Nógrádi Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 26-33. szám)

1958-04-19 / 30. szám

4 NÜGRADÍ mpujsOg 1958. április 19. Közösen... Szorgalmasan dolgozó embe­rekkel van tele a csécsei ha­tár. A falutól nem messze a töb­bi között három ökrösfogat is dolgozik egy földön. Ahogy messziről nézi az ember, látja, ugyancsak hajtják a jószágot. Arra sincs idejük, hogy egy percre megálljának, ember és állat kifújja magát. Közelebb mentem, s amikor a föld de­rekán találkoztunk, barátságo­san köszöntem a fáradságot nem ismerő embereknek, akik­nek arcára a gond, a nehéz munka épp olyan barázdákat szántott, mint ők a földre. — Egy pillanatra megállha­tunk, de csak egy pillanatra — hangsúlyozza Hényel József, a föld gazdája. Látszik a fáradt arcokról, jól esne egy kis pi­henő. A hatalmas vetőgép előtt lihegve, izzadtan áll a két ökör. A traktorvontatásra méretezett vetőgépet még négy ökörnek is fáradsá­gos lenne húzni, hát még e kettőnek. Meg is kérdem: — Mondják csak, nem saj­nálják a jószágot ilyen nehéz munkával kínozni? — Sajnáljuk, de mit csinál­junk? Egy napra kaptuk köl­csön a vetőgépet. Ha két pár ökröt fognánk rá, nem végez­nénk a másik munkával. így inkább hajtjuk, akárhogy iz­zad is. — Holnap is nap lesz — kö­tekedem tovább. — Méghozzá vasárnap — mondja Hényel gazda. — De akkor sem pihenünk, mert a sógornak — Kovács Istvánnak, aztán meg a másik sógornak — Vidó Istvánnak megyünk vetni. Addig nem lesz vasár­nap vagy ünnepnap, amíg a máp nincs a földben. Már indulnak is. Kezdődik a hajsza, az ökrök nógatása. Megyek velük tovább. — Úgy van az — mondja Hényel gazda — láthatja is, — tudunk mi kényszer nélkül is szövetkezni, ha a munka meg­kívánja. Amikor sok a munka, szövetkezem a sógorokkal, mert közösen azért mégis csak jobban megy. Ha túl vagyunk a munka nehezén, felbomlik a szövetkezet, hogy később újra alakuljon. Érdekes gondolatot vetett fel Hényel gazda e rövid beszél­getés folyamán. Közösen azért mégis csak jobban megy — mondta, mikor elbúcsúztunk. Érdekes, ha parasztembe­rekkel beszélgetve a szövetke­zésre kerül a szó, azonnal ta­lálnak a közös munka £llen száz kifogást. Legfőbb érvük az szokott lenni, hogy hát nem sok köszönet van a közösen végzett munkában. Nem való az a magyar parasztnak. Hát ha nem való, miért szö­vetkezett a napokban Hényel József k. csécsei hét holdas dolgozó paraszt a sógoraival, s miért dolgozott négy benezur- falvai dolgozó paraszt is egy földön négy fogattal, s lehetne a példákat sorolni tovább. Ta­lán azért, mert nem értik meg közösen egymást? Helytelen lenne ezt állítani. A mi fal- vainkban a nehezebb munkák elvégzésére a múltban is, meg ma is szövetkeznek a jóbará­tok, a rokonok, s mint egy csa­lád végzik a munkát. „Tudunk mi kényszer nél­kül is szövetkezni“ — ezt is mondták a csécsei gazdák so­kat sejtetően. Éreztem, itt va­lami célzásféle van a szavak mögött. A termelőszövetkezeti mozgalomra céloztak. Valóban, az ellenforradalom előtt ala­kultak külső nyomásra is szö­vetkezetek. Volt valami értel­me az ilyen szövetkezéseknek ? Nem, mert az első megpróbál­tatásnál széthullottak. De eze­ken kívül maradt a megyében 70 olyan szövetkezet, amely minden kényszer nélkül a szö­vetkezés útját választotta, mert látja, közösen nemcsak a nehezebb feladatok, hanem a könnyebbek is gyorsabban megoldhatók. Talán kényszer­ből alakult újjá Mohorán, He- rencsényben a szövetkezet? — Vagy kényszerből léptek be néhány hét alatt több mint negyvenen a nógrádmegyeri Petőfi Termelőszövetkezetbe? Nem a kényszer, hanem az évszázados tapasztalatokon alapuló meggyőződés viszi az embereket a szövetkezés út­jára, mert látják, hogy közö­sen a gépek segítségével ha­marabb és jobban elvégzik a munkát, s nagyobb termést ta­karítanak be, mint az egyéni­leg gazdálkodók. A közös munka előnyét ismerte fel Hényel József is. Tudja, hogy az időben elvégzett munka na­gyobb termést hoz. Tudja, hogy egyedül tovább tartana a munka, arról nem is beszél­ve, hogy azért közösen mégis csak jobban megy. Uj élet van kibontakozóban a Salgótarjáni Művelődési Otthonban Hosszú hónapokon keresztül valahogy úgy beszéltek az em­berek a Salgótarjáni Városi Művelődési Otthonról, mint olyan intézményről, amely van és még sincs. Ennek volt is némi alapja, hiszen éppen ezekben a „kritikus” hónapok­ban aligha töltötte be hivatá­sát a művelődési otthon. A múlt hibáit sokan még ma is emlegetik, nem akarják, vagy egyáltalán nem veszik tudo­másul: MEGVÁLTOZOTT itt min­den, UJ ÉLET KEZDŐDÖTT a Városi Művelődési otthon­ban. Nézzük csak, milyen ma itt az élet. Való igaz, hogy ma mái-'-— elsősorban a városi tanács ré­széről — segítségnyújtást le­het tapasztalni, s a hibák fel­nagyítása helyett azt a meg­oldást keresték: hogyan le­het tartalommal megtölteni a kultúra otthonát, melyik az az lit, amely a megoldás felé vezet. Ez pedig sikerrel járt. Napról napra népesebb cso­portok keresik fel a vezető­séget, kérnek, vállalnak mun­kát a város kulturális fejlesz­tése érdekében. A mai látogatót már moz­galmas élet fogadja a Művelő­dési Otthonban. A rendelke­zésükre álló összes helyisé­get úgy használják ki, hogy szolgálja is a célt: a nevelést, a szórakoztatást. Hiszen ezek­ben a napokban hét szak-, il­letve művészeti kör működik ebben az épületben, csaknem százötven embert foglalkoztat­va. Ezek az emberek pedig vállalják a nagy munkát, még akkor is, ha mostoha körülmé­nyekkel kell megbírkózniok. Szeretném végigvezetni az olvasót a mai Művelődési Ott­honon. Kezdjük is talán mindjárt az elején. A ma már tisztább folyosón a kora délutáni órákban lágy zongorahang üti meg a láto­gató fülét. A kíváncsiság elő­ször abba a terembe vezet, ahonnan a hangot hallani le­het. Apró gyermekek, 1 FIÚK ÉS LÄNYOK BARÁT­KOZNAK ITT A BALETT ELSŐ LÉPÉSEIVEL. Kovács Andorné — avagy ahogyan tanítványai mondják, Irénke néni — türelmesen ta­nítja növendékeit, köztük a pöttömnyi, alig négy esztendős Medves Angéllát, vagy már a 14 éves Hagara Juditot. Öröm nézni ezeket a gyermekeket, akik az izomfejlesztés, a mű­vésztorna után már a balettot táncolják. Ötvenöt beiratkozott növendék tanul, s ki tudja me­lyikük hoz még városunknak dicsőséget, melyiküket emle­getik majd úgy: Salgótarján nevelése. Az emeleti szobából is han­gos szaval-: hallatszanak. Az alig egy hónapja megalakult TIZENNÉGYTAGU KÖZPON­TI SZÍNJÁTSZÓ EGYÜTTES egy csoportja próbázik. A ha­táridő sürgeti őket, mert az a tervük, hogy május 3-án már a város közönségének mutat­ják meg: mire képes az össze­fogás, mennyire téves az a né­zet, hogy a művelődési ott­honban nem folyik élénk élet. Május 3-án ugyanis színre vi­szik Guillerme Tigueiredó spanyol író „Róka meg a sző­lő” című művét. Ezzel egyidő- ben próbálják a „Szent láng”- ot is. Kísérőmmel, Takács And­rással, a művelődési otthon igazgatójával arról is beszél­gettünk, hogy ez kezdetnek szép, de még mindég többre van szükség. Válasz helyett abba a terembe vezet, ahol az ugyancsak most alakult NÉPI EGYÜTTES TAGJAI gyakoroljak a népi táncok lépéseit. Szabó Jenő, az együttes veze­tője több mint harminc fiatal lánynak és fiúnak magyarázza a tánclépéseket: április 30-án már a város közönsége is meggyőződhet arról: komoly munka folyik itt. Teremről teremre járunk, benézünk minden olyan szo­bába, ahonnan hangokat hal­lunk, ahol életet sejtünk. S az őszinteség hangján kell arról a munkáról beszélni, amellyel találkoztunk. Munka közben láttuk a gyermekszínjátszó csoportot, a bábcsoportot, a fotó-szakkört. BONTOGATJA SZÄRNYAIT AZ IRODALMI SZAKKÖR IS, hogy a szórakoztatás mellett az eddigieknél még nagyobb, több tartalommal tölthessék meg a város kulturális ottho­nát. - ‘J.}V HÍJ-* A törekvés tehát megvan arra, hogy betöltse hivatását Salgótarján Művelődési Ottho­na. S ha arra a kérdésre ka­pott választ is leírjuk, hogy milyenek a tervek, még op­timistábbakká válunk a mű­velődési otthonnal kapcsolat­ban. Mert amellett, hogy rö­videsen mintegy 50 centimé­terrel emelik meg a színpa­dot, hogy jobbak legyenek a látási viszonyok, vagy, hogy új függöny kerül a színpad elé, hogy új reflektorokkal bizto­sítják majd a tökéletesebb vi­lágítást. Sokat igér az évi munkaterv is. Ez a munkaterv sok jót ígér a város lakossá­gának. Van benne színjátszás, bábelőadás, gyermekműsor, ének- és zene, kórusmű és* ren­dezvény a termelésben élen­járók kívánsága szerint. Egy új, tartalmas élet kialakításá­hoz kezdésnek ez is jó. De most kell megragadni az alkal­mat ahhoz is, hogy a körülmé­nyek biztosításával segítsék a vezetőket egy még jobb szak­köri és klubélet kialakításá­ban is. A városi Művelődési Otthon MUNKÄJA, ÉLETE, MA MÁR AZ ÉRDEKLŐDÉS KÖZÉP­PONTJÁBAN ÄLL. Nőttek az emberi igények, s éppen ezért igénylik a műve­lődési otthon tökéletes mun­káját is. A törekvés és maga a mai segítségnyújtás is azt igazolja, hogy a korábbi kap­kodás, spontaneitás, kampány- szerűség helyett tartalmas kul­túráiét kezdődik a város mű­velődésének központjában, a művelődési otthonban. — Somogyvári — Felhívás a szülőkhöz! Az Egészségügyi Miniszter 50 168/1958 V/3. számú rende­leté alapján a folyó év április havában végrehajtandó gyer­mekbénulás elleni oltások rendjét az alábbiak szerint ál­lapítjuk meg: 1. Második oltásban része­sülnek azok a csecsemők, akik 1957 év március 1 és augusztus 31 között születtek és az első oltást márciusban kapták. 2. Harmadik oltást kap min­den gyermek, aki 1957-ben má­sodik oltását megkapta. 3. Oltást kap minden gyer­mek, aki ezideig valamilyen oknál fogva akár az első, akár a második oltásról elmaradt. A Karancs utca és Pécski utca vonalától északra lakókat a Városi Kultúrhózban, ettől délre lakókat a 44-es bérház rendelőjében oltjuk. Külterüle­ti lakók részére az oltást az il­letékes orvosi rendelőben tart­juk. Az oltások időpontja: Sal­gótarjánban folyó hó 22—23— 24 délelőtt Vs 10-től 12-ig és délután V2 3-tól 5-ig. Salgóbá- nyán április 24-én délelőtt 9 -11-ig. Baglyasalján április 23-án és 25-én délután 3-tól 5-ig, Forgács-telepen április 25- én délelőtt 10-től 12-ig. Gyermeke oltási lapját min­den szülő hozza magával. Salgótarján Városi Tanács VB. Egészségügyi Csoportja a nógrádi népújság szerkesztősége és A HAZAFIAS NÉPFRONT MEGYEI BIZOTTSÁGA Fényképpályázatot hirdet AUGUSZTUS 20-A TISZTELETÉRE ^OOQOOOCO^OOOOOOOOGC 3000000000000' A LOTTO E HETI SORSOLÁSÁNAK NYERŐSZÁMAI: A Nógrádi Népújság Szer- kesztó'sége és a Hazafias Nép­front megyei bizottsága a Ma­gyar Népköztársaság Alkotmá­nya megalkotásának közeledő évfordulója alkalmából április I5-i kezdettel fényképpályáza­tot hirdet. A fényképpályázat témája felszabadult, megváltozott éle­tünknek, tizenhárom év alko­tásainak, a teremtő munkának, a művelődő, szórakozó dolgo­zók mindennapi munkájának, a nógrádi tájnak bemutatása. Előnyben részesülnek azok a képkompozíciók, ame­lyek régi és új életünket egy­más mellé állítva mutatják be. Elbírálásra azok a képek ke­rülnek, amelyek legalább le­velezőlap nagyságúak, névvel, megfelelő magyarázó szöveg­gel vannak ellátva. A pályázat 1958. augusztus 20-án zárul, s az erre a célra létrehozott bíráló bizottság a Nógrádi Népújság 1958. au­gusztus 27-én megjelenő szá­mában hirdeti ki az ered­ményt. A legjobb tíz pályamű jutalomban részesül. I- díj: 500 forint H- ,, 300 III- „ 200 , IV. „ 100 ” A V.—X. helyezést elérő ké­pek készítői tárgyjutalomban részesülnek. A beérkezett képek legjobb­jait a Nógrádi Népújság folya­matosan közli, a Hazafias Nép­front megyei bizottsága pedig augusztus 20-án és az ezt kö­vető hetekben fényképkiállí­tást rendez Salgótarjánban és a járási székhelyeken. A bíráló bizottság más la­pokban, folyóiratokban már megjelent, kiállításokon részt- vett és díjazott, vagy hivatá­sos fényképészek által készí­tett képet nem vesz figyelem­be. A képek 1958. április 1S- től folyamatosan küldhetők a Népújság címére (Salgótarján Városi tanács-köz.) Egy pályá­zó több képpel is résztvehet. A beérkezett pályaműveket vissza nem küldjük. a nógrádi népüjsAg szerkesztősége A Hazafias Népfront megyei bizottsága PÁLYÁZAT PANNIKA Tűl VOLTAK a viszontlátás első örö­mein. Derűs arccal ülték körül az asztalt, ki- nálgatták a mamát, kérdések röpködtek a le­vegőben és mindnyájan nagyon vidámak vol­tak, mint általában olyankor, ha nagyon ked­ves, rég nem látott vendég érkezik. Gábor, a férj rágyújtott és a széken kényel­mesen hátradőlve fújta a karikákat, jól mu­latva azon, hogy a kislány gömbölyű ujjacs- kájára akarja fűzni azokat. Majd órájára pil­lantva elnyomta a cigarettavéget a hamutar­tóban, felállt és elköszönt. — Taggyűlésre megyek. Vacsorára itthon ■leszek. Aztán koccintunk azzal a jó hazai ne­dűvel, — fordult a mama felé és huncut kép­pel rákacsintott a demizsonra. A fiatalasszony tálcára rakta az uzsonna­edényt, összefogta az abrosz négy sarkát és fürgén ment ki a konyhába. Visszajövet meg­igazította az asztalterítőt, ráhelyezte az illa­tos orgonákkal teli vázát, s ruháját lesimítva letelepedett édesanyja mellé a rekaméra. Pannika, a kislány kivonult az erkélyre já­tékai közé, egyik kezében bonbonos zacskó, másikban alvó babával, amit ettől az eddig nem ismert öreg nénitől kapott és akit nagy- tnamának kell szólítani. — Nagymama — próbálgatta az új szót mint valami eddig nem ízlelt édességet. Az erkélyt kellemes meleggel árasztotta el a májusi napfény, körül a ládákban tavaszi virágok pompáztak tarkán. A kislány leült vesszőből font kisszékébe, töprengve ráncolta homlokát. Nagy gondban főtt fekete fürtös fejecskéje: mi legyen az új baba neve? Bent a szobában néhány pillanatig csend volt, de mihelyt eltűnt az erkélyajtó mögött a kislány csipkés köténykéje, a mama komoly afccai szólalt meg: — Már türelmetlenül várom, Verám, hogy mindent elmesélj. A levélben nagyon röviden csak annyit írtatok, hogy örökbe fogadtatok egy aranyos 5 éves kislányt... — Megértem türelmetlenségét édesanyám. Bizonyára szeretné tudni, hol ismertük meg Pannikát és mit tudunk róla? Elmondom... ^KTÓBER VOLT, késő délután... A szürkület mint sűrű palást borult a városra. Szél zörgette a fák kopár ágait és sárga leve­leket sodort tova. Leszállt az alkony. De nem honolt békesség a város felett. A zaj sem a lüktető élet ezer zsongásából tevődött össze, nem a fülnek oly megszokott, szinte dalammá sűrűsödő ezernyi nesz volt. Az emberi gonoszság és gyűlölet hullámai hömpölyögtek szerte az utcákon, tereken, mint féktelen, gátját szakító megáradt folyó szeny- nyes hullámai. Fegyverek ropogtak, sikolyok haltak el durva szitokban, borízű röhögésben. Ömlött a vér. A sötét ablakú házak csukott szemű, dermedt óriásoknak tűntek. Fiatal, tizennyolc év körüli fiú sietett az egyik utcán a házak mellé húzódva. Felöltője gallérját felhajtotta, időnként kezét kihúzta zsebéből, hogy hátrasimítsa szélcibálta dús haját. Bosszantó, a nagy sietésben kesztyűje ott maradt nővérénél és most zsebében kell melegítenie kezeit. Mindegy, csak otthon lenne már. Mellékutcákon igyekezett haza, meg­vinni a jó hírt édesanyjának, leánya és csa­ládja jól van, nem történt semmi bajuk. Tekintetét körülhordozta az aránylag csen­des utcán és megszaporázta lépteit. De né­hány méter után megtorpant. Emberek fordul­tak be a sarkon, bakancsuk élesen csattant az aszfalton. Nagy garral magyaráztak, a homály ellenére is látni vélte hadonászó kezükben a fegyvert. Nem tanácsos találkozni az imbolygó banditákkal. Körülnézett. Örömmel fedezte fel, hogy a kapu, amely előtt áll, tárva-nyitva. Elég szo­katlan látvány. A kapualj sötéten ásít feléje, nem valami hívogató, de tétovázásra nincs idő. A fegyveresek egyre közelednek. Beosont az idegen ház kapuján és csendben becsukta maga után. Lassan beljebb húzódott a szűk, sötét udvarra. Néhány tétova lépést tett a lakások előtt végigfutó nyitott folyosó korlátja mentén. Itt meghúzódhat néhány pil­lanatig, aztán folytatja sietős útját. Körülnézett. Milyen csend van itt, mintha nem lakna senki, minden ablak sötét. Egyet­len sűrűn függönyözött ablak mögül villany­fény szűrődik ki tompán. Hátát a korláthoz támasztotta és gépies mozdulattal nyúlt a zsebébe cigarettáért... Dermedten egyenese­dett ki, a cigaretta a földre hullt megremegő ujjai közül. A világos lakásból kiabálás, jaj­gatás, dulakodás zaja hallatszott. — Mi történik ott? — kérdezte önmagától. De mielőtt elméje felfoghatta, hogy valami szörnyű gaztettnek fültanúja, két egymást kö­vető dörrenés remegtette meg az ablakokat és a fiút. A falak visszaverték a hangot, aztán elhalt valahol a kapualj táján. Néhány pillanatig csend. Aztán kivágódott egy ajtó és felharsant egy diadalittas hang: — így kell elintézni minden kommunistát... Majd csinálunk mi rendet!... A fiú szinte eszméletlenül hasalt az udvar kövezetére. Fülében száguldva zúgott, dobolt a vér. Csak észre ne vegyék... Szinte óráknak tűnt az a röpke idő, amíg feje fölött, a folyosó kőkockáin eldübörögtek a léptek. — A kölyöknek sem ártott volna egy golyó — sipította egy förtelmes női hang. — Nyúl- szívűek vagytok. Nem engedtétek, hogy har­madszor is meghúzzam a ravaszt... — Ne búsulj, elég annak az is, hogy az a. nehéz váza „véletlenül“ az ő fejét találta el, — röhögött egy harmadik. — De igyekezzünk, még sok munka vár ránk. A kapu döngve csapódott be utánuk. A fiú még mindig görcsösen tapadt a föld­höz. — Csak el innen, csak el innen! —ismétel­gette magában összekoccanó fogakkal, de egy ideig mozdulni sem tudott a rémülettől. Végül csak felegyenesedett és remegő lábakkal bo­torkált a kijárat felé. Keze már a kapu vas- pántos deszkáját tapintotta, megragadta a kilincset és akkor ...és akkor megállította valami. Egy hang. Egy hang, ott bent, valahol vadul zakatoló szíve táján. — Hát elfutnál gyáván, magukra hagyva

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom