Nógrádi Népújság. 1957. július (2. évfolyam. 52-60. szám)

1957-07-20 / 57. szám

1957. július 20. NÓGRÁDI Népújság 3 Egyre több dolgozó paraszt köt gabonaszállítási szerződést Egyre több termelőszövet­kezet, szövetkezeti tag és dol­gozó paraszt köt gabonaszállí­tási szerződést az állammal. Hogy csak egy néhányat em­lítsünk: Bacsa János heren- csényi gazda négy mázsa rozsra, hat mázsa árpára. Kol­lár József ugyancsak Heren- csényből hét mázsa árpára, Bagyal József Magyarnándor- ból tíz mázsa búzára, míg Dobrocsi János berceli gazda 15 mázsa búzára kötött szállí­tási szerződést az állammal. De így lehetne felsorolni akár félezer nevet is, pedig még nem indult be teljes ütemben a gabonacséplés. Burai Sándor, a nagyoro­szi Úttörő termelőszövet­kezet elnöke 20 mázsa ga­bonára kötött szállítási szerződést. Mindjárt kéz­hez is kapta az ezért járó 2000 forint „zöldhitelt”. — A ledolgozott munkaegy­ségekre körülbelül 30 mázsa búzát kapok — mondja Burai elvtárs. — Ennyi búzára nincs szükségünk, öt mázsával be­éri a család. Ezért adom el a búzát, no meg azért is, mert az állam tisztességes árat fizet érte. Az idén jó búzatermé­sünk lesz. A tavalyi há­rom kilogramm helyett most 4 és fél kilogramm búza jut munkaegységen­ként. Szövetkezetünk jelenleg 400 mázsa gabonára kötött szállí­tási szerződést, de mivel jobb termés mutatkozik, mint ami­A járás területén befejezés felé közeledik az aratás. E hét szombatjára az etesi Haladás és a kotyházai Kossuth tsz végez elsőként az aratással A ceredi Búzakalász tsz a napokban befejezte az őszi árpa cséplését. A tsz tagsága jó munkát végzett. Figyelem- bevéve a helyi talaj viszony o­lyenre előzőleg számítottunk, kikerekítjük 500 mázsára. A tagok is eladták gabona­feleslegeiket. Már eddig is töb­ben összetársultak, s így kö­rülbelül már 150 mázsára te­hető az a gabonamennyiség, amit el akarnak adni az állam­nak. Jól járnak, hisz a szö­vetkezet gabonájával együtt adják el s így is megkapják a 20 forintos felárat. Nem sokkal marad el a többi tsz sem, mert előreláthatólag szerdáig még a zabot is levág­ják. kát, amelyek nem a legked­vezőbbek, mégis holdanként 14.65 mázsás átlagtermést ér­tek el. Nagy felhozatal burgonya, zöldség és gyümölcsfélékből Az esős idő meghozta a bő­ségesebb zöldárú ellátást. Kedvezően hatott az árak ala­kulására is. A paradicsom ára például négy-öt nap alatt 16 forintról 5 forintra esett. A paprika ára pedig 22 forint­ról 10 forintra. A napokban még bőségesebb árufelhoza­tal és nagyobb árcsökkenés várható. Nagyobb mennyisé­gű árút biztosít a MEZŐÉRT Vállalat például paprika, pa­radicsom, uborka, tök, fejes­káposzta, zöldség, répa, kara­lábé stb.-ből. a MEZŐÉRT gondosko­dott arról, hogy a városi lakosság ne szenvedjen hi­ányt burgonyából sem. Az aratás, cséplés idejére 15 vagon burgonyát tároltak. Az állami kereskedelem gyümölcsellátása hetekig nem volt megfelelő. Az utóbbi na­pokban már az is javult, de még mindig elmarad a keres­let mögött. A következő napokban már javulás várható. Pri­mőr gyümölcsárukból, mint például, alma, körte, sárgadinnye, szilvából is bővebb lesz a felhozatal.---------------------------------------­B efejezés előtt az aratás a salgótarjáni járásban ______________________________>1____________ Ö sziárpa cséplés után Cereden VALAMENNYI FOGATOT a gabonabehordásra állítanak A Balassagyarmati Előre ter­melőszövetkezet a gépállomás és a határőrség tartalékszaka­szának segítségével befejezte a gabonaaratást. A több mint 150 hold földön keresztekbe rakva várja a gabona a csép­lés kezdetét. Jelenleg a szövetkezet veze­tői a gabonahordás és cséplés jó megszervezésén munkál­Vidáman ARATTUNK... Folyó hó 14-én, va­sárnap hajnali négy órakor már népes volt a Karancslapujtői Űj Barázda Termelőszövet­kezet udvara, Serfpző Sándor tsz-elnök az eget vizsgálta, hogy vajon milyen idő Ígérkezik? .. A tsz a mai nap a csa­ládtagok bevonásával aratni készül. Az utób­bi esős napok miatt kis­sé elmaradt az aratás. Ehhez hozzájárult az is, hogy a tsz búzatáblái mind le vannak dűlve, így a gépállomás arató­gépei alig tudnak vala­mit segíteni. Az aratás csaknem teljes egészé­ben kézierővel történik, s így a vasárnapi mun­kára is szükség van, de nemcsak a tagság mun­kájára, hanem a család­tagokéra is. Ezt meg is értették az Üj Barázda tsz családtagjai és va­sárnap hajnalban a 42 tagot számláló tsz a csa­ládtagok bevonásával: 93 fővel állt neki az ara­tásnak. Reggel 4 órától délután 2-ig serényen folyt a munka. Nem is maradt el az eredménye. A tsz egyik 15 holdas táblá­ján, mint a felsorakozott katonák, úgy álltak a búzakeresztek. Ezen kí­vül egy másik búzatáb­la aratása is csaknem befejeződött. A munka befejezése után a tsz tanyáján már várta a szorgalmas dol­gozókat a jó birkapör­költ, aminek kellemes illata már messziről csa­logatta a befelé jövőket. Ezenkívül a söröshordó­ra is gondoltak, hogy az ízletes ebéd után jó, hi­deg sörrel oltsák szom- jukat. Rozgonyi József tsz könyvelő kodnak. Két szérűt létesíte­nek, hógy egyszerre két gép csépelhesse a jónak ígérkező termést. Bár szükség lenne egy harmadik gépre is, amely az egyéni gazdák termését csépelné el. Nem tudni még mit határoztak a gépállomás vezetői. A tsz valamennyi fogatát a hordásra összpontosítja. Először összehordanak egy fél asztagra valót, hogy biztosítva legyen a csép­lőgép folyamatos munkája, utána pedig szekérről vég­zik a cséplést. S ha üzemanyagot tudnak sze­rezni a honvédség is kisegíti őket egy tehergépkocsival. Szó se róla, nagyon kell a segítség annak ellenére, hogy a tagok, a családtagok becsü­lettel kiveszik részüket az új kenyérért folytatott harcból. Nagyon fontos a a behordás és cséplés mi­előbbi megkezdése, mert az utóbbi napokban lehul­lott csapadék kárt okozott a gabonában. Sőt a learatott gabona egy ré­szét jégverés is érte. így saj­nos, a gabona egy-két száza­léka kicsirázott. A jég, az eső mindaddig veszélyezteti a termést, mig a magtárba nem kerül. Ezért kell iparkodni a behor- dással és a csépléssel. Üdvöz­lésre méltó lenne, ha a város fogattal rendelkező vállalatai is segítséget nyújtanának az Előre termelőszövetkezetnek. Örvendetes, hogy az elmúlt évekkel ellentétben az idén bőséges lesz a sárgabarack termés, — ilyen bőséges csak 1953-ban volt. — A mi me­gyénk háziasszonyai is bizonyá­ra örülnek ennek a hírnek. Közületek részére Vattaruha és egyéb munkásvédelmi ruhák szakszerű tisztítását 14 nap — sürgős eset­ben 8 nap alatt elvé­gezzük. Cím: Minőségi Kelme­festő,- Vegyi és Fehér­neműtisztító Kisipari Szövetkezet. Budapest, VII. Cflányi-u. 10. sz. Tel: 221-261, 221-028. Raktár: Budapest. VII. Almássy-tér 16. Telefon: 425-240. A kettős termesztés lehetőségei a SZECSÉNYI JÁRÁSBAN A belterjes mezőgazdaság megteremtésében igen nagy szerep jut az állatállomány mi­nőségi és mennyiségi növelésé­nek. Természetes, hogy ezzel igen szoros kapcsolatban van a talaj termőerejének fokozása is. A mennyiségileg és minősé­gileg fokozatosan növekedő ál­latállomány takarmányszük­ségletének kielégítésénél az egyik tényező, hogy a helyes vetésforgó bevezetésével emel­jük a takarmányt termő terü­leteket, a másik tényező pedig, hogy okszerű trágyázással jobb agrotechnikai eljárásokkal, be­takarítási módszerekkel emel­jük termésátlagainkat és a ta­karmányok minőségét. E két tényező alkalmazása a takarmányszükséglet előállítá­sához még így is kevésnek fog bizonyulni, tehát a harmadik tényezőt is igénybe kell venni, vagyis kiterjedtebb mértékben rá kell térni a másodnövény termesztésre, mely a takar­mánytermesztésen kívül a ké­sőbb lekerülő elővetemények után a zöldtrágya növények tarlóba vetésével a talaj ter­mőerejének fokozását is elő­mozdítja. Ugyanez vonatkozik a nép­élelmezést biztosító zöldségfé­leségeinkre, amikor a leszedett és felhasznált termények után újabb zöldségféleségekkel ül­tetjük be a felszabadult terü­letet. A másodvetésű növények termesztése nem új dolog a járás terüle­tén. Bár kétségtelen, az időjá­rási viszonyok is közbeszólnak a termesztésbe, mégis a legna­gyobb hiba ott van, hogy ara­tás után későn törjük fel a tarlót, megkésik a vetés, s így a terméseredmény is alacsony lesz. Igen fontos, hogy az előve- temény lekerülte után a tar­lót mielőbb, lehetőleg még az­nap felszántsák. A talajelőké­szítést nyomon kell követnie a vetésnek. A késés nemcsak a terméseredményt rontja, ha­nem a termesztést is kétséges­sé teheti. Az elmúlt.években igen jó eredményeket értünk el a tarlóba vetett tarlórépa termesztésében. Erről számos egyéni gazda és termelőszövetkezet- ta­núskodhat. Különösen Nógrád- szakál község egyéni paraszt­jai értek el kiváló eredményt. Kh-ra átszámítva 100—150 má­zsát. Hogy ez mit jelent az ál­latok takarmányozása szem­pontjából arra szívesen adnak választ Huszanyica Ferenc és Márton László pap, nógrádsza- káli dolgozó parasztok, akik évró-évre sikeresen foglalkoz­nak a kettős termesztéssel. A napokban lehullott csapa­dékmennyiség után igen jó al­kalom nyílik, hogy minél na­gyobb területen vessünk má­sodvetést. A vetőmagvak a földművesszövetkezeti boltok­ban rendelkezésre állnak. Nem szabad tehát késlekednünk, hanem ki kell használni az időjárás adta lehetőségeket. Nemcsak a tarlórépa, hanem a köles, muhar, borsós-csalamá- dé, napraforgó-csalamédé, mustár, szudánifű, édescirok is sikerrel termelhető a járás területén másodnövényként. Termelőszövetkezeteink na­gyobb része is intenzíven fog­lalkozik a másodnövény-ter- mesztéssel. Igaz még mindig sok a javítani való ezen a té­ren. A termelőszövetkezetek tanulhatnának a varsányi Dó­zsa, a ludányhalászi Alkotmány termelőszövetkezetektől ahol az őszi takarmánykeverék tarló­jába vetett szudánifű etetését már megkezdték, de a felsza­badult kalászosok tarlója már újra el van vetve, hogy kiesés a folyamatos zöld etetésnél ne legyen. A másodvetés mikénti ered­ményes végrehajtásának kitű­nő példáját mutatja a techni­kum tangazdasága is, ahol a másodvetésű növények kiváló fejlettségűek. Személyesen győződhet meg tehát minden­ki arról, hogy mennyire érde­mes a kettős termesztéssel fog­lalkozni. A zöldtrágyázásra igen al­kalmas a napraforgó Zöldtrágyázásra a nagyobb zöldtömeget adó napraforgó alkalmasabb, mint a fehér mustár. Tekintve, hogy a napraforgó és a mustár egyik sem pillangós növény, ezért alászántások alkalmával nit­rogén műtrágya használata in­dokolt és az nem mellőzhető. A mustár zöldtrágyának még augusztus közepén is vethető és megfelelő tömeget ad. Láthatjuk tehát, hogy járá­sunkban van lehetőség és adottság a kettős termesztésre csak ki kell azt használni, hogy a takarmánybázis meg­teremtésével közelebb jussunk a belterjes állattenyésztéshez. Nagy Imre főagronómus ITT A FINOM MÁLNA Jól fizet a málna a Kisterenyei Állami Gazdaságban. A 10 holdnyi területről mintegy 50 mázsa málnát szüre­telnek. Ugyeskezű lányok és fiúk szedik nap mint nap a szép piros málnát. Ihrocska Erzsébet a gazdaság egyik dolgozója naponta 35 kg málnát szüretel. A nagyok között azonban nem marad le a VI. osztályos Orosz Jucika sem, mert ő is megszedi a maga 20 kilóját. (Fotó: Kiss Béla) »:3Q8cS<5äcisaKS<S<S<®cm<^osaK8cgcK§ascK3asaK§^^ Gyermekparalízis elleni védőoltások Nógrád megyében A Magyar Forradalmi Mun­kás-Paraszt Kormány határo­zatára lehetővé vált, hogy külföldről behozott védőoltó­anyag (Salk vakcina) felhasz­nálásával Nógrád megyében is beolthassuk a gyermekbénulás betegség által leginkább ve­szélyeztetett korcsoportú kis­gyermekeket. A rendelkezésre álló oltó­anyag mennyiség folyó év­ben egyenlőre az 1955. ja­nuár 1-től, 1956. becember 31-ig bezárólag született gyermekek védőoltását te­szi lehetővé. A védőoltás nem kötelező, de minden gyermekét féltő szülő’ helyesen jár el, -ha a kijelölt oltási helyre a meg­jelölt napon és időpontban ol­tásra elviszi gyermekét. Nógrád megye területén a védőoltásokra július 25 és 26-án kerül sor. Azon gyermekeket, akiket a szülők, vagy a gyermek gon­dozója a kijelölt napon vala­milyen akadályoztatás miatt oltásra elvinni nem tud, jú­lius hó 27-én egy-egy járás te­rületén, központi helyen tjárá­si székhely) pótoltásban lehet részesíteni. A védőoltásokat az oltási technikában jól begyakorolt orvosokból szervezett oltóbri­gád végzi. Előre meghatáro­zott oltási menetrend szerint gépkocsin közlekedik a terüle­ten és keresi fel az előre meg­hirdetett, órákra beosztott idő­pontban az egyes oltóköröket és végzi el az összegyűjtött gyermekek védőoltását. Az ol­tás önkéntességből folyik, hogy egyetlen szülő sem fog külön felhívást kapni, csupán a he­lyileg szokásos hírközlések (dobszó, hangoshíradó stb.) út­ján szerezhet mindenki tudo­mást az oltások időpontjárók Az oltási menetrend pon­tos betartása nem teszi le­hetővé, hogy az oltóbrigád egy-egy községben kijelölt oltási időn1 túl egy-egy késve behozott gyermekre várakozzék, eppen ezért fontos, hogy a szülők a ki­jelölt helyen és időpont­ban pontosan megjelenje­nek gyermekeikkel. Az oltásra feltétlenül el kell vinni a gyermek oltási lapját. A szülő ezzel igazolja a gyer­mek oltásra való jogosultságát, s ugyanakkor erre feljegyzik a védőoltás megtörténtét is. Védőoltásban nem részesít­hetők azok a kisgyermekek: 1. Akiknél heveny fertőző be­tegség legcsekélyebb gyanúja (láz, hőemelkedés, heveny, lég­zőszervi, vagy gyomor-, bél- rendszeri elváltozások stb.) áll fenn. 2. Akiket már előzőleg gyer­mekbénulás elleni védőoltás­ban (Sulk vakcina 1. és 2. adag­ja) részesítették. 3. Akiknek környezetében az oltás időpontját megelőző há­rom héten belül gyermekbénu- lásos megbetegedés fordult elő, illetve, akik három héten belül ilyen beteggel közvetle­nül, érintkeztek. 4. Akiket megelőző hat hé­ten belül BCG-vel oltottak be. 5. Akiket heveny, vagy idült gennyes bőrgyuludások, vagy egyébként is leromlott testi ál­lapot áll fenn. Ezeknek a gyermekeknek az ez alkalommal elhalasztott vé­dőoltására négy hét múlva augusztus hó 22—23-án kerül­het sor, amikoris a gyermekek második részoltását fogjuk el­végezni. Ugyanis a teljes vé­dőoltás három részoltásból áll. Egy-egy oltás alkalmával 0,1- 0,1 ml-t adva a bőr rétegei közé mindkét alkar hajlító ol­dalára. A második oltás négy héttel követi az elsőt, mig a harmadik (emlékeztető) oltás­ra a második oltás időpontjá­tól számítva 6—8 hónap múl­va, a téli hónapokban fog sor kerülni. A Salk-féle védőoltás jelen­tékeny hatású, de nem nyújt százszázalékos védelmet. A teljes védőoltásban ré­szesültek között 80 száza­lékkal kevesebb a megbe­tegedések száma, mint a nem védőoltottak között. A védőoltással elért vé­dettség valószínűleg né­hány (3—4) évig fennáll. Az oltás időpontjában nem lakóhelyen tartózkodó (üdülő, nyaraló) kisgyermekeket ott ré­szesítik védőoltásban, ahol tar­tózkodnak. A védőoltásra jo-. gosultságot a szülő, vagy gon­dozó hiteltérdemlő okmányok­kal (személyazonossági igazol­vány stb.) azonban igazolni tartozik. A védőoltás teljesen ingye­nes. ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom