzor, az expedíció glaciológusa megállapította, legalább 150 évre becsülhető. Az expedíciók által gyűjtött anyag és a belőle levont feltételes következtetések tudományos jelentősége igen nagy. Többek közt feltételezhető, hogy az Antarktisz nem összefüggő szárazföld, hanem szigetek nagy kiterjedésű összessége. Az Antarktisz geológiai A szovjet tudósoknak a Wilkes-Földön végzett kutatásai szerint a partvonal valóban sok-sok mérfölddel délebbre húzódik, mint ahogy azt a jelenleg használt térképek mutatják. Arról a területről, Előkészítik a terepjárókat az útra Hóvihar után