Nógrádi Népújság. 1957. június (2. évfolyam. 43-51. szám)

1957-06-15 / 47. szám

1957. június 15. NÓGRÁDI Népújság P ár nap még és a Romhá- nyi Általános Iskola nyol­cadik osztályos tanulói szét­szóródnak a szélrózsa minden irányába. Ha végig-végignézek mosolygó, az utolsó napok iz­galmát tükröző arcukon, el­gondolkodom: vajon mi lesz belőlük egy évtized múlva? Eddigi terveik lényegesen kü­lönböznek az előző esztendők tanulóitól. Kevesebb a tovább­tanulásra jelentkezők száma. Ennek több okát látom. Egyik ok az. hogy a közép­iskolák lényegesen megnövel­ték igényeiket: csak közepeméi jobb tanulókat várnak. Ez he­lyes is. Aki nem tud megbir­kózni a magasabb fokú isme­retekkel, a négy vagy több évi vergődés után mint elégedet­len, félművelt ember 'lép ki az életbe. Csak az igényei nőnek meg, s esetleg kevés tudósa következményeképp a gőgje. A fizikai munkát lenézi, a szel­lemire alkalmatlan, s köny- nyen hányódó, zúgolódó, bé­kéden elemévé válik a társa­dalomnak. Tehát: a jelien kö­rülmények között helyes, ha elsősorban a jóeszű munkás és paraszt fiatalok előtt nyílik meg a továbbtanulás útja, s ezek kapnak lehetőséget arra, hogy majd négy év múlva ver­senyre keljenek egymással az egyetemekre, a főiskolákra való felvételért Az ipari technikumok külön alkalmassági — felvételi — vizsgákon válogat ják ki az igé­nyeiknek és szűkre szabott ke­retszámaiknak megfelelő tanu­lóikat. Nem egyszer kitűnő ta­nulóik is áthullnaik itt a rostán, a gyakorlati pályák iránt nö­vekedő érdeklődés eredménye­képp. Az egyik pesti építőipari technikum például ebben az évben a jelentkezőknek mind­össze 13 százalékát vehette fel. Ránk hárul ilyenkor az átirányítás nem könnyű fel­adata, amikor a gyermek ter­mészetes adottságait, érdeklő­dési irányát és kínálkozó lehe­tőségeket kell összeegyeztet­nünk, nehogy a továbbtanulás­ra alkalmas tanuló tel jesen .féladja terveit, vagy akár fe­leslegesen évet veszítsen. A továbbtanulók számának csökkenését nem kis mér­tékben a tanulási kedv hanyat­lása idézi elő. Elvesztették a gyermekek a tudás iránti ter­mészetes vonzódásukat, el az újat. a megismerés ösztönös örömét. Hogy miért? Legfő­képpen talán azért, mert a gyermekek zömének érdeklő­dési körén kívül eső, túlzsú­folt, életkori sajátosságaikat figyelembe nem vevő tan- anyagkal tömjük őket, s ta­nulásukat nem segítjük, de Sokszor szinte hátráltatjuk a még mindig használatban levő, maximalista, elméletieskedő tankönyvekkel. A tanító, tanár, •rohan, kapkod, hogy az előírt anyaggal végezzen^ s a vége az, hogy a tanulók többsége alig sajátít el valamit az eléje adott ismeretekből. Akik megtanul­ják az anyagot, azok sem tud­nak igazi örömet érezni fárad­ságukban. Az, hogy a tanulás fárasztó munka, ma már a kisdiák előtt is ismert tény. Nem csoda, ha kevesen vállal­Hogy a fiatalok ne csalódjanak reményeikben ják az iskolai évek önkéntes meghosszabbításét. De van anyagibb természetű oka is a továbbtanulástól való húzódozásnak. Ez pedig az: nem látják biztosítva általa azt az anyagi jobblétet, melyért küzdeni érdemesnek tartanák. A négy középiskola után a leg­többen még magasabb fokú végzettség megszerzésére vágy­nak. Orvos, mérnök, katona­tiszt sem lehet minden érett­ségizett diák. S ha az élet na­gyobbik kapuján nem remélik bejutásukat, sokan úgy gon­dolkodnak, hogy inkább szak­mát tanulnak. így 17—18 éves karukba^ „kész emberek” le­hetnek, akik 1500—1600 forin­tot is megkeresnek havonta, Ha a középiskolát is elvégzik, legalább 2 év a késedelem (4 év középiskola, 1—2 év a ta­nulóidő), ami a szülők számá­ra nagyobb megterhelést jelent. S a gyermek számiéra is fá­rasztóbb — bár értékesebb — start a jövő útjára. V alljuk be, az egyetemi végzettek sem nagyon lel­kesítik a most indulókat. A kezdő mérnök, vagy tanár 1100—1200 forintos fizetése és a ráháruló felelősség nem áll­nak arányban a fizikai dolgo­zók legtöbbjének hasonló élet­korban elért bérével1. Itt még bizonyos ösztönző módosítások szükségesek, a jó szakember­nevelés érdekében. (Természe­tesen, nem a munkások béré­nek terhére.) Amint a fentiekből követke­zik, sok kis gondolkodó tizen- négyéves és még több szülő mond le több-kevesebb Okkal a nagyobb darab kenyér kedvé­ért a nagyobb tudás, fiatal, friss fejjel való megszerzésé­nek lehetőségéről. A mi iskolánk VIII. osztá­lyos tanulóinak 25 5 százaléka jelentkezett továbbtanulásra, ami az utóbbi évek 40—45 szá­zalékos, s főleg az 1953-as év 52,4 százalékos aránytól mesz- sze elmarad. Megnőtt viszont az érdeklődés az ipari tanulás iránt; ha felvennék őket, 4 leány menne kereskedő-, illet­ve vendéglátóipart tanulónak (eddig 1954-ben 1, 1956-ban szintén egy fiatal jelentkezett). A fiúk közül 2 vájárnak. 4 vasöntőnek, 1 motorszerelőnek készül. Később — a tavaszi jelent­kezési idényben — 2 kőműves, illetve rokonszakmába való je­lentkezés várható, összesem ipari tanulónak készül tehát 25,5 százalék. Ennyi ipari ta­nulót csak egy évben — 1954- ben — szerződtettünk. Az 54- esek most szabadultak fel. Ta­nulásuk díjtalansága, a havi zsebpénz, a magas kezdő fize­tés (például villanyszerelőknél, lakatosoknál 1500 forint kö­rül, épületszobrász szakmában 1100—1200 forint) határozottan nagy vonzóerőt gyakorol a falu határán túl kívánkozó gyer­mekekre. Ök az a mag, melynek segítségével közsé­günkben talán sikerül az utób­bi évek egészségtelen felfogá­sa helyébe életerős újat ne­velni. Bennük látja a fiatal­ság azt, hogy a munkásosztály­nak és parasztságnak a gyalu- pad és ekeszarva mellett is helyt kell állnia. Nemcsak mérnökre, de lakatosra; nem­csak tanárra, de traktorosra; nemcsak orvosra, de vájárra is szükség van, ha élni akarunk és még hozzá: mindig jobban élni. * karrierizmus csúnya ki- zi. növései helyébe a jól vég­zett munka becsületét kell ál­lítaná. A jól kereső, megbe­csült szakmunkás megszerez­heti azt a magasabb művelt­Ipolyszögi mozaikok Uj színfoltja Ipolyszögnek a má­jus l-én avatott tanácsháza. Eddig ez a szerv egyetlen szűk kis szo­bácskábán végezte munkáját. Eh­hez a szobához építettek még két nagyobbat s a három helyiségből álló épület két új termében dolgoznak most a tanács munkásai. A régi szobát nagyobbá alakítva és előszobával ellátva orvosi rendelőnek adják át (eddig a falu szükségét szenvedte ez igen fontos építménynek.) A közeljövőben ugyancsak a tanács­ház mellé tüzoltószertárt is építe­nek, melynek véghezvitelére 10 000 forintos összeget utalt ki a megyei tanács. Ipolyszög községet 1867-ben mérték fel utoljára. (Ekkor még Riba néven nevezték.) A közel száz esztendős mérések óta több út szeli át a falut, vasút megy keresztül rajta, az Ipoly is sokat változtatott a földeken, s a szalma tetős házak mellé egyre több cseréptetős épület sorakozik fel. Ez tette szüksé­gessé a falu újrafelmérését, melyet Fejős Károly vezetésével három fiatal mérnök végez. A mérések befejeztével megálla­pítást nyer a falu átalakulásának mértéke, s amennyiben nem ütközik túlságos költségekbe, országos méretekben is megkez­dik a méréseket. Jelenleg a Dunán- és a Tiszántúl végez egy-egy csoport hasonló munkálatokat. A faluban több család foglalko­zik selyemhernyó tenyésztéssel. Tóth Józsefné, Rákóczi út 7. szám alatti lakos tavaly 3000 forintot ka­pott a Balassagyarmatra beszállí­tott gumókért. Idén is tele van egy szobája hernyóval, csakúgy nyü­zsögnek a frissen szedett eperleve­leken s percek alatt kicsipkézik azokat. Most még csak esznek, esz­nek, mázsaszám fogyasztják elede­lüket ezek a kis rovarok, de pár hét leforgása alatt már be is feje­zik életútjukat, s nagy munkájuk, a selyemtenyésztés, véget ér. A fia­talasszony reménykedve nézi el­tartottjait: remélem, az idén is megkapok egy-két ezeret értük — mondja boldogan. A község kultúrotthonában kedden reggel kezdték meg a földieper begyűjtését. A reggeli órákban még csak hárem és fél mázsa gyümölcsre számítottak, de a délután folyamán már a kilencedik mázsa felé köziedéit a behordot eper súlya. A legtöbb epret 43. kilogrammot Selmeczi Sándor adta be. Az ízletes,' nagyszemű nyári eledelt Budapest lakosai fogyaszt­ják el. séget is, melynek e'érésére ké­pes, melyet — éreti ésszel — fontosnak tart munkája szem­pontjából. A mi ipari tanulóink zöme esti technikumra kíván­kozik, mert érzi, hogy szakmá­jának csak akkor lesz igazi mestere, művésze, ha eddigi alapvető tudását magasabb szinten továbbfejleszti. S ez így helyes is. A gyakorlati és elméleti tudás folytonosan lé­pést kell hogy tartson a tech­nikai fejlődéssé’, ez pedig csak állandó és rendszeres képzés­sel biztosítható. Aki „unta”1 néhány éve az iskolát, ma lel­kesen beszél olyan szakmai kérdésekről, melyeket csak alapos tanulás útján sajátítha­tott el. Aki megtalálta a maga helyét az életben, az magtalál­tai az utat a könyvhöz, a tanu­láshoz, a magas abbfokú mű­veltség megszerzéséhez. S meg­találta egyéni boldogulásával párhuzamosan azt a helyet a közösségben, ahol a leghasz­nosabbnak érezheti magát. Egyszóval: elégedett ember lesz, aki a közösségben és kö­zösségnek élve, nem kallódik el a céltévesztettek, elégedetle­nek, elzüllők tömegében. A mikor most egyik-másik tanítványom felteszi a kérdést: tovább tanuljak-e, igen súlyos teherként érzem a pedagógus lelkiismeretre nehe­zedő felelősséget. Hogy mi az oka ennek, azt mindenki tud­hatja, aki — tervszámiok telje­sítése érdekében — kénytelen volt elégséges vagy épp alig elégséges tanulókat továbbta­nulásra „megagrtálni”. A gyak­ran alkalmatlannak bizonyult, de jó állásban levő végziettek miatt ma nem egyszer állok tanácstalanul az érettségiző jó tanulók problémájával szem­közt. Őket is én indítottam. Azt mondtam nekik, amit ma­gam is elhittem: ha jól tanulsz, az 'lehetsz, ami akarsz. S most legalább annyin^ foglalkoztat egyetemi, vagy főiskolai fel­vételük ügyének eldőlése, mint őket. magukat. Úgy érzem, hogy nem szabad csalódniák, mert ha volt is hiba abban, hogy hamis illúziókat kerget­tünk együtt, nem az ő és nem a mi hibánk volt. Nem mérle­Az emberi érzés megnyilvánulása a Gyermekvárosért adakozásnál Az egész megyében megin­dult a gyűjtés a Gyermekvá­rosért. A Hazafias Népfront felhívása igazán nagy vissz­hangra talált a dolgozók köré­ben. Az elhagyott, árva, vagy félárva gyermekek sorsa, jövő­je mindenkit érint, mindenki érzi, hogy ezt nem lehet csu­pán az államra bízni. Minden dolgozó arra gondol, hogy sen­ki sincs a halál ellen biztosít­va és nem lehet tudni, nem lesz-e még saját gyermekének is szüksége arra, hogy az ál­lam és a társadalom közös erővel a lehetőségek legvégső határáig feledtesse gyermeké­vel, hogy árva. A siker útján című szovjet fintet e hónapban mutatják be megyénk film­színházai. Aljósa. a film főszereplője pár éves korában a má­sodik világháború alatti bombatámadások következtében ár­ván marad, s előbb egy árvaházban, később Oobrinyin kar- J nagy gyámsága alatt él. Tehetsége hamar nyilvánosságra ke rül, önálló zeneművet álkot és ad elő. Iskolája egy alkalommal J hangversenyt rendez, melyen Aljosa nagy sikert arat. 4 A film fővárosunkban is nagy tetszésnek örvend. 3 Az állami gondozottaknak eddig is összehasonlíthatatla­nul más volt a sorsa a népi demokráciánkban, mint a fel- szabadulás előtt. Sokkal több szeretetet, nagyobb anyagi gondos­kodást kapnak a legfej­lettebb kapitalista orszá­gok hasonló sorsú gyerme­keinél Is, nem még annál, amit Horthy Magyarországa nyújtott az ilyen gyerekeknek. Sőt nem­csak az árvákról gondoskodik államunk, hanem még azokról a gyerekekről is, akiknek él­nek ugyan a szülei, de vala­mely oknál fogva — például betegség — nem tudnak gyer­mekeikről megfelelően gon­doskodni. Vagy ahol a szülők rossz életmódja miatt a gyer­mekek esetleg elzüllenének. Az a cél, hogy minden gyer­mek élete a lehető legszebb legyen, jövője a saját és a társadalom érdekében a leg­megfelelőbben alakujon. Eh­hez viszont hatalmas anyagi fedezetre van szükség. E fedezet biztosítása tehát nem csupán állami ügy, az egész társadalomra nézve fontos közügy-. És most az egész társadalom össze is fog, hogy az államnak elegendő anyagi eszközök áll­janak rendelkezésére ennek a nemes célnak az eddiginél is jobb megvalósítására. Bányákban, üzemekben, fal­vakban és iskolákban a Haza- j fias Népfront, a Nőtanács, a békebizottságok és a szakszer-, vezeti aktívák százai keresik 4 fel a dolgozókat és nem hiába. 4 Megnyílnak a szívek és a zse­bek. Az acélgyárban például nem ritka a 80—100 fo­rintos adomány sem. Sőt egyesek annyira szívükön viselik az árvagyerekek sorsát, hogy még szemre­hányást is tesznek azok­nak a dolgozóknak, akik szerintük nagyon szűk­markúak. Liska Lászlómé a főműhely egyik dolgozója például meg­szólította a műhelyben dol­gozó legényembereket, akik csak 10, vagy 20 forintot akar­tak adni —, ő maga 50 forin­tot adott, és a férje külön any- nyit — mert szerinte „szívte­lenek.“ Eddig a gyár dolgo­zóinak 85,7 százaléka hozzá­járult a gyűjtéshez és az ered­mény 29,2 forintos átlag. A kultúrotthon, vezetősége külön is hozzá akar járulni a gyűjtés sikeréhez. Egy szabad­téri előadást rendeznek majd, amelynek tiszta bevételét a Gyermekváros építésére ajánl­ják fel. Ha az acélgyári sikeres gyűj- £ tésről írunk, nem szabad szót nélkül hagyni azt a lelkest munkát, amit ennek a siker-1 nek az érdekében Danilla elv-1 társ a gyár békebizottságának ► elnöke végez. Nagy része van ► abban, hogy a dolgozóknak ► szívügye lett ez a gyűjtés. Még fc az acélgyári MTH-iskolások E sem maradtak le, kivétel nél-1 kül mind lelkesen adott amennyit csak tudott. A bányász szakszervezeti kultúrcsoportok nagy része is az egyéni adakozáson kívül felajánlotta, hogy t egy-egy előadás tiszta be- t vételét a Gyermekváros t javára adja. t Ilyen például a Nagybátonyi t Szolgáltató, a mizseríai, a no- t váki, kazári bányaüzem kul-1 túrcsoportja. t A ludányhalászi földműves- £ szövetkezet mozaiklap üzemé-E nek dolgozói levélben ért esi- E tették a szerkesztőséget azt üzemnél folyó gyűjtésről est versenyfelhívással fordulnak t az ország összeg üzemi dolgo-1 zóihoz. „Külön műszakon ön- ► tünk, préselünk, csiszolunk, £ annak érdekében, hogy a gyér- £ mekek akik szülők nélkül ma- t radtak minél előbb otthont ta-1 láljanak a gyermekvárosban, — írják. — Elhatároztuk, hogy júniusban egy vasárnapon mindkét műszak dolgozik és a műszak teljes keresetét fel­ajánljuk a Gyermekváros épí­tésére. Felhívjuk az ország összes üzemi dolgozóit csatlakozza­nak a felhíváshoz“ Külön szólni kell még arról a lelkesedésről, amellyel az ál­talános iskolások fogadták ezt a gyűjtést. Talán éppen mert gyermekek, még közelebb áll szívükhöz árva gyermekiársaik sorsa. Nem is az összeg nagy­sága számít, hanem az a meg­ható szeretet amellyel adják. geltük elégigé ennek a kicsi or­szágnak reá'lis szükségleteik Nem a lusta, bukdácsoló diá­kok csalódása miatt érzek ag­gódást, de azokért, akik tanul­nak, dolgoznak, harcolnak a megálmodott jövőért. Kis nép vagyunk — a legja­va embert kell az élvonalba állítani, hogy tényleg emelked­hessünk anyagi, szellemi és fő­leg erkölcsi szinten, s n® bil­lenjen fel velünk a mérleg ser­penyője. E téren sürgős tenni­valók várnak a hivatalos szer­vekre, reánk pedagógusokra — és az egész társadalomira, De mi lesz azokkal, kérdez­heti valaki, akik a nyolcadik osztály elvégzése utóin sem kö­zépiskolába, sem iparitanuló intézetbe nem mennek? Azok­ból, hogy lesz „megfelelő’1 em­ber-, s hol találják meg a „meg­felelő“ helyet? Bizony, ez sú­lyos és nagyon is mostohán kezelt kérdés. A mi közsé­günk fiatalsága annyiban sze­rencsés, hogy a helybeli Cse- rép'kólyhagyór, a közeli petényi agyagbónya és az állami erdő- gazdaság elég sokat felszív kö­zülük. De itt is van utcán csa­vargó, züllés veszélyének ki­tett fiatal, nem is egy. Annyi, vagy akkora Gyermekvárost nem létesíthetünk egyelőre, amely elég lenne ezeknek a fiúknak és 'leányoknak a befo­gadására., Tenni sürgősen tenni .kell valamit értük még­is! Azt hiszem, rövidesen ipa­runkban egyre nagyobb teret fog elfoglalni a mezőgaz­dasági termékeket feldol­gozó háziipar, mely nem­csak a belkereskedelem, de az export terén is je­lentőséggel bír. Sokszor gon­doltam arra, hogy a mi falunk­ban mennyi kukoricafosztá* megy kárba, s bár elég sok kendert tenmellnek, a régi szép szőttes mintáik lassan eltűnnek a szátváücról. Ha lenne hozzá­értő szakember, egy kevés költséggel berendezhető mű­helyben legalább 50—60 fiatal fiúnak és leánynak biztosVhat- nánk munkát és keresetet. Ke­vesebb lenne a kocsmáit körül ödöngő, „peeózó”, trágár ado­mákon nevetgélő, a konyha- szekrényből elcsent pénzen fröccsöző-, cigarettázó fiúk, s a pletykákon növekvő, 'legények után leselkedő leány. Másutt bizonyosan még több és jobb lehetőség is kínálkozik a ser­dülők megmentésére. Csak meg kell találni a fiatalok egészséges ■— munkára való —* nevelésének módját, s a „meg­felelő embert a megfelelő hely­re". aki megszerettetné velük a dolgos, munkás, rendezett éle­tet. Nemcsak a szakmájához kell érteni annak, aki egy ilyen ifjúsági műhelyt vezet majd, de a gyermekneveléshez is, akkor nem kell panasz­kodnunk majd a fiatalkorúak nagy számú züllésének láttán A megvalósításhoz nem sok kell: kevés akta, némi pénz. de sok szív, lelkesedés és jóakarat. Ha ez megvan, akkor nyugodtan engedhetjük útjuk­ra nemcsak a továbbtanuló, dd az iskolapadokat végleg elha­gyó tanítványainkat is. Ágoston Jolán ált. isk. tanár, Romhány A „Kapitány és hőse“ című német filmet Pasztán, június 29—30-ig vetítik. A film témája: Kellermann, az ügyefogyott katona igazolványt hami­sít s azt hiszik róla, hogy hős. Egy véletlen folytán azonban kiderül a turpisság. Kellermann ezt követően parancsmegta­gadást követ el és halálra ítélik. Az ítélet végrehajtása el­maradt, mert a katonai parancsnokságot az amerikaiak meg­szállják.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom