Nógrádi Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 17-25. szám)

1958-03-29 / 25. szám

195o. március 29. MOGRADI Népuiság 7 7ÍZ étit h etek sző tq á /a tá h ti n — Egy körzeti orvos életéből — A z egyik legszebb, leghumánusabb élet­hivatást választotta magának az egyik Baranya megyei kis falucska tanítójá­nak gyermeke: Dr. Gurzóy Emil. Orvos, a szenvedő embertársain segítő orvos lett. Az orvosi hivatás magasztos eszméje ve­zeti munkájában. Lassan harminc éve mun­kálkodik az emberek gyógyításán, az életmen­tés frontján, s a ma hatvan éves, szélesvállú, magas termetű embert a megbecsülés, a tisz­telet, a szeretet övezi körül. Erről az emberről, az orvosról akarok írni. Munka közben találtam rá. Elég mostoha körülmények között, a szendehelyi községi ta­nács egyik szobájában végezte munkáját. Kör­zeti orvos ő — ezért volt most is Szendehe­lyen. Négy község csaknem négyezer lakosá­nak egészségére, életére vigyáz. Életmentés, a betegek gyógykezelése — ez a legfontosabb számára. Várnom kellett, amíg betegeit megvizsgálja. Dél is elmúlott már, amikor egy kis szünethez jutott, amikor táskájából elővette madárnak elég elemózsiáját: ebédelni kezdett. Ezt a kis szünetet használtuk fel beszélgetésre. Érdeklődve hallgattam. Beszédében nem is akartam megszakítani, hiszen amit mondott, számomra mind-mind érdekes volt. Feltűnt — nem úgy, mint sokan mások — ő nem panasz­kodott. Szívvel-lélekkel beszélt az orvosi mun­káról. Kicsit meglepődve vettem tudomásul: nemcsak a betegek gyógyítása, hanem az élet minden területe érdekli őt. Elragadtatással beszélt a közösségi problémákról, az ifjúság neveléséről, a falu kulturális életéről. Megpró­bálom csokorba szedni mindazt, amit mondott, hadd álljon itt előttünk egy körzeti orvos meghamisítatlan élete. H ét esztendővel ezelőtt került Nő­tincsre körzeti orvosnak. Hozzátarto­zik Szendehely, Katalinpuszta, Ös- agárd és Feisöpetény. Ha helyettesít, akkor kilenc községet jár. Közlekedési eszkö­ze? Lovaskocsi, vagy autóbusz — szerinte az előbbi a legmegbízhatóbb. Napi programja zsúfolt. Hétfőn otthon, falujában rendel. Ezen a napon Ósagárdról már kora reggel felkere­sik. Délután a fekvőbetegeket látogatja, de részt vesz a felülvizsgáló orvos munkájában is. Kedden körútra indul. Feisöpetény ben végzi munkáját. A bányászok, a parasztok gyógyítása mellett szívesen látogatja a gyer­mekotthont, őrködik a gyermekek egészségére. Délután már ösagárdon találhatjuk, s ha kell, petroleumos lámpa mellett este kilenc-tiz óráig is rendel. Szerdán ismét Nőtincsen, csü­törtökön már Szendehelyen, vagy Katalin- pusztán tűnik fel. Péntek a legkedvesebb nap számára. Ezen a napon Rétságon van, a spor­tolókat, az iskolai torna alól felmentést kérő­ket vizsgálja. A délutánt újra Felsőpetényben tölti, ott is várnak rá. És a szombati nap? ... Nem hoz újat, csak annyit, hogy ezen a napon a tanácsadást is elvégzi a védőnővel közösen. És hogy teljes legyen a hét, jut vasárnapra is munka. A psecsemőket vizsgálja, na meg azo­kat a sportolókat, akik a pénteki vizsgálato­tokon nem jelentek meg. (Mennyire lehetne könnyíteni a munkáján, ha a sportolók becsü­letesen eljárnának a rendszeresített vizsgáló napokra.) Arra a kérdésre, hogy nem zsúfolt, nem fá­rasztó számára ez a program, természetes hangon csak annyit mond: „hivatásból csiná­lom ezt fiam. Azért vagyunk orvosok, hogy gyógyítsunk, hogy segítsünk bajbajutott em­bertársainkon.“ S hogy mikor pihen? Amikor a lovaskocsin az egyik faluból a másikba uta­zik. Akkor nem zavarják ... ' gymond, univerzális orvos. A körzeti U orvos munkája szerteágazó. Kell is­merni a belgyógyászatot, a íül-orr-gé- gészetet, bőrgyógyászatot, a sebészetet. Ha Keil, ha hívják, ott van a szülésnél, bár munkája eredményeképpen a körzetéhez tar­tozó községekből a szülő anyák kilencven szá­zaléka már a kórházban hozza világra gyer­mekét. örül ennek az eredménynek. Keve­sebb is a baj a csecsemőkkel. Univerzális em­ber. Igen. De sokszor vette már hasznát sok­oldalú képzettségének! Gyors beavatkozással életeket mentett meg. Emlékszik erre az az A bonni parlament a nép érdekei ellen döntött Berlin: Mint már jelentet­tük a bonni parlament négy­napos vitája után kedden este döntés született: a reakciós Sdu-Csu és németpárti több­sége a szociáldemokrata és szabad demokrata szavazatok ellenében is különösen a né­met nép túlnyomó többsége akaratának ellenére gyakorla­tilag megnyitotta az útat az atomfegyverkezés előtt. A döntés rendkívüli veszé­lyeket foglal magában. E ve­szélyekre a szociáldemokrata és szabad demokrata ellenzék már a parlamenti vitában is rámutatott, szerdán pedig nem volt egyetlen kelet-, vagy nyu­gatnémetországi lap sem, amely ne foglalkozott volna a keddi parlamenti döntés kö­vetkeztében feltámadt veszé­lyekkel. A nyugatberlini Telegraf első oldalas nagybetűs címben ezt a képet rajzolja a parla­menti vita utón beállott nyu­gatnémetországi helyzetről: »Az atomfegyverkezés riadóz- tatja Németországot — a szak- szervezetek egyértelműen ne­met mondanak — a szociálde­mokrata párt népszavazást kö­vetel«. A Frankfurter Rundschau első oldalon felteszi a kérdést: Az atomfegyverkezés nem al­kotmányellenes-e, majd egy ugyanezen az oldalon közölt cikkében bejelenti, hogy a né­met szakszervezeti szövetség körkérdést kíván intézni tag­jaihoz az atomfegyverkezés kérdésében. »Hatmillió szerve­zett dolgozó fog állástfoglalni az atomfegyverkezés ellen« — írja a lap. A Neues Deutschland, Né­metország Szocialista Egység­pártjának központi lapja ve­zércikkében megjelöli a népi akció útját: »A bonni parlamenti vita végétért. Ez a szócsata csaló színjáték volt, még akkor is, ha a vitában sok igazság is napfényre került. A vita ered­ménye ugyanis már előre meg volt határozva. Az atom-meg- szallott Adenauer-kormány túlteszi magát a néptömegek akaratán, az alkotmányon és természetesen a parlamenti játékszabályokon is. , Ollen- hauer a tömegek nyomására végre kimondotta a népszava­zás követelését. Igen ! Most a népet kell döntésre felszólíta­ni. A német népet most fel kell szólítani és vezetni kell az atomfegyverkezés ellen, az atomfegyvermentes középeu­rópai övezet megteremtéséért és a német államszövetségért folytatott tömegharcban.« Keserű beismerések GAZDAG URÁNIUMLELÖ- HELYEKET FEDEZTEK FEL INDIÁBAN Indiában a ranghi fennsíkon alig 3,3 méter mélységben a föld felszínétől gazdag urá­nium- és thórium-érc lelő­helyre bukkantak. A szakem­berek véleménye szerint ez a lelőhely másfélszer akkora, mint a Travankorei (India), amelyet eddig a világ leggaz­dagabb uránium lelőhelyének tartottak. Az első becslések szerint a nemrég felfedezett lelőhely 303 millió tonna ércet tartalmaz, ami megfelel 300 ezer tonna thórium-oxidnak és 19 000 uránium-oxidnak. Fon­tos urániumérc lelőhelyet fe­deztek fel Razsasztanban és India északkeleti határvidékén Tavaly az angol kormány a háztulajdonosok érdekében a lakbérbehajtásra vonatkozó több korlátozást megszünte­tett. E határozat az angol dol­gozókban felháborodást kel­tett. Csupán Londonban 190 ezer csalá­dot fenyeget a kilakoltatás veszélye, ha nem hajlandó a felemelt lakbért megfizetni. A 190 ezer családnak körülbelül kéthar­mada kénytelen volt elfogadni a háztulajdonosok követelé­seit, a többiek figyelmeztetést kaptak, hogy kilakoltatják őket. Ezeket az adatokat a lakásbérlők védelmi tanácsá­nak funkcionáriusai jelentet­ték be. Számításaik szerint Még a nyomortanyák is megdrágultak függetlenül attól, milyen ered­ménnyel érnek véget a ház- tulajdonosok és lakásbérlők közti tárgyalások, 10 ezer csa­ládot dobnak ki az utcára. A nyomortanyák veszélye­sek a gyermekek egészségére. Angliában a gyermekhalandó­ság 24 ezrelék, Glasgow váro­sában csaknem kétszer annyi. Az új törvény szerint a ház- tulajdonosok a nyomortanyá­kért járó lakbért egyharmadá- val növelték. A munkások kénytelenek fizetésük egyhar- madát a beázó szobákra köl­teni. ha nem akarnak hajlék­talanok maradni. Igaz, hogy a közelben több. mint 200 házban üresek az ötszo­bás lakások. küldötteknek. „Ezen a kon- fererícián beszélni akarunk a munkát kereső emberekről, az asszonyokról, akikben naponta felmerül a kérdés, hogyan élelmezzék és ruházzák csa­ládjukat — mondotta Meany. — Önök ma itt vannak, mert elérkezett az ideje, hogy azok, akik magas állásokat töltenek be Washingtonban, megtudják, mit jelent a munkanélküliség, s elgondolkozzanak e problé­ma, az Egyesült Államok je­lenlegi első számú problémája felett... Sok ember van itt, aki bi­zonyos mértékben felelős a jelenlegi gazdasági válságért. A kormány megérdemli, hogy vádat emeljenek ellene, mert túlságosan keveset tett... mert a politikai optimizmus homlokzata mögé próbálta rejteni az igazságot. De a kongresszusban ülésezők is rászolgálnak a vádra... Ne engedjétek, hogy a politikai jósok és a remek szónoklatok megtévesszenek benneteket.“ Meany elítél. Meany lelep­lez. De milyen megoldást ajánl a munkanélküli mil­lióknak? A fegyverkezési hajsza fokozását! A háborús felkészüléssel akar könnyíteni az emberek szen­vedésein. A militarizálás azon­ban sohasem vezet ki a gaz­dasági zsákutcából. George Meany hosszú szak- szervezeti pályafutása során sohasem engedett meg magá­nak ilyen éles kifejezéseket. Úgy látszik, nem érzi jól ma­gát most, amikor a dolgozó tömegek nyugtalankodnak és kezdenek harcbaszállni. Hiszen az Egyesült Álla­mokban a teljes munkanélküliek „Veszélytelen'1 játék A német népet nyugtalansággal tölti el a Dél-Ka­rolinában leesett amerikai atom­bomba. Florence város 30 ezer lakosa ez alka­lommal elkerülte az atomhalált, de annak veszélye ál­landóan ott lebeg Anglia, a Német Szövetségi Köztár­saság, egész Eu­rópa lakosainak feje felett, hiszen az említett orszá­gok légiterében atombombával megterhelt ameri­kai repülőgépek köröznek. Hasonló eset Európában is megismétlődhet, de tragikusabb következmé­nyekkel. Ugyan­ekkor a nyugat- berlini burzsoá la­pok azt állítják, hogy az „atomre­püléseknél“ nem áll fenn a robba­nás veszélye, s az­zal nyugtatgatják a lakosságot, hogy „az elveszett atombomba“ nem robbanthat ki há­borút. száma már a 6 millió felé jár. Csupán február folya­mán háromnegyed millió­val emelkedett. Több mint 3 millió amerikai hetente csupán 3—4 napot dolgozik. A létfenntartási költségek meg egyre emel­kednek. Mielőtt útnak indul Dongó motorjával cserélje és pótolja alkatrészeit ha szükséges Beszerezhetők szak- üzletekben és Buda­pesten a Csepel Ke­rékpár és Motorke­rékpár Nagykeres­kedelmi Vállalatnál VI. Bajcsy Zs. u. 59. Varrógép a háziasszony Legjobb munkatársa Ajánlatunk: Csepel 30-as fekete fej­jel (fa vagy cső állvány­nyal) 2350.— Ft Csepel 20-as zöld fejjel (fa vagy cső állvány­nyal) 2375.— Ft Hunnia Zöld fejjel 2373.— Ft Válasszon és vásároljon szaküzletekben és Buda­pesten a Csepel Kerék­pár és Motorkerékpár Nagykereskedelmi Vál­lalatnál VI. Bajcsy Zsi­linszky u. 53. A „United States News and World Report“ egyik leg­utóbbi számában beszámolót közöl Detroitról, ahol minden hatodik ember munkanélküli. A folyóirat elmondja, milyen jól él négytagú családjával együtt Thomas Moullins, akit ... elbocsátottak az autógyár­ból. „Az Egyesült Államokban a munkanélküliség egészen mérsékelt — vigasztal a lap. — Néhány helyen az üzlet még virágzik is“. Hallgassuk meg azonban, mit mondott a napokban George Meany, az AFL-CIO elnöke: „A munkanélküliség — nem elszigetelt jelenség... A munkanélküliség fer­tőző betegség”. Meany nem intim beszélge­tés során mondta ezeket a szavakat, hanem az AFL-CIO rendkívüli konferenciáján a SZOVJET ORVOSOKHOZ FORDULT SEGÍTSÉGÉRT EGY ANGOL ASSZONY i Mrs. Annie Holden hónapok óta tudja, hogy rákos beteg. Mivel nem kapott biztatást oz angol orvosoktól, a londoni szovjet nagykövetséghez for­dult azzal a kéréssel, hogy ve­gyék jel valamelyik moszkvai állami kórházba. Kérését azzal indokolta, hogy az oroszok annyi jelentős felfedezést tet­tek az utóbbi időben, hogy ta­lán az ő baján is tudnak segí­teni. A nagykövetség rövidesen válaszolt Mrs. Holden kéré­sére, mondván, hogy továbbí­totta azt az egyik moszkvai állami kórháznak. A szovjet orvosok teljes kortörténetet kértek tőle és Mrs. Holden va­lószínűleg rövidesen útnak in­dul Moszkvába. | HÍREK KÜLFÖLDRŐL 1 TOKIO: Az AP jelentése fszerint a Japán Szocialista f Párt olyan programot fogadott Jel, amely egy atomfegyver- e mentes övezet létrehozását Hköveteli. 1 E program elfogadásával Hegyidében egy nemhivatalos |atomellenes szervezet javasol- |ta. hogy a genfi nemzetközi ^tengerjogi értekezlet vitassa =meg az atomkísérletek betiltá- isát. 1 HANOI: A Román Népköz- § társaság kormányküldöttsége. |amely Chivu Stoicának, a Mi- inisztertanács elnökének veze­tésével a Vietnami Demokrati- |kus Köztársaságban tartózko- gdott, csütörtökön megtekintet- pte az országos könnyű- és kéz- smüipari kiállítást. 1 Ezután aláírták a két kor- |mányküldöttség tárgyalásai­dnak eredményeit rögzítő közös s nyilatkozatot, amelyet a Ro- Imán Népköztársaság kormá­nnyá nevében Chivu Stoica, a ^minisztertanács elnöke és a ^Vietnami Demokratikus Köz­társaság kormánya nevében IPhan Van Dong miniszterel- =nök írt alá. | DAMASZKUSZ: Az A1 Raj =A1 An (A. I.) című damaszku­szi lap csütörtökön reggel azt f írja: a török hatóságok felszá­llították a szíriai határ mentén slévő török falvak lakosait, fhogy azonnal hagyják el ottho- |nukat és induljanak el az or- fszág belsejébe. A lap hozzá- ! fűzte, hogy „a szíriai—török f határon tovább folyik az akná- Isítás.“ öreg bácsi, aki cirokszálat nyelt le. vagy az a parasztember, aki kaszával vágta meg a kezé‘, vagy akár az a hentes, aki nem tulajdonított nagyobb jelentőséget annak a sebnek, amelyet a bárddal okozott kezén. Dr. Gurzóy Emil azonban segített. Munkájáról sokat lehetne írni. Mert öröm számára, hogy a szülők beoltatják gyermekei­ket a paralízis ellen, vagy hogy sikerül meg­gátolni a nőtincsi fertőző májgyulladást. Erről úgy beszél, hogy „ ... magunknak kell megol­dani, nem lehet feleslegesen a mentőket, a kórházi ágyakat igénybe venni ...“ M unkája mellett mennyi gondja van egy körzeti orvosnak. Az például, hogy Felsőpetényben már 17 éves ko­rukban férjhez mennek a lányok. Tu­datlanok a gyermeknevelésben, az öregekre hallgatnak, akik azt mondják egy csecsemő fertőző fültő gyulladására, hogy „ .. . majd átesnek rajta...“ Pedig mennyi bajt hozhat maga után. Gondja — s ezen segíteni is kell az orvosnak —, hogy a fiatalok bizony nem igen törődnek a faluban mással, mint a kocs­mával. Kevesen sportolnak, pedig az ifjúság­nak ez kell! Sport és kultúra — ez a kettő szükséges, lényegesen kevesebb lenne a kör­zeti orvos munkája! Fel kell rázni a falusi if­júságot. kocsmák helyett a sportpályát vá­lasszák. Ezt a nevelést pedig már az iskolák­ban meg kell kezdeni, úgy mint Nógrádon, vagy más helységben, de semmiképpen sem úgy, mint Borsosberényben. Ezer és ezer gondja van Dr. Gurzóy Emil­nek. Megoldásában pedig nem hagyhatjuk magára. Segítsenek a tanácsok is. Példák iga­zolják, hogy könnyebbé lehet tenni a körzeti orvos munkáját. A felsőpetényi tanács elnöke, Vidovszki András is ezt teszi. Megfelelő helyi­séget biztosítottak az orvosnak. Minden fehér, ragyog a tisztaságtól. Itt szívesen is végzi munkáját, nem úgy, mint ösagárdon, ahol füstös helyiségben, sötét szobában, petróleum világítás mellett kell gyógykezelni, vizsgálni a betegeket. Milyen örömmel, lelkesedéssel beszél azokról az eredményekről, amelyeket az utóbbi időben tapasztalt éppen az egészség- védelem terén. Arról, hogy ha lassan is, de biztosítják a megfelelő felszereléseket a taná­csok — vizsgáló asztalt, csecsemő mérleget stb., stb. Milyen örömmel mondotta, hogy a falusiak is megtehetik: új, egészséges ottho­nokat építenek maguknak a régi, a betegsége­kei magába rejtő sötét, kisablakú, vertfalú házak helyébe. Ez is könnyíti az orvos mun­káját. A várószobában már ismét gyülekeznek a betegek. Gyermekek sírnak, öregek sziszeg­nek, az orvos is befejezi étkezését, be kell fe­jezni a beszélgetést is. Néhány dolgot azon­ban még megtudok. Megtudom, hogy Dr. Gur­zóy Emilnek legkedvesebb szórakozása — mert azért erre is jut néha idő — az, ha a hét éves kislányával, Kamillával megmászhatja a hegyet. A tiszta, egészséges levegőt szereti. Megtudom, hogy ha néha-néha fel is jut Bu­dapestre, akkor minden percet hasznosan tölt el. Tanul, tapasztalatokat gyűjt, de megláto­gatja kedves helyét ,a színházat is. Megtu­dom, hogy az egészségügyi dolgozók szakszer­vezetének járási elnöke, hogy községi tanács­tag, s látogatottak — igaz, a fiatalok innen is hiányoznak — azok az előadások, amelyeket Dr. Gurzóy Emil községében. Nőtincsen tan a gyermekbénulásról, a májgyulladásról, h magas vérnyomásról, a szívbetegségről stb., stb. B úcsúzásra már kevés idő jut. Sürge­tik az orvost betegei. S amikor be­csukódik mögöttem az ajtó, hallom, amint mondja: ,,•. • tessék csak nyugodtan le­vetkőzni, megnézzük mi is ott belül a hiba...“' Gondolatomban még felidézem a havas, sá­ros, vagy poros utat, amelyen halad Dr. Gur­zóy Emil lovaskocsija, egyik faluból a má­sikba, jól felszerelt táskájával, gyógyszerei­vel. Ilyenkor nem hívják el a meleg étellel tálalt asztal mellől, nem hívják el éjszakai ágyából. Dr. Gurzóy Emil — ha gondolatban most is gyógyít — a lovaskocsin egy keveset pihen... Soinogyvári László

Next

/
Oldalképek
Tartalom