Nógrádi Népújság. 1957. október (2. évfolyam. 78-86. szám)

1957-10-16 / 82. szám

6 NÓGRÁDI Népújság 1957. október 16. 'Z1VAGVV/IAGBAN Párizs: Franciaországban mind nagyobb arányok­ban bontakozik ki az október 17-i nagy nap, az algériai béke követelésének országos napja. Szombaton és va­sárnap Franciaország több helységében, így a francia főváros munkáslakta kerületeiben is nagyarányú meg­mozdulások voltak. Belleville utcáin a Francia Kom­munista Ifjúsági Szövetség fiataljai vonultak fel „Békét Algériában”! „Fegyverszünetet”! feliratú táblákkal. Sok helyen azok az anyák, akiknek fiai az algériai háborúban hősi halált haltak, közös felhívással fordul­tak a város asszonyaihoz, akadályozzák meg a további vérontást. S'P iO R T Vasárnap Salgótarjánban elvesztette veretlenségét a Tatabánya Róma: Hétfőn Rómában a bíróság megkezdte annak a kábítószer-botránynak a tár­gyalását, amelyben az olasz főnemesség számos tagja ér­dekelt. A Montesi-ügy óta első ízben kavart fel ez a per ilyen nagy port. A huszonhárom vádlott kö­zül tizenháromat őrizetbe vet­tek, hárman szabdlábon van­nak, heten pedig külföldön tartózkodnak. Az utóbbiak kö­zött van a fiatalkorú Augusto Torlonia herceg is. PÁRIZS: A franciaországi Troyes városában hétfőre virradóra össze­ütközésre került sor három rendőr és kommunista páttagok egy cso­portja között. A troyesi kommu­nisták a házfalakra az október 17-i algériai békenap jelszavait festet­ték. A rendőrség tizenöt kommu­nistát letartóztatott. Közöttük volt Troyes egyik helyi szakszerveze­tének titkára, valamint két kom­munista városi tanácsos. Párizs; Az elmúlt 48 órában Algériában ismét heves harcok voltuk, különösen az Oráni he­gyekben Marnia környékén. Constantine megyében Batna körül és a Kabilföldön Beghni- tól délre. A harcok• a francia jelentések szerint több mint kétszáz felkelő halálát köve­telték. A kabilföldön Dellys körze­tében Algériai felkelők leshely­ről rajtaütésszerűen megtá­madtak egy francia katonai szállítmányt. Francia részről Delhi : Október 13-án Delhiben hatalmas tömeggyűlés tiltakozott a nyugati hatalmaknak a bizton­sági tanácsban tett javaslata miatt, amely arra irányult, hogy az ENSZ küldjön fegyveres erőket Kasmír­ba. A gyűlésen elfogadott határo­zat hangsúlyozza: Kasmir elvá­laszthatatlan része az Indiai Köz­társaságnak. Kasmir alkotmányos módon és végeredményesen egye­sült Indiával 1947-ben és senkinek sincs joga kétségbe vonni ezt a tényt. Washington: Az AP jelenté­se szerint az amerikai külügyi tisztviselők hétfőn elmondot­ták, hogy előre tudtak arról, hogy Egyiptom csapatokat ké­szül Szíriába szállítani. Nem voltak hajlandók azonban kommentálni Egyiptomnak ezt a lépését. Egyes külügyi tisztviselők magánbeszélgetések során ki­jelentették, hogy a legújabb szíriai fejlemények »növelni fogják a feszültséget« Közép- Keleten. Az amerikai külügyminisz­térium elhatározta, hogy hiva­talosan nem foglal állást az egyiptomi csapatok Szíriába küldését illetően és csupán annyit közölt, hogy legmaga­sabb rangú személyiségek élénk figyelemmel kisérik a fejleményeket. Párizs : Szedov szovjet tudós «A holdbébi apja» — a francia sajtó jelentése szerint — október 16-án a francia űrhajózási társaság elnökének meghívására Párizsba Uj Solohov kiadás az IDEGEN VÉR című novellás kötet Solohov novelláinak olvasása nagyszerű szórakozást, komoly él­ményt nyújt az olvasónak. A no­vellák szépsége, tömörsége, gaz­dag színárnyalatú nyelvezete, meg­rázó ereje — sokáig foglalkoztatja az embert azután is, mikor a köny­vet már rég letette. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére megjelenő könyvek között szerepel Idegen vér elbeszélés kötete is. A kötet egyik legszebb novellája a címet adó Idegen vér. Tárgya egyszerű: egy szegény kozák család elveszíti egyetlen szemefényét, a fehérek ol­dalán harcoló fiát. Egy sebesült vörös katonát vesznek gondjaikba, megszeretik és fiúkká fogadják. A felgyógyuló katona azonban ta­vasszal visszavágyik bajtársai közé, hogy továbbra is harcoljon hazájáért. Két szerelmes fiatal tragédiájá­ról szól a Görbe ösvény című no­vella. Gazdagabb vőlegényt szánt lányának az anya és ezért eltiltja a szegény Vászját a háztól. A fiú katonának megy és a lány nem tud várni rá. A bonyolult esemé­nyek és véletlenek folytán Vászja okozza szerelmese korai halálát. A Sibalok Magzatja című novella a férj és feleség közötti ellentétre épül. A fehérek hírszerzője meg­nyeri Sibalok vörös katona sze­relmét. Gyermekszülés közben vallja be férjének az asszony, hogy ki is ő tulajdonképpen. A férj ezt nem tudja megbocsátani és meg­öli feleségét, de a gyerekből be­csületes embert farag. Szép emberi problémák, mély emberi tragédiát mutat be a Nagycsaládú ember Az út és az Anyajegy című no­vella is. 250 köbméter silót készített a Nógrádgárdonyi U.i Élet termelőszövetkezet A nógrádgárdonyi XJj Élet tsz, amely alig 140 kh-n gaz­dálkodik, komoly lépéseket tesz a belterjes gazdálkodás felé. Takarmánykészlete biz­tosított, mégis 250 köbméter silót készített, mert állatte­nyésztés terén nagyobb ered­ményeket akarnak elérni. 10 szarvasmarhát, valamint 19 sertést hizlalnak fel az idén. SALGÖTARJÄNI BTC— TATABÁNYA 2:0 (2:0) Salgótarjánban vasárnap kissé borúlátással indultak a SSE Stadionja felé a salgótar­jáni labdarúgó szurkolók. Ez érthető is volt. hiszen a tarjáni NB I-es csapat jó néhány játé­kosa még az ázsiai náthából nemegészen épült fel. no meg az a tudat, hogy a Tatabánya az őszi bajnoki fordulókban még nem szenvedett vereséget, s a tabella élén áll. okozta ezt a nyomott hangulatot és az iz­galmat Már az előmérkőzésen sokat izgult a közel 7000 néző. amikoris a két csapat tartalék­jai mérkőztek meg egymással. Az izgalmas, helyenként jó­iramú mérkőzésen megoszto­zott a két együttes a ponto­kon. mivel 1:1 arányban vég­ződött a kemény küzdelem. Az NB I-esek találkozóján az első félidő elején tapogatód- zó játék folyt, maid a félidő közepétől már átvették a ha­zaiak a játék irányítását és nagy fölényt harcoltak ki. Egy jobboldali támadásnál a tata­bányaiak balhátvédje kézzel ütött bele a labdába a 16-oson belül. A megítélt 11-est Csáki nagy erővel lőtte a hálóba. Grosits rajta volt a labdán, de a nagyerejű lövést nem bírta védeni. 1:0. A további fölény még egy szép gólt eredménye­zett: Vasas a tatabányai 16-oson szépen ugratta ki Tali­gát. aki balradőlve becsapta Grosicsot. a iobbsarokba bom­bázta a labdát. 2:0. Ezután már kapkodott a Tatabánya, de több gól nem esett a félidő végéig. A második félidő elején foly­tatódott a tariániak fölénye, s Vasas, majd Bodon előtt nyí­lott gólszerzési alkalom, de egvik sem talált be a tatabá­nyai hálóba. Ezután kiegyenlí­tett lett a játék, s a mérkőzés végéig az eredmény már nem változott. A tarjáni együttes ezzel a győzelmével a bajnoki tabellán a Ferencváros és az MTK után a 3-ik helyre került. A tarjáni csapatból a véde­lem megtett minden tőle telhe­tőt. Oláh kevés dolgát jól vé­gezte. Sándor mellett sem élt meg ellenfele. Jancsik volt a mezőny legjobbja. Jedlicska jól rombolt. Szojka és Dávid egymást múlták felül. A csa­társorban Jagodics megmoz­dulásai mindig veszélyt jelen­tettek. Vasas a szokottnál gyengébb telesítményt nyúj­tott. Csáki a gólján kívül nem igen mutatott semmit. Hatalmas lövéseivel ezúttal BAGLYASALJAI BÁNYÁSZ- PERECES 3:0 (1:0) Baglyasalján Verpeléti és László nélkül kiálló hazai együttes bizto­san győzőt a szétesöen játszó Pe­reces! Bányász ellen. Az erősen felforgatott hazai csatársor nehezen talált magára az ellenfél kapuja előtt. Sok gólhelyezet maradt ki­használatlanul. Az első félidő vé- gefelé sikerül betalálni Krajnyák hálójába. A második félidőben már jobban ment a hazaiaknak a játék és a góllövés is. így végülis 3:0 arány­ban győzték le a Perecesi Bányász csapatát Baglyasalján. NYÍREGYHÁZI EPITÖK—SALGÓ­TARJÁNI SE 0:0 Nyíregyházán játszották le ezt a bajnoki mérkőzésüket a salgó­Ujabb szép győzelmet aratott a Zagyvapálfalvi Építők csapata ZAGYVAPÁLFALVI ÉPÍTŐK— PUTNOK 2:0 adós maradt. Bodon sokat dol­gozott. de sokszor lassúnak bi­zonyult. Taliga volt a csatár­sor legjobbja. Nagyon megke­verte a tatabányai védelmet, gólja mesteri volt. A félidőben is. meg a mérkő­zés végéül is a levonuló tarjáni csapatot nagy tapssal jutal­mazta a szépszámú szurkolótá­bor a jó játékért és a szép győ­zelemért. De ugyanilyen sikert arat­tak a mérkőzés előtt és a szü­netben kerékpárbemutatót tartó fiatal sportolók, kik mindkét alkalommal igen nagy küzdelmet vívtak a győztes­nek kijáró hatalmas virágcso­korért. tarjáni NB II-esek. A nagy érdek­lődéssel várt találkozó igazságos; döntetlen eredménnyel végződött, A mérkőzésen a jó formában ját­szó védelmek és a valamivel gyengébb csatársorok küzdelmét láthatták a nézők. A küzdelemből a védelmek kerekedtek felül, s » csatárok gólszerzési lehetőségeit megakadályozva sikerült egy-egy' pontot szerezniük csapataiknak. BP ELŐRE—NAGYBÁTONYI BÁNYÁSZ 2.T Az igen lelkesen játszó nagybá- tonyi együttes végig egyerrangú ellenfélként küzdött. S a hazaiak csak a szerencsésebb csatársor ré­vén tudták végeredményben a győ­zelmet megszerezni. A döntetlen eredmény igazságosabb lett volna, HIRDESSEN A Nógrádi Népújságban! Azonnali munkába ál­lásra felveszünk. A megyei labdarúgó bajnokság legnagyobb meglepetése a listavezető SSE II. veresége Simán győzött a tartalékosait játszó Baglyasaljai Bányász Valet Juditka Salgótarján Bablena Magduska Szécsény Szabó Imike Zagyvapálfalva Sturmann Jenőke Salgótarján tizenkét sebesültet jelentenek, érkezett. Az ÉHÁSZ október 14-től november 9-ig M UNKA VÉDELMI hónapot tart, amelynek anyagából KIÁLLÍTÁST is rendez. A kiállítás megtekinthető október 14-20-ig Salgótarjánban a Rákóczi ut 224. szám alatt. Az érdeklődőket szeretettel várják St. ÜVEGGYÁR—SSE II. 1:0 Szombaton délután a SBTC pá­lyán játszották le ezt a találkozót, mely a forduló legnagyobb meg­lepetését hozta. Ugyanis a meg­fiatalított Üveggyár legyőzte az eddig veretlen és a tabellán első helyen álló SSE Il-őt. Az első fél­időben 11-esből érték el a győztes gólt az üveggyári fiúk. A mérkő­zésen lett volna alkalma a SSE II- nek a kiegyenlítésre, sőt még a győzelem megszerzésére is, de Csala a 11-est az üveggyári kapus kezébe lőtte. Horváth pedig az ötösről, messze az üresen hagyott kapumellé lőtte a mérkőzés leg­nagyobb helyzetét. FORGACSI BÁNYÁSZ—BALASSA­GYARMATI MÁV 3:2 Balassagyarmaton a Forgácsi Bá­nyász Igen kemény küzdelmet ví­vott a hazai együttessel. A mérkő­zésen sokszor a megengedettnél is keményebb játékot nyújtottak a hazaiak. Az észszerűbb és az ered­ményesebb labdarúgást a forgá- csiak nyújtották, s győzelmük tel­jesen megérdemelt volt. SZÉCSÉNY—BAGLYAS ALJA BÁNYÁSZ II. 3:0 MATRANÖVAKI BÁNYÁSZ— BGY. PETŐFI l:0 BGYARMATI DÓZSA—KAZÁR 3:i SALGÖI BANYA SZ-ZP. BÁNYÁSZ 4:1 STARJÁNI PETŐFI—JOBBÁGYI 2:1 113. 0ifemwki£éfii£gio-e.tM/4i£ Ugylátszik magukra találtak a zagyvapálfalvi fiúk az utóbbi he­tek gyenge játéka után. Igen jól játszva biztosan szerezték meg ezen a találkozón is a győzelmet a putnokiakkal szemben. BORSODNÁDASD—ST. TŰZ­HELYGYÁR 2:2 A tűzhelygyári fiúk áltak köze­lebb a győzelemhez, de nemcsak az ellenféllel hanem a gyengén bíráskodó játékvezetővel is meg kellett küzdeniük. Ugyanis 4 gólt kellett nekik rúgni ahhoz, hogy ezekből 2-őt megadjon. DIÓSGYŐRI AC—PÁSZTÓ 3:0 Diósgyőrben nem ment a pásztói fiúknak, ORMOSBANYA—KISTERENYEI BÁNYÁSZ 2:0 A hazai bányász együttes ennyi­vel jobbnak bizonyult a vendég 1 Kisterenyei Bányász fiaitól. egy kovácsot és egy szerelőt aki a mezőgazdasá­gi gépeket ismeri. Fizetés: megállapodás szerint. Kisterenyei Gépállomás Igazgatósága eonisa HOtlADI Szerkeszti a szerkesztő bizottsa#, Felelős kiadó: Cser Gyula, Szerkesztőség. Salgótarján, Bajcsy-Zsllinszky u. 11: Salgótarjáni Nyomdaipari Vi F| Vji Fila István 114. 115.

Next

/
Oldalképek
Tartalom