Nógrádi Népújság. 1957. augusztus (2. évfolyam. 61-69. szám)
1957-08-03 / 61. szám
6 NÓGRÁDI Népújság 1957. augusztus 3. KATONAKÖTELES FIATALOK BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉCSÉNYBEN AAAAAAAAAAAAAaJ EGY HÓNAP táj. Nemsokára megláttuk a száz és száz kilométeren át húzódó kínai falat. Majd elrepültünk a világhírű Nyári Palota felett, s július 29-én, kétnapos repülőút után érkeztünk meg Kína fővárosába. Zöld Marianna Ipolyszög Magyar Zolika Salgótarján Galó Mihályka Ludányhalászi Udvarhelyi Rita Salgótarján A Szécsényi Járási Pártbizottság, a járási tanács és a járási kiegészítő parancsnokság augusztus 4-én, vasárnap 13 órára baráti találkozóra hívta meg a járás községeiből az 1937-es születésű katonaköteles fiatalokat. A fiatalok vasárnap délután sportjátékokon vesznek részt, majd azt követően közös vacsorán. Szórakozásukat éjfélig tartó tánc- mulatsággal fejezik be. Zászlóavatásra készül a kis- terenyei munkásőrség. Az ünnepséggel egybekötött zászló- avatás augusztus 11-én lesz. Több, mint százharmincegyezer kötet könyvben válogathatnak a megye olvasói. A megye könyvtárainak könyvállománya szinte naponként bővül új könyvekkel. Légi motorkerékpárnak nevezett helikoptert próbált ki egy szovjet tervező. Az új helikopter hamarosan munkába áll a mentő, posta és a mezőgazdaság kisegítésére. VB-ülést tartott a Salgótarjáni Városi Tanács. Az értekezleten az oktatással kapcsolatos problémákat tárgyalták meg. < \ Televíziós készülékeket vásárolnak Magyarországtól a lengyelek. Az Orion Rádiógyár 510-es típusú televíziós készülékeiből tízezer darabot rendeltek. Gabonaszerződést kötöttek a tsz-ek a terményforgalmi vállalattal. A legutóbbi héten a pálotási Május 1. tsz 200 mázsa búzára, a berkenyéi Petőfi 150, a karancskeszi Alkotmány 100 mázsa búzára, 60 mázsa rozsra és 40 mázsa árpára kötött szerződést. A »Szombat délután« című vígjátékot tanulja a baglyasal- jai színjátszó csoport. A bemutatót az őszi idényre tervezik. Uj diétás sört talált lel egy francia mérnök. Az új sör 51 különböző tápanyagot tartalmaz. Különösen sok a mész és a D- vitamin a gazdag összetételű sörben. Egerbe indít különvonatot az lbusz vasárnap, A soha meg nem unt városban többszáz salgótarjáni dolgozó tölti vasárnapi pihenőjét. A nyári befőzésre az üveggyár dolgozói is gondolnak. Naponta több vagon uborkás- és babos üveg kerül ki a gyárból a különféle kereskedelmi szervekhez. A gyermeknevelés legfontosabb kérdéseiről tart előadást a megyei nőtanács rendezésében a megyei gyámügyi előadó augusztus 15-én Salgótarjánban. Az előadás után az „Ol mer bűne” című csehszlovák filmet pergetik. Zománcozott edényárut kapott a napokban a Salgótarjáni ÁUami Áruház. öt gyermeke született tizenhárom hónap alatt a francia- országi Boutin-házaspárnak. A fiatalasszony 1956. júniusában kettős ikernek, a napokban pedig három fiúnak adott életet. Aratásban, behordásban segített a helyi tsz-nek és állami gazdaságnak a kisterenyei munkásőrség 106 tagja a hét elején. AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAV ► ► AZ ÁLLATFORGALMI VÁLLALAT £ ► FELEMELT árakon köt szerződést bika, borjú, üssőborjúra és növendékmarhára I ► ► ELŐLEG, ADÓKEDVEZMÉNY, t MAGAS ÁT VÉ TELI ÁRAK ► ► ► Részletes felvilágosítást adnak: a £ ► Pest- Nógrádmegyei Állatforgalmi V. £ KIRENDELTSÉGEI ÉS FELVÁSÁRLÓI t ► ► A KÍNAI népköztársaságban Vasas Mihály utinaplójából összeállította: Gregor János Mint ismeretes, a magyar labdarúgó utánpótlás válogatott, közel egyhónapos túrát bonyolított le a Kínai Népköz- társaság területén. Ezen a túrán részt vettek a Salgótarjáni SBTC. labdarúgói közül: Oláh II., Sándor, Jagodics, Vasas és Taliga. Az öt fiatal salgótarjáni sportoló élményeiről Vasas Mihály, a tarjániak jeles jobbösszekötője utinaplót vezetve emlékezett meg, melyet visszaérkezésük után adott át nekem, hogy lapunk hasábjain hozzam nyilvánosságra megyénk sportrajongói részére, kik nap mint nap, igen nagy érdeklődéssel fordulnak a túrán résztvett labdarúgóink felé. Most erről az alábbiakban számolok be dióhéjban, csak azért dióhéjban, mert az utinapló teljes terjedelme közel 50 oldal, s azt a lapunk szűk terjedelme következtében nem tudjuk teljes egészéljen leközölni. így az alábbiakban igyekszem a legérdekesebb részleteket kiragadva átadni olvasóinknak: I. RÉSZ INDULÁS A MESSZI IDEGENBE Június közepén tudtuk meg, hogy az utánpótlás csapata, — melynek tagjai voltunk mi is — utazik a messzi Kínába. Boldog, szorongó érzés fogott el engem is valamennyi salgótarjáni társammal együtt, hiszen még soha nem voltunk ilyen messzi túrán, s igen kevés magyar embernek jut osz- osztályrészül, hogy Kínába utazhasson. így nagyon vártuk az indulás napját, mely vé- gülis június 27-én jött el. A válogatott csapat tagjaival délután 3 órakor a Ferihegyi repülőtéren szálltunk be egy szovjet gépbe. Elindulásunk után hamarosan a Kárpátok erdőkoszorújába gyönyörködhettünk. Kétórás utazás után Lvovban szálltunk le először, s itt ismerkedtünk meg az orosz konyha remekeivel. De a repülőtér konyhája is megismerkedhetett a magyar fiúk étvágyával. Innen tovább indulva Moszkvában este fél 10-kor szálltunk HETtTLEH le. Megcsodáltuk a szovjet főváros repülőterének hatalmas forgalmát, s a bábeli nyelvzavart. A repülőtér zászlódíszbe öltözött, a VIT-re készülve várta sok-sok nemzet fiatalját. Hajnalban indultunk tovább. Az éjszakázás letört- ségét az az örömteljes hír frissítette fel, hogy a további utazásunkra a szovjet elvtársak a világhírű TU 104-es lökhajtásos gépet bocsátották rendelkezésünkre. Hajnali 3 órakor szálltunk be a 60 személyes csodálatos repülő műbe. Itt pár perces ijedelem következett, mivel a motor beindításakor olyan fülsiketítő zaj keletkezett, hogy majd szét ment a fejünk. Azonban ez a zaj indulás után teljesen megszűnt. Ugyanis gépünk gyorsabban repült a hangnál, s így mesz- szire elmaradt tőlünk a gép i zúgása. i 8-10.000 MÉTER MAGASBAN 5000 km-es utat tettünk meg átlag 7—800 km-es sebességgel. Átrepültük Szibériát, s a gép Irkutszkban szállt le. Sajnos, itt búcsút is vettünk ettől a gépóriástól. Innen már kínai gép vitt tovább bennünket a cél felé, Pekingbe. Közben megpihentünk a Gobi sivatag közepén, ahol szinte kínzó volt a hőség. A szél pedig kvarcdarabkákkal teli porfelhőt fújt az arcunkba. A távoli hegyek alatt tevekaravánt és gépkocsioszlopot láttunk elhaladni, mely a múlt és a jelen érdekes találkozását jelképezte. Mindössze 40 percet álltunk a sivatag közepén, majd újból folytattuk utunkat, s hamarosan eltűnt alattunk a sivatagi AAECKOMHym A MOSOGATÁST És az zcÉvy rÖRÖiccrts vzikí/l -r vr /m * e a m . OSZTÁLYZÓ MÉRKŐZÉS Homokterenye Bányász—Bárna 4:1 (1:1). A hazaiak szép játékkal szerezték meg az értékes két pontot. GYERMEK 9yJpsé(it)eiA\eíUf Kérjük kedves olva sóinkat, hogy a július 6-tól megindított gyermek szépségversenyt kisérjék figyelemmel, s véleményeikkel járuljanak hozzá a bírálóbizottság munkájához. A beérkezett és érkező gyermekfényképeket folya matosan közöljük. BALASSAGYARMATON PERINGBEN a repülőtéren igen sokan vártak bennünket. Kínai sportvezetők, sportolók, a magyar nagykövetség tagjai, valamint a kint élő magyar edzők közül Szabó Pál és Ember József labdarúgóoktató és Jáki István úszó edző. Fogadtatás' után kényelmes, modernül berendezett szállodába vittek bennünket, hogy kipihenjük az utazás fáradalmait. A hőség sajnos, azonban ezt igyekezett meggátolni, mivel állandóan 45—50 fokot mutatott s hőmérő. Másnap megcsodáltuk a világváros forgalmát, s a miná- lunk ismeretlen, de Kínában oly népszerű háromkerekű kerékpárokat, melyek a taxit helyettesítik. ELSŐ MÉRKŐZÉSÜNK Nem sokáig tartózkodtunk Pekingben, mert első mérkőzésünket Tiencsinbe kellett játszanunk. így odautaztunk, Tiencsin 1 200 000 lakosú, teljesen európai külsejű város, A meleg itt is 40 fokon volt még a mérkőzés alatt is. A város válogatottja elleni első portya mérkőzésünkre 25 000 néző» előtt került sor. Csak azért 25 000, mert többen nem fértek be a nézőtérre. Ezt a mérkőzést Lahos góljával l:0-ra megnyertük. Csapatunk gyenge teljesítményt nyújtott, s én is igen gyengén játszottam. Ennek ellenére a közönségnek annyira tetszett a mérkőzés, hogy a befejezés után betódultak a játéktérre és majdnem agyonszerették a magyar fiúkat. Mindenkit ölelgettek, magasba emeltek, s a vállukon hordták a pályán körül. A mérkőzés után 1 órával még mindig a játéktéren voltunk a nagy szeretet következtében. De öltözködésünk után is csak nagy üggyel-bajjal tudtunk: megszabadulni az ünneplő tömegtől. Majd a banketten következett az újabb ünneplés, ahol a 16 fogásos vacsorába fáradtunk bele. (Folytatjuk) 350 cm3 első, hátsó teleszkópos IZS motorkerékpár príma állapotban, tartalék gumikkal, alkatrészekkel eladó. Salgótarján, Rákóczi út 237. Gyönyörű kivitelben rekamiék, fotelek, székek, fizetési kedvezménnyel is kaphatók. Galambos- Béla, Budapest, VII. kér., Lenin- körút 20. Népújság HOftA Dl Szerkeszti a szerkesztő bizottság» Felelős kiadó: Cser Gyula. Szerkesztőség. Salgótarján, Bajcsy-Zsilinszky u. 11. Salgótarjáni Nyomdaipari V. F. v.: Fila István