Nógrádi Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 9-16. szám)
1958-02-05 / 10. szám
2 NÜGRADI Népújság 1958. február 5. Revizionizmus az oktatás területén — Hozzászólás „A revizionizmus jelentkezése és az ellene folytatandó harc" című cikkhez — I gen nehéz feladat a művelődés minden területén megmutatkozó revizionista nézetek felismerése és azokra való rámutatás. Azért nehéz, mert ezen a területen a revizionizmus a legtöbbször igen burkolt formában és alattomos módon iparkodik nem egy esetben hatni, sokszor a jóhiszemű pedagógusok és egyéb kultúrmunkások körében is. Sokszor észre sem veszik, hogy nincsenek annak tudatában, hogy revizionista nézeteket vallanak és hirdetnek és így igen súlyos hibákat követnek el. A revizionizmus egyik legsúlyosabb megnyilvánulása a párt vezető szerepeneK lebecsülése. Ezt az ellenforradalom is nyíltan megmutatta. Ennek hatása érezneto megyénk pedagógusainál. Megyénk pedagógusainak igen kis százaléka parttag, ezek zöme Salgótarján városban van. Ez nem véletlen. Sokan vitatják a kartársak közül és lebecsülik a kommunista pedagógusok szerepét. Ez sok tantestületben megmutatkozott, amikor kiemeltük a párttag pedagógusokat és példaként állítottuk a többi nevelő elé. Felvetették, hogy miért ezek kerültek előtérbe? Kik hivatottak elsősorban a párt politikájának érvényesítésére a nevelőtestületeken belül, ha nem a kommunista pedagógusok? Balassagyarmaton például az általános gimnáziumban egy párttag sem volt. Erősítésül igazgatóhelyettesnek odahelyeztünk egy párttag nevelőt. A nevelők idegenkedve fogadták. Közülük nem lehetett volna igazgatóhelyettest kinevezni? Miért kellett más iskolától odatenni egy elvtársat? Nem értették meg, hogy az iskola érdekében is ■helyes, ha van párttag a nevelőtestületben. M egmutatkozik a párt vezető szerepének lebecsülése abban is, hogy több tantestületben iparkodnak a párttagokat elszigetelni. Ez a jelenség oda vezet, hogy ezekben a tantestületekben nem tud megfelelően érvényesülni a páriirányítás ezeken az elvtársakon keresztül. Ez nem lehet érdeke a becsületes pártonkívüli pedagógusoknak sem. A párt lebecsüléséhez vezet az is, hogy egy-két párttag pedagógusunk — látva a fenti hibákat — önként visz- szahúzódik, visszavonul. Az aktív felvilágosító munka és a harc helyett a passzivitást választja. így akar népszerűbb lenni. Pedig pontosan az ellenforradalom igazolta be, hogy a nevelők becsülik azokat az elvtársakat, akik az ellenforradalom alatt is szilárdan kitartottak kommunista meggyőződésük mellett. Nem revizionista nézet-e, melyet nevelőink egy része tudatlanul, vagy jóhiszeműleg, vagy tudatosan, de bizonyos, hogy tudatos sugallatra vall? Ez az osztályharccal, az ideológiai harccal kapcsolatos helytelen szemléletből fakad. Ez a nézet az, hogy minden gyermek egyenlő, minden gyermekkel egyforma mértéket kell felállítani. Az ilyen szemlélet a proletárdiktatúra alapkérdésében, a munkás osztály vezetőszerepének érvényesítésében nyújt egérutat az ellenségnek. Az ellenforradalom óta ezt a nézetet akarják érvényesíteni az általános iskolában, a középiskolákban is. Ez a nézet igyekszik kiszorítani a munkásosztály és a parasztság gyermekeit az egyetemekről és főiskolákról. Nem veszélyes ez a nézet? Nagyon is veszélyes, mert a proletárdiktatúra gyengítésére törekszik. Az osztályharc eltompulása mutatkozott meg nevelőinknél az ellenforradalomban aktívan résztvevő nevelők számonkérésénél. Nagyon sok esetben együttérzés, sajnálkozás mutatkozott meg ezekkel a nevelőkkel szemben, nem egy esetben védték őket. Nem értették meg nevelőink, hogy kíméletlen osztályharc folyik a hatalomért, a népi hatalom megóvása, a saját életünk és létünk megóvása kötelez bennünket arra, hogy ellenségeinkkel leszámoljunk, a súlyosan vétőket megbüntessük, mert féltjük gyermekeinket féltjük jövőnket. oltak és vannak nevelők még ma is, akik politikamentes oktató-nevelőmunkát követelnek. Ez nem az osztályharc feladása? Volt-e valaha nálunk és van-e a földön politikamentes iskola? Vagy nem emlékszünk már arra, hogy a felszabadulás előtt milyen nacionalista, soviniszta uszítás folyt iskoláinkban? A vallásos nevelés címe alatt politikamentes volt a nevelés? Könnyű bebizonyítani, hogy nem volt az. Az ellenség azért hirdeti a politikamentes iskolát, hogy majd helyettünk ő politizál. Ez az igazság.«Azt is felvetik, hogy pártpolitikát nem vittek be a múltban az iskolába. A megszámlálhatatlan párt mellett az uralkodó párt politikája érvényesült az államéletben és az iskolában is. Minden nyilvánosan működő párt támogatta a kapitalista államrendet, mert ha nem ezt tette, nem működhetett. Nem kellett tehát egyik párt politikáját sem megnevezni, csak az uralkodó kapitalista rendet szolgálni..' így vezették félre az embereket, a pedagógusokat. Ma világosan megmondjuk, hogy a szocialista rendet a munkásosztály és annak élcsapata, a párt vezetésével lehet építeni. Miért félünk hát ennek politikáját hirdetni? Aki átadja a nevelés lehetőségét az ellenségnek, az maga is azzá válik. Iskoláinkban világnézeti nevelésnek is kell folynia éspedig materialista világnézetre való nevelésnek, ez politikai nevelés. Gyakran felvetődik az a kérdés, hogy idealista világnézetet valló nevelők el tudják-e látni ezt a feladatot? Tudnak-e jó nevelőmunkát végezni anélkül, hogy maguk is materialisták lennének? Tanítani talán tudnak — még ez is kérdéses — de nevelni a mi szellemünkben, a mi követelményeinknek megfelelően nem. Ezt nevelőink közül sokan nem érzik át és nem is értékelik kellően, nem látják, hogy ez politikai megalkuvás, veszélyezteti az osztályharcos nevelést, az osztályharc elvetéséhez vezethet, revizionista nézetekhez vezet. U gyancsak a revizionisták értelmezik félre a békés együttélés problémáját is. Ezt a fegyverszünetet az ideoló giai harcra is átültetik. Akkor, amikor mi azt hirdetjük, hogy a békeharcban együtt megyünk a felekezeti különbségre való tekintet nélkül minden becsületes emberrel ez nem azt jelenti, hogy nem folytatunk megfelelő munkát a materialista világnézet érdekében az idealista nézettel szemben. Ennek érdekében dolgoznunk, harcolnunk is kell. Ez a harc nem a becsű letes vallásos emberek ellen folyik, hanem az idealista vi lágnézet ellen. Végeznek-e agitációt a papok az idealista világnézet ellen, a hitoktató mellett? Miért nem folyik agitáció pedagógusaink egy részénél a materialista világnézet mellett, az idealista világnézet ellen sokszor még r párttagok részéről sem? Azér' nem, mert hat a revizioniz mus és sokuknál még érvé nyesül az idealista vijágnéze* KeU-e ez ellen tennünk? Nyíl vánvalóan igen. Az ellenforradalom egyik megnyilvánulása a nevelő1 körében a nacionalista je1 szavak hangoztatása. „Függet lenség és semlegesség“ vök ezek között a leggyakoribb Szovjetunió elleni hangulat- keltés, orosz nyelv tanítása elleni akciók. Mindez a prole tár nemzetköziség eszméjét volt hivatva megsemmisíteni. Mindez a marxizmus-leniniz- mus tanításának megtagadása. Mindez a háború elősegítése Nemzeti érdekeinket csak akkor képviseljük igazán, ha összhangba hozzuk őket a munkásosztály és a szocialista világrendszer nemzetközi érdekeivel és ha kell, alá is rendeljük őket ezeknek az érdekeknek. (Idézet Kassai Gézától.) Voltak Nagy Imréért lelkesedő pedagógusaink is. Feltehető, hogy ezek már látják, hogy Nagy Imre ki akarta szakítani Magyarországot ^ a szocialista táborból és bele akarta taszitani a kapitalizmus karmaiba. Nem fordul-e elő, hogy a hiba kijavítása címén a hibával együtt el akarjuk vetni a jót is és visszahozni a régi rosszat? Itt rengeteget lehetne példaképp felsorolni, de csak párat nézzünk. Hányán akarták az úttörő helyett a cserkészetet visszaállítani? Hányán vitatták, vagy vitatják az általános iskola létjogosultságát? Érvényesül ez a műsorpolitikában is. A nyugati filmek dicsőítése, a szovjet és népi demokratikus filmek lebecsülése akkor is, ha az igazán jó. Követelik a régi rossz népszínművek játszásának engedélyezését, emellett valóságos operettszezon kezdett kialakulni. Elterjedt olyan nézet, hogy az a lényeges, hogy dolgozzunk, szerepeljünk, de nem fontos, hogy mit. Ez sokszor nem tudatos, de maga az irányzat tudatos revizionizmus. A népművelés területén is elterjedt az a nézet, hogy nem kell politizálni. Minden darab politizál, de nekünk nem közömbös, hogy hogyan. Nem mindegy, hogy henyélésre, könnyelmű életre, mu1 latozáfsra, házasságtörésre ne- veli-e ifjúságunkat, vagy becsületes életre, munkára stb. Vagy talán ez nem politika? Vagy nem a revizionizmus megnyilatkozása-e az, hogy egyesek, vagy egyes szervek tudatosan tagadják az állami irányítást, mely a párt politikájának megfelelően céltudatosan hat és irányítja a megye kultúréletét. Ez különösen a társadalmi szervek kul- tűrtevékenységében nyilvánul meg. Az élet minden területének, így a művelődésügynek is létérdeke a nagyüzemi árutermelés a mezőgazdaság területén is. Itt is sok esetben támogatjuk azt a revizionista nézetet, amely az ellenforradalom alatt alakult ki, hogy nem feltétlenül szükséges a termelőszövetkezeti mozgalom, tehát ezen a területen nincs tennivalónk. A termelőszövetkezetekre szükség van, ezek alakulását a mi területünkön is elő kell segíteni. Itt a szervezés módszere volt a rossz, tehát ezt a módszert kell elvetnünk. de minden erőnkkel elő kell segítenünk a termelő- szövetkezetek megalakulását. A fenti pár példán keresztül szerettem volna a művelődés területén fellépő revizionista nézetekre rámutatni. Persze még sok megnyilvánulási formája van. Inkább csak a figyelmet akartam felhívni arra a veszélyre, mely a revizionizmus nyomán jár Ez a veszély arra kötelez mindannyiunkat, hogy teljes erőnkkel vegyük fel a harcot a revizionizmus ellen. Hogy harcolni tudjunk ellene, először fel kell azt ismernünk. Ahhoz, hogy felismerjük, először tanulnunk kell, képeznünk kell magunkat ideo’ó- giailag, politikailag. Hogv harcolni tudjunk ellene és minden hibás nézet ellen, fel kell magunkat vérteznünk a marxizmus-leninizmus fegvve révei, mert aki fegyver nélkül indul a harcba, az elveszti a csatát és esetleg el is esik a harcban. Mi segíteni, erősíteni akarjuk a kartársakat ebben a harcban, fogadják el ezt a segítséget. Németh László Röviden a revizionizmus vitájához A Nógrádi Népújság 1958 január 22-i számában olvastam Vajó elvtárs „A revizionizmus jelentkezése és az ellene folytatandó harc“ című cikkét. Szerintem ez a cikk igen tanulságos. Sok érdekes gondolattal találkoztam benne, tanultam is belőle. Én nem foglalkozom behatóbban ideológiai kérdésekkel, de ennek ellenére azt is tapasztaltam, hogy a cikk írója a revizionizmus veszélyességének tárgyalásánál bizonyos ellentmondásokba bonyolódik. Ugyanis a cikk elején úgy értékeli a revizionizmust, „mint az ellenforradalmat előkészítő nézetek egyikét“. Ebből azt tanultam meg, hogy a revizionizmus a kommunista párt szempontjából, a szocializmus építésének szempontjából nagyon veszélyes. A cikk befejező részében viszont ezt olvastam: „•.. a revizionistáknak csak arra van erejük, hogy új köntösbe öltöztessék az öreg, elavult nézeteiket.“ Ebből azt tanulhatnám meg, hogy a revizionizmus csak a köntösét cserélgeti, ha ez így lenne, akkor nem is kellene harcolnunk ellene. A valóságban ez nem így van, mert a revizionizmus éppen azért cserélgeti köntösét, hogy ezzel úgy tűnjön fel, mintha a munkás- osztály érdekeit képviselné, s közben a munkásmozgalom legádázabb ellensége. Amikor a cikket olvastam, arra gondoltam hogy most közelebbről meg fogom ismerni a revizionizmus jelentkezésének mai formáit. Azonban csalódtam, mert csak néhány formával találkoztam: így a kulturális örökségünk kérdésével, másrészt mezőgazdaságunk jövőjére vonatkozó nézetek kérdésével. A többi jelentkezési formát a cikkíró azzal intézi el, hogy „számtalan formája van“. Ebből én nagyon keveset tudtam meg. Ügy gondolom, helyes lenne, ha a vita többi hozzászólói foglalkoznának ezzel a kérdéssel is Angyal Anna Tóth András kommunista csapatvezető A múlt év végén dán vendég járt hazánkban. Dániába visszatérve elmondotta, hogy járt Budapest utcáin, sok embert látott, de olyat egyet sem, aki a párt jelvényét viselte volna. S ezzel kifejezésre juttatta, hogy nem találkozott magyarországi tartózkodása során kommunistákkal. Ez jutott eszembe a minap, a mizserfai bányászok között járva. Miről ismerni meg a kommunista bányászt^ a csapat- vezetőt. Párt jelvényt egy bányász sem visel, ám mégis könnyen felismerni. Elég a versenytáblára nézni, vagy a kereseti kimutatást elolvasni. A legjobbak, mindig a kommunisták. Az árulkodó magas százalék nélkül bajos lenne a felismerés, hisz valameny- nyi bányász külsőleg egyforma. E gondolatok járnak az eszemben, miközben Pálhegy II. bányaüzembe indulok. A bányában a csil- lézés megszűnt. A kitermelt szenet gumiszalag szállítja a külszínre. A fővágatban vastagon fekszik a szén a gyorsan futó szalagon. Minél beljebb érek a föld mélyébe, észrevehetően csökken a szalag terhe. Itt már munkahelyek sokasága található. A munkahelyekről kaparószalag szállítja a szenet. Sokáig nézem r. szalag rakományát s elindulok az egyik nyomába, ahonnan a legtöbb szén kerül ki. Már látom a karbidlámpa imbolygó fényét s ii-----ta lálgatom, vajon kommunistáik dolgoznak-e a munkahelyen. Úgy gondolom igen, hiszen a púpozva rakott szállítószalag erre enged következtetni. Magas, vékony, barnaarcú vájár pillant fel hangos köszönésemre, a csapat vezetője. Néhány percre abbahagyja munkáját. Megtörüli izzadságtól fénylő homlokát s beszélni kezd: — Tóth András a nevem, lassan egy éve hogy a négytagú csapatot vezetem. Észreveszi csodálkozó pillantásom, hisz a munkahelyen csak ketten dolgoznak. — Két munkahelyen dolgozunk. A későbbiek során megtudom, hogy Tóth elvtárs kommunista. A másik munkahelyen Griska Ferenc elvtárs is párttag. Tudvalevő^ hogy az emberek irányítása nem könnyű. A hónap közben nem egyszer panaszkodnak, hogy nincs egy perc pihenőjük sem. Igaz, ez csak az első hónap hangja. A hónap végén a csapattagok a legboldogabbak, de hát hogyisne. Nem 60—80 forint a keresetük egy műszakra, hanem 110—120 forint. A korábbi panaszkodók most büszkén mondják: — Megdolgoztunk mi ezért a pénzért. Ily módon lehetne a csapat történetét kezdeni. A kezdet, mint mindig, nehéznek bizonyult. Ma erre mosolyogva emlékeznek. A jó csapatszellem, Tóth elvtárs kommunista példamutatása meghozta gyümölcsét 75 mázsás fejteljesíu □lényüket átlagosan 10—15 mázsával naponta túlteljesítik. Műszak kezdetén a csapat tagjai megkapják feladataikat. Van, aki fáról, fúrógépről gondoskodik, így egymás munkáját nem keresztezik* Az egyik munkahelyen állandóan rakodnak, s mire ott elfogy a szén, már a másik munkahelyen kész az ácsolás, s robbantottak. A Tóth-csapat tagjai külsőleg olyanok, mint a bánya valamennyi dolgozója. Belsőleg azonban komoly változás tapasztalható, amelyet beszédjükben vettem észre. Nem arról szólna^ hogy mi újság a falujukban, milyen lesz az A- válogatott. Ellenben igen vitatott kérdés, vajon létrejön-e a nagyhatalmak találkozója. Elfogadják-e az atommentes övezet tervét? Az idáig vezető utat a két kommunista türelmes, felvilágosító munkája előzte meg. Ma már a csapat tagjai előre látnak. Nemcsak azt nézik, hogy mennyit keresnek, hanem gondolnak arra is. mit jelent a terven felül kitermelt szenük a népgazdaságnak. Kommunista csapat. Nem viselnek párt jelvényt, s mégis tudják a bánya dolgozói, hogy a Tóth- csapat kommunista. A szürke hétköznapok egyszerű katonás-akik helytállnak példát mutatnak a széntermelésért folyó küzdelemben. n. a- . ■ ————^ cA Uíjdrágáhb a d&tgozé ember Az egész világon általános vélemény, hogy a bányászat a legveszélyesebb foglalkozások egyike. Ha beszélgetünk a bányászatban ismeretlen emberekkel, gyakran hallunk olyan megjegyzést, hogy „akkor megyek a bányába dolgozni, ha ablak lesz rajta“. De minden munka veszélyessé válhat, ha könnyelműkké válunk és a biztonsági intézkedéseket nem tartjuk be. Bányaüzemeinkben a termelés, a dolgozók biztonsága attól függ, hogy milyen mértékben hajtjuk végre és tartjuk be a biztonsági erőírásokat. A biztonsági előírások megtartásáért elsősorban felelősek az üzem főmérnökei, de a végrehajtásban legtöbbet tehetnek a bányamesterek, főaknászok, aknászok, lőmes- terek és gépmesterek, de nem utolsó sorban a csapatvezetők. Nyugodtan megy-e haza az a főaknász, vagy bányamester, aki a főmérnöki, vagy bányaműszaki felügyelő álta1 elrendelt biztonsági rendelkezést határidőre nem hajtja végre? Nem érez-e lelkiismeretfur- dalást az az aknász, aki elmulasztja az előírt baleseti oktatást, amellyel felhívja a dolgozók figyelmét a biztonságra? Nyugodtan hagyja-e el azt a munkahelyet, amelyen látja, hogy a biztosítás nem felel meg a technológiai előírásnak, de az esetleges egykét csillés többtermelés érdekében nem rendeli el a biztosítást? Érzi-e azt a felelősséget, hogy műszaki beosztásnál fogva 40—50 dolgozónak közvetlen irányítója és a biztonságos termelésnek egyik alappillére? Számtalan biztonsági előírás rendelkezés védi a dolgozók épségét, a termelés folyamatosságát, de az itt felsorolt és kiragadott néhány előírás végrehajtásában is kisebb-na- gyobb mértékben feltétlen van hiányosság minden bányaüzemben. Gondolkozzon ezen el minden bányamester, főaknász, aknász, lőmester, gépmester és csapatvezető és adja meg a választ saját magának olyan mértékben, ami.yen mértékben az előző legfontosabb biztonsági előírásnak eleget tett, illetve tesz. Üzemben, vagy üzemen kívül, ha beszélgetünk dolgozókkal, gyakran hallani, hogy szidják a Bányaműszaki Felügyelőséget a kiszabott rendbírságokért. Gondolkozzanak ezek a dolgozók csak egy kicsit tárgyilagosan és megértik, hogy milyen sok balesetnek az előidézője a fe’e'őt- lenség, a hanyagság, a köny- nyelműség, az előírások be nem tartása. A Bányaműszaki Felügyelőség akkor tesz eleget hivatásának, ha fellép a lazaságokkal, a könnyelmű dolgozókkal szemben, legyen az műszaki, vagy fizikai dolgozó. Helytelenül ítél az a dolgozó, aki a Bányaműszaki Felügyelőségben egy bírságoló szervezetet lát. nem pedig olyan felügyeleti hatóságot, amely azért harcol, hogy megvédje a dolgozók testi épségét és hozzásegítse az üzemeket a biztonságos és folyamatos termeléshez. Népgazdaságunknak szénre van szüksége, többet kell termelni ,de a többtermelést úgy kell elérni, hogy az ne menjen a munka biztonságának rovására. Nincsen olyan többtermelésre szükség, amelyhez bányászaink testi épségének elveszítése és vér tapad. Olyan vidám és mosolygós arcú bányászokat akarunk látni, akik fegyelmezetten tudnak harcolni a termelés növekedéséért és érzik azt, hogy munkájukért megbecsülésben van részükHelyes volt 1957 negyedik negyedévében a párt-, szak- szervezet, Bányaműszaki Felügyelőség és a trösztvezetőség részérői az a kezdeményezés, ameiynek értelmében megindították medencénk területén az úgynevezett tisztasági versenyt, a biztonságos termelés és balesetek csökkentése érdekében. Abban az üzemben, amelyben rend van, a bányavágatok és a külszíni üzemi terek tiszták, feltétlen kisebb a lehetsősége annak, hogy baleset következzen be. Bányaüzemeink területén 1957-ben 1956-hoz viszonyítva a biztonságos termelésben értünk el eredményt, hiszen a balesetek száma csökkent. Ezzel az eredménnyel azonban nem lehetünk megelégedve, mert a balesetek számának sokkal kevesebbnek kellene lennie. A jövőt illetően minden párt-, vagy szakszervezeti funkcionáriusnak, gazdasági vagy műszaki vezetőnek fokozottabb mértékben harcolni kell azért, hogy a termelés az eddiginél biztonságosabb alapra legyen helyezve. Csongrádi Janos a nagybátonyi bányaüzem főmérnöke.
