Nógrádi Népújság. 1957. október (2. évfolyam. 78-86. szám)

1957-10-19 / 83. szám

I NÓGRÁDI Népújság 1957. október 19. Emlékezzünk és legyünk éberek Közeledik október 23-a, a magyar népre, az egész ma­gyar nemzetre oly gyászos em­lékezetű dátum. Egy év múlt el és emlékeze­tünkben olyan élénken élnek az események, mintha tegnap történt volna. Még élénken kísértenek bennünket a meg­vadult ellenforradalmi banda rémtettei, a vandál gyilkossá­gok a Köztársaság-téren, a nép egyszerű fiai, a kommu­nisták meggyilkolása, testük leöntése benzinnel és lobogó lággal való égése, a vörös csillagok és zászlók elégetése és sárba tiprása, a nemzetközi munkásmozgalom vezérei hal­hatatlan műveinek elégetése a modern barbárok által. Él emlékezetünkben és ke­gyelettel adózunk a hősök em­lékének és meghajtjuk előttük a munkásmozgalom vörös zászlaját. Ma egy évvel az el­lenforradalom kirobbanása előtt nem árt emlékezni Lenin szavára. Lenin azt üzente a magyar munkásoknak 1919. május 27-én, hogy »...ez osz­tály harc... a proletárdiktatúra megteremtése után nem tűnik el... hanem csak formáit vál­toztatja és sok tekintetben még elkeseredettebbé válik.« A magyar kommunisták kö­zel négy évtized alatt másod­szor tudták meg ezeknek a le­nini szavaknak az igazságát. Először 1919-ben, amikor a di­csőséges magyar Tanácsköztár­saságot a belső , és külső reak­ció megdöntötte és amely után a fehérterror 25 éve követke­zett, amely terror évei alatt a kommunisták és haladó pár- tonkívüliek ezreit gyilkolták meg vandál módon Horthy fasiszta pribékjei. Másodszor 1956. október— novemberében láthatták újra, hogy e lenini szavak mennyire igazak napjainkban is. A ma­gyar és a nemzetközi reakció nem tudja elszívlelni azt a hatalmas vereséget, amely őt 1945-ben érte és nem riad visz- sza még a restaurációs kísér­lettől sem, hogy hatalmát visz- sza szerezze. Erre bizonyíték a tavalyi ellenforradalmi fel­kelés, amelyet a Szov­jetunió hadserege segítségével levert a magyar nép. Ma már egyesek előtt egyre jobban el­halványul az ellenforradalom képe. Egyre jobban kezdik el­felejteni az emberek azt a sok borzalmat, amelyet átéltek. Na­gyon megszívlelendő példa er­re a következő eset: Fiikor József a salgótarjáni ellenforradalmi események egyik fő alakja, aki a szovjet emlékműre a kötelet kötötte és segített annak ledöntésében, az ellenforradalom leverése után eltűnt Salgótarjánból. Körül­belül két hete fogták el Salgó­tarjánban. Fiikor, Budapesten a XII. kerületben párttag lett. De ez még nem a dolog teteje! Azt a Fiikort, aki az októberi és novemberi napokban a kom­munistákat szidta, fegyveresen szaladgált, az a megtiszteltetés érte a XII. kerületben, hogy fegyveres munkásőr lehetett. Kaméleon módjára színt vál­toztatott és beépült a pártba a munkásmiliciába, hogy adan­dó alkalommal hátulról döfjön tőrt a párt hátába. Az ellenség most ilyen módon dolgozik. Becsempészi ügynökeit a párt­ba, hogy ott fejtsenek ki bom­lasztó munkát. A pártszervezet kötelessége lett volna utána nézni Fiikor esetében is politikai megbíz­hatóságának. Ezt a budapesti elvtársak nem tették meg és így kerülhetett bele a huligán, lumpenproletár a pártba, a munkásmiliciába, a párt fegy­veres őrségébe. Kérdezem én, hány és hány ilyen megbújt Fiikor lehet még közöttünk. Vigyázzunk elvtár­sak, nagyon vigyázzunk és előzzük meg körültekintő mun­kával az ilyen bajokat. Az osztályharc folyik más és másféle módszerekkel, itt a megyében is. Egyes megbújt ellenforradalmár elemek ké- • szülnek október 23-át megün­nepelni. Milyen napfényre ke­rült tények bizonyítják ezt? Az utóbbi időben több elv­társat fenyegetnek leveleken keresztül és így próbálják megfélemlíteni. No persze ezek az elvtársak úgy reagálnak, hogy még keményebben állnak helyt és erejüket megacélozzák az ilyen levelek. Különösen a szécsényi járásban tapasiztal- ható az ilyen tevékenység az ellenség részéről. Máshol, pél- dáúl a pásztói járásban és ma­gában Pásztón röplapokat szór­tak szét a termelőszövetkezet földjén fasiszta elemek. Más­hol egy kötegben találtak és adtak át a rendőrségnek röp­lapokat. A külső és belső reak­ció erőtlen próbálkozásai ezek, amelyek mégis éberségre intenek bennünket. Mi indo­kolja például azt, hogy a ba­lassagyarmati üzletekből már többen vásároltak gyász­szalagot? Talán annyi ember­nek halt volna meg hozzátar­tozója, rokona? Nem. Ezeknek az embereknek nem a hozzá- tartozójúk, vagy rokonuk halt meg, hanem gyászolják az el­lenforradalmat, amely talán meghozta volna számukra a 12 év előtt elvesztett száz és ezer holdjaikat, a főispánságot és ispánságot, a tekintetes királyi, megyei hivatalnál. Gyászolják azt, hogy a balassagyarmati dzsentri világnak az »uram- bátyámozásnak«, a »méltóságos« és »tekintetes« uram titulázás- nak most megint vége. »Nem sikerült, nem sikerült« mond ják egymásnak és ezt akarják meggyászolni. Különösen a nacionalista uszítást használ­ják fel egyes fiatalok megté vesztésére. Balassagyarmaton az ellenforradalmárok a nem­zeti érzéseket az ellenforra­dalom idején is kihasználták és megtévesztettek sok becsü­letes embert, köztük diákot. Módszerük közé tartozik még az úgynevezett suttogó propa sanda is. Nyiltan beszélni már nem mernek, így hát suttog nak. Vasúton és buszon, fut­ballmeccsen és buszmegálló kon, templomban és templom előtt, színházban és moziban Próbálnak rémhíreket terjesz­teni és dezorganizálni a mun­kásosztály egyre jobban ko­vácsolódó egységét. Nem úgy mutatkozik, hogy nyíltan be­szél, hanem egy-egy eldobott megjegyzéssel bomlaszt, amely talán az első hallásra jelenték­telennek tűnik. Ha igazoltató rendőrt lát, mondja: »Mit mo­lesztálja ez a zsaru a becsüle­tes magyart«? Vagy, ha mun- kásmiliciát lát géppisztollyal a hátán, megjegyzi: »Ahá, khm, khm, mire való ez a mi­lícia? Félnek talán, félnek?" Ezer és ezer alkalom és le­hetőség nyílik, hogy ilyen mó­don dolgozzon az ellenség és végezzen bomlasztó munkát és dolgozik is! A Becsületes em­berek és elsősorban a kommu­nisták dolga az ilyen ellen harcolni, bátor, okos szóval, felvilágosító munkával, s ha kell adminisztratív módszerek­kel is. A kommunisták sokat tehötnek a rágalmak vissza­verésében, szétzúzásában. Re­agáljanak minden elejtett szó­ra, amely célzás a proletár- diktatúra állama felé. Sokat tehetünk, ha féltve őrizzük a Szovjetunió által immár má­sodszor kezünkbe adott szabad­ságot és az élet minden terü­letén leleplezzük a méregkeverő ellenforradalmárokat. Ha pe­dig nem fémek bőrükben egyes buzgó ellenforradalmá­rok, azoknak figyelmeztető Kádár elvtárs az MSZMP or­szágos aktíváján október 11-én mondott szavai: »Mostanáb n itt-ott hallani... különböző res­taurációs álmokról október 23-a, vagy november 4-e kp- csán. A Forradalmi Munkás­paraszt kormány és az ellen- forradalmi reakció között fennálló ismeretség alapján meg lehetnek győződve arról, hogy minden provokáció meg­érdemelt választ kap!« Godó László Legfőbb feladatunk A napokban megtartott me­gyei pártaktíván, de minden jelentős pártösszejövetelen nyomatékkai hangsúlyozzák, hogy napjainkban a legfőbb pártépítő munkát a meglévő tagság eszmei-politika neve­lése jelenti. Mi is az eszmei-politikai nevelés? Annak tudatosítása, hogy mindenért mi vagyunk a felelősek, ami nem az or­szágban általában, hanem kör­nyezetünkben, munkahelyün­kön konkrétan történik. Je­lenti a közösség érdekeiért érzett felelősséget; azt jelenti, hogy újabb és újabb embere­ket vonjunk a pártba, a szo­cializmussal rokonszenvezők táborába. A párttagság ilyen irányú nevelésének egyik legfőbb he­lye a taggyűlés, feladataival és jelentőségével részletesen foglalkozik pártunk Szerve­zeti Szabályzata. Anélkül, hogy rosszindulat vezérelne bennünket, szeret­nénk röviden foglalkozni a margittárói pártszervezet mű­ködésével; azaz munkájának hiányosságával. azért csak a fogyatékosságokkal, hogy szándékosan kiélezve azt, vi­lágosan lássuk az itteni prob­lémákat — és hogy okuljanak belőle máshol is. A margittárói bányaüzem­nél a hibák már annyira el­hatalmasodtak, hogy lassan- lassan már bele is törődnek. Egyesek ugyan még vitáznak arról, hogy ez évben két, vagy három határozatképes tag­gyűlést tartottak, de maga a tény már nem megdöbbentő előttük. Az elmúlt vasárnap tartott taggyűlésükre a tag­ságnak alig fele jött el. Nem lenne becsületes háborgásunk, ha nem számolnánk a mun­kát gátló tényleges nehézsé­gekkel: a bányánál igen nagy a betegek száma. A másik baj, hogy a dolgozók igen tá­vol laknak, és sok helyről jár­nak be (Bárna, Karancsalja, Lapujtő, Baglyas stb.). Honnan adódnak a pártszer­vezet munkáját gátló ténye­zők? A tagság legaktívabb része tagja a munkásőrség­nek. Ezek egyszerűen azért — parancsnokuk. Madarász Ferenc, a bánya igazgatójától támogatva — nem járnak tag­gyűlésekre, mert ők munkás­őrök és sok az elfoglaltságuk. Maga Madarász elvtárs, mióta a vállalatnál dolgozik, egyet­len alkalommal volt az üzemi taggyűlésen! Nem jelent ki­sebb problémát a volt karha- talmistákkal kapcsolatos hely­Margittárói tanulságok zet sem. A bányától több mint harmincán vonultak be a karhatalomhoz. Itt nagy ré­szük derekasan megállta a helyét. Leszerelésük után a pártszervezetben azt remél­ték, hogy ezek az elvtársak, akik a nagy nehézségek ide­jén megmutatták a proletár hatalomhoz való hűségüket, munkahelyükön a pártmun­kában is eredményesen dol­goznak majd. Nem így történt. Ifj. Susán József és Susán Miklós elvtárs sajnos, ritka kivételhez tartozik. Nagytöbb­ségük itt az üzemnél nem se­gíti a pártszervezet munkáját. Varga András például még egyetlen taggyűlésen sem vett részt. De tovább is sorolhat­nánk ezt a sort. Egyesek nem­csak hogy nem végeznek párt­munkát, de pártszerűtlen, kommunistához nem méltó, követelődző magatartásukkal ártanak a párt tekintélyének, gátolják a pártszervezet mun­káját. így a pártszervezet azoknak a segítsége nélkül végzi tevé­kenységét, akikre leginkább kellene támaszkodnia. Ezek az elvtársak akarva, akaratlanul az ellen vétenek most maga­tartásukkal. aminek érdeké­ben a nehéz napok idején fegyvert fogtak. Akkori dere- kas kiállásuk sokra kötelezi őket, egyebek között arra, hogy áldozatos, szerény köz­katonái legyenek a párt, a munkásosztály ügyének a mos­tani békés viszonyok között. Ezek a körülmények magya­rázzák a pártmunkán buzgól- kodó elvtársak „romantikus múltbafordulását“. Azt az időt idézik, amikor — január—feb­ruár—márciusban — a tagság majdnem hiánytalanul meg­jelent a párt különböző ren­dezvényein Ezidőben hetve­nen—nyolcvánan voltak. Idő­közben a tagság létszáma maid kétszázra emelkedett. Az első hónapokban a tagság ak­tivitása szembetűnő volt. Ké­sőbb. ahogy növekedett a tag­ság létszáma, annyira hiány­zott azoknak (a korábban említettek) a támogatása, akik nélkül aktív pártélet elkép­zelhetetlen. A támogatás hiá­nya azt eredményezte, hogy a pártvezetőség „megmagya­rázza“ a pártélet visszaesésé­nek okát. Elméleteket talál­nak ki arról, hogy a tagság „elhígult“. Innen a „lakat­elmélet“ — azt vallják, hogy lakatot kellene a pártszerve­zetre tenni, mert már nagyon sokan vannak. De nem elmélet csupán ez. A tagság fele nemcsak tag­gyűlésekre nem jár, de a tag­díjat sem fizeti rendszeresen, a progresszivitásnak megfele­lően. Mi lehet ilyen helyzet­ben a válasz? .. A vezetőség égyre-másra zárja ki ezeket a párttagokat. Köztük olyano-'* kát is, akik már novemberben kérték átigazolásukat. Megíté­lésünk szerint a margittárói pártszervezet nagyon nehéz helyzetben van. A liberaliz­mus elhatalmasodott az üzem­ben. Laza a munkafegyelem, gyakoriak a lopások: kiszere­lik a villanykapcsolókat, desz­kát, fát lopnak. Nem egy ak­nász (Schüch András, Megye­házi Lajos...). bár mindezt látja, de a történtek elhallga­tásával, azzal, hogy nem von­ják szigorúan felelősségre eze­ket, szinte bátorítja, támo­gatja a közösségi vagyon dézs- málóit. Nem szólnak, hogy „népszerű“ emberek marad­hassanak. Az eluralkodott rossz hely­zetre vall az a tény is, hogy a fegyelmezetlenséggel, a felelőtlenséggel elszigetelten szembehelyezkedők nem ér­zik maguk mögött a becsüle­tes dolgozók bizalmát élvező pártszervezet támogatását. Nem az vezérelt, hogy a margittárói pártszervezet mun­kájáról mindenre kiterjedő képet adjunk, hanem az, hogy az itteni negatív tapasztala­tok éles megvilágításánál lás­suk: milyen roppant nagy egy üzemi pártszervezet feladata. A pártszervezetek tevékeny munkája pozitívan hat' a gaz­dasági, termelési feladatok megoldására — ennek hiánya liberalizmushoz, fegyelmezet­lenséghez, felelőtlenséghez ve­zet. Súlyos példája ennek a margittárói helyzet. Akármennyire is elfajultak az itteni dolgok, mégis biz­tosra vesszük: ha a járási pártbizottság megadja a szük­séges támogatást munkájuk­hoz, s tettre ösztönzik min­den épkézláb emberüket, meg­oldják, leküzdik a munkáju­kat gátló akadályokat. T. L. Ifjúsági hírek A tolmácsi úttörő csapat szervező testületé és a kultúr­otthon vezetősége a KISZ- fiatalok részvételével színoom- pás szüreti bált rendezett az elmúlt napokban. A díszes menetben hagyományos ma­gvar viseletbe öltözött csikós lányok és lovas fiatalok vo­nultak fel. Kéményseprőt, falu­rosszát és sok más kiváló egyé­niséget láthattunk közöttük. A felvonuláson résztvettek az úttörök is. akik aktív segítsé­get nyújtottak a felvonuláshoz, valamint a bálhelyiség díszí­téséhez. A szervező testület és a kultúrotthon vezetősége anvagilag is támogatni akarja az újonnan alakult úttörő csa­patot. Ezért végezték lelkesen a kis pajtások a rájuk bízott munkát. E díszes karnevál az egész falu lakosságát az utcára csal­ta. Az idősebbek elismeréssel nyilatkoztak a fiatalok meg­mozdulásáról. A Nógrád községbeli KISZ- szervezct a helyi tanáccsal megegyezve gondozásába vette a község kultúrotthonát. A KISZ-szervezet a napokban sport- és kultúr szakosztályo­kat indított. Emellett vállalták a nógrádi vár vaskorláttal való bekerítését, az úttörő csapat támogatását és KlSZ-szerve- zetük létszámának növeltét. Paulinvi János "Pafcott KÖZELEG A NAGY ÜNNEP A nagybátonvi Vájártanu­ló Intézet KISZ-szervezete eazda® programmal készül & Szocialista Forradalom máltó megünneplésére. Október 23-án élménvheszámo1ót tar­tunk a Moszkvai Világifiűsági Találkozóról. Tiszteletére i'iiiá- szervezzük a József Attila olvasómozgalmat. Magvar- szoviet baráti kört alakítot­tunk és október 24-én találko­zót rendezünk a Magyarorszá­gon élő szovjet csapatok kato­náival. A műsoron futball-mér- kőz.és is szerepel. Célul tűztük ki. hogv kap­csolatot teremtünk a Szovjet­unióban. a népi demokratikus országokban élő ipari tanuló társainkkal. Az egészségügyért A balassagyarmati járásban befejezte munkáját az egész­ségügyi állandó bizottság. A bizottság a napokban ül össze, hogy beszámoljon ellen­őrző tevékenységéről. A járás egészségügyi helyzetét tár­gyaló értekezleten községi vé­dőnők. szülőnők. helyenként orvosok és a tanácsi apparátus dolgozói is részt vesznek. Megvitatnak minden prob­lémát, így a most elharapódzó járványos megbetegedések el­leni védekezések módszereit is. VIHARBAN II. RÉSZ. jYT agyon árvának érezte 1 ’ magát. Vágyódott apja után, aki megvédene. Még napok múlva is riadt és nyug­talan volt. Csak nőtt benne a fájdalom, amikor a felhők át­szaladva az égen, utat enged­tek az őszvégi napsütésnek. A hegyek sárgáspirosan ra­gyogtak a napfényben. Emlé­kében maradt, hogy ilyenkor apjával járták az erdőt. So­kat megpihentek a falu ha­tárán, ahol az öreg bányából szivárog a Hegyláb forrás. Ott szokta őt apja hintáztatni a nagy cserfa lenyúló ágán. Oda csalogatták az emlékek. Nem tudottellentállni, ki­osont a házból, végig futott a kert alján, rátért az avartól takart gyalogösvényre és fu­tott, mint aki boldogsága után szalad. A forrásnál megállt és sze­méből potyogtak a könnyek. Csend volt. Szomorúan felka­paszkodott az ismerős öreg fára, amely mintha érezné fáj­dalmát, lassan hintáztatta. Egyszer csak hallotta, hogy szólítják: — Jancsika! Megdobogott a szíve és fi­gyelt, de nem látott senkit. Akkor ismét: — Jancsika! Itt vagyunk! Benézett a fák közé, mire megmozdult egy bokor és két torzonborz ember, sáros, sza­kadozott ruhában kibújt be­lőle. Ahogy meglátta őket, megijedt. El akart szaladni, de azok rászóltak: — Nem ismersz meg? Berci bácsid van itt! Felismerte a hangjáról és szaladt hozzájuk. Az örömtől nem is tudott mást mondani, csak ennyit: — De megszőrösödtek. — De azok most mást kérdeztek. — Mi van a faluban? Ke­resnek-e? Tudják-e a csend­őrök, hogy megszöktünk? Annyi volt a kérdés, hogy mire sorjában válaszolt, már az alkony szürke fátylat lib- bentett alá, hogy megkösse a látást. Mennie kellett. Azzal engedték el: — Jancsika, egy szót se ar­ról. hogy velünk találkoztál. Légy ügyes gyerek. Nézd csak — tartotta még Berci bácsi. — Ezt neked adom — s egy szép, kövér makkot nyomott markába. — Most csak ezt tudom adni. Csinálsz belőle pipát — neveteti rá és barac­kot nyomott fejére. A gyerek arcán öröm volt. Jólesett a simogató emberkéz, a meleg szó, csak a titok, az volt súlyos. Nem is az úton, hanem egy vízmosásban ha­ladt hazafelé. A makkot, mint kincset szorongatta marká­ban. A vízmosás megkerülte a falut hát kiugrott belőle és egy tisztáson futásnak eredt, hogy elérje a kertalját, ahon­nan már csak egy ugrás és otthon van. Már félúton lo­holt, amikor két csendőr top­pant elé. Rákiáltottak: — Hol csavarogsz...? Megtorpant. Eszébe jutott Berci bácsi. Ijedtében annyira összeszorította markát, hogy a benne lévő makk megnyom­ta tenyerét. Hirtelen gondolt egyet és a csendőrök elé nyúj­totta kezét. — Makké. — Minek az? — Pipát csinálok — és ár­tatlan arccal nézett rájuk. — Lódulj haza, ne lássunk többé! tj1 ütni szeretett volna, de lassú léptekkel ment. Mire az udvarra ért, már resz­ketett a félelemtől. Egész este szótlanul^ült. El- siklottak mellette a' szidal­mak is, amivel nénikéje su­hogtatta. De másnap délután már nyugtalan volt. A forráshoz akart menni, hogy ismét ta­lálkozzék Berci bácsiékkal, de elszökni nem akart. Forgott agyában a gondolat, s oda somfordáit az öregasszony mellé. Hízelegve kérte: ___7Vene, hadd hozzak vizet 1 ' a forrásból. Olyan, mintha a falusitól a hasam fájna. Rátalált, mert valóban a falusi víz meszes volt, az öreg asszony sem itta szíve­sen. — Hozzál, de siess vissza — engedte az asszony. A gyerek ugrott is, már az udvrron érte az öreg asszony intelme . — Vigyázz a kannára! Le ne verd a zománcot! De már nem állt meg, fu­tott egész a forrásig. Kannája csörgött a kezében. Mikor oda ért, figyelte az erdőt. Hogy jobban lásson, még az ágra is felkapaszkodott. Onnan ku­tatott a bokor felé. Egyszerre a falu felől kutyák csaholá- sát hallotta. Arra nézétt, Csendőröket látott közeledni, hosszan széthúzódva, mintha vndnyulat hajtanának. Lehet­tek vagy harmincán. Többük mérges kutyákat vezetett. Ahogy lépkedtek, meg-meg- csillant szuronyaikon a nap­fény. Hirtelen nem tudta, mit te­gyen. Csak kuporgott az ágon, mint egy riadt madár. Meg­sejtette, hogy ezek Berci bá- csiékat keresik. De hol van­nak? — riadt meg benne a gondolat. Kiáltani kéve ne­kik. De akkor őt is észreve­szik ... Eszébe jutott a régi bánya. Ott elbújhat. Leugrott hát az ágról és bevetette magát az erdőbe. Mögötte csaholtak, a kutyák. De vissza se nézett, futott tovább. A bánva bejá­rata előtt lihegve megtorvant. Áthatolhatatlan sűrű bozóttal volt betömve. Kétségbeeset­ten állt. A szél felsivalkadott és megrázta az erdőt. A hegy­oldalról rákiáltottak. — Mit keresel te itt? — Berci bácsi volt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom