Nógrádi Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 9-16. szám)

1958-02-19 / 14. szám

1958. február 19. NÓGRÁDI Népújság 5 Ax átlagbérellenőrzés néhány feladata Az elmúlt 1957. év gyökeres változást hozott a vállalatok bérgazdálkodásában. Teljes önállóságot kaptak ugyanis feladataiknak, a sajá­tos vállalati körülményeknek leginkább megfelelő bérfor­mák megválasztásában s al­kalmazásában. Az egyidejűleg bevezetett átlagbérellenőrzési rendszer pedig — az átlagos alapóra­bérek vállalatonkénti maximu­mát előírva — a bérszínvonal alakulásának tervszerű irányítását biztosította a központi szervek részére. Népgazdaságunk egyik leg­fontosabb törekvése az élet- színvonal állandó, tervszerű emelése. A tervszerűséget, a minden spontaneitástól mentes fokozatos életszínvonalemelést teszi lehetővé az átlagbérek központi szabályozása. Az el­múlt év elején, amikor az át­lagbér-ellenőrzéssel kapcsola­tos rendelkezések napvilágot láttak, ezeket a legtöbb válla­lati, gazdasági vezető ideigle­nes kényszerintézkedésként értékelte. Ügy gondolták, egye­düli célja az. hogy az ellen- forradalom által szétzilált bé­rezési és termelési fegyelmet helyreállítsa. Ennek megfele­lően azoknál a vállalatoknál, ahol a rendeletek megje'ené- sekor az 1956. évi termelési és termelékenységi színvona’at már elérték — sőt túl is ha­ladták — jogosnak tűnő el­lenzés volt tapasztalható. A végrehajtás során azonban — különösen azután, hogy az átlagbér-maximumok meg­állapításakor előfordult kisebb eltéréseket a felügyeleti szer­vek korrigálták — az átlag­bérellenőrzést — helyesen — a tervgazdálkodásban mel'őz- hetetlen központi irányítás eszközének ismerték fel. A fi­gyelem pedig mindinkább a helyes vállalati bérezési for­mák kidolgozására irányult. Nem is történhetett ez más­képp. mert a megállapított átlagbérek betartását csak megfelelő vállalati bérezési és bérgazdálkodási rendszer ki­építésével lehet folyamatosan biztosítani. Ennek a kidolgo­zása azonban igen sokrétű probléma megoldását követeli meg. Biztosítani kell elsősor­ban azt, hogy a vállalat ren­delkezésére álló béralap az elvégzett munka mennyiségé­nek és minőségének megfele­lően kerüljön felosztásra. A dolgozó keresete tehát tényleges teljesítményét tükrözze s az egyéni teljesítmény vál­tozásának megfelelően csök­kenjen vagy növekedjék. Ezt kizárólag a teljesítménybérek széleskörű alkalmazásával ér­hetjük el. Az alkalmazandó teljesít­ménybér-rendszer kidolgozása során munkafaj tánkénti elem­zéssel kell megállapítani az ösztönzés helyes irányát. El kell vetni a többéves gyakor­lat következtében uralkodóvá vált azon felfogást, mely sze­rint a teljesítménybérezés egyedül helyes formája a da­rabbérezés. Ez tudvalevőleg elsősorban a mennyiségi ter­melés fokozására ösztönző. Márpedig ösztönzés a mennyi­ségi termelés növelésén kívül irányulhat a minőség vagy a gazdaságosság fokozására is. A leghelyesebb teljesítmény­bér forma természetesen az volna, amelyik egyidejűleg mind a három irányban megr felelő hatékonyságú anyagi érdekeltséget eredményezne. Az ilyen teljesítménybér ki­dolgozásának azonban gátat szab az a követelmény, hogy az áttekinthetőséget, a köz- érthetőséget feltétlenül bizto­sítani kell, mert különben ép­pen az elérni kívánt célt, az ösztönzés hatásfokát veszé­lyeztetnénk. Ezért minden esetben az el­végzendő munka és a válla­lati feladatok sajátosságai szabják meg a teljesítmény­bérben kifejezésre jutó ösz­tönzés fő irányát. Például a megfelelően gépesített s ké- szülékezett nagysorozatú ter­melésnél — mivel a dolgozó magatartásának a termék mi­nőségére és a felhasznált nyersanyag mennyiségére szá­mottevő befolyása nincs — az egyenes darabbérezés alkal­mazása kerülhet előtérbe. Meggondolandó azonban ezek­ben az esetekben is bizonyos méretű bérplafon vagy deg- resszió alkalmazása, ha ezt a fokozott gépkopás veszélye in­dokolttá teszi. A különösen selejtveszélyes s a magasabb szaktudást és figyelmet igénylő munkafolya­matoknál — mivel a minőség döntő mértékben a dolgozó­tól függ — az állandó meny- nyiségi szintet előíró, de a minőséggel arányos keresetet biztosító bérforma bizonyul­hat helyesnek. Amikor a munkacsoport, vagy műhely összteljesítmé­nye valamely mutatóval ’szo­ros kapcsolatba hozható, a prémiumos időbér alkalmazá­sára kerülhet sor. A nagyértékű, vagy import­anyagot igénylő munkáknál az ösztönzés súlyponti kérdé­se a mennyiségi követelmé­nyek mel’ett a gazdaságos­ság, az anyagmegtakarítás le­het. Ennek megfelelően az al­kalmazott teljesítménybér a kereset változó részét első­sorban a megtakarítás mérté­kétől teheti függővé. A példák vázlatos felveté­sével csak azt akartuk érzé­keltetni. hogy a vállalati ön­állóság növekedése milyen megoldási lehetőséget biztosít a bérezés területén részünkre. Azért fontos a lehetőségek hangsúlyozása, mert 1957-ben a vállalatok legnagyobbrészt ragaszkodtak az előző években központi előírással kialakított bérformáihoz. Teljesítménybé­rezést alkalmaznak ugyan, de még olyan területeken is do­minál az egyenes darabbér, ahol más telj esi tménybérezési forma a népgazdasági érdek­kel megfelelőbb összhangot biztosítana. Az átlagbérek betartása te­rületén mutatkozó túllépések, hiányosságok főképpen arra vezethetők vissza, hogy nem megfelelő ösztönzési irányú bérformát alkalmazunk s emiatt a spontán béremelke­dés túlzott szerephez jut. A helyes teljesítménybérfor­mák alkalmazása esetén sem hanyagolható el azonban a bértartalék képzése. Szükség van erre azért, hogy előre nem látható zavarok esetén is a megengedett keretek között maradjunk s ezenkívül a tényleges gazdasági érdeket jelentő, de nem tervezett tel­jesítménynövekedés bérfede­zete rendelkezésre álljon. A tartalékképzésnek azonban alapelve az, hogy ebből indo­kolatlan átlagos alapbércsök­kenés nem származhat. Harcolnunk kell az olyan irányzatok ellen, amelyek az átlagbérek betartását külön­féle „praktikus“ eszközökkel kívánják elősegíteni. Tipikus példája ennek, amikor az ala­csony alapbérűek létszámát indokolatlanul' növelik, nem gondolva arra, hogy az ilyen „megoldás“ globál is béralap­túllépéssel jár együtt — s ezenkívül az önköltségben is visszaüt, mert az általános költségek növekedését hozza magával. Összegezve az elmondotta­kat, megállapíthatjuk, hogy az átlagbérellenőrzést a vál­lalatok 1957. év folyamán megoldották. A még fellelhető ellentmon­dások kiküszöbölése érdekében azonban szükség van arra, hogy a dolgozók bevonásává' a vál'a'ati sajátosságoknak és feladatoknak megfelelő telje­sítménybérezési formákat ala­kítsanak ki s vezessenek be. A vállalati teliesítménybér- formák kialakításánál az ösz­tönzés irányát a népgazdasági érdekekkel egybeesőén állapítsák meg. Szakítsanak az egyoldalú mennyiségi szem lélettel. A tartalékképzés továbbra is elengedhetetlen feltétele a átlagbérek betartásának. Az 1957. évi eredményeké* látva, biztosak lehetünk ab­ban, hogy a vállalatok a terv- feladatok mindenoldalú teljesí­tése mellett a bérezési tenni­valókat is sikeresen oldják meg. Genge Rudolf a Zagyvapálfalvi Bányagép- gyár főkönyvelője Nem éri ükét készületlenül Torják János, a bárnai Vö­rös Hajnal Tsz elnökhelyet­tese is a tavaszról, a virá­got nyitó gyönyörű kikeletről beszél. Nem ábrándok, hiú remények után vágyik, hanem a munkát, meleget, életet adó napsugár után. Napsugár! — de szépen hangzik ez a szó, de sokat je­lent, kivált az olyan ember­nek, mint Torják János. Huszonhét év a bányában, fény és napsugár nélkül. Az egészségileg tönkrement em­bert a föld színén nem a pi­henés, tétlenség várta, hanem az élet, a napsugár. Sápadt arcára visszajött a szín, s sze­me újra a régi fényben ég. Egyszerű, dolgos ember, egy a névtelen milliók közül. — Nem volt könnyű a kő­sziklák közt gyökeret verni a Vörös Hajnal Tsz-nek mondja. Hányszor elcsügged­tek, s félreálltak a mindent megtépő vihar alatt. Az ágak, ha le is törtek, a törzs ép maradt, s most új erővel, megedzetten, még mélyebbre ereszti gyökereit. Tavasz, virágos kikelet, már az ősszel téged vártak a Torják Jánosok, nemcsak Bár- nán, hanem az egész ország­ban. Már az őszi szántásokat úgy igyekeztek elvégezni, hogy a tavasszal odakerülő növények­nek jó helyük legyen. A tél folyamán is a tavasz reménye csillog a szövetke­zeteik szemében. Dolgoznak, hogy a tavasszal minden job­ban menjen. Nem nagy a tsz, mégis nagy gonddal jár. Nem egy család kenyere forog veszélyben, ha nem jól vég­zik el a munkát, hanem tizen­haté. Ezért kezelik olyan szere­tettel azt a kevés jó földet, amely a sziklák között meg­maradt. Mennyi elvégzendő feladat vár a tizenhat tagra! — Csak majd győzzék! .Rosszak a mezei utak. A falusiak azt mondják, a trak­torok teszik tönkre ... pedig nem igaz. Ha a gazdák is megjavítanák a földjük végén vezető utakat, nem lenne semmi baj. E területen nem erős a tanács se. Meg kellene értetni az egyénileg gazdálko­dókkal is, hogy a mezei utak ügye közügy. Torják elvtárs elmondja azt is, hogy a tavaszi vetőmagva­kat, a műtrágyát idejében megrendelték. A múlt év keserves iskola volt. Nem kötöttek szerződést a gépállomással, s így a gép­ellátás nem a legjobb volt. Elégedetlenek a traktorossal is — Ozsvár Bélával —, pe­dig bárnai ő is. Nagyon gyak­ran bízza a traktort a fiára, s a gyerek munkájában nem sok a köszönet. Fontos még a tél folyamán tisztázni a gép­állomással, amikor a szerződé­seket végleg megkötik, hogy milyen munkát kívánnak. Jo­guk van a termelőszövetkeze­tieknek megválasztani a trak­torost. Ezt is akarják. Ez most azért is fontos, meri tavaszra, meg egész év folyamán, ami­lyen munkát csak lehet, gép­pel végeznek. Géppel ültetik majd, mihelyt az idő engedi a három hold szerződéses mákot is, majd később a burgonyát is. Jelenleg nagy munkában vannak a tagok. Hordják a követ a megépítendő magtár­hoz. Ha úgy sikerül, ahogy eltervezték, tavaszra felépül a magtár, s utána a silógödör is, amelybe 150 köbméter silót tudnak elrakni majd télre. Tervezik az állatállomány létszámának felemelését, mert úgy szeretnék, ha a jövede­lem gerincét az állatállomány adná. Szépek a tervek, de ne­hogy tervek maradjanak! Megnyugtat az elnökhelyet­tes, hogy az nem lehet. Szi­lárd vezetés, közös akarat szükséges s így rend, fegye­lem lesz a szövetkezetben. A falusiak figyelik, meny­nyire sikerül ezt elérni. Nem ostromolják ugyan az új belépők a szövetkezetei, de azért jönnek. Ősz óta ketten jöttek, s ha minden sikerül, majd jönnek még többen is. — Kata János — Szükséges-e a tsz-nek traktor ? Több mint egy éve, hogy a tsz-eket, a gépállomásokat élénken foglalkoztatja a léma: érdemes-e a tsz-nek gépet vá­sárolni? A vélemények elté­rőek voltak, hisz mindkét fél saját igazát akarta bizonyí­tani. A tsz-ek egy része, ame­lyek gépet akartak vásárolni, azzal érvelt, hogy drága a gépi munka, jobban kifizető­dik, ha saját maguk is tarta­nak traktort, vontatót. A gépállomások azt bizony­gatták, hogy a tsz-ben a Nem könnyű ma­napság igazi pásztor emberre találni. Va­lahogy régen az volt a szokás, hogy a fa­luban a legszegé­nyebb legelesettebb ember ment pásztor­nak, s bár ez nálunk már régen nincs így, mégis itt kisért még a múltból e káros előítélet. így esett meg aztán, hogy Szé- csényben a II. Rá­kóczi termelőszövet­kezetben Petrányi Jenőnek maga az el­nök segít a juhok- nál. Nem azért te­szem ezt szóvá, mintha Varga János bácsi nem értené n juhászságot. Gyerek volt még, amikor először ballagott a birkák után. Mert cseléd volt az egész famíliája, az apja, nagyapja is uradal­makban juhászko- dott. Másról van itt szó. De hadd kezd­jem csak ez elején. Említettem már, hogy a termelőszö­vetkezet 260 birká­ját Petrányi Jenő vezeti, gondozza, de segítségére van eb­ben János bácsi, az elnök. Mivel ezért ő külön munkaegysé­get nem kap, úgy határoztak, 15 birkát megtarthat magá­nak. De a tizenöt birkából több, mint harminc lett, s ott vannak a közös akol- ban és bizony azon a 12 és fél zsák ab­Hz elnökre elsőnek kőtelező a közős törvény rákon nőnek, melyet hetente kapnak a tsz birkái. Mert a ta­goknak abrakot most nem n.'zt"nak, csk szénát visznek haza minden hónapban, munkaegységen­ként 5 kg-ot. No de ezt János bácsi is megkapja, mert ott­hon még két tehe­net is tart. S ha va­lóban hűek akarunk maradni az igazság­hoz, nem hallgathat­juk el azt sem, hogy Petrányi Jenő mun­kaegysége is Vargá- ékhoz megy, mert ott van koszton és ott mosnak rá. Szó ami szó, hiába "Inök Varga János bácsi, cselekedete alapsza­bályellenes. Tudnak erről a ta­gok is, mert lega­lább négy éves prob­léma a juhász. De- hát hogy nincs aki elvállalja, János bá­csi úgy látszik visz- szaél helyzetével. A tagok meg, hogy jól megvannak a közös­ben, nem vetik fel égető kérdésként ezt a dolgot. Mert hogy mást ne említsek, nem egy tag tavaly is több, mint 24.000 forintot keresett. Az idei kilátások meg még jobbak. Zetort vesznek, ha az idő engedi, hozzákezde­nek a lakatos mű­hely alapozásához is. Tervükben 42.5 fo­rintot ér egy munka­egység. Ez azt jelen­ti. ha Gálcsik Gyula fiával az idén is el­éri a 780 munka­egységet, jövedelmük meghaladja a 33.000 forintot. S az ered­ményekben bizony nem kis része van János bácsinak, az elnöknek, aki a jó gizdM tapasztalatá­val, eszével vezeti, irányítja a 23 tagot. Hozzánőtt a szövet­kezethez, hiszen az ellenforradalom vi­harában is összetar­totta őket határo­zottsága: „emberek én maradok ...” Dehát a termelő- szövetkezet alapsza­bálya törvény, ami kötelező János bá­csira is, s mint el­nökre elsősorban. Vajon gondolt-e már arra, hogy a semmi­vel volt egyenlő fi­gyelmeztető szava, amikor Babcsány Mihálynak jegyezte meg: — Nem tarthat te­henet, meg borjút is .. . — s bár iga­za volt az elnöknek, a tagok mégis Bab­csány pártjára áll- • tak, mert ő maga még nagyobb sza­bálytalanságban él. Vajon gondcit-e már arra, Varga Já­nos, hogy egyszer a tagokkal találja ma­gát szemben, hiszen előbb-utóbb ide ve­zet a dolog. S ahogy mondják, látja ma­ga is, hogy rossz úton jár. Számtalan­szor megígérte már, hogy nem tart több juhot a megenge­dettnél. De egyszer a gyapjú árára van szüksége, máskor a bárányokra, majd később a fejés ide­jén a tejre. így a ju- . hók mindig marad- > tak. Az Ígéret azóta > is Ígéret maradt. Tény az, hogy Var­ga János bácsinak érdemei itannak ab­ban, hogy a szécsé- nyi II. Rákóczi Fe­renc termelőszövet­kezet eljutott idáig, ahol most áll, hogy nem probléma a megélhetés, bizakod­va néznek a jövőbe. Tisztelik, becsülik is őt ezért a tagok. Ez­zel viszont nem sza­bad visszaélnie Já­nos bácsinak. Hiszen ő is azt akarja, hogy a termelőszövetkezet még erősebb, még szilárdabb legyen. Ehhez pedig elenged­hetetlenül szüksé­ges a közös törvény, az alapszabály be­tartása, betyirtötása. Vincze Istvánná traktor nem fizetődik ki, sokba kerül a javítás, üzemanyag és nincs kellő­kép kihasználva. Egy év tapasztalatai alap­ján részben bebizonyosodott, kinek az érvelése volt helyes. A pásztói tsz az alábbi nyi- ’atkozatot adta a pásztói gép­állomásnak: „Alulírott pásztói Szabadság Tsz elnöke, a tag­sággal egyetértésben felajánl­juk az 1957. évben vásárolt, saját tulajdonunkat képező G 35-ös, 55291. számú Hoff er traktorunkat a pásztói gép­állomásnak megvételre. Fel­ajánlásunkat az alábbiakkal indokoljuk: tsz-ünknek a trak­tor üzemeltetése nem gazda­ságos. Mivel nincs műhelyünk, s megfelelő szakemberünk, a traktor javítása nehézségekbe ütközik. Ezenkívül igen nehéz a traktorhoz szükséges alkat­rész és üzemanyag beszer­zése". Hasonló nyilatkozatot adtak a jobbágyi Üj Otthon tsz tag­jai is. Ók vontatót és pót­kocsit ajánlottak fel meg­vételre. A két traktor és pót­kocsi ára 82 548 forint. Mivel a gépállomás a traktorokat átveszi, a fenti összeget a tsz-ek megkapiák. Tehát az eltelt időszak bebizonyította, hogy igen meg kell gondolni a tsz- nek a gép vásárlását, ille­tőleg a már vásárolt gép megtartását. A tapasztalatok országosan is azt bizonyítják, hogy körmös traktornak, vagy vontatónak kis szántóterülettel rendelkező tsz-nél nagy jövője nincs. Uni- verzál traktor a tsz-eknél lé­nyegesen több hasznot hajt, azonban ezt sem tudják gaz­daságosan kihasználni. A gép­állomások nagyon jól tudják, hogy a traktorok üzemelteté­sével, javításával mennyi gond van még ott is, ahol meg­felelő szakemberek állnak ren­delkezésre és az üzemanyag, alkatrész beszerzése is köny- nyebb. A tsz-ekben egy traktor miatt nem lehet fenntartani több tízezer forint érté­kű alkatrész raktárt, mert ez nem gazdaságos. Az igaz, hogy a gépállomás kijavítja a tsz gépeit, ha azok javításra szorulnak, azonban ez sem ingyenes, ezért is fi­zetni kell. Ha egy tsz univerzál trakto­rát sokoldalúan akarja kihasz­nálni ahhoz univerzális mun­kagépek is kellenek. Viszont hogy hat-hét munkafolyama­tot gépesítsen a tsz, kb. 50 ezer forint értékű munkagépe­ket kell vásárolnia. Azonban még ebben az esetben sincs megoldva a gépi munka prob­lémája. Különösen ősszel, a mélyszántás idején jelentke­zik ez. A felsorolt egy-két tényből azonban nem lehet általánosí­tani. A tsz-re van bízva ez a kérdés. Nyilván akad megyénkben olyan tsz is, ahol a gépnek hasznát vették, sőt talán gazdaságos is volt. Azonban a tsz-ek többségé­nél, nálunk, Nógrádban nagy jövő ezekre gépekre nem vár. Kétségtelen, hogy egyetlen gépállomásnak sem közömbös, van-e elegendő munkája. A tavalyi termelési tényszámok bizonyítják, annak ellenére, hogy megyénkben a tsz-eknél 1957-ben 19 darab traktor volt, a talaimunka mennyi­sége nem csökkent. Általában csak a szállításnál jelentkezett kiesés. Ez is azt bizonyítja, hogy a tsz-ek saját gépeikkel in­kább a szállítást végezték, a szántásnál csak igénybe vet­ték a gépállomás segítségét. S. E. Hz adósság törlesztéséért A községfejlesztési hozzájár ulásaál a szécsényi járásban mintegy 250.000 forint hátrálék jelentkezik. Hogy a községi tanácsok hiányos munkáját pótolják, most a járásban négy brigád alakult, négy-négy taggal. A brigádtagok felkeresik a községek lakóit, azokat, akik 1957-re nem fizették be a községfejlesztési járulékot, s felvilágosító munkával ma­gyarázzák meg: mire szükséges a pénz, mit kell megvalósí­tani a községben. A brigád munkája máris eredménnyel járt. A járás 21 községéből 10-ben voltak már. Egy hét alatt 40.000 forintot fizettek be a dolgozó parasztok.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom